Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-28 / 199. szám
ft st HEGYEI <^űrlap 1969. AUGUSZTUS 29., PÉNTEK Művészportré A televízió szerdán kellemes, szép estét szerzett nézőinek, Művészportré műsorával. Tulajdonképpen nincs is más mondandóm, közlésre elég lenne ennyi is, mert Beethoven, Bach, Chopin, Bartók máskor is szép. Szerdán este is ezeket a nagy zeneszerzőket tolmácsolta számunkra Ungár Imre zongoraművész. Valahogy mégis különbözött ez az este más zongoraestektől. Ungár Imre finom, érzéssel átfűtött játéka hangversenytermek megható, ünnepi hangulatát árasztotta a nézők otthonában. S túl a zenén, nagy élmény volt, ahogy a művész Dohnányi- ról, Bartókról, Tóth Aladárról emlékezett. Valami megfoghatatlant, felemelő humánumot sugárzott a műsor. Hiába kérte Ungár Imre, hogy se többnek, se kevesebbnek ne tekintsék őt az emberek, ugyanúgy ítéljék meg, ahogy más művészeket, — ez lehetetlen volt. Ezt a kérést nem teljesíthettük. — sági — Csak amíg a takaró ér Rejtélyes dolog? „A rút luk" Ne az utca nevelje A kosdi élelmiszerboltban három asszony beszélgetésére figyeltem fel. — Az a két csecsemő majdnem meghalt — mondta egyikük. — Még szerencse, hogy idejében észrevették — így a másik. — A négyezer forint azért csak négyezer forint — sopánkodott a harmadik. — Ugyan, Mari, az egészség többet ér. MIÉRT ITT? A híd végénél fiatalok csoportjába botlottam. Lehettek vagy tizen, fiúk, lányok vegyest. Pusmogtak, nevetgéltek. — Miért itt? — kérdeztem tőlük, furcsa időtöltésük láttán, némiképp megütődve. KÖNYVESPOLC HARMATH ENDRE: Gyilkosság a palotában Raszpuiyin — több mint 50 év távlatából is félelmetes név. •Mögötte valami démoni erejű emberi szörny sejlik, emberfeletti hatalommal, a politikától a szellemek világáig. Harmath Endre: „Gyilkosság a palotában” című, a Raszpu- tyin rejtélyből most megjelent könyvében lehull a lepel az olvasó előtt. Választ kapunk: Raszpuiyin egyszerű orosz paraszt volt, muzsik. Az „egyszerű" jelző azonban csak származására utal, mert attól az órától, ahogy a pokrovszkojei sztarec a cári család közelébe került, kitűnően érzékelte az udvar és a kor lehetőségeit. II. Miklós, minden oroszok utolsó cárja és német származású felesége ugyanis babonás volt, valóságos médiuma Grigorij- nak, a jósnak, a csodatevőnek, az önsanyargatónak, a kor- ruptságáról és orgiáiról ismert botrányhősnek. A cárné vakon hitt „a szent"-ben és ez a vakhit befolyásolta a cárt is legfontosabb döntéseiben. Raszputyin élet és halál ura lett, döntő szava miniszterek kinevezésében és a front ügyeiben. Szerepe nemcsak azért érdekes és megdöbbentő, mert rendkívüli az egyéniség, hanem azért is, mert feltárul az udvar és az arisztokrácia viszonya, a forradalom előtti Oroszország uralkodóosztályának léte és magatartása. Ez pedig lényegesen több, mint Raszpuiyin és a cári család kapcsolata — ez már történelem. Harmath Endre könyvének éppen ez a legerősebb vonása. Kiegészíti ismereteinket a forradalom előtti Oroszországról, a történelmet olyan látószögből mutatja, ahonnan eddig csak kevéssé volt alkalmunk áttekinteni azt. Az események és Raszputyin egyénisége valósággal krimiszerűvé formálják a történteket. A kiválóan tálalt témát még érdekesebbé teszi az író szellemes iróniája, nagy tárgyi ismerete, az ösz- szefüggések hátborzongató játéka. K. I. Uj úszó szigetek „születtek66 A Velencei-tó hazánkban egyedülálló érdekességei közé tartoznak az úszó szigetek. Ezeket a náddal, sással és egyéb vízi növényekkel sűrűn benőtt szigetecskéket csak a halászok, horgászok ismerik, ők ütnek tanyát néha egy-egy ilyen földdarabkán. Eddig három ilyen sziget bolyongott a tó nádvilágában. Az idén két újabb „született”. A vízi növényekkel benőtt földdarabok a szakemberek szerint két-három év alatt szakadoztak el a parttól vagy a nádasoktól, s keletkezésükhöz hozzájárult a tavalyi aszályos nyár igen alacsony vízállása is. Különben ezek a szigetek a halak paradicsomai. Alattuk, mint egy fészekben, a harcsák, süllők és az egyéb ragadozó halak tucatjai tanyáznak. Tudják ezt a halászok is, ezért telente meglékelik a szigetek vékony talaját, s kifogják a gazdag zsákmányt. iú szakmunkások! Magas bérezéssel alkalmazunk benneteket budapesti és Pest megyei építkezéseinken kőműves, ács, vasbetonszerelő, festő, asztalos, parkettás, fűtés-, víz-, gázvillanyszerelő, műköves, lakatos, gépszerelő szakmákban. 44 ÓRÁS MUNKAHÉT, MINDEN SZOMBAT SZABAD. SZÁLLÁST ÉTKEZÉST KEDVEZMÉNYESEN ADUNK. UTAZÁSI KÖLTSÉGTÉRÍTÉST FIZETÜNK. Jelentkezés: személyesen. Pest megyei Állami Építőipari Vállalat BUDAPEST XXI., Kiss János altábornagy u. 19—21. Boráros térről HÉV-vei 2 megálló. — Tud jobb helyet? — kérdezte kihívóan egy vörös képű kamasz. — Hát, a kultúrház. — A kultúrhá-á-áz? — ismételte, gúnyosan elnyújtva az utolsó szótagot. — Hogy oda ne szökdécseljek! Mondja ki visszafelé: kultúra. — A rút luk. — No, az a mi kultúrházunk. Alkonyadott. Fénytelenül ásítoztak a tanács épületének ablakai... Sebaj, majd legközelebb! NITRÁT A VÍZBEN Néhány nap múlva ismét ott voltam Kosdon. Ez alkalommal korán mentem. S szerencsémre Pálinkás Lajosné elnökasszonyt is a szobájában találtam. Elmeséltem neki a boltban hallottakat. — Rejtélyes dolog, nem? — fűztem hozzá kommentáromat. Elnevette magát. — Ugyan! Azok az asszonyok az ivóvíztársulásról beszélgettek. Majd komolyabban: — Itt csakugyan két csecsemőnek majdnem a halálát okozta a magas nitráttartal- mú, kolibacilusokkal fertőzött ivóvíz. A községben nincs mély fúrású. kút, csak ásott kutaink vannak. — És az a négyezer forint? — Regionális vízmű építése kezdődött meg az év elején. Ha elkészül, Kösd, Rád és Penc lakosságát látja majd el. Mindhárom községben most alakulnak meg az ivóvíztársulások. Egy-egy család négyezer forinttal támogatja a megvalósulást. A Váci Vízműtől kapjuk majd a vizet, Cselőte-pusztáig, a Naszály- hegyaljai Tsz irodájáig már el is jutott. Eddig 446 családot látogattunk meg, valamennyien örömmel fogadják a tervet. HOL A 200 000? A hídvégi kalandomat is elmeséltem. — Hát igen — sóhajtott az elnökasszony. — A kul túrházat a község kinőtte. Könyvtárhelyiségből és tévéteremből álL Az amerikai IFA-cég megrendelésére „Forradalmi idők” címmel négyrészes, színes televíziófilmet készít a francia forradalomról a MAFILM nemzetközi stúdiója Budapesten. Rendező Jean Becker (francia), operatőr: Etienne Becker (francia). Magyar részről Mónos Attila rendezőasszisztens irányítja a felvételeket. A tv-film angol nyelven készül, szereplői mind magyar színészek. Most a budai várban forgatnak. Szentendrei napok, 1969 Változatos, tartalmas műsorral idén is megrendezik a lassan hagyományossá váló szentendrei napokat. Az ünnepélyes megnyitó 6-án, szombaton este lesz FERENCZY HANNA: Napraforgó Reggel keletre néz, hogy máris köszöntse. Délben meg felfelé — csak el ne veszítse! Este perlekedik a rabló nyugattal — mit csinált a Nappal? Amíg szép, karcsú volt a Nap is szerette. Csókolta, becézte a kedvét kereste. Most, hogy ilyen érett, s egészen megtellett — egyre hűtlenebb lett. ö se néz fel most már mind mélyebbre hajlik. A gondja is más lett — sóhaja se hallik. KLs magokat dajkál, szórogat a földre — Nem is vágyik többre. a városi tanács dísztermében. Másnap nyílik a szentendrei festők kiállítása a Ferenczy Károly Múzeumban, s aznap Borsodi Ágnes és Papp János közös tárlata a József Attila Művelődési Központban. Egy héten keresztül vetítik Jancsó Miklós filmjeit a Felszabadulás Filmszínházban. Szentendrén tartják a Beton- és Vasbetonipari Művek tudományos tanácskozását. Moldova írói estje György önálló irodalmi csemege, a színházkedvelők viszont a Thália Színház együttese vendégjátékának tapsolhatnak. Az elme sportja rajongói jelentkezhetnek 21-én egy szimultán sakkpartira Portisch Lajosnál. Lesz még beat-est, paródiaest, nyugdíjas-találkozó^ Szentendre—Vác vetélkedő. A zeneiskola tanárai kamaraest rendezésével csatlakoznak a műsorhoz. Szeptember 21- én egész napos sportverseny után látványos záróműsorral fejezik be az idei szentendrei napokat. (p. r.) TABl LÁSZLÓ: Daliás idők (1945-1946) Előszó Néhány nappal azután, hogy a Ludas Matyi első száma megjelent, fekete keményka- lapban egy ember jött be a szerkesztőségbe, akit akkor láttam először (s hadd tegyem mindjárt hozzá: utoljára). Arcán fáradt mosollyal nyújtott kezet: — Szervusz — mondta meglehetősen fásultan, s nem kevésbé fásultan ezzel az egyetlen szóval folytatta: — élek. — Nagyon örülök — ráztam meg a jobbját. Csakugyan örültem. Rövid megállapítása, hogy él, arra engedett következtetni, hogy sok mindenen mehetett keresztül, amíg puszta létének bejelentése egy hír jelentőségére emelkedett. Mindenesetre jó dolog, hogy életben maradt — gondoltam —, s ebből a szempontból teljesen közömbösnek találtam, hogy ismerem-e, vagy sem. Kiléte felől természetesen nem érdeklődtem, ez, az idő tájt nagy bizalmatlanság jele lett volna. Bizonyosra vettem, hogy ok nélkül nem keresett fel, s türelmesen vártam, hogy jövetelének célját előadja. — Megvagytok? — kérdezte illő udvariassággal és leült, pontosabban felült egy íróasztalra. — Meg. Megelégedetten bólintott: — Nagyon örülök. Néhány pillanatig csendes örömmel nézegettük egymást. Akkor végre belekezdett. — Nem sok híja volt, hogy felforduljak. Részvéttel csóváltam a fejem. Ez megint csak olyan közlés volt, amelynek ténye mellett érdektelenné vált, hogy ismertem-e szegényt vagy sem. — Borzasztó — mondtam, s némi riadtsággal a szívemben arra gondoltam, hogy mielőtt jövetelének okára rátérne, ismertetni fogja viszontagságos megmenekülésének történetét. Már nagyon sok ily nemű történetet hallottam volt addig, s a magam viszontagságos történetén kívül más történet nem tudott őszintén érdekelni. Annak az egy szavának, hogy „élek”, éppen azért örültem olyan mód felett, mert azt az érzést keltette bennem, hogy a felesleges részletektől megkímél, mindjárt a happy enden kezdve a dolgot. Csalódtam. Belefogott a történetébe, mely egyre komorabb lett. Mire az ostrom kritikus napjaiig eljutott, már egészen magába roskadtan ült az íróasztalon. És még hátra volt az ostrom! — Szóval — tért rá az utolsó hetek históriájára színtelen hangon —, a házat, amelyben laktunk, bombatalálat érte. Az óvóhelyet is. Én és a feleségem éppen az előtérben tartózkodtunk akkor. Ez mentette meg az életünket, A lar kásunk azonban elpusztult. Amit a bomba meghagyott, a tűz elvitte. A feleségem idegösszeroppanást kapott. Nagy nehezen kerítettem egy kézikocsit, feltettem rá szegény asszonyt és elhúztam egy kórházba. Én rokonoknál találtam menedéket, csak egy ágyat, semmi mást. Életem kockáztatásával vittem be élelmet az asszonynak, mert a kórház élelmiszerkészletét elvitték a németek. Én közben tüdőgyulladást kaptam, élet és halál között lebegtem napokig. Még feküdtem, amikor a feleségemet elküldték a kórházból. Ekkor elmentünk a volt lakásunkba, hogy egy-két bútordarabot, ami véletlenül megmaradt, megmentsünk. Ott megtudtuk, hogy a házmester eladta azokat Egy széket sem tudtunk megmenteni. A feleségem egy romlott konzervtől ételmérgezést kapott. Mentők. Kórház. A bal lábam megfagyott. Ügy volt, hogy amputálni kell. Az asszony közben hazajött, s addig ápolt, amíg rendbejöttem. Végre elmehettem a céghez, ahol azelőtt dolgoztam. Üszkös falak. Mit mondjak még? Valóban nehéz lett volna bármit is szólnom. Nem is mondtam semmit. Megtörtén álltam előtte s a vállára tettem a kezem. Ez az együttérzés jele is volt, de biztatás is volt egyben, hogy térjen a tárgyra végre: mit is tehetnék az érdekében azonfelül, hogy elmondom a magam történetét. Megérezte hogy a szánalom és türelmetlenség viaskodik bennem, s nem folytatta a történetet. Letörölte előbuggyanó könnyeit, majd belenyúlt a kabátja belső zsebébe s néhány papírlapot vonva elő, így szólt: — Hoztam nektek egy pár viccet. ★ Azért mondtam el ezt a történetet, hogy az olvasót emlékeztessem arra az időre, melyben a most következő karcolatok születtek. (Folytatjuk) A fiataloknak korszerűbb szórakozási lehetőséget kellene teremtenünk. Egyre többen vannak, egymás után jönnek haza Vácról, hogy a tsz-ben helyezkedjenek el. ök maguk szívesen és sokat segítenének, felajánlották társadalmi munkájukat. — S mi az akadálya a bővítésnek? Ügy tett, mintha morzsol- I gatna valamit az ujjaival. —; Értem. A pénz! — Állami támogatás kellene. De nemcsak a kul tárházhoz. Nagy szükségünk lenne új iskolára is. Jelenleg három helyen tanítunk, és azzal, hogy toldozgatunk-foldozga- tunk, a helyzet édeskeveset változik. Már félig felemelkedtem a székről. — Pedagóguslakást vásárolunk — zökkentett vissza helyemre az újabb közlés. — Százhatvanezer forintot kaptunk rá, a vételár hiányzó részét a községi tanács pótolja, így az alsó tagozatosoknak napközi otthont is teremthettünk. Rájuk fér, mert túlnyomórészt elfoglalt tsz-tagok gyermekei, szabad idejükben az utca neveli őket. — Hány forintra lenne szükségük? — Kétszázezerre. Akkor a kultúrház bővítését és az új iskola építését is felvehetnénk a negyedik ötéves tervbe ... Épp a legjobbkor csengetett a telefon. Nehezen viselem el, ha nem tudok mondani semmit ... Polgár István
