Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-06 / 154. szám

f»EST

MEG

'zMírlm*

1Ö69. JÜLIUS 6., VASÁRNAP

Hetesi Ferenc Pál versei

Surány

Surány,

magány,

napfény

— árny,

Duna —

— föveny, leoldom

övem,

’.lomokon

. fekszem folyam» víztől didergek * ■ meztelen te betakarsz, engem-féltőn

melengetsz,

úgy- szeretsz.

A kis faházban •„ . - este

a petrol-lámpa fényébe- esve repülök

körötted

mint

éji

világosságot

. , vágyó

ezüst

hímporos

pillangó.

Megfáradt

énem

elillan,

létem

_ __ örökkévaló.

Rímtelen...

Hat hónapja, mióta

veled

élek,

versben beszélek.

Költővé

tettél!

. Nem

vetted észre?

Azt hiszed, hogy

legépelted,

tisztán,

szépen

zsenge

rímtelen

rímem,

ezzel megelégszem ?

Engem

ez nem

csillapít

Én azt,

szeretném;

olvassák

százezren

mit

szívem

s értelmem

összefonódó

kívánsága, végtelen

szerelmem,

neked adott

S amit Te

adtál nekem.

Ne engedd

Látod-e te is hogy

a nehéz-bús évek kőfejtő romhalmazai vastag

törmelék-réteggel borították be reményeim s igazságot kereső szeizmográf-szívem ?

Ne engedd, hogy a csalódás-özön rám kövesedjen.

Epret szedtél

Epret szedtél — ettél, mézédes a szád.

Szelíd

darázs

repült

rád,

nem is

bókalt,

csak

békésen

csókolt.

Azt hitte

virág

a

szád.

Nosztalgia rildgtdjak után

0, elmentem volna már s hurcoltam volna világtájakon varak alól gennyedő sebeimet, ó, lettem volna már

kikötőkben csavargó éhenkórász, naplopó, vagy vénülő kurvák kitartottja,

ó, ha elmentem volna már, lehettem volna vendég-munkás, menekült, társtalan hungaro, olasz, spanyol, s arab proletárokkal laktam volna savanyú férfibűztől terhes barakkszállók szobáiban s küldtem volna haza mint ők, sóvárgó leveleket,

ó, ha elmentem volna, lehettem volna oly sok minden még; hazámat márkáért—dollárért ócsároló szabadsághőst játszó piti tollforgató vagy éppen ügynök, emigráns-klubokban ágáló szemétdomb-sorstól reszkető, garast foghoz-verő járadék kuporgató,

vagy talán pincér, szakács lettem volna?

Inkább csak éttermi mosogató, ki műszak után külvárosi lebújokban olcsó gint, whiskyt vedel, s révedezve bámul hülye vigyorral, s önmagát köszönti fel,

ó, én elmentem volna már, igen, mentem volna rég, de nem lettem volna soha gennyes sebeimet áruló szemét,

ó, én nem születtem arra hogy lakájként görnyedjek bárhol is, hogy íróasztalt féltőn-védve nyájas lárva-mosollyal vicsorogjak, hogy koncként nekem dobott töredék-hatalmamba beleszokjak

hogy lessem mindig honnan fúj a szél, s én is mint hajón a légzsák, feléje forogjak,

ó, én ideggörcsben rángok ha szatócs-lelkű kispolgárok summáznak, tudom nagy a pofám s a modorom nem mézes; proletárfiú voltam és maradtam, nem leszek soha szalonképes,

ó, én hiába is kísérelném, hogy önmagam cellába zárjam s szavaim bilincsbe verjem, ó, én nem tudom ennek a módját sem itthon, sem idegenben,

ó, én nem felejtettem el még merre kell tartani a fegyver csövét, én nem zabáltam magam háj-dagadtra, s nem lettem reszketeg gyáva, ki önként, kovácsolt dísznek szánva, sűrű rácsot csináltat ablakára s mögé állva lesi-várja, vajon, ki a barátja,

ó, én, ha elmehettem volna fehérhajóra szállva, mint fűtő szeltem volna át, az óceánt, s elérve a déli féltekét, Kubát,

Fidel hadában, szolgáltam volna új népet, s új hazát s onnan is mentem volna Bolíviába, veled Che, Dél-Amerika csillaga, te gigász-lelkű hős, kinek emléke nem múló, drága, vagy elmentem volna messzi Ázsiába, s mennék most is még, ha tudnám; hasznomat vennék, dzsungel-ösvényekre, Vietnamba, hozzátok, ti kedves-szép alkut nem ismerő, bátor nép,

vagy elmennék most is még s nem nézném bőrük színét, bárhová, minden világtájra, azok közé

kik nem megváltóra várva, de egybefogva népük erejét, harccal, foggal-körömmel formálják hazájuk, kontinensük s vele a világ történelmét,

ó, ha csak néhány évre elmehetnék, könnyet semmit se ejtenék, szívemről szétpattanna a varas kéreg, sebeim is gyorsan behegednének,

mert az ember soha ne nyugodjék, mindig keresse a jobbat és csinálja, mert így, csakis így, megtalálja élete igaz, tiszta-ép értelmét.- Ne siesd el

Bogár igyál! Nem kell? Kérlek, engem nem érdekel.

De akkor poharad, üres marad.

Hát ne siesd el, te úgyse’ leszel soha—, antialkoholista.

$ TABI LÁSZLÓ:

Első szegtől az utolsóig

^ Olyan szívósan invitált az ^ öreg, mintha valami különös $ érdeke lett volna, hogy meg- ^ nézzem a házát meg a kertjét. $ Fogtam hát magam, s amikor ^ már vagy hetedszer jött ér- ^ tem, felkerekedtem. (Közbe- ^ vetőleg gyorsan ideírom, hogy ^ az „öreg” B. S nyugalmazott ^ tanácsjegyző, s itt ismerked- ^ tünk meg, Tiszagébicsen, ahol ^ én nyaralok. Ö télen-nyáron § itt lakik.)

^ — Látja ezt a házat? —

^ kérdezte, amint megálltunk ^ egy szerény, de kedves csa- | ládi ház előtt.

^ — Látom — feleltem, mert

^ a tagadást céltalannak talál- & tam.

— Olvassa el, mi van a S homlokzatára írva, ott, a pad- | láslyuk alatt.

^ „Magamcsináltalak” — az ^ volt odaírva.

^ — Ügy nézze meg, uram,

^ ezt a házat — folytatta már | bent a szobában, miközben a | felesége uzsonnához terített $ —, hogy ez a ház az első szeg- | tői az utolsóig nemcsak, hogy

5 az enyém, de a kezem mun- | kájának eredménye is.

^ Halkan és elismerően füty- ^ tyentettem, hogy én is részt

6 vegyek a társalgásban, ö foly- § tatta:

— Sohasem voltam nagy jö- vedelmű ember. Harminc eszS tendeig tartott, amíg ezt így, $ ahogy van, megcsináltam. Ma- ^ gam öntöttem a vályogot. Ma- ^ gam ácsoltam a tetőgerendá- ^ kát, de még az ablakkereteket ^ is magam gyalultam. A kol- ^ légáim hivatalos óra után ^ mentek tarokkozni meg kug- ^ lizni. Én siettem ide, az én kis

telkemre és ácsoltam, szögeztem, fúrtam, faragtam. Mindent magam!

— De hiszen ön ezermester! — kiáltottam fel.

— Minimum — felelte. — Nézze .ezeket a csendéleteket a falon. Például azt a három dinnyét a kancsóval.

— Nagyon megkapó.

— Magam festettem 1906 nyarán. De magam kereteztem is be. Mert ahhoz is értek ám.

Éppen esni készültem az egyik bámulatból a másikba, amikor hirtelen megragadta a vállamat:

— Jól ül? — kérdezte.

— Pompásan.

— Azt meghiszem — bólogatott büszkén —, masszív székek ezek! Két hétig csináltam egy széket. De ezek aztán székek ám! Magam raktam a kályhát, magam üvegeztem az ablakokat, és ni- csak, milyen pompás pantallót varrtam magamnak a múlt nyáron!

Megtekintettem a nadrágját és megelégedésemet fejeztem ki a látottak felett. Ezek után karon ragadott és hátravitt a kisudvarba.

— Hogy a kertemet magam művelem, azt mondanom se kell. Magam ültettem a gyümölcsfáimat, magam oltom őket, de nem bocsátom ám áruba a termésemet! Magunk esszük meg az egészet.

Olyan büszkén nézett körül, mint az úristen, amikor a világot megteremtette, és az utolsó emberrel is készen volt.

Kezdtem irigyelni ezt az embert. Életműve látható és

megfogható, teljes és befejezett egész. Kevesen mondhatjuk el ezt magunkról. Nem tudom, nem több-e megcsinálni egy tökéletes széket, mint írni egy tökéletlen elbeszélést — erre gondoltam. Ez az ember még a vizet is másként issza, mint én. Mert ő ásta a kutat (természetesen), és ő csinálta a vödröt is (természetesen). Neki itt minden szöghöz személyes köze van. Némelyikről talán tudja, hogy az ujjára ütött, amikor beverte. De persze azért azt a szöget is szereti. Sőt, talán még jobban.

— Tudja, mivel volt a legtöbb vesződségam? — kérdezte.

— A kutyaházzal.

— Két óra alatt készült! — kacagott jóízűen.

— Hát akkor a rádióval.

— Ne vicceljen. Rádiót minden kölyök tud csinálni.

— Hát akkor nem tudom.

— A súrolókefével. Sehogy sem tudtam jól összefogni a sortét De három hét alatt azért megvoltam azzal is.

— Hát mindent maga csinált?

— Mindent

Magas, húsz év körüli fiú tűnt fel a kertajtóban és ment fel a tornácra vezető lépcsőn.

— A fiuk? — kérdeztem.

— Igen. De nem a saját fiam. Minthogy az asszony húsz év alatt se lett amúgy, most húsz éve örökbefogadtam egy fiút.

Büszkén csillogott a szeme, ahogy hozzátette:

— Magam mentem érte a lelencházba!

$ '■""""""""""■"'"■""""""""""SSSSSSSSSSSSSSSSWSSSSSSSSSSSSSSSSmSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSJ

5 •

Két iparművészeti kiállítás - egyenetlen színvonalon

I A Garányi-házaspdr

^ Hatásos látvány, felgerjesz- ^ tett szépérzék, harmonikus új- $ szerűség, mindez fontos funk- | cióval — íme az iparművész | házaspár Garányi József és ^ G. Staindl Katalin bemutat- ^kozása a Derkovits teremben, | a tv galériájában.

§ Legjobb kerámikusaink ki- | tűnő színvonalat képviselnek, ^hozzájuk itt bemutatott figu- $ rális kompozíciókkal Gará- ^ nyiék is felnőttek, sőt témáik- ^ kai és azok megfogalmazásá- |val túljutottak a hagyományos ^ „szobadíszeken” — vázákon, ^ hamutartókon, tálakon, a szok- ^ ványos faliképeken, ismerős ^ tartalmú és kifejezési formájú S figurákon — de megtartva azt

a funkciót is monumentálisabb feladatra vállalkoztak: a modern építészet díszítőelemeit alkották meg — kerámiából. Kitűnően elképzelhetjük kompozícióikat házfalakon, reprezentatív termek belső falén

— beépítve. A figurák felületi kiképzése — kissé rusztikus

— színvilága — tompa barnas- szürkés-acélkékes — harmonikusan illeszkedhet bizonyos modern épületekhez.

Jól bizonyítja mindezt Garányi hatalmas faliképé — nevezhetnénk síkban ábrázolt kerámia szobornak is — a Naphimnusz és Staindl Katalin hasonló alakja a Pythya. Egyik sem lépi túl az anyag

— az agyag — megkövetelte szűkszavúságot, a stilizáltsá- got, mégis a néző számára tuKONTRASZT

Urbán)

datosabban megfogalmazható tartalmat hordoznak, mint a szokványos kerámiák, amelyek csak díszíteni akarnak. Jól példázza ezt a Tavasz, Nyár, Ősz, Tél sorozat, ahol kitűnő karakterekben gyönyörködhetünk, ahol az ember szimbolikus figurája fejezi ki az évszakok tartalmát. Garányiék láthatóan egymást inspirálják, ösztönzik, — ők nemcsak házaspár, de egy alkotóműhely is.

A Prizma 13

Nem nevezhetnénk egy alkotóműhelynek a Prizma i3 elnevezéssel csoportosult iparművészeket, akiknek kiállítását az Iparművészeti Múzeum rendezte meg. Talán csak Benkő Ilona és Schrammel Imre kerámikusok beszélnek egymáséhoz hasonló nyelven: ; hatásos „nonfiguratív” kerá- falidíszeket produkálnak. Krajtsovits Margit vázái és színes falitányérjai viszont nem báladják meg a kommersz átlagot.

textiltervezők, ahányan vannak, annyi hangot ütnek meg. Kiemelkedik Tarján He- akinek gobelinjei — néhá- ^ nyat közösen készített Solti ^ Gizellával — tetszetősen öt- ^ vözik a modern stilizáltságot ^ a szecesszióval. Szenes Zsuzsa i elismerten szép fali szőnyegei- í bői itt csak egy látható, de ez 5 is kitűnik hatásos színvilágá- ^ val. Hübner Aranka nyomott $ függönyei jó ízlésről tanúskod- ^ nak. A többiek, Szabó Ma- ^ riann, Tábori Gabriella, Koz- ^ ma Vera itt látható munkái ^ középszerűek.

^ Látható még Fekete György ^ és Mezei Gábor néhány fából lt használati tárgya és § Péri József ötvös ékszerei.

^ A kiállítás elég szűk keretek ^ között mozog, egyáltalán nem | tükrözi a Prizma 13 semmiféle í művészi törekvését.

Si . Berkovits György