Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-11 / 210. szám
1969. SZEPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK Pfcü» MEcrri zMíritm Kiskör« terve Tisza-viz a megyébe A Tisza vízét isszák néhány év múlva a Pest megyei földek is. Szolnok felett már épül a kiskörei Vízlépcső és tároló, amelynek az lesz elsőrendű feladata, hogy a mezőgazdasági öntözéshez biztosítsa a vizet. Elkészültével egymillió hold öntözésére nyílik lehetőség. A hatalmas beruházás generáltervezőjétől, a VIZI- TERV-től kapott tájékoztatás szerint a megye is sokat köszönhet majd az új létesítménynek. A vízlépcsőhöz kapcsolódó jászsági* öntözőrendszer a megyének 100 ezer holdját látja el vízzel. (Jelenleg 45 ezer holdat öntöznek.) Az építés első ütemében, az ötödik ötéves tervben, csupán 30 ezer holdra kapnak a Tisza vízéből. Ebben az időszakban a jászsági főcsatorna eléri a Zagyvát, s fejleszteni fogják a Zagyva-menti öntözőrendszereket is. A jászsági főcsatorna encészüite után helyezik üzembe az abonyi öntözői ür dót, amely teljes egészében a megye területére esik. Mandulaszüret Beérett a Balaton-part őshonos csonthéjas gyümölcse, a mandula. A termés közepes. A Veszprémi Állami Gazdaságban megkezdték a szüretet és előreláthatólag több mint 15 vagon termést szednek. — Verőce, Visegrád és Esztergom nevezetességeivel ismerkedtek a székesfehérvári József Attila Gimnázium diákjai. — 350 személyes fürdőt és öltözőt létesítenek a Ganz Műszerművek gödöllői áram- mérőgyárában. —• Tápiószecsőn is megalakult a krónikaíró kör, melynek feladata lesz a 25 éves felszabadulási évfordulóra elkészíteni a község negyed- százados krónikáját VÁLASZ CIKKÜNKRE Az 1969. augusztus 10-én, Emberek között védtelen? címmel megjelent cikkben közölt tények egy részét a mezőgazdasági és ’ élelmezésügyi osztály nem ismerte. Utasítottam tehát az osztály vezetőjét, Együd János ügyének újbóli kivizsgálására. A vizsgálat megállapította, hogy 1968. október 9-én a munkaképesség csökkentést véleményező I. fokú orvosi bizottság, az 1958. évi 40. törvényerejű rendelet szerint, III. csoportba tartozó rokkantnak minősítette Együd Jánost. S mert, az 1967. évi III. TV. szerint, munkaképtelen termelőszövetkezeti tag a tagság névsorából nem törölhető, a mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály vezetője reeab'augasztus '18-án 5i42'2 1969.' sz. alatt kiadott -'határozatát visszavonta, egyúttal Együd János perőcsényi lakos tsz-tagságát visszaállította. Amennyiben Együd Jánost, újbóli kérelme alapján a munkaképesség-csökkentést véleményező bizottság I. vagy II. rokkantsági kategóriába sorolja, lehetőség nyílik arra, hogy tsz-rokkantsági járulékban részesüljön. Bartha Antal a Szobi Járási Tanács vb-elnöke ,„Téliesített“ nyíllak ■ ötvenhat tagja van a magló- di fogyasztási szövetkezet nyúltenyésztő társulatának, amely a múlt esztendőben 111 mázsa súlyban nevelt exportminőségű házinyúlakat. Ey. évben áugusztus végéig 2747 nyálat adott át a társulás értékesítésre. A jó teljesítmény egyik titka az abraktakarmány-ellátás biztosítása, a másik pedig az évszázadoktól függetlenített, folyamatos tenyésztés. Ugyanis a nyúlállomány 90 százalékát téliesítették, az ólakban kellemes hőmérsékletet biztosítanak a hideg beálltával. A megyében vagy ötven községet érint az új gyámhatósági eljárás Mint már hírt adtunk róla, október 1-től életbe lép az új miniszteri rendelet a gyám- hatósági eljárásról. Szükség volt rá, mert az élet már meghaladta az 1954-ben kidolgozott előírásokat. Az új rendelet 103 olyan témával foglalkozik, amely eddig nem volt tételesen lerögzítve. A jogszabályok most lehetővé teszik a magyar államigazgatás történetében először — hogy a községek gyámhatósági jogkört kapjanak. A korszerűbb gyámhatósági eljárásról szóló rendeletet Pest megyében is fokozott érdeklődéssel várták. Dr. Kubin József megyei gyámügyi ügyintéző elmondta: nagy elégedettséget kelt, hogy a legtöbb vitát kiváltó eljárásokat, a kiskorúak láthatását, egyes védő és óvó intézkedések jogát a helyi körülményeket jól ismerő községek kapják meg. A tanácsok — ha szükséges — megkeresek a szülők munkahelyét, javaslatot tehetnek társadalmi bíróság összehívására, értesíthetik az orvosi szakrendelőket, ha úgy látják, valamelyik szülő nem megfelelően, gondozza gyermekét, testi-erkölcsi fejlesztéséről megfeledkezik. Ugyancsak községi jogkör lesz a pénzsegélyek elosztása, valamint a kirendelt gyámok pénzügyi elszámolásának felülvizsgálata. — A nagyközségek — folytatta Kubin doktor — ezen túlmenő jogokat is^ kapnak. A rendelet hatályba lépésekor körülbelül ötven községben, elsősorban a járási székhelyeken, így Monoron, Nagykátán, Ráckevén, az ötezer lakosnál nagyobb falvakban, Érden, Abonyban stb. helyben az állandó bizottságok segítségével döntik el, kit utaljanak állami gondozásba, illetve kinek válHAZUNK TAJA Lehet-e permetezni? Rovatunkban aktuális tanácsokkal szeretnénk segíteni a telek- és kiskert-tulajdonosok munkáját. Kérjük, írják meg, miről szeretnének olvasni, mire kiváncsiak. ★ Az utóbbi hetek esőzése, AGROKER Pest-Nóg rád-Komárom megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat ÉRTESÍTJÜK ÜGYFELEINKET, hogy a Budapest XIV., Cservenka Miklós út 107. sz. alatti telepünkön szeptember 15-30-a között LELTÁROZUNK Ezalatt a mezőgazdasági gépek, a len- és kenderáruk, a ruházati cikkek és a hengerelt-húzott áruk kiadása és átvétele szünetel. i Kérjük t. ügyfeleinket, hogy megrendeléseiket, szeptember 12-ig juttassák el hozzánk, hogy azokat - a készlettől függően — még a leltározás előtt teljesíthessük. Budapesti AGROKER Vállalat sajnos, kedvezett a szőlőskertek és gyümölcsösök kártevőinek. Hogyan védekezzünk ellenük? — kérdeztük a Pest megyei Növényvédő Állomástól. — Most is fennáll a pero- noszpórafertőzés és a szürkerothadás veszélye. Viszont ilyenkor, szüret előtt már nehezebb a védekezés, mint nyáron. Elsősorban a nem termő szőlőket, a fiatal telepítéseket lehet permetezni. A termő tőkéknél, ha permeteznek, mindenképpen be kell tartani a várakozási időt. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az ORTHOCID gátolja a must erjedését — ne védekezzünk most már ezzel a szerrel. A gyümölcsösökben sok a kártevő. Mivel már mindenütt szedik a termést, permetezéssel itt sem lehet védekezni. Az amerikai fehér szövőikké — amelynek hernyói különösen a szilvafákat lepték el —, s a kaliforniai pajzstetű ellen is mechanikus úton védekezzünk. Sokat segíthetünk azzal is, hogy a fertőzött gyümölcsöket — amelyek korábban lehullanak mint a többi —, elássuk, vagy más módon megsemmisítjük. A nagy gazdaságokban és a kis kertekben is ajánlatos védekezni, annak ellenére, hogy már az érési időben vagyunk, mert jövőre annál kevesebb gondunk lesz. ★ Egy nemrég megjelent cikkünk kapcsán dr. Jójárt Jó- zsefné (Cegléd, Bercsényi út 3.) kérdezi, milyen szakirodalmat tudunk ajánlani a szőlő- műveléshez. A legteljesebb munka Kozma P.: Szőlőtermesztés I—II. Bp. 1966. — de haszonnal forgatható Mohácsy M.: A házikert gyümölcsöse (Bp. 1955.), valamint Csepregi P.: A szőlő metszése (5. kiadás. Bp 1968.) — című tanulmány is. toztak kedvezően a körülményei, hogy gyermekét visszakaphassa. Itt állapítják meg a gondozási díjat, és rendelik ki a pártfogót, ök döntenek az egyik legfontosabb kérdésben a fennálló jogszabályok alapján — a kiskorúak házasság- kötéséről. Addig is, amíg a miniszteri rendelet végrehajtását segítő gyámügyi ügyviteli szabályzatot és a módszertani útmutatókat megkapják, szeptember utolsó hetében a városi-járási gyámügyi előadók részére egész napos konzultációt tartanak majd a megyei tanácsnál a rendelet alapos megértésére. I k. m. Menyasszony — a villamos alatt László Ferenc, 30 éves hegesztő, pusztamonostori lakos egy éjszaka együtt szórakozott menyasszonyával' Budapesten. László alaposan felöntött a garatra. A hajnali órákban hazafelé menet a leány visszautasította a férfi közeledését. László, miután elváltak, a leány után ment, s a Petőfi-híd pesti hídfőjénél egy villamos * elé lökte. A leány a villamos alá került, de szerencsére nem sérült meg súlyosan. László a cselekmény után megpróbált kereket oldani, de a közelben dolgozó munkások elfogták. A Fővárosi Bíróság László Ferencet ötévi szabadságvesztésre ítélte. lyi * , 1969. szeptember 11. 1*1 cl • csütörtök, Teodóra napja. A nap kél 5.15, nyugszik: 18.05 óakor. A hold kél: 4,35, nyugszik* 18.00 órakor. Időnként megnövekvő felhőzet, záporral, egy-két helyen zivatarral. Megélénkülő déli, délnyugati szél. A reggeli órákban párásság, helyenként köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. B OSTABONTÁS ■M, I ‘.X.'VT* *, Postás nélkül Már azt hittük, ismét lesz kézbesítőnk — Szőllősnyaralón és Tápiósüly külső területén. Úgy látszik, korai volt az öröm: ki tudja miért, de az új kézbesítő is lemondott. Orvosunk sincs: hetenként egyszer a mendei orvos rendel a községben. Ezt rövid ideig tartó szükségmegoldásnak tekinthetjük csupán. A gondok mellett viszont van egy reményünk: jó sütödéje s így jó kenyere lesz hamarosan a községnek. Az aszódi Sütőipari Vállalat felújítja a Farkas-féle péküzemet, ezt a Virágzó Tsz is patronálja. Minden valószínűség szerint szeptember 15-én a tá- piósülyi és tápiósági üzletekben nemcsak a kiszolgáló lányok, de a szép pirosra sült házikenyerek is rámosolyognak — már kora reggel — a kedves vevőre. Krátky László, Tápiósüly, Dózsa György u. 30. Kicsi bolt, nagy forgalom. Dunakeszi, hatvanas számú népbolt a Rákóczi úton. Az üzletben hárman árusítanak, a főnök szabadságon. Gellért Ibolya, a helyettes elmondja: — A forgalom mindig nagy, reggel héttől, délután kettőig. Amint látja, ezen a pár négyzetméteren havi félmilliót forgalmazunk! A raktár is korszerűtlen, kinőttük már régen. Az Engels út sarkán épül az új bolt: Remélik, október elejére elkészül. Lesz raktára, öltözője, mosdója s szabadabb mozgástere, a vevők nem kis örömére. Solymosi László Dunakeszi A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Katonadalok, csárdások. 8.40: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? 8.50: Offenbach: Hoffmann meséi. 11.36: Berki László népi zenekara játszik. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiakoktél. 13.40: Néphadseregünk egyik alakulatánál. 14.00: Kóruspódium. 14.11: Népdalok. 14.30: Uj lemezeinkből. Schubert: II. Szimfónia. 15.10: Csak öregeknek. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Ilos- falvy Róbert operaáriákat énekel. 16.28: A Bolgár Kultúra Hete. 17.05: Titkos háború. 17.25: Lemezmúzeum. Erich Kreisler hegedül. 18.05: Nyitott stúdió. 18.30: Opera- csillagok—operaslágerek. 19.25: Nótacsokor. 20.01: Grisa őrmester. Rádiójáték. 21.01: Szólistaparádé. 21.39: Láttuk, hallottuk. 22.20: Romantikus muzsika. Esti hangverseny a 22-es stúdióban. 23.20: Részletek Kacsóh Pongrácz daljátékaiból. PETŐFI RADIO 8.05: Zenekari muzsika. 9.00: Könnyűzenei híradó. 9.30: Az élő népdal. 9.49: Informáltság — terv- készítés. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Magánvélemény közügyekben. 12.00: Patience. Részletek Sullivan operettjéből. 12.30: Liszt zongoraművek. 13.05: Győri stúdiónk jelentkezik. 13.20: Mozart: D-dur „Prágai” szimfónia. 14.00—*16.00: Ifjúsági randevú kettőtől hatig. Zenei szerkesztő: Komjáthy György. 18.18: Parasztok. Rádiójáték. III. rész. 19.30: Hungária Kupa vízilabdatorna. Közvetítés a Magyarország—Hollandia mérkőzésről. 20.25: Uj könyvek. 20.28: A Bolgár Kultúra Hete. 20.59: A selyem rútján. 22.0Q: A Nashville Gamblers énekegyüttes műsorából. 22.20: Ami ázsiai útijegyzeteimből kimaradt. Via Hanoi. 22.40: Rácz Vilmos hépi zenekara játszik. 23.10)» Pickwick. Or- nadel zenés játéka. 23.20: Artur Rubinstein Chopin-műveket zongorázik. URH 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Haydn-művek. 20.00: Anneliese Rothenberger és Kurt Böhme énekel. 20.33: Beethoven: G-dur hegedű-zongora szonáta Op. 96. 21.03: Huszadik századi klasszikusok. Műsorszerkésztő: Garai Gábor. Rendező: Vadász Gábor. 22.00: A dzsessz kedvelőinek. 22.16: A Bolgár Kultúra Hete. TELEVÍZIÓ 8.10: Iskola-tv. Földrajz (ált. iskola 5. osztály). Felszíni formák. 13.10: Földrajz (ism.). 17.58: Hírek. 18.05: Mindenki közlekedik... A közlekedés biztonsága. 18.45: Rek- lámmüsor. 18.55: Esti mese. 19.10: írók, könyvek, kritikusok. 19.30: Zenei figyelő. A tv zenei újsága. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Nagy ka-, varodás. Magyarul beszélő olasz filmvígjáték (16 éven felülieknek). 21.55: Vendégünk volt... Abu el Nurral, az Arab Szocialista Unió végrehajtó bizottságának tagjával beszélget munkatársunk, Chrudi- nák Lajos. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. Aki ötször utazta körül á földet 50 ÉVE, 1919. szeptember 11-én halt meg Hopp Ferenc műgyűjtő. Miután kitanulta a látszerész mesterséget, Bécsben, majd New Yorkban volt optikus. 1861-ben hazatért és nagyfizikai, matematikai és tanszer üzletet alapított. Ez volt az első ilyen jellegű vállalkozás hazánkban, és külföldre is sok árut exportált. 1882 és 1914 között Hopp Ferenc ötször utazta körül a Földet. Hosszú időt töltött Amerikában. Utjain keletázsiai, kínai és főleg japán műtárgyakat gyűjtött. Iparművészeti és néprajzi gyűjteményéből villájában érdekes múzeumot állított össze. Végrendeletében értékes hagyatékát az államnak adományozta, azzal a feltétellel, hogy minden állami tulajdonban levő kelet-ázsiai műtárgyat az ő gyűjteményével egyesítsenek. A róla elnevezett Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum 1923-ban nyílt meg, volt villájában, a jelenlegi Népköztársaság útján. — Dunabogdányban tegnap megkezdődött a budapesti kerületi tanácsok oktatási osztályvezetőinek kétnapos értekezlete. A tanácskozás napirendjén az új tanév legfontosabb _ oktatási, nevelési feladatai szerepelnek. — Kétnapos tanácskozás kezdődött szerdán Székesfehérvárott Győr-Sopron, Pest, Komárom és Fejér megye nőmozgalmi vezetőinek részvételével. A nők társadalmi helyzetének, valamint a termelőszövetkezeti nőbizottságok működésének tapasztalatait vitatják meg. A bevezető előadást Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke tartotta. — Szeptember 16 és 22-e között a Magyar Tudományos Akadémia rendezésében Budapesten kerül sor a szocialista országok akadémiáinak kétévenkénti értekezletére. — Vasárnap nyílik meg a „Magyar remekművek” című kiállítás a budavári palotában. — A MAHART közli, hogy az alacsony vízállás miatt mától a szentendrei hajóállomást ideiglenesen kikapcsolja a személyhajó-forga- lomból. A személyhajók a szentendrei hajóállomáson tehát már ma nem állnak *meg. — Megkezdődött Budapesten a földtani intézetek első nemzetközi konferenciája. — Mátrai autóbuszkiránduláson vettek részt vasárnap a Pécel—Isaszeg Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet dolgozói kö^jj} 120-an. A kirándulás útvonala’ Pécel—Isaszeg—Gyöngyös —Párád—Bükkszél és vissza volt. — A dunakeszi József Attila Művelődési Ház filmklubja pénteken kezdi vetíteni „A fráncia és olasz filmművészet nagyjai” című sorozatot. A további előadási napok: szeptember 26., október 10. és 24., november 4,. és 21., valamint december 5.. és 19. — Szabálytalanul kanyarodott tehergépkocsijával Szi- ráki János 25 éves dunaha- raszti gépkocsivezető, s Kispesten a Kossuth tér és a Hunyadi utca torkolatánál összeütközött egy vele szemben szabályosan haladó személygépkocsival. A baleset következtében a személygépkocsi egyik utasa — egy eddig még ismeretlen 15—16 év körüli leány — kórházba szállítás közben meghalt, A személygépkocsi többi utasát, Horváth Zoltán 17 éves ipari tanulót életveszélyes, Tóth László 19 éves segédmunkást súlyos, Bozóki Sándor 26 éves géplakatost pedig könnyű sérüléssel szállították kórházba a mentők, Sziráki Jánost a rendőrség őrizetbe vette. Az ismeretlen kislány személyazonosságának megállapítására vizsgálatot indítottak. A Vá«:1 Híradástechnikai Anyagok Gyára FELVÉTELRE KERES tízéves gyakorlattal rendelkező SMSZÁMSZERKESZTŐT FIZETÉS: I megállapodás szerint. Az OVF Vízkutató és Fúró Vállalat üzemvezetősége, Cegléd, MNB—1 szövegű bélyegző elveszett. További használata érvénytelen.