Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-05 / 127. szám
'I ELS 7 MIF.GYFt K^&rSesp 1969. JÚNIUS 5.. CSÜTÖRTÖK folytatódtak a csehszlovák—magyar megbeszélések (Folytatás az 1. oldalról.) ( is megbeszélik majd a kétol- , dalú tárgyalásokon, mert ez r, a téma napjainkban Európa i valamennyi országát — ter- l mészetesen Csehszlovákia és Magyarország népeit is — a legközvetlenebbül érinti, i Mindezekről a kérdésekről — mint mondotta — őszinte, 4. nyílt eszmecseréket folytatott a csehszlovák vezetőkkel, s ez a baráti légkör jellemezte az olyan problémákról folytatott eszmecserét is, amelyekben még nem alakult ki teljes egyetértés. A gazdasági kapcsolatokat . illetően Fock Jenő rámutatott: , országaink kereskedelmi forgalma 1968-ban — a megelőző néhány évi stagnálás . után — 12 százalékkal növekedett, s az idén is körülbelül 12—13 százalékkal bővül majd a magyar—csehszlovák árucsere. Ennek ellenére gazdasági együttműködésünket nem tartom kielégítőnek — hangoztatta — s ezen a téren, újabb, főleg pedig tartós előrelépés csak akkor következhet be, ha a külkereskedelem fejlődését megfelelőbb ipari együttműködés támasztja alá. Mostani tárgyalásainkon gazdasági vonatkozásban ez a kérdés van előtérben. Egyéb irányú kapcsolataink örvendetesen fejlődnek — tette hozzá — Talán a kulturális és tudományos terület az egyetlen kivétel, ahol csehszlovák részről bizonyos ne- r hézségek mutatkoznak. Ez a probléma azonban remélhetőleg néhány hónap alatt rendeződik. Miniszterelnökünkhöz több kérdést intéztek a gazdasági életünkben bevezetett új irányítási rendszerrel kapcsolatban, továbbá hogy a magyar üzemek megnővekedett önállósága milyen lehetőségeket ad a csehszlovák és a magyar vállalatok között kooperációra Fock Jenő hangsúlyozta.: mi már egy teljes esztendőt töltöttünk el az új gazdasági mechanizmus körülményei között, s a rövid, de meggyőző tapasztalat az, hogy számításaink beváltak. Ezt jól példázza, hogy az idei esztendő első négy hónapjában a gazdasági reform hatékonysága erőteljesebben érvényesült, mint a múlt évben, amely bizonyos mértékig még az átmenet időszaka volt. Egyébként az új gazdaságirányítási rendszer egyik legfőbb jellemzője, hogy az üzemek jóval nagyobb önállósággal rendelkeznek, mint korábban, s mindenfajta tevékenységükben, külkereskedelmi kapcsolataikban is igen nagy önállósággal járnak el. Ez lehetővé teszi közvetlen gazdasági kapcsolat megteremtését, gyors intézését a csehszlovák és a magyar üzemek között — mondotta Fock Jenő. Miniszterelnökünk kifejtette még, hogy már a múlt évben konkrét egyezmények jötték létre magyar és csehszlovák üzemek közötti kooperációs formák kialakításáról, a kérdésben azonban .jelentősebb előrehaladást mind ez ideig nem sikerült elérni. Hozzátette, mostani látogatásuktól, valamint a két ország gazdasági együttműködési bizottságának a közeljövőben sorra kerülő ülésétől, s a tervhivatali szakemberek találkozójától azt remélik, hogy főleg ezen a téren még az idei év során konkrét eredmények születnek majd. A továbbiakban Fock Jenő hangoztatta: a (Folytatás az 1. oldalról.) a szóban forgó tizenkilenc nagyközségben — 1012 állami bérlakást kezelnek. E lakóépületeknek a többsége elavult, a korlátozott fejlesztési 'lehetőségek miatt nem egyszer az indokolt szanálás helyett, a tanácsok, a gazdaságtalan felújításra kényszerülnek. A végrehajtó bizottság e tógazdasági kapcsolatokat illetően feltétlenül optimisták lehetünk. Ugyanezt lehet elmondani a két ország tudományos és kulturális kapcsolatairól is. A magunk részéről legfeljebb annyit tehetünk hozzá — jegyezte meg Fock Jenő —, hogy ha ezen a téren is normális, a szocialista országok viszonylatában megszokott közös munkát akarunk kialakítani, feltétlenül szükség van a csehszlovák kormány nagyobb határozottságára. Egyébként a mostani tárgyalásainkon megegyeztünk abban, hogy még ebben a hónapban kétoldalú vegyes bizottsági tárgyalások indulnak kulturális kérdésekről is, amihez természetesen szükség van az illetékes csehszlovák szervek, köztük a művészeti szövetségek hatékony támogatására. A magyar kormányfő és kísérete ezután a déli órákban autóba szállt és a Károly- egyetem központi épületébe — a Carolinumba hajtatott, ahol az egyetem vezetőivel együtt megtekintették a történelmi nevezetességű épület legérdekesebb részeit. Ezután gyalog Végigsétáltak az Óvárosi téren, megnézték a világhírű Orlojt, a Károly-hidat, majd autón Prága többi szép részét. Délután a Prága közelében levő Kolodej-kastélyban folytatódtak a csehszlovák—magyar megbeszélések. nyék birtokában, valamint a lehetőségek még nem teljes ismeretében vizsgálta a tizenkilenc nagyközség fejlesztési koncepcióját. A vitában Nagy Miklós, elnökhelyettes nyomatékosan aláhúzta, hogy a kiemelt nagyközségekben sok tekintetben az ellátottság színvonala jóval az országos átlag alá szorult. Hegyvári Ferenc, az állami erőfeszítések szükségessége mellett, felhívta a figyelmet a társadalmi munka lehetőségeire. Boros András példákkal bizonyította a vidéki lakosság hátrányait a községfejlesztési hozzájárulásoknál. Pogány Miklós az építkezéseknél tapasztalható nehézségekről számolt be. Végül dr. Pénzes János, a megyei tanács elnökhelyettese — mint az ülés elnöke — foglalta össze a napirend lényegét. Hangoztatta: e községek szerepe, jelentősége feltétlenül indokolja, hogy a megyei fejlesztésen belül megkülönböztetett helyet kapjanak. A fejlesztést majd csak a lehetőségek ismeretében lehet megállapítani. A végrehajtó bizottság határozatban mondta ki, hogy a negyedik 5 éves terv készítése során a kommunális jellegű beruházásokat és fejlesztéseket a városok mellett a kiemelt nagyközségekre és a járási székhely községekre ' kell koncentrálni. Fontos feladat, hogy a tervidőszak végére e községek ellátottsági szintje lépje túl a megyei átlagot, és közelítse meg a városok színvonalát. Ezt követően a végrehajtó bizottság egyéb ügyeket tárgyalt. sp. Minden 10 kg VASHULLADÉKÉRT vagy 1 kg ALUMINIUMHUllADÉKÉRT Ajándéksorsjegyet is ad a MÉH VASGYŰJTŐ HETEK április 21—június 10. Főnyeremény: SKODA 1000-es MB autó és még ezernél több értékes nyeremény. Tizenkilenc nagyközség gondja, jövője A moszkvai tanácskozás küszöbén „Repül“ a Rá... Norvégiába érkezett rádiójelentés szerint Thor Heyer- dhal atlanti-óceáni papirusz- csónak-expedíciója biztatóan halad: a Rát olyan gyorsan visizi a tengerár, hogy a jelenlegi ütem mellett két hónap alatt is elérheti Mexikót, vagy a nyugat-indiai szigeteket. A Rá, a 15 méter hosszú, antik egyiptomi mintára megépített papiruszhajó szerdán reggel a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife szigetétől 140 mérföldnyire délre hajózott. Mubelyp-áthelyezés Az „Intelsat III” sorozathoz tartozó, május 22-én pályájára bocsátott és a Csendesóceán íölött állomásozó „F— 4” jelzésű hírközlési műbolygó segítségével megteremtették a Japán és az Egyesült Államok közötti hírközlési összeköttetést. Az „F—3” mű- bolygó, amely eddig a Csendes-óceán fölötti összeköttetés céljait szolgálta, ezentúl az Indiai-óceán fölött állomásozik és a Japán és Európa közötti hírközlési műbolygó összeköttetést biztosítja. REHABILITÁLTÁK Prágában az 1950-ben hazaárulás címén halálra, illetve börtön- büntetésre ítélt, úgynevezett „föld alatti csoport” tagjait. (Folytatás az 1. oldalról.) többoldalú internacionalista kapcsolatainak fejlesztéséért; az akcióegységért a közös ellenség, az imperializmus elleni harcban, és különösen agresszív cselekményeinek leküzdésében. Az elmúlt években kitűnt, hogy a kétoldalú kapcsolatok csak korlátozott mértékben biztosítják a pártok nemzetközi politikájának összehangolását. Tágabb lehetőségeket biztosítottak a regionális értekezletek, a nyugat-európai, az arab országokban működő, a latin-amerikai, a Földközitenger melléki pártok tanácskozásai. Az új nagy nemzetközi értekezlet gondolatát eredetileg egyes pártok állásfoglalásai vetették fel. Tizenkilenc párt 1965 márciusában tartott tanácskozásán megállapította, hogy a pártok teljes egyenjogúságának és függetlenségének tiszteletben tartásával megtartásra kerülő világértekezletek a nézeteltérések kiküszöbölését és a kommunista mozgalom tömörítését szolgálhatják. Hangsúlyozták, hogy egy ilyen értekezlet sikeressége, jó tartalmi és szervezeti előkészítést igényel, s előfeltételezi a légkör állandó javítását a nemzetközi kommunista mozgalomban. Az új nagy nemzetközi értekezlet szükségessége adódott a forradalmi erők új nemzetközi feladataiból és az új nemzetközi lehetőségeiből. Világszerte erősödött a testvérpártokban az a meggyőződés, hogy az akcióegység ügyében eredményeket felmutató tanácskozás lépést jelenthet az ideológiai ellentétek megszüntetéséhez vezető úton is. A múlt évi budapesti konzultatív találkozó, valamint az előkészítő és munkabizottsági ülésszakok őszinte, elvtársi légkörben, demokratikus szellemben készítették elő a történelminek ígérkező harmadik moszkvai tanácskozást. Figyelemre méltó, hogy az előkészítő bizottság záró ülésszakára csupán a fő okmány tervezethez mintegy 450 módosító javaslat érkezett be a különböző testvérpártoktól. Az SZKP, amely a XXITI. kongresszustól kezdve számos okmányában síkraszállt a pártok egysége és a nemzetközi tanácskozás megtartása mellett, mindent elkövet, hogy az 1969-es moszkvai értekezlet kedvező feltételek között gyümölcsöző munkát végezhessen. APOLLÓS KÉPEK Az Amerikai Űrhajózási Hivatal, a NASA, hivatalosan is kihirdette a Holdra szállást végrehajtó Apolló 11. legénységének neveit. Balról jobbra: Armstrong parancsnok, Collins és Aldrin. íme a második leszállóhely. Az Apolló 10-ről készült felvételen a Holdnak a második leszállásra kijelölt helye, a Taruntius kráter és a 10 kilométer átmérőjű „Termékenység tengere” látható. ;v. • Az Űtépítőgép Javító SÓK RÉSZÉRE Sikeres vizsga esetén alkalmazzuk • és Gyártó Vállalat HEGESZTŐ KEDVEZŐ MUNKAKÖRÜLMÉNYEK • CEGLÉD tanfolyamot indít MAGAS KERESETI LEHETŐSÉG • XIV., KÜLSŐ KATAI OT 35/a. A tanfolyam költségeit a vállalat fizeti MUNKA- ÉS VÉDŐRUHA ELLÁTÁS