Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-08 / 182. szám

XIII. ÉVFOLYAM, 182. SZÁM 1969. AUGUSZTUS 8., FENTEK f Wií/iVái« fele áron T >* Átterelik a forgalmat a Reviczky utca Híradó „testvér" a ládagyárban A soros A Rákóczi utcát néhány napja lezárták, javítják a kö­ves utat. Körülbelül 1,2 kilo­méteres útszakaszt újít fel a Pest megyei Ütépítő Vállalat 3-as számú építésvezetősége. Az építés vezetője és irányító­ja Pusztai Imre, akivel arról beszélgettünk, hogy miért volt szükség erre a nagyarányú ja­vításra? — A város gerinccsatorna- építkezése erős ütemben halad. Már a Hősök terén járnak, nemsokára elérik a Jókai ut. cát, s ezen áthaladva a Kos­suth Lajos utcát. Ezen az ut­cán bonyolódik le a vasút és a városközpont között a forga­lom. Az építkezés idejére az elterelt forgalom a Rákóczi úton lesz, a megnövekedett igénybevételhez jó minőségű út kell. — világosított fel Pusztai Imre. — Milyen összegbe kerül a felújítás? — Az új utat kilométe­renként 1 millió forintért készítjük. A felújítás „csak” a fele, mert igen sok helyen kell kátyúzni, a gödröket eltüntetni A Rákóczi utca kötőzúzalék és póruszáró zúzalék borítást kap. — Hói dolgoznak még a vá­rosban ? — A Kustár utcát jórészt befejeztük, 10-én már sor ke­rülhet az átadásra Ez mintegy 500 ezer forintos munka volt. — Dolgoznak máshol is? — Természetesen! A megyé­ben több mint 45 munkát vég­zünk. Abonyban például 2 millió 200 ezer forintos, Ve- csésen 650 ezer forintos utat építünk. A megnövekedett fel­adatok elvégzésére a húsz em­berünk kevés volt, ezért a vál­lalat úgy döntött, hogy a nagy­kőrösi munkahelyen dolgozók létszámát felemelik ötvenre. — Milyen munkák előtt áll­nak? — A soros a Reviczky utca lenne. Sajnos, az utca olyan keskeny, hogy az ötméteres út nem fér el, sor kerül néhány telekrész kisajátítására. Ennek az ügymenetét kellene meg­gyorsítani ahhoz, hogy az út­építésnek miinél előbb nekifog­hassunk. — A Reviczky utca folyta­tását, a Csokonai utcát a jövő évben kövezzük ki, a felméré­seket és a szintezést már meg­kezdtük. Ugyanakkor dolgozunk a Petőfi iskola —gimnázium—városi bíró­ság előtti útszakaszon és a Hősök tere útburkolásán. A Nagykőrös és Vidéke Ál­talános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet városunk­ban, a határban, valamint Kő­cser és Nyársapát községek­ben több mint 70 boltot, és vendéglátóipari egységet üze­meltet, melyeknek működését a szövetkezet felügyelő bizott­sága ellenőrzi és irányítja. A bizottságnak Freitág Béla az elnöke, akit a napokban felke­restünk. — Munkánkkal arra törek­szünk — mondotta —, hogy a szövetkezet minél teljesebb mértékben és minél tökélete­sebben teljesítse azokat a fel­adatokat, amelyeket tagjai és a fogyasztóközönség ellátása te­rén vállalt. Minden év elején ellenőrzé­si munkatervet készítünk és a terv alapján meg-megjelenünk az egyes boltokban és üzem­egységeknél. Megvizsgáljuk, hogy betartják-e az árakat, jól mérnek-e, a felvásárlótelepe­ken az áru átvétele és minősí­tése megfelel-e az előírtaknak. De arra is vigyázunk, hogy a szövetkezet dolgozói megkap­ják a nekik járó munkabért. A felügyelő bizottsági elnök Ezek elkészülte után a vá­ros központjára rá sem lehet ismerni, olyan szép lesz. — Mikor? — A határidő október 10. — Mi a biztosíték erre? — A munkásaink, bár a kö­rülményeik mások, mint a gyárakban vagy üzemekben dolgozóké — részt vesznek a szocialista brigádmozgalom­ban. Az Erdős és a Skóla bri­Egy város életében nem nagy ügy. Elkészült a járda a •Patay utcában. Az utca lakói­nak igen. Évekig ez volt a té- I ma a tanácstagi beszámoló­kon. Örülni kellene, hogy a Pa­tay utca mindkét oldalán jár­ható betonjárda van. Ám a járdalapokat egy-egy ház előtt rosszul rakták, máris felpúpo- zódott, egyenetlen. Mi lesz ké­sőbb? Néhány évvel ezelőtt fásítot­ták az utcákat, sok-sok pénz és temérdek harc árán, mert minden esztendőben kitördel­ték az elültetett fák egy ré­szét. Amelyek megmaradtak, mostanára szép fává csepered­tek. Csakhogy... a gömbaká­cokat tavasszal metszeni kelle­ne, mert ilyenkor nyáron már csak tördelni lehet. A fák lombozatának egy része ráhaj- lik a járdákra és a járókelők naponta gyakorolhatják a ré­gi szép gyermekjátékot: bújj, bújj zöldág... stb. A legtöb­ben felnőttünk, szívesen emlé­kezünk a játékra, de bujkálni nem szeretünk a lombok alatt — ha sietünk. Tervek készülnek, néha még össze is hangolják őket. Mire valóság lesz belelőle, bizony keserű a szánk íze. Fákat ül­tetnek, felnőnek, rá egyikét évre a villamossági szakma emberei kegyetlenül megcson­kítják, elpusztítják az éltető, homokot, port fogó fákat. Magyarázat mindenre akad. De felmerül a kérdés: miért kell egy-egy feladatot, mun­kát csak félig jól elvégezni? Kis ügyek? Kicsik! Sok kis­embert bosszantanak, érinte­nek. Nem az „alkotóit” szid­ják naponta, hanem a városi tanács számlájára írják egy- egy ember lelkiismeretlen vagy éppen kényelmes mun­káját. Ezrek mennek veszendőbe, [ azután megmutatta az ellenőr- j zésekről készült jegyzőköny- j veket, melyek egész köteget tesznek ki. A jegyzőkönyvek­be betekintve érdekes adato­kat tudhatunk meg a szövet­kezet életéről és munkájáról. A szövetkezet 3 növényvédelemért A szövetkezet nemcsak fel­vásárolja a gyümölcs- és zöld­ségféléket, hanem a növény- védelmet is igyekszik elősegí­teni. A szövetkezet kertészeti és állattenyésztési szakelőadó­ja: Szabari István, tanácsot ad a hozzáfordulóknak a kártevők elleni védekezésre. A tavaszi permetezésekhez IS hektoliter j mészkénlevet osztottak ki. s magasnyomású permetezőgé-1 gád is benevezett a verseny­re, szeretnék, ha az előd Ha- bony brigád eredményét elér­nék. A most Vácott dolgozó Habony brigád már volt szo­cialista brigád. — A feltételeink elsősorban a határidő-betartás, az anyag­takarékosság és a munkaidő­kiesések elkerülése. Idáig még nem volt balesetünk sem — fejezte be Pusztai Imre. (szabó) csak azért, mert mindenre akad „objektív” magyarázat. (t. P.) Kis kezek nagy segítsége A ládagyárban is dolgoznak a tanítási szünet alatt általá­nos iskolások. Szám szerint harmincán vannak, vegyesen, a város minden általános is­kolájából A görög-szőlős lá­dák deszkaelemeit rakják, vá­logatják össze, hogy azok a szárítóba kerülve, szép rend­ben, görbülés nélkül száradja­nak ki. A vállalat vezetői elégedet­tek a gyermekek munkájával, akik a gyári csoportvezetők felügyelete alatt szorgalmasan dolgoznak. Amíg nem jöttek bele a munkába, órabért kap­tak. Most már a teljesítmé­nyük után kapják a fizetést, naponta 30—35 forintot keres­nek. Az iskolások augusztus 1 Il­iig dolgoznak a ládagyárban, szorgalmas munkájukkal se­gítenek a nem megerőltető munkában. Többségüknek itt dolgoznak a szülei is, s lehet, hogy belőlük kerülnek ki a jövő ládaipari szakmunká­sai? Mit látónk ma a moziban? Vadölő Skalpvadászok földjén. Szí­nes, szélesvásznú NDK-film Cooper regényéből. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: A torna mes­terei. Előadások kezdete: 4, fél 6 és 8 órakor. pekkel állnak a lakosság szol­gálatára. A múlt években nö­vényvédő brigádot is szervez­tek, de a közönség azt nem na­gyon igényelte, így az idén csak egy embert alkalmaztak, aki az igénylők fáit beperme­tezte. I A sertéstelepek munkája A szövetkezet, hogy vendég­látóüzemeinek a húsellátását javítsa és az üzemek konyhai hulladékát hasznosítsa, két sertéshizlaló telepet tart fent. Az egyiket Kőrösön, ahol 30— 40 darab sertés hízik, a mási­kat Kocséron, ahol közel 60 darab sertés van hízóban. A sertések egykilogrammos súlygyarapodásához az elmúlt év utolsó negyedében 54731 . Ez év februárjában jelent meg a Ládaipari Híradó első száma. Azóta két új szám kö­vette az elsőt. A szép kiállítá­sú újság 3 ezer példányban kerül forgalomba. Mi a célja ennek az üzemi újságnak? A ládagyárak üzemegységei egymástól távol fekszenek, a közös gondok és örömök meg­beszélésére, megismerésére kevés idő jut. A Híradóban azonban minden problémát meg lehet, sőt kell tárgyalni, s aki átböngészte ezt az újsá­got, láthatta, hogy az felada­tának magaslatán áll. Kántor János igazgató be­köszöntő cikkében az elmúlt év eredményeinek méltatása mellett szól az 1969-es év megnövekedett feladatairól. Idézem: .. 1968-ban a gyenge me­zőgazdasági termés következ­tében felhasználóinknál a lá­dakészletek komoly mérték­ben megnövekedtek . az évi igények a korábbiakhoz ké­A napokban a fővárosi Ne­felejcs utcában, a Transzfor­mátor Ktsz Ipartelepén jár­tam, ennek egyik üzemegysé­ge városunkban működik. A több mint 500 dolgozót foglal­koztató szövetkezeti vállalat az elektronikus készülékek mellett fontos, keresett alkat­részeket gyárt az ipari rönt­gen-, híradástechnikai és egyéb elektromos gépekhez. Monori Ferenc, a ktsz elnö­ke elégedetten nyilatkozott a nagykőrösi üzemegységről. — Körösi üzemünk az év elején kezdte meg működését Rácz Zoltán telepvezető irá­nyítása mellett — mondotta. — A kialakult egészséges munkaszellemmel és eredmé­nyekkel meg vagyunk eléged­ve. A dolgozók létszáma je­lenleg 110, és ami nem lényeg­telen, ebből 90 nő. — A körösi telepünkön az első félévben a munka zömét a fénycsőfojtó gyártása képez­Első nap: 230 ezer forint Hétfőn valamennyi ruházati boltban nagy volt a forgalom. Az idényvégi olcsó vásár első napján a fogyasztási szövetke­zet áruházában 230 ezer fo­rint volt a bevétel. Nem volt ekkora a vásár a Pest me­gyei ruházati bolt — művelő­dési házban felállított — üz­letében, itt 55 ezer forint ér­tékű ruhát adtak eh A teljes igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy míg az utóbbi­nál csak ruhaneműt árusítot­tak, addig az áruházban fő­ként cipőből, ruhából, fehér­neműből tevődött össze a for­galom. gramm takarmányt, ez év első negyedében pedig 5464 gramm eleséget használtak. fel. A gondozókat az elért súlygyara­podás után díjazzák. ■ A szakcsoportok A szövetkezetben méh-, lúd- és nyúltenyésztő szakcsoportok működnek, melyek munkáját szintén ellenőrzi a felügyelő bizottság. A méhészeti csoport a múlt évben túlteljesítette a tervet. A szövetkezet üzletei és üze­mei karbantartására és felújí­tási munkáira közel 500 ezer forintot költ el. Nagyobb fel­újítási munkát végezték a köz­ponti vendéglőnél, a kocséri vegyesboltnál és a helyi szö­vetkezeti cukrászüzemnél. Kulturális tevékenység A szövetkezetnek sokoldalú tevékenysége mellett a kultú­ra terjesztésére is van gondja. A Kőrisfa Cukrászdában és a kocséri vendéglőben irodalmi esteket tart, a könyvesbolt mellett bizományosokkal is árusíttatja a szépirodalmi könyveket. (kopa) pest visszaestek. így vált szükségessé .. .ú j gyártmá­nyok, például a rakodólap, hajópadló, építőipari állvány­padló gyártásának bevezeté­se. ... A vállalat vezetőit az új gyártmányok bevezetésé­nél az a megfontolás vezet­te, hogy a vállalat dolgozói­nak foglalkoztatottságát biz­tosítsák, másrészt a népgazda­ságnak szükséges termékeket állítsunk elő.” A ládagyárak vezetőin kí­vül megszólalhatnak az újság oldalain a dolgozók is. Cikkei­ket örömmel fogadják. A körö­si kirendeltség sajtófelelősé­nek, Vágó Zoltán szakszerve­zeti titkárnak már több cikke jelent meg, Pödör Béla neve is szerepelt már az újságban. A Ládaipari Híradó kétha­vonta jelenik meg. A ládagyár dolgozói örülnek az újságjuk­nak, ahol figyelemmel kísér­hetik a vállalat többi telepé­nek életét. (sz) te. Bevezettük azután a transz­formátorok vasmagolását és tekercselését, valamint a mág­neses erősítők s egyéb elektro­mos gépalkatrészek szerelését. — Fejlesztési terveinkben igyekezünk telepünk munka­helyeit és -feltételeit még kor­szerűbbé és kedvezőbbé tenni, és a következő évben a dolgo­zók számát 150-re emeljük — fejezte be nyilatkozatát a ktsz elnöke. Hat csapat indult a városi szakszervezeti asztalitenisz­csapatbajnokság küzdelmei­ben. Egy-egy alkalommal 3—3 fő alkot egy csapatot. A konzervgyár I-es csapata teljesen kiegyensúlyozott. Meglepő az Irodagéptechnikai Vállalat jó szereplése, mindig hajszállal kaptak, ki. A tavaszi forduló eredmé­nyei : 1. forduló: Konzervgyár II—Irodagéptechnikai Válla­lat 5:4, Konzervgyár I—Dél­magyarországi Áramszolgál­tató Vállalat 5:1. Ládagyár— Kisegítőiskolai Pedagógusok 5:0. 2. forduló: Konzervgyár II—Kisegítőiskolai Pedagó­gusok 5:0, Konzervgyár I— I rod agéptechni kai Vállalat 5:4, Ládagyár—DÉMÁSZ (a körösi szóhasználatban DÁV) 5:4. 3. forduló: Konzervgyár II—DÉMÁSZ 5:2, Irodagép- technikai Vállalat—Kisegítő­iskolai Pedagógusok 5:2, Kon­zervgyár I—Ládagyár 5:4. 4. forduló: Konzervgyár ] I—Konzervgyár II 5:4, Kise­gítőiskolai Pedagógusok—DÉ­MÁSZ 5:3, az Irodagéptechni- kai Vállalat és a Ládagyár mérkőzése elmaradt. Megindult a vörösszilva exportja AUSZTRIÁBA VISZIK - 2 FORINT ÖTVEN FILLÉRÉRT VÁSÁROLJÁK A fogyasztási szövetkezet átvevőhelyein megkezdték a vörösszilva exportra való fel­vásárlását. A vörösszilvát új fajta, ötkilós rekeszekben, szépen dekorálva Ausztriába szállítják. A felvásárlási ár 2 forint ötven filler. Bodzsár József áruátvevő arra kéri a termelőket, hogy minél nagyobb menyiségben szedjék exportra a szilvát. Természetesen erre a célra csak a megfelelő érettségi fa. kú, nagyszemű, csumás, ham-, vas szilvát vehetik át. Belföldi forgalomra csak kisebb mennyiségben vásárol­nak étkezési érettségű vörös­szilvát, egyforintos áron. A szeszipari célra való szilva­vásárlás még nem kezdődött meg. Barackból az idén csekély export volt, a szezon is a vé- gefelé jár. Az érett, apró ba­rackot pálinkának vásárolják, 70 filléres árban. 742 ezer forint az első félévben! A város lakosága az egy­millió forint értékűre terve­zett társadalmi munkákból 742 ezer forint értékű munkát már az első félévben elvég­zett. A lakosság dicséretes ak­tivitását figyelembe véve az év végéig jelentős túlteljesí­tésre számíthatunk. 5. forduló: Irodagéptechni- ka—DÉMÁSZ 5:1, Konzerv­gyár I—Kisegítőiskolai Peda­gógusok 5:2. A Konzervgyár II—Ládagyár mérkőzés elma­radt. A bajnokság állása: 1. Konzerv­gyár I 5 5 _ 25:11 10 2. Konzerv­gyár II 4 3 1 19:11 0 3. Láda­gyár 3 2 1 14: 9 4 4. Irodagép- technika 4 2 2 18:13 4 5. Kisegítő­iskola 5 1 4 9:23 2 6. DÉMÁSZ 5 — 5 11:25 — A két elmaradt mérkőzi ást szeptember 1-ig le kell ját­szani, mert eddig nem kezdőd­het meg az őszi forduló. Az őszi nyitány október 13-án lesz. (sulyok) Ezúton mondunk hálás köszöne- tét mindazoknak a rokonaink­nak. Ismerőseinknek és jó- szomszédatnknak, akik felejthe­tetlen emlékű édesanyám, nagyanyánk dédanyánk: őzv. Szabó Lászlóné, szül Csípő Er­zsébet temetésén, Nagykőrösön megjelentek, részvétüket nyil­vánították. sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek. A gyászoló család. Beszédes jegyzőkönyvek az ÁFÉSZ munkájáról Miért csak félig...? Elégedettek a körösi teleppel Látogatás a Transzformátor Ktsz pesti központjában k — Simább lesz a Kecskeméti út Az autósok és a motorosok örömére felújítják a Kecskemét­re vezető 441-es utat. Amikor ott jártunk, a burkolóanyagot rakták Zctorra a markológépek. Foto: Fleischmann S sis P a O a R s T Asztalitenisz

Next

/
Oldalképek
Tartalom