Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-14 / 213. szám

AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ IFJÚMUNKÁS PARLAMENT UTÁN „SZÓT KAPTUNK..." Megalakult az ifjúmunkás tanács „Szót kaptunk” — így kezd- J te beszámolóját a II. országos j ifjúmunkás parlament tanács­kozásáról Rubik László, a Pest megyei küldöttség vezetője. — Kilenc fiatalunk vett részt a szekcióüléseken és örömmel mondhatom, mind a kilencen hozzászóltak, gondo­kat feszegettek, javaslatokat tettek, hogy az egész országot érintő ifjúmunkás-problémák­ra megtalálják a megoldást — Mit bírált a parlament? — A legtöbb vita a harma­dik szekcióban volt: a lányok, asszonyok bérezésének körül- ményeiről. Általában keve­sebb pénzt kapnak ugyanazon munkáért a nők, mint férfi kollégáik. Az egyenjogúság sok helyen még csak papíron valósult meg. A fiatalok bírál­ták a pályaválasztási tanács­adást. Hiába jelenik meg any- nyi prospektus, sokan volta­képpen azt sem tudják, mi­lyen pályát választottak. — Mi történt más szekciók ülésein? — A második csoport a bri­gádversenyekkel foglalkozott és itt is vitáztak: nemcsak a munkakezdő fiatalok, hanem sokszor a művezetők sem tud­ják és ismerik a különböző termelési mozgalmak céljait. — Az országos ifjúmunkás tanács megalakulása? — A kétnapos vitában el­hangzottakat a pénteki plená­ris ülésen összegezték. Ezen az ülésen alakították meg a kül­döttek választott tagjaiból az 51 emberből álló országos if­júmunkás tanácsot. Ez a ta­nács segíti majd elő a mun­kásifjúságot érintő irányelvek, határozatok végrehajtását és figyelemmel kíséri a parla­ment javaslatainak valóra válását. X. E. XIII. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM AMA I l OIUM 1969. SZEPTEMBER 14., VASÁRNAP Aromás üzem a DKV-ban A fotós számára hálás fel­adat: imponálóan szépek, jól fényképezhetőek a tornyok. Ez lesz az olajváros legújabb lé­tesítménye az úgynevezett aro­más üzem. Mielőtt arról szól­nánk, mi készül itt, hadd je­lezzük, hogy az építés-szerelés befejezése az esztendő végére várható. Ezt követi majd a jö­vő év elején a kísérleti, illetve a próbaüzem, s utolsó lépcső­ként a végleges üzembe állí­tás. A program a tervnek meg­felelően valósul meg. A szov­jet berendezéseket a szállító cég szakemberei és sok ma­gyar szakmunkás, technikus, mérnök közreműködésével ál­lítják össze. Az aromás üzem — nevével ellentétben — nem jelent em­beri fogyasztásra közvetlenül, vagy közvetve alkalmas termé­keket. A finomítással foglalko­zik, de termékként a kémiai ipar számára használatos anyagokat nyernek. Benzolt, toluolt és xylol-elegyet. Nem vállalkozunk ezek részletes elemzésére, az olvasót bizonyá­ra az érdekli mindenekelőtt, hogy mire használják. A felso­rolt termékek közül az első kettő oldószer, amelyet többek között a festékgyártásnál hasz­nálnak. Az utóbbiból készít majd különféle műanyagokat az ezzel foglalkozó iparág. Mindez már küszöbön áll, s néhány hónap múlva megje­lenik a DKV legújabb üzemé­nek terméke is, a tornyok és vezetékek végállomásánál. T. Gy. Foto: Urbán Jogásznapok a Dunakanyarban A Magyar Jogászszövetség Pest és Komárom megyei szervezete, valamint a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Tár­sulat Pest és Komárom megyei szervezetének jogi szakosztá­lya szeptember 15-én és 22-én jogásznapokat rendez a Du­nakanyarban. Hétfőn Esztergomban a Technika Házában, de. 9 óra­kor dr. Világhy Miklós egye­temi tanár, a TIT jogi választ­mányának elnöke, nyitja meg a jogásznapok üléseit. Ezt kö­vetően Az időszerű kül- és bel­politikai kérdésekről Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az MSZMP Komárom megyei Bi- | zottságának első titkára tart előadást. Ezután dr. Katona Zoltán, a Magyar Népköztár­saság legfőbb ügyészének első helyettese jogi életünk idő­szerű kérdéseiről beszél. Szeptember 22-én délelőtt 9 órakor Vácott dr. Prandler Ár­pád, a Magyar Jogászszövetség főtitkára, nyitja meg a jogász­(Folytatás a 2. oldalon.) GODOLLO ÚJ AULA HATNYELVŰ TOLMÁCSBERENDEZÉS, XENONLÁMPÁS VETÍTŐ (Tudósítónktól.) Gödöllőn, szeptember 17-én, szerdán délután fél háromkor, amikor az idei tanévnyitó lesz az Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki karán — már az egyetemi fiatalok és a ven­dégek is gyönyörködhetnek az új aulában és az oktatást szol­gáló új létesítményekben és korszerű berendezésekben, melyek most készültek éh' A négy emeletnyi magas aula, melynek világítása, hangtechnikai berendezése és fűtése rejtve van, a korszerű szerelés példája. Tolmácsbe­rendezése vezeték nélküli és 350 fő számára teszi lehetővé, hogy 6 nyelvű vevőkészülékek útján hallgassák az aula emel­vényén elhangzottakat. A stú­diók a második szinten nyer­tek elhelyezést (ipari tv, xenon lámpás vetítőberendezés). Az egyetemi város 1000 készüléket automatikusan kapcsoló táv­beszélőközpontot kapott. Az új technikai felszerelé­sek első vizsgája az október 14—17-e között megrendezés­re kerülő gépkísérleti tudomá­nyos ülésszak lesz, amelyen hazai vendégeken kívül, kül­földiek is részt vesznek. Cs. J. PfíBIZS Szombaton, több mint két­hetes szünet után, megtartot­ták a Vietnammal foglalkozó párizsi értekezlet 33. ülését. A múlt hét csütörtökjére, szep­tember 4-re esedékes találko­zót — mint ismeretes — Ho Si Mink elnök halála miatt halasztották el. A kényszerű szünet sem hozott azonban változást. A 33. ülés is eredménytelenül végződött. Nguyen Xuan Phong, a sai- goni küldöttség helyettes ve­zetője, ismételten azt próbálta bizonygatni, hogy Vietnamban a VDK az agresszor, és a sai- goni rendszer, valamint a „se­gítségükre sietett” amerikaiak az agresszió áldozatai. Cabot Lodge nagykövet, amerikai küldött pedig felszólalása nagy részében a vietnami probléma megoldásának érdemi vitája helyett a VDK területe felett lelőtt és fogságba esett ameri­kai pilótákkal szembeni állító­lagos embertelen bánásmóddal vádolta és rágalmazta a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ságot. Ha Van Lau nagykövet, a VDK küldöttségének he­lyettes vezetője, vissza­utasította ezeket a rágal­makat. Elutasította azt az amerikai ál­lítást is, hogy e foglyok az 1949-es genfi konvenció hatá­lya alá tartoznának. E konven­ció 85. szakasza ugyanis kife-. (Folytatás a 2. oldalon.) WASHINGTON Szétosztották a holdkőzetek egy harmadát Az amerikai űrhajózási hi­vatal bejelentette, hogy mint­egy négy és fél kilogramm sú­lyú holdkőzetet osztottak szét 106 amerikai tudós és további nyolc ország 36 szakértője kö­zött. A többi között ausztráliai, (Folytatás a 2. oldalon.) MA: Eredmények és lehetőségek 3. oldal Történelmi források nyomában 4. oldal m Érik a szőlő, csorog a must 5. oldal Egy lány a galeriből 6. oldal Virágozzék a felhőtlen, testvéri barátság Bolgár—magyar ünnepi est Cegléden Két nemzet trikolórjával dí­szítették a művelődési otthon színpadát. A színek között ba­bérággal a jubileumi dátum: 25 éve szabadult fel Bulgária. Ezt közösen ünnepelni jöt­tek el a hét végén a megye, a já­rás és város politikai, közéle­tének vezetői, Cegléd lakosak Nem sokkal fél hét után fog­lalták el helyüket az elnök­ség tagjai. A bolgár vendégek közül a legrangosabb Vaszil Bogdanov nagykövet volt. A Pest megyei Pártbizottságot Barinkai Oszkárné titkár kép­viselte. Ott láttuk többek kö­zött a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkárát, S. Hegedűs Lászlót és dr. Csi- csay Ivánt, a Pest megyei Ta­nács vb-elnökhelyettesét. A meghívott magyar és szovjet katonavendégek, s a közönség jelenlétében ő mondott ünnepi beszédet. — A történelmi műit és a jelen egyaránt amellett szól, hogy országaink — és ezen be­lül Szófia és Pest megye — jó, testvéri kapcsolatai természe­tesek és maguktól értődnek. Bulgáriában félezer évig ural­kodtak a törökök, Magyaror­szágon másfél századon át tar­tott a török hódítás, s négy századig az osztrák elnyomás. De örökre megpecsételte né­peink barátságát, hogy a II. világháborúban a szov­jet hadsereg oldalán száz­ezer bolgár katona hazánk földjén halt hősi halált — Magyarország felszabadí­tásáért. A szónok méltatta annak je­lentőségét, hogy a két ország kormányai és népei között a negyed évszázad alatt megsza­kítás nélkül jó és fejlődő volt a kapcsolat. Utalt a proletár internacionalizmus nagy jelen­(F oly tatás a 2. oldalon.) *

Next

/
Oldalképek
Tartalom