Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-27 / 172. szám
1969. JÚLIUS 27.. VASÁRNAP !» Moholy-Nagy és kortársainak kiállításai (László Lilla linója) Folyóiratszemle Tajtékos a hegy a cseresznyevirágtól, a fogantatástól, a feltámadástól. Nem látszik a barackfa a lila lángtól, nem látszik a hegy önmagától, a szemem a csodálkozástól, ni, szárnyam suhog, váltamra vetett kabátom. Rügy a számban, agyamban folytatódik, kinyúlik, megsokszorozódik, elvegyül a széllel, szikrázik a hegy csontja, felfűzi kő-csigolyáit; tapad a napsugárhoz, rigócsőrön villámlik, lábnyomot szemlél a földön, zuhan velem, elkeveredni a fűben, az édes-ízűben, keserűben. Gondolatomat telíti, csontomig szól a létezés, világit bennem, mint a foszfor. Két gyöngéded gally idáig határol tenyérnyi mintát Európából, az idő ráncából, történelmi gyalogutat, elefánt-farát egy autóbusznak, temető sarkát, ahogy a színről kiszorítja, tolul kőház, gépszín, füst irka-firka; egy ember arcát, a szorongás absztrahálja, szül neki magányt a magányba, néz, néz, tekintetével fordul ebbe a szivárvány-fergetegbe. Keze, mint a gyökér, olyan fogódzót akarna vágyik, mint a viráglomb, olyan agyra. Olyan munkára, amit most kezem végez: a föld bársonyát közvetíti az észleléshez, a halál absztrakcióiba a fű tőrdöfését. A testem áramkörébe vonta hegy és ég, egy virág sejtjeiből a képzeteimbe a Nap vérrendszere kering be, amit az idő már kitakargat, halántékomon zöld árnyékok vannak, létem s a világ zűrzavarához agyam s a barackfa egyensúlya arányos, ki a mindenség darazsaival ércesre marattar most a levegő kötése rajtam, sarkamtól koponyatetőmig ember teremtődik! TÁRSADALMI SZEMLE júliusi, kettős számában. A folyóirat összevont, július— augusztusi száma a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának fő dokumentuma mellett közli as : MSZMP Központi Bizottsága I június 26-i ülésének állásfog- \ lalását a nemzetközi tanács. | kozás jelentőségéről. Ugyan- ; csak közzétette a folyóirai ; szerkesztősége Aczél György ! előadói beszédét, melyet a I Központi ..Bizottság június 26-i ! ülésén mondott el, Tudományipolitikánk irányelveiről cím- j mel. Az előadói beszéd, vala- : mint a Központi Bizottság : tudománypolitikai irányelved inagy alapossággal elemzik ha- Izai tudományos életünk helyzetét, eredményeit s gyengéit Is nagy teret szentelnek a to- : vábbfejlődés lehetőségeinek. A i Központi Bizottság ülése, vala- Imint az ott elfogadott irány- ! elvek kétségtelenül hosszú távú i programot adtak a különböze i tudományágak művelőinek, de jegyben a közvélemény fi gy étimét is felhívták a tudomány j fontosságára, gazdasági-társa, j dalmi jelentőségére. A folyóirat dr. Varga György tolláiból kijpöl érdekes cikket A \ „problematikus” vállalatokró • címmel; a fizetésképtelenné [vált, s szanálásra ítélt gazdasági egységekről. Ugyancsak aktuális, a reform által új módon feltett, s más megvilágításba helyezett kérdésekkel foglalkozik egy másik cikk szerzője, Csendes Béla. A mezőgazdasági fejlődés és hatékonyság Összefüggéseit, s lehetőségeit vizsgálja, több kérdésben eredeti nézőpontot választva. A folyóirat Eszmecsere rovatában négy cikk kapott helyet Háy László a fejlődő országok jelenéről és jövőjéről ír, Schmidt Péter a tanácsok, mint képviseleti szervek problémáit elemzi. Szigeti József hosszabb cikke az utóbbi hónapokban különböző témák kapcsán kibontakozott viták jellegéről meditál, s több kérdésben kritikai álláspontot foglal el, akárcsak Görgényi Ferenc, aki Eltérő álláspontok vagy egészségtelen polarizáció? című cikkében Hegedűs András és Márkus Mária korstársbeli cikkéhez fűz reflexiókat Napjaink egyik sokat vitatott kérdésével foglalkozik a amelynek működési mechanizmusa jórészt feltáratlan. A Magyar világ rovatban két írás az alkoholizmussal foglalkozik, különböző szemszögből vizsgálva a kérdést, de nem sok újat nyújtva, s némi túldramatizáltsággal. Szimpatikus, s eddig csak hiányként észlelt vállalkozásba kezdett az űj írás júliusi számában, melyet — mint a szerkesztőség jelezte — augusztusi és szeptemberi számában folytatni kíván. Nem kevesebbre vállalkozott a szerkesztőség, mint fiatal, pálj'ájukat most kezdő költők — majd később írók — bemutatására, jellegzetes: műveik közlésére, s ugyanakkor a „beérkezettek”, a „nagyok” hozzászólásainak közlésére a fiatal írókról. Szimpatikus a vállalkozás, mert valóban fórumot kínál a fiatalabbaknak s idősebbeknek, s a fórummal az elvek és eszmék tisztázásának lehetőségét. Szimpatikus továbbá azért is, mert művekkel kívánják folytatni e polémiát, végső soron az olvasóra bízva az ítélkezést. A júliusi számban tizenkét ifjú költő verseit olvashatjuk, s huszonhat hozzászólást, többek között Déry Tibor, Illés Endre, Juhász Ferenc, Lengyel József, Örkény István, Simon István, Váci Mihály, Veres Péter véleményét. A versek — de hiszen ki is kívánhatná az ellenkezőjét? — rajzolta „korosztálykép” színei erősen elütnek egymástól, sajnos, elsősorban a reménytelenség szürkéjét hangsúlyozva. Nem a színek elütő volta miatt, sokkal inkább a stílussá, pózzá merevedett panaszkodás miatt támad hiányérzetünk a verseket végigolvasva. Igaz, jó néhány sorban fölcsillan a küzdés értelme s vállalása, mégis, az ifjaktól, éppen koruknál fogva, több robbanóanyagot, érzelmi töltést vártunk. Ami a „bölcsek asztalát” illeti: _ sok okosat tudnak mondani a fiataloknak, sőt, még olyat is, ami példa lehet. Mégis, talán illetlenségnek hangzik, de igaz, többet vártunk, reméltünk. Többet, a szó tág értelmében, a megszenvedett tapasztalatokból többet. Mert így sűrűn tanáros hanghordozásba csap át az idősebb társak szava, s aligha kétséges, hogy az ilyesfajta okítást a mindig tiszteletlen, tehát most sem különb nebulók megmosolyogják ... A folyóirat egyéb anyagainak érthetően szűkebb hely jutott: Galambos Lajos kisregényének első részletét olvashattuk, a szerzőtől már- már megszokottá vált kimun- kálatlanság jellemzi, valamint Fehér Ferenc cikkét Brecht és Lukács György viszonyáról, reflexióként Major Tamás egy korábban megjelent tanulmányára. (m) Több, nagy jelentőségű dokumentum, — így a moszkvai tanácskozás fő anyaga, valamint a párt Központi Bizottsága tudománypolitikai irányelvei — kapott helyet a műveiből. Ezt csak részint te- ^ szí érthetővé, hogy Moholy ^ korán külföldre került. Uttö-Si rő tevékenységet fejtett ki as , Bauhausban, ebben a száza-S dunk egész építő- és iparmű-^ vésze tét megreformálni ké- ^ szülő hatalmas nemzetközi ki- ^ sérletben, vállalkozásban. (Az$ iskola tizennégy kötetből álló ^ könyvsorozatából kettőnek Moholy a szerzője.) A Bau-fc haus német, osztrák területről % való hitleri „kiradírozása” S után sem tért vissza Magyar-^ országra a művész: külföldön^ lett híres, majd világhírű. —^ Amerikában épp most vándo- ^ rol nagyvárosról nagyvárosra ^ I gyűjteményes kiállítása. A fehérvári kiállítás itthoni^ munkáiból mutat csak be. El-^ ; sősorban a fényképezőgéppel,« a fénnyel, a montázzsal való« ; képzőművészeti kísérleteiből. ^ Moholy hazai kortársai kö- ^ . zött az egyik legjelentősebb az.§ építész Molnár Farkas. Balol- ^ dali művészként indult 19- ^ • ben, utána ugyancsak meg- ^ járta a Bauhaus iskoláját. Ez^' j elsősorban nem annyira gya-fc 1 korlati munkát, mint inkább« i izzó szellemi élményt jelentett^ j nemzetközi részvevőinek:^ ; európai feloszlása után ki-ki ^ • hazatért szülőföldjére, hogy ^ > ott kamatoztassa tanulná- ^ ! nyait. Molnár Farkas is haza- ^ ! jött. Elsősorban a kislakásépí-« ! téshez, a modem tömeglakás-« : akcióhoz fűzte legnagyobb^ ! ambícióit. Baloldalisága mi- ^ ; att, vagy csak azért, mert va- ^ ; lóban világszínvonalú irány- Sj ! zatokat képviselt? — később | 5 kizárták az Építőművészek ^ $ Szövetségéből. Elképzeléseit ^ i főként néhány rózsadombi vil- ^ ^ Iában valósította meg — élet- ^ 5 műve torzó maradt. A négy- ^ $ venes években, bizonyos fokig ^ ; csatlakozott jobboldali irány-^ $ zatokhoz — az ember tehet- í S v J sége és energiái, ha nem tud- ^ 5 nak kiteljesedni, pusztítani is ^ ^ tudják a személyiséget! Mól- ^ $ nár Farkas munkásságáról ^ | főbb vonalakban ugyancsak ^ S képet ad a fehérvári kiállítás.^ s ^ ^ Az itt megismertek közül $ $: Breuer Marcellit említeném ^ ^ még az építészt, a csőbútor ^ ^ feltalálóját. Ö a fasizmus mi-^ 5 att kényszerült elhagyni Ma- ^ | gyarországot. Kassák Lajos- ^ ^ nak itt megtekinthető képző- ^ művészeti alkotásaira most ^ $ azért nem térnék ki, mert t; ^ ezekkel már más kiállításokon^ ^ is találkozhattunk az elmúlt^ ^ évtizedben. | $ A fehérvári bemutatón sze-^ $ replő munkák többnyire a hú-^ i; szas években készülitek. Még-^ ^ is, mennyire mai ez a forrna-^ ^ nyelv! Ugyanakkor egy ke-^ § véssé történelminek tűnik már ^ « szemünkben, hiszen a szemlélő^ i; az azóta eltelt évtizedek ta_ ^ ^ pasztalatait, a hiányokat, ^ ^ árnyoldalakat, a határokat is ^ ^ megismerhette. $ Padányi Anna BIHARI SÁNDOR: Tenyérnyi Európából Székesfehérvár múzeumai kezdeményező szerepet visznek a magyar képzőművészeti örökség bátor, feltáró kezelésében. Esztendők óta egy sereg olyan hazai festőt, szobrászt vagy éppen népművészeti alkotást ismerhetünk meg fehérvári kiállítótermekben, akikről, melyekről az elmúlt évtizedekben inkább csak hallani lehetett, vagy még azt sem. A Csontváry kiállítás nyitotta meg a sort, utána jöttek a konstruktivisták, a dunántúli pásztorfaragások, és a többi. Ezen a nyáron először a Néprajzi Múzeum anyagából való festett magyar fatáblák bemutatójával lepett meg a város. A fehérvári példa bizonyítja — amennyiben bizonyításra szorul —, hogy vidéken is lehet országos jelentőségű dolgokat produkálni a szellemi, művészeti életben. (Mint ahogy ugyanezt bizonyította megyénkben például Szentendrén számos kulturális esemény, gondoljunk többek között a Vajda György kiállításra, vagy a mostani nyári színházi játékokra.) De maradjunk Fehérvárott Az ottani István király Múzeumban június végén nyíH meg a „Moholy-Nagy Lászlc és kortársai” című kiállítás Egy bemutató, amely megerősíti a szemlélőben az érzést hogy a hazai képzőművészetben és építészetben az else világháborús veszteségek és a proletárdiktatúra bukása utár is adva volt egy olyan fiatal csoport — amelynek tagjai! zömmel a forradalmi áramlatok avatták alkotóvá —, melyben az egyes művészek eléggé azonosan vélekedtek a művészetnek korunkban betöltendő feladatáról ahhoz, hogy iskolát teremtsenek. Olyat, amelj párhuzamosan haladhatott volna a nagyvilággal, amelj áttörő erővel léphetett voln: fel itthon, kedvezőbb történelmi, társadalmi, szellemi feltételek között. Moholy-Nagy Lászlóról mái rengeteget hallottunk, de látn eddig nem láthattunk semmi vezető anyagának szerzője, Szabó Béla. A termelés korszerűsítése, a foglalkoztatottság s a bérpolitika szorosan összefüggenek, mégis sok esetben úgy tűnik, mintha külön utakon járnának, s ez érthetően, nehezen feloldható ellentmondásokhoz vezet. A cikk szerzője elsősorban a kérdéskomplexum elvi vetüle- tét vizsgálja, nem ártott volna, már csak a meggyőző erő növelése érdekében is, a nagyobb gyakorlatiasság. Vitányi Iván hosszabb cikkben $ foglalkozik a társadalmi for- $ mációk elmélete és a művé- $ szetszociológia közötti össze- $ kötő kapcsok, lehetséges he- $ lyettesítések bonyolult kérdé- $ seivel, már-már szakfolvóirat- $ ba kívánkozó színvonalon. A J folyóirat Fórum rovatában § két igen érdekes cikk került ^ közlésre. Hegedűs András— ^ Rozgonyi Tamás: Döntési ^ rendszerünk a szociológus sze- J mével címmel a „szervezett ^ felelőtlenség” meglétét, s léte- ^ zésének okait vizsgálják a « gazdasági életben, a többi kö- $ zött azt a lényeges kérdést, $ hogy a jog szerint és a valójá- ^ ban döntők az esetek többsé- $ gében miért nem azonosak? $ A szerzők főként csak meg- $ állapítják a kórismét, de nem $ túl nagy energiával kutatják ^ a lehetséges megoldásokat, s $ ez hiba. Gondolatébresztés- J ként viszont cikkük — telita- ^ lálat. A „szervezett felelőtlen- 5 ség” létezésének veszélyeit az ^ állami élet egyes területein 5 vizsgálja a másik cikk, mely- j nek szerzője Száméi Lajos. § Mindkét írás, annak ellenére, ! hogy részleteiben vitatható, s ! ellentmondásos megáüapítá- ! sokat is tartalmaz, egészében S olyan tevékenységi területre S irányítja a figyelmet, mely a ; gazdasági reform kapcsán ; nagy szerephez jutott, de szokták. Kati hátat fordított a kék derengésnek. Kaparászó hangok a membránon. — Kati! Sírsz? A férfiszínész torokhangja, női nevetés, római utcazaj, pedig a hang egészen halkra van állítva, hogy közben lehessen csevegni a telefonba. — Sírsz? Vagy mi van?' — Most mondd meg!... — Kati gyerekesen szipogott. — Most mondd meg! -ötkor végez a hivatalban. Ötkor! És mindennap éjfélkor... Azért vette ezt a rohadt televíziót, hogy ő nyugodtan mindennap éjfélig... — De mit mond? Mégis, mit mond? Valamit csak mond? — Vigyorog. — Mit csinál? — Vi-gyo-rog! — Hogy? Egyszerűen csak Vigyorog? Részeg? — Nem részeg. Megáll az ajtóban és vi-gyo-rog! — Nézd! Ennek is gyereke lesz! — Ancsa hangja az igazi Cilmélvezők hangja. — Te, én azt hiszem, leteszem a kagylót. — Jaj, ne, ne! Ne haragudj! Csak közben néztem a képet és ennek a fekete párducnak is... Bocsáss meg! Szóval, csak vigyorog? És te hagyod? — Mit? — Hát amit mondasz! Hogy nem jár haza. — Tehetetlen vagyok. — Meg se kérdezed, hogy hol járt? — Nem merem. — De hátha valami fontos dolga van valóban. — Minden nap? Ugyan már! — Hát persze, minden nap, az sok. Hát persze... — Te, én tényleg leteszem. Nem untatlak ezzel. Most hirtelen rám jött. Nézd csak a filmet. Én leteszem. Kikapcsolom, és ... — Kati! — Csend. — Kati! Halló ! !... — Itt vagyok. — Ne marháSkodj! Ha közel laknánk, odamennék most hozzád. Jó lenne? Ez a telefon semmit sem ér! — Te!... Tudod, az is lehet, hogy nincs nője. Hogy nincs senkije. Csak az a gyanús, hogy vigyorog. — Hát az rém dühítő lehet. — Már arra is gondoltam, hogy egyszerűen csak nincs kedve haza jönni. — De akkor meg mit csinál estig? — Jaj, ebbe beleőrülök! Becsúszkált térden a heverő sarkába, a falig, a párnák közé. Már össze-vissza guban- colódtak a párnák. Két kézzel szorongatta a zöld kagylót: — És az a vigyorgás, tudod!... — Ez nem fér a fejembe. — Ancsa mintha csak véletlenül beszélne a telefonba. Hirtelen felkiáltott: — Jaj, nézted a képet? Ne haragudj, de szegény... — Nem néztem a képet! Nem nézek semmit! Semmit! — Csak azért, mert szegény ... nézd! Meghalt! — Mit csinált? — Tognazzi. Meghalt! Jaj, nézd gyorsan! Ül a postán egy fotelban, holtan. Nem bírta ... Költögetik, de hiába ... Ó, de sajnálom... —■ Meghalt?! — Konyec! Isten büntetése, mi? Láttad? Kati lassan a tévé felé fordult, szétbomlott vörös haja mögül nézte az elsötétülő képet. Ancsa hangja reménykedővé vált, szeretett volna visz- szatémi Toglnazzira. — Láttad? Halló, Kati! — Legalább erre gondoltam. — Kati bámulta a homályos képernyőt. — Erre. Hogy izgulok érte, nem történt-e valami baja. — Eh, ilyesmire ne gondolj! — De hátha! Hátha éppen ma jött volna időben! Csal: valahol, valami... Ilyenkor már mindig az jár a fejemben, hogy felhívom a mentőket, -> rendőrséget, a kórházakat... — Hülyeség! — Tudod, ha megtartottuk ^ volna. — Mit? ^ — A gye-re-ket! Ha a gye- $ reket megtartottuk volna, ta- ^ Ián akkor... De éppen attól ^ féltem, hogy majd idegesíti. —^ Kata felnevetett, kurtán, bele ^ a kagylóba. — Hogy akkor ^ majd nem jár haza... — Mert az ember spekulál. ^ — Mit mondasz? — Mondom: mert az ember^ mindig ki akarja számítani, ^ hogy hogyan jobb. Megette aí fene. Nézed a híradót? — Nem. § — Várj, én is kikapcsolom. ^ Kata nem mozdult. A sár- ^ kán guggolt, zsibbadt a lába, ^ de nem helyezkedett kénye-^ lembe. A képernyőn egymást^ váltogatták a városok, utcák,« tankok, gyárak, gépek. Tarkó-« ra szorított kézzel fehéringes ^ fiatalok futottak a fal mellett.^ Repülő zuhant a fák közé. Egy ^ néger miniszter arca Az ^ ENSZ tárgyalóterme. A be-> mondó öblös, tárgyilagos ^ hangja. | — Itt vagyok — hallotta ^ Ancsát a vonalból. — Kati? ^ — Mondd csak. — Mit? $ — Nem tudom. Sí 1919 MÁRTÍRJAI
