Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-30 / 174. szám
1969. JÚLIUS 30., SZERDA PEST HEGYEI cMívlav Árnyak és fények a Csepel Autógyárban (7J Ahol minden régi 1 Jó, hogy kísérőt adtak mellém, bolyonghattam volna esteiig. S még szerencsém is van: közlékeny fiatalasz- szony a kísérőm. — Látja, mindenütt épül varrni új — tart szóval, míg, homokkupacokat, frissen aszfaltozott útrészeket, darukat és járműveket kerülgetve, a munkavédelmi iroda felé po- roszkálunk. — Kukkantson csak be amoda. Azok az üzemanyag-, cement- és sörszállító gépkocsik a mi gyártmányaink. És nálunk készülnek a két-, négy- és hathengeres Diesel-motorok is, részben saját kocsijainkba, részint az Ikarus autóbuszaiba és a Vörös Csillag Traktorgyár masináiba. Egyébként gyárunk az idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Húsz év múltán Czunyi Károly munkabiztonsági osztályvezető, anélkül, hogy tudna róla, ott folytatja, ahol kísérőm abbahagyta : — Ez a mi gyárunk, a Csepel Autógyár az elmúlt húsz ev alatt, noha gépi berendezése, illetve termelő területe csak mintegy másfél- szeresével nőtt, termelését megháromszorozta. Nyilvánvaló, hogy jelenlegi eszközeivel eredményeit tovább már nem fokozhatja. Kinőtte a kamaszruhákat. Hozzá is lógtunk 1967-ben, egyrészt a közúti járműprogram megvalósítása révén, másrészt saját erőnkből, gyárunk lépcsőzetes rekonstrukciójához, bővítéséhez. Elsőként a motorgyártás körül próbáltunk rendet teremteni. S ma már befejezése felé közeledik ez a rendteremtés. Uj motorgyár született, de, jelentős változtatásokkal, a régi is megmaradt Esetleg nézzük meg mindkettőt. Gépek dzsungele t Mi tagadás, ez a régi, ez valósággal őserdő: gépek dzsungele. A forgattyúsház megmunkáló üzemben szinte ■lépni alig lehet. Az olajtól síkos padlózat amúgy-is nagy- nagy óvatosságra int. — Jóformán naponta történik itt baleset — önti ki keserűségét Pécze Tibor üzemvezető. — Nyolcvan százalékát a rosszul konstruált, rozoga görgők okozzák. Elakad rajtuk a forgattyúsház, ámi- Jcor a munkás megrántja, lódul, odacsapódik az előtte levőhöz, és zúzódik a köröm, meg az ujj. A figyelmetlenek kalapáccsal roncsolják szét a praclijukat. Kiss József segédmunkás járt pórul legutóbb. Nehéz munkát végeznek az emberek itt, ahol minden ragad a piszoktól, de fizetésük ugyanannyi, mint a tiszta műhelycsarnokbelieké. Nem csoda hát, hogy sokan elpártoltak tőlünk, örökös gond a létszámhiány. Kelemen István fúrógépmunkás csapágysor rögzítő furattal küszködik. — Az emelésnél kell vigyáznom — mondja —, nyolcvan- százhúsz kiló egy-egy forgattyúsház, sziszeghet, akinek odacsípi a kezét. Négy éve dolgozom itt, de még egyszer sem sérültem meg. Figyelmes vagyok, ennyi az egész. Szűk, piszkos bádogfallal körülkerített négyszögben, tócsában tocsogva egy motorházat vesz kezdetleges módon víznyomáspróba alá Mos István és Kópiás László, az idős gépmunkás és pelybedző állú tanítványa. Amúgy sem \ férünk, és még ezt a hordó ■ repceolajat is iderakták, panaszkodnak. Szidják a fémforgácsot, amit ők spénnek neveznek, az olajos vizet, és folyton arra ügyelnek, csak valahogy hanyatt ne vágódjanak. Mit kerteljünk — Amint látja, már megjelentek a nagy, zöld célgépek — kapja el pillantásomat Appel János művezető. — Kisebb helyet foglalnak el, termelékenyebbek, mint az univerzális gépek, melyeket felváltanak. Szép tervekről hallottunk, várva várjuk a megvalósulásukat. Reméljük, az év végére sokminden megváltozik. Az üzemvezető kevésbé derűlátó. A célgépeken nem végezték el a megelőző karbantartást, úgy érkeztek a műhelybe. Állandó javítgatásra szorulnak. Gyakran órákat állnak. Volt, hogy hat óra múlva jött csak a villany- szerelő. Kevesen vannak a javítók is. Egy részük tsz- ekhez szegődött el, magasabb órabért ígértek nekik. — Mikor már nem győzöm cérnával, magam nyúlok bele a gépbe, pedig tilos — szór szikrát a szeme. A nyers és megmunkált f or- gattyúsházak szinte burjá- nozva, kúszónövényként lepnek el minden talpalatnyi helyet: 600—650 gyártás alatt, 400—500 készen az út mellett. Ez utóbbiakat újabban az emeletre hordják, így enyhítenek valamelyest a helyzeten. — Nem sokáig tarthatók már ezek az állapotok, utolsó erőink emésztődnek fel — a jó ügy féltése csendül ki $z üzemvezető szavaiból. Igaza van, mit kerteljünk. Amerre a szem ellát, minden arra figyelmeztet: itt sürgősen megnyugtató rendet kell teremteni. Átlucskosodott ingben lépek ki a füllesztő levegőjű, elhanyagolt, fülsiketítőén zajos csarnokból, és elindulok az új motorgyár felé. Polgár István (Befejező rész a követező számban.) Tanács épít 9 miilio forintos költséggel 8 tantermes iskolát létesítenek Veresegyházon 1969. március elsején alakították meg Veresegyházon a községi tanács úgynevezett költségvetési üzemét. A 40 alkalmazottal, közöttük szakmunkásokkal dolgozó üzemet építészmérnök irányítja. Első és legfontosabb munkájuk a 8 tantermes általános iskola lesz, amelynek beruházási összege eléri a 9 millió forintot. Az építkezést 1969 májusában kezdték el, és a tanítás 1970. szeptember elsején már megkezdődhet az új iskolában. Távvezeték a Duna felett (Foto: MTI) A BRIGÁDVEZETŐ NE VÁRJON SZEPTEMBERIG! 1 júliusi határ olyan, mintha egy óriási gyár lenne — gépek zakatolnak mindenütt. Kombájnok, rend- revágók, teherautók és traktorok dübörögnek, vágják és hordják a föld gazdag termését. Nemcsak a gabonaföldek hangosak Kerepesen. A kertészet is az. Teljes a nagyüzem. A paradicsomot, uborkát szedő, tarka kendős asszonycsapatból messze kimagaslik egy fehér hajú „óriás”, Csernák Mihály brigádvezető, akinek az elröppent ötvenkilenc esztendő sem tudta megtörni szálfatermetét, pedig két háborút megélt s közte is, azóta is, sok vihart. — Legutóbb a Budapest— Szófia repülőúton — kezdi tréfálkozva a beszélgetést — a TU 104-es pilótája jól kibabrált velünk, alaposan megdobált, összerázott a levegőben. Persze, az is lehet, csak nekem volt szokatlan, minthogy most ültem először repülőgépen. (A területi szövetség szervezte a nyolcnapos bulgáriai kirándulást, amelyre a jó munka jutalmaként küldte el a szövetkezet Csernák Mihályt.) Mondtam is Jánosnak, az agronómusnak: én már csak a földön érzem jól magam... f'azdaember volt az apja, ^ nagyapja, dédapja, mindenki, akire csak emlékezik. A parókia anyakönyveiben háromszáz évre visszamenően megtalálható a Csernákok neve. — A földbe születtem, nem tudok, én már elképzelni más munkát magamnak. A föld az föld. Azt vagy szereti az ember és akkor öröm bánni vele, vagy szedje a sátorfáját és vissza se nézzen rá. II úszónkét esztendeje még ** huszonkét holdon gazdálkodott. — Az apámtól örököltem. Így lettem kulák. Nem a legszabályosabban, mert papír szerint ahhoz huszonöt hold kellett. Jól emlékszem arra a napra. Kint dolgoztam a határban. Már csak fél holdam volt felszántatlan, amikor feltűnt az úton Perger Ferenc, a főjegyző (ma a helyi Hazafias Népfront elnöke), megállt mellettem, nem szólt, én meg nem kérdeztem, mi járatban, kimondja úgy is, ha már utánam jött. „Most már ellenség vagy, Mihály”, mondta ki nehezen. Hát így tudtam meg, milyen sorsra ítéltettem. Megvonja a vállát, régen túltette magát a régi sérelmen. Hogy mégsem felejtette el? Nemcsak a jó, a rossz is megmarad az ember emlékezetében. — Az ember élete csak úgy teljes, ha mindenre emlékezik — mondja tűnődve. a hetvenkét hold a „birtoka”. — Nehéz emberként tartottak számon a szervezés idején. Pedig nem vagyok az. Inkább reális, mindent kétszer megfontoló. Amikor először jöttek el hozzám, nem mutattam ajtót, de nem is írtam alá a nyilatkozatot. Nem kérek mást, mondtam a vezetőjüknek, csak egy kis türelmet. Ha a fél falu aláírja a belépést, magamtól is elmegyek. Ismertek, nem zaklattak többet, mert tudták: állom a M szavam. Magamtól váltam meg az apám, a nagyapám, a dédapám és az ükapám földjétől. Cserébe brigádvezetőséget kaptam s hozzá sok gondot, bajt. És a szégyent önmagam előtt: hiába minden jó szándékú igyekezet, nem jutunk semmire. Az első év végére tíz forint ötvenet ért egy munkaegység. Kilenc év a „múltja” a közös gazdaságban. Sok vagy kevés? Számokkal felel igen vagy nem helyett. — Tisztességgel megfizetnek. Tavaly havi háromezer forint volt a keresetem. S hozzá, az esztendő végén, mert közel háromszázezer forinttal túlteljesítettük a kertészet tervét: a fizetés hatvan százaléka prémiumként. Nincs okom elhallgatni: ötvenhét- ezerhatszáz forintot kerestem egy év alatt a gazdaságban. S hozzá a háztáji haszna, meg a földjáradék. A kérdés akaratlan: ezek szerint nem bánta meg, hogy feladta az ősi földet, az egyéni gazdálkodást s egy nagy közösség tagja lett? — Két esztendeje megkaptam a mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést. Azóta nemcsak a kertészet brigádvezetője. A foga- tosoké is. És azok is százezer forinttal többet hoztak a gazdaság konyhájára a tervezettnél, az elmúlt esztendőben. Ez Csernák. Mihály érdeme? Az övé és mindazoké, akik ma már nem azt mondják, hogy ez vagy az a parcella volt az enyém, hanem azt: amit itt lát, az a mi gazdaságunk. p. P. A költségvetési üzem azonban nemcsak az iskolát, hanem más- létesítményeket is épít, például a községi sportkör számára öltözőt, a temetőben ravatalozót. Amikor a költségvetési üzemnek már nem lesz munkája a községben, a gödöllői járás területén folytat majd kivitelezéseket. Erre azonban egyelőre nem lesz szükség. A községben építési láz ütötte fel a fejét: keverőtelepet létesítenek, ahol járdaszegélyeket gyártanak majd — sokkal olcsóbban —, és utak burkolóanyagát készítik. A lakosság társadalmi munkájának segítségével 50 nap alatt készítették el a benzinkutat, s ugyancsak gyors befejezést szánnak a községi vízműnek, ahonnan az új iskolát ellátják ivóvízzel. Elkészült és a napokban adták át az úgynevezett szolgáltatóházat, amelyet 1,5 millióért építettek. A szolgáltatóházban női-férfi fodrászat, cipészrészleg, fényképészműterem áll majd a lakosság rendelkezésére. A MEKOFÉM Ktsz (mechanikai fémtömegcikkeket, késeket, 'ollókat gyárt) telepet szándékozik a községben létesíteni, ahol 3—400 asszony, férfi talál majd munkát. Az építkezést már idén elkezdik. A községfejlesztés nagyszerű tempóját az 1969-ben életre hívott költségvetési üzem tovább fogja gyorsítani. — sz — d Összerakható, szétszedhető Különféleképpen összerakható és könnyen szétszedhető varia kisgarázsokat hoz forgalomba a Szegedi Építőipari Vállalat. Az érdeklődők 18 havi részletre, OTP-hitellevél- re is megvásárolhatják. A vállalat' egy másik újdonsága a folyók árterületeire telepíthető víkendház. A variagarázs elemeiből szerelhető össze, s 3 méteres acéllábakra állítható, így a folyó áradása nem tesz kárt benne. Nagyobb önállóság megyei segítséggel Rendelkezés az I. fokú iparhatósági jogkör leadásáról A helyi tanácsok jogköre fokozatosan növekszik: ennek tanúi lehetünk napjainkban. Legutóbb egy elnöki utasítás végrehajtásával jutottunk közelebb a célhoz. Az utasítás értelmében e hónap elsejétől első fokú iparhatósági jogkört gyakorolnak, illetve ipari szakigazgatási feladatokat látnak el a községi tanácsok szakigazgatási szervei. Ez a hivatalos fogalmazás mindenki számára közérthetően és egyszerűen annyit jelent, hogy helyi ügyekben nem a megyei tanács ipari osztálya, hanem az illetékes tanácsok hivatottak dönteni, illetve ellenőrizni. A megyei tanács ipari osztálya különböző előadásokon, tanfolyamokon készítette fel az érdekelteket. Hasonló segítséget nyújtott a másodfokú iparhatósági jogkör gyakorlóinak. Egyúttal felhívták az erre illetékes járási vezetők figyelmét arra, hogy júliusban keressék fel a hozzájuk tartozó valamennyi községet, segítséget nyújtva a benyújtott kérelmek intézésében, illetve az adminisztrációs teendők megfelelő lebonyolításában. Fél éven át a segítségnyújtás és ellenőrzés kettős feladatát vállalta magára a megyei tanács ipari osztálya is. EXPRESS 17 000 forintért japán út Bejárhatják Európát, megcsodálhatják Egyiptomot s még Japánt is elérhetik, ösz- szesen 21 országba, 80-féle útvonalon juthatnak el a magyar fiatalok az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda szervezésében. Jelenleg 354 külföldi utazási irodával és szervezettel áll kapcsolatban az Express. Elsősorban a kis pénzű tanulóknak és a más népek földjére, életére kívácsi munkásfiataloknak tesz szolgálatot, ugyanakkor a hozzánk érkező turistáknak mindent elintéző házigazdájaként dolgozik. Kiutazáskor zömmel 800 és 4000 forintba kerülő programok közül lehet választani. Négy és fél napos út Prágába 800 forint, ebben a teljes ellátás is benne van, csak' úgy, mint valamennyi Express-ár- ban. Vonattal kezdődő, repülőgéppel folytatódó 20 napos kirándulás Jereván—Szocsi— Kijav vonalon 4200 forintba kerül. Valamennyi európai szocialista ország szerepel « választható uticélok között ezenkívül Ausztriától kezdve Angliába, Olaszországba Franciaországba, Svájcba, Dániába, Svédországba is indítanak csoportokat. Egyiptom Tunisz. Libanon is lehet uti- cél. Életre szóló élmény Japánba utazni; ez a legdrágább Express-út oda-visszs repülőgéppel körülbelül 17 00C forintba kerül. Hold-dóm katalógus Az úgynevezett dómok a holdfelszínnek olyan képződményei, amelyeknek keletkezését a tudósok egyöntetűen vulkanikus folyamatokra vezetik vissza. Átmérőjük néhány kilométertől mintegy 80— 100 kilométerig változik. Alakjuk felülnézetből korszerű vagy elliptikus. Lejtőjük lankás, tetőrészükön kicsiny akna látható. Egészében véve a dómok a hawaii tűzhányókhoz hasonlíthatók. Megfigyelésük nem könnyű feladat. Csak olyankor láthatók, ha a Nap egészen közel van a holdbéli táj horizontjához és féloldalról világítja meg őket. Észlelésükhöz legalább 20 centiméter átmérőjű teleszkóp szükséges. K. J. Delano, ismert amerikai amatőr csillagász nemrégiben katalogizálta az általa és más kutatók által biztosan felismert dómokat, összesen 134 ilyen típusú képződmény pontos koordinátáit, méretét és rövid alaktani leírását adta meg. Az új katalógus nagy segítséget nyújt a Hold kutatóinak az égitest eddig kevéssé ismert, különleges felszíni alakzatainak to- további tanulmányozásához.