Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-17 / 190. szám
IfiflO Ar^.’^TTTIS 17.. V*OÍ1»V\P PBS r HECYEI Virion KÉT ASSZONY Külsőre sokban különböznek egymástól. A gyömrői Kürti József né 66 éves, ősz hajú, alacsony, a penci ifj. Klenyán Mihályné kereken négy évtizeddel fiatalabb nála, barna, magas termetű. Kürtiné háziasszony, Klenyánné a Váci Kötöttárugyár mintaszabásza. Egyikük pártonkívüli, másikuk a KISZ járási és megyei bizottságának tagja. Valamiben azonban azonosak: vérükké vált a közügy. Amikor másokért kell cselekedniük. rámenősek, hajthatatlanok, fáradtságot nem ismerők. Ha érzem, hogy ki tudok valamit harcolni, úgy megyek, mint a motor — mondta Kürtiné. — Amit elvállalok, végrehajtom, vallotta Klenyánné. Talán sose beszéltek egymással, esetleg csak látásból ismerik egymást, de mintha egy tőről szakadtak volna le mindketten. Tudták a gyöm- rőiek, hogy jól döntöttek, amikor Kürtinét, s tudták a rádiak, penciek, csőváriak, acsaiak és püspökhatvaniak is, amikor Klenyánnét választották meg megyei tanácstagnak. Úgy érzem, ott kellett volna hagynom a cipőmet a küszöbön, akkora a rend és a tisztaság Kürtiéknél. És csodálkozásomat is el kellene rejtenem. De hát lehet? Mennyi energia, mennyi frisseség, milyen fiatalos lendület munkál még mindig ebben a vereséget nem ismerő, megjelenésével is tiszteletet parancsoló, kedves nőben. Ahogy biztos kézzel emelgeti ki irattárából, mert igenis, az van neki, az interpellációkat, a hozzászólásokat, a különböző panaszok kötegeit, ahogy biztos emlékezettel idéz fel éveket, neveket, intézkedéseket, amilyen hevülettel védi a Klotild telepieket, ez mind-mind any- nyira valószínűtlen. És mégis igaz. 1954 óta tanácstag. Gyomron hat évig volt elnöke a kereskedelmi állandó bizottságnak. 1963-ban választották ■legyei tanácstaggá. 9 Vaskos könyv kerekedett irolna ki, ha naplót vezet. Érdekes, izgalmas, tanulságos könyv. A „bolt”-nak például több fejezetet kellett volna szentelnie. Szánalmas butik szégyenkezett a 3500 lakost számláló telepen. 1964 elején, az egyik megyei állandó bizottsági ülésen, amikor szőkébb pátriánk kereskedelmi beruházásait ismertették, és azok közt Gyömrő nem szerepelt, Kürtiné felszólalt. „Ember, ember hátán, ládák, zsákok között, úgy vásárolunk.” A butik helyén most Gyömrő legszebb boltja áll... No, és a Táncsics út építése! Akiről gondolta, hogy segíteni tud, mindenkivel beszélt, fűhöz- fához szaladgált. S a járási tanácson egyszer annyira elöntötte a düh, hogy így fakadt ki: „A tévé, a rádió állandóan azzal dicsekszik, hogy nálunk mik épülnek. Körszálló, Annabella, luxuskempingek, és minden. Ugyanakkor a magyar pógárnak, így mondtam, pógárnak, nem tudják a tejet és a kenyeret a boltjába szállítani, a beteget pedig az országúira kell kivinni, mert a mentő nem juthat be a területre, vagy ha mégis bemerészkedik, lóval, traktorral kell a kátyúból kivontatni télvíz idején. Amíg Gyömrőn nem tudják ezt a fél kilométeres utat megépíteni, ne mutassák, hogy mit produkálunk a külföldieknek .. És tovább talpalt, eredménytelenül. Hát az idei januári megyei tanácsülésen megint felszólalt. „Sorra kapom az ígéreteket, s mióta! De hol késik a megoldás?” Nagy Miklós elnökhelyettes válaszolt. Később írásban is értesítették: egymillióval felemelték a járás útépítési keretét, s így az ő kérése is teljesíthető. „örülni azonban igazán csak egy hónappal ezelőtt tudtam, amikor valóban megjelentek az útépítők, és elkezdték a munkát. Járdaszegélyes, szép, köves útunk lesz, a lakosság legnagyobb megelégedésére.” Nem fáradt? Dehogy. „Ha eredmény van, semmi sem számít. Az apám is ilyen volt. Felcetelistára is tették jó párszor, amiért kiállt a társaiért. Ha azt hallom, köszönöm, ez nekem jólesik. Egyebet nem is kívánok.” O Tartoztam az ördögnek egy úttal, amikor Pencre utaztam. Hát nem tudja, fogtak körül a szomszédok, Vácott van a Marika, a kórházban, július 31-én kisbabája született. És Vácott megint rejteni kellett volna csodálkozásomat. A szülészeten csakugyan megtaláltam ifj. Klenyán Mihály nét: az ágya szélén ült, dossziét rendezgetett. Mielőtt bevonult volna a kórházba, ceruzával megírt 13 levelet; értesítések azoknak, akik legutóbbi fogadóóráin felkeresték, a férje legépelte, behozta, ő aláírta őket s már a postán vannak, ő meg a másolatokat nézegeti. Ha egy kollégám írásában olvasom ezt, hitetlenkedem, olcsó hatásvadászatnak minősítem. De hát ez itt tény és való. „Ebben a hónapban minden nagyon összejött. Július elején érettségiztem,' július 27-én volt az egyéves házassági évfordulóm és megérkezett Csaba, négy kiló hatvan dekásan, hatvan centiméteres termettel, aznap az újszülöttek között ö volt a legnagyobb.” 1966 óta megyei tanácstag. Azelőtt KISZ-kultúros, majd KISZ-titkár volt a falujában. „A jelölő gyűlést sohase felejtem el. Szemtől szemben mondtál* meg* rólam a véleményüket.” A lakásán bármikor bárkit fogad. „Az egyik vasárnap délelőtt Püspökhatvanból keresett fel Cifra Ferencné. Panaszolta, hogy a tsz beadott hét és fél hold földje után sem járadékot, sem használati díjat nem ad neki. Délutánig ott üldögélt, nagyon tájékozott néni volt. En főztem, úgy beszélgettünk. Otthonosan érezte magát. Es később, persze, rendeződött az ügye is” Érdekesebb esetei? Radics József azzal fordult hozzá április 17-én, a Püspökhatvanban tartott fogadóórán, hogy szociális segélyt szeretne kapni rendszeresen, minthogy betöltötte már a 69-et. „Pártfogoltam kérését,, a Váci Járási Tanács egészségügyi osztálya vizsgálatot tartott és kiderítette, hogy az idős cigányembernek állásban levő gyermekei vannak, apjuk eltartásáról azok tartoznak gondoskodni, de Radics bácsi egyszeri segélyként, ruháinak pótlására, 400 forintot mégis kapott. Más. Az autóbusszal járók zúgolódtak, órákat veszítenek el a váci kisállomás folyton lezárt sorompója előtt. Reggel gyakran késnek, délután a szabad idejük pocsékolódik el. Többször is eljártam a Váci Járási Tanácson, míg végre a busz megváltoztatta útvonalát.” Egyszer interpellált is a tanácsülésen. S nem is eredménytelenül. Pusztultak a penci könyvtár könyvei, ette őket a por, 25 ezer forint megyei támogatást kért a helyiség bővítésére. Megkapta. Igénybe veszi a gyermek- gondozási segélyt: három évig otthon marad, pótolja, amit az utóbbi időben állapota és tanulmányai miatt elmulasztott. Penc község egyik körzetének tej ellátási gondjait szeretné sürgősen megszüntetni, az iskolai szertár szemléltető eszközeinek gyarapításához próbál szerezni anyagi támogatást, és a püspökhatvani cigány lakosságnak 18 ezer forintot, villanyhálózat és járda bővítésére. Polgár István Hídavaiás Győrött Jóval a határidő előtt elkészült, s szombaton felavatták Győr legújabb hídját. A 101 méter hosszú Kis-Dunán átívelő híd Győr-Révfalut köti össze Győrszigettel. Építéséhez a budapesti Erzsébet-híd maradék kábeleit használták fel, s ezért a győriek el is nevezték „kis Erzsébet” hídnak. Kilencvenegy tonna súlyú acélszerkezetét a Győri Magyar Vagon- és Gépgyár dolgozói készítették terven felül. Az avató ünnepségen dr. Csernitzki Gyula, a Győri Városi Tanács vb-elnöke mondott beszédet. Magyar—ecuadori kereskedelmi tárgyalások A dr. Szalai Béla, külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével több latin-amerikai országban körutat tevő magyar kereskedelmi küldöttség e héten tárgyalásokat folytatott Ecuadorban. Az ecuadori gazdasági, kereskedelmi körökkel tartott megbeszélések alapján rögzítették a Magyar- országról beszerezhető berendezésekre és gépekre vonatkozó igényeket. A magyar küldöttséget ecuadori tartózkodása alatt fogadta dr. Jose Maria Velasco Ibarra államelnök is. Dr. Szalai Béla fogadást adott, amelyen részt vett az ecuadori kormány számos tagja és a társadalmi, gazdasági élet több vezető személyisége. Ecuadori tárgyalásainak befejeztével a magyar küldöttség Peruba utazott. Wehés bbs bbí as otvasóhas ? „A kultúra fáklyája” ... Valahogy így szól a közhellyé alacsonyodott szókapcsolat, melyet nem illik használni, annyira elcsépelt. Valahogy így szól. És azt próbálja kifejezni, hogy a kultúrának fáklyaként kell világítania, és mindenhova el kell hogy jusson. És eszembe jut a sport- olimpiász, mikor az atlétatrikós futó az emelvényre lép és a fél világot bejárt fáklyával meggyújtja az olimpiák soha ki nem alvó tüzét. A kultúra legközismertebb világát — és a legérthetőbbet, a rádió, a televízió és az újság nyújtja. Megyénk három pontjáról jelentés érkezett, megyénk három helységében nem kézbesítenek újságot. ÉrHóhérból - püspök Matthiász Defregger segédpüspök, az egyko ri filettói százados (jobbról) és védnöke: Julius Böpfner müncheni érsek. Filetto. Kis falu Közép-Olasz- országban, az örökké havas Gran Sasso lábánál. Turisták nem szokták felkeresni. Egy kútja, egy temploma és egy telefonja van. És Filetto neve az elmúlt hetekben mégis gyakran szerepelt a világsajtó hasábjain. Egy nyugatnémet segédpüspöki kinevezés hozta meg a falu szomorú világhírnevét. A püspök az a Matthias Defregger, aki 25 évvel ezelőtt, 1944 júniusában mint Defregger százados parancsot adott 17 filettói legyilkolására. A nyugatnémet Stern című hetilap munkatársa felkereste az olasz falucskát, hogy a helyszínen győződjön meg a történtekről. A falu kocsmájában a riporter érkezésének hírére hamarosan összegyűltek az emberek: idősebb férfiak, akiknek sikerült túlélniük a szörnyűségeket, mert idejében elmenekültek és fiatalok, akik újra végig akarták hallgatni mindazt, amiről az öregek már régen nem beszéltek. Az egyik öreg, aki a fiát veszítette el annak idején, így mesélte el a történteket: „A partizánok meg akarták szerezni a németek hordozható rádióját. Meglepetésszerű támadásuk során egy német katonát megöltek és egyet megsebesítettek.” (Defregger és fő paitrónusa, Böpfner müncheni érsek szerint négy német katonát öltek meg a partizánok. A szemtanúk azonban egyhangúlag csak egyről tudnak.) A németek várható megtorlása elől sokan az erdőkbe menekültek. Sokáig azonban semmi sem történt. Egyik katona azt mondta a polgármesternek: — mesélte az egyik filettói öregasszony — „Ha az őrnagy jön, nem lesz semmi baj. Ha ellenben a százados, úgy mindannyiotokat elintéz.” Egyik este aztán megérkezett több mint kétszáz német, a százados és néhány fiatalabb tiszt kíséretében. „Összeszedték a férfiakat és falhoz állították őket. A gyerekek jajveszékeltek, az aszszonyok pedig a katonák és férjeik közé vetették magukat. A százados megparancsolta, hogy a gyermekeket és az asz- szonyokat vezessék el.” — Ezt már ismét az egyik öreg mondta el. (Előkerült az a müncheni újság, amelyben Döpfner érsek így védte segédpüspökét: „Defregger mindent megtett, hogy könnyítsen a lakosság szenvedésein. Eltávolította a nőket és gyermekeket, hogy ne kelljen látniuk a szörnyűségeket.”) Az áldozatokat éjfél után a falu melletti domb tövében agyonlőtték. A holttesteket a katonák halomba rakták, benzinnel leöntötték és elégették. Ezt követően Filetto házait kifosztották, majd foszforral meggyújtották. A falu porrá- égett. A németek eltávozása után az elmenekültek visszatértek és eltemették hozzátartozóik maradványait. Többé nem láttak Filettóban német katonát. (Döpfner érsek védőcikkében azt állítja, hogy a százados vezette híradóosztagnak „rendkívül veszélyes menekülés közben” kellett mentenie embereit és életfontosságú készleteit. Mint a szemtanúk vallomásából kitűnik, szó sem volt menekülésről és nem „életfontosságú készletek mentéséről”. hanem a lakosság kifosztásából származó zsákmány elhurcolásáról — állapította meg a Stem riportere.) Az olasz állam újjáépítette a falut. Ma. húsz év után számlákat küld a lakóknak az újjáépítés költségeiről. „Tőlünk ugyan nem kapnak semmit” — mondta búcsúzóul egy öreg paraszt. Az öregasz- szony még hozzáteszi: „Fizesse meg a német püspök” — akinek egyébként nem ajánlja, hogy Filettóba betegye a lábát. G. I. den, Dunakeszin és Szentendrén nem mindenki olvashatja a reggelivel telerakott asztal mellett az aznapi híreket. A dunakeszi postahivatal helyettes vezetője Kollár László: — Nincs munkaerőnk. Augusztus elsejétől a 8-as járat területén nem fizethettek elő újságra. Eddig is a postás vitte oda, augusztustól nem vállalta, azt mondja, nehéz, megterhelő munka, nem bírja. Mást pedig nem tudunk odatenni. A helyzet kilátástalan — szeptember elsejével előreláthatólag újabb körzet marad lap nélkül: az egyes. Sőt! Lehet, hogy a 2-es külterületre még a posta, azaz a levél sem fog eljutni. Ember nélkül vagyunk ... Ki jönne hozzánk dolgozni, mikor itt a házgyár, a járműjavító vagy a Mechanikai Labor? A táviratokat is csak alkalmi munkásokkal tudjuk a címzetthez vitetni ... A kézbesítőknek még a szabadságproblémájuk sincs megoldva! Az érdi postahivatal vezetője Badalai Ödön: — Nálunk még nincs olyan nagy probléma —1 csak betegség esetén nem kap egy-egy körzet újságot. Idén hányszor fordult elő? Tizenötször... Négyszáz előfizetője van a községnek, és a betétkézbesítőink túlterheltek. Nagyon kéne az ember... Sok helyen a házszám meg az utca sincs kiírva, és aki nem ismeri Erdet, kétszeres munkába kerül megkeresnie a címzettet. így aztán hatórás munkára 1800 forintért sem kapok valakit. A körzet nagy, és rentábilisan kell dolgoznunk. Szentendréről nem kapunk felvilágosítást. A postahivatal vezetője házon kívül volt. A „fáklyavivés” tehát több helyen nehezen megy. Pedig azon fáradozunk, hogy minél többen olvassák a sajtót. Egy- egy új előfizető nagy nyereség. Azt jelenti, hogy ismét egy-egy emberrel többhöz szólhatunk, ismét egy-egy emberrel gyarapszik a tájékozottak, az olvasni, a tudni vágyók tábora. „Nincs kézbesítő” — mondják. És máról-holnapra technikai okok miatt lemondanak előfizetőket, akik pedig tőlünk szeretnének hírt kapni a világ dolgairól. Harcolunk egy-egy olvasóért..., és hónapok óta hol innen, hol onnan jelentik a megyéből — a fővárostól csupán néhány kilométerre —; „Nincs kézbesítő, kedves olvasóinkhoz kívánságuk ellenére sem juttatunk el újságot.” Ilyen egyszerű ez a dolog? T. E. Amíg nincs kézbesítő... ... így keresik a címzettet Tápiósülyön (Kertész rajza)
