Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-03 / 178. szám
mÍt/ " A PESTME&YLI Hl RLA P KtU-ON K.I/V PA S/\ XIII. ÉVFOLYAM, 178. SZÄM 1969. AUGUSZTUS 3 , VASARNAP Kapós a borsodi szén - Kedvezményes lengyel szén LEHET HÁROM ÉS FÉL MILLIÓVAL TÖBB? Lehet! Tavaly 11 millió forint volt a TÜZÉP-telep bevétele, az idén 3 és fél millióval túlszárnyalták az első hét hónap eredményét. — Miből volt a legnagyobb forgalom? — tettem fel a kérdést Kovács Józsefnek, a TÜZÉP-telep vezetőjének. — Építőanyagból és tüzelőből egyaránt nőtt a forgalmunk. Igaz, jobb volt az ellátás is. — Mit keresnek hiába a vásárlók? — Szerencsére olyan cikk nincsen sok. Etemitcsövet nem kaptunk az egész évben, de csempénk a tavasszal még volt, tavalyról maradt. Még az ország másik feléből is jöttek érte, nem csoda, hogy gyorsan elfogyott. Cementünk és meszünk idáig volt elegendő, most néhány napja van csak átmeneti hiány. — Mikor a legnagyobb az építőanyagok forgalma? — Májusban. Akkor kezdenek legtöbben az építkezésnek. Évente mintegy 150 házhoz elegendő anyagot árusítunk. — Volt-e panasz az itt vásárolt építőanyagok minőségére? — Itt senki sem reklamált, bár lehet, hogy máshol, például a gyárnál emeltek kifogást. A legtöbb hiba a szállítás közben adódik. — A telep ellátásával elégedett? — Mit mondjak? Néha van. hogy egy nap alatt befut 15 Tagon szén. néha két hét alatt sincs ennyi. De hát ez minden hasonló telepen így van, ezzel előre számolunk. — Ha már a szénhez értünk, miből fogy a legtöbb? — Általában a borsodi szeneket viszik és a magyar brikettet. — NDK-brikett van? — Nincs és nem is lesz. — Akkor maradnak a hazai fajták? — Nem teljesen Lehet kapni lengyel szenet is. 81 forint 20 fillér mázsája. Ha valakinek központi fűtése van. harminc forint kedvezményt kap mázsánként. — Mi a helyzet a tűzifával? — Április óta fűrészelve is áruljuk, 50 forint 60 fillér mázsája. Méter«« hosszúságban 48 forint harminc fillér az ára. Az idén 700 mázsával adtunk el többet, mint tavaly ilyenkor. — Sok tüzelőutalványt váltottak már be? — Igen. A nyugdíjasok utalványaival kezdtük, azok kapják meg a legkorábban Most a SZOT-utalványok kerülnek sorra. — Megszokták már az új helyet? — Itt van helyünk bőven, bár a központi telephelynek voltak előnyei — könnyebben útba ejthették a vásárlók, tájékozódhattak a készletekről. Azért most sem vagyunk a világ végén! Akik vásárolni akarnak, itt is megtalálnak bennünket — fejezte be Kovács József telepvezető. Szabó Mária Új pihenőhelyek Harc a rongálok ellen Néhány hónapja láttam a K—6-os üzemegység pihenőhelyét a konzervgyárba!}. Az asztalok hiányoztak, a székek rokkantak voltak, a hely nem úgy festett, hogy itt a tízperces étkezési szünetet kellemesen tölthetik a dolgozók. Ez a kép azonban már a múlté. A szakszervezeti bizottság ellenőrizte a pihenőszobákat, a meglevőket új bútorokkal látta el, és ahol nem volt pihenőszoba, módot talált alkalmas helyiség átalakítására. A K—6-os kézi- raktárát összekapcsolták a régi pihenővel, a falakat virágok díszítik, most már megfelel a célnak: otthonos körülményeket nyújt az étkezések idejére. Mindenkinek saját érték- megőrző szekrénykéje van, ahol kézitáskáját tarthatja, így nem fordul elő, hogy illetéktelenek nyúljanak a dolgozók holmijai közé. A zárt szekrény tisztaságára azonban fokozottabban kell ügyelni, mert a cukorbogár könnyen elszaporodhat s gusztustalanná teszi a helyiséget. A gyár higiénikusa, dr. Henkei Antal minden pihenőszobában kifüggesztette az új védőruhák fényképét, hogy a szabályos viselési módot mindenki elsajátíthassa. Rendszeresen ellenőrzik a berendezés állapotát, mert gyakran előfordult szándékos rongálás, finoman kifejezve „leszerelik” a vízcsapokat, letördelik az újonnan felszerelt kilincseket vagy a helyiségeket bepiszkítják. Az üzemrész vezetői most már teljes felelősséggel tartoznak a hozzájuk tartozó pihenőszobák állapotáért és a rendért. A gyárban összesen 11 pihenőszoba van. A csépelielők figyelmébe A mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály felhívja azokat, akik a pálfájai szérűs- kertben gabonát raktak be, hogy ott augusztus 8-án, pénteken reggel 6 órakor a szükséges zsákokkal jelenjenek meg. A cséplés minden munkáját a kombájnosok végzik. A kombájn óradíja 320 forint, de a kis tételeket 10—20 perc alatt elcsépelik. A szalmát augusztus 15-ig el kell takarítani, különben nem vállalnak felelősséget érte. MA: 10 órakor térzene a Ciírakertben A Ceglédi Helyőrség fúvószenekara Róth Béla karnagy vezényletével ma délelőtt 10 órakor a Cifrakertben fúvós hangversenyt ad. Baromfi-vérvizsgálat Nagy munkában vannak a Dózsa Termelőszövetkezet baromfinevelői. Mintegy 8 ezer fehér tojó törzsállományú jér- cét vetettek alá vérvizsgálatnak. Eddig 4 ezer jérce esett át a vérvizsgálaton, fertőzöttsé- gük mindössze 0,08 százalék. Ezek az állatok sem betegek, csupán szaporításra nem alkalmasak, ezért kiveszik őket a törzsállományból és zömüket eladják. A megmaradt jérceállomány biztosítja majd azt a 700 ezer darab tojást, amit a termelő- szövetkezet később saját keltető állomásán fog kikeltetni. Ml LESZ? Húsbott Bokroson Tavaly á fogyasztási szövetkézét közgyűlésén hangzott el a bokrosiak kérése: korszerűsítsék a boltot és nyissanak egy presszót is. A szövetkezet a Székely u. 1. számú házat megvásárolta. Nem a vezetőségen múlt, hogy az általánosításokat nem lehetett az elmúlt évben megkezdeni. Miközben folytak a tárgyalások az átépítésre, olyan kérés futott be Bokrosról, hogy presszó helyett, inkább hús- boltot nyisson a szövetkezet, mivel ezen a környéken sehol Sincs. A vezetőség ezt a kérést szeretné az idei építkezéssel teljesíteni és csak ezután, ha a presszóhoz szükséges pénz rendelkezésre áll — teljesítik az utóbbi kérést. Patkóiják a lovakat Bár a gépek uralják az állami gazdaság földjeit, azért a lovak is becsben vannak: Gelmár Ferenc kovácsmester gondoskodik a lovak patkolásáról. (Foto: Kiss) Almaexport Csehszlovákiába vállalást most ,a termelőszöv« kezet 60 vagonra felemelte. (- k -) A vasútállomáson szerdán este kellemes almaillat terjengett. A MÉK helyi telepe rakodott be több vagon nyári almát, melyet a Petőfi és a csemői Üj Élet Termelőszövetkezetből szállítottak. Az almát 3 forint 20 filléres árban vásárolták és Csehszlovákiába szállították. A Petőfi Termelőszövetkezet különben téli almából 30 vagon szállítására kötött szerződést a MÉK-kel. A szállítási Önellenőrzés a konzervgyárban Három vagonnal kevesebb Hajdanán a körösi uborka híre bejárta a nagyvilágot. Aztán máról holnapra csak a híre maradt, egyre kevesebb uborkát termeltek. A „hírességek” sorába a körösi saláta lépett, s hosszú ideig biztosította a jó exportot. Az idén három vagonnal kevesebb salátát termeltek városunkban. Ennek egyik oka, hogy az időjárás sem kedvezett, de túl az időjáráson, csökkennek a belterületi salá- táskertek, nagy részét eladják, emellett mindig magasabb mércét állítanak a külföldi megrendelők az exportsalátának. Az' eddig szerzett címek és kitüntetések kötelezik a konzervgyár kollektíváját. A hatalmas munka pedig szorítja a brigádok tagjait arra, hogy minél tökéletesebben és emellett kevesebb adminisztrációval végezzék a feladatokat. Nemrégen néhány szocialista brigád újabb szerződést kötött a műhelyek vezetőivel. Ebben a szerződésben vállalták a brigádok tagjai, hogy munkájukat önmaguk ellenőrzik, vagyis a munkában töltött időt, a termelt konzervek mennyiségét és minőségét is maguk szabják meg, a kívánalmak szerint. Eddig tizenkét brigád — közöttük a Kátai, Tolnai, illetve a Kaszala brigád is — vállalta az önkontrollt. Az új módszert június óta alkalmazzák a brigád tagjai és mind ők, mind pedig a gyár gazdasági vezetői elégedettek az eredményekkel. Irány Bécs Négynapos bécsi utat szervez az IBUSZ Nagykőrösről. Különautóbusz indul Bécs- be november 7-én, ahol a turisták 4 napot töltenek. Bécs megtekintése után Semme- ringre is ellátogatnak. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet a művelődési otthon emeleti irodájában. Az út részvételi dija körülbelül 1580 forint. Kanyarodik a csatorna A város gerinccsatornájának Ceglédi úti szakaszán már jórészt, elkészültek a földmunkák. A csatornaépítés most „befordult” a Hősök terére, a további útirány a Jókai utca lesz. SPortmOzaik Az Abonyi úti szőlők elején van egy villaszerű épület, amely ma is szellemkastély néven él a köztudatban. A régi öregek titokzatos történeteket meséltek róla, hogy ott éjszakánként fehér lepelben megjelentek a szellemek. Táncot jártak a pincében. Hullottak a kövek, recsegtek az ajtók és az ablakok. .Villa épül Bokroson A következőkben világosságot derítettek erre a régi körösi titokzatosságra. Ott kezdem el, hogy az ezerkilencszázas évek elején Neu Gyula gazdag helybeli kereskedő megvásárolt egy hold bokrosi szőlőt dr. Bűz Gyula ügyvédtől. Akkor nagyon magas árat, 3500 koronát fizetett érte. Azután Neu Gyula villát építtetett a szőlőben nyitott terasszal. A szőlőt kapással munkáltatták. A kereskedő nemigen ért rá kimenni, s nyáridőben a felesége is csak hetenként egy- szer-kétszer járt ki. Megjelenik a szellem Egy-két év telt el, s híre terjedt, hogy éjszakánként A bokrosi szellemkastély titka szellemek járnak a villában. A szellemjárás titkát ezelőtt több mint 40 esztendővel egy barátom fedte fel, amikor jót mulattam a szellemjáráson. A Neu-szőlö szomszédságában volt Halász Zsigmond fővárosi vívómester szőleje, amelyben szép kis épület van, ahova a vívómester István nevű orvostanhallgató fiához gyakran kijártunk látogatóba. Egyszer ő mesélte el a szel- lemjárás titkát. Miután a villa lakatlan volt, a szép nyári éjszakákon a környékből egy szerelmespár odajárt a nyitott teraszra enyelegni. Megtudta ezt egy vetélytárs fiatalember, és elhatározta, hogy megriasztja őket. Egy borongás éjfélórán fehér lepedőt öltött, és a terasz közelében síri hangon megszólalt: — Gyarló emberek, tudjátok. hogy tiltott örömökkel az ördögnek áldoztok? Ennek a vége szigorú büntetés lészen. A szerelmesek nagyon megriadtak, és alsóruhában rohantak ki az Abonyi útra. A fiatalembernek tetszett a sikerült móka, és a szellemkastélyról elterjedt híresztelés, és igyekezett azt öregbíteni. Sötét éjszakákon drótot kötött a kút rángatójára, s azt messziről húzogatta, közben kődarabokat dobált a terasz elé. Hulla a homokban A szellemkastély titokzatosságát növelte, hogy egy évben Neu Gyula új szőlőt ültettetetl, és a földfordítók a homokban egy női hullát találtak. Ezt már Ronkó Pál, a Halász-szőlő ma is élő, akkori öreg kapása mesélte el. A hulla nagyon régen lehetett a földben, mint az elsárgult, korhadó csontok mutatták, de fekete haja szinte épen megmaradt. — Hadd pihenjen nyugodtan tovább — mondták a földfordítók, és szépen visz- szarakták a csontokat. De a dologról valahogy tudomást szerzett a hatóság. Kimentek, a csontokat fölásatták, és bevitették a városházára. Azt állapították meg, hogy a lelet 80—100 éves, majd egy hét múlva Ronkó Pált hívatták, s egy zsákban odaadták neki a csontokat. — Vigye haza, és ássa el. A kapás kivitte a hátán a csontokat, de nem a Neu-sző- lőbe, hanem nálunk, a Halász-szőlőben ásta el. Midőn ezt a gazdája felesége megtudta, többet nem mert kimenni a szőlőbe. A szellemek tánca A szellemkastély pincéjéből hallatszó tánczörejre is világosság derült. Az egyik esztendőben szüret táján lopták a szőlőt, s éjszalca Ronkó Pál őrjáratokat tartott. Egyszer csak látja ám, hogy három-négy nagy nyúl ugrik be a villa pinceablakán, s nemsokára hallatszott a tánczörgés, ahogy a nyulak ugráltak a pincében levő deszkákon. A szellemkastély titka az ezerlcilencszázhuszas években főleg a gyerekek és a fiatalok fantáziáját csigázta fel. Voltak, akik bemerészkedtek a teraszra, s ha a szél közben becsapta a nyitva levő padlásajtót, ijedten rohantak ki az útra. (kopa) A legközelebbi körösi vonatkozású úszóversenyre augusztus 20-án kerül sor Abonyban. Ezen a terv szerint a Nagykőrösi Gimnázium SE úszói is indulnak. ★ Edzőjükkel, Medve Lászlóval együtt Zsoldos Zoltán, Hengán István, Tóth József és Rácz Zsolt (a Nagykőrösi Gimnázium SE tornászai) meghívást kaptak Tatára az országos serdülő-edzőtáborozásra. Az ügyes körösi tornászok július 23-tól 3 hetet töltenek a neves edzőtáborban. ★ A labdarúgóktól példát vettek a kézilabdások is. Ugyanis augusztus 20-án a megyei kézilabda-bajnokságban is rendeznek fordulót, ezzel ügyelve arra, hogy az utolsó találkozók még jó időben kerülhessenek lebonyolításra. ★ Nyolc leány és tizenöt fiú kosaras vett részt július 15-től két hétig a körösi fiatalok balatoni edzőtáborozásán. Az edzéseken kívül sokat fürödtek a magyar tengerben is. ★ Máté Ilona és Ruttner I György, a két tehetséges kő- | rösi kosaras teljesítményei alapján Tatára kapott meghí- I vást, ahol július 23-tól három hetet tölt az országos edzőtáborozáson. (sulyok) MOZIMŰSOR Fantomas a Scotland Yard ellen Jean Marais, Louis de Funes és Mylene Demongeot, a népszerű sorozat legújabb filmjében. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Motorkerékpár hősei. Előadások kezdete: fél négy órakor. Crossbow akció Színes amerikai kalandfilm. Főszereplők: George Pappand, Lilli Palmer, Sophia Loren és Tom Courtenay .Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Mint a madár. Előadások kezdete: fél hat és nyolc órakor. Matiné: Háry János Előadás kezdete: délelőtt tíz órakor. Hétfői műsor Maigret felügyelő csapdája Simenon bűnügyi regénye, színes olasz—francia film. Korhatár nélküli. Kísérőműsor: Magyar híradó, 36. Világmagazin. Előadások kezdete: fél hat és nyolc órakor.