Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-10 / 209. szám
HEGYEI f M K/Ctriaip 1969. SZEPTEMBER 10., SZERDA Emlékképek a nyárról Lengetegi sorpár és más játszi nevezetkék egy 125 éves tankönyvben BUKAREST: A piros trolibuszok percenként szusszantanak a megállóban. Gyors és kellemes az utazás ebben a fővárosban. Fél nap alatt keresz- tül-kasul 'járjuk legtávolabbi pontjait is. A peremrészeken szabályosan rendezett új lakótelepek. Nagyságukhoz fogható nálunk nincs. Sokszemű város — csodálkozó szemei: a tavak. Szomorúak a partjaik, mint az ott álldogáló füzek, vízbe mártogatott ágaikkal. Virágzó fürdővárost teremt ide a képzelet, mindhiába: egy-két cigányképű fiú horgászik álmosan, újságpapiroson ülve, és méltóságuktól meg- fosztottan kocsijukat mossák a tulajdonosok. ISZTER: Bulgária leghosz- szabb folyója Szófiáig kerülgeti vonatunkat, erdős hegyek között. Apró hídjait, a viaduktokat romantikus regényekből kölcsönözte. SZÖFIA: Minaret karesúso- dik a város fölé, félholdját ötszáz évig rettegte a bolgár ember. A főútvonalak kereszteződéseinél Dimitrov képét lengeti a szél, de az ő félmosolya simul a kirakatok üvegéhez is. A nemzet tisztelettel. emlékezik nagy fiára, aki a mauzóleumban úgy tesz, mintha aludna. Hideg sírjában rózsaszín fényt vetítenek arcára, két kezére. Valami derűset álmodik, szürke haja kicsit visz- szabillen a füle mögül. A házinéni is úgy beszél róla, mintha élne. A meuzóleum, a Nemzeti Galériával szemben épült, , a szemerkélő esőben átszaladunk. Három ércgém a parkban már fénylik az e^/jl. Mikor másnap is félláuon dacolva találom őket, úgy tűnik, nem moccan az idő. De úgy tűnik, a szláv templomban sem. A török uralom alatt a föld alá építették, sercegő gyertyaszagba vezetnek a lépcsők. Bárgyú képű ikonok, előtt mozgó szájú emberek kulcsolt kezekkel állnak. Hangtalan történések: hosszú szakállú pópák elé, fiatalasszony ingecs- két tart megáldani, sietős kezek szentelt kenyérdarabokért nyúlnak egy modern műanyag tálba,, szájak csókolják a gló- riás szenteket a falon. ' TENGERÉLMÉNY: A tenger, mintha az embert akarná szolgálni — legalábbis először úgy tűnik — puha homokot terít a partra. A legjobb elfogadni ezt a csupasz takarót, belenyújtózkodni, szétterülni. De a kényesebbek fehér lepedőt, gyékényt, frottírdarabokat teregetnek maguk alá, s nedves testüket nem mázolja ördögi feketére a homok. Mert itt Burgászban, a sárga szemcsék közé feketét is hint a Végtelenség-Kék-Asszonya, akit talán ezért is hívnak Fekete-tengernek. Északabbra, Várnában, Druzsban és az Aranyparton, másmilyen szeszéllyel, aranysárgán nyújtóz- tatja indulatos gyerekeit, a parti hullámokat. Asszonyi rafinériával, hűvös simogafásokkal egyre beljebb csalogat, hogy timsós vizét nyeljem, tehetetlenségemet megtáncoltassa. A vakmerőket elnyeli s az élettelen testet hajnalra köny- nyedén kidobja a partra. Legyőzni nem lehet, csak türelmes tapasztalással szolgálni. A kellő pillanatban ráhasalok a Az új gazdaságirányítási rendszer lehetővé tette, hogy az állami és tanácsi vállalatok 1968.' április 1-től kezdődően! szintén az Állami Biztosító keretében gondoskodjanak vagyonuk védelméről. Takáts Ernő, az ÁB megyei osztályvezetője elmondta, hogy megyénk állami és tanácsi vállalatai közül csak 37 vette igénybe ezt,a szolgáltatást. Jól élt a lehetőséggel a hullámokra, elsiklanak alattam, s úgy tűnik, én siklottam le róluk, mint ródlival télen, a havas dombról. RAKÉTÁVAL VÁRNÁBA: Sebességéről kapta a nevét. Fémlábakra pipiskedik s rövid szárnyakkal, a gyorsvonat tempójával siklik a vizen. Testében fehérhuzatos repülőülések, süppedő szőnyegek, kék selyemfüggönyök. Ady-dalokat kerít valahonnan az emlékezet„Egy fárosz lángol messze valahol, Jöjj, kedvesem, lenn a tenger dalol.. VÁRNA: Hajnalban kiabálnak a sirályok; mintha egy megbomlott elméjű ember nevetne szaggatottan, végig a városon. Reggel megtudjuk, si- rólykakasok rimánkodnak így nőstényeikhez, önleleplezőbb kiszolgáltatottságban, hímet elképzelni sem lehet. IL 18-AS: Háromezer méterből rajzolja térképét a gép alattunk, de csak akkor látjuk, ha a szétszakadó felhők engedik. Elszabadul a képzelet ebben az absztrakt fehér világban. A dupla üvegen keresztül színes diára fényképezem a fantasztikum villódzásait; hazaviszem a hétköznaGödöllői Fémtömegcikkgyár, ahol 250, és a Pest megyei Gyógyszertári Központ, melynek 380 ezer forintos kára térült meg az évi díjként lefizetett 5000, illetve 66 000,— forint ellenében. . Szeretné az ÁB, ha az ilyen példák láttán a többi 26 vál- 'lalat is felismerné: a véletlen okozta bajok ellen közös ösz- szefogással lehet a legeredményesebben, védekezni. \ Három híján százhuszonöt évvel ezelőtt, 1847-ben bocsá- tá közre Tatay István „Költészeti és szónoklati remekek” című vaskos könyvét „szónokköltészeti és bölcsészeti osztályú tanulók, nemkülönben egyéb serdültebb mind- kétnemű olvasóknak használatára”. Ez a regi könyv, amely a maga idejében, bizonyosan nagy feltűnést keltett, hosszantartó viharokat pedig csupán azért nem támaszthatott, mert megjelenése után alig egy esztendővel, j 1848 március idusán a közfi- í gyelem némileg fontosabb és sorsformálóbb események fe- j lé fci’dult, örök időszerűségét napjainkig megőrizte. Meg bizony, hiszen a nyelvtisztí- tásért, az idegenszerűségek megszüntetéséért folytatott küzdelem állandó folyamat a magyar glóbuszon. Nem új találmány » ,,magyarítás", foglalkoztak vele Balassa Bár Unt óta költők, írók, valamint lelkes és mérges tudósok, és kontárkodtak körülötte még lelkesebb, még dühösebb laikusok is éppen elegen. Tatay István, a nagy felkészültségű pedagógus és a reformkorszak haladó eszméinek igen lelkes harcosa, nem elsőként hirdette, hogy édes anyanyelvűnket meg kell tisztítani a beléje szivárgott idegen elemektől, és abban sem mondható elsőnek, hogy alaposan elvetette a sulykot ezen a téren. Nem vette tudomásul, hogy igen sok idegen szó teljes polgárjogot nyert a közhasználatban, és magyaros hangsúlyával, formájával sokkal kisebb veszedelmet jelent, mint az idegen nyelvtani formák, vagy az idegen kifejezések szószerinti fordításai. Könyvében, amely az irodalmi lexikon tanúsága sze- j riwt eléggé elterjedt tankönyv volt, de ma már igazi ritkaságnak számit, ha valahonnan előkerül belőle egy-egy példány, merész nekibuzdulással a poétika, a stilisztika és a retorika klasszikussá vált görög és laitin eredetű műszavait magyarította meg. Csak azokat nem, amelyekre se- hogysem talált értelmüknek megfelelő magyar kifejezést. Így a balladát is meghagyta balladának, nem száműzte az allegóriát, a parabolát, sőt még a paródiát sem. Az eleven nyelv azonban nem volt hajlandó befogadni a ,Tatay-féle műszavakat amelyeknek már pák , régi könyvében akadni derűfakasztó nyomára. A buzgó nyelvtisztító az ódát ének-nek, a himnuszt dicsének-nek, a ditirambot vigalmi dal-nak, a rapszódiát röpdal-nak — milyen szép is lenne, ha a mai kislány egy Liszt-röpdalt zongorázna Liszt-rapszódia helyett, a románcot cselekvény daZ-nak, az elégiát szenvének-nek, a he- roidát távszózat-nak, a legendát hitregé-nek, a novellát be- szély-nék, a szatírát csalánzat- riak — magunk között szólva nekem ez az elnevezés fölöttébb tetszik, hiszen a jó szatíra csíp olyan égetően, mint a csalán —, az epigrammát leligé-nék, az akcentust — nyilván a nagyobb nyomaték kedvéért — nyominték-nek nevezi. Megtudjuk azt is Tatay István könyvéből, hogy például a Zrínyiász „komoly hősköltemény”, ezzel szemben Petőfi János vitéze vagy Csokonai Dorottyája „bohózati hős- költemény”. A görög eredetű prozódiát igen szellemesen hangmértan- nak keresztelte Tatay, a prozódia ugyanis a verstannak az a fejezete, amely azt a valamit — hangsúly, szótag-hosz- szúság, ritmus, időmérték — határozza meg, ami a természetes beszédet verssé avatja. Az öreg könyvben maga a poétika a pajkos külcsintan nevet kapta. Megmagyarosította a tudós szerző a klasszikus verslábak nevét is, a jambusból „szökős”-t, a spondeusból „las- sú”-t, a dsktilusból „lengeteg”- et, a pentameter nevű verssorból „ötös lengetegi”-t, a hexameterből pedig „hatos len- getegi”-t csinált, hogy aztán a kettő együtt, tehát a disztichon, „lengetegi sorpár” legyen. A végtelenségig lehetne folytatni a felsorolást, mert Tatay István igenv leleményesnek bizonyult a legkörmönfon- ■ tabb magyaros színezetű műszavak kitalálásában. Bizonyosan mélységes fájdalommal töltené el, ha látná, hogy a hálátlan utókor egyetlen egyet sem vett át gyönyörűséges műszavaiból Nyilván azért nem, mert azokon csak a máz, a „küllem” volt magyar, de „belbecsük” egyáltalában nem simult édes anyanyelvűnk természetéhez. ' Azért megsejthetett valamit mégis nyelvészeti újításainak jövendő sorsáról, mert jóelőre hadat üzent a közöny és a meg nem értés ellen. A mindenáron magyarítok sokat tanulhatnának a derék Tatay István példájából, ami azt bizonyítja, hogy nem elég a jó szándék, számolni kell az élő nyelv szellemével, tisztító és beolvasztó erejével is. Tatay nem számolt azzal, hogy az eleven nyelv befogadta és magyarrá asszimilálta a himnuszt, a szatírát és a rapszódiát, és semmiképpen sem fogadja el a helyettük ajánlott erőlködményeket, a dicséneket, a csalánzatot vagy a röp- dalt, mint „játszi nevezetű ék”- et. Magyar László pokra. ónody Éva Az állami vagyon védelmében AMIKOR JÖN AZ ŐSZI VÁSÁRRA, TÁPIOSZECSÖ HERCEGHALOM ALBERTIRSA Cegléd, KISKUNLACHAZA Mielőtt a fővárosba érkezik, vagy ha ónnan elutazik, ha kirándul vagy túrázik, PIHENJEN, ÉTKEZZÉK, SZÓRAKOZZÉK A FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZETEK SZEBBNÉL SZEBB ÉTTERMEIBEN, ESZPRESSZÓIBAN DOMSÖD ÖRKÉNY SZÍVESEN LÁTJUK PEST MEGYÉBEN i )
