Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-22 / 194. szám
4 PEST MECYEI &&Hap 1969. AUGUSZTUS 23., SZOMBAT Szerelem egy szezonra Színes román film Keblünkön kígyókat T udom, ti újságírók szeretitek a végletes helyzeteket. A drámát. No, tedd le magad. Elmondok egy •ilyen sztorit. Ti legalábbis így nevezitek, nem? Dehát ezt most hagyjuk. Ismerted Kál- di Ervint? Nem? Pedig biztos, hogy láttad. Nálam is. Nyurga, szemüveges alak volt. Kefehaj. Kiugró arccsontok. „Egyike vezető munkatér- sóinknak” — mondtam még nemrég, amikor indiai tudósok jártak nálunk. Egyike volt. Mert számomra, s remélem, számunkra, meghalt. Nem létezik. Nulla. Erős? Jó. Majd ha végighallgattál... Káldi Ervin ugyanis disszidált. Kiment a feleségével napnyugtát nézni, s ott is maradt. Irt egy levelet. „Bocsánatot kérek...” Vannak dolgok, amire nincs bocsánat. A disszidálás? Nem erre gondoltam. És ne hidd, hogy kitört belőlem a szektás muki- ság. A vén embereket jellemző bizalmatlanság. A fiatalokra való irigykedés. Nem. Pusztán undorodom a kígyóktól. A „Szerelem egy szezonra” című színes román film rövid története: Az önző és jómódú sebészorvos, akinek életében legfőbb érték a függetlenség, otthagyja azt a lányt, aki boldoggá tette. Otthagyja kényelme, vagy vélt kényelme érdekében, otthagyja, mert a „szabad élet” képessé teszi arra, hogy szakítson egyetlen igazi szerelmével. A szerelem az orvos elbeszélésében kel életre. A román tengerpart változatlanul szép, a rendező, Ghe- orghe Vitandis munkája igényes, itt-ott gondolatébresztő. A két főszereplő, Irina Pet- rescu és Iurie Darie játéka azonban messze kiemelkedik az erős átlagfilmből. ESZTERGOM Bftkémiai vándorgyűlés Augusztus 26. és 28. között Esztergomban rendezik meg a 10. biokémiai vándorgyűlést. Beszámolnak többek között olyan újfajta növényvédő szerek kidolgozásáról, amelyek csak a célbavett kártevőket pusztítják, más élőlényekre ártalmatlanok. Külföldi kismagyarok nyaraltatását vállalja a dabasi járás Két éve Révfülöp község tanácsa másfélholdas területet bocsátott úttörőtábor céljára a dabasi járás rendelkezésére. Ezen a jókora telken idén már második alkalommal nyílt, meg tavasszal a járás ifjúsági tábora, ahol úttörők és KISZ-esek a két nyári hónap alatt turnusokban minden alkalommal 150 főből álló csoportokban két-két hetet töltenek el sátrak alatt. A nyári tábor mennél lakályosabbá tételére az egész járást behálózó mozgalom indult. Tsz-ek, ktsz-ek, vállalatok és a községi tanácsok eddig mintegy félmillió forintot adtak össze, a lakosság pedig a májusban kibocsátott téglajegyekből mostanáig 200 ezer forint értékűt vásárolt. Ebből a pénzből még az idén megkezdik a fedett konyha és étterem építését, amelynél egyébként járásbeli szakiparosok, de mások szintén vállaltak társadalmi munkát. Az épület jövő nyár elejére részben el is készül, de felépítése még további két-há- rom évig tart. Közben azonban annyira használható állapotban lesz, hogy jövő nyáron rossz idő esetén már nem kell szabad ég alatt főzni, sőt étkezni a táborlakóknak. Egyébként a sátorokon kívül 1970 nyarára 30, fából épült vikendházat is felépítenek a táborban. Raffai Béla, járási tanácselnökhelyettes a táborral kapcsolatban még egy szép tervről tájékoztat: — Értesültünk róla, hogy a Magyarok Világszövetsége sok távolbaszakadt magyar szülő óhajára évek óta szeretné úttörőtáborokban nyaraltatni a külföldi magyar gyerekeket. Halljuk azonban, hogy a kis külföldi magyarok itthoni kéthetes táboréletét eddig nem sikerült megvalósítani. Illetve egyedül a főváros III. kerületének taná- j csa fogad be néhányat bala- tonszabadi úttörőtáborába. I — A felszabadulás negyed- százados jubileumának tiszteletére a dabasi járás lakossága - készségesen felajánlja és vállalja, hogy ba- latonmenti táborunkban évente minden kéthetes turnusba befogadunk egy-egy sátoralja fiút, meg leányt, külföldön élő magyarok nyolc gyermekét, öt-hat váltást számítva tehát, nyaranta összesen 40—48 hazalátogató külföldi magyar gyereket. Elhelyezésük csak annyiban okoz gondot, hogy kevés a sátrunk, illetve vikendházursk, de azt hiszem ez a probléma a Világszövetséggel összefogva könnyen megoldható. így hát a felszabadulás jubileumi évének nyarától "kezdve, a dabasi járás révfülöpi telepén külföldi gyerekek is üdülhetnek és itthoni gyerekek között, amit csak törve beszélnek, gyakorolhatják szüleik anyanyelvét, a magyart. Sz. E. "52AAA-OÖ r KRHTGR és @35231) RÉSZLETEK EGY NYOMOZÓKUTYA TÖRTÉNETÉBŐL 7. — Főnök! — szólt halkan Csupati. — Kántor a zenekari dobogó szélén álló nagydobot szimatolta növekvő izgalommal. Az illatok és szagok ilyen hatalmas burjánzásába még sose tévedt. Szesz, parfőm, izzadt testek, étel, padlóviasz, terpentin, különböző cigaretták és tárgyak tobzódó szag- dzsungelében csak. egy vékony erecske vezette a dobig. „Hé! Főúr!” — szólította Sátori a főpincért, aki görnyedt, alázatos tartással közeledett. — „Rumot, konyakot az uraknak?” ... — Nem! Kapcsolja be a világítást— förmedt rá ingerülten Sátori, aki már az előbb észrevette a főpincér gúnyos tüszkölédését. — De kérem, hiszen minden lámpa ég. Itt csak hangulatfények vannak. — Sátori nyelt egyet és bosszúsan folytatta: — A dob világítását... — A főpincér széttárta kezeit és megjegyezte, hogy ahhoz nem ért és egyébként is csak Jonny kezelheti. Ez a séf utasítása. megállapodott. Szipogva kapkodta a levegőt és jelezte gazdájának, jöjjön közelebb. Csupati Kántor mellé guggolt és szeblámpája fényénél vizsgál- gatta a dob oldalát. „Kérem, ha bármi kárt okoznak, az urakat terheli a felelősség”, szólalt meg ekkor alig leplezett gyűlölködéssel a hangjában a főpincér. Sátori a legszívesebben kizavarta volna a középmagas, kopaszodó fejű embert. „Folytasd nyugodtan” szólt Csupatinak. Az előtérből behallattszcttt a spicces vendégek méltatlankodása. Csupati zsebkése hegyével a dob oldalát piszkálta. Négyszögletes fémlap ébresztette fel gyanúját. Kántor is odadugdosta orrát, miközben hasra feküdt, hogy fejét kényelmesebben dughassa a dob aljához. „Főnök’' emelkedett fel Csupati — ez a bigyó kulcsra jár.” — Mindegy. Feszítsd le, ahogy tudod, csak gyorsan — nógatta Sátori, „önök fizetik a kárt” — szólt a főpincér. — Ne károgjon! — förmedt ■ rá a főhadnagy. Ezalatt Kántor nyugtalanul — Nekem zárásom van, ké- szimatolta a dobozt és végül rém, ki fizeti meg az elvaca- bal oldalt, ahol a keret a tar- költ ía"met? — A íőpincér tófával találkozott, izgatottan m',, ha megszeppent volna, mindezt már halkabban mondta. Távozni akart. „Itt marad. Majd a jóisten honorálja!” — kiáltott rá Sátori. A zöldre festett lemezablak Csupati feszegetésére lepattant a dob oldaláról és Kántor nyomban bedugta orrát a résen. Vissza is kapta és tüsz- szögve morgott. „Menj arrébb!” — tolta el kutyája fejét Csupati és a dobba világított. Bal kezével benyúlt és sziszegve rántotta ki ő is a kezét. „Az anyját, ez ráz” — mondta meglepetten. Sátori a dobba szerelt villanykörte zsinórját kereste. A szőnyeg alatt talált rá a kígyózó vezetékre és a végét kihúzta a fali csatlakozóból. „Most már nyugodtan benyúlhatsz” — mondta. A bejárat felől csoportjának két nyomozója közeledett. Az egyik Sátori füléhez hajolt és súgott valamit. A főhadnagy bólintott. Csupati közben egy újságpapírba göngyölt csomagot húzott elő a dob aljából. A papírhalmazból két újabb csomagot húzott ki. — A törvény nevében letartóztatom — kapta el ekkor a főpineér karját Sátori. — Bilincseljék meg — utasította nyomozóit. — Én, én... ártatlan vagyok. — Majd kiderül. — A főhadnagy Csupatihoz fordult.- Más nincs? Csupati taga- üóan ingatta fejét. „Azonnal hozzák ide a dobost” — mondta nyomozóinak. „Az bajos lesz” — válaszolt az egyik. „Véletlenül láttam, amikor az igazoltatók a zenekar tagjait kieresztették az utcára.” Sátori bosszúsan káromkodott. — A professzor elől úgyse lóg meg — szólt közbe Csupati. „Vigyék be a portást is, meg az üzletvezetőt. Kezdjék ‘el a kihallgatásokat” — utasította embereit és intett a terem közepén ácsorgó rendőrnek, hogy kövesse őket. — Keresd. Szimat — mondta Csupati Kántornak és mit nem adott volna, ha csak egy kicsit is Ismerhetné Kántor titkát. „Vajon hányszor váltott szimatot, mire a határtól a nagydobig eljutott” — gondolta, miközben a földről felszedte a pórázt. Kántor a kijárat felé indult. A ruhatári előtérben Sátori az elhárító csoport vezetőjének bosszúsan jegyezte meg: „Nem azt kértem, hogy zárjátok le a szálló összes kijáratát?” — Miért? Nem azt tettük? — A vendégeket bevitetted, a jómadarakat meg eleresztetted. — Csak Jonnyt és a zenészeket engedtem haza. „Ez az” legyintett reménytelenül Sátori és Csupati után sietett. (Folytatjuk) Káldi Ervin prolikölyök volt, negyvenöt vakarta ki a koszból, az éhezésből, a lumpentanyáról, mert az apja már idült alkoholista volt, a lánytestvére mindenki matraca ... Lásd: Zola, s az újabb modemek, séma tizenkettő, vagy huszonöt. Prolicsalád, éhezés, gümőkór, patkányok, rongyok a földön. Untig ismert séma, a baj csak az, hogy százezrével produkálta a társadalom.' Dehát erről manapság nem ildomos beszélni. Szóval ilyen környezetből emelték ki a kölyköt, mert ordított róla a tehetség, fabrikált mindent és mindenből, kollégiumba rakták, ruhát adtak rá, zabpely- het meg tejporlevest zabáltattak vele, de az otthoni semmi után neki ez is fejedelmi koszt volt... Ez megint séma tizenhat vagy huszonhárom, mert a pozitív példa, ha nein tudnád, csakis séma lehet, legalábbis nekem úgy tűnik. Igaz, én szamár vagyok, s biztos már elhessegettek volna, ha... No, nem büszkélke- dek, mert tényleg azt hiszed, hogy az aggkori szenilitás ütközik ki rajtam, de te is tudod, néhány külföldi díj, még akadémiai tagság fejében ezt-azt elnéznek az emberek ... A kölyök megjárta a szokott utat: érettségi, egyetem, kitüntetéssel végzett, fölvették a pártba, egyből önálló kutató lett — vannak, akik nyolc-tíz évet várnait .erre —, lakást kapott, külföldi tanulmányutakra ment... séma... séma ... No, ezt a sémát is végigélték tíz- meg százezren, s abban a társadalomban kell lenni a vitalitásból valaminek, amelyben százezrek billenhetnek így át a mélyből a magasba. És kell lennie valami titokzatos erőnek is, mely beköti a szemünket, , lefogja a kezünket, nehogy kitapintsuk az igazi arányokat, s lábunkat béklyózza, nehogy túl közelről szemléljük, amit csak távolról lehet hibátlannak látni. F ilozófia? Ha nem tudnád, akkor a fizikának igen sok közös vonása van a filozófiával, a halmazállapotok változása például tipikusan filozófiai probléma, de már megint locsogok, ahelyett, hogy a téged érdeklő sztorit mesélném... Káldi ötvenhét tavaszán került az intézetbe, addig másutt dolgozott, hogy hol, azt nem mondom meg, „fontos helyen”, gondolj, amit akarsz. Onnét azért került el, mert a káderlapja ugyan hibátlan, sőt, tökéletes volt, de őmaga kevésbé, ugyanis novemberben két ízben is elkapta a karhatalom, röplaposztogatáson, nem tudva, hogy echte proli káderrel van dolga, aki csupán háláját akarta e sajátos módon leróni a nemzetnek a fölemelkedésért ... „Megtévedt”, mondták," s ide tették hozzánk, olyan emberek közé, akiket mindennap kétszer-háromszor bokán rúgott a rendszer még néhány hónapja, pusztán azért, mert a papa ügyvéd vagy orvos volt, s a fiacskáját egyetemre tudta járatni, függetlenül attól, hogy ezeknek az embereknek a nagy többsége a nehéz őszön higgadtan dolgozott, a legmelegebb október végén s novemberi első napokban pedig haza sem ment az intézetből, nehogy a karszalaggal vértezett fene nagy nemzeti öntudat szétrondítsa azt a nemzeti értéket, amit itt osztályidegenek és népi káderek, a tudomány közös nyelvét fölismerve s megértve, összegyűjtögettek. Mivel addig káderlap szerint osztályozták az embereket, Káldi pöttyös, de vörös káder volt, a többi meg ... szóval velünk lojális értelmiségi. így hát Káldi rövidesen osztályvezető lett, de miután négy olyan kutatót mart el maga mellől, akik ha nem választanak rosszul szülőt, már régen ilyen meg olyan díjasok lettek volna, kénytelenek voltak — az elődöm — fölmentem, s megtenni tudományos főmunkatársnak, külön laborral, berendezésekkel, asszisztenciával, ahogy ez dukál. M it csinált, mit nem, kideríthetetlen, tény, hogy a keze alól sorra röppentek ki jelentős megoldások, mindenki hasra esett, s csak akkor tört ki némi, rövid ideig tartó botrány, amikor kiderült, hogy Káldi egyik munkatársa — aki közben elment az intézetből — pert indított bizonyos eljárások eltulajdonításáért. ,A bizonyos eljárások azok voltak, melyeket Káldi, saját produktumként benyújtott, de nem lett semmi az. ügyből, azon kívül, hogy a volt munkatárs a pert megnyerte, s az intézetnek dé- zsányi pénzt kellett kifizetni. Bút felejteni egy évre külföldre küldték, én'akkor kerültem ide, amikor hazajött, s első alkalommal, őszintén megmondom, levett a lábamról csillogó, picit sekélyes, de egészében érdekes stílusával. Utána meg elöntött a munka, kisebb dolgom is nagyobb volt mint külöru-külön az emberekkel törődni, erre különben is ott van az egyik igazgató-helyettes, a személyzeti főnök, a párttitkár, a szak- szervezet ... nálunk annyian vannak azok, akik az emberekkel törődnek, hogy már- már azt gondolom, ezért nem törődik igazán velük senk-i- sem, H ozták nekem a papírokat: külföldi út, kongresszusi képviselet, jutalom, kormánykitüntetés ... Működik a mechanizmus, te magad is tudod, ha valahol rátették a gyors szalagra az embert, akkor az gyorsan fut, Káldi Ervin is ilyen szalagon mozgott előre és fölfelé. Üjabb lakás, bár nem tudom, az előző miért nem volt megfelelő neki, dehát a szakszervezeti titkár azt mondta, hogy Káldinak igazán meg kell tenni, s hogy lásd, milyen gyarló az ember, miközben arra gondoltam, hogy vannak szerencsétlenek, akik tíz éve írnak kérvényeket, ez meg már a harmadik lakását cserélgeti, mint más a gatyáját, aláírtam a nevem, csak hagyjanak békén, van éppen elég disznóság, ami miatt az asztalt verem, pont egy lakásért álljak le... Kocsit vett, telket, építkezett... s nekem csak akkor tűnt fel, amikor az évi tudományos ülésszak előadói között nem szerepelt, de azt mondták, hatszor volt külföldön, képviselni az intézetet, ezt meg azt a szervezetet, a hazát, különben is „igazgató elvtárs írta alá”, mármint én a kiküldetéseit... hát jobbnak láttam hallgatni, mert én öt perc múlva nem emlékszem, mit írtam alá, naponta kilónyi papírt raknak elém, miközben tudom, hogy két külföldi delegáció kocsija már itt csikorog a kapu előtt, s két óra múlva az egyetemen vagy az Akadémián kell lennem... Hajsáa? Az is, de nem mentség semmire. Nekem sem, másoknak sem, mert ez a hajsza takarja el azt, ami a legfontosabb lenne, dehát ez már megint romanticizmus, a legrosszabb valami a mai racionális életben, legalábbis vannak, sokan vannak, akik ezt tartják. V égképp leleplezem magam: mindezt csak akkor láttam már így, amikor megkaptam Káldi úr levelét, aki a szabadságot választotta, s fölhozattam egyrészt a káderanyagát, másrészt néhány embert behívtam, s megkérdeztem tőlük, mit gondolnak, miként vélekednek. Akkor derült ki, hogy bizony a mi gyermekünk időnként sárfé- szeknek titulálta a hazáját, provincialista posványnak, hogy két esztendeje fölvágat- lanul rakatta le a népi demokratikus folyóiratokat, mert azokban semmi nincsen, s ilyesfajta apróságok. Mondom, ez akkor derült ki, addig úgy gondolták, semmiség, hiszen egy ilyen jó elvtárs, mint Káldi úr... És hogy teljes legyen a kép: Káldi tisztes kutatási anyaggal lépett meg, s ma már tudjuk, eladta azokat ott, ahol önmagát. Hát ennyi a történet, s ha valaha megírod, csupán arra kérlek, hogy írj egy kérdőmondatot a végére. Azt, hogyha már kígyókat tenyésztünk, miért kell a mellünket is odatartani nekik? Mészáros Ottó
