Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-29 / 148. szám
m m u h.yfA mms ~ _ I 12 01 •0 a Jjß 1969. JÚNIUS 29., VASARNAP Pest megyeiek Somogybán Váltás a táborokban Szombaton befejezte kéthetes munkáját az önkéntes ifjúsági építőtáborok első csoportja. A fiatalok mindenütt derekas munkát végeztek. Somogybán például négy megyéből — Pest, Fejér, Zala, Somogy — érkezett középiskolás diáklányok dolgoztak. Több száz mázsa cseresznyét, málnát és szamócát szedtek le, segítettek a szőlőkötözésben és ;a kukorica növényápolásában. ‘Szombaton mindenütt ünnepélyesen búcsúztatták a táborok ‘lakóit és a gazdaságok vezetői a legjobb brigádokat megjutalmazták. / Életpályák „nyugvópontján“ Gödöllőn Búcsú a gyártól Munka Érdemrend aranyfokozatai — aranygyűrűkkel Megható pillanat: Kisházi Ödön, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökhelyettese (képünkön középen) gratulál meleg kézszorítással a gyárától búcsúzó két igazgatónak, Berczeli Bélának (képünkön bal oldalt) és Horváth Károlynak, Gödöllőn, a Ganz Árammérő kultúrtermében. Pohár csendül, majd taps csattan, munkatársak, beosztottak, tisztelők és jó bará1849. JULIUS: Kossuth—Balcescu találkozó Pesten 1819. június 29-én, 150 éve, született , Nicolas Balcescu, a aromán nép lánglelkű fia. Balcescu 21 éves korában 'harci csoportot hozott létre, amely a függetlenség kivívását a feudális elnyomás felszámolásával kapcsolta össze. A szervezkedés nyomára bukkantak és Balcescut három ■évre ítélték. Kiszabadulása ■után, 1843-ban, az előzőnél szélesebb alapokra fektetett forradalmi szervezetet alakított, de rövidesen emigrációba kényszerült. 1848-ban a párizsi februári forradalom barikádjain harcolt, majd még az év júniusában a havasalföldi forradalom egyik vezetője, a forradalmi kormány külügyminisztere. Török fogságba került, kalandos úton sikerült megszöknie. Pestre jött. 1849. júliusában megegyezett Kossuthtal, a nemzetiségek kibékítéséről és a Szabadságharc segítségére román légió felállításáról — azonban már későn. Bekövetkezett a világosi fegyverletétel. Balcescu fiatalon, 33 éves korában halt meg. ÍÍREK + HÍREK+HÍREK + HÍREK + HÍREK + HÍREK+HÍREK + HÍREK-bHÍREK+HÚ T í RE K + HÍRE K-f-HÍ RE K-{- HÍREK + HÍREK K + HÍREK + HÍREK + HÍREK + HÍREK +H UAi 1909. június 29., va- sárnap, Péter, Pál «apja. . A nap kél: 3.48, nyugszik: 19.46 órakor. A hold nyugszik: 2.31, kél: 20.12 órakor. HOLNAP: napja. . A nap kél: 3.49, nyugszik: 19.46 órakor. A hold nyugszik: .3.43, kél: 21.03 órakor. Várható ■ | // ■ / 0; , időjárás : Nyugat felöl időnként megnövekedő felhőzet, többfelé megerősödő nyugati, északnyugati szél. Az éjszaka hűvös marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap húsz-huszonöt fok között. • 9 ütvén éve történt 1919. június 29-én G. Szabó Jánosné előadja, hogy férjét, mint vörös őrt (egyébként ve- csési lakost) a tolnai Dózsa laktanyában ellenforradalmárok álmában legyilkolták, özvegyi segélyt kért. A Solymári Munkástanács elrendelte a fejőstehenek összeírását és minden tehén után 1 liter tej leadását. Ugyanezt rendelte el a Pilis vörös vári Tanács is, megállapítván, hogy a napi tejtermelés mennyisége 490 liter, a tejre igényjogosultak száma 828 személy, ennek folytán megállapítja a munkástanács, hogy a községben nincs tejfelesleg. 1919. június 30-án a Tolna megyei Tanács intéző bizottsága hozzájárul ahhoz, hogy a Tolnán f. hó 24-én legyilkolt és eltemetett Stiller Nándor és G. Szabó János vecsési illetőségű vörös katonák holttestének hazaszállítását megengedi. — Országos állat- és kirakodóvásárt tartanak ma Vácott. Száguldók Gyorsan hajtott motorjával Dabason a 18 éves Hornyák János, s felbukott. A motorvezető súlyosan, utasa, a 49 éves Balogh József könnyebben megsérült. Nagy sebességgel és ittasan vpzette motorját Érden a 23 éves Böhm Mátyás, s járművével felbukott. Bőhm köny- nyebb, utasa, a 24 éves Illés János súlyos sérülést szenvedett. — Dr. Csicsay Iván, a megyei tanács vb. elnökhelyettese hétfő délelőtt 9 órától 12 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. — A Kulturális Kapcsolatok Intézetének kiállítási termében nyílt meg Jean Carzou és Georges Simonka francia festőművészek kiállítása. — Egy hónapon át, július 1-től július 31-ig az autópályáról nem lehet megközelíteni Törökbálintot. Útépítés miatt a forgalom Törökbálintra csak a Budaörs vasútállomás mellett áthaladó úton történhet. tok, a párt- és a felügyeleti szervek, képviselői ünnepük a két nyugállományba vonulót... Tegnap délelőtt az MSZMP Gödöllő városi bizottsága, a Ganz Árammérő és a Vörös Csillag Traktorgyár pártbizottsága hívta össze az együttes ülést, amelyen L endvai István, a megyei pártbizottság titkára, Fehér Ferenc és Pen- czi József vezérőrnagyok is részt vettek. Nemes István, a városi pártbizottság titkára, ország- gyűlési képviselő nyitotta meg az ülést, s méltatta az ünnepeltek munkásságát. Cseh Németh László, a Ganz Áram- mérőgyár párttitkára. Berczeli Béla igazgató küzdelmes és eredményes életútjáról beszélt A nyugdíjba vonuló vezető egykor műszerésznek tanult, a felszabadulás után nagy érdemeket szerzett a demokratikus hadsereg megszervezésében is. Később az Orion gyár élére került, s 1964 óta irányította Gödöllőn az árammérő gyártást. Horváth Károly életpályáját. Kocsis István, a traktorgyár pártbizottságának titkára méltatta. Sok szép ünnepi köszöntő hangzott még el ezen a dér- előttön a barátoktól, munkatársaktól. Lendvai István, a megyei pártbizottság elismerését tolmácsolta, Fehér Ferenc vezérőrnagy a honvédelmi miniszter üdvözletét adta át, s egy dísztőrrel ajándékozta meg Horváth Károlyt. Penczi József vezérőrnagy Berczeli Bélát üdvözölte és ajándékozta , meg. A búcsúztató gyárak aranygyűrűvel lepték meg volt igazgatójukat. Az ünnepeltek elérzékenyült szavakkal mondtak köszönetét. Kiemelkedő pontja volt az j ünnepségnek, amikor Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács elnökhelyettese a Munka Érdemrend arany fokozatát nyújtotta át a két nyugdíjba lépő igazgatóinak. Az ünnepi ebéden dr. Ko vács István, a KGM főosztály- vezetője mondott pohárköszöntőt, majd a vendégek fehér asztal mellett kívántak jó egészséget, és hosszú életet az ünnepeiteknek. TUDÓSÍTÓVERSENY Gyermekparadicsom Dunakeszin Villámcsapás Százhalombattán Balettvizsga Érden Tudósítóversenyünk értékelése 10 naponként történik és mindég dekádgyöztes 300 forint jutalomban részesül. A hó végén a 200; forintos vigaszdíj is gazdára talál. A tudósítóversenyben a frisseség, a gyorsaság és az ötletesség dönt. Rendkívüli ülést tartott a dunakeszi tanács. Az ülés napirendjén a dunakeszi gyerekek nyaralásáról volt szó. Dr. Verner Lajos tanácselnök örömmel jelentette be, hogy a Duna-parton, a Római utcában egymillióháromszáz- ezer forintért megvették az Óra- és Ékszeripari Vállalat üdülőtelepét. A telepen 1500 négyszögölön nyolc épület található. A festői környezetben minden megtalálható, ami a gyermekek jó hangulatához szükséges: labdapálya, játszótér, zuhanyozó, hinta ... Az üdülő mellett patak csörgedez s ott található a kis csurgó is. A dunakeszi gyerekek már ide járhatnak július elsejétől napközibe. A közművesített üdülőtelepre helyi buszjárat viszi majd a gyerekeket, ahol pedagógusok felügyelete mellett 250—280-an övezhetik a vakáció örömeit. Solymosi László ★ Június 24-én éjjel Százhalombattán becsapott a villán\ Bruszt György Alkotmány út 26. szám alatti házának kéményébe, amely ledőlt s ösz- szetörte a tetőzet jó részét A sokgyermekes családapa egyedüli kenyérkeresője családjának s bíz’ nagy nehézségébe került volna megjavíttatnia a megrongálódott tetőzetet és kéményt. De nem maradt egyedül a bajban. Munkahelye, a tégla-, gyár téglát és cserepet, a köz-: ségi tanács pedig ' munkaerőt adott az elemi csapás okozta kár kijavítására. Emberségből ismét jelesre vizsgáztak a battaiak. Kaposvári Béla ★ Egy hete az érdi Vörösmarty gimnázium aulájában vizsgáztak az érdi táncművészcsemeték. A helyi művelődési ház balett-táncosai sok tapsot arattak, a kötelező gyakorlatokon túl 16 táncot mutattak be. Bella Zsuzsanna Á jelző tiloson állt Belapított homlokú Dieselmozdonyok, öisszeroncsolt vagonok, lisztpor és téglatörmelék — ezt láttuk a pilisi állomáson péntek este. A helyszínen próbáltuk rekonstruálni a vasúti baleset részleteit. Tegnapi számunkban röviden tudósítottunk a szomorú eseményről. Egy Diesel-mozdony vezetője nem vette észre az állomás bejáratánál a tilos jelzést, s belerohant egy álló tehervo- natba. Hogyan történhetett? Hajnal László 40 éves mozdonyvezető csütörtökön este hét órakor kezdte szolgálatát. Szolnokról Budapestre hozott fel egy szerelvényt, majd a Ferencvárosi pályaudvarról, Cegléd felé indult egy Diesel-mozdonnyal. Mint- eo” 80 kilométeres sebességgel érkezett a pilisi állomás bejáratához. Ugyanitt várakozott egy tehervonat, ezért Hajnal mozdonya tilos jelzést kapott. A Diesel azonban változatlan sebességgel robogott az 5-ös vágányon tovább, pontosan szemközt a teherrel, miközben felvágta a 6-os kézi váltót. A váltóőr látva mindezt, karjelzéssel próbálta figyelHogyan történt a pilisi vasúti baleset? Még ismeretlen okból rohant pirosba a vezető Július 1-től Kedvező cipőármozgás 'Mm (it négyes A 26. játékhéten öttalálatos lottószelvény nincs. Az egyes osztályokra jutó nyeremény- összegek a nyereményilleték levonása után értendők. Négy találatot 64 fogadó ért el, nyereményük egyenként 55 201 Ft. Három találatot 5397 fogadó ért el, nyereményük egyenként 327 Ft. A kéttalálatos szelvények száma 147 000, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. Ki „a furcsa szomszéd”, aki képeket fest, de nem ad el soha, s aki eszerint a levegőből él. A kis öregasszony elindul a rendőrségre... S egyre bonyolódik az a kémregény- amelynek közlését folytatásokban kedden kezdjük meg. A rendkívül izgalmas történet külön érdeme, hogy teljes realitással mutatja be: milyen sokrétű, alapos, türelmes, aprómunka kell ahhoz, míg egy- egy kémet nyakoncsípnek. Július 1-én életbe lép a cipők egyszerűsített forgalmi- adó-rendszere összhangban a fogyasztói árrendszer tökéletesítésével. A lábbelik fogyasztói árát július 1-től az edigi 251 helyet 20 féle for- galmiadó-kulccsal képezik, így az azonos jellegű cipők forgalmi adója egyforma lesz. Mint a Belkereskedelmi Minisztérium ruházati kereskedelmi főosztályán elmondották, az új adókulcsokkal képzett árak helyesebben tükrözik majd a ráfordítási arányokat. A forgalmi adó egyszerűsítése egyes lábbeliknél, választékoknál különféle áremelkedésekkel és árcsökkenésekkel jár. Az árváltozásokban kifejezésre jut a készbőr termelési árának csökkenése is, A vásárlók számára általában kedvező ármozgás várható azoknál a cipőknél, amelyeknek a felsőrésze bőrhelyettesítő anyagból készül. A gumilábbelik ára körülbelül 10—20 százalékkal csökken. A kézműipari és gépi gyártású lábbelik között megmunkálási különbségek az árakban is kifejeződnek. A gyermekcipők árszínvonala változatlan marad, de egyes választékoknál itt is lehetséges árcsökkenés, illetve emelkedés. Az árak nem azonnal, hanem folyamatosan, fokozatosan változnak. A forgalmi adó és az árrendszer tökéletesítésének fő célja, hogy az árak a cipő előállítására fordított költségeket jobban tükrözzék, s ösztönözzék a vállalatokat a termékek olyan összetételének kialakítására, ami a lakosság igényeinek jobban megfelel. meztetni a vezetőt, de az ösz- szeütközés már elkerülhetetlen volt. A tehervonat vezetői szerencsére még időben észrevették a feléjük vágtató mozdonyt, és időben kiugrottak. A Diesel nekirohant a teher ugyancsak Diesel-mozdonyának. Óriási erők találkoztak. Az ütközés 16 méterre vetette vissza a több mint 40 vagonból álló teherszerel- vényt. A mozdonyok elöl belapultak, az első két vagon teljesen összeroncsolódott, s másik három is használhatatlan lett. A bennük szállított áru — tégla, fa, liszt és papír — kiborult —, egy része tönkrement. Az anyagi kárról nincsenek „ még pontos adatok, tény, hogy több millió forintot tesz ki. Hajnal László súlyosan megsérült, jelenleg is a MÁV- kórházban ápolják. A „hogyan történt” kérdésre részletes válaszokat kaptunk, de hogy pontosan miért történt ez a vasúti baleset, az még tisztázatlan. Lehet, hogy Hajnal elaludt vezetés közben? Á váltóőr azonban látta, amint előre néz a mozdony ablakán. Rosszul lett volna? Amikor már beszélni tudott, Hajnal nem tett erről említést. Annyit mondott, hogy nem látott semmilyen piros jelzést, csak két sárga fényt. A jelző azonban kétséget kizáróan tilosat mutatott. A tisztázatlan kérdésekre az alapos vizsgálat adja majd meg a választ, —Szitnyai — PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Eeielős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vili.. Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható kózponti telefon: 343-100, 142-250. Gépíró szobák: 343-100/280. illetve 343-100/413. Titkárság: 131-248. Egyéb számok: 141-482, 141-258. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta birlapüzle- teiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp.. V.. József nádor tér U sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint.