Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-05 / 153. szám
1969. JÚLIUS 5.. SZOMBAT PEST HEGYEI VÁCI VÍZIBUSZ A TISZÁN A nemrégiben érkezett kishajó után pérítek délben újabb vízi járművet: modern vonalú vízibuszt állítottak forgalomba a szegedi Tisza-szakaszon. Az országúton érkezett váci vízibuszt a szegedi hídfőnél emelték le a gépjárműről, majd daruval helyezték a folyóra. ■ Az új vízi járművek sokat segítenek majd a hídjavítás miatt egyre nehezebb szeged—újszegedi közlekedés lebonyolításában. „RAGYOGÓ“ HORGÁSZSZERENCSE Ritka horgász-szerencse érte Vörös Endrét, a hegyfalui általános iskola tanárát. Az idén két nagy harcsát fogott ki a Rábából, Uraiujfalu mellett, a Ragyogó hídnál. Az első harcsa 32 kiló volt, a mostani pedig 150 centiméter hosszú és 25 kilós. GYERMEKHALAL Halálos gyermekbaleset történt Nagykátán. A 7 éves Kus Istvánt sehol sem találták munkából hazatérő szülei. Hosszas keresés után házuk udvarának kút iában akadtak rá a gyermek holttestére A felügyelet nélkül hagyott kisfiú minden valószínűség szerint játék közben zuhant a kútba, s ott lelte halálát. Ma: Nemzetközi szövetkezeti nap Megyei ünnepség Vácott A szövetkezeti mozgalomnak immár nemes hagyománya lett a minden év július első hetének végén megünnepelt nemzetközi szövetkezeti nap. Jelenleg 611 323 tagszervezettel rendelkezik a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége, s ezek a világ 60 országában 230 millió 548 ezer .szövetkezeti tagot képviselnek. A magyar szövetkezeti mozgalom mindenkor nagy figyelmet fordított a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére: jelenleg is több mint 50 ország közel 100 szervezetével tart gyümölcsöző, sokoldalú kapcsolatot. A 47. szövetkezeti nap alkalmából a Pest megyei megemlékezést ma délután 3 órakor Vácott, a Deákvár étteremben rendezik. Ünnepi beszédet S. Hegedűs László országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront megyei titkára mond. Az ünnepségen részt vesznek az Észak-Pest megyei termelőszövetkezetek területi szövetségének, valamint a kisipari szövetkezetek és a fogyasztási szövetkezetek megygi szövetségének tagjai, akik a program záróakkordjaként színes műsort láthatnak. A szövetkezeti nap alkalmáA HATODIK Hordozható magnó A Budapesti Rádiótechnikai Gyár kecskeméti telepén — ahol hatféle magnetofont gyártanak — szalagra került a legújabb típus: a hordozható magnó. A kazettás rendszerű, kétsávos — mindössze 2,5 kilogramm súlyú és hat centiméter magas — új készülék teleppel és villamos hálózattal egyaránt működik. Szalagjain hatvanperces műsor „tárolható”. A legújabb „magnóosalád” iránt nagy az érdeklődés. A Német Demokratikus Köztársasággal kötött hosszúlejáratú kereskedelmi megállapodás szerint már az idén 25 ezerre érkezett exportmegrendelés. Itthon előreláthatólag szeptemberben kerül az üzletekbe Irányára: 2500—2600 forint. A lottó nyerőszámai: 16, 35,57, 70,74 Börtönből — börtönbe Kisvárda - Vác - Tatabánya Egyszerre három bíróságnak adott munkát Balogh József, többszörösen büntetett előéletű kisvárdaí lakos. A 22 éves segédmunkás ellen szinte azonos időben indult büntető eljárás Kisvárdán, Vácott és Tatabányán. Mindez akkor derült ki, amikor a Tatabányai Városi Bíróság előtt lopás miatt kellett voln^ Baloghnak megjelennie, de nyoma veszett. Országos körözést adtak ki ellene, s végül Is a váci börtönben akadtak rá. Itt ugyanis a Váci Járásbíróság társadalmi tulajdon elleni vétség miatt másfél évi börtönbüntetésre ítélte a fiatalembert, s ennek letöltését kezdte meg. A tatabányai tárgyalásra börtönből vezették elő, s a Tatabányai Városi Bíróság 2 és fél évi szabadság- vesztésre ítélte, mert meglopta a munkásszálláson szobatársait. Baloghnak ezzel még nem ért véget tárgyalássorozata, mert a kisvárdai bíróság rövidesen a korábban elkövetett garázdaságért vonja felelősségre. Kőműves, ács, vb-szerelő, asztalos, könnyügépkezelő, tetőfedő, épület- és díszmű- bádogos, víz- és fűtésszerelő, lakatos, villanyszerelő, festő, parkettás, parkettacsiszoló, autószerelő SZAKMUNKÁSOKAT, tehergépkocsivezetőket, kubikosokat, rakodómunkásokat, raktári SEGÉDMUNKÁSOKAT, * kőműves segédmunkásokat, (16. évet betöltött fiúkat is) AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK. Munkásszállás díjtalan. Rendelet szerinti hazautazási költséget térítünk. JELENTKEZNI LEHET: „PROSPERITÁS" KTSZ munkaügyi osztályán, Budapest IX., Viola u. 45. sz. alatt. bői az Országos Szövetkezeti Tanács nyilatkozatot adott ki. Ebben emlékeztet arra, hogy hazánkban már több mint százéves hagyományai vannak a szövetkezésnek, a demokratikus szövetkezeti mozgalom igazi kibontakozása azonban csak a felszabadulás után kezdődött el. Országunkban ma már a nemzeti jövedelem mintegy egyötödét a szövetkezetek állítják elő. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek termőterületeink több mint háromnegyed részén gazdálkodnak, s biztos megélhetést nyújtanak egymilliós tagságuknak. Nem kevésbé jelentős gazdasági életünkben a kisipari szövetkezetek szerepe, melyek az ország ipari termelésének 6 százalékát adják, s majd kétmilliós tagságukkal pótolhatatlan munkát végeznek az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek is. A gazdasági reform és az ezzel összefüggő új szövetkezetpolitikai elvek nyomán — hangsúlyozza a nyilatkozat — új erőre kapott a szövetkezeti mozgalom, amelynek társadalmi-érdekképviseleti szerepe egyre hatékonyabbá válik. Az OSZT e napon üdvözli a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségét, s csatlakozik annak ünnepi felhívásához. A nemzetközi szervezet említett nyilatkozatában kifejezésre juttatja meggyőződését, hogy a szövetkezeti mozgalom fontos feladata a tartós béke és biztonság megteremtése, a fajok és népek közötti egyetértés elősegítése. A szövetség többek közt arra hívja fel a szövetkezeti szervezeteket, hogy az országos mozgalmon belül olyan reformokat hajtsanak végre, melyek mind jobb eredményeket tesznek lehetővé munkájukban, mind a fogyasztók, mind a termelők érdekében. Család és otthon Nyári ruhák hímzéssel Isjnét. néhány ötletet adunk a Pest megyéi népi hímzésínó- tívumok nyári ruhára, kosztümre való felhasználásához. A horgolás nagyon kedvelt az utóbbi időben. Az itt bemutatott gödöllői horgolt csipkeminta többféleképpen fölhasználható, egyszerű az elkészítése, leolvasása, mégis nagyon mutatós. Vékony fonalból, cérnából horgoljuk, akár egyszínű mosóruha díszéül szánjuk (első két rajz) — akár csupa levegőszemből horgolt divatos blúzujja, -alja széleit fejezzük be vele. Ha kapunk tökéletesen színtartó fonalat, színes változatban is érdekes, fehér ruha vagy kosztüm szélére. A horgolt csipkét vagy hozzáhorgoljuk, vagy apró, öltéssel hozzá- varrjuk az anyaghoz. Ugyancsak gödöllői a száröltéssel, lyukhímzéssel, lapos hímzéssel készített kézimunka-motívum is. A rájzról kockás zsírpapír segítségével át- kopírozzuk, nagyobbra bekockázott másik papírra felnagyítjuk kívánság szerinti méretre. Felhasználási módként ajánljuk a rajzon látható kabátkát, amelyet ruhához, aljhoz viselhetünk — és a sima vonalú egyszínű mosórufiát (második két rajz). P. G. JUJ A . 1969.* július 5., szomf”*»* bat, Antal napja. A nap kél: 3.52, nyugszik: 19.44 órakor. A hold nyugszik: 10.46, kél: 22.56 órakor. Várható időjárás Főként nappali felhőképződés, egy-két helyen zápor, zivatar. Mérsékelt szél. Meleg idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27—31 fok között. HIBASGAZÍTAS Lapunk július 3-i,i csütörtöki számának 3. oldalán „Az ország főorvosa Gödöllőn” című cikkben nyomdahiba folytán téves adat jelent meg. A Gyógyért gödöllői telepére ugyanis a kormány nem ötmillió, hanem- ötvennyolcmillió forintöt költött. — Közös fogadóórát tart ma Dunakeszin a községi tanácsházán Kalmár János országgyűlési képviselő és Pogány Miidós megyei tanácstag. — H o bby - ro v at unk at elevenebbé kívánjuk tenni. Kérjük, jelentkezzenek levélben olvasóink közül azok, akik „hobbysok”, illetve, ha van hobbys ismerősük, közöljék azok címét. Vagy, ha vlaüdnék az a hobbyja, hogy a Pest megyei Hírlap „Hobby” rovatát olvassa, kérjük, hogy e rovatban mit is szeretne olvasni. A hobbys levelek borítékára kérjük ráírni, hogy „Hobby”. — Az Ikladi Ipari Műszergyárban rendez tanulmányi kirándulást e hó folyamán a kisteljesítményű villamosmotorok konstrukciós, kezelési és gyártási problémáinak megismerésére a Gépipari Tudományos Egyesület. — Hamm és félmillió forintos költséggel üzietkom- binát épül Verőcén. — Országos állat- és kirakodó vásárt tartanak vasárnap Pilisen. — Kilencemel etcs SZOT- üdülő épül Hévízen. • • Ütvén éve történt 1919. július 5-én Bucsilla politikai megbízott jelentette Csömörről, bogy a szesztilalommal szemben ellenséges a hangulat. A gazdák a szőlőket sem akarják megmunkálni. Az Igazságügyi Népbiztosság Nagykatán nevelőtelepet óhajt létesíteni, a telep vezetője Brauer Soma nagykátai lakos, a nevelőtelepre beutalt fiatalkorúak a szocialista gazdaságban fognak dolgozni. „A budapesti és környékbeli párttitkárok e hó 5-én szombaton délután 4 órakor okvetlenül jelenjenek meg a párttitkárság helyiségében (Erzsébet krt. 19.)” a „Vörös Újság” közlése. A Szentendrei Délszláv Kommunista Párt vasárnap délután 3 órakor népgyüiést tart, amelyen a központból kiküldött elvtárs fogja az általános helyzetet ismertetni. Kertésztelep létesül Ercsi, Százhalombatta és a Duna között 2500 hold földön. Középen patak szeli ketté a telepet, több kilométer távolságban pedig a Duna határolja. Ide helyezik a Ménesi úti kertészeti tanintézetet is. Az iskola több tagozatból fog állni, lesz ^ 3 éves alsófokú és 2 éves középfokú kertészeti iskolája, a növendékek az 5 év elvégzése után a Kertészeti Főiskolába léphetnek át. — A Pest megye 1919-ben című vándorkiállítások vasárnap Dunabogdányban és a Csepel Autógyár művelődési otthonban nyitjáik meg kapuikat. — A Dunakanyar dalostalálkozóról helyszíni közvetítést tart a Petőfi rádió vasárnap délelőtt 10 óra 35 perces kezdettel a Váci Gépipari Technikumból. A műsorban fellép a vád Vox Humana énekkar is. A hatodik Dunakanyar találkozó és a váci zened hetek zárásának tiszteletére egyébként Vácott vasárnap különleges bélyegzővel látják el a Dunakanyar sorozattal felülbélyegzett képeslapokat. — A zászlódíszbe öltörött középkori téglavárban tegnap este hatodszor nyitotta meg kapuit a gyulai Várszínház. A hagyományos nyitóünnepség után bemutatták Jékely Zoltán: Fejedelmi vendég című kétrészes történelmi játékát. — Zánka és Balatonakall között 360 holdas területen úttörőváros épül. A Cserszó patak mellett, a Balatontól egy kilométerre alakítják ki az úttörőváros központját. Tévés tehenészet A könnyei állami gazdaságban pénteken befejeződött az a 4 napos látogatás-sorozat, amely alatt az ország mintegy 700 mezőgazdasági szakembere tekintette meg a nemrég átadott tehenészeti telepet. Mivel Európa egyik legkorszerűbb ilyen létesítményéről van szó, A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.44: Paisiello: A sevillai borbély. Két- felvonásos opera. 10.35: Zlatov: Moldvai táncok — cipők tánca. 11.00: Rádiószínház. Közelebb az éghez (ism.). 12.20: Melódiakoktél. 13.50: Várakozás közben... Vár- konyi Endre írása. 14.00: Svéd Sándor nótákat énekel. 14.20: Rádióreklám. 14.26: Üj Zenei Újság. 15.20: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora. .16.05: Arcképek. Összeállítás Kosztolányi Dezső írásaiból. 16.38: Szombat délután... 17.53: Pierre Monteux felvételeiből, világhírű szólistákkal. 19.25: Kortársaink: Sántha Ferenc. 20.05: Nótacsokor. 20.54: Visszhang. Félóra moziról, színházról, olvasásról, tanulásról. 21.24: A zene nem ismer határokat. 22.25: Táncoljunk! 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 10.00: A zene hullámhosszán.' 11.35: Térzene a pécsi Szent István sétatéren. 12.05: Csajkovszkij: Csipkerózsika — részietek. 13.05: Mirella Freni és Carlo Bergonzi énekel. 14.00: Kórusok magyar költők verseire. 14.13: Fizikus szemmel Dániában. 14.28: Verbunkosok, népdalok. 15.02: Ravel: G- dur zongoraverseny. 15.25: Orvosi tanácsok a cukorbetegek gondozásáról (ism.). 15.30: Hangverseny a stúdióban (élő). 16.05—17.38: A hét műsorából. 17.40: Régi magyar dalok és táncok. 18.10: Húszas stúdió. A tanáriból jelentik ... Tan- , év végi szatíra. 19.11: Üj lemezeinkből. 19.48: Üj könyvek (ism.). 19.50: Jó estét, gyerekek! 19.58: Két filmdal. 20.05: Kapcsoljuk a keszthelyi múzeumot (élő). Kb. 21.03: A pálya kezdetén. Riport. Kb. 22.10: Operafinálék. 23.10: Az MRT szimfonikus zenekarának felvételeiből. URH 16.05: Száz cifra ködmön. Zenés játék. 17.30: Részletek a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola dZsessztanszakának vizsgahangversenyéről. 18.10: Hanglemezparádé. .19.00: Kamarazene. 19.47: Az árnyék nélküli asszony. Részletek Richard Strauss operájából. 20.49: Wilhelm Furtwängler Beethoven felvételeiből. 22.22: Shakespeare dalai. TELEVÍZIÓ 9.00: Engedjék meg, a nevem Cox. Magyarul beszélő nyugat német bűnügyi filmsorozat. I—IV r. (ism.). 16.58: Szerelhető mező gazdasági épületek. Mezőgazdasá gi kisfilm. 17.15: Reklámműsor 17.20: Ami a naplóból kimaradt Riportfilm. II. 17.50: Hírek. 17.55 Lehoczky Zsuzsa énekel (ism.) 18.30: Kisfilm. 18.40: A Tv jelenti Aktuális riportműsor. 19.25: Cica vízió. 19.35: Az öltözködés művé szete IV. A középkor vége. 20.00 Tv-híradó. 20.20: Tessék kérdezni ha tudunk felelünk. Fórumkaba ré. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás 22.30: Muzsikáló városok. I. Ve lence. várhatóan továbbra is rendkívül nagy lesz iránta az érdeklődés. A telep egyik szobájában ezért ipari tévét helyeznek el. A vendégek kényelmes fotelokban ülve a képernyőn láthatják majd az istálló munkáját, így a nagy értékű tehénállományt megvédik attól a veszélytől, hogy betegséget hurcoljanak be a telepre, ahová az ott dolgozók is csak megfelelő fertőtlenítés és ruhaváltás után léphetnek be. A tömbösített istállóban többfelé elhelyezett kamerák híven tükrözik a benn folyó munkát. \ Földmunkát Gépesítő Vállalat hivatásos tehergépjármüvezetöi tan folyamot indít bentlakásos rendszerben. A tanfolyam költségeit fedezzük, a tanulmányi időre seqédvezetői bért folyósítunk. További felviláqosítást levélben, illetve telefonon ad a vállalat munkaügyi osztálya. Cím- Budapest Vigyázó Ferenc u. 3. 126 — 790, 64-es mellék. Telex: Bp. 775 oktatás.