Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-26 / 145. szám
A Pál utcai fiúk New Yorkban Bemutatták New Yorkban a Pál utcai fiúk-at, Fábry Zoltán új filmjét. A koprodukciós alkotást a Baronet filmszínház tűzte műsorára. Vincent Canby a New York Times-ban azt írja, hogy a film „a háború szatírája” de ezt „finoman”, intellektuális igényekkel valósítja, meg”. A lap kritikusa ugyan nem egyértelműen elégedett a filmmel, s főként azt kifogásolja, hogy a gyermekszínészek tulajdonképpen felnőtteket alakítanak, de dicséri Fábry Zoltán rendezését. „A filmet kellemes megnézni és meghallgatni” — írja a New York Times a Pál utcai fiúktól A „Rá” már félúton Thor Heyerdahl „Rá” nevű papíruszhajója egy Miamiban lehallgatott rádióadás szerint már megtette az Atlanti-óceánon keresztül vivő ú't felét PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Xin. ÉVFOLYAM, 145. SZÁM Ált A 80 FILLÉR 1969. JÚNIUS 26., CSÜTÖRTÖK Bezárják a londoni rhodesiai házat Szavazás a Biztonsági Tanácsban Az új francia kormány e 2só ülése A Biztonsági Tanácsban megtörtént a rhodesiai szavazás, és Ian Smith fajüldöző re-j. I-- i „i Tolna vidéke mindig híres halá1-1 o 1| OCf k k" szóhely volt. Érthetően ide tele- J Itllliun ov/iv pint az ország egyik legérdekesebb halkutató állomása is. Az intézetben a legértékesebb hazai halak szaporításával foglalkoznak. A mesterséges harcsaivadék- nevelés mellett itt szaporítják műanyag „bölcsökben” a legdrágább és lcgízletesebb hazai halat is, a kecsegét A halkeltető állomásnak kitűnő eredményei születtek az elmúlt esztendőkben. zsimje — mint már annyiszor annyi esztendőn át — ezúttal is elégedett lehet: A BT hét nyugati államának magatartása miatt nem szavazták meg a konkrét intézkedéseket sürgető afro-ázsiai javaslatot. A szavazás lefolyása mindenesetre mutatja az idők változását: az Amerika és Anglia 1 vezette nyugati csoport arra nem is gondolhatott, hogy nyíltan a világszerte gyűlölt fajüldöző rezsim védelmére keljen, kénytelen volt beérni a tartózkodással. Sajnos, ez is elegendőnek bizonyult ahhoz, | hogy Magyarország és a Szovjetunió által támogatott és Londontól a Smith-féle lázadás leverésére fegyveres erőt követelő afro-ázsiai javaslat meghiúsuljon. Ugyanakkor a Biztonsági Tanács vitája során Rhodesiáról, a rezsim jellegéről és támogatóiról minden igazság elhangzott a világ nyilvánossága előtt. A delegátusok' többsége rámutatott arra az alapvető tényre, hogy egy fajgyűlölő, bitorló kisebbség akarata nem bírhat jogi érvénnyel a világ és a legközvetlenebbül érdekelt állam, Anglia számára sem. A szónokok hangsúlyozták, hogy a korábban Smithék ellen hozott gazdasági szankciók jórészt hatástalanok maradtak — és ez a gyarmattartó Portugália, valamint az ugyancsak fajüldöző Dél-afrikai Köztársaság magatartásának köszönhető. Miután Smithék bejelentették, hogy ősszel végleg és minden szempontból elszakadnak Angliától — kikiáltják a saját köztársaságukat —, London kénytelen volt tenni valamit. Bejelentette, hogy a brit kormány megszünteti London és Salisbury kölcsönös képviseletét, bezáratja a londoni Ithode- sia-házat, valamint visz- szahívja a rhodesiai brit főkormányzót. Korábban — állapítják meg a londoni megfigyelők — ez a lépés még hatásos lehetett vol(Folytatás a 2. oldalon.) Ülést tart ma az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését június 26-ra, csütörtökre összehívták. Az ülés napirendjén a kommunista és munkáspártok moszkvai nemzetközi ta-. nácskozásán részt vett magyar küldöttség jelentése, valamint tudománypolitikánk időszerű kérdései szerepelnek. Zsivkov Algériában w ........'" ■ .............■..... M i É * \ % XX'% Todor Zsivkov bolgár miniszterelnök hivatalos látogaNEM! Dániában egy népszavazás alkalmával több mint másfélmillió ember szavazott nemmel, mintegy félmillió igenlő szavazat ellenében arra, hogy a választói korhatárt 21 évről t8-ra szállítsák le. Tovább késlelteti az aratást az eső Meglehetősen rapszódikus az Iközben újabb esők akadályozidőjárás: gyors lehűlés váltakozik a fülledt meleggel, — s Guillotine Egy londoni cég be akarta bizonyítani, hogy ragasztószere minden kritikán felül áll. Erre a célra kedden délután Madame Tussaud panoptikumában azt a guiUotinet használta fel, amelynél XVI. Lajost, Mária Antoine,t- tet és más francia arisztokratát végeztek ki a francia forradalom alatt. A kísérleti nyúl szerepét a 27 éves Michael Booty, a szóban forgó cég munkása töltötte. Nagy számú nézőközönség, közöttük újságírók szeme láttára, biztosító kötelet szereltek a 25 kilós pengére; a kötelet elvágták, majd ismét összeragasztották. Ennek kellett megtartani a bárdot néhány centiméternyire Booty nyakától: Bootyt gúzsba kötötték, magnószalagról dobpergést játszottak, aztán a bárd nagy robajjal elindult másfél méteres út- , jára. A körülállók csak azt látták, hogy a kötél annak rendje és módja szerint szétvált a ragasztás helyén, de a penge mégis megállt és Booty épségben tápászko- dott fel. Kiderült, hogy a vállalat 100 000 font sterlingre biztosította munkásának életét, viszont a társaság ragaszkodott ahhoz, hogy a ragasztott kötélen kívül még egy másik biztosítószerkezetet is szereljenek fel: egy külön féket, arra az esetre, ha a ragasztó mégse lenne olyan jó, mint amilyennek hirdették. Az újságírók azzal a meggyőződéssel távoztak Madame Tussaud viaszpanoptikumából, hogy a biztosító társaság és a guillotine kitűnően működik, de a ragasztó még bizonyos tökéletesítésre szorul. zák az aratás megkezdését. A hét elején még úgy látszott, hogy ma vagy holnap elindulhatnak a kombájnok az érett ősziárpa-táblákon. Legfrissebb értesüléseink szerint viszont, ha nem támad újabb esőzés, még a homokosabb vidékeken is csak a hét végén kezdhetik a takarmánygabona betakarítását. S miközben a szerelők még egyszer átvizsgálják az ara(F oly tatás a 2. oldalon.) TELEFONJOSLAT Salvador kontra Honduras El Salvadorban, a kis közép- i minden vagyonuk a rajtuk le- amerikai köztársaságban rend- 1 vő ruha. kívüli állapotot hirdettek ki, _____________________ és behívták a tartalékosokat. Az ok: a Hondurassal kialakult feszültség. El Salvador a nyugati félteke egyik legsűrűbben lakott országa. ( Hagyomány szerint több ezer állampolgára dolgozik mezőgazdasági munkásként a szomszédos, sokkal nagyobb és sokkal ritkábban lakott Hondurasban. A Hondurasban élő Salvadornak ezrei építettek új otthont maguknak. A hondiurasiak már régen nehezteltek a helyzet miatt, míg végül a feszültség tíz nappal ezelőtt kirobbant egy futballmérkőzésen, amelyen a két ország csapata találkozott. Hondurasban ezután üldözni kezdték a sal- vadoriakat, szélsőséges csoportok erőszakkal kiköltöztették és átkergették őket a határon. A menekültek igen leromlott állapotban vannak, táson Algériában tartózkodik, A képen: Zsivkov (balról) Bu- medien algériai elnökkel (jobbról) az algíri repülőtéren, Todor Zsivkov, a bolgár minisztertanács elnöke és kísérete Buteflika külügyminiszter társaságában szerdán országjáró körútra indult Algéria- ban. Ma robbanás Zeesenben? A nyugatnémet rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy a vasárnap Hannover közelében történt vasúti katasztrófát nem véletlen baleset, hanem szabotázscselekmény okozta. Azóta ugyanis újabb vonatki siklatási kísérlet történt miközben névtelen telefonálók további akciókkal fenyegetőznek. Az AP hírügynökség jelentése szerint szerdán hajnalban ismeretlen tettes háromméteres vasrudat helyezett a vasúti sínekre München közelében. A robogó gyorsvonat elsöpörte útjából az akadályt, de a töltések mellől valaki puskával rálőtt a szerelvényre. Csak Célba ért az angol Schirilla Schirilla György minden eddigi hosszútávfutó eredményét túlszárnyalva érkezett meg New Yorkba Bruce Tulloh — befejezve sikeresen a Los Angeles—New York közötti út megtételét. Az angolok 33 éves hosszútávfutója a 4576 km-t 66 nap alatt tette meg, s ezzel új rekordot állított fel, megdöntve a dél-afrikai Dán Sherperd 1964. óta tartott csúcsát, amely 73 nap volt. Tulloh naponta átlagosan 69 km 700 métert futott. ablakok törtek be, sebesülés nem történt. A hannoveri és a frankfurti rendőrség időközben telefon- értesítést kapott egy magát megnevezni nem akaró embertől, aki közölte, hogy a közeljövőben újabb vasúti szerencsétlenségre számíthatnak, olyanra, mint amilyen vasárnap Hannover közelében történt. Mint ismeretes, egy lőszerrel megrakott vasúti szerelvény kocsijai egymás1 után robbantak fel, s az oltást végző vasutasok és tűzoltók közül 12 személy meghalt, 35 pedig megsebesült. Az újabb robbanást csütörtökre „jósolta” az ismeretlen telefonáló, aki a helyszínt is megadta: Zee- sen, Hannover közelében. A Bild Zeitung című bulvár, lap szerdai számában arról ir, hogy Göttingenböl névtelen telefonáló a lapszerkesztőséget is figyelmeztette újabb szabo- tázscselekiményre. Szentendre város főterén a Cirkusz Vállalat'munkásai már készítik a szabadtéri színpadot és nézőteret a július 5-én kezdődő színházi játékokra. A helyszíni próbákat a hét végén kezdi meg a stáb Békés András vezetésével. (Foto: Urbán) NYÁRI SZENTENDRE Szentendre a Theátrumn készül lelkes izgalommal, d, még mielőtt képletesen felgör dűl a függöny, s megkezdőd nek az előadások, a művelő dési házban mintegy ízelitőü hangulatkeltésként kiállttá nyílik. Tárlat, melynek anyagi nem más mint az egykor elő adásokról készült rajzok, metszetek, leírások s a most bemutatásra kerülő darabol díszlettervei. Szász Endre jelmeztervei. Sőt maguk a jelmezek is, amelyek ekkorra mái elkészülnek, s még mielőtt c színészek magukra öllenéh őket, kiállítási tárgyként szerepelnek. De hogy a fiatalok a nag% nyári esemény kezdete előtt se unatkozzanak, péntek este a szabadtéri moziban a vendégszereplő Echó-együttes ad hangversenyt. Beat és középkor, Szentendre kész befogadni mindkettőt. I