Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-03 / 203. szám
VL$i NÉGY Fi &Círlap 1969. SZEPTEMBER 3., SZERDA HOBBY Pipifax eltűnése Luciferre! találkoztam nemrég. Búsan handukolt hazafelé. Megkérdeztem, miért szomorú? Elmondta, hogy a közeli kocsmában kártyázott, el- 1 vesztette minden pénzét, s {most nem tud szenet venni a pokol fűtésére. Megsajnáltam, kölcsön adtam neki száz forintot, ö megajándékozott egy varázspálcával, s ezzel a kis ördögfiókával, Pipifaxszal, aki fázott itt a földön, s ezért varrattam neki ezt a kis ruhát. Most megkérek valakit, például önt, üssön a pálcával Pipifax fejére, s ő rögtön eltűnik ... Hová lett? Az ön táskájában rejtőzik, kedves asszonyom? Nem hittek a szemüknek Vége a komédiának. Pipifax előkerült a táskából, a mutatványos új publikumra vár. Egy 13—14 éves forma fiú állandóan ott somfordáit a kecskeméti főtéren, a sátor körül. Nem értette a rejtélyt. — Jó 45 éve már ennek. Ki tudja hányszor megnéztem, míg rájöttem a nyitjára. Hazaszaladtam, rögtön bemutattam a családnak. Nem akartak hinni a szemüknek — és rajtam miaradt a név: Pipifax. Ez lett a művésznevem. Kedves hajlék Nagykőrös közepén, a Tömöri utcában. A magas kőkerítésen innen virágok százai hajladoznak, kelletik magukat a baraokfálknak. — Harminc év alatt rengeteg előadásom volt. Régen koporsót is hordtam magammal. Mondták is a szomszédok: ».Nézd, a Végír Sanyi, már megint kölcsönkért egy koporsót.” Jó produkció volt: belefeküdtem és eltűntem belőle. Az én számom Amatőr munka volt, afféle hobby. De nagyon szerette, s a környék is őt. Kedélyes, jó- beszédű ember, hiába a kor, az idő sem tudta kikezdeni. Most éppen kártyalapokat varázsol elő, piros kendőt változtat kékre, nagy acélgolyót gyömöszöl át pici fémhengeren. Szabadkozik, hogy az ér- dekesebbjét nem tudja megmutatni: parkettcsiszolás volt, kipakoltak mindent a két szobából, azt sem tudja, mit hol keressen. — Az én számom — amit én találtam ki, és senki sem tudja —, az az igazi. A színpadon két tányér közé raktam egy vadásztöltényt. Az egyik néző számolt, össze-vissza, de mikor a 80-hoz ért a töltény mindig magától felrobbant. A másik: kétdecis pohár van az asztalon. Teleöntöm tejjel, ráhúzok egy mintás hengert, arra üveglapot, fölibe még egy poharat, teleöntöm vízzel. Leterítem, elmondom a varázsszót, s máris alul van a víz, felül a tej. Aztán tálcát adok a kislányom kezébe, beleöntöm a tejet, vizet, s egyszerre eltűnik edényestül minden. — Utód is van? — Nincs. Három gyerek közül csak a nagyobbik lányom szerette, ő segített. A feleségem mindig eljött és izgult, nem sülök-e bele? Még most is kételkednek, ha eltüntetek tegy-egy poharat. — Mi a nagy Pipifax rejtélye? Miért szerepel ilyen ritkán? — Sok a munka, öregszem. Vegyi kisiparos vagyak, itt van az utcában a műhelyem. Még most is kísérletezgetek. — És kis Pipifaxé? — Hát jó, ezt már elmondhatom. A bábúnak lecsavarható feje volt. Amikor ráütöttek a fejére, a teste már a bűvész belső zsebében volt, s mikor Pipifax ruháját kiteregette, akkorra a kis fejet is belecsúsztatta a ruhácskába varrott zsebbe. Senki sem vehette észre. Egy másik bábú meg a segédjénél volt, amíg a közönség a produkciót figyelte, belecsúsztatta valamelyik táskába. Így került meg mindig a kis Pipifax. — És a nagy? — Majd ősszel, ha több időm lesz. De nem is nagyon hívnak most már. Közben a feleség kiszól az ablakon: „Ne áruld már el minden trükködet, mi marad Zozónak?” Zoltán, az 5 éves unoka, úgy látszik, jeles utód lesz. Egyetlen produkciója — de azt kitűnően tudja — ráfúvás nélkül eltünteti a pénzt. Paládi József BARÁTSÁGI TABOR ’69 Tánc a hegyekben, takarodó nélkül „ Harsonás vendégünk Jugoszláv lap — egy váci zenetanárról tmoBir cyrrjA'K'AfíA EOH y r Hl5* ít&fcSttS/á >>' *>a ■m-* — «sw na iii ff Vv;::pV. ims rzW ?«$»?>'<• *>/;*>.*«* If}#';**«» X-Ä}>»•* '< sV ::. «>'ir uymnZ7'nv'íí~hú:\ : V. «!«'■ " «< éivh />*?« -n#m* '&<■■ - - / 4 V'-' : s.-v. :■••• >v.-s-v: »vij.y.i y..v ❖•v.y/.'ív-A • H<&-\ 'mii mv&M* m í» < ?>**»« ¥. Az újságcikk eredetijének egy részlete lista. Ő nagyszerű ember és karmester egy személyben. • Az évi szabadságát hogyan és hol tölti? — Autózás, rövid látogatás a Szülőknél Vácott és természetesen muzsikálás, gyakorlás. Köszönöm szépen és sok sikert kívánok! Most érkezett Vácra a Dnévnik című jugoszláv újság egyik száma, amely Dusán K. alábbi, érdekes cikkét közli Harsonás vendégünk címmel. Joó Balázs magyar állampolgár a budapesti Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a váci zeneiskolában tanított, majd Jugoszláviában a Növi Sad-i operaház szerződtette, mint harsonást. • Hogyan került Növi Sad- ra? — Valószínűleg ismeri a muzsikusok életét, s így tudja, hogy szeretnek utazni, idegen zenekultúrákat megismerni és új barátokkal kiépíteni a kapcsolatot. 0 Hogy-hogy éppen a mi városunkba került Jugoszláviában, mi vonzotta ide? — Talán városuk szép fekvése a Duna partján, ami Vá- céhoz hasonlít; talán az emberek, a kollégák, akik hasonlóak, mint Magyarországon. 0 És a szakáll, ebben a melegben? — Hát igen, ezt mások is szóvá teszik. 0 Szórakozás, hobby? — Dzsessz! 0 ön az operában dolgozik? — Igen, de állandóan kapcsolatban vagyok a Növi Sad-i rádió 18 tagú nagy tánczenekarával és karmesterükkel, Stevan Radoszávljeviccsel. Felkérésére alkalmakként közreműködöm zenekarában, mint improvizatív hangszeres szóAz emblémákon; Felsőtár- kány — Heves megye. Erdőkeretezte faházak, fű és zászlók. Fiatal srácok és lányok. Ott állnak a zászlótartó „árbocnál”, nevetnek, jelvények cserélnek gazdát, egymás szemébe néznek, mert barátok. És a jelvények őket szimbolizálják, önmagukról mesélnek, hol voltak, mit láttak — azokat adják tovább. Értékesek. Százan voltak. t És még százan. A tíz nap adta össze őket kétszázzá. Véglegesen, elválaszthatatlanul, mert ha vaskos borítékok nem is indulnak hosszú útra ezentúl — bár címek kerültek a noteszokba —, az emlékek örökké élők. Száz szovjet fiatal érkezett Felsőtárkányba az ifjúsági táborba. Száz magyar KISZ-ista vette örömmel kézbe a KISZ KB meghívóját: töltsön pár napot együtt a szovjet komszomolistákkal, barátkozzanak, ismerjék meg egymást, ezen keresztül az országot, a két országot, mely egymáshoz annyi mindennel kötődik. A felsőtárkányi ifjúsági táborban öt fiatal képviseli megyénket. A szovjet vendégek még Magyarországon tartózkodnak. Megy érői-megyére járnak, aztán két napot Budapesten töltenek. Augusztus 25-én zárt a tábor. Akkor sírtak. A magyar fiúk és lányok már otthonról emlékeznek, így Pásztor Gabriella is, a Pest megyei csoport vezetője, a Nagykőrösi Konzervgyár KISZ-titkára. — öten voltunk: Kiskunlac- házáról, Gödöllőről, Vácról — és persze, én, Kőrösről. Felejthetetlen volt. Tudom — hagyományos táborról van szó, tehát minden évben megrendezik, egyszer itt, egyszer a Szovjetunióban, de biztos vagyok, ilyen társaság ritkán verődött össze eddig. És a másik: a táj. Hegyek között. Mikor lefelé jöttünk, a fülünk bedugult és a szemünkkel is lehetett valami, mert köny- nyezetünk: búcsúztunk az egyenes fenyőktől, a lomboktól, a szovjet srácoktól és egymástól. Nehéz búcsút venni azoktól, akiket az ember megszeret. Az utolsó tábortűz a szemünkben ég. Milyen volt egy napunk? Reggel hétkor ébresztő. Szekcióülések. Láto- gátások: Egerbe, Miskolcra, Salgótarjánba. Szórakozás, ismerkedés, barátkozás. Hogy mikor volt a takarodó, azt ne kérdezd. Táncoltunk és a táncban kimelegedik az ember. Ügy nehezebben álmosodik. És mindegyikünk tudta, nem nagyon jut idő a tíz nap alatt alvásra. — Mi a luganszkiakkal barátkoztunk össze leginkább. Mindenhová együtt mentünk. Talán azért, mert ők is öten voltak. Később a Fejér megyeiek is csatlakoztak hozzánk, összenőttünk, mintha kezdettől fogva ismertük volna egymást. Nehéz volt a búcsú és még nehezebbek voltak az első napok azután. Képtelen voltam felejteni és visszasírtam a tábort. De ki nem volt így? Nosztalgia. Persze, most már beleszoktam a mindennapi munkába. Mindenesetre, soha így még nem üdültem. Jövőre a Szovjetunióban lesz a barátsági találkozó. Nem biztos, hogy megyek, de reménykedem. Nagyon jó lenne. Egy luganszki kislánnyal megbeszéltem, hogy legközelebb ott találkozunk. Tamás Ervin ŐSZRE-TELRE Az OKISZ Labor kreációi Foto: Kotroczó TASI LÁSZLÓ: Daliás idők A Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat DOLGOZÓKAT VESZ FEL az alábbi munkahelyekre: I. sz. Gyára: Bp. XI., Hunyadi János u. 9. női és férfi segédmunkásokat, takarítónőket, lakatos és autószerelő szakmunkásokat. II. sz. Gyára: Bp. XIII., Véső u. 7.női segédmunkásokat és takaritónőkeL I. sz. Gyáregység: Bp. XI., Bocskay u. 90. női és férfi segédmunkásokat, takarítónőket, , lakatos, szerszámkészítő, marós szakmunkasokat. II. sz. Gyáregység: Bp. IX., Thaly K. u. 5—7, női és férfi segédmunkásokat, lakatos és elektroműszerész szakmunkásokat. III. sz. Gyáregység: Bp. XIV., Vértes u. 6—8. női és férfi segédmunkásokat, lakatos és villanyszerelő szakmunkásokat. Jó kereseti lehetőség! 44 órás munkahét, minden második szombat szabad. JELENTKEZÉS: A MEGJELÖLT MUNKAHELYEKEN (1945-1946) Eltűnt egy szemétrakás a Váci utcából! Az elmúlt héten — mint köztudomású — rejtélyes körülmények között eltűnt a szabadságién BandholZTSZobor. Utóbb kiderült, hogy a főváros vitette el. Tegnapelőtt azonban most már komoly formában ismétlődött meg az eset, s hivatalos körök — csakúgy, mint a nagyközönség — teljesen értetlenül állnak előtte. Bármilyen fantasztikusnak tűnik is: nyolmtalanul eltűnt egy szemétrakás a Váci utcábóL Hudovkáné megdöbbentő felfedezése Csütörtökön hajnalban özv. Hudovka Mihályné, házmester neje egy vödör szemetet akart önteni arra a rakásra, amely a felszabadulás óta ott állt a házuk előtt. Legnagyobb megdöbbenésére a rakást nem találta. Azonnal szólt a közeli rendőrnek, aki besietett a fő- kapitányságra. Rendőri bizottság szállt 3d, de a szemetet az sem találta meg. Végigrazziázták a környező házakat, de a számos szemétdomb között Hudovkáné egyikben sem ismerte fel az eltűntet. Most már bizonyosnak látszott, hogy bűncselekmény történt. A kora esti órákban azután döntő fordulat állott be a különös ügyben. Jelentkezett a rendőrségen Bubák Jenő nyugdíjas, és előadta, hogy este 10 óra tájban, amikor arra haladt, két-három férfi állt a szeroétrakás mellett. — Hallottam — vallotta Bubák —, hogy az egyik a szemétre mutatva azt mondta: — „Na, ez sem lesz sokáig itt!” És leköpte a szemétrakást. Bubák vallomása után nyilvánvaló lett, hogy a szemétrakást régi haragosai tették el az útból. A kapott személyleírások alapján még az éjszaka folyamán megtalálták K. Edét és két társát. Fantasztikus mesével védekeztek a tettesek. K. Ede vallomásában előadta, hogy a szemét rakás éppen az ablaka alatt volt, s mert hetek óta várt a közmunkarendeletre, két öcs- csével és egy taligával 1 óra alatt lehordták a Dunába az egész szemetet. A rendőrség pensze nem ad hitelt ennek a fantasztikus mesének, s azt kutatja, milyen titkos rugói lehetnek K. Ede különös tettének. Lapzártakor érkezett K. Edéről és két testvéréről a rendőrorvosi vizsgálat megállapította, hogy ön- és közveszélyes őrültek. Hudovkáné pedig bejelentette az Országos Műemlék Bizottságnak, hogy az eltűnt rakást 2—3 hét alatt pótolja. Letartóztatták Sötéth Ödönt! A legutóbbi nagy razzián elfogták a Tőzsdepalota előtt Sötéth Ödön magántisztviselőt is. akinél a motozás során apróbb csecsebecséket találtak. Sötéth ártatlanságát hangoztatta, s arra a kérdésre, miként került zsebébe a nála levő aprópénz, a következő vallomást tette: — Uraim, beismerem, hogy a látszat ellenem szól. De ártatlan vagyok! Reggel 7 óra tájban a Nagymezó utcában jártam, hogy valami alkalmi munkát szerezzek, amelynek révén éhező feleségemet és három kicsiny gyermekemet némi táplálékhoz juttathatom, Megszőlitottam egy hölgyet, aki cekkert vitt, hogy szívesen segítenék neki 30 pengőért, de csak 20-at ígért. Később ajánlkoztam felaprítani 5 mázsa fát, de ezt a munkát sem kaptam meg. Egészen kétségbeesve beültem egy kávéházba, hogy megmérgezzem magam. Minthogy az orvosom legutóbb azt mondta, hogy a feketekávé nekem méreg, rendeltem egy feketét, és csüggedten vártam a halált. Már kilenc óra volt, és sírva gondoltam arra, hogy az én gyermekeim, akik már reggel hétkor is éhesek voltak, mennyire éhezhetnek már ilyenkor, kora délelőtt. Szívfacsaró látvány az ilyen éhező család, kérem, rettenetes az. Végre fél tízkor — hála az égnek — munkához jutottam. Egy férfi megállított, és azt kérdezte: vállalna-e egy alkalmi munkát? Megragadtam a kezét és megcsókoltam: uram, Isten fizesse * meg a jóságát, amiért segít az éhezőkön. Miről volna szó? Erre előszedett tíz darab színes papírlapot, úgy nézett ki, mint egy bankjegy, de én honnan tudhattam volna, hogy az angol font? Azt mondta: „Van itt néhány ilyen sajátságos papírdarab, ezt el kellene vinni a Szabadság térre eladni. Ezt most ott veszik.” Nem akartam elhinni, hogy van, aki ilyesmit gyűjt, de hát nem akartam a munkaalkalmat elszalasztani. Elfogadtam tőle a papírdarabokat, amikor így szólt: „Ott talál majd egy csomó embert, azok közül adja el valakinek, kap érte 150 000 pengőt. Ebből 30 000 a magáé lehet, amiért elviszi. Jó lesz így?” Persze, hálálkodtam és megkérdeztem, hol adhatnám át a többi 120 000 pengőt. Erre azt mondta, hogy őneki el kell utaznia délben, legjobb lenne, ha én előre odaadnám a százhúszezret. Odaadtam a százhúszezret. Megveregette a váUamat, és azt, mondta, tudja, hogy ez tróger- munka, és én jobb ember vagyok, de fel a fejjel, a munka nem szégyen. Hát így volt. Ja, a fél kiló arany? Hát az úgy volt, uraim, hogy az én drága, jó feleségem, aki napszámba járt egészen addig, amíg fiatal szervezetét a gyilkos hajókötél meg nem támadta, szóval az én drága gyermekeim mártír anyja azt mondta reggel: te Ödön fiam, vigyázz magadra, nyolcvan kilónál többet ne cipelj. És vigyázz, mert rettentő szeles az idő, te meg úgy le vagy fogyva, hogy rettenetes, mert minden falatodat odaadod a gyerekeknek. Tegyél a zsebedbe valamit, fiacskám, hogy el ne fújjon a szél, akkor mi kereső nélkül maradunk. Ekkor mindketten sírtunk, és én leemeltem a szekrényről egy ilyen izé... egy ilyen papírnehezéket, és a zsebembe tettem, de bizonyisten nem tudtam, hogy arany, nem is tudhattam, kérem, mert aranyat én még nem láttam, és ezt, kérem, réznek vettem most fél éve, de úgy látszik, csalók karmai közé kerültem. Hát így volt. A kihallgatást vezető rendőrtiszt ekkor így szólt: — Hát ez rendben van és érthető. De honnan volt a 150 Napoleon-arany? — Bocsánatot kérek, kapitány úr — méltatlankodott Sötéth —, de egy negyvenöt éves felnőtt ember mégsem mászkálhat az utcán egy fillér nélkül ... Tetszik tudni, a kutyák ... (Folytatjuk) A