Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-12 / 211. szám

MECfEi túriig/} Gazdasági növekedés és a KGST reformja ban gyors volt gazdasági fej­lődésük, amit az ipari terme­lés évi átlagos növekedési üte­me mutat: 1955—60 10,6 4,2 1960—65 9,0 5,8 adásra. A KGST-országokban tehát ún. párhuzamos kapaci­tások létesültek, a gazdaság szerkezete, az ipar struktúrája lényegében azonossá vált a tagállamokban. Ezért mind több gondot okozott a megter­melt cikkek egymás országai­ban való értékesítése. S vilá­gos, hogy ez nemcsák az ex­portban, hanem az importban is tükröződött. Hiszen ha Ma­gyarország importálni kíván, akkor részben a magyar gaz­daság által termelt terméke­ket ajánlották a szomszédos országok is. Amikor pedig ex­portálni akarunk, akkor mi is hasonló cikkeket kínálunk el­adásra. A többi között ezzel magyarázható — s vessünk is­mét egy pillantást a cikk ele­jén levő táblázatra —, hogy a KGST-országok ipari termelé­sének növekedési üteme foko­zatosan csökkent. Igaz, hogy még mindig nagyobb, mint a tőkésországoké, de a csökkenő irányzat világos. Megfordítani e folyamatot az együttműkö­dés formáinak és hatékonysá­gának változtatásával lehet. Ha igaz, hogy a gyors fejlődés az importot növeli, és ha ezért fizetni kell, akkor olyan cik­kekkel szükséges megjelenni a KGST-országok piacain, ame­lyek eladhatók — s akkor az is igaz, hogy a nemzetközi gazdasági együttműködést eh­hez kell igazítani. Hogyan? Ügy, hogy az együttműködés­ben részt vevő országok egy­más szükségleteinek tökélete­sebb kielégítését szem előtt tartva fejlesztik gazdaságukat. Erre szolgál a többi között a tervek egyeztetése. Vagyis a KGST-államok kölcsönösen megismerkednek egymás gaz­daságfejlesztési elképzelései­vel, és megkísérlik koordinál­ni a terveket, hogy a fejlődés harmonikus legyen. Azonban ez sem volt egyszerű: az egyeztetésre kerülő tervek lé­nyegében kialakult, arányos gazdasági fejlesztési irányel­vek. Többnyire alig módosít­hatók. Ezért van szükség, hogy még a tervek elkészülte előtt a gazdaságpolitikai elképzelé­seket egyeztessék, és ezek alapján készüljenek a tervek. Ennek előkészítése most fo­lyik a KGST különböző szer­veiben. Ennél is tovább kell menni. A gazdasági fejlődés és a kül­kereskedelem összefüggése és szoros kölcsönhatása megköve­teli, hogy ne csak a tervekben, ne csak a közvetlen árucseré­ben legyen összhang és váljék hatékonyabbá az együttműkö­dés, hanem más területeken is. Különösen azért, mert néhány országban — mindenekelőtt Magyarországon és Csehszlo­vákiában — az új gazdaság- irányítási rendszer keretében a vállalatok nagyobb önálló­ságot kaptak. Nem közvetlen tervutasítások alapján termel­nek, hanem önállóan döntenek a termelésről, a piac felvevő képességének ismeretében. A terv a keretet biztosítja, és a szükséges gazdaságpolitikai döntéseket irányozza elő. Ha a vállalat dönt, altkor szükség van rá, hogy a vállalatok kö­zött nemzetközi méretekben is közvetlen kapcsolatok, alakul­janak ki. Ezen a szinten dönt­sék el, mit hova szállítanak, és kitől, mit vásárolnak. Mind­ezen túl a vállalatok között nemzetközi kooperáció is ki­alakulhat, ami még további lé­pés az együttműködésben. Az elmondottak csak ízelí­tőt tudtak adni abból, hogy a gazdasági együttműködés bo­nyolult dolog, és sok szinten kell létrehozni, megszervezni. Főleg azért, mert a korábbi formák ösztönző ereje kimerü- lőbfen van, és meg kell keres­ni az új formákat. A fejlődés növekedési ütemének csökke­nő irányzata figyelmeztet er­re. Gyulai István Előregyártóit aluljáró Készül Szeged első aluljá­rója, amely a gyors ütemben épülő új északi városnegye­det köti majd össze a város­sal^ a nagyforgalmú algyői, 43. számú útvonal alatt. Az építkezés érdekes szakaszához érkezett: megkezdték az alul­járó előre elkészített szaka­szainak a helyükre vontatá­sát az átvágott 43-as útvonal szintje alá. A 23 méter hosz- szú aluljárót ugyanis három részben előre gyártották vas­betonból, s az egyes darabo­kat síneken vontatják a he­lyükre. Így csak néhány na­pig szünetel a forgalom ezen a fontos útvonalon. „Olajbálna" a Dunán Különleges alkotmány ,,hor­gonyoz” a komáromi Kőolaj­ipari Vállalat dunai kikötőjé­ben. A hossza 40 méter, átmé­rője 2 méter, anyaga műszál­lal erősített gumi. Az óriás bálnához hasonló gumiuszály „gyomrában” 50 vagon olajat, benzint, vagy más folyékony terméket lehet elhelyezni. A különleges szállítóesz­közt a MAHART vásárol­ta az angol Dunlop cégtől. Használata nagyon gazdasá­gos. A kőolajipari termékeket szállító tartályokban ugyanis olaj után például benzint csak akkor lehet vinni, ha a tartály belsejét előbb alaposan kigő­zölik. Az ilyen uszályokat RIZIKESZÚRET A Bükk hegység több minit félszáz ehető gombája között is „csemegének” számít a fe­nyőgomba, népies nevén a ri- zike. A hűvös-csapadékos augusztus végét felváltó nap­sütéses időjárás hatására olyan tömegben jelent meg a bükki fenyőerdőkben, mint az utóbbi tíz évbeli még egyszer sem. Különösen sok található a Bükk-fennsíkon, Jávorkút környékén. A környező falvak lakói kosárszámra szedik, s nagy mennyiségben árusítják a miskolci, és kazincbarcikai piacokon. Az ízletes gomba frissen el­készítve is kitűnő, de a házi­asszonyok ecetesen éltévé, el­sősorban mint téli savanyúsá­got kedvelik. A bükki közsé­gekben szinte elengedhetetlen kelléke a vadászvacsoráknak és a disznótoroknak. ezért többnyire csak a rako­dástól a célig tudják kihasz­nálni, visszafelé üresen von­tatják. A kiürített „olajbálnát” viszont csak össze kell hajta­ni és jól elfér valamelyik uszály kihasználatlan sarká­ban. A gumiuszály sikeresen megtette próbaútját: ben­zint szállított Ausztriába vissza is tért onnan. Ez volt az első alkalom, hogy európai folyón jelent meg az „olajbálna”, eddig ilyet csak tengeri forgalomban használ­tak. Most utólagos ellenőrzés­re az angol céghez szállították. Később — a hosszabb tapasz­talatok alapján — dönt a MAHART, hogy milyen mér­tékben növelje szállítóparkját ilyen gumi uszályokkal. — Ortutay Gyula akadé­mikus a helsinki tudomány- egyetem meghívására Finn­országba utazott. A neves néprajztudós több előadást és konzultációt tart. HORTOBÁGY HAL ÉS JUH A Hortobágyi Állami Gaz­daság ebben az évben, min- , Elaludtak.. A soroksári állomás bejárati jelzője előtt — durva foglal­kozási szabályszegés következ­tében — álló tehervonatnak ütkö­zött egy éjszakai személy- vonat, amely Dunaharasz- ti felől érkezett. A baleset viszonylag szeren­csés kimenetelű volt: csupán a teihervonat vezetője, s egyben zárfékezője — aki maga is mulasztást követett el — sé­rült meg könnyebben. A bal­eset azért következett be, mert Zeíe Sándor, 50 éves soroksári forgalmi szolgálattevő munka közben elaludt, s megfeledke­zett a jelzőnél álló tehervonat- ról, Kovács István 40 éves du- naharaszti forgalmi szolgálat­tevő pedig nem tájékozódott arról, hogy az onnan elküldött tehervonat megérkezett-e So­roksárra. Keyes Ferenc, 28 éves tehervonat vezető szintén elaludt, s nem gondoskodott a szerelvény fedezéséről. A Fővárosi Bíróság fel­lebbezési tárgyaláson Zele Sándort jogerősen nyolc­hónapi szabadságvesztésre ítélte. Kovács Istvánnal szemben a tízhónapi szabadságvesztés és Kepes Ferenccel szemben a négy hónapi felfüggesztett sza­badságvesztés első fokon jog­erőre emelkedett. Ezenkívül Zelét három, Kovácsot öt évre eltiltották a forgalmi szolgá­lattevő foglalkozástól. den eddiginél több árut, ősz-. szesen 184 millió forint ér­tékű terményt, állatot és álr lati terméket ad a népgaz­daságnak. A szeptember ele­jéig eladott áru értéke megi haladja a 140 millió forin­tot, s a földeken, valamint az állattenyésztő telepeken, halastavakban még igen sok a „tartalék”. A pusztától elhódított terür létén szakszerűen és adott­ságoknak megfelelően gazr dálkodnak. A legnagyobb be­vételt — csaknem 30 millió forintot — eddig a haLhozta, de a puszta különböző részein tartott 60 ezer juh is jelen­tős bevételt adott. A Horto­bágyi Állami Gazdaság ez évben mintegy 20 ezer má­zsa baromfit szállít közfo­gyasztásra, s ennek nagyobb része halastavakon nevelt pe­csenyekacsa. A szocialista országokat majdnem két évtizedig úgy is­merte a világ, mint igen gyor­san fejlődő országokat. S való­1950—55 Szocialista országok 13,4 Fejlett tőkésországok 5,9 A számok igazolják, bogy a növekedés ütemében nagy az eltérés a tőkés- és szo­cialista országok között. Kele­ten és Nyugaton egyaránt el­ismerik, hogy a gyors fejlődés­ben része volt a szocialista or­szágok gazdaság' együttműkö­désének. Ez természetszerű, mivel az együttműködésnek piacbővítő hatása van. Egysze­rű az összefüggés: a nagy üte­mű gazdasági gyarapodással növekszik a külkereskedelem, ami visszahat a termelés to­vábbi fejlesztésére, s az ismét bővíti a külkereskedelmet, aminek visszahatása érvénye­sül ismét a fejlődésben, és így tovább. A külkereskedelem bő­vülése egyértelmű a nagyobb piaci, nagyobb eladási lehető­ségekkel. Ha viszont többet le­het eladni, akkor érdemes a termelést még tovább bővíte­ni. Ez a kölcsönhatás a KGST keretében megszervezett együttműködésben jól érvé­nyesült. A KGST-országok külkereskedelmi forgalma az elmúlt másfél évtizedben átla­gosan mintegy 10—12 száza­lékkal növekedett évente. Ma már egymás közötti forgalmuk eléri a teljes külkereskedel­mük 60 százalékát. Különösen lényeges a fenti összefüggés azoknak az orszá­goknak, amelyeknek népgaz­daságában a külkereskedelem hányada nagy. így Magyaror­szág nemzeti jövedelméből a külkereskedelem részaránya 36—38 százalék. A Szovjet­uniót kivéve a többi európai szocialista országban is hason­ló ez az arány. Ezek az orszá­gok intenzív külkereskedelmi tevékenység nélkül képtelenek lennének fejlődni, de még élni is. Azt mondják ezekre az or­szágokra, hogy „nyílt gazdasá- gúak”, vagyis a külföldi pia­cok sokféle hatása, a külkeres­kedelmi áruforgalom változá­sa közvetlenül kihat gazdasá­gukra. Nem elég csupán megállapí­tani, hogy a fejlődés szervesen összefügg a gazdasági együtt­működéssel, a külkereskede­lemmel, látni kell azt is: nem mindegy, milyen és mennyire hatékony a nem­zetközi gazdasági együttműkö­dés, mennyire felel meg az abban részt vevő országok szükségleteinek és érdekeinek. Közismert, hogy a KGST kere­tében az együttműködés gya­korlati fórmája a külkereske­delem. S másfél-két évtizedig a közvetlen árucsere valóban jó hatással volt a gazdasági növekedésre. Minden KGST- tagországnak szüksége van a többiek áruira, s meg is vásá­rolta azokat. A fejlődés egyik sajátossága azonban, hogy a gyors gazdasági növekedés megköveteli az import jelen­tős bővítését. Hiszen az új vál­lalatok létesítéséhez gépekre, felszerelésekre van szükség, a korszerűsítés ugyancsak igény­li azokat. Emellett az új vagy a mind többet termelő régi vállalatok csak akkor képesek növelni termelésüket, ha több nyersanyagot, félkészterméket kapnak, amit általában im­portból lehet fedezni. Az im­porttermékekért természetesen fizetni kell, azaz növelni szük­séges az exportot is. Ez azon­ban nem egyszerű feladat. Nyilvánvaló, hogy csak azt le­het külföldön eladni, exportál­ni, amire a külföldi országnak szüksége van. Vagyis ha el akarunk adni, ismerni kell a külföldi országok szükségle­teit, és a kívánt árukat kell termelni. A legtöbb KGST-ország azonban igen gyakran lénye­gében ugyanazokat az ipar­ágakat fejlesztette, és mind nagyobb szériában ugyanazo­kat a termékeket kínálta el­Az ember szeret hinni. Különösen olyan esetekben, ami­kor felebarátja kárára derülhet, és önmagát vizsgálgatva elégedetten állapíthatja meg: szerencsétlen fló- tás, lám én egészen másfajta va­gyok, velem ilyesmi nem történhet meg. Igen, igen, tisztelt hölgyeim és uraim, tegyük csak a szívünkre ke­zünket: vajon nem hasonlítunk-e kissé az előbb említett felebará­tunkhoz, aki elégedett önmagával és derül a másik vélt ostobaságán? Lám, Porocz Béla barátom is pont ilyen, akivel a minap a Dominó presszó felső helyiségében találkoz­tam a középső boxok egyikében. — Feketét? Konyakot? — kér­dezte nála szokatlan előzékenység­gel s oly izgatottan húzgáita apró kefebajuszának tüskéit, hogy rög­tön tudtam: valami érdekes dolgot akar közölni, valami városi plety­kát, kacsahírt, esetleg megjöttek az amerikai rokonai, szóval meg kell hallgatnom, tőle nincs menekülés. — Feketét és konyakot is — mondtam Bélának kárörvendő- eíszántan, arra gondolva; tótba túl sokra taksálja türelmes hallgatá­som árát és békéntógy. Nem így történt. Kissé mártír arccal, de megrendelte a kávét és konyakokat, s a szép szőkehajú ki- szolgálónő után nézve irónikusan megjegyezte: — Hajaj, barátom, ilyenek a nők! — Milyenek, kedves Bélám? — Tudod — mondta farizeus mó­don —, sosem vagyok kárörvendő, embertársaim baja mindig meghat, roppant sajnálom, ha egy férjet át­ver az asszony. Magamban ilyen­kor gyors számvetést csinálok: va­jon velem megtörténhetne-e ilyes­mi? Vajon annyira szerencsétlen flótás lennék, mint... De nem, ne­veket nem említek, elégedj meg annyival, hogy Pista, a szóbanfor- gó mérnök közeli jóbarátom, akit ismerek mint a tenyeremet. Nagy­szerű, rendes fiú, velem egyidős, negyven éves, és alig három éve nősült. Mi, a baráti köre már-már azt hittük, sose visz asszonyt a ház­hoz, aztán egyszer csak — legna­gyobb megdöbbenésünkre, szinte máról-holnapra elvette feleségül Elzácskát. Szép, csinos, kívánatos, huszonnyolc éves nő, mindig nett és friss, nem csodálom, hogy Pista feladta agglegényi elveit. Mi, agg­legény barátai, akik részt vettünk az esküvőn, csak gratulálni tud­tunk Elzácska szépségéhez és talán irigykedtünk is. Jó-jó, nem untat­lak részletdolgokkal, szóval gyö­nyörűen kezdődött minden. Pistát mintha kicserélték volna, vidám lett, minden nap tiszta ing, friss bo­rotválkozás, fényes cipő, látszott; nem a beteges nagynéni gondozza. A lakás is új színt, más levegőt ka­pott, minden látogatásomnál felfe­deztem néhány új dolgot: ízléses nippet, modem virágvázát, porce­lánszobrot. A délutáni uzsonnák meg éppenséggel javultak: a beteg nagynéni kozmás kakaói helyett pompás rumos-tea, szendvics, iste­nemre, kezdtem irigyelni Pistát. — Azóta is ilyen boldogan él­nek? — Várj kérlek, éppen erről aka­rok beszélni. Tudniillik a Pista egy kicsit anyagias. Házasságuk első évében még tudomásul vette, hogy Elzácska nem dolgozik, de ké­sőbb ... — Azelőtt sem dolgozott Elzács­ka? — Ej, dehogynem. CsupáiL nem itt a városban, hanem vidéken úgy, hogy Pista maga kérte esküvőjük előtt: mondjon fel, majd később el­helyezkedik. Persze, el kell mond­jam: Pista a jólkereső mérnökök közé tartozik, havi átlagkeresete prémiummal, újításokkal, nyereség­gel eléri a 8 ezret, a nagynéni, aki tanárnő volt, havonta 1200 forint nyugdíjat kap. Szóval, gond nélkül éltek. Amikor úgy egy éve Pista elkezdte pengetni, hogy Elzácska is dolgozhatna — hiszen kitűnő köny­velő —, még a nagynéni is a fiatal­asszony pártjára állt, mondván: ugyan miért venné el más elől a kenyeret, amikor nagyon jól meg­vannak. ,0 ugyanis beteges, a lakás nagy, nem, maradjon csak Elzácska otthon. — Rendes asszonyka volt a nagy­néni. — Ahogy mondod. Wartburg, fri- dzsider, tévé, rádió, magnó, cam- pingsátor, porszívó, mosógép, na, mit soroljam, megvolt ott minden, csak éppen Pista morgott: az 50 ezer forintos takarékbetétköny nem növekszik, új kocsi kellene, igenis, tessék elmenni Elzácskának dolgoz­ni. Az a havi 1400 jól jön a lakás­hoz. — A lényeget öregem, a lénye­get... — Jaj, de türelmetlen vagy. Kérsz még egy konyakot? Nem? De megváltoztál. Tehát, hol is hagy­tam abba? Ja, igen. Pista morgott, sőt kezdett durva szavakat használ­ni, hogy azt mondja: lusta az El­zácska, nem konveniál neki a mun­ka. Szóval állandóan zsörtölődött, pedig Elzácska derekasan dolgo­zott odahaza, a ház ragyogott a tisztaságtól, de ahányszor ott vol­tam náluk, az utóbbi időben állan­dóan terítékre került az álláskér­dés is. Hiába csitítgatta Pistát a nagynéni, csak mondta a magáét, aztán egy délután... Tényleg nem kérsz még konyakot? — A poént kérem, öregem... — Az is meglesz. Méghozzá szin­te hihetetlen. Mert ki gondolta volna Elzácskáról... Nos, egy dél­után örömtől sugárzott Pista arca. Diadalittasan járt-kelt a lakásbail, az történt ugyanis, hogy Elzácska elhelyezkedett. Igaz, nem sok, havi 1200 forint fizetést kap egyelőre, de az is pénz, nem erre a rohadt lakásra pazarolja drága idejét, ke­res, és ez a lényeg. Mindezt egy­szerre mondta el, gyerekesen örül­ve győzelmének, hogy lám, mégis az ő álláspontja győzött. A nagynénit pedig megütheti a guta, dolgozzon ő is, ne lopja a napot. — Garasos pasas lehetett... — Hát, valami olyasféle. De ne 1969. SZEPTEMBER 12., PÉNTEK szakíts félbe, mert most jön a java.’ Szóval, látszólag rendbejött Pista lelki egyensúlya, megint vidám volt, munkahelyén el-eldicsekedett El­zácska szorgalmával, aki minden nap szorgalmasan járogatott mun­kába. Reggel fél nyolckor ment, délután négyre ért haza. Május volt, ragyogó tavasz, azután meg­jött a nyár. Elzácska bronzvörös lett, roppant csodálkoztam. Még nyaralni sem volt, strandra nem igen jártak, hogy lehet az irodában ilyen csodálatos színt kapni? Nos, erre is fény derült, méghozzá a na­pokban. Megyek fel Pistához a múltkor este, hát Elzácska sehol. A nagynéni komoran ül a hintaszék­ben, Pista meg csak le-fel a szo­bában és kiabál, meg átkozódik és mondja a magáét, hogy Elzácska egy ..., mert képzeljem el, nem is dolgozott sehol, hanem palit fogott magának, egy jólkereső jogtaná­csost, annak a vikendházában töl­tötte a három hónapot, oda járt dolgozni. Állítólag valami jogi könyvön dolgoztak, Elzácska szor­galmasan gépelt és közben állapo­tos lett. Meg bronzvörös, mert gon­dolhatod, a fürdés és napozás is be­letartozott a munkaprogramba. — Na, és mi van Elzácskával? — Mindent elmondott Pistának és visszament az édésanyjához. Persze, csak ideiglenesen, mert a válás után a jogtanácsos feleségül veszi. — Dicsérendő Elzácska őszintesé­ge. — Ügy gondolod? Mégiscsak Pis­ta felesége volt és átejtette. Ha el­képzelem: reggel megy, délután jön a jálvégzeitt munka örömével az arcán. Elsején meg letette Pista elé az ezer kétszázat... — Ha annyira kellett neki a pénz! — De nem ilyen áron, kérlek. Én bizony utánanéztem volna, hol dol­gozik. Szegény Pista. Mert mégis barátom, nem? Csak jót akart, gya­rapítani a takarékkönyvet, kicserél­ni a kocsit. Szóval, no, mit szólsz a sztorihoz? Megér neked egy fél ko­nyakot?. .. Holdi János « 4 I Pikáns történet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom