Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-27 / 146. szám

1989. JÚNIUS 27., PÉNTEK “'c,&£írlar> 3 Munkaverseny Ülést tartott az SZMT Tegnap délelőtt ülést tartott e Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának elnöksége. Megvi­tatta az ÉDOSZ-hoz tartozó üzemek munkaverseny-moz- galmát, majd a szakszervezeti oktatás tapasztalatairól szá­molt be Hallamasek László. Ebben az évben 855 tanfolya­mot indítottak, s több mint 20 ezer hallgató vett részt az el­méleti foglalkozásokon. i Végezetül azt vizsgálta az elnökség, hogy milyen béren kívüli juttatásokban részesítet­te dolgozóit a szigethalmi Pestvidéki Gépgyár. KISKUNLACHAZÄN LÁTTUK ezt a praktikus, nagy­részt műanyagból készült olasz gyártmányú motoros háti per­metezőt. Súlya mindössze 7.kg. Penmetlészórásra és porozásra is alkalmas. A kis benzinmotor fáradságos fizikai munkától kí­méli meg a permetezőgép kezelőjét. A közelmúltban tartott gépbemutatón nagy sikert siratott, remélhetőleg hamarosan forgalomba kerül. Gondolatok egy kényes kérdésről: Kevés vagy sok a tsz elnökök jövedelme? Előző cikkünkben, hasonló ( cím alatt a tsz-etnökbk java­dalmazásának módszereit és konkrét példákkal a javadal­mazás összegeit ismertettük. Megállapítottuk, hogy egy-két kivételtől eltekintve a tsz-el- nökök keresete reális keretek között mozog, ugyanakkor két­ségbevontuk a jelenlegi bére­zés differenciáló jellegét. A példák között találtunk egy olyan tsz-t, ahol a TOT irány­elveihez képest túlzottan nagy az elnök fizetése. Idézzük csak fel! A dömsödi Dózsában az elnöknek a TOT irányelvei szerint i átlagosan, havonta 8100 forintot'fizethettek volna ki, ezzel szemben keresete az 1968. év havi átlagában 9534 forint volt. Mi erről Balogh László tsz-elnök véleménye ? — 1967-ben a 3000 holdon gazdálkodó Dózsának még 2 millió forintos vesztesége volt. 1968 elején a vezetésben nagy változás következett b_. 1968. január elsejétől vagyok én el­nök, és akkor helyeztük vissza beosztásába Jóna István fő- agronómust. Mihalik László főkönyvelő ugyan valamivel korábban jött, de ő is új em­ber. A számokat mondom: 1968-ban már nyereséggel zár­tunk, a húszéves tsz életében még soha nem volt ilyen ered­ményes zárszámadás. Míg 1967-ben a tsz termelési érté­ke 13, addig 1968-ban már 17 millió lett és 1969-ben 49 mil­lió forintra szökik majd fel. A dömsödi Dózsa vezetésé­ben beállott változás valóban fordulatot hozott a tsz életé­ben. Az addigi rossz szerkeze­tű növénytermesztést megvál­toztatták, sokat tettek az ál­lattenyésztés fejlesztéséért. Egy év alat 60-ról 300-ra nö­velték a növendékmarhák szá­mát, lefektették a korszerű te­nyésztés alapjait. 1970 végéig mintegy 13—14 milliós beru­házással modern, szakosított tehenészeti telepet létesítenek, utat építenek, bővítik a tsz halastavát. Egy-két éven belül a tsz-nek 424 fejőstehene lesz a korábbi 50 darabbal szem­ben, 60 fős építőbrigádjuk a juhászati telep fejlesztésén dolgozik. Rövidesen 5—600 holdat öntöznek, ahol kor­szerű takarmánytermesztésre nyílik lehetőség. A készpénz­fizetéses rendszer miatt a tag­ság év végén, fizetésre 25 százalékos osztalékot kapott. Az eredmények tükrében a dömsödi Dózsa elnökének fi­zetése valóban nem irreális. — Elég jól megfizetnek ben­nünket — mondja Balogh László —, de mi ténylegesen minden energiánkat a tsz fej­lesztésére, megfelelő vezetésé­re fordítjuk. Azokban a tsz-ekben, ahol munkaegység van, az elnök­nek évi 130-at elszámolhatnak — mondjuk — 65—70 forint­jával. A hozzájáruló termé­szetbeni juttatás értékével a pénze többre is feljöhet mint nálunk. Hibának tartom, hogy az elnökök fizetési rendszere nem ösztönöz kellően az ala­pok fejlesztésére, és javadal­mazásunk túl későn érkezik. Bár szerintem a TOT irányel­ve nem mondja ki feltétlen, hogy az előző évet kell alapul venni, a fizetéseket általában az elmúlt esztendő számai alapján határozzák meg. Baghy László, a Ráckevei Járási Tanács mezőgazdasági és élelmezési osztályának ve­zetője szerint az elnökök fize­tési rendszere azért jó, mert igenis, ösztönzi az elnököket a tsz termelési értékének nö­velésére, hiszen fizetésüket annak arányában kapják. Hát­ránya viszont, hogy a fizetést nem köti a gazdasági ténye­zőkhöz megfelelően, nincs eléggé összhangban a rendsze­resen dolgozó tagok bérezésé­vel. Nem eléggé differenciál. Ha például a tsz termelési ér­tékét jól működő segédüzem­mel növeli, az elnök ugyan­úgy nagyobb fizetést kap, mint ha a mezőgazdaság fej­lesztésében ér el eredménye­ket. A gazdaságokon belül is meg kellene határozni a mu­tatókat, figyelembe vermi a fejlesztés irányát. Egy olyan tsz-ben, ahol a felhalmozás aránya magasabb, az elnököt szidják, holott ő a későbbi eredlmények alapját veti meg. Ahol a felhalmozás kicsi, „jó fiú” az elnök és jobb a fize­tése is. A tsz-elnökök fizetését, mint írtuk, minden esetben a tag­ság fogadja el. Nincs „susmus” és „külön pénz”. Megyénk minden szövetkezetében, min­den szövetkezeti tag tudja, mit keresnek vezetői. Ez egyenes és tiszta dolog! Néha azonban maguk a szövetkezet tagjai mutatnak „nagykeblűséget”, indokolatlan esetben is adják a pénzt az elnököknek. Elő­fordul persze szűkmarkúság is. És éppen emiatt kellene a Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsának, >a tsz területi szövetségeknek a jelenlegi rendszeren finomítani, azt to­vább tökéletesíteni, hogy még inkább kifejezze a gazdálko­dás értékét, s az elnökök fize­tése a tsz-ért végzett munkát hűen tükrözze. A tsz ügyeit jól vezető, érte fáradozó, te­hetséges elnököktől ugyan ki sajnálná a pénzt?! Igenis, megérdemli az az elnök, aki újat hoz, alapot teremt, ho­zamokat emel — produkál —, hogy érte a tagságtól, a tsz-től megkapja szorgos fáradozásá­nak gyümölcsét. Ne lepőd­jünk meg azon, hogy egy tsz- elnök 10 ezer forintot is keres havonta (néha annyit, mint egy maszek zöldségkereskedő), egy 3000 holdas, bonyolult nagyüzem vezetésével. Meg­dolgozik érte! De csökkentse a tagság annak a keresetét, aki a tsz gazdálkodását stagnálni hagy­ja, alapjait nem fejleszti, a gazdálkodás rendszerét nem korszerűsíti. Visszatérve a ráckevei járásból hozott pél­dákra, jólesik az elnök fizeté­séről olvasni Dömsödön, ahol egy év alatt az új gazdasági mechanizmus lehetőségeit jól kihasználták, Tökölön, ahol a Petőfi Szakszövetkezet a ma­ximális gépesítés útjára lé­pett, Takács László elnök ve­zetésével, s ugyanazon a te­rületen, ahol korábban 3 má­zsa búzát, most 18 mázsát ter­melnek, vagy a kiskunlacházi „Kiskun”-ban, ahol Szőke Im­re elnök irányításával a kor­szerű agrotechnikát alkalmaz­zák, vagy akár a délegyházi „Egyesült Törekvés”-nél, ahol Molnár Antal elnök vezetésé­vel értek el kiemelkedő sike­reiket. Ugyanakkor a lórévi „Dunamenti” Tsz-nél már nem lehetünk ilyen nyugodtak a túlzott dotációkai, annak el­lenére, hogy a tsz nem gaz­dálkodik rosszul. Kevés, vagy sok a tsz-el- nökök fizetése? ... Nem is sok, nem is kevés, azaz akad még olyan hely, ahol kevés, és akad, ahol sok. Mindenki — és főleg az elnökök — járná­nak vele a legjobban, ha a vadhajtásokat lefaragva, még közelebb hoznánk jövedelmü­ket az élethez, a valósághoz, a realitásokhoz. Szfite L Dénes Egv sors története A prológus Bevallom őszintén, mindig nagy érdeklődéssel olvastam azokat az irodalmi alkotáso­kat, amelyek egy-egy ember sorsát írják meg több száz ol­dalon. A több száz oldal is igazolja, hogy egyrészt az írók tömörítő és lényegre törő kész­sége még kívánnivalót hagy maga után, de ama felismeré­sük, miszerint még egy szürke ember élete is lehet érdekes és tanulságos, már valóban nem hagy kívánnivalót. Ezen töp­rengve és éppen Bezzegi Bene­dek takarékbetétkönyvét ámulva vágott belém a gondo­lat a villám sebességével: íme, itt a nagyszerű alkalom, hogy betétregényt írva és ezzel új műfajt is teremtve, tömör igazsággal fessek meg egy em­beri jellemet. Tipikus emberi jellemet! De most félre e hosszúra nyújtott prológgal, jöjjön a történet, dátumokban és szá­mokban elmondva egy sors történetét, illetőleg egy sors Reformtapasztalatok A holnap a mában Beszélgetés Takács Lászlóval, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár igazgatójával Szerelvények, — szelepek, csatlakozók, ezerféle armatú­rák — nélkül: nincs ipar. Megáll minden, az olajfino­mítás éppúgy, mint a lakások­ban a gázszolgáltatás. A hazai szerelvényellátásban tekinté­lyes helyet elfoglaló Ipari Szerelvény- és Gépgyár az el­múlt esztendőkben sokféle ne­hézséggel küzdött, a múlt év­ben viszont már biztató volt az összkép. Végre, felfelé me­gyünk — mondják a gyárban, s erről beszélgettünk Takács László elvtárssal, a gyár igaz­gatójával is. — Kezdjük rögtön a közepén. Miben látja a reforraidőszak legjelentősebb eredményét? A „felfelé megyünk” döntő okát? — A gyárban a reformot megelőzően is sokféle erőfe­szítés volt, tehát hiba lenne úgy vélni: ami a reform előtt volt, az csak rossz “lehetett, ami utána jött, az csak jó. A reform számunkra kellő ala­pot teremtett ahhoz, hogy táv­latokban kezdjünk gondolkoz­ni. Tisztázzuk a magunk lehe­tőségeit, s ugyanakkor megis­merjük a piaci igényeket is. Ma már nemcsak a kereske­delmi vállalatokkal, de egyre inkább felhasználóinkkal is közvetlen kapcsolatban állunk. Ez jó és fontos, mert gyorsabb a termékre vonatkozó infor­mációk áramlása, s ugyanak­kor a gyárban a fejlesztéssel foglalkozók is közvetlenebb kontrollt éreznek. — A másik: az önelszámoló gazdasági egységek szervezete, melyet a törzsgyáron belül is létrehoztunk, egyre eredmé­nyesebben,, funkcionál. A re­form ebben az értelemben elő­segítette, hogy „megforduljon a széljárás”, mert nem volt könnyű elfogadtatni ezt a szervezeti elvet. — A megtett út számokban mérhető eredménye? De nem­csak a nyereség, hanem az egy ■ főre jutó termelés is, hiszen ez sok üzemben csökkent?! — 1968-ban tervezett nyere­ségünk 8 millió forint volt, a tényleges 37,4 millió. Az egy fő egy napra jutó termelési értéke pedig az 1967-es 565,52 forintról 583,71 forintra emel­kedett. — Mi okozta a legtöbb főfá­jást az 19t>8. január óta eltelt tizennyolc hónapban? — Sajnos, erre nagyon ha­tározottan tudok válaszolni: az öntvényellátás. Emiatt nem egyenletes, hanem lökésszerű a termelés a gyárban, ez pe­dig — ezerféle más hatás mel­lett — befolyásolja pénzügyi helyzetünket, hiszen pénzt csak leszállított termékért ka­punk. — Általában a kohászati tér- mékeknél, s így az öntödei ka­pacitásoknál is országosan fe­szültség tapasztalható. — Igen, s rövid távon nincs is remény arra, hogy kedve­zőbb helyzetbe jussunk. így hát, ha vitatkozunk is, kény­telenek vagyunk elfogadni az öntödék árait, vagy importál­ni. Mindkettő sok gondot okoz, mert termékeink a maximált árkategóriába tartoznak. Idő kell ahhoz, míg az árrendszer megfelelően orientál majd. Ma: „le kell nyelnünk a bé­kát”. Mi nem háríthatjuk át felhasználóinkra az árnöveke­dést ... — Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy gyáron be­jül kell tartalékokat keresni, mert máskülönben csökken a nyereség, elviszi az árak ilyes­fajta „játéka”? Tartalék? Persze, van. Eb­ben az évben például befejez­zük a földgázra való áttérést. ötven-hatvan ember dolgozik jelenleg a generátorüzemben, a földgáznál tíz-tizenöt is elég lesz. Tehát: a műszaki fejlesz­tés egyik területén léptünk egyet. Léptünk abban is, hogy a csőkarimagyártás teljesen gépesített. Tartaléknak tűnik a termelékenység emelése is. Egy valamit azonban nagy hi­ba lenne elfeledni: a műszaki fejlesztés és a termelékenység emelkedése elválaszthatatlan, azaz a termelékenység alapve­tően a műszaki színvonal, a géppark korszerűségének, cél­szerűségének függvénye. Ná­lunk például nagy szükség len­ne célgépek sorára, mert a ha­gyományos és univerzális gé­pek nekünk lassan s ezért drá­gán dolgoznak... — Sok a feltételes mód a leg­utóbbi mondatokban . . . — Sajnos. Mert a műszaki fejlesztés nem elhatározás kér­dése. Hanem: pénzé. Műszaki­lag jelentős dolgokhoz — je­lentős pénz kelL 1969-ben fej­lesztési alapunk tizenötmillió forint. Meglehetős összegnek tűnik. Ám ha levonom belőle a kötelezően kifizetendő ter­heket, már csak jelentéktelen összeg marad. Olyan beruhá­zásokat kell befejeznünk, me­lyeket állami pénzből kezd­tünk ei, s most a saját zse­bünkből finanszírozzuk. Nem panaszként mondom. Ez a tény, s nemcsak a mi vállala­tunk van így. A gyakorlatban ez azzal jár, hogy néhány évig aligha tudunk többre pénzt előteremteni, mint kisebb kor­szerűsítésekre. — A reform tehát nemcsak adott, hanem el is vett? — Ez így tetszetősnek tűnő, de nem helytálló fogalmazás lenne. A reform: folyamat. Látni kell, honnét indultunk — 1967-ben még állami támo­gatást élvezett az üzem —, ho­va jutottunk — az említett 1968-as nyereséghez —, s mer­re haladunk. A gépipari átlag eléréséhez, mert 1969-re ez a cél, s az első hónapok ered­ményei biztatóak. Ha a folya­matot nézem, átmenetinek íté­lem az említett s az azokhoz hasonló nehézségeket. Ha ki­szakítom azokat a folyamatból, akkor elcsüggedek. — A vezetőnek nemcsak le­hetősége, de kötelessége is, hogy így folyamatként, s táv­lataiban szemlélje az esemé­nyeket. Ez azonban különbö­zik az átlagos dolgozó néző­pontjától! — Egyetértek, bár a külön­bözőségek mellett vannak azo­nosságok is. Krónikus a lét­számhiány, fontos tehát meg­tartani a meglevő embereket. Mivel — például a kovács- üzemben — rövid idő alatt nincs módunk arra, hogy gé­pekkel javítsuk a tagadhatat­lanul nehéz munkakörülmé­nyeket, megkönnyítsük a fizi­kai munkát, így megkülönböz­tetett bérezést alkalmaztunk. Talán a példa megvilágítja: » más és más nézőpontok végül is közös fölismerésekre vezet­nek. — Tehát kialakulóban van egy — nem találok jobb kife­jezést — gyári egység? A kö­zös érdekek kollektív fölisme­rése? — Tendenciáiban igen, va­lójában még hosszú idő kell ehhez. Például: a vállalat mű­ködési szabályzata megadja minden gazdasági vezetőnek az önálló munka lehetőségét. Csak éppen még nem élnek vele. Főosztályok, osztályok, nem találják még a kontak­tust, hajtják a maguk szeke­rét, s úgy hiszik, ezzel a gyár javát szolgálják. Közben, ép­pen a kontaktus hiánya miatt, jókora késéssel válaszolnak egy-egy megrendelésre, s a vevő már régen másutt — ve­vő... — Azaz: a vállalati belső me­chanizmus reformja is folya­mat? Türelem kell hozzá? — A kérdés első részével egyetértek. Folyamat. A má­sodik résszel már csak úgy, hogy kiegészítem. Türelem iá kell. Ahhoz például, hogy má­tészalkai gyáregységünkben „bezáródjanak” a dolgok, hogy OS ,.<psak, a szabolcsi munkaerő foglalkoztatásának súlyos gondját enyhítsük, hanem hasznunk is legyen a vállal­kozáson. A tanulópénzt meg kell ott fizetnünk, de itt, a törzsgyárban már nem min­denkinek adatik meg ez a ta­nulópénz. Éppen mert a gyár­vezetés nem türelmes, a mű­ködési szabályzat finomítását még ebben az évben elvégez­zük. Néhány termékünk nem­zetközi mérce szerint is töké­letes. Márpedig akkor tökéle- letlen belső szervezettel nem lehetünk elégedettek. A reform most már ilyen, gyári mére­tekben kell, hogy kibonta­kozzék. —■ Miben látja ennek kulcs­kérdését? — Abban, hogy a közép­szintű gazdasági vezetők ne kötelesség szerűen, hanem ön­álló vezetőkhöz illően, alkotó módon irányítsák területüket. — Ha kívánalmak — vagy mai, divatos kifejezéssel élve: elvárások — és lehetőségek mérlegét fölállítja, milyen eredményre jut? OTP-ben elbeszélve egyetlen hónapját, amelyben azonban visszatükröződik egész élete és jelleme. A regény A takarékbetétkönyvön a név: Bezzegi Benedek. Aztán az első oldalon: Betét II. 21. 100 forint, azaz egyszáz forint. Az első külső oldalon: Kivét II. 22. 50 forint, azaz ötven forint... Kivét II. 23. 40, azaz negy­ven forint... Maradt tehát e bankművelet után a sors számláján 10, azaz tíz forint és semmi több. Ám az élet megy tovább, új tájak és új pénzforrások után. Betét III. 21. 1000, azaz egy­ezer forint. Kivét III. 23. 700, azaz hét­száz forint... Az emberi sors buktatóihoz tartozik például olyan nem el­hanyagolható tény, miszerint III. 22-e vasárnapra esik, és eléggé el nem ítélhető módon vasárnap még nem tartanak nyitva az Országos Takarék- pénztár fiókjai. Kivét III. 24. 300, azaz há­romszáz forint. Maradt ismét a 10, azaz a tíz forint, amely azt igazolja, hogy az összegek jöhetnek, ösz- szegek mehetnek, de a tíz fo­rint marad, hogy/ a takarék- betétkönyv is maradhasson. Az epilógus Hősöm történetét íme bevé- gezém. E tragikus gyorsaságú történet olvasóira bízom, hogy szükséges-e elmondanom, mi­lyen jelentős összegekkel ren­delkezik hősöm, mennyire ta­karékos jellem, mennyire ha­tározott és megbízható, és mennyire viseli szívén a társa­dalom ügj'ét, igazolva a betét­tel és kivéttel, hogy a maga részéről mindent elkövet a pénz forgási sebességének meggyorsítására. És végezetül újszerű társa­dalomrajzot is felölelő élet- és betétraj zregényemre ezúton hívom fel a kiadók figyelmét. Szerzői jogdíjat betétkönyv­ben is elfogadok. Gyurkó Géza — Optimista vagyok. Való­ban „felfelé” megyünk, s ezt az 1969-ből eddig eltelt majd' hat hónap is igazolta. A pia­con dől el minden, s mi egyre jobban megismerjük a piacot, tehát igazodunk hozzá. Ezzel pedig már nemcsak a gyár, a mi kollektívánk javát, hasznát szolgáljuk. A jelenben a jobb holnap lehetősége megvan — ezért vagyok optimista. Mészáros Ottó Évadzárás az Operában Az Operaházban az „Undi­ne", az Erkel Színházban a „Bohémélet" szombat esti elő­adásával zárják az évadot. A nyári szünet azonban még nem kezdődik meg a művészek szá­mára; a dalszínház mintegy 180 tagú együttese Csehszlová­kiába utazik, s Gombaszögön a „János vitéz”-zel szerepel. A balett-társulatnak is van nyári kötelezettsége: augusztus 29 és 31 között három „Sparta­cus”-előadással lép fel Liba­nonban a Bá’ Albek-i fesztivá­lon.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom