Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-06 / 154. szám

12 FIST MECYEI <cfá'rlap 1969. JÜLIUS 6., VASÁRNAP CEGLED Felavatták Urbán Pál emléktábláját Cegléden szombaton avatták fel Urbán Pálnak, Pest-Pilis- Solt-Kiskun vármegye 1919-es direktóriuma elnökhelyettesé­nek emléktábláját. Urbán Pál, a századvégi földmunkásmozga­lomnak egyik kiemelkedő har­cosa Cegléden született és a városi szociális otthonban — amelynek falán helyezték el emléktábláját — halt meg 1942-ben. 26 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 27. játékhéten öttalálatos szel­vény nem érkezett. Négy talá­latot 26 fogadó ért el. Nyere­ményük egyenként 134 711 fo­rint. Három találata 2913 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 601 forint. A kétta- lálatos szelvények száma 101 483 darab, ezekre egyen­ként 20 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyere­ményilleték levonása után ér­tendők. A közölt adatok tájé­koztató jellegűek. Súrolókefétől a logarlécig Jubilált a monori gyár Jubilál a Monori Kefegyár. Nem az alapítási, hanem az államosítási évfordulót ünne­pelte. 1949. júniusában sárból vert parasztházakat vett népi tu­lajdonba az ott dolgozó 75 em­ber. Kézzel dolgoztak, egy-két fűrészgép sivalkodott csupán. Most korszerű gépeken évente 6 millió kefét készítenek. Pázmándi József műszaki vezető 20 éve került a gyárba, öt kérdezik: mondana valamit a gyárról? — öt évig egy műszakban dolgoztunk, s ahogy nőtt a ke­reslet, be kellett vezetni a másodikat is. Ügy 8—9 év után próbálkoztunk meg az| exporttal. Azóta egyre nő: termékeinknek csaknem felét, 10 millió forint értékben, Nyu- gat-Németországba, Angiié tía és más országokba szállítjuk. — Ma tnár nem a gépesítés, hanem a fokozott automatizá­lás a kérdés. Néhány éve foly­ton menővé alakítottuk át a tömőgépeket, melyek a fát ki­fúrják, s belenyomják a kefe anyagát. Ez az újítás 40 szá­HÍREK-f-HÍREK-f H MA. 1969 július 6., vasár- naPj Csaba napja. A nap kél: 3,53, nyugszik: 19,44 órakor. A hold nyugszik: 12,02, kél: 23,12 órakor. HÓI NAP« 1969 iúlius 7” llviiltm « hétfő, Apolló­nia napja. A nap kél: 3,54, nyugszik: 19,43 órakor. A hold nyugszik: 13,13, kél: 23,28 órakor. Kevés felhő, napos, meleg Idő, gyenge, napközben kissé megélénkülő nyugati, délnyu­gati szél. Legfeljebb néhány helyen délutáni záporok, ziva­tarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28—33 fok között. • • ütvén éve történt 1919. július 6-án Cegléden proletár vadásztársaság ala- Kult. Kínoké Horváth Ferenc, pénztárosa Józsa Pál, ellenőrei pedig Zara Lajos és Herold Ferenc lettek. A vadásztársa­ság tagja csak szervezett mun­kás lehet és az alapító tagok kidolgozták a szervezet alap­szabályait. Pilisszántó község Munkásta­nácsa új intéző bizottságot és 3 tagú direktóriumot válasz­tott. A munkástanács elnöke Kéry Ferenc, a direktórium el­nöke Szivek Márton, tagjai pe­dig Fekete Sándor és Topics Márton lettek. 1919. július 7-én a Közokta­tási Népbiztosság értesítette Kispest nagyközség Munkás- tanácsát, hogy a juiiusi tanító­átképző tanfolyam vezetőjének Berta Lászlót, előadójának László Dezsőt nevezték ki. Cegléd város intéző bizottsá­ga határozatot hozott, hogy névtelen feljelentések alapján házkutatások nem tarthatók. Házkutatást csak abban az esetben lehet foganatosítani, ha a feljelentő közli nevét és lakcímét, vagy személyesen fordul a rendészeti ügyosztály­hoz. VÁC HATEZER FORTE SZÍNES TEKERCS A múlt év végén a váci Porte Gyár 2500 tekercs színes filmet adott át kipróbálásra az amatőr fotósoknak. Fél év eltelte után most értékelték a beérkezett véleményeket. Mivel az amatőrök zömében elismeréssel nyilatkoztak az újdonságról, a gyár megkezd­te a sorozatgyártást, s az első szériát — hatezer tekercs szí­nes filmet — a harmadik ne­gyedévben forgalomba hoz­zák. Hamarosan üzletekbe ke­rül az Agfa-Color papírral egyenértékű nagyítópapiros is. A gyár a jövő évben teljesí­ti a fotósok régi óhaját: meg­kezdi a pozitív filmek gyártá­sát — Sarkcsillag érdemrend. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Mongol Népköztársaság kormánya által dr. Póka Pálnak, a Pest megyei Állategészségügyi Ál­lomás körállatorvosának adományozott Sarkcsillag ér­demrend viselését engedé­lyezte. — Elhunyt idős Guba Pál, a monori járási pártbizott­ság első titkárának édesapja.» Temetéséről később történik intézkedés. — A Balaton partját csak­nem száz nagyobb park dí­szíti, s ezek területe megha­ladja az 1 millió négyzetmé­tert. — Dr. Csicsay Iván, a me­gyei tanács vb-elnökhelyet- tese, hétfő délelőtt 9 órától 12 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. A 20. sz. AKÖV (M A VAUT) közli, hogy hétfőtől menet­rend-módosításokat léptet életbe a Ráckeve—Makád, a Kiskunlacháza—Ráckeve és a Budapest—Csepel—Sziget- szentmiklós—Szigethalom— Tököl autóbuszvonalakon. — A nagykátai járási könyvtár kísérleti fiókkönyv­tárat nyit Tápiószelén a Ko­hászati Gyárépítő Vállalat most épülő új gyáregységé­ben. — Verőcén 3 és fél millió költséggel épülő üzletkombi­nátba étterem, bisztró és ABC áruház kerül. — A MÄV tegnaptól mó­dosította a Budapest—Cegléd —Szolnok vonalon egyes hét végi vonatainak menetrend­jét. A 20 sz. AKÖV (MÁ- VAUT) ennek megfelelően menetrend-módosításokat léptet életbe a Monori erdő— Felsőnyáregyháza és a Hosz- szúberek—Péteri vasúti meg­álló—Péteri autóbuszvonala­kon. — Gyorsított eljárással a Sásdi Járásbíróság Kanyó Sándort egy év és kéthónapi, Bihari Bertalant egyévi sza­badságvesztésre ítélte, akik erősen részeg állapotban a Mecsek egyik legszebb ki­rándulóhelyén, Abaligeten vandál pusztítást hajtottak végre: 22 padot tettel- tönk­re. 17 díszfát törtek el s fel­szakítottak egy gyalogátkelő fahidat is. zalékkal emelte a termelé­kenységet. A BNV-n vettünk egy automata partvisgépet. Ez egyszerre 4 darabon dolgozik. Így sikerült 120-ról 48 forint­ra csökkenteni a partvis árát. — További fejlesztés? — Jövőre teljesen automa­tizált NDK-gépeket veszünk, ötéves rekonstrukciós tervet 'készítettünk. A régi házakat már az idén lebontjuk, s 20 gépet átviszünk a most épülő, emeletes üzembe. Ezt az épü­letet még a nyáron átadják. Utána újabb 70 méter hosszú csarnokot építünk. 1974-re tel­jesen megváltozik a gyár ké­pe. Hosszan ed lehet nézegetni, milyen gondos, aprólékos munkával készül a kefe. De még érdekesebb a logarléc születése. Amíg elkészül, 164 műveletet végeznek el rajta. Jó tíz éve kezdték meg a gyár­tását — az országban ma is egyedül itt „terem” ez a szá­mítási segédeszköz. S nem akármennyi: évi 27 ezer. Másik érdekesség: a faliszt­üzem. Ebből is csak 2—3 ta­lálható az országban. A bükk­fa forgácsából lisztet és darát őrölnek. A bőrcserzésnél, rob­banóanyagok gyártásánál, s a zománciparban hasznosítják ezt a különleges lisztet. Ne feledkezzünk el még egy érdekes kérdésről: milyen a minőség? — Reklamáció egyáltalán nincs — mondja a műszaki vezető. — Tanulmányoztuk a külföldieket is, s meg kellett állapítanunk, a magyar kefék általában jobbak, tartósabbak. Persze, egyszer minden elko­pik. Kísérleteztünk, hogyan lehetne a fát műanyaggal he­lyettesíteni. Sajnos, a hazai műanyag még annyira drága, hogy csak kétszeres áron tud­nánk a keféket előállítani. Gyártmánybővítés címén rö­videsen műanyagkeféket is piacra dobunk majd, dé azt hiszem, kevesen tudják meg­vásárolni. — Eddig nem emelték az árakat? — Pár fillérrel. Ez viszont az ingadozó világpiaci árak következménye. (paládi) Megyei és országos pályázat a felszabadulás üli. évfordulója tiszteletére Pest megye 50 díjat és jutalmat tűz ki Azoknak, akik szülőföldjük, lakó-, vagy munkahelyük tör­ténetével foglalkoznak, mun­kásságuk széles körű elisme­résére nyújt nagy lehetőséget, hazánk felszabadulásának 25. évfordulója MEGYEI PÁLYÁZAT Pest megye tanácsának mű­velődési osztállyá, a Hazafias Népfront megyei bizottsága, és a megyei levéltár „Falum (vá­rosom) 25 éve” címmel honis­mereti pályázatot hirdet hely- történészek és krónikaírók ré­szére. A pályázaton bármilyen, Száguldás a halálba Áttért az út bal oldalára az 1-es AKÖV nyerges vontató­jával Üllőn Trencsényi Pál, s összeütközött egy személyautó­val. A vontató utasa, a 40 éves Újvári Károly súlyosan, a sze­mélygépkocsi vezetője, a 27 éves Harsányi Ferenc köny- nyebben megsérült. Nem adta meg az elsőbbsé­get lovaskocsijával Vácott a 41 éves Nagy János, s karambo­lozott egy motorossal. Fedor István 24 éves motorvezető és utasa, a 30 éves Szabó László súlyosan megsérült. Gyorsan hajtotta motorját Vác és Gödöllő között a 25 éves Gruber József, s felbu­kott. A motorvezető és 27 éves felesége súlyosan megsérült. Egy mozgásban levő pótko­TUDÓSÍTÓVERSENY Út vasúton Krumplivariációk Tudósitóversenyünk értékelése 10 naponként történik és minden dekádgyöztes 300 forint Jutalomban részesül. A hó végén a 200 forintos vigaszdij is gazdára ti. Iái. A tudósítóversenyben a frisse­ség, a gyorsaság és az ötletesse g dönt. Ülést tartott tegnap Gödöl­lőn a városi tanács. Jóváhagy­ta a járásbírósághoz javasolt 40 népi ülnök megválasztását, majd Kormos Zoltánnak, a já­rási NEB elnökének beszámo­lója hangzott el. Vizsgálatok alapján megál­lapítást nyert, hogy a gödöllői művelődési ház művelődési célokra nem felel meg. Beren­dezésének nagy része avult se­lejtezni való. Krassai János vb. elnökhe­lyettes közölte, hogy felmérték Gödöllőn a beépítendő telkek helyzetét. 1600 alkalmas telket lehet kialakítani. A tanácsülés jóváhagyta a város öt kerület­re osztását és harminchat út, valamint utca elnevezését. A tanácstagok felszólalá­saikban panaszolták: akadozik a város vízellátása, emelkedik a „sötét” közvilágítási lámpák száma, sok kárt okoznak a csa­padékvizek, szűk a főutca, s ezért kérték itt a sebességkor­látozás bevezetését. Javaslat hangzott el, hogy rendőrkörze­ti megbízott kerüljön Mária- besnyőre. Válaszában Krassai János közölte, hogy még ez évben megkezdik a Mátyás király ut­ca építését, őszre az agyagbá­nya parcellázását, jövőre pe­dig a megszűnő veresegyházi vasút vonalán belterületi fő­forgalmi utat építenek. Csiba József — Nézze csak, szomszéd asz- szony, milyen fekete ez a krumpli a csomagban — mondja az egyik vevő. — Ezt nézze meg a hálában — mutat rá a másik. — Milyen szép! így beszélget két asszony a dunakeszi 2-es számú népbolt­ban. Valójában miért fekete a krumpli egy része? Ez tán az alapszíne? Erre választ az üz­letben kaptunk: — A váci MÉK-től július 1-én vettünk 3 zsák krumplit, ez 237 kilogramm volt. Az ára kilónként 4 forint 80 fillér. A zsákokból elkezdtük a kimérést és két zsák kimérése után a krumplin túl 13 kilogramm föl­det is kaptunk — jó feketét. A két zsákból tehát 57 forint 60 fillér értékű föld került elő. A harmadik zsákot, okulva, így ki sem árusítottuk, hanem a krumplit kétkilós zacskók­ban mértük ki. Persze, így sem lett a krumpli fehérebb. Boltunk a budapesti Zöldért­től is vesz krumplit, ugyanazt a fajtát, amilyet a váci MÉK szállít, az ő árujuk azonban cérnazsákokban kerül a fo­gyasztóhoz, s krumpliszínük van. Ára kilónként 5 forint. — De meg lehet nézni ‘ a hagymát is. A két cég hasonló árban különböző minőségű hagymát szállít. Itt is a Zöldért-et dicséri a jobb mi­nőség. Solymosi László £ OSTABONTÁS Mégegyszer a tejfölről és a tejről örömmel írhatom, hogy jú­lius 1-től javult az érdi tej- és tejtermék-ellátás. A Székes­fehérvári Tejipari Vállalat ugyanis műanyag csomagolá­sú tejfölt, és palackozott tejet szálút községünknek. A teljesség kedvéért még azt is el kell mondanom, hogy a Diósdi úton, a kenyérboltban — ahol a jó ízű három kilós kenyereket mérik — ezután tejterméket is vásárolhatnak a környékbeli háziasszonyok, mert a bolt vállalta az árusí­tást, remélve, ezzel is könnyí- tenek a gondokon. Téri András csis vontatóra akart felugra­ni Vácrátóton a 13 éves Gyu- rina Julianna. A kislány a vonórúdról leesett és egyik lába a kerekek alá került. Sú­lyos sérüléssel szállították kórházba. Nagy sebességgel vezette motorját Tökölön a 33 éves Stocker János, s belerohant egy előtte haladó lovaskocsi­ba. A karambol következtében a motor utasa a 32 éves Sto­cker Jánosné súlyosan megsé­rült. A motorvezető sérülései­be belehalt. TŰZVESZÉLY AZ ARATÁSNÁL A megyei tanácsok mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályai a helyi tűzrendészeti alosztály-parancsnoksággal és az SZMT munkavédelmi bi­zottságaival együttműködve el­rendelték a tsz-ekben a nyári munkákra való felkészülés vizsgálatát. A következő he­tekben a bizottságok nagyszá­mú ellenőrzéssel mérik fel a szezonmunkákra való felké­szülés helyzetét, elsősorban a gépek műszaki állapotát és a biztonságtechnikai felszerelé­sek előírásos felhasználását. Az aratási munkáknál részle­tesen megvizsgálják, miképpen tartják be a szigorú tűzrendé­szeti előírásokat. Az cllenőr- zéssorozatokhoz eddig már nyolc megyében láttak hozzá. az eltelt huszonöt évre, vagy? a felszabadításra vonatkozó, történeti tanulmánnyal, króni­kával tehet részt venni. de. beküldhetők nemcsak a köz­ségre, vagy városra, hanem üzemre, vállalatra, termelő­szövetkezetre vonatkozó mü­vek is. A krónika írók, az utolsó negyedszázad teljes krónikájával éppúgy, jelentkezhetnek a pályázaton,_ mint az 1969-es esztendőjével.’ A pályaműveket a Pest me-, gyei levéltár (Budapest, V.^ Városiház u. 7.) címére 1970.] március elsejéig lehet meg­küldeni. A legjobb dolgozatok szerzői között három, egyenként 3000 forintos első, hat 2000 forintos második, és kilenc 1000 form-, tos harmadik díjat oszt ki a bíráló bizottság. Ezen kívül további tizenkét pályázót fe-. jenként ötszáz forintos juta-, lomban részesít, húsznak pe-. dig könyvjutalmat ítél oda. A pályázat eredményét a ju­bileumi év áprilisának végén a megyei króöikairók és hely­történészek találkozóján Rác­kevén hirdetik ki. ORSZÁGOS PÄLYÄZAT t A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa és az Országom Népművelési Tanács szintén pályázatot hirdet felszabadu­lásunk 25. évfordulójának tiszteletére a felszabadulás helyi eseményére vonatkozó tanulmányok, krónikák, sze­mélyes élmények, epizódok megírására és kiállítási do­kumentációik elkészítésére, va­lamint a felszabadulás óta éli telt időszak helyi történeté­nek és gazdasági, társadalmi, művelődési, valamint egyéb eredményeinek ismertetésére. Az egy szerzői ívet meg nem haladó pályaműveket három példányban, a szerző vagy a szerzők nevének, iskolai vég­zettségének, életkorának, munkabeosztásának és lakcí­mének feltüntetésével 1969, december 31-ig kell bekülde­ni a Hazafias Népfront megyei bizottságához. A kitűzött díjak: öt darab 5000 forintos I. díj, tíz 3000 forintos II., húsz 2000 forintos, III. díj, valamint huszonöt egyenként 1000 forintos juta­lom. A pályázat eredményét 1970. április másodikén hirde­tik ki. Színes íürdőszobadivat A Budapesti Porcelángyár 1965 óta készít komplett für­dőszoba-berendezéseket. A ke­resletre jellemző, hogy azóta löbb mint 41 ezer komplett fürdőszobát adtak el, ezeknek mintegy 90 százalékát kiske­reskedelmi forgalomba, magá­nosoknak. A gyár maga végzi a piackutatás, már 13 város­ban tartott bemutatót és a felmerült Igényeknek megfe­lelően, több színben készülnek a fürdőszoba-berendezések. Rendkívül divatos a fekete, a világoskék és a zöld fürdő­szoba. ízléses termékeikkel több rangos díjat nyertek vá­sárokon, bemutatókon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom