Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-19 / 217. szám

MEGYEI hírlap 1969. SZEPTEMBER 19.. .PÉNTEK Nem is tudhatunk sokat er­ről az öreg hölgyről, mert bizony előző életének tartal­máról és formájáról egyaránt kevés információt kapunk. Amikor ez az öreg ember belecsöppen időnként a „tár­sadalomba" — ételt hord egy betegnek, temetésen vesz részt, el szeretné cserélni a lakását — tehát kapcsolatba kerül az emberekkel, akkor az alkotók elővesznek egy sokkal tartalmasabb és az elő­zővel éppen ellentétes ábrá­zolási módot: mozgalmas, vál­tozatos, beszédes, szórakozta­tó képek sorát. Elek Judit, az első játékfilmjét készítő ren­dező, a temetési jelenetben és a lakáscserét forszírozó klien­sek házibuliba torkolló est­jének ábrázolásában, érdekes és újszerű képsorokat alkotott, amely szellemesen hajlott a groteszk, másfelől a doku- mentaritás felé. Filmje tehát nem egységes stílusú — sze­rencsésebb alkotással ajándé­kozhatott volna meg bennün­ket, ha filmjét elejétől végig a már említett „groteszk-do- kumentáris” szellemben és stí­lusban hozza létre. A forgatóköny írója Mándy Iván most is hű maradt önma­gához, saját, jól ismert vilá­gát ábrázolta, nem az ő hibá­ja, hogy sikeresebb film nem születhetett. S nem is az ope­ratőré: Ragályi Elemér mindig megfelelő, stílusos atmoszférát teremtett, sokszor bravúros, de sohasem hivalkodó képso­raival. Berkovits György BOLDOG C1TERÁS0K, AVULT HÁZBAN BÁBOSOK NÉLKÜL - VERSENYBEN A TÁNCOSOKKAL Úri: kétezerhatszáz lelkes, szép, romantikus, eldugott fa­lu a monori járásban. Felnőtt lakosságának nagy része, mint­egy ezer ember, naponta bejár dolgozni a községből Buda­pestre. Érdekesség, hogy az IKARUS külön autóbuszt járat ide alkalmazottaiért, mely na­ponta háromszor fordul — mindkét kocsi vezetője úri la­kos. Kis művelődési háza, ame­lyet rendkívül ügyesen irányit egy fiatal helybeli tanító, Csák Ágoston, mintegy tíz éve épült, tízéves építési garanciával. Akik emelték, jól kiszámítot­ták: az épület a közeimúttban szemmelláthatóan megindult a rohamos romosodás lejtőjén— Az egész létesítmény tulajdon­képpen egy színpadból, s egy nézőtérből áll — télen a hatal­mas, rosszul fűthető teremben leginkább csak az ügy iránti lelkesedés melegíti a különbö­ző csoportok, szakkörök foglal­kozásain a részvevőket. Működik itt például egy fő­ként munkástagokból álló színjátszókor, akik a közel­múltban többek között a Dulszka asszony erkölcsét ta­nulták be, s adták elő. Damján Gizella helybeli pedagógus egészen a legutóbbi időkig gyermek-báb-szakkört vezetett. Ezek a foglalkozások azonban abbamaradtak, mert a szak­kör ráfizetéssel működött: ve­Waterloo“ csillagai ♦ A Bel Alians: Kárpátalján ♦ Kozák lovak a Szajnánál A látóhatárt, ameddig a szem ellát, lovak, ágyúk és munícióval megrakott szekerek hada borítja. Fekete füst és pernye száll a magasba. Fenyegető tömegben vágtat a francia ulánusezred toronyirámt a panorámakame­ra felé. Csak a paták őrült kavargását látni. Kiáltások, ló­nyerítés, lövések és trombita­szó hallatszik mindenfelől. „Mindennek vége...“ A múlt század egyik legna­gyobb ütközetét, a Waterlooi csatát Kárpátalján elevenítik 'fel a Munkács és Ungvár kö­zött elterülő vidéken, nem messze azoktól a domboktól, ahol az austerlitzi csata harci jeleneteit forgatták a „Háború és béké”-hez. Még a történészek is nehe­zen tudnák megkülönböztetni Nyizsnyeje Szolotvino falu tá­jait a tudományos művekben és Hugo, Stendhal, Thackeray könyveiben annyiszor leírt, Düfjor és Raffe vásznain meg­örökített Waterlooi színhelytől. Felépítették Napóleon reziden­ciáját a Bel Alians tanyát és Wellington szálláshelyét, Haie Sainte-t, az Uguman kastélyt, felelevenítették a korabeli szo­kásokat és a mindennapi élet jellemző vonásait. A film Napóleon trónfosztá­sával indul. 1814. áprilisában a szövetséges csapatok már ke­zükben tartják Párizst. Ney marsall (Dan O’Herly) a követ­kező szavakkal fordul Napó­leonhoz a Tontanebleau-i pa­lotában: „Felség! Mindennek vége: az osztrákok Versailles- ben vannak; a kozákok itatják lovaikat a Szajnában”.., I Nemzetközi stáb i Borogyinótól Waterlooig mindössze három év telt el, de a kis belga falu melletti ütkö­zet tragikus következménye volt annak a kudarcnak, amely Napóleont Moszkva alatt érte. Napóleont a filmben az ismert amerikai színész, Rod Stiger személyesíti meg, Wellington szerepét Cristophor Plammer angol, Blücherét pedig Szergo Zakariadze grúz színész játsz- sza. A „Waterloo”-!, az olasz „Dt- no de Laurentis Cinematogra- fica” filmstúdió hozza forga­lomba, de a felvételekben több ország filmesei is részt vesz­nek. A forgatókönyvet Harry Krag angol dramaturg és a francia Jean Anouilh írta, Bondarcsuk közreműködésével. A rendező Szergej Bondarcsuk, a Szovjetunió érdemes művé­sze. Az operatőr az olasz Ar­mando Nannunzi, A „GöncöU szekér ködös csillaga” és a „Meg nem értett” című filmek­ből már ismert alkotó. A mű­vészeti vezető szintén olasz: Mario Gorbuglia. A mintegy nyolcvan szerepet francia, olasz, szovjet, angol és ameri­kai színészek alakítják. Fele az ütközet A film elkészítésében nagy szerepet játszanak a szovjet filmszakemberek is. Többek között Irina Szkobcevát, Jev- genyij Szamoljovot, Vlagyimir Druzsnyikovot és Rosztiszlav Jankovszkijt láthatjuk majd a vásznon. A válójában nyolcórás ütkö­zet csata jelenetei a játékidő mintegy felét töltik ki. A fel­vételeknél a kárpátaljai kato­nai körzet katonái statisztál­tak. Viaskodó emberek és lo­vak tömegei, villogó kardok és vértek, a fekete prémsapkás régi gárda, Napóleon testőrsé­ge, bőrnadrágos, bőrmellényes zsandárok, sárga bokrétás lo­vasok, előreszegzett lándzsájú ulánusök, vértesek csillogó si­sakjaikkal és mellvértjeikkel, a skót testőrség aránysújtásos fekete sisakjaival — mindezt a kárpátaljai katonák szemé­lyesítik meg. zetőjenek, írd és mondd, havi j százötven forintos tiszteletdíja — amely összegért irányította I a próbáikat, foglalkozott a gye­rekekkel. elkészítette a bábu­kat, előadásokat szervezett, stb. — nem térült meg rendez­vényeik bevételéből. Hiába, a kiskorúakból álló közönségtől csak egy-kétforintos beléptidí­jakat kérhettek ... A művelő­dési ház, melynek évi nyolc­ezer forintból leéli gazdálkod­nia, nem tarthatta tovább a veszteséges bábcsopdrtot. De i vajon nem lehetne egy ilyen, j számos gyereknek hasznos, al­kotó időtöltést biztosító együt­test államilag dotálni vagy esetleg a helyi tsz karolná fel? Az együtteseknek nemrég versenytársuk akadt Úriban. Újvári Ferenc, a helyi termelőszövetkezet traktorosa a szövetkezetben tánccsoportot alakított. A művelődési otthon azon­ban állja a versenyt, hiszen legnevezetesebb együttese, egy háromtagú citerazenekar már külföldön is vendégszerepeit. Dósa István harmincötéves tsz-traktoros, az együttes veze­tője igazán fáradt ezekben a napokban. Nemrég tértek haza jugoszláviai vendégszereplé­sükről, ahol összesen öt ma­gyar lakta faluban szerepeltek népdalokkal, népballadákkal. S ahogy hazaértek, máris meg­hívták vőfélynek egy lakoda­lomba, ahol is szombat déltől vasárnap reggelig egyfolytá­ban mondta a búcsúztatókat, köszöntőket és áldomásokat — Citerazenekaruknak másik két tagja, Laczkó Sándor negy­venötéves raktáros és Kerekes István negyvenhétéves szén­hordó. ök is otthonról hozták a zene iránti hajlamot, szere- tetet, s a tudást is, mért mind­hárman valamikor gyerekkor­ban sajátították el a családban a hangszer ismeretét. A zene­kar két tagja azonban csak az egész hangokat ismeri, míg ve­zetőjük, Dósa István a felhan­goknak is mestere, azonkívül énekel, s a kottához is ért egy keveset, már amennyit öntő­munkás korában, a Gábor Áron Vasöntöde fúvószeneka­rában, ahol klarinétozott, meg­tanult. Zenekaruk két éve állt ösz- sze. Akkor ugyanis Csák Ágos­ton tanító egy nem akármilyen Ki mit tudót rendezett a falu­ban. Fellépett ott rajtuk kívül egy öreg parasztasszony, aki saját költeményeit szavalta; egy idős kőműves, Bori Sán- | dór, s a húga, Rakita István­ná, akik népviseletben táncol­tak, énekeltek; egy hetven­éves bácsi, Sára János, aki rig­musokat mondott Az estét nemsokára meg kellett ismételnie, közkívánat­ul Pest megyei • Könyvtáros most megjelent harmadik ne­gyedévi száma vezető cikkét Szabó Ferenc, a KISZ Pest megyei Bizottsága munkatársa írta: „A Pest megyei olvasó if­júságért” címmel. Debreceni Imréné igazgató 28 Lelkes könyvbarátot üdvözöl, s be­számol a Kossuth Klubban tiszteletükre rendezett ünnep­ségről. Papp Rezső „Vác hű­séges krónikaírója” című ta- nulmányában emlékezik Tra- gor Ignácra. Pásztor Jánosné színesen számol be hollandiai élményeiről. Pályázati felhí­vás, hírrovat, szakmai tanács­adó egészíti ki a most kiadott számot. Szombaton „előmérkőzés“ Pest-Borsod megye vetélkedő decemberben Mint ismeretes, a Művelő­désügyi Minisztérium felsza­badulásunk 25. évfordulója tiszteletére meghirdette a Ti­szán innen — Dunán túl cí­mű, megyék közötti rádióve­télkedőt. Az eheti Rádió- és Tv Újságban megjelent me­netrend szerint megyénk december 12-én méri össze erejét Borsod­dal. Három hónap választ el még bennünket ettől a naptól, de az előkészület jeleivel min­denfelé találkozunk. A váci nyomdában íves plakátok ké­szültek. Ezeket eljuttatja a megyei tanács művelődésügyi osztálya a megye valamennyi helységébe. Szövege: felhívás arra, hogy mindenki legjobb tudásával segítse a vetélkedő sikerét. A Pest megyei Könyvtár a vetélkedő sikeres elősegítése érdekében jegyzéket készít a megyét ismertető összefoglaló jellegű művekről; több dimen­ziós katalógusrendszert épít ki, amely választ adhat a ve­télkedőn feladott kérdésekre; s végül feldolgozza a megyei sajtó 1945—1969. évfolyamait. Ezt a célt szolgálja^ Szent­endre—Vác városok közötti helytörténeti vetélkedő is, melynek első fordulóját — mint közöltük —, szeptember 20-án rendezik meg? a szent­endrei tanácsháza dísztermé­ben. Papp Rezső KÖNYVESPOLC Molnár János: A Nagybudapesti Központi Munkástanács A szerző, akinek két eszten­deje megjelent "könyve — El­lenforradalom Magyarorszá­gon 1956-ban — megérdemelt sikert aratott, a most közre­adott munkával is rangos al­kotást nyújt át az olvasónak. Fölkészültsége, elemző készsé­ge korábbi művében sem volt vitás, s még inkább megmu­tatkozik most, amikor egyetlen részlet — a munkástanácsok létrejötte, tevékenysége és bu­kása — kiragadásával mutat rá egy összefüggő láncolatot alkotó folyamatra. A filozófia nyomora Povács Kázmért soha nem érhette szépítő márciusi hó, s ha igen, fizimiskája oly ma­kacsul ellene szegült minden szépítő kísérletnek, hogy e márciusi csodaszer is re­ménytelenül olvadt le arcá­ról. Ha Povács Kázmér szép és sudár fiatalember lett vol­na, semmiképpen sem hittem volna el filozófiájának igaz­ságát, különös tekintettel ar­ra, hogy az effajta igazságo­kat általában az élet gyakor-. tata szokott volt igazqlni. — Mert kérlek —' mondta minap filozófiájával és ka­landjával hencegve — rájöt­tem egy nagy igazságra. Es ez az igazság a következő tömör formulába foglalható —7 nézett rám olyan büszkén, ahogy Kolumbusz nézhetett, amikor sikerült a tojást a sarkára állítani — nem igaz, hogy a fiatalok társasága fiatalít. A fiatalodás titka az öregek társaságában van! — mondta ki a szentenciát olyan magabiztosan, mitha ő közöl­né velem, hogy Archimédesz tétele a vízbe mártott testek súlyáról csak akkor igaz, ha víz van a kádban ... — Látom, nem érted. Ne, ne mondj ellent nekem, rögtön tényekkel igazolom — csillo­gott Povács' Kázmér tekintete. — Nézz meg! Szépnek éppen nem vagyok mondható, de öregnek sem... Utóvégre negyven év a férfi aranykorá­nak hajnala... Nos, ifjabb társasággal kerültem össze, a fiúk jóval innen voltak a harmincon, a legtöbbje alig túl a húszon ... Három fiú és egy bűbájosán érett, remek, kis húsz év körüli nő. Fiata­lok. Fiatalság. Visszafiatalo- dás. Érted? Öreg én sem va­gyok, de mellettem szól még megteremtett egzisztenciám, élettapasztalatom, eddig még azért soha kétségbe nem vont férfiasságom __ Tehát köny­n yed modorban én vezettem a társalgást, hogy lássa ez a kis bájtündér, fiatal vagyok én is a javából, férfi és egy­ben bölcs ember is ... — És tessék mondani... — nézett rám a bájos angyalka, egy pillanatig szavakat keres­ve — és tessék mondani, bácsi kérem ... Ezt, mondta nekem, aki fiatalodott a fiatalok kö­zött ... Azt hittem elsűly- lyedek ... Néhány nappal később — folytatta Povács Kázmér megdicsőült arccal — egy másik társaságba keve­redtem, hatvan év körüli kartársak és köztük egy fia­tal lány, valamelyiknek az unokahúga... Beszélgettünk, csevegtünk, a kislány nagyo­kat hallgatott, időnként rám nézett, aztán háromszor idő­sebb kartársaimat figyelgette, mígnem azok távoztak. S ek­kor ... ekkor tudod mit mon­dott nekem ez a lány? Meg fogsz hökkenni... — Te voltál itt az egyetlen cuki fej! — ezt mondta így, és nekem. Meghökkentem egy pillanatra, aztán mindent megértettem. Bölcs ember lé­vén, már készen is volt a formulám nem igaz, hogy a fiatalok társasága fiatalít, hanem csakis az öregeké... A nálunk öregebbeké! — Na és mi lett a kislány­nyal? Povács szeme kissé összehú­zódott. — Hagyd .., a filozófia kér­lelhetetlen dolog. Átültünk egy másik 'asztalhoz ... Olyan harmincévesek ültek ott... És néhány perc múlva hallom, hogy a bájtündérke az egyik fülébe súgja: „Cuki kis bácsi­ka a maga haverja ... Klassz srác lehetett fiatalkorában.. ” Gyurkó Géza A négy fejezetre tagolt mű a föllelhető források — közöt­te nagyon sok Pest megyei — teljességére támaszkodik. Ez pedig nagy szó, mert 1956 no­vembere nem szűkölködött „forrásokban”. Röpcédulák, fél legális, illegális lapok, kiáltványok, jegyzőkönyvek halma — a bőség már-már az áttekintés akadálya. Molnár érdeme, hogy elkerüli ezt a buktatót. A jellemzőt, a tipi­kusát, az egyik láncszemet a másikhoz fűző logikai kapcsot keresi és találja meg. Az 1956 novemberében ki­alakult, erősen kuszáit belpo­litikai helyzet — s ennek nem­zetközi vetülete — fölvázolása után tér rá a szerző a központi munkástanács megszervezésé­nek és ténykedésének elemzé­sére. Világos okfejtéssel mu­tatja meg azokat a találkozási pontokat, amelyekben létrejött revizionizmus és nyílt ellen- forradalom frigye, mégpedig törvényszerűen. Ahogy tör­vényszerű volt az is — mint a szerző a könyv harmadik feje­zetében meggyőzően bizonyít­ja —, hogy rövid működés után, fokozatosan elszigetelőd­ve megbukjon a központi munkástanács, ez a sokszoros művi úton világra erőltetett szervezet. Molnár érdeme, hogy sehol nem egyszerűsít. A bonyolult és ellentmondásos folyamatokat árnyaltan, sok oldalról mutatja be, nem fe­ketét vagy fehéret ábrázol, hanem a v&lóságot a maga sok­színűségében. A befejező, negyedik fejezet nemcsak a könyv, de egy idő­szak zárópontja is. A közpon­ti, valamint az üzemi munkás- tanácsok bukása a konszolidá­ció jelentős állomása volt, s a könyv lapjain hű tükrét talál­juk annak, milyen nehéz har­cok árán értünk el odáig. (Aka­démiai Kiadó) (ni) 1 ra. Akkoriban az úribeli mu­zsikusok levelet kaptak egy Pesten élő öreg citerástól, hogy szeretne találkozni velük: a közeljövőben tartandó Ki mit tudra már meghívják az öre­get is. Dósa István és két barátja két év óta hetenként összej ár­nak. Hét végére pedig hol eb­be, hol abba a házba hívják meg őket muzsikálni. — Mi okoz nagyobb örömöt, ha maguknak játszanak, vagy pedig hogy az embereknek is tetszik? ök a kifejezés okozta elége­dettség helyett a közlés örö­mét választják. P. A. Az egyedülálló, öreg néni | zaj nélküli magánya, miköz- I ben körülötte hömpölyög az I élet — csendes lombik-sziget, a mozgalmas mindennapok | szárazföldje közepén, ebben az új magyar filmben. A lel­ket szomorúan megterhelő társtalanság nyomasztó, a múltra, való emlékezések ál­modozó légköréből, mindun­talan a jelen létezésének, i problémáinak kellős közepébe — akarva vagy akaratlanul — csöppenő ember helyzeté­nek, viselkedésének ellen­tétpárjára épül a film. Az unalmas egyedüllét hosszan elnyújtott, vágások nélküli képsorai únalmat su­gallnak. Az öreg néni —Kiss Manyi — ósdi kacatokkal és emlékekkel megterhelt laká­sában vagy a folyosón ténfe- reg hosszú percekig, vagy eszik, köt, ágyaz — mindezt aprólékos gonddal mutatja be a film. Gondolataiba, képze­letvilágába azonban nem fér­kőzhetünk be — legfeljebb csak nagyon felületesen — el­sősorban a részletező-aprólé­kos ábrázolás külsődlegessége miatt, amely mögött nem is sejthetünk mélyebb tartal­mat. Nem elég csupán a sem­mittevést, a lézengést, az unalmasságot mutatni, hanem láttatni is kellene e közben a lélek „játékát”, hogy a. néző­téren ne uralkodhasson el az érdektelenség, az unalom, amely bizony megtörténik a filmbeli tartalmatlan, moti­válatlan és így „üresjárattá” vált magány ábrázolása miatt. FILM Sziget a szárazföldön

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom