Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-29 / 173. szám
1969. JÚLIUS 29., KEDD-*---------------------------------B emutatjuk népköztársaságunk intézményeit (15) A községi tanács A KORMÁNY a tanácsok gazdasági hatáskörének meghatározásánál abból indult ki. hogy hazánkban a község a településrendszer egyik alapegysége, s ezért a községi tanácsokat a lakosság közösségi igényeinek kielégítésére alkalmassá kell tenni. Ezért az eddiginél lényegesen nagyobb önállóságot biztosítanak folyamatosan a községi tanácsszerveknek. Lényegében rájuk bízzák a község lakosságának alapellátásával összefüggő szervező munkát, s az ehhez szükséges szervezet kialakítását azokban az alapszolgáltatásokban, amelyeknek feltételei egy-egy községben adva vannak. A NAGY LÉLEKSZÁMÚ községekben lehetővé teszik, hogy a községi tanácsszervek a községfejlesztési feladataikat saját üzemeik (brigádok, építörészlegek) szervezésével végezzék el, továbbá egyes alapvető közösségi szükségletek kielégítésére (állami épületfenntartás, köztisztasági tevékenység, földterület-gazdálkodás, járda-, fürdőfenntartás, vízműtársulatok szervezésében való részvétel stb.) saját közüzemi vagy költség- vetési szervezetet hozhassanak létre. A községekben lehetővé teszik, hogy szolgáltató szervezeteket a községi tanácsszervek a mezőgazdasági termelő- szövetkezetekkel, fogyasztási és értékesítő szövetkezetekkel, kisipari termelőszövetkezetekkel közösen, társulásként is alapíthassanak. Több kisközség esetében ilyeneket egy- egy településcsoportra vagy járásszékhelyre is lehet szervezni. A községi kulturális intézmények (általános iskolák, óvodák. napközi otthonok, művelődési otthonok és könyvtárak, sportlétesítmények stb.). és egészségügyi intézmények vagy önálló intézményként, vagy a költségvetésen belül működnek, s fejlesztésükről és fenntartásukról a tanácsszervek gondoskodnak. A KÖZSÉGI TANÄCS- SZERVEK a megfelelő jogszabályok alapján jogosultak a község területén az alapvető ellátásban közreműködő községi üzemek, szövetkezetek, magánkisiparosok munkájáról tájékozódni és tevékenységüket — közvetlen beavatkozás nélkül, javaslattétel alapján — koordinálni. Az egyes községi intézmények, szervek vezetőinek (általános iskolák, óvodák, bölcsődék vezetői, községi orvosok) kinevezése és felmentése ezentúl a községi tanácsszervek véleményének előzetes meghallgatásával történik. A községi tanácsszervek hatósági feladatait és jogkörét folyamatosan bővítik, szélesítik. Ennek kapcsán azokat a hatósági jogosítványokat, amelyek a lakosságot alapvetően és közvetlenül érinti, s eldöntésük különleges szakértelmet nem igényel, a községi tanácsszervekhez decentralizálják: a nagyobb községekben például az egyszerűbb épületek építési engedélyezését, egyes ipar jogosítványok, működési engedélyek kiadatását stb. is a községi tanácsszervek hatáskörébe adják át. AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI jogkörök további decentralizálását szolgálja a kormánynak az az intézkedése is, hogy a nagy lélekszámú községekbe^ megfelelő felké■ . *rv rttwt p *» \ . ,,n Kőműves, ócs, asztalos, könnyűgépkezelő, tetőfedő, épület- és díszműbádogos, víz-, fűtés- szerelő, lakatos, villanyszerelő, festő, parkettás, parkettacsiszoló, autószerelő szakmunkásokat, tehergépkocsivezetőket, kubikosokat, rakodó munkásokat, raktári segédmunkásokat, kőműves segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is) azonnali belépéssel felveszünk. Munkásszállás díjtalan. Rendelet szerinti hazautazás! költséget térítünk. JELENTKEZNI LEHET A „Prosperitás‘\KTSZ Munkaügyi osztályán. Bp. IX., Viola u. 45. iú szakmunkások! Magas bérezéssel alkalmazunk benneteket budapesti és Pest megyei építkezéseinken kőműves, ács, vasbetonszerelő, festő, asztalos, parkettás, fűtés-, víz-, gáz-, villanyszerelő, műköves, lakatos, gépszerelő szakmákban. 44 ÓRÁS MUNKAHÉT. MINDEN SZOMBAT SZABAD, SZÁLLÁST. ÉTKEZÉST TÉRÍTÜNK. UTAZÁSI KÖLTSÉGTÉRÍTÉST FIZETÜNK. Jelentkezés: személyesen. Pest megyei Állami Építőipari Vállalat BUDAPEST XXI., Kis János altábornagy u. 19—21. Boráros térről HEV-vel 2 megálló. szültséeű, elsőfokú építésügyi szakigazgatási szerveket kell kialakítani. Ez a rendelkezés országosan mintegy 200—250 nagyközséget érint. A községi tanács — a járási tanács által megadott költség- vetési szabályozók és kötelező előirányzatok figyelembe vételével — költségvetését maga állapítja meg; a tanácsi fejlesztési alapból megvalósuló létesítmények fenntartásáról, üzemeltetéséről a tanács gondoskodik. Újlaki László dr. (Vége) Népi táncosok vetélkedője Vasárnap este a balaton- földván szabadtéri színpadon befejeződött a népi táncosok kétnapos dunántúli találkozója. Az idei, sorrendben immár hetedik folklórtalálkozón hat dunántúli és négy külföldi (két jugoszláv, egy cseh és egy NSZK-beli) táncegyüttes vett részt. Vasárnap a néptáncosok vezetői ültek össze szakmai tanácskozásra. A találkozó reprezentatív bemutatóval zárult. — A Központi Múzeumi Igazgatóság szakemberei megkezdték az esztergomi Keresztény Múzeumban őrzött felbecsülhetetlen értékű műkincsek restaurálását. Ä túlnyomásos oxigénkezelésrői A hazai orvosi szakirodalom egyik hiányát csökkentette Besznyák István dr. szegedi kutató nemrég megvédett kandidátusi disszertációjával, amelyben az úgynevezett hiperbárikus oxigénizáeió (túlnyomásos oxigénkezelés) alkalmazásáról folytatott több éves kísérletednek, eredményeit összegezte. A korszerű módszer felhasználási lehetőségeit két szempontból vizsgálta. Az egyik a veseátültetésekhez szükséges vese- konzerv'álás, a másik a végtagok keringési megbetegedésen A szervátültetések közül napjainkban a legelőrehala- dottabb stádiumban kétségkívül a veseátültetés van, hiszen már 1967-ig kereken 1200 ilyen műtétet hajtottak végre a világom Élő ember veséjének átültetése sok szempontból előnyösebb, viszont számos erkölcsi és egyéb probléma, meggondolás merül feL A halottak veséjének átültetését viszont megnehezíti, hogy a halál bekövetkezte után nyomban eltávolított vesét csak rövid ideig lehet életben tartani. Besznyák doktor munkatársaival egyszerű módszert dolgozott ki, amelynek lényege a vese alacsony hőmérsékleten tartása, kombinálva a túlnyomásos (oxigén kezeléssel. Az egyre növekvő számú érbetegségek az orvostudomány egyik fontos, időszerű problémáját alkotják. A túlnyomásos oxigénkezelés itt is alkalmasnak látszik klinikai fel- használásra. A végtagok keringési zavaraiban ugyanis — amilyenek a trombózis, az embólia és a baleset okozta vérellátási zavarok — mindig kimutatható a szövetek oxigénszegénysége. A hiperbárikus oxigénizáeió az állatkísérletekben előnyösnek bizonyult a végtagüszkösödéssel, elhalással járó heveny keringés zavarainál. A krónikus keringési zavarok kezelésében ' nem látszanak előnyök a gyógyszeres és műtéti kezeléssel < szemben. A végtagfekélyek gyógyulását gyorsítják. Az állatkísérletei: kedvező eredményei alapján, természetesen megfelelő óvatossággal, sor kerülhet a klinikai kipróbálásra is. Futballháború Ismeretes, hogy futballban és diplomáciában jelenleg nyári uborkaszezon van. Szerintem kell is ez a kis kikapcsolódás, és ezért is sajnálatos, hogy mint egyik, napilapunk külpolitikai hírei között olvastam, Dél-Amer lkában kitört a salvadori —hondurasi futballháború. A sajnálatos háborús konfliktushoz a salvadori— hondurasi labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzések vezettek. Az első mérkőzést a hondurasiak, a másodikat a sal- vadoriak és a döntőt semleges pályán, hosszabbítás után ugyancsak a salvadoriak nyerték. Erre kitört a háború. Hogy milyen háború? Kis pénz kis foci, kis hábo- ( rú Salvador ' és Hondurás között. Szinte hihetetlen, de ott most lőnek, de már nem kapura, nem is fölé vagy mellé, hanem egymásra. Ezért áldom a sorsomat, hogy nem Salvadorban vagy Honduras- ban láttam [ meg a taccsvonalat, mert most én is lőhetnék, csupán azért, mert a középcsa- tárunk annak idején indiszponált volt, mert az újságírók megsértették. Szerencsére ez nálunk Magyarországon nem fordulhat elő és a magyar válogatott akármilyen rosz- szul játszhat, Sós Károly, hála az égnek, senkinek sem üzen hadat és nekem nem kell most valahol Koppenhágában hasalnom a barikádokon azért, mert — de ezt most talán hagyjuk. Persze lehet, hogy az elmúlt ezer év folyamán néhányszor mi is csak azért keveredtünk háborúba, mert valami baj , volt a válogatott csapatunkkal. El tudom képzelni, hogy például a mohácsi vészt is megúszhattak volna, ha nem II. Lajos a középpályásunk és nem Tömöri a bálszélsőnk. Esetleg a II. világháborúba sem kellett volna beszállnunk, ha nem erőltetjük mindenáron a jobboldali játékot. Persze ehhez én nem tudok érdemben hozzászólni, ennek kiderítése most már a történészek és a labdarúgó szakemberek feladata. Minden esetre örülök, hogy nálunk jelenleg uborkaszezon vari, nincs válogatott mérkőzés és megnyugodtak már a kedélyek. Mert jól is néznénk ki, ha nálunk is minden elvesztett mérkőzés után U Thant- nak kellene rendet csinálni a Labdarúgó Szövetségben. Miklósi Ottó GLÓBUSZ HELYETT KÉSZÜL AZ ELSŐ HAZAI RAKTÁROZÚGÉP Kísérleti „gondola" Kopogtatnak a hűtlenek Jött, látták és országos sikert aratott a hidrogióbus. Aztán telítődött a piac, ezért két éve a maglódi Vasipari Vállalat abbahagyta a középméretű glóbusok gyártását Most — tréfásan fogalmazva — raktárra termelnek. Vagyis: fő profiljuk a raktári berendezések készítése lett Most állítanak össze a pamutipamak 80 kis szállítókocsit, a tejiparnak kísérleti állványokat és szállító- eszközöket „fabrikálnak”. Kísérleteznek az állítható fali állvánnyal, s az üzleti „gondolával”. Ez utóbbit az önkiszolgáló zöldségboltokban mint körüljárható polcokat használják feL Hazánkban a raktározás néhány éve még „kökor- szakbeli” módon történt. A fejlesztést viszont napirendre tűzte az élet, a gazdaságosságra való törekvés. Ezért van nagy jövője a gyár termékeinek. Az anyagmozgatást és raktározást ma már mindenütt igyekeznek gépesíteni. Maglód 50 féle raktári szállítókocsit kínál az országnak. Ezeknek tervei saját tervezőrész- lcgükben készültek. Legnagyobb büszkeségük: a szentesi Kontakta megrendelésére elkészítik az első hazai felrakö-szállító gépet, amely a raktár 90 centiméteres folyosóján sínrendszeren mozog majd. Ezzel jól ki lehet használni a rakteret, s olcsó az anyag mozgatása. Az év végétől megvalósul a régi álom: kompletten be tudják rendezni a raktárt — állványokkal, polcokkal, szállító gépekkel. így sikerült egy NDK-céggel kötött másfél milliós üzlet is. Univerzális állványokat szállítanak, amelyek a 3 mázsás terhelést is elbírják. Most már állandó megrendelőjük lesz az NDK. Az év elején sikeres átszervezést hajtottak végre. Külön előkészítő- és festőműhelyt létesítettek, így megvalósult a szalagszert! termelés, nem keli egymásra várniuk a műhelyeknek. | Várniuk kell viszont a munkát keresőknek. Mióta megjelent a rendelet a tsz- ek melléküzemágainak rendezéséről, egyre többen kilincselnek azok közül, akik néhány forintos órabéremelésért egykor otthagytak a gyárat. — Őket egyelőre nem vesz- szük vissza — mondja Faur Mihály igazgató —, eléggé rontották akkor a munkamorált. Másokat is el akartak csábítani. Ha nő a megrendelésünk, s nem lesz elég munkaerő, akkor jönnek majd ők is számításba. (paládi) MEGDÖBBENTŐ ADATOK a vétkes A mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén — a I QUIT n rádiót is. hihetetlen J' urcsa levelet hozott a mi- * nap a posta. Feladója egy nagyon régi barátom, aki közel negyven esztendeje él Amerikában, annak is egyik legtávolabbi pontján, a kaliforniai Los Angelesben. Én a hazai dolgokról, közös ismerőseink sorsának alakulásáról tájékoztatom, ő meg amerikai érdekességeiéről tudósít. Ez a mostani levele feltűnően vaskos volt. Kíváncsian bontottam fel és annak a nagy harcnak beszédes dokumentumai kerültek elő belőle, amely a dohányzás körül tombol az Üj Világban. American Cancer Society (Amerikai Rák Társaság) címmel működik az óriásira növekedett társadalmi szervezet, amely hadat üzent és háborút visel a dohányzás ellen. Nemcsak a sok évszázados tömegszenve- ,-----------—........ .......... d éllyel kell búrokra kelnie, az ’legszorosabb összefüggés a géa televíziót és a Ezek segítségével méretű ellenpropagandát fejt ki. (Nemrég érkeztek olyan híradások, hogy az USA egyes államaiban törvényhozási úton tiltották be a cigaretta reklámozását a hírközlő szervek, tehát az újságok, a rádió és a televízió útján.) Az American Cancer Society leghatásosabb fegyvere ebben a harcban az orvostudományi kutatások eredményét ismertető statisztika. Ennek a statisztikának az adatait közli sok milliós példányban sokszorosított körleveleiben a társaság a dohányzás szenvedélyének rabjaival. Felhívja figyelmüket arra, hogy a gégerákban meghalt amerikaiak kilencvenöt százaléka dohányos volt, tehát vitathatatlannak látszik a igazi ellenfele a magánkézben levő amerikai dohányipar, amely sok milliárdos tőkéjével szolgálatába tudta szegőd- tetni a sajtót éppen, úgy, mint gerák és' a dohányzás között A lankadatlan propaganda következtében rohamosan nő azoknak a száma, akik máról holnapra abbahagyják a dohányzást. Ha elhatározásukat bejelentik a társaságnak, dicsérő oklevelet és egy öt és fél centiméter átmérőjű égő vörös színű jevényt kapnak, amelyen két nagy fehér betű, az I és Q látható. A jelentése: „I Quit”, „Én elhagytam”, már mint a dohányzást. A társaság arra kéri „kitüntetettjeit”,1 a jelvényt ruhájukra tűzve állandóan viseljék. — Én is viselem — írja a barátom —, korábban naponta elszívtam egy-két doboz cigarettát, de egyik percről a másikra abbahagytam a dohányzást. Ezért kaptam a „kitüntetést”. Magyar László MÉM összesítése szerint — tavaly több mint 50 000 üzemi baleset történt, ezekből 8281 halálos kimenetelű volt. A múlt évihez hasonló mulasztások miatt idén máris 120 ember vesztette életét, 90 személy pedig csonkulásos baleset áldozata lett. A vizsgálat adatai szerint idén külön gondot jelent, hogy a nagyobb mennyiségű és helyenként megdőlt gabonatermés fennakadást okoz a kombájnok és az aratógépek munkájában. A dolgozók szabálytalan megoldásokat vesznek igénybe. Gyakran figyelmen. kívül hagyják még azt az alapvétő szabályt is, hogy a gépek forgó és mozgó részein csak a meghajtómű teljes kikapcsolása után lehet bármiféle munkát elvégezni. Számos balesetet okozott, hogy a működő gép hatósugarában nemcsak a gépek kioktatott kezelőszemélyzete tartózkodott, hanem idegenek, akik súlyos balesetek áldozatai lettek. Illetékesek felhívják a gazdaságok vezetőinek figyelmét arra, hogy az eddiginél szigorúbban követeljék meg a munkavédelmi szabályok betartását