Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-08 / 155. szám

CSATORNA ÉPÜL Több évtizedes mulasztást pótol a városi tanács a konzerv­gyár segítségével. A Ceglédi úton immár egy hónapja fúrják- faragják az úttestet, készül a város vízvezeték-hálózatának „alapköve” — a szennyvízlevezető csatorna. Szeptemberig dol­goznak a Mélyépítő Vállalat munkásai, hogy az egyik tő gerinc­vezeték-csatornát elkészítsék. Mint minden ilyen munka, kel­lemetlen a környezetnek, mégis hozzá kellett kezdeni, hogy Nagykőrösön is megépülhessen a vízvezeték-hálózat. Foto: Kiss Az idén szerepeltek legjobban az úttörő-olimpián a körösi sportolók Heves eiőcsaitározások után Baranya megye székhelyén, Pécsett bonyolították le június 3*-től július 1-ig az V. nyári úttörő-olimpia országos dön­tőit. Atlétikában, kosárlabdá­ban, modellezésben és torná­ban jó néhány körösi fiatal is eljutott a nagyszabású ese­ménysorozat finiséhez. Sze­replésük annyira jól sikerült, hogy a hatszázegynéhámy ki­osztásra került éremből néhá­nyat ők érdemeltek ki. Sajnos, a rendezőség nem minden pá­lyán állt feladata magaslatán. Hibáik a mieinket több eset­ben is érzékenyen sújtották. Kosárlabdában a fiúk II. korcsoportjában a Nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola csapata (Molnár Csaba, Szabó Tibor, Marton László, Pécsi György, Tóth Ferenc, Horkai László, Czira Ferenc, Ruttner Zoltán) zuhogó esőben, forró melegben is egyaránt jól ját­szott a hatos döntőben. Kóf­icét negyedenként a cserejáté­kosokat kellett szerepeltetni, a nelyi rendezőség szabálymódo­sítása miatt, s ez hátrányos volt a mieink számára. Egy­más utáni sorrendben a követ­kező eredményeket érték el (zárójelben az ellenfelek vég­ső helyezését tüntethetjük fel). Pécsi Bánki Dónát iskola el­len 17:18 (2), Szeged ellen 28:16 (4), Nyíregyháza ellen 31:30 (5), Budapest, IX. kerü­let ellen 11:31 (1), és végül Esztergom ellen 22:11 (6). Vég­eredményben a körösi fiúk az igen előkelő harmadik helyen végeztek az ország legjobbjai között. Ebben a korcsoportban Molnár Csaba lett a „kosár­labdakirály”, 65 ponttal. Edző: Varga György. A lányok I. korcsoportjában a következő sorrend született: 1. Nagykanizsa 10, 2. Hajdú­szoboszló 9, 3: Szeged 8, 4. Tatabánya 7, 5. Budapest VIII. kerület 6, 6. Nagykőrösi Arany János iskola (Czira Enikő, Be­cset Noémi, Pászti Ágnes, Tóth Ilona, Horváth Elza, Urbán Zsuzsa, Tóth Péli Katalin, Magyar Agnes, Tuza Mária, Balogh Katalin, Urbán Piros­ka). A körösiek szoros küzdelem­ben minden mérkőzésükön ve­reséget szenvedtek. Biztató, hogy zömük még csak a hete­dik osztályt végezte most. Ed­zőjük: Varga György és Gre­gor József. A televíziónézőknek örömet | okozott, hogy néhány fiatal körösi sportolót láthattak a képernyőn, sőt néhányat kö­zülük a tv riportere név szerint is említett. A többi körösi vonatkozású eseményről is beszámolunk. Erről talán — legközelebb. (sulyok) LOTTOSZELVENY A BOLTOKBAN „Lottós boltok” lettek hétfő­től a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat bolt­jai Nagykőrösön és Cegléden. Három héten keresztül a hét első három napján ajándékot kapnak a vásárlók, ha 150 fo­rint fölött vásárolnak. A jutalom: lottószelvény. A kísérlet eredményeitől füg­gően máskor is rendeznek ha­sonló akciót a vállalat boltjai­ban. mfflMó * * PE5TME CrV E. I HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM 1969. JÜLIUS 8., KEDD * Körút a város zöldségboltjaiban HOGYAN ALAKULNAK AZ ÁRAK? Tegnap reggel — piaci na­pon — végigjártam a város összes zöldségboltját, beleért­ve a piaci elárusítóhelyeket is, hogy az árakat összeha­sonlíthassam. A legnagyobb árdifferencia a paradicsom­nál volt. Átlagban 18 forint kilója, a Szabadság Tsz piaci boltjában 20, a Rákóczi Tsz Örkényi utcai boltjában, a Petőfi Tsz piaci boltjában és még két üzletben azonban 16 forintért árusították a para­dicsomot. A csöves paprika (erős) ára 30—60 fillér között ingado­zik, a minőségtől függően. A húsos paprikát már kilóra is adják. A Petőfi Termelő­szövetkezet Szolnoki utcai boltjában 12 forintért, a Dó­zsa Termelőszövetkezet piaci elárusítóhelyén 13-ért. A piaci ÁFÉSZ-boltban 18 fo­rint kilója. Igen szép zöld­paprikát árusított Sípos Ist- vánné a piacon, 1 forint 50 fil­lérért A paprika ára darab­számra 1—1,80 forint között mozgott. A főzőtök kilója 40—50 fillér, a Rákóczi Tsz Deák téri üzletében 1 forintért ad­ták. A salátauborka kilója 2 és 3 forint között változott. A zöldbab ára a minőségtől függően, 2 forint 50 fillér és 3 forint között volt, a Szabad­ság téri ÁFÉSZ zöldségbolt­Indul a barackexport Olcsóbb a burgonya Csirkét is hoz a MÉK A fogyasztási szövetkezet átvevőtelepein megkezdődött a kajszibarack felvásárlása, melyet legnagyobb részben exportálni szándékozik a ke­reskedelem. A kajszibarackból általában jó termés van, s az exportot a MÉK bonyolítja le. Irházi Gyula, a MÉK járási vezetője így nyilatkozott: — Az exportkilátások elég kedvezőek — mondotta. — Fontos az, hogy a termelők jó minőségű, megfelelő érettségi fokú, hibátlan, kemény, de már sárgulni kezdő barackot szállítsanak, melynek átmérő­je eléri a 36 millimétert. A 36 milliméter alatti barackot hagyják megérni, mert azt ex­portra nem tudjuk átvenni. Azt szállítóképes, érett álla­potban belföldi fogyasztásra vásároljuk fel. Telepünkön az exportbarackot válogatjuk, s ezért a MÉK-telepen válogató­asszonyokat és leányokat ve­szünk fel. — Mi újság van a MÉK körül? — A termelőszövetkezetek most már komoly mennyisé­gekben szállítják a zöldségfé­léket. A főzőtökből túlkínálat van, a zöldbab szinte eladha­tatlan. Teljes mértékben biztosítjuk a fogyasztóközönség burgo­nyaellátását. Az új fehér bur­gonya fogyasztói árát 2 forint 80 fillér, a gülbabáét 4 forint­ra szállítottuk le. Miután a helyi piacon kevés a csirke, csirkét is hoztunk Kőrösre. — kopa — KONZERVGYÁR Közelednek az ezredik vagonhoz A borsó még tartja magát, az idáig beérkezett 184 vagon hüvelyes és 410 vagon szemes borsóból 992 vagon borsókon- zervet készítettek. A zöldbabfeldolgozás is megkezdődött, 13 vagon az ed­digi termelés, a savanyító­üzemben 5 vagon csemege- uborkát tartósítottak. Huszonnyolc vagon főzőtö­köt vásárolt fel eddig a gyár, amiből natúrtököt készített, 25 vagonnal. A gyümölcsvonalakon az időjárás miatt nem volt még igazi hajrá. Meggyből negy­venegy vagonnal dolgoztak fel, ribizliből 408 mázsát. MáZ- na nincs, gyorsan befejeződött a „szezonja”. A következő gyümölcs a Sár­gabarack, az előszezonban 19 mázsából készült sárgabarack­velő. AApÖ .Z»A*|i*K B izalmasan — Pszt! Kimentem a piac­ra. A legnagyobb csődület­ben. Alaposan bevásároltam. Mégis háromszáz forinttal több pénzem volt, mint ami­kor elindultam. Érted? — Persze! így csinálta Ro­bi is, de október 7-én szaba­dul! Nem szerencsétlenség — Leesett a negyedik eme­letről. — És meghalt? — Ugyan! A házfelügyelő kisfia felkapta és gyorsan fel­szaladt vele. Gordonná egy tí­zest adott neki. Ne éljek, ha az az ócska tollporoló megért egy ötöst! Szerelem — Dávid forró hangú levelet kapott Iréntől. — És? — Beletette a termoszba, nehogy kihűljön! Eredméhy — No, hogyan végződött a tegnap esti biliárdparti ? — Megvertem Aladárt! Thonet-székkel! Észhez tért Kimentettük a vízből. Mes­terséges légzést alkalmazturik. Nagy nehezén észhez térítet­tük. Pillái megremegtek, amikor szemhéját felnyitotta. Olyan nehezen nyögte kis az első szavakat. — Szomjas vagyok! Adja­tok egy pohár bort! Adás után Hátborzongató krimit sugá­roz a televízió. Telt ház. Itt vannak a rokonok, ismerősök, szomszédók. — Vége az első résznek! — mondja a'felirati A házigaz­da tálcával a kezében körbe­jár. — Parancsoljatok, kedve­seim! Legatin, Belloid, An- daxin, Valeriána és Seduxen. Kezdődik a Tv-híradó máso­dik kiadása. i A háziasszony is Kedves figyelemnek nevez­tem otthon azt, hogy a ven­déglátóipar milyen gondosan ébresztgeti az utcán sétáló ember figyelmét. A Zöld hordó ablakában cédula. — Ma este pacal! Bográcsgulyást kínál a fel­szegi falatozó. — Nyúl vadasan! — mozgó­sít az Alföldi. — Jókai-bableves csipetké­vel! — olvasom a Matróz aj­tajára kitett cédulán. Irén roppant tanu'ékony. Amikor tegnap este hazahu- zakodtam, az ablakban fehér papír virított, rajta kurta szö­veg. — Zsíros kenyér, gezemicé- vel! Lelemény — Elváltunk! De sajnos, .egyelőre kénytelenek vagyunk ugyanabban a lakásban ma­radni ! — És hogyan oldottátok meg? Te alszol a szobában és a férjed a konyhában? Vagy fordítva? — Nem! Ö alszik az egyik ágyban, én a másikban! — És ha a férjed esetleg éjszakának idején?... — No, mondd, az ítélet még nem jogerős! (rossi) ban 3 forint 60 fillér. A fejes káposzta 1 forint 80 fillér­től 2 forint, a kelkáposzta 2 forint 30 fillértől 2 forint 80 fillér között ingadozik. (Kar­fiolt egyik boltban sem lát­tam, az eladók panaszkodnak, hogy ez az áru a „nyakukra” romlik, pedig 6 forintért ad­ják kilóját. A piacon a terme­lők 10 forintért adták teg­nap reggel.) A leveszöldség és sárgaré­pa csomója a Rákóczi Ter­melőszövetkezet Örkényi úti boltjában 1 forint 20 fillér, a Deák tériben 1 forint, legma­gasabb az ára Sípos Istvánné- nál a piacon, 2 forint 50 fil­lér. A burgonya ára erősen tartja magát, legtöbb he­lyen 4 forint 50 fillér; a tsz- boltokban, a piacon viszont 3 forint 20 fillérért, a Szolnoki úti Petőfi Tsz boltjában 4 fo­rintért is lehetett kapni. A gyümölcsárak magasak. A meggy ára a' szem nagysá­gától függően 6—15 forint között alakult. Szép meggyet árult Síposné — 13 forintért — és a Rákóczi Termelőszö­vetkezet Örkényi úti boltja. Cseresznyét csak egy helyen láttam, 12 forintért, Czira Fe- rencné kiskereskedőnél. A sárgabarack 3 forint, a körte 3—4,50 forintos áron kapható; néhány helyen már megjelent az alma, 2—4 forintos árban. Az egres már leért, általában 7 forint 50 fillér az ára, a Rá­kóczi Termelőszövetkezet Deák téri boltjában volt csak 8 forint 50 fillér. Sok helyen volt „idősebb” áru,mmég a piaci boltokban is, ahol pedig a termelők friss áruja nagy konkurrenciát je­lent. Köszönetnyilvánítás! Köszöne­tét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak és jó ismerősöknek, akik szeretett testvérünk, illetve nagynénénk. özv. Szabó Dezsőné Székely Zsuzsanna temetésén megjelen­tek. sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló Székely család. Köszönetnyilvánítás, Köszöne- tünket fejezzük ki rokonaink­nak és ismerőseinknek, akik szeretett Jó édesanyánk, nagy­anyánk. özv. Eqyedi Józsefné temetésén részt vettek, sírjára a megemlékezés virágait és ko­szorúit helyezték, szomorúsá­gunkban velünk együtt éreztek. Ä gyászoló család. Országos ünnepség Nagykőrösön a kubai forradalom évfordulója alkalmából A kubai forradalom 16. év­fordulója 7Úlius 25-én lesz. Az országos ünnepséget jú­lius 25-én városunkban tart­ják meg, amikor délután 4 órakor ünnepi nagygyűlés lesz a művelődési ház színházter­mében. Az ünnepségre eljön a kubai nagykövet is. Lengyel látogatók Lengyel élelmiszeripari dol­gozók szakszervezeti küldött­sége járt Magyarországon. A delegáció néhány tagja meg­látogatta a konzervgyárat, ahol a nők és fiatalkorúak munkakörülményeit tanulmá­nyozták. Brigádvezetők fóruma Rövidesen megalakul a kon­zervipari szakszervezeti tanács mellett a szocialista briigádve- zetők fóruma. A testületben — a Nagykőrösi Konzervgyárat — Antal István brigádvezető képviseli. ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Kis Balázs és Ró­ka Katalin: Balázs, Rafael Károly és Seres Ilona: Tímea, Bugyi Miklós és Mészáros Er­zsébet: Erzsébet, Utasi Ba­lázs és Fancsali Eszter: At­tila, Kaszala István és Varga Terézia: András, Horváth József és Bódi Erzsébet: József, Pálfi József és Dé­nes Julianna: Ágnes, Kolom­pár József és Kolompár Ro­zália: László, Dobi István és Fekete Mária: Györgyi,Ki­rály János és Bágyi Julian­na: Erzsébet, Bata László és Szabó Julianna: László, Kim­mel' Pál és Kiss Etel: Csaba nevű gyermeke. Házasságot kötöttek: Ma­gyar Dénes és Tóth Mária, Gáncs Kálmán és Molnár Magdolna. Meghaltak: Lengyel Adám (Jázmin u. 7.), Puskás An- talné Szabó Veronika (Sziget u. 4.), Rédai József (Toldi u. 20.), Csete György (Örkényi u. 55.), Csönkös Balázsné Kő­házi Kis Katalin (Somogyi Imre u. 3.), Urbán Péterné Bugyi Ilona (Kossuth u. 15.). Mit látunk ma a moziban ? Rocheforti kisasszonyok. A Cherbourgi esernyők alkotói­nak színes, francia filmmu­sicalje. Korhatár nélküli. Kísérőműsor: Magyar hír­adó. Előadások kezdete: fél 6 és 8 órakor. szerencsés vásárlást : a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat nagykőrösi szaküzleteiben. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom