Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-06 / 180. szám
PF.ST MECVFI szÉCivlap 1969. AUGUSZTUS 6., SZERDA RÁDIÓVETÉLKEDŐ A 25. ÉVFORDULÓ TISZTELETÉRE Tiszán innen — Dunán túl AZ ELSŐ ELLENFÉL: BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére a Művelődésügyi Minisztérium és a Magyar Rádió ismét meghirdette a Tiszán innen — Dunán túl című, megyék közti vetélkedőt. A vetélkedő célja, hogy feladat- és kér- désanyagában feldolgozza az adott megyék gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális élet, különös tekintettel a felszabadulásN óta eltelt időszakra. Az 1966-ban megrendezett Tiszán innen — Dunán túl című vetélkedőn Pest megye a döntőbe jutott és az igen előkelő második helyezést szerezte meg. Ez a siker, úgy hiszszük, kötelez. Nemcsak részvételre, hanem újabb eredményes szereplésre is. A sorsolás szerint Pest megye első „ellenfele” Borsod- Abaúj-Zemplén megye lesz. A vetélkedőre ez év' december 12-én kerül sor és azt 19 óra 35 perces kezdettel a Kossuth Rádió közvetíti. A Pest megyei csapat a hagyományhoz híven Vácott működik majd. A rádió kérésére azonban az idén még egy csapatot kell szervezni, amely Nagykőrösön tevékenykedik majd. Míg a váci csapatnak az egész megyére vonatkozó kérdésekre kell válaszolnia, addig a nagykőrösi csapat csak Nagykőrös Miniszteri rendelet Nemzetiségi óvodák A művelődésügyi miniszter — a nem magyar anyanyelvű lakosság igényéinek kielégítésére — utasításban szabályozta a nemzetiségi óvodák szervezését. Az utasítás kimondja, hogy azokban a helységekben, ahol a nem magyar anyanyelvű lakosság száma szükségessé teszi, az óvodahálózat fejlesztése során nemzetiségi óvodákat kell létesíteni. Ahol magyar nyelvű óvoda működik, de a szülőknek több mint kétharmada kéri, az óvodát át lehet szervezni nemzetiségi óvodává. A magyar óvodákban is létesítenek nemzetiségi csoportokat, ha — az eddigi huszonöttel szemben — legalább tizenöt nemzetiségi gyermeket szeretnének a szülök az anyanyelvűknek megfelelő foglalkozásokra járatni. A nemzetiségi óvodák nemzetiségi tannyelvűek, vagy a nemzetiségi nyelvet oktató óvodák lehetnek. A nemzetiségi óvodákban a gyermekek felvétele és a helyek betöltése a magyar óvodákra vonatkozó rendelkezésekkel azonos módon és azonos szempontok szerint történik. Az utasítás kimondja, hogy nemzetiségi óvoda vagy csoport létesítésekor biztosítani kell nemzetiségi oklevéllel rendelkező, vagy magyar oklevelű, de a nemzetiségi nyelvet jól tudó óvónő, és a nemzetiségi nyelvet beszélő dajka foglalkoztatósát. A nemzetiségi óvoda vagy gyermekcsoport létesítését a területileg illetékes tanács művelődésügyi szervénél kezdeményezheti a vezető óvónő, az általános iskola igazgatója, a körzeti óvodai felügyelő, vagy a nemzetiségi szövetség. A nemzetiségi óvodák és gyermekcsoportok létrehozását a területi (járási, városi, kerületi) művelődésügyi szak- igazgatási szerv javaslatára az illetékes területi tanács vb határozata alapján a megyei (megyei jogú, városi, fővárosi) tanács végrehajtó bizottsága engedélyezi. és Cegléd városokra, illetve a ceglédi járásra vonatkozó kérdéseket kap. A két csapaton kívül természetesen ezúttal is játszik az egész megye. A rádió ugyanis az adás ideje alatt két URH gépkocsit küld Pest megyébe, amelyek hat-nyolc községbe- városba látogatnak el, illetve adnak'fel feladatokat az ott élő embereknek. A napokban dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács VB-el- nöke körlevélben hívta fel a járási, városi és községi tanács vb-elnökeit. „Az lp66-os emlékezetes Tiszán innen — Dunán túl rádiónetélkedő népművelési hasznosságát, jelentős tömeghatását értékelve mindenképpen azt szeretnénk, ha a következő rendezvénysorozat is hasonló, sőt ismeret- közlő és nevelési funkcióját tekintve még nagyobb sikerű lenne, mint az előző volt. Nem mellékes számunkra természetesen az sem, hogy milyen helyezést sikerül majd elérnünk ...” — írta levélben többek között dr. Mondok Pál. Ezzel lényegében a helyi csapatok kialakítás és a kutató-gyűjtő munka megkezdődött Pest megyében is. Az elkövetkező hetek és hónapok a felkészülés jegyében telnek majd. Hogy sikerül-e Pest megyének túljutnia az első akadályon, arra csak a decemberi vetélkedő estéjén kerül sor. Ma még azonban a közelebbi cél — az előkészítő és szervező munka — sikeres végrehajtása a fontosabb. Ez az alapja ugyanis a megyéhez méltó, sikeres szereplésnek. — P — Utazás a koponyáin körül Révész György rendezővel és Illés György operatőrrel az élen Svédországba utazott az Utazás a koponyám körül” című új magyar film forgató- csoportja. Az első képeket Trelleborgban veszik' filmszalagra, az itt forgatott jeleneteknek Ruttkai Éva, Latinovits Zoftán és Venczel Vera a magyar főszereplői. A rendező nem Karinthy életrajz filmet készít, bár a film a regény alapötletéből indul ki. Felhasználva Karinthy más műveit is, ez a produkció az író szellemével azonosuló, groteszk, filozofikus játékfilm tesz. — Károlyi András festőművész kiállítása nyílik meg augusztus 10-én a szentendrei művelődési házban. A kiállítást 10-én 10 órakor Deiim Pál festőművész nyitja meg. — Kaposvár város és Somogy szovjetunióbeli testvérvárosának, illetve megyéjének meghívására hétfőn Kalinyiinba utazott a Somogy táncegyüttes. VARÁZSITAL A TV-BEN Gaucher atya csodálatos elixírjének történetét pénteken láthatjuk a tv-ben. A magyarul beszélő francia tv-film Daudet Levelek a malomból című regényének egyik epizódja nyomán készült. A provence-i vidék bájai lakóinak kedves humora, hóbortja bontakozik ki a történetből. Gaucher atya varázsitalát, a hangulatos sztorit, varázslatos színészi játékok teszik feledhetetlenné. Égből pottyant vőlegény Marie-Ange Adón kisasszony számára a vőlegény valóban az égből pottyant szombat délután a Tarbes közelében fekvő Ozon Darres-ban, Dél-Franciaországban. Néhány órával az esküvő előtt ugyanis a vőlegény a két esküvői tanúval együtt ejtőernyővel szállt le hatszáz méter magasságból. Az ejtőernyős férj pontosan a menyasszony lábai elé omlott. A két fiatalt az ejtöemyössport hozta össze, és ezért Marie-Ange is ejtőernyőn szeretett volna az esküvő színhelyére érkezni, de menyasszonyi ruhában ez nehezebb lett volna. HOBBY Három gyűjtő Mindeddig némán figyeltem két, régóta ismert embertársam egyre jobban elharapódzó gyűjtőszenvedélyét. Röp- interjúval tisztáztam a szenvedély titkát. — A ; rák jegyében születtem, ezeknek egyik fő jellemző vonása a gyűjtögetés. Gyűjtöm a horoszkóppal foglalkozó forrásokat, ábrákat, irodalmat is, mint kiskorom óta annyi mindent — köveket, kavicsokat. Egy időben állatokat is: volt csigám, gyíkom, verebem, nyulam, cicám, kutyám, sünöm és fehér egereim. Ma is gyűjtöm a régi gyöngyöket, gombokat, kalapokat, táskákat, megsárgult családi fényképeket. Ismerősként üdvözölnek az ócskapiacon. A régi népművészeti alkotásokat is gyűjtöm, azaz min- denekföíötj; azt. Régi menyasszonyládám százötven éves, vannak szép, faragott sulykolófáim, népi cserepem vagy negyven darab, ezek között sok főzőedény, amelyebben száz éve sütöttek-főztek, cserép tésztaszűrőm, dagasztó- teknőm, kovászolóm is van. A cserepek mintáját ezzel az írókával festették, ezeket a vékonyfalú fehér korsóikat pedig vászonfazéknak hívják. Üjabban régi néphimzé- seket is gyűjtök, közöttük valószínűleg ez az „Anno 1767” feliratú a legrégibb. Hutaüvegeim is gyarapodnak, és apró porcelánedényeim, szép régi színes üvegcséim is. A tarcali kriptában bukkantam rá egy életnagyságú barokk öltöztetőbabára, ezt a „felfedezésemet” az újságok is megírták. Családi hagyomány ez nálunk, dédapám is néprajzos volt, a matyó nép életéről, szokásairól, mesevilágáról írt. Megkönnyíti a dolgot, hogy magam állítom helyre az esetleg ezer darabra tört tárgyakat is. Három évig gyakoroltam ezt a tudományt a Budapesti Történeti Múzeumban — ezután pedig a hímzések L egyen az ember elővigyázatos, én mondom magának. Persze, maga most néz rám, mi bajom van, hogy ilyen bölcsességeket fedezek fel... Hallgasson végig, meglátja, igazat ad nekem. Szokott utazni a vonaton, ugye? Hát ha nem is annyit, mint én, de szokott. Én megjárom a napi nyolcvan kilométert, negyven be a „nagyfaluba”, negyven haza. Munkásvonat, mondhatom magának, nem egy i kéjutazás. Ha már fenn van, ne válogasson az ülőhelyek között, nyomja le a fenekét az első üresre, mert aztán állhat egyik lábáról a másikra. Be az ajtón, és ész nélkül le az első üres helyre! No, pontosan így gondolkoztam én, egészen az elmúlt szombatig. Szombat délig. Azóta azt mondom, legyen az ember elővigyázatos! Hát figyeljen ide! A táska az elemózsiával a hónom alatt, begurul a taliga, éppen úgy áll meg, hogy a lépcső az orrom előtt. Tán ha két asszony tolakszik előttem, fel a lépcsőn, be az ajtón, s — ahogy mondtam —, le az ajtónál mindjárt az első ülésre! A két asszony szuszog, az egyik mellettem, a másik szemben, aztán egy fiatalember vágódik le amoda és telt ház vagyunk. Isten áldja, tőlünk mehet! Megy is. a kocsiban még van forgalom, /a. elölről hátra mennek, helyet keresni, hátulról előre, aztán csak elrázódnak valahogy. Kifújom magam, feldobom a táskát a csomagtartóba, kigombolom a kabátom, na, most már valahogy kibírjuk a Keletiig. Körülnézek, ahogy már ilyenkor szoktam, kikkel is utazom. A mellettem ülő asszonykát látásból ismerem, tanyáról kerekezhet be, masináját a Kovácsékhoz rakja be, az állomás mellett. Belül az ablaknál négy fiatalember ül, nincs rajtuk semmi különös, vigyorognak, végigmérnek minket, a kisrádióhoz dugják a fülüket. A szomszéd üléseken ülők is — látom — minket figyelnek, hátrafordulnak, elfojtott nevetéseket látok az arcukon, mi a jó ördög, mondom, mi van ma, minek örülnek az emberek. Titokban végiglesek magamon, megtorlóm a tenyeremmel a képem, csak nem lettem kormos, vagy mifene, cirkuszi bohóc. De nem, az asszonyokat is nézik, meg a fiatalember tarkódobják ki, hol a kalauz, az ilyeneket nem kéne felengedni a vonatra, rendőr, disznóság, ilyenek a mai fiatalok ... a z egeret a piros inges fülön csí- pi és beteszi a kis asztalkán levő kartondobozba. Megnyugodnak a kedélyek. A négy fiatalember vigyorog, az egyik mondja, mit kell megijedni, olyan szelíd ez, mint egy kis angyal. Köszönöm szépen! ját, nahát akkor kéne egy kicsit szundítani. Tudja, nyolc éve járok be, azóta megszoktam, minden időben és minden helyzetben tudok szundítani. Néha még álmodok is. Mint most... Karcsú, fürdőruhás lány szorul a bal oldalamhoz, érzem a karját a karomon, még jobban hozzám szorul. Felébredek. Az asszonyka. Lök, odébb lök, hogy leszorulok és riadt arccal a négy fiatalemberre mered. Illetve, inkább arra a fehér ingesre. Tán még most is álmodom. Esküszöm, álmodom, a fehér inges feje tetején egy fehér egér ül. Így, ahogy mondom, egy fehér egér ül. S a fehér egér elindul, le a fiatalember fülén, végig a karján, a piros inges odanyúl, megsimogatja, az egér hagyja, jobbra néz, balra néz, tétovázik, merre menjen. Irány a fiatalasszony. Az sikolt, felugrik, az utasok fele — a távolabbi fele — vigyorog, mások morognak, milyen idétlen játék, Most ne értsen félre, én nem félek egy ilyen dög egértől, miért is félnék, de irtózom tőle, mint a bűnömtől. Hozzá nem érnék száz forintért sem. Agyonütöm én ingyen is, de hozzá semmi pénzért nem nyúlnék. Ezek meg simogatják! Hallja, bolond a világ. a z egér felnyomja a doboz fedezi lét, kinéz. És jön, végig az ablak szélén, le az ülésre, most az én oldalamon, a két jómadár háta mögött, előbbre húzódnak, hogy elférjen kényelmesen, jön, tudom, hogy felém. A tanyai fiatalasszony veszi a hálóját, kanyarint egy cifrát, kirohan a peronra, bevágja maga mögött az ajtót. — Mi van papa, maga is citerá- zik? — nevet a tejfeles hajú a képembe. Hangos röhej kíséri szavait, négyük kórusa ez, meg — mondom — ott távolabb derülnek páran. Mert ugye, a kibicnek semmi sem drága. Én agyoncsapom ezt a dögöt, ha idejön! De nem jön. Balra át-ot csinál s lekanyarodik az ülés alá. Na az még rosszabb! Várom, melyik pillanatban bukkan fel a lábaim között. Lehet, hogy a nadrágom szárán is bebújik!? Kiüt a homlokomon a verejték ... F úrok. Várunk. Mindenki vár. Egér nincs. Fülel a négy fiatalember. az ülés alá figyelnek. Nincs egér. Hol az egér! A fehér inges bebújik az ülés alá, kotorász, cicceg — nincs egér. A piros inges a fűtőtest alá nyalkái, ütögeti a bádogot — nincs. — Megszökött a kis angyal — mondom tárgyilagosan. Alig tudom visszatartani kárörömömet. Négyen vannak az ülés alatt. Fel- törlik a padlóról a port, az olajat, amikor felállnak, valaki megjegyzi: — Majd a MÁV kifizeti a takarítási díjat. A tejfeles hajú kitartó, ismét alámerül. — Gyerekek — hallatszik a hangja valahonnan —, Manci kimászott a vécére. Itt van egy lyuk. Hárman kirohannak a vécére, a tejfeles hajú ügy eletet tart a lyuknál. Zuhogás, dübörgés, hallom a hátam mögött, aztán ujjongás. Megvan! Hozzák, mint a diadalmi jelvényt, az egér a pajeszos markából szemléli a világot, ijedten nyüszít. Nevet az egész vasúti kocsi, a fehér egér, a Manci a piszoktól, fülitől farkáig, fekete. Dobozba kerül, végérvényesen, a doboz tetején tánczenét játszik a zsebrádió. Megadom a kegyelemdöfést: — Kár érte — mondom —, fehéren már kezdtem megszeretni. Kőbánya felsőn a jóbarátok csendben leszállnak. Na. Ennyi az egész. Szinte semmi. Magának. De nekem nagy tanulság, legyen az ember elővigyázatos, hová ül. Nem árt, ha maga is megfogadja. restaurálását is megismerem. Ősztől az Iparművészeti Főiskola gobelin szakán tanulok. — Kérem, beszéljen ön is szenvedélyéről — fordulok másik riportalanyomhoz. — Annyi minden után, újabban beleszerettem a nomád keleti szőnyegekbe — egyelőre plátóian, mert ez nagyon drága mulatság, azonkívül rendkívül ritka is az igazi. Gyűjtök mindenféle apró tárgyakat, dobozkákat, aztán a legkülönfélébb használati utasításokat — de ez mind csak bolondéria. Más indításból gyűjtöm a régi népi kacsokat (azaz bokájokat), pálinkás butykosokat (vagyis butéllákat). Én is körülbelül negyven szép régi cserepet mondhatok magaménak. Min- denekfölött a régi erdélyi népi edényeket szeretem, és újabban a hímzéseket is, csergét, dísz pámahajat, szőttest. főkötőt. Két butéllám felirata: „Készült 1846 évben, aki iszik belőle, vájjon egés- ségire”, egy másik: „Aki ezt ellopja Törjön Ki a nyaka 1853” ... Két szép ládát szereztem, évszámosak, ez a szuszék fiatal még: 1901-es, régibb a festett tulipános, 1836- ból való. Van még néhány fa használati tárgyam: falitékám, tucatnyi sulykolom, mángorlóm. borotvatartóm, edény- tartóm, ivócsanakom. A fából készült tárgyak gondos kezelést igényelnek: vegyszeres injektálást, konzerválást, mert némelyikükben működőképes szú tevékenykedik. De a tárgyak gondozása szervesen hozzátartozik a műgyűjtéshez — különben is szobrásznak mindenhez értenie kell. Az alkati vonzódás mellett elvi elhatározás is késztet a gyűjtésre. Egyre tömegesebben viszik (mert vihetik) ki az országból a pótolhatatlan, régi népművészeti tárgyakat. Kell, hogy minél több magánrezervátum begyűjtse, gondozza, őrizze azt, amit még megmenthet. Ez az igyekezet késztet sokunkat, amennyire csak anyagi helyzetünk engedi. Az interjúnak vége, de valamit még el kell árulnom. Cikkemben egy harmadik szenvedélyes gyűjtő iz szerepel, méghozzá nem is láthatatlanul: én, aki érdekes eseteket gyűjtök hivatásomnál fogva. De, mert emellett szeretem a régi népművészetet is, fortélyos módom magam köré gyűjtöttem a két gyűjtőt, akikkel interjúm készült. így a két eset, és mindkettőjük gyűjteménye az enyém is. Egyikük a hitvesem, másikuk egyszem lányom, egyenesági leszármazottam... P. g.
