Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-18 / 164. szám

fi 1969. JCLIUS 18., FENTEK ha felébrednének Bemutatjuk népköztársaságunk intézményeit (6) A Minisztertanács Az ősök Emlékül a Szív 216 za­rándokának, kik 1887. évi június 18-án e révpart kö­zelében a Dunába haltak. Állította Paks kath. közön­sége 1909-ben.” A dömperek és a hernyó­talpakon kúszó-mászó föld­gyaluk gondosan kikerülték a már régóta csonka kezű szen­tet. Kilométerekről látszik, egykedvűen nézi a Dunán sú­lyos uszályokkal erőlködő ha­jókat. És hallgatja az éktelen nagy motorzúgást. Némán tű­ri. hogy a domb a háta mögül eltűnjön, elhordja az ötven, száz, vagy ki tudja, hány döm­per. Két hónapja még békés juhnyáj legelészett itt, most már csak felforgatott, meg­bolygatott talaj^ található az akkor zöldellő fű helyén. A juhekol is majdnem útban volt, de meghagyták. Talán nem is volt szükség a terüle­tére, talán kegyes tiszteletből: „Ne kelljen a nyájnak olyan gyorsan elszokni e tájról.” A vízparti szentet is meg­hagyták. Miért ne! Aki oda visz virágcsokrot — bár egyet sem találtam ott —, az csak vigye. Különben sem múlhat egy atomerőmű sorsa pont azon a néhány négyszögölnyi területen. Itt-ott néhány percre meg­állítottam pár embert. Gon­doltam, jólesik nekik is egy kis szusszanás a nagy munka hevében, én pedig, sok min­dent megtudhatok tőlük. Er­ről is kérdeztem őket. — Valami szentféle lehet, mert kereszt van a kezében — mondták. — A faluban biztos talál valakit, aki tudja. nem idevalósiak vagyunü. Elnézést... Viszlát... Nor- mázunk ... Az egyik dömperről közép­korú ember szállt le. Csak úgy, a próba kedvéért tőle is megkérdem. _— Ha ilyen érdekli, csak tőlem tessék kérdezni — vá­laszol. — Paksi vagyok. Vala­mikor itt játszadoztunk. Egyébként Kiss István a ne­vem. A régi öregektől hallotta a vízparti szent tör­ténetét: — Annak idején a hívők állandóan zarándokoltak. Ha eső kellett, azért, ha jégverés jött, azért. Mindenért. Egy­szer egy ilyen processzió át akart menni a Dunán, fel­szálltak a kompra, el is in­dultak, de hirtelen vihar tá­madt. mindenki megrémült, elvesztették önuralmukat, az egyik szélén összetorlódtak, megbillent a komp, felborult, és vízbe fulladt 216 zarándok. Ha összeszámoljuk az éve­ket, még egy évszázada sincs ennek az esetnek. A minden­napos természeti nehézségen sem tudtak úrrá lenni: átke­lés a Dunán, eső, dörgés, vil­lámlás — ez valami földöntúli nagy dolog volt! Félelmükben a hullámsírba rohantak. A kőszent mozdulatlan. Előtte a vízpart 1969 tavaszán is zöldbe borult. A fűzek alatt tömzsi ember horgászik: — Ez mindig jó halfogó­terület volt. Kalocsáról járok át ide minden évben, de azt hiszem, el kell búcsúznom tő­le, mert itt mindent felforgat­nak. Itt kezdődik majd a nagy csatorna az atomhoz. A fürge motor gyorsan át­röpíti a kompot a túlsó oldal­ról. Tavaly valaki azt mondta, hogy meg kellene szüntetni ezt a kompjáratot, mert nincs utasa. Most majd mindennap eggyel-kettővel több akad. Az erőmű szívja az embereket. — A feleségemmel együtt jönnék — mondja odébb va­laki az egyik vezetőember­nek. — Én épületasztalos va­gyok, a feleségem gépírónő. — Maga már most jöhet, a felesége egy kicsit később. Tetszik látni, most szereljük össze az irodaépületeket. Oda gépírónő is kell. — Mikorra lesz ez kész? — Gyorsan megy. Előre­gyártott faelemekből készül, öt ilyen irodaházat szerelünk össze. Egy-egy alig tart to­vább, mint a cirkuszosoknak a sátorverés. — Azért arra még van időm, hogy hazamenjek Dunapataj- ra a papírokért? — Siessenek. Szűcs Lajos amolyan minde­nes féle az építkezésen. A művezető még nem ért vissza a központtól, most ő irányít: az egyik percben azt kell el­döntenie; hol rakják le a tég­lát, mert két brigád is várja, a másikban pedig a betonke­verőkhöz kell menni. Vele már két hónappal ezelőtt megis­merkedtem. Örömmel újsá­golja, hogy azóta mennyi min­den megváltozott. — Az építkezést már tele­fonon is el lehet érni. Először a szabadban, oszlopon volt a készülék, de pár napja be­szerelték egy irodakocsiba. Már van közvetlen kapcsola­tunk a világgal. Csak a Paks —32_est kell hívni... Az arté­zi kútunk már ontja a vizet. Percenként 150—200 litert ad. Csak azt nem tudjuk megérte­ni, hogy a téglát miért nem a Dunán szállítják ide uszá­lyokkal. Ésszerűbb lenne, hi­szen itt a víz az orrunk előtt. Érdeklődöm a két hónappal ezelőtt megismert emberek után. — A köszörűs itt dolgozik-e még? — Persze. Nagyon pontos munkás. Alacsony termetű, az ember ki sem nézné belőle, hogy így bírja. Most is a be­tont cipeli, nézze csak! Az óriási lépegető eszkavá- tor egyelőre még mozdulatla­nul nyújtózik. Most is embe­rek sürögnek körülötte, mint két hónapja. Még szerelik. Ez emeli majd ki a csatorna med­rét. Tőle nem messze, mint a hangyák, nyüzsögnek a föld­gyaluk, dömperek. Az egyik dombon két markológép töltö­geti a dömpereket. Néhány kotrógépkezelő ép­pen pihenőt tart: Schvveighard András. Pisák János és Ha­mar Márton. A dombélen ácsorognak, és nagy szaksze­rűséggel vizsgálnak valamit. Közelebb érve látom, hogy emberi koponyák í tucatját. Kosárra való láb­szárcsont is hever mellettük. — Mondja, maga szerint ! hány évesek lehetnek? — kér­dik tőlem. — Fogalmam nincs, nem ér­tek az ilyesmihez. — Mi sem, de kíváncsiak vagyunk rá. — Hogy kerültek ezek ide? — A gép forgatta ki. Néme­lyik fél méterre volt a föld • • • alatt, némelyik mélyebben. Mi pedig még tíz méterre is megbolygatjuk a talajt, hát ilyenkor előkerül minden. Előttünk nincs titka a föld­nek. — Nincs titka? Hiszen tő­lem kérdik, hogy hány évesek — heccelem őket. — Nem úgy értjük. Mi min­dent előpiszkálunk, csak né­ha azt sem tudjuk, hogy mit. — Miért nem szólnak a múzeumnak? . — Már szóltunk. Ismét előkerül Kiss István, a mindentudó dömperes. — Én telefonáltam a mú­zeumnak. Ehhez mi nem ér­tünk. ez az ő dolguk. Én csak annyit tudok az iskolából, hogy errefelé állítólag nagy csaták voltak a törökkel. Schweighard Andrást ma­gyarázza : — Kérem, itt nincs pilla­natnyi megállás sem. A gép­nek állandóan kell dolgoznia, az ember csak addig ér rá, amíg megrakják a gépét. Mi váltogatjuk egymást. Sok százezer köbméter földet kell itt megmozgatni. A normások a múltkor kikalkulálták, hogy egy dömper átlagosan 49 perc alatt fordul meg egy terhivel. Egyszerre mondjuk 5 köbmé­tert szállít, szóval, idő kell, amíg eltűnik innen ez a sok föld. De azért fogy. Ott látni, hogy mekkora volt ez a domb, s már van is belőle, nincs is. Nem azért járunk ide százki­lométerekről, hogy aludjunk. Közben valóban megérkez­nek ' a múzeum szakemberei. Gyors terepszemle, összeszed­nek néhány cserépdarabot, megnézik a csontmaradványo­kat, beszélgetnek a munká­sokkal. Rosner Gyula múzeo- lógus arca hol halvány, hol derűs. — Emberek, ez Árpád-kori temető volt. Honfoglaló őseink ... Kár, hogy a gép összeforgatott mindent. Nagy kár. Tudományos érték ment tönkre. A munkások: — Mi is sajnáljuk. De hát a munka nem állhat meg. Sür­get az erőmű, kell a villany­áram. ★ Az ősök a föld alatt pihen­nek. Azok is, akik hősök vol­tak, azok is, akik szerencsét­lenül jártak. Utódjaik építik az első magyar atomerőművet. Boda Ferenc Alkotmányunk az állam­igazgatás legfelsőbb szerve­ként a Minisztertanácsot je­löli meg. Az 1957. évi II. tör­vénnyel végrehajtott alkot­mánymódosítás ehhez a meg­jelöléshez „magyar forradal­mi munkás-paraszt kormány” közelebbi meghatározást fűz. Az alkotmánymódosítás az 1956. évi ellenforradalom le­verését követően újólag alá kívánta húzni azt, hogy a Ma­gyar Népköztársaság állam­hatalma a dolgozó parasztság­gal szövetséges munkásosztály diktatúráját valósítja meg. (E módosítás egyébként a Mi­nisztertanács jogi helyzetében semmilyen változást nem je­lentett.) ★ Alkotmányunk világosan ki­fejezésre juttatja, hogy a Mi­nisztertanács az államhatalom legfelsőbb, szerveinek (tehát az országgyűlésnek és a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak) végrehajtó-rendelkező szerve. („A Minisztertanács biztosítja a törvények és a Népköztársaság Elnöki Taná­csa rendeletéinek végrehajtá­sát.”) , A kormány tevékenységét a szocializmus felépítésének fel­adatai határozzák meg; a tör­vények alapján irányítja és ellenőrzi az államigazgatás munkáját, s ennek során ma­ga is jogszabályokat bocsát ki. A Minisztertanács feladatai végzése során tehát alkotmá­nyos kötelezettségének tesz eleget. Tagjait az országgyű­lés, illetve ha az nem ülésezik, az Elnöki Tanács választja; ugyanakkor a kormány az or­szággyűlésnek felelős az általa jóváhagyott kormányprogram, valamint az általános állami politika megvalósításáért. Az országgyűlés tehát nem irá­nyíthatja operatívan a kor­mányt, hanem politikai ellen­őrzést gyakorol a munkája fe­lett; ez a bizalom megadásá­ban vagy megvonásában feje­ződik ki. Ha röviden kívánnánk ösz- szefoglalni a Minisztertanács legfontosabb feladatait és ha­táskörét, azt mondhatjuk; a Minisztertanács irányítja, ve­zeti az egész államigazgatási szervezet működését a munka- területükre jutó állami fel­adatok megvalósítására; az alája rendelt államigazgatási szerveken keresztül irányítja az ország valamennyi, állami tulajdonban levő termelő, szolgáltató, elosztó egységét; a társadalmi tulajdonban levő termelőegységekre támaszkod­va gondoskodik a népgazda­sági tervek megvalósításáról. A Minisztertanács hatásköré­nek kiterjedtségét jól jelzi al­kotmányunknak az a rendel­kezése. amely feljogosítja a kormányt arra, hogy az ál­lamigazgatás körébe tartozó bármely ügyben közvetlenül intézkedjék. ★ A Minisztertanácsot megil­leti a törvénykezdeményezés joga; az általa beterjesztett törvényjavaslatot az ország- gyűlés tárgyalni köteles. Ugyanígy kezdeményezheti az Elnöki Tanácsnál törvényere­jű rendeletek (határozatok) hozatalát. A Minisztertanács testületi szerv. Ezt fejezi ki, hogy vala­mennyi tagja egyenlő joggal vesz részt a kormány ülésein, rendeletéinek és határozatai­nak meghozatalában. A Mi­nisztertanács kollektív mun­kájában a kormány egyik tag­ja sincs a kormány elnökének vagy bármely más tisztségvi­selőjének alárendelve. A Minisztertanács működé­A meteorológiai prognózisok mostanában nap mint nap délutánra várják a zivataro­kat, és a jóslások ebben a vo­natkozásban csaknem mara­déktalanul beválnak. Hogy miért? Mert nálunk a kétféle, a front- és a hózivatar közül túlnyomó többségében az utób­bi fordul elő. Ez pedig a talaj erős felmelegedésével függ össze, mert születését a pára­dús levegő heves felszálló áramlásának köszönheti. Ha valahol a talaj szintjén a páradús levegöréteg erőtel­jesen felmelegszik, kénytelen felemelkedni, keresztültörve a fölötte fekvő hűvösebb, te­hát tulajdonképpen nehezebb rétegen. Felszállása közben az­után fokozatosan lehűl, a ben­ne levő pára esőcseppekké vagy esetleg rögtön jégkristá­lyokká alakul át és hatalmas magasra feltornyosuló go- molyfelhők fejlődnek ki. sének fő formája a Miniszter­tanács ülése. Csak ez gyako­rolhatja a Minisztertanács ha­táskörének teljességét, mind a kormányzati tevékenységben, mind pedig az államigazgatás legfelsőbb irányításában. A kormány üléseire általában kéthetenként kerül sor: azok­ról — a napirenden szerepelt problémák súlyának megfele­lően — minden alkalommal hivatalos kommüniké jelenik meg a sajtóban. ★ A kormány intézkedéseinek két fontos formája van: a mi­nisztertanácsi rendelet, illetve a minisztertanácsi határozat, A Minisztertanács rendeletet ad ki, ha a kiadandó jogsza­bály az állampolgárokra köz­vetlenül jogokat ruház, köte­lezettségeket hárít, vagy egyébként is széles körben közvetlen befolyással van az állampolgárok jogviszonyaira. Határozatot ad ki a Miniszter- tanács, ha az általa hozott jog­szabály valamely kérdésben az állami vezetés sokirányú, többoldalú, hosszabb időre szóló meghatározását tartal­mazza, vagy ha a jogszabály csak az állami szervekre és vállalatokra vonatkozik. Újlaki László dr. Ezeknek a felhőknek a kiala­kulása viszont megzavarja a légköri villamosság egyensú­lyát, mert a felhő jóval na­gyobb elektromos töltéssel rendelkezik, mint a környeze­te. Ezért az ellentétes töltések vonzása alapján a közeli fel­hők, illetve a mélyben fekvő talaj egymást kiegyenlítő po­zitív és negatív töltése átren­deződik, úgy, hogy a felhő fe­löli oldalon az ellentétes töl­tés helyezkedik el. Ha azután megvan a megfelelő feszült­ségkülönbség is — ami a való­ságban millió voltos szinten jelentkezik — átcsap az elekt­romos szikra, a villám, s ez­zel kitört a zivatar. Ez a je­lenség ugyanis zivatar akkor is, ha akár egyetlen csepp eső sem hull. A zivatar kifejlődésében te­hát döntő szerepe van a me­legnek, a talaj felmelegedésé­nek. ÜZENJ MAJD ÉRTEM Homokba süppedt testéről milli­méterenként fogyott el az árnyék, s lépett helyébe a nap. Lusta volt megmozdulni, követni a fa lombjá­nak hűvösét. A nap tüze még nem volt kibírhatatlanul forró, ezért ma­radt. A vízről hangok kusza csomói csapódtak füléig, de nem erőltette, hogy bárifut is megértsen a sikkan- tásokból, kacajokból, s harsány rö­högésből. Locsolják egymást, ezért a vigalom. Mi a jó benne, mit lehet vigyorogni rajta? Nem értette soha, most se’. Feküdt a homokban, s úgy érezte, a meleg kvarcszemcsék ki­szívják belőle mindazt, amit egy esztendő belesulykolt. A kormot, füstöt, idegességet, a zsúfolt villa­moson való tülekedést, a veszeke­déseket a többiekkel, a főnöki in­gerültséget, a város s a munka minden nyomát. Két hét, s még csak három nap ment el belőle! Fut az idő? Nem, most nem fut, már úgy érzi, mintha egy hete lenne itt. Első nap délig aludt. Finom. Micsoda mázli volt, amikor Karcsi fölaján­lotta;* öregem, ha megfelel, leme­hetsz hozzánk, ott áll üresen a ház. Még tanácsokat is adott, melyik vendéglőben érdemes enni, me­lyik üzletben vásárolni... Karcsi rendes srác, talán az egyetlen abból az egész bagázsból ott, abban a ... hagyjuk, most ne is gondoljunk rá. Égetni kezdte bőrét a nap. Föl­tápászkodott, az óráját nézte, ti­zenegy. Leeresztette a gumimatra­cot, a sporttáskába bedobálta a ho­mokra rakott holmiját, s fölrán­totta az inget, meg a nadrágot. Für­dőgatyában azért nem vonul végig az utcán, bár a ház majd’ a parton áll. Komótosan lépkedett, s csak akkor ocsúdott, amikor a kapuhoz érve, az utca túlsó oldaláról, a fák árnyékából feléje indult valaki. Félig háttal állt, a zárral babrált, de tudta, hozzá jön valaki. Meg­fordult. Kínjában vigyorogni kez­dett. Márta volt. A nő úgy lépett melléje, mintha tegnap köszöntek volna el egymás­tól. — Szervusz. Mielőtt azt kérdez­néd, honnét tudom, hogy itt vagy, máris megmondom. A hivatalban kerestelek, s Berek Karcsi mondta, hogy itt vagy. ő adta meg a címet. — Mégis... — Talán mégse itt — mondta Márta. — Beengednél a házba? Hangja nem volt szemrehányó, de parancsoló sem. Hidegen tárgyila­gos. Mint mindig — gondolta magá­ban, s előreengedte a nőt a beton­kockákból formált úton. A szobában a redőnyök megőriz­ték a reggel kellemes hűvösét Leültek, Márta maga mellé tette a nagy sporttáskát — úristen, itt akar maradni? — s leplezetlenül végig­mérte. — Semmit nem változtál — mondta. — Pedig régen láttalak. Mi- koris? — Két éve — felelte ő, de alig ismert a hangjára, mert rekedt, s az idegességtől vibráló volt. — Igen, két éve. Emlékszel, mit mondtál akkor? Amikor kikísértél a vonathoz? Ügy tett, mintha emlékezne. Fo­galma sem volt. Mit mondhatott? Hülye helyzetekben mindig hülye­ségeket mond az ember. Márpedig egy szakítás hülye helyzet, nem? Márta ujjai között forgatva a ci­garettát, mintha a gondolataiba lát­na, azt mondta: — Ne tedd magad. Úgysem em­lékszel, tudom. Ilyesmire csak a nők emlékeznek. Ök olyan ostobák, hogy szentnek vegyék a férfiak sza­vát, még akkor is, amikor éppen kidobják őket. Azt mondtad: ha az életben bármi olyan bajod lesz, amiben segíthetek, üzenj majd ér­tem. Mert nem haraggal válunk el. Így volt? Azt gondolta: jól hangzik. Azt fe­lelte: — Igen. Elhallgattak. Érezte, most kér­deznie kellene: eljött ez az idő? Azért van itt? A nő nevetni kezdett: — Olyan vagy, mint akit rövidesen halálra ítélnek. Szerencsétlen képet vágsz, s még örök menedéked sem jut eszedbe. Mit szoktál ilyenkor mon­dani? „Főzök egy kávét”. Igaz? No? Csúfondáros grimasz ült az ar­cán, élvezte azt a helyzeti előnyt, amit váratlan betoppanása, s a férfi megrökönyödése érett gyümölcsként az ölébe hullatott. A férfi hallgatott, mert érezte, valóban szerencsétlen képet vághat, de ugyanakkor dü­hös is volt. Végeredményben nem kisiskolás, akinek ennyire inába szálljon a bátorsága, s különben is, mindketten független emberek, két éve már, hogy semmi közük egy­máshoz, tehát ő baj| nem csinál­hatott ... A gondolat még jobban ingerelte, mert érezte, hogy aláva- lóan mentségeket, kibúvókat keres, már előre menekül mindattól, amit Mártától esetleg hallani fog, ami­ben Márta a segítségét kéri... A nő hangja összerezzentette, annyira elmerült gondolataiban. — Gyere, főzzük meg együtt a ká­vét, tényleg jólesne, s utána beszél­getünk. Fölállt, olyan engedelmességgel, mint amikor anyja hívja a gyer­meket, s mentek együtt ki. Márta a darált kávét betöltötte, kikészítette a csészéket, a cukrokat is kirakta a tányérkákra — nem felejtette el: kettővel issza! —, s leült az asztal mellett a hokedlira. Ö az ajtófél­fának támaszkodott, s még min­dig képtelen volt megszólalni. Vagy nem is akart? Hallgattak, s a csönd­ben egészen idáig kúszott föl a vízről a zaj, a kiáltozás, a nevetés, míg azután elnyomta egy motorcsó­nak nehéz dohogása. Nézte a nőt, hiába kapta el róla tekintetét, újra és újra visszatért rá, körültapo­gatta, s úgy mondta ki, olyan nyer­sen, ahogy gondolta: — Még min­dig oltári nő maradtál. Márta ingatta a fejét. — Nem is azt kérdezed, miért jöttem?! — Ha ez jutott eszembe! — Mérges vagy, ez tetszik nekem, úgy látszik, nemcsak kívül, belül sem változtál. A váratlan helyzetek mindig kibillentenek a nyugalmad­ból... A nő felé lépett, félreérthetetlen mozdulattal, s felső teste már meg­hajolt, hogy elérje a száját, da Márta megelőzte, s hirtelen fölállt, — Csacsi — mondta, de látszott, nem tetteti magát. A kávé bugyborékolva folyni kezdett, Márta kitöltötte, s hang nélkül itták. Nem mentek a szobá­ba, mintha mindketten szándékosan tartanák fönn ezt a helyzetet: a min­den meghittségtől visszariasztó konyhát. — Kösz a kávét — mondta Márta, s mielőtt ő felocsúdott volna, már hozta is ki a szobából a táskáját. Ö még mindig az ajtófélfánál állt, a nő puszit adott a homlokára, s lassú léptekkel végigment a beton­kockákon, s kilépett a kapun. „Már­ta, az úristenit, ne szórakozz...” — akarta utána kiáltani, de valami megfoghatatlan szégyen öntötte el, s dühében, mint ostoba kölyök, na­gyot rúgott a konyhaajtóba. Mészáros Ottó ZIVATAR-ESŐ NÉLKÜL

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom