Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-27 / 198. szám

A görög templom titka Megálltam én is most először ott, — a fénnyel fellocsolt templomudvaron — hol vézna fácska egy bokorra hajolt, s a templom falánál tűnődve várt a nyárvég. Kétszáz év lépkedett át a múlton, és jöttek mind a váci görögök, arcukon az áhítat fölött öröm fénylett, míg néztek templomukra . . . A rácsos kapun át a görbe utca — mint akkor — intett a vén toronynak, ahol már régen denevérek laknak, és a harangszót csend fojtotta meg. A kulcsot hozó nem volt már görög, és a templomajtó méltatlankodott. Dacolt a zár, s a gyülekezet türelmesen várt és elgondolkozott; midőn végre fordult a kulcs, s az ajtó szárnya a csendes homályba zuhant és megmutatta titkát a régi templom. A falon körbe a Duna Műhely ábrándja, vágya, realizmusa fordult szelíd, s lobbant ki vad színekben kartonokon, s feszülő vásznakon. Hogy ébren vagyok, azt gyakran álmodom, s most ébrenlétem volt olyan, mint az álom; úgy rémlett, mintha ott benn a kőkockákon Popovics Eustách suhant volna el... Győzött a fény a benn ülő homályon, — miniszoknyás lány állt egy Mizser.kép előtt: Mórítz Valéria Kirakat előtt... Foto: M. S. 192.3 óta kisiparos Bordás mester, a műhelyben Bordás Sándor épület- és géplakatosmester Élmunkás utcai műhelyében vidáman megy a munka. Figyelő fejek hajolnak az esztergapad és a gyalugép fölé. A 69 éves mester a múlt héten kapta meg a Kiváló kis­iparos kitüntetést. Harmadíz­ben éri erkölcsi elismerés: egyszer kiváló dolgozó lett, és (Gyimesi felvétele) kitüntették jó iparitanuló­képzéséért is. Bordás Sándor 1925 óta önálló iparos. Munkáját di­cséri a többi között a Pokol­csárda szép kivitelű csillárja, az ottani kandeláberek. Leg­utóbb a hajógyárnak készített egy 300 méteres kerítést. Szá­mos megrendelést kap a ta­nácstól, az iskoláktól és sok váci üzemtől. (p. r.) FIGYELŐ Hírünk az országban A Népszabadság hírül adta a Vak Bottyán Múzeumban megnyílt munkásmozgalmi ki­állítást. — A Képes Újság Rád, Penc, Vácrátót és Felsőgöd életét mutatja be írásban és képben. — A Magyar Nemzet beszámolt olvasóinak arról, hogy új kiállítótermet avattak Vácott. — A Magyar Ifjúság tudósítást közölt a váci DCM épülő „ikertestvéréről”, a Be- remendi Cement- és Mészmű- ről. — Az Autó-Motor szerint Vácott megszűnt az autógumik ujrafutózása. Ezt a jövőben az OGV nyíregyházi üzemében végzik. — Az Esti Hírlap érte­sülése szerint svéd telefonköz­pontot kap városunk. — A Lo­bogó „Sortűz a város szélén” címmel közölte D. Kiss János írását a váoi fehérterror do­kumentumairól. Szesz, szesz nélkül Az ember mindig tanul va­lami újat. Például akikor, ha tyül a Duna presszóba és át­vizsgálja az itallapot. Az érde­kesség nemcsak az, hogy olyan furcsaságod szerepelnek ben­ne, amilyenről még sohasem hallottunk, de mindez a „leg­újabb helyesírási szabály” sze­rint. Idéznék néhányat; a palac­kozott gyümölcslevek között szerepel a „Vite Horse” (White Horse), a tejes és gyümölcs­ízű fagylaltok között megtalál­juk a cinzánót (á-val és hosz- ezű ó-val!). Ám, ha akarunk, találunk más furcsaságot is, például a sörök között vodkát, a kimért hűsítő italok között pedig Martinit. őszintén örülünk az újítás- bak, hogy végre sikerült fel­találni a szeszmentes szeszes italokat. A helyesírásról pedig annyit: talán jövőre az MTA is elismeri, hogy valóban így kell írni a külföldi italok ne­vét... M. S. XIII. ÉVFOLYAM, 198. SZÁM 1939. AUGUSZTUS 28., CSÜTÖRTÖK A ..Kék fény*4 — váci sugara pergett a népszerű, bűit-. l ügyi műsor a televízió­ban. Budapest. Balaton utca. Hetedik emelet. Meggyilkolt 74 éves özvegyasszony. Külö­nös kegyetlenség. Ékszerek. Pénzeskazetta. Bélyegalbumok. — Az én albumom! — kiál­tott Váci György Géza király téri kisiparos. És most már fo­kozott figyelemmel nézte a képernyőn a kérdésre felelge- tő kopaszodó férfit. Balázs Kálmán nem volt előtte ismeretlen. Egy évtize­de jött hozzá, és mindenféle mesével kicsalt tőle öt albu­mot: öt világrész értékes bé­lyegeit. ß aläzs később bíróság elé került Három évre ítél­ték. Az albumok eltűntek — úgy tetszett, hogy végleg. Most ismét felbukkantak — az or­szág szeme láttára. Váci György azonnal beje­lentette igényét jogos tulajdo­nára. A héten már fővárosi nyomozók jártak a könyvkötő- műhelyben. Lejegyeztek min­den adatot. Talán ez a felfedezés is előbbre viszi a nyomozást, az értékes albumok pedig vissza­kerülnek váci tulajdonosuk­hoz. (p) T anácskozás és bemutató Vita a növényvcdeltraröl ^ Ma, csütörtökön délelőtt 9 órakor dr. Pénzes János, a Pest megyei Tanács vb-elnök- helyettese nyitja meg a járási tanács nagytermében a megyei növényvédelmi tanácskozást. Ezután dr. Nechay Olivér, a MÉM növényvédelmi osztá­lyának helyettes vezetője A növényvédelem helyzete és problémái címmel tart vita­indító előadást. Göndics La­jost, az Alagi Állami Gazda­ság igazgatóját, valamint He­rein Gyulát, a toki Egyetértés Tsz főmezőgazdászát kérték fel előre hozzászólónak. Ezt követőén kerül sor a Magyar Agrártudományi Egyesület Pest megyei szervezete nö­vényvédelmi szakosztályának alakuló ülésére. Egy modern épületről A párt IX. kongresszusa szellemében a városi pártérte­kezlet alapvető, fontos feladat­ként a pártépítő munkával, a tagfelvétellel foglalkozik. Mi történt a kongresszus óta? Erről tájékoztatta Papp József PTO-vezető a városi végrehajtóbizottságot és a tit­kári értekezlet résztvevőit. Kezdetben több alapszer­vezetben különösen az idősebb párttagok attól féltek, hogy a tagjelöltség megszüntetésével minősé­gi változás lesz a pártban. Ezekre\az aggályokra rácáfolt a gyakorlat. A kongresszus ha­tározata helyes, időszerű. Egy­re több azoknak a jelentke­zőknek a száma, akik már a mi társadalmunkban váltak érett emberré, az utóbbi 25 év­ben alakult ki életfelfogásuk. A városi párl-vb tervszerű, tudatos munkával 1967-ben, 1968-ban és 1969 /első felében jelentős fejlődést mutathat fel a tagfelvételi munkában. Papp József tájékoztatása szerint a IX. kongresszus óta 504-en kérték felvételüket a városi párt-alapszervezetekbe. örvendetes, hogy nagyvállala­tainknál a belépettek többsége fizikai munkás (AKÖV-mél 71, Bélésgyárban 67, Hajógyárban 69 százalék). A kongresszusit követően különösen szép fejlő­dést ért el . a, munlrában az Egyesült Izzó, a Dunai Ce­ment- és Mészmű, a Híradás- technika, valamint a Váci Kö­töttárugyár. Van néhány alapszerveze­tünk, ahol a rendszeres tagfel­vételi munka nem kielégítő. Itt az eddiginél színvonala­sabb ideológiai, politikai mun­kára van szükség, hogy ered­ményesebb legyen. A kisebb létszámú munkahelyeken (nyomda. Patyolat, FŰSZERT) is él kell érni, hogy önálló pártszervezet alakuljon. Fejlődésről számolt be a PTO osztályvezetője a nők arányában is. A kongresz- szus idején Vácott az asz- szonyok. lányok aránya a párton belül 24 százalék volt. Az új felvételek után az arány­szám 37 százalékra nőtt. Nö­vekszik a párttagság általános műveltsége is. Vendégségben Egyik barátom meghívott vendégségbe. (Eszembe jut, hogy kis srác koromban meny­nyire utáltam a vendégeket, mert akkor mindenki megné­zett és megkért, hogy szaval­jak.) De hát azóta már én is megnőttem — ha nem is na­gyon — így szívesen tettem eleget a meghívásnak. — Én likőrt iszom — mond­ja a barátom — rólad pedij* úgyis köztudott, hogy nem bí­rod a szeszt: igyál vizet! És le­tette elém a vizespoharat, amelynek tetején még úszkál­tak a jégkockák. — Egészségünkre — mond­tam és ittam egy óriási kor­tyot. Biztosan kitalálta már az ol­vasó, hogy miért köhögtem ez­után tíz percig. A vizes pohárban pálinka volt... . ★ Ahol két gyerek van — mert van ilyen is — ott a lár­ma és a játék sem maradhat el. (Miért is maradna, hiszen azért gyerek, hogy játsszon, vagy ha úgy tetszik, játszik, mert gyerek.) De még mielőtt folytatnám, elmesélem, gye­rekkoromban úgy ijesztgettek, hogy jön a Mumus. Igaz, a jó öreg Mumusról senki sem tud­ta, hogy eszik avagy isszák, de az biztos: félelmetes valami. Nem is gondoltam akkor még arra, hogy valamikor én is Mumus leszek. Mert lettem. — Ha nem maradtok csönd­ben, akkor az újságíró bácsi kiír majd az újságba ...! — fenyegette ősük a gyerekeket. M. S. AUGUSZTUS 31 -ÉN: VÁCI VÁSÁR A városi tanács kereskedel­mi felügyelősége közölte a környező községek vezetőivel és az érdekelt szervezetekkel, hogy Vácott a legközelebbi állat- és kirakodóvásárt nem augusztus 24-én, hanem au­gusztus 31-én tartják a Rádi úti nagytéren. Az augusztus végi vásárra vészmentes hely­ről származó állatok hajthatók fel. ' Félszáz váci alapszervezet- < hogy ezután is a legkiválób- ben két és félezer párttag dől- bak, az arra érdemesek lépje- gozik az élcsapat tagjaként. A ; nek a Magyar Szocialista Műn. követelmények nagyok, a jövő- j káspártba. ben is arra kell törekednünk, I < — papp — Mégis az iskolában! — Sajnos, nem tudjuk meg­oldani a tankönyvek tárolását — tájékoztatott Szőke Pálné a Széchenyi utcai könyves­boltban —, így minden ellen­kező híreszteléssel szemben, továbbra is az iskolában ve­hetik meg a diákok a könyve­ket. — Hiánycikk7 — Az általános iskolások a történelmi atlasz kivételével már minden könyvet megkap­tak, de rövidesen megérkezik az atlasz is. A középiskolások­nál már nem ilyen biztató a helyzet. A könyvek többsége megérkezett, de vannak olya­nok, amelyek késnek, sőt — sajnos — lesz, amiből a ren­delt mennyiségnek csalc a fe­lét kapjuk meg. — Mit tehetnek ilyenkor a diákok? — Az előző évfolyam ta­nulóitól veszik át a könyve­ket, mert szerencsére csak azokból a könyvekből érkezett kevesebb, amelyeket már ta­valy is használtak. Az új tan­könyvek között nincs hiány­cikk. M. S. Az OTP-dolgozók fényképkiállítása Szeptember 15-én nyílik azI OTP-doigozók fotókiállítása Budapesten. Dunakesziről I Eckert István képei is helyet kaptak benne. A dunakeszi OTP-ben a 23 éves fiatalem­ber ezeket mondta: — Ift60-bam az iskolában szerettem meg a fényképezést. Ott a szakkörben tanultam, és úgy érzem, ez ma már nem­csak hobby. 1966-ban a So­mogy—Tolna megyei kiállítá­son egy képemmel második díjat nyertem. Tagja vagyok az itthoni főt osza ktkörn e k. Nagyon szeretem a tájképe­ket, a fővárosi kiállításra kül­dött tíz képem legtöbbje a táj rejtett szépségét mutatja meg a nézőknek. Nagyon szeretem az alkonyi vagy a hajnali té­mát. (—si) A modern építészet kialaku­latlanságának egyik jele, hegy a belső építészeti tér gyakran sokkal jobban sikerül, mint a külső. Ennél az épületnél is a főfolyosó belseje sokkal szebb, mint a külső homlok­zatok. Ennek ellenére az épületet, amennyiben külső környezete is teljesen rendben lesz, sike­rültnek kell mondanunk. Stefaits István Sorozatunkban nem tértünk ki valamennyi váci műemlék­re, hiszen például a hivatalos műemlékjegyzék a Mártírok útján és a Dózsa György úton tízesével sorolja fel a szinte egyforma barokk lakóházakat, amelyek nagyobbrészt azért lettek műemlékek, mert a ba­rokk korban, kétszáz évvel ezelőtt épültek. Megemlékez­tünk azonban néhány újabb épületről, amelyek még nem műemlékek, de stílustörténeti jelentőségüknél fogva idővel azok lehetnek. Így jutottunk el a mai modem építészet előtti utolsó stíluskísérletig, a szecesszióig. Végül is az építőművészetet is forradalmasító vasbeton nem a szecessziót tartotta életben, hanem egy új, nagy stílus — a szokott módon las­sú — kialakulásánál bábásko­dik még ma is, amelyet jobb híján egyelőre modern stílus­nak nevezünk. A modem stí­lus éppen olyan önálló főstí­lus, mint a régi nagy stílusok, a román, a gótika, a rene­szánsz, a barokk. Az, mert új eszmék és új életérzés alap­ján, új szerkezetekkel és anyagokkal új formákat ala­kít ki, és nem másol semmit. Ismételjük azonban, hogy hazánkban még csak kialaku­lásának korszakát éli. Így a váci Géza király téri új gim­názium is jó és szükséges kez­det, bár magán viseli a stílus- korszakok kezdeti tapogatózá­sának nyomait. Például a stí­lusok virágzásának idején a társművészetek (szobrászat, festészet, grafika, iparművé- szét) szerves egységben jelent­keznek magán az épületen, il­letve annak belsejében. Itt Kiss István „Végvári vitézek" című szobra, bár jó helyen, de az épület mellett van, amit kétoldalúsága is igazol. Ami mégis hozzáfűzhető, a plaszti­kát a gépkocsin északról kö­zeledők csak az utolsó pilla­natban veszik észre, mert fe­lette a Mártírok útjára néző nagy sima falfelület annyira kiabál, hogy magára vonja a figyelmet. Errga felületre len­ne jó lapos plasztika, esetleg fémből, de jó lehetne sgraffit- tó is, a lényeg az, hogy színei­ben, formájában és méretei­ben az épületen szép látványt nyújtson, aminek alapfeltéte­le ez esetben az azonos stí­lus. Jelentős fejlődés a tagfelvételi munkában Félezer új párttag - Jobb a nők aránya

Next

/
Oldalképek
Tartalom