Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-08 / 155. szám

zirátar szakitatta félbe' zaratást Tábornyitás Verőcén Tegnap délután, ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a KISZ Budapesti Bi­zottságának jubileumi ifjúsági tábora Verőcén. Annak ellenére, hogy a va­sárnapi ünnepség alatt elrom­lott a hangerősítő berendezés, kitűnően sikerült a tábornyi­tás. Ezekután az elnökség tag­jaival kötetlen beszélgetésben vettek részt a tábor lakói. Szó volt többek között napjaink problémáiról, a bel- és külpo­litikai kérdéseiről. Délután szabadfoglalkozás volt, s ennek során — soron kívül — két barátságos labda­rúgó-mérkőzést is játszottak. Az egyikben a ceglédi fiatalok 9:l-re kikaptak a két valódi válogatottal, Juhásszal és Zámbóval megerősített ellen­felüktől. A másik mérkőzésen a jubileumi tábor vezetői 6:3 arányban kaptak ki a szovjet tábor vezetőitől. Később egyébként még egy­szer találkozhattak a szovjet fiatalokkal, amikor az ismer­kedési estre került a sor. Volt tánc, éneklés és természetesen cseresznyepálinka és vodka. Tegnap, hétfőm kezdődtek meg a kulturális és sportver­senyek. Kitűnő eredmények születtek már az első napon. Úszásban, lövészetben és a többi versenyszámokban is. Este a filmvetítés után új­ból táncoltak, voltak akik a KISZ-házaiba mentek csopor­tosan szórakozni. Ma, kedden folytatódnak a versenyek. Mészáros S. Újabb jégverés pusztított a megyében - Helyenként jelentős károk Kombájnsegít§éget kapott komba Ha vasárnap el is mosta az eső a szentendrei teátrum elő­adásait, szombaton azért nagy sikert aratott a díszbemutató. Képünkön: a Comico-Tragoedia egyik tömegjelenete. Tudósítás a 4. oldalon. Sok fürdőző várt a hét végén hosszú sorban a váci komp­ra, hogy az egyik partról a másikra szállítsa őket. ra délutáni órákban' foly-( tathatták ismét az aratást. Gombáról az Új Élet Termelő- szövetkezetből kaptuk a hírt: a lapunkban is szóvá tett gondjuk megoldódott, hat kombájnt kaptak segítségül kölcsön a Monori Állami Gaz­daságtól. Ezek az arató-cséplő gépek 8—10 óra alatt a lábon álló és már túlérésben levő árpa nagy részét betakarítot­ták. A gépjavítók is küldtek két kombájnt, sőt tegnap már a helyben kijavított arató­cséplő gépek is belekóstolhat­tak a maradék aratnivalóba. Vasárnap a késő délutáni órákban ismét súlyos károkat okozott Pest megye egyes vidékein a felhőszakadással, zivata­rokkal érkező jég. A levegő szoikatlanul magas nedvességtartalma vasárnap olyan heves zivatarokat vál­tott ki a Kárpát-medencében, amelyeknek egész Európában nem volt párjuk. Amikor a hétfő reggelig tartó 24 óra meteorológiai adatait számiba- vették, sokáig úgy látszott, hogy a csapadékrekordot az angliai Valley viszi el a maga 70 milliméteres esőjével, ké­sőbb azonban az Esztergom és Tatabánya között fekvő Baj- na azonos eredménnyel zárkó­(Folytatás a 2. oldalon.) Vasárnap délelőtt még me- gyeszerte dolgoztak a kombáj­nok, a délutáni órákban azon­ban sokfelé megeredtek az ég csatornái. Az újabb esők 24 órás pihenőre kényszerítet­ték a betakarítókat, s a gépek csak hétfőn a ko­Az Atasszi elnök vezette Szíriái párt- és kormány- küldöttség Leningrádban a többi között ellátogatott a Szmolnijba is, ahol megtekintette Lenin egykori Szobáját. Atasszi a Szmslnijban PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I AZ MSZMP, PES^.MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI XIII. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM AHA IMI FILLEIt 1969. JÚLIUS 8., KEDD Kibővített ülést tartott a Pest megyei Pártbizottság Az MSZMP Pest megyei Bizottsága 1969. július 7-én dél­előtt 9 órai kezdettel székhazának nagy tanácstermében kibő­vített ülést tartott. Az ülésen megjelent Tóth Mátyás, a KB osz­tályvezetője is. Az ülés egyetlen napirendet tárgyalt: „Jelentés a IX. kong­resszus a pártmunka néhány kérdéséről hozott határozatának végrehajtásáról és a további feladatokról” — címmel. A napirend előadója Cservenka Forencné, az MSZMP KB tagja, a Pest megyei Pártbizottság első titkára volt, aki az írá­sos anyaghoz szóbeli tájékoztatót adott a jelenlevőknek. A napirend beterjesztését vita követte, amelyben felszólalt Tóth Mátyás elvtárs is. Az ülés bővebb ismertetésére vasárnapi lapszámunkban visszatérünk. a Szovjetuitió Legfelsőbb Tanácsa Július 10-én a Kremlben megnyílik a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának 6. üléssza­ka. A szófiai út előtt Bonni tervek — Debré beszéde Vezető helyen, bőséges ter­jedelemben foglalkozik a bol­gár sajtó Magyarországgal, a magyar—bolgár viszonnyal, a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség kedden kezdődő látogatásával. A szocialista tábor országai­nak jelentős eseménye ez a látogatás, mint ahogy fontos történése az egész nemzetközi politikai életnek is. Hiszen két olyan baráti ország vezetői ta­lálkoznak egymással, amely országok külön-ikülön és együttvéve is igen sokat tesz­nek a világ népeinek békéje és biztonsága érdekében. Messzemenően nem lelhet ilyen egyértelműen kommen­tálni egy másik államférfiúi látogatást, amely ugyancsak ezekben a napokban zajlott le. Willy Brandt nyugatnémet al- kancellár és külügyminiszter franciaországi útjára célzunk. Ez a párizsi út, miként erre a Pravda hétfői kommentárja is rámutat, megvilágította, hogy Bonn továbbra is az „európai lapra” rakja tétjeit. Ezeknek a törekvéseknek az alapja a d inamikus kancellár-önjelölt: Franz Josef Strauss, jelenlegi pénzügyminiszter úgynevezett „európai programja”. E terv szerint Nyugat-Európában új, európai NATO-közpantot kel­lene létrehozni, amely saját atomfegyverrel rendelkezik. Ebben pedig — ha Straussék nem mondják is ki nyíltan, nyilvánvalóan ez a fő céljuk — Nyugat-Németországé len­ne a hegemónia, vagyis egy­fajta hátsó ajtó, egyfajta, tu­lajdonképpen csak látszólagos USA-elleneséggel, illetve az VSA hatalmának egyensúlyo­zása címén, szeretnék a nyu­gatnémet revansista és milita­rista erőle, élükön Strauss- szal, ismét Európa vezető he­lyére becsempészni magukat. Persze, ezeken a törekvése­ken nemcsak a szocialista vi­lág lát át, hanem a nyugat­európai — kankurrens — ka­pitalista országok is. Az új (Folytatás a 2. oldalon.) Szeptember 19 Az idegenforgalom centenáriuma Visegrádon ÚT A FELLEGVÁRHOZ... Éppen ICO évvel ezelőtt, Viktorin József plébános, a kijevi egyetem szlovák tan­székének magántanára, nyelv­tan és történelemtudós, bead­ványt szerkesztett visegrádi otthonában. Ebben pedig részletesen ismertette a fel­legvár és. a Salamoii-torony siralmas állapotát, hangot ad­va a pusztuló történelmi érté­kek miatti kétségbeesésének. A beadványt borítékba tette, és Eötvös Józsefnek, az akko­ri kultuszminiszternek címez­te. A válasz nem sokáig ké­sett, Eötvös magáévá tette Viktorin plébános aggodalmát és ígéretet tett: megpróbál se­gíteni, ahogy tud. De plébánosunk addig sem ült ölhetett kézzel. Addig járt a községi vezetők nyakára, beszélt mindenütt és minden­kinek a pusztuló értékekről, míg közadakozásiból (kimuta­tása fennmaradt, -amelyben Türr István is 100 pengőt ajánlott fel erre a célra, több gróf társaságában) a község erejéből és közmunkából, el­készült egy út, amely a fel­legvárhoz vezetett és onnan le a Salamon-toronyhoz. Átadása után a községnek ajánlotta; idegenforgalmi célokra. De még ezzel sem elégedett meg. Zách Klára tiszteletére em­lékművet készíttetett, amely­hez az újonnan épült úton le­hetett eljutni. Ennek ünnepé­lyes felavatására érkezett az első Pesten szervezett diák­csoport, egyetemisták, s a hozzájuk csatlakozók Viseg- rádra. Ennek szeptember 19-én lesz 100 éve. (Zárójelben je­gyezzük meg: beadványával is célt ért, két év múílva 1871- ben, az országgyűlés tárgyalta s meg is szavazott a visegrádi műemlékek felújítására 6000 aranykoronát 'Visegrád kéthónapos ren­dezvénysorozatot szentel a szervezett idegenforgalom cen­(Folytatás a 2. oldalon.) Kádár János fogadta a csehszlovák pártmunkásküldöttséget A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására csehszlovák pártküldöttség érkezett Buda­pestre Jozef Kempnynek, a CSKP Központi Bizottsága tit­kárának vezetésével. A delegációt hétfőn fogadta Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra. Csütörtökre várják az új búzát a fővárosba Vecsésről Csütörtökre várja az idei első újbúzaszállí talányt Vecsés- ről. az állami gazdaságból a Felhószaka budaipesti Ferencvárosi Ma­lom. Ezen túl folyamatosan ér­kezik majd a búza a Budapest környéki termelőszövetkeze­tekből. Az első küldemény fo­gadására, a hagyományoknak megfelelően, kis háziünnep- séggcl készül a Ferencvárosi Malom. HÉT VÉGE Szombaton sütött a nap, zsú­foltak voltak a strandok, a vendéglők, előre örültünk, hogy végre a vasárnap is kel­lemes melegben fog eltelni... Hiú remény volt. A nap nem sütött, de a fülledt levegő sem kedvezett a kirándulóknak. A strandok és a Duna-part ugyan tömve volt, de csak a víz ked­véért Aztán megeredt az eső, és a pihenni vágyók örülhet­tek, ■ ha idejében hazaértek. Persze, azért mint minden hét vége, ez is sok eseménnyel volt tarkított... Szombaton rendezték meg Vácott a 47. szövetkezei nap alkalmából a megyei ünnepséget, melyet baráti összejövetel követett. Tudósításunk a 3. oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom