Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-06 / 180. szám

rtst u ecrei xt/Űrlap 1969. AUGUSZTUS 6., SZERDA Szennyes üzlet 350 éve, 1619. augusztus 6-án, egy holland hajó, húsz négert ra­kott partra a 12 évvel korábban létesített virginiai Jamestownban, az első állandó amerikai angol településen. Ezzel a néger rabszol­gaságot, amelynek a nyugat-indiai szigeteken és Brazíliában már év­századnyi múltja volt akkoriban, bevezették az észak-amerikai kon­tinensre és általánossá vált a nyugati féltekén. A kezdeményező hollandokon kívül valamennyi gyarmatosító nemzet — spanyolok, portugálok, franciák és legna­gyobb mértékben az angolok — kivették részüket a szennyes üz­letből. Egyének ezrei, hajók szá­zai, társulatok, társaságok tucatjai foglalkoztak üzletszerűen afrikai népek ősszefogdosásával, és rab­szolgák szállításával. Az ameri­kai földrész gyarmati korszaká­nak folyamán több négert — mint nevezték: „fekete elefántcsontot” — szállítottak rabként, áruként az Újvilágba, mint európai utast. Zö­mükben cukor-, indigó-, dohány-, rizs-, főként pedig gyapotültetvé­nyeken dolgoztatták - őket. A né­ger népek rabszolgasorsba hurco- lása az egész amerikai földrész történetének talán legszégyenlete­sebb fejezete. — A két hete tartó káni­kulában megapadt a Bódva vízhozama, másodpercen­ként másfél köbméter alá esett a szállított vízmeny- nyiség. Ez pedig kevés a Sa­jó völgyében települt ipari üzemek és a csaknem har­minc, nagyobbrészt bányász- település ellátására. A hiány pótlására „megcsapolták” a rakacai tavat. NYITÁNY: AUGUSZTUS 10-ÉN Visegrád 100 éves jubileuma gzáz éve annak, hogy az első diákcsoport szerve­zetten Visegrádra látogatott, hogy megnézze a királyi várat, a Salamon-tomyot. Visegrád méltón ünnepli meg idegenforgalmának 100 éves évfordulóját. A községi tanács a szentendrei járásival összefogva a semmiből min­dent, azaz pénzt teremtett, a több mint egyhónapos ren­dezvénysorozat fedezésére. Fél évvel ezelőtt még csak tervez­tek, most már a végrehajtáson dolgoznak. De nemcsak ők, Visegrádon mindenki lázasan készül augusztus 10-re, ekkor lesz ugyanis az első ünnepi esemény. Fotópályázat és ki­állítás, melynek címe: A táj és az ember, — az általános is­kola két termében. Az ünnepi alkalomra színes diapályázatot is hirdettek. Ennek értékelése, az ünnepélyes díjkiosztás szeptember 14-én lesz. A Salamon-toronyban szep­tember 18-án két reprezenta­tív kiállítás is nyílik. A rene­szánsz kori szobrászat és az immár hagyományos, évről év­re megrendezett Duna-műhely kiállítás: a Dunakanyarban élő festők alkotásaiból. Szep­tember 19. — a jubileumi nap. Száz évvel ezelőtt ezen a na­pon adták át a Viktorin plébá­Ifjú szakmunkások! Magas bérezéssel alkalmazunk benneteket budapesti és Pest megyei építkezéseinken kőműves, ács, vasbetonszerelő, festő, asztalos, parkettás, fűtés-, víz-, gáz-, villanyszerelő, műköves, lakatos, gépszerelő szakmákban. 44 ÓRÁS MUNKAHÉT, MINDEN SZOMBAT SZABAD, SZÁLLÁST. ÉTKEZÉST TERÍTÜNK. UTAZÁSI KÖLTSÉGTÉRÍTÉST FIZETÜNK. Jelentkezés: személyesen. Pest megyei Állami Építőipari Vállalat BUDAPEST XXI.. Kis János altábornagy u. 19—21. Boráros térről HEV-vel 2 megálló. nos által szorgalmazott, köz­adakozásból idegenforgalmi célokra készült utat. Száz év alatt megrongálódott, tönkre­ment, de az ünnepi alkalomra a Pilisi Erdőgazdaság újjáépí­tette, és 19-én ünnepélyes ke­retek között átadják. A haj­dani Zách-emlékmű is elpusz­tult, amit szintén 100 évvel ez­előtt állítottak fel, de helyére most újat emelnek, s az, úttal együtt felavatják. Az ünnepsé­gen, a száz évvel ezelőttinek pontos másaként most is fel­hangzik Arany János Zách Klára című balladája, majd egy fúvószenekar Erkel mű­veiből játszik. Viktorin plébá­nos sírját, akinek Visegrád az idegenforgalmat, az ország fi­gyelmét köszönheti — megko­szorúzzák: itt van eltemetve Visegrádon. De ezzel még nem ért véget a jubileumi nap eseménysoro­zata. Délután a királyi palota kápolnateraszán a Dunaka­nyar Intézőbizottság tart ün­nepi ülést, amelyet zenés iro­daimi műsor követ. Először kórusművek hangzanak fel: a hely hangulatának és történel­mének megfelelően, hiszen a kutatás bebizonyította, hogy Mátyás udvarában énekeltek Magyarországon először kórus­ban; az emberi hangot hasz­nálva érzékeny hangszerül. Ezután az itt élt vagy itt járt költők, prózaíróik munkáiból adnak elő részleteket. Szeptember 22-én kezdődik a visegrádi jubileumi hét, amely 28-ig tart. Ez is bővel­kedik eseményekben. Szep­tember 24-én ankétot rendez­nek Visegrád idegenforgalmi és kulturális fejlesztéséről a Művelődési Házban. Két nap­pal később pedig megkezdőd­nek a visegrádi színjátszó napok, amelyre az ország kü­lönböző tájairól tizenkét iro­dalmi színpad, öntevékeny színjátszó csoport jelentkezé­sét várják, akik érdekes mű­sorokkal indulnak a verseny­ben. A jubileumi hét nagy eseménye lesz a Visegrádról és környékéről — az idegen­forgalmi és kulturális látni­valóról szóló filmek vetítése. Az idei dunakanyari nyár visegrádi rendezvényeinek, a centenáriumi ünnepségsoro­zatnak záróakkordja október 5-én, a szüreti karnevál lesz. Délután 2-kor kezdődik — lo­vas, kosztümös — felvonulás­sal Visegrád főútvonalain. De 4-kor már kezdődik a mulat­ság a Diófa étteremben, szőlő­lopás és tánc. De az igazi szó­rakozás este 8-kor lesz, a Visegrád étteremben, a szüreti bál: szüreti-koszorú árvere­zéssel. reggelig tartó tánccal. A Visegrádot szeretők, érté­keinek megismertetéséért har­coló emberek, a községi tanács vezetői. Ráczkevei Erzsébet el­nöknő és Fieszl Béla párttit­kár. Kálazy László, a Művelő­dési Ház igazgatója. A DIB titkára: Kardos József. Jenei Tódor; a Szentendrei Járási Hazafias Népfront titkára, Si­mon József; a Szentendrei Já­rási Tanács népművelési fel­ügyelője, Cseke László, a visegrádi Idegenforgalmi Hi­vatal vezetője, és Héjj Miklós, a visegrádi múzeum igazgató­ja. a kiállításokat és pályáza­tokat. a versenyeket pártoló vállalatclk. intézmények segít­ségével elérték, hogy Viseg- ród soeciális, a tájjal és törté­nelmével szorosan összefüggő, magas színvonalú, több hetes programban biztosít szórako­zási és kulturálódási lehetősé­giét minden szépet ; kultúrát és történelmet szerető embernek. — Varga — „CSAK SZÓDAVÍZ?“ 1 'tí lasts ffftg vilik r** A Csepel Autógyár szakmunkástanulókat keres: esztergályos, köszörűs, marós, fényező, , szerszámkészítő, villanyszerelő, mintakészítö, vasszerkezeti lakatos-, víz-, gázvezeték-szerelő szakmákra. A jogszabály szerinti juttatásokon télül, c Pest környéki tonuiók részére társadalmi ösztöndíjat, (havi 260 Ft), o további vidékiek részére munkás- száhást is adunk. A forgácsoló és villanyszerelő szakmákra lányok is lelentkezhetnek, a tényező szakmára csak 15 éve' kortól. JELENTKEZÉS: írásban vagy személyesen a vállolot telephelyén. Szigetszentmiklós — Gyártelep Oktatási Osztály. A C$ opo£ A Pest megyei Hírlap 1969. július 31-i számában megje­lent a Dunakanyarral kapcso­latban egy cikk. A szóban levő cikkben szerepel visegrádi bor- harapónk és lacikonyhánk ve­zetőinek nyilatkozata is, amely nem fedi a valóságot. Az a tény, hogy az egység forgalma nem érte el a beter­vezett összeget, ’főleg azzal ma­gyarázható, hogy a nyilatko­zatot tevő magatartása, felsőbb szervekkel, vevőkkel kialakult rossz viszonya azt nem tette lehetővé. Nevezett két alka­lommal (egyszer 500,—, má­sodszor 1500,— forint) része­sült ÁKF-bírságban, az ellen­őrzések során tapasztalt súly­csonkítások miatt. Az üzletvezetők százaléka egyébként úgy van megálla­pítva, hogy ha a normális for­galmat kialakitja, akkor mint szövetkezetünk többi dolgozói, ők is tisztességes keresethez jutnak. Ungurán Illés volt pa­FEIVETELRE KERESÜNK FfiRFI MUNKAERŐKET 17 éves kortól textilfestő és kikészítő munkakörbe betanított munkásoknak Maeraa kereke*! lehetőse« Vb érien moháról gondoskodunk Jelemkeké« levélberr HAZAI PAMUTSZOVOGVAR Budapest !V„ Baross a. 99 vilonvezetőnk (1969. július 30-án kilépett) egyébként má­jusban 20 napra 1521, június­ban 25 napra 1560, míg július­ban 25 napra 1806 forint fize­tést kapott, ami, úgy gondo­lom, „a szódavizén túlmenően” másra is elegendő. Losonczi Benjámin, a tahitótfalui Kék Duna Szakszövetkezet elnöke — Tizenháromkllós pon­tyot fogott ki Szombathelyen a csónakázótóból Mészáros István, a szombathelyi Re­mix dolgozója, a Vas me­gyei Munkás Sporthorgász Egyesület tagja. A kapitális hal főtt kukoricára kapott. VÁRROM - GÓLYÁKKAL — ' : í* l / > MTI — Foto „ Berendezték“ a Szőke-forrás völgyét Harmincezer kiránduló a Pilisben A vasárnapi nagy melegében mintegy 30 ezren kerestek me­nedéket a Pilisben. A dömösi Szőke-forrás völgyében kelle­mes meglepetés fogadta a ki­rándulókat. A nemrég parker­dővé nyilvánított Pilisi Erdő- gazdaság dolgozói itt „rendez­ték be” elsőként az erdőt. A következő években sok hason­ló erdőtészl^t követi majd ezt. Ugyanis a Dunakanyar men­tén fekvő 25 ezer hektárnyi csodálatos vidéket — amellett, hogy folytatják a hagyomá­nyos erdő- és vadgazdálkodást — a pihenő ember szolgálatá­ba. állítják. A szép tájait eddig is több mint egymillió, turista kereste fel évente. Ritka ter­mészeti adottságai, a főváros­hoz való közelsége mellett kü­lönösen vonzóvá teszi történel­mi hangulata. Itt vezettek a rómaiak útjai, három királyi székhelyet — Budát, Visegrá- dot és Esztergomot — foglal magában. Itt tárják fel most az ország legnagyobb avarkori temetőjét, őraüásofe. várromok, kolostorok, kápolnáit és szá­mos más emlék őrzi a múltat. Most mindezt elérhetővé te­szik a kirándulók számára. A most berendezett erdő­részletnél, akárcsak szerte a Pilisben, kiképzett gyalogos, lovas és autós erdész idegen- vezetők fogadják a kiránduló­kat. Szuper-gyorsvonatok, olcsóbb útiköltség A Boston—New York—Wa­shington útvonalon két gáztur­binás vonatot próbálnak ki, amelyeket az United Aircraft Corporation épített. A vonat három alumínium vagonból áll. Kettőben közülük hat ST —6B gázturbinát helyeztek el, Megették a halak A tihanyi Bel~ sö-tó, amely 25 méterrel a Bala­ton vízszintje fö­lött helyezkedik el, elvesztette ter­mészetes zöld foltjait. A tóba néhány évvel ez­előtt mintegy 3000 növényevő halat telepítettek, s azok felfalták a nádat és a sást. A falánk fehér amu­rok a vízinöAtny- zet legkeményebb szárát is elfo­gyasztották. Az Országos Természetvédel­mi Hivatal felszó­lította a Horgász­szövetséget, hogy a tájvédelmi kör­zet eredeti képé­nek visszaállítása érdekében mi­előbb intézkedjék a növényevő ha­lak kihalászásáról. A Belső-tó elko- párosodása nem­csak esztétikai vesztesége a fél­szigetnek, de a növényzet hiányát a madárvilág is megsínyli. A szak­emberek szerint a félsziget valósá­gos zoológiái zsák, ahol az állatvilág délebbre húzó­dott fajtái közül számos egyed megrekedt. Az élettér azonban meglehetősen szű­kös, ezért fontos, hogy a tó vízinö­vényeit újra el- szaporítsák. amelyek kapacitása egyenként 550 lóerő. A három vagon 148 utast szállít. Maximális sebes­sége 275 kilométer. A 370 ki­lométeres Boston—New York távolságot a turbinavonat 3 óra 15 perc alatt teszi meg óránként 120 kilométeres át­lagsebességgel. Hasonló, de hét kocsiból ál­ló turbinavonatot épített a ka­nadai United Aircraft cég a Montreal—Toronto vonalra, amely 536 kilométer hosszú. Ennek a vonatnak maximális sebessége óránként 182 kilomé­ter, utazósebessége óránként 152 kilométer. A vonat 325 utast szállít. Az utazás 30 szá­zalékkal olcsóbb, mint közön­séges vonalon. 1969-ben a Washington— New York vonalon a Budd cég villanyvonatai kezdik meg a közlekedést. Motoroskocsijuk négy, egyenként 640 lóerős vil­lanymotorral működik. A vo­nat maximális sebessége óránként 256 kilométer. Budapesti (Jszi Vásár J969. szeptember 5-től 15-ig a BNV területén NYITVA: REGGEL 10-TŐL ESTE 8 ÓRÁ.G Vidéki látogatóinknak a vásárigazolvány 33%-os utazási kedvezményt nyújt és a vásár egyszeri látogatását teszi lehetővé. Vásárigazolvány beszerezhető a MÁV jegypénztárainál, az IBUSZ menetjegyirodáknál, a városi és községi tanácsoknál. „Családi jegy” szombatra és vasárnapra, 4 fő részére 30 forintért kapható. Felvilágosítás: HUNGEXPO. Magyar Külkereskedelmi Vásár és Propaganda Iroda Budapest XIV., Városliget. Telefon: 225—008.

Next

/
Oldalképek
Tartalom