Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-24 / 143. szám

1969. JÚNIUS 24., KEDD PEST «ECTEI kJCívIov 3 Surányi víz Budapestnek Ü1P :: r Ezekben a román gyártmá­nyú csövekben nyomják majd az ivóvizet Budapestre. A terv ezerint augusztus 29-re fckte- (tik le az öt és fél kilométer- ínyi vezetéket. Surány határá- 'ban már elkészült 12, úgyne­vezett csápos kút, amelyek a csöveket táplálják. Az építők szerint, ha minden jól megy, a tervezettnél korábban jut a főváros surányi vízhez. Foto: Gábor Egy pilisi panasz nyomában Egyenlők-e az emberek? Ami például a munkához való jogukat illeti, nálunk már az emberek egyenlők. De nem lehetnek egyenlők a bé­rezésben, ha különböző mó­don dolgoznak, ha teljesítmé­nyük eltérő. Még egészen kis közösségben is teljesen egy­forma munkán az emberek különböző értékeket állítanak elő, mert egyikük szorgalma­sabb, vagy ügyesebb, mint a másik. Jó dolog tehát, ha nap. jainkban — éppen az ösztön­zés érdekében — különbsége teszünk munkás és munka bérezése között. Erre az egy­szerű, közérthető közgazdaság okfejtésre jutottak a traktoro- sók Pilisen, az ,,Üj Élet” Tíz­ben is. A traktorosok Misány László brigádvezetővel együt össze is ültek és elhatározták kérni fogják a vezetőséget a eddigi általános „javítási” óra- bár megváltoztatására. A föl. deken ugyanis a traktorosol teljesítményben dolgoztak, kü- lönbözőségük érthető ered ményre vezetett, aki jobbat igyekezett, vastagabb boríté. kot vihetett haza. A tsz-bei azonban az átlagosan eg; traktorosra jutó évi több, min egyhónapos javítási idő azt je­lentette, hogy kivétel nélkül mindenki 7,— forintot keres­hetett óránként, ha a gépmű­helyben traktorát szerelte. A tsz vezetősége eleget tett a kérésnek, a csoporból a há­rom legjobb traktoros, a bri­gádvezető és a főmezőgazdász összeült a besorolás elkészíté­sére. A normákat is felülvizs­gálták, megszületett a döntés, amely tartalmazta az órabéres és a javított teljesítménybé­res munkaügyi mutatókat. Ez idén tavasszal történt mindez. Nemrég pedig szerkesztősé­günk levelet kapott Pilisről ........Bizalomal fordu­l unk önökhöz... mi 1960-ban léptünk a tsz-be és ott szor­galmasan dolgoztunk, mégis, akik most jönnek, nagyobb órabért kapnak, mint mi. A tsz megalakulásakor, a kezdet­ben napi 20 forintért dolgoz­tunk, de kitartottunk a tsz mellett... Vizsgálatot ké­rünk ... Aláírás: Sárán János, Prepelica János, Kifut Mihály, Pribelszki János, Bódis István és Szilágyi József traktoro­sok .. Pilisen az „Üj Élet” Tsz-ben Virág István főmezőgazdász megmutatta a besorolást, amely szerint nevezettek a 7,— Ft-os kategóriában maradtak. Ugyanakkor a többiek 7,50, 8,—, vagy 8,50-es órabérben végzik a javítást. Miért? — Az eddigi teljesítménye­ket vettük tekintetbe — mondta a főmezőgazdász — és azt, kinek milyen a munkához való viszonya. Mit szólnak ehhez a trak­torosok? ... Az egyik pana­szos, Prepelica János a 7,— Ft-os, a vele együtt a krump­liföldben gépi kapálást végző Budavári Pál a 8,— Ft-os ka­tegóriába tartozik. — Én kérem 1961-től a tsz- ben vagyok ;— állította meg gépét Prepelica János. — Két évig 10—13 forintos munka­egységért dolgoztam, ugyan­akkor a gépállomásokon a traktorosok három—négyezret kerestek. De én kitartottam a tsz mellett. Ha javítás van, havonta 4—500 forinttal kere­sek kevesebbet a rossz beso­rolás miatt. Igenis, sérelmes­nek tartom, hogy én a 7,— Ft-os kategóriába kerültem ... — Ismerd be, János —. szó­lítja meg Virág István főme­zőgazdász a traktorost — hogy a képességeiddel van baj. Nem értesz úgy a traktor­hoz, mint akik a 8,50-be ke­rültek. — Az lehet — nézi a krumpliföldet Prepelica —, de én régebben vagyok itt, mint egyesek. Budavári János szerint jó a besorolás, de az biztos, hogy nem vették tekintetbe, ki mennyi ideje van a tsz-ben A főmezőgazdász azzal érvel, Prepelica földdel együtt lé­pett be, földjáradékot kap, Budavári, akinek nem volt földje, nem kap semmit. Itt van csak a különbség. Sárán János traktoros Pri­belszki Jánossal együtt éppen tankol a majorban. — Idejött három hónapja Ocztos István és már a 8. Ft-osba került. Én még a 7-es- be’ vagyok — panaszolja. — Hiszen te nem is javítot­tál, mert akkor vagy beteg voltál, vagy szabadságodat töltötted — mondja neki a főmezőgazdász. — Különben is, sok a kifogás a munkádra. Sárán, Pribelszki és egy fia­tal traktoros ragaszkodnak ál­lításukhoz, rossz a besorolás. Mint mondják, nem is tudtak arról, kik, mikor döntötték el, kik írták alá. Aztán végigme­gyünk a 8,50-eseken, kiderül, mindenkivel egyetértenek, mert meg kell hagyni „Idős és ifjú Kiss Mihály nagyon érti a dolgát”... Hát a többiek? ... Azok is. Egyetlen ember marad Ocztos... a három hó­napja idejött traktoros, akinél igazságtalannak tartják a ma­gasabb órabért. — Könnyű a Kiss Mihály­nak — veti ellen Sárán — Vezető bizalmi Ez a titulusa Simon János­iénak 1965 óta. Akkor válasz­tották meg első ízben társai. Azóta még kétszer. Legutóbb ez év tavaszán. A titulus ne­hézkes. Jobban hangzott a korábbi, a főbizalmi. A titulus­sal járó munka: nehéz. Öt bi­zalmi, hetvenhat szakszerve­zeti tag — ekkora hatósugara az Egyesült Izzó TV Képcső­éi Alkatrészgyára irodaépüle­tében. 1961-ben kezdett dol­gozni a váci gyárban. Ma a fő­könyvelő titkárnője. Ezért kapja a fizetést. S persze, a gazdasági munka, a vezető bi- zalmiság mellett feleség, édes­anya. Sok? Napjainkban az asszonyok sokat vállalnak. Ö miért vállalja? Valakinek csak csinálni kell — ez a felelet. gyei értekezleten már asszo­nyok sokaságának véleményét teszi közismertté, s így vala­hogy így eljut — el kell hogy jusson — oda is, ahol a dön­tések születnek arról, miként, hogyan legyen az állami szo­ciálpolitika holnapja s távo­labbi jövője. Azaz: nem a le­vegőbe beszélnek ezek a váci asszonyok. Legalábbis remélik, hogy nem a levegőbe beszél­nek ... Mit csinál a vezető bizalmi? Semmit és mindent. Ki hogyan fogja fel. ö az utóbbi mellett voksolt Mindent magára vesz, amiben csak segíthet. Miben segíthet? Elszomorítóan hét­köznapi ügyekben. Segély, tü­zelőutalvány, beteg a gyerek, rendkívüli szabadság kellene, két kolléganő összeveszett... Csüggedne, mert ezek a hét­köznapi ügyek távol esnek a maradandóságtól? Esze ágában sincs. Tudja, hogy az ő meg sok-sok millió ember élete ilyen prózai gondok közepette telik. Hiányozna neki a csil­logás, a nagy tettek bűvölete? Nem hiszem. Tisztában van az­zal, hogy az elszomorítóan hét­köznapi ügyek csak regények­ben és fölületes tv-játékokban elszomorítóan hétköznapiak. Nekik — se „nekik” alatt jó­szerével az ország lakosságá­nak nagy része érthető — ez az adott közeg, amelyben nap­ról napra élnek. S mert ebben élnek, arra is képesek, hogy ezt a közeget jobbá tegyék, a ma­guk igényei szerint változtas­sák. Miről beszélnek a legtöbbet? Természetesen a gyerekekről. Hiszen jó részük mama. Mit beszélnek a gyerekekről? A szokott mamagondokat, mama­örömöket. Mi köze ennek a vezető bizalmisághoz meg ál­talában a közéleti tevékeny­séghez? Sok köze van hozzá. Mert a gyerekekről beszélve hangzik el: meghökkentő számukra, hogy az állam milyen nagy összeget ad a gyermekruházat s a cipők dotációjára, s mégis ezek a cikkek az átlagkeresetű embernek igen drágák. Két hónap alatt szétment a 146 fo­rintért vett gyermekcipő — mondja. Kis ügy? Közügy! Mert a vezető bizalmi nemcsak beszélget, hanem bekopog a szakszervezeti bizottság ajta­ján, s elmondja, miről sóhaj­toznak az asszonyok. A titkár a városi pártbizottságon, a me­A szociológusok mikroszfé- rának jelölik egy-egy kis kö­zösség ügyeit. A mikro azon­ban magában hordja a makró- szférát — elég, ha odafigyel az ember, hogy ezek az asszo­nyok miről s hogyan beszélnek. Dühösen például arról, hogy volt olyan nap, amikor a fő­városban 8 forint, Vácott meg tizenöt volt egy kiló borsó. Hát miféle kereskedelerrt ez, kér­dik, miféle kereslet-kínálat szabta ár? Azaz: arra szeret­nének választ kapni, hogy mi indokolja az ilyesfajta különb­ségtevést. Mert hiszen nekik éppúgy ezerkettő meg ezer­négy a fizetésük, mint a pesti adminisztrátornak. Mégis ha a borsót vesszük, majd’ csak a felét éri. Hogy nem szabad ilyen békaperspektívából vizs­gálni a dolgokat? Vannak ügyek, t amikor a vezető bizal­mi az, aki éppen ezt magya­rázza a többieknek. És sok. na­gyon sok ügy van, amikor eszébe sem jut, hogy meg­magyarázza azokat. Hisz ab­ban, hogy az igazság kimondá­sa nem árt senkinek és sem­minek. Sokkal inkább az, ha hallgatnak az igazságról. Vagy ha megmásítják. Lám, milyen gyorsan magasba, elvek vilá­gába emeli az embert a béka- perspektíva. Csák tiszta szív­vel kell a munkát csinálni. Ö úgy csinálja. A munkáról beszélnek-e? Mindig és soha. Ügy soha, hogy: na, most a munkáról beszélünk. Ügy mindig, hogy napról napra idegeskednek, mert mindennek határideje van, mert főnökök vannak, akik elvárják a pontos mun­kát, s napról napra örülnek, mert jó a szellem, mert nincs gorombaság, mert az asszonyi gondok megértésre találnak. És úgy is mindig a munkáról beszélnek, hogy az általuk kulimunkának nevezett általá­nos adminisztrátorság, gép- és gyorsírónőség — kulimun­ka ... Fizetésben, fehér holló­nál is ritkább jutalmakban, kiváló dolgozó címről már nem is beszélve. Véletlen-e, hogy minden újságban ott a hirdetés: gép- és gyorsírónőt fölveszünk? Kihaló szakma, s nem kár érte? Belegondolni is rossz, mi lenne mindenütt, ha egyik napról a másikra ezek a kulimunkások eltűnnének. Ha nem végeznék, ami a dol­guk. Ha meg szükség van ar­ra, amit csinálnak, akkor — ők mondják ilyen újságstílus­ban — finomítani kellene az anyagi elismerés rendszerén. No lám, milyen hamar kike­rekedik egy országos gond ké­pe. Pedig csak — ha valaki látja, de nem hallja — fe­csegtek az asszonyok. Ezért nem szabad csak látszat afap- ján ítélni róluk. Jó, ha hallja az ember, mit mondanak, s akkor ítél. Még jobb, ha meghallja, miről beszél­nek ... Szemüveges, testesebb, kö­zépkorú asszony. Vidám, de mint mondja, vannak, akik kellemetlen embernek tartják. Mert ha kell — és kell? igen! —, akkor erőszakos, addig jár, kilincsel, vitatkozik, míg el nem intézi azt, amit jogosnak, igaznak, reálisnak ítél. Ezért választották meg — ennyi az indokolás. Pedig sokszor van kínos­kellemetlen helyzetben. Ami­kor például — ki tudja, mi­féle titokzatos erők hatása nyomán — olyan üdülési be­utalót kapnak, mely Zebe- génybe szól... A szomszédba. Ahová szombat-vasárnap fél Vác kijár... Vagy akkor, ami­kor a hosszú évek óta együt­tes üdülésre áhítozó asszony­ka jön hozzá: idén van remé­nye? És ő csak a fejét tudja ingatni: ninesen. Mert nem az ő csoportja, hanem az egész gyár, a majd’ kétezer ember összesen egy — igen, egyet­lenegy! — psaládi beutalót ka­pott 1969 első félévére! És ilyen helyzet után menjen a csoportokhoz, s kezdje ma­gyarázni: gyerekek, a tagdí­jat a havi jövedelem átlaga szerint kellene... Különben: úgy fizetik. Ök tisztában van­nak a kötelességeikkel... Minek tud örülni? Minden­nek. Egy jó szónak, annak, hogy a szakszervezeti bizott­ság titkára kéréseiknél meg­oldást, s nem elutasítási in­dokot keres, hogy a családban természetes a másokért fára­dozás ... Pedig súlyos beteg volt, rossz a szíve, mégis ta­vasszal, amikor megkérdezték, vállalja-e továbbra is, habo­zás nélkül igennel felelt. Holott csak közkatona, vezető bizalmi, akikből több ezer van az országban, nem remélhet, nem is vár kitüntetést, jutal­mat, előnyöket. Miért csinálja hát? Ha az ember mindenre azt kérdezné, miért éppen én, akkor senki nem csinálna so­ha semmit sem — mondja, s megigazítja a szemüvegét. Mészáros Ottó mindig jó gépet kap, főten- gelycserét. Pribelszki szerint a kombájnra is majd őt ülte­tik... kivételeznek... — De ha teljesítménybe kell menni — ágál Virág Ist­ván — akkor idős Kiss 16 órá- zik naponta, te meg csak 10-et, ha eltöltesz a gépen. A két Kiss többet tud, mint ti hárman — néz a szemükbe, mire' kesernyésen mosolyog­nak. — És az nem számít, hogy mi milyen régi tagok va­gyunk? — Sárán János szív­hez szólóan vágja ki utolsó aduját. Valóban nehéz dönteni. A tsz irodájában a főkönyve­lő előveszi a múlt évi, 1968-ais kereseti kimutatásokat. Akkor még egyenlően 7,— Ft-ért javí­tottak, de a földeken teljesít­ménybérben dolgoztak. A jegyzék szerint 1968-ban az 1 hónapra jutó keresti átlag Kifut Mihálynál 1772, Sárán Jánosnál 2085, Szilágyi József­nél 2159 forintot mutat, míg id. Kiss Mihálynál 2863, ifjú Kiss Mihálynál 2700 forintot. Ebből is kitűnik, a 8,50-esek nem véletlenül kapták meg ezt a besorolást. Mi az a besoro­lás jogossága ellenére, ami mégis a panaszosok állítását támasztja alá? Igényük a régi tsz-tagokat megillető bánás­módra, ha már a forintot nem lehet vitatni. A besorolást, sajnos, nem előzte meg egy olyan brigádértekezlet, ahol minden érdekelt részt vett volna, egyéni és személyes in­doklással, ki miért kerül abba a csoportba, ahová kerül. Nagyon sok ipari üzemnél is megtörténik újabban, hogy munkásszerzés könnyítése kedvéért az újaknak ugyan­olyan, vagy nagyobb bért fo­lyósítanak, holott nem kép­zettebbek, nem adnak többet, és ezért sok törzsgárdatag el­hagyja a gyárat. Prepelica Já­nos joggal kéri számon a szű­kös anyagi körülmények kö­zött eltöltött éveket — és jog­gal várja, hogy a tsz erről ne feledkezzék meg. Ezért is kell a lebonyolítás módjára vi­gyázni, betartani, a tsz-de- makrádat, időt fordítani az emberek meggyőzésére. A bé­rezés különbsége viszont jogos és helyes. Aki többet nyújt népgazdaságunknak, többre jogosult. Ha ezt a szabályt félretennéník, fejlődésünket fékeznénk le. Ez pedig Pilisen sem érdeke a tsz tagságá­nak. sz—d Hanoi küldöttsége Budapestet» Dr. Tran Duy Hung. Hanoi városi tanácsa elnökének ve­zetésével Budapesten tartóz­kodó küldöttség hétfő délelőtt látogatást tett a főváros veze­tőinél. A látogatásoknál jelen volt Hoang Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság bu­dapesti nagykövete. TIHANY Komp­keresztelő A hivatalos nyár első vasár­nap délelőttjén a tihanyi-révi kikötőben három feldíszített komp sorakozott egymás mel­lett, hogy eddigi kettes, hár­mas és négyes számuk helyett nevet kapjanak, a „kereszte­lő” után a kettes komp Kisfa­ludy Sándor, a hármas Kos­suth Lajos, a négyes pedig Szé­chenyi István néven közleke­dik. TATA Vad kacsák A Tatai Állami Gazdaság keltetőüzemében kikeltek az első vadkacsák. Az 1971-re ter­vezett mintegy 15 ezres állo­mány első hírnökei. A Buda­pesten megrendezendő vadá­szati világkiállítás alkalmából ugyanis Tatán húszholdas an­gol parkot létesítenek a város határában, ahol a városba lá­togatók vadkacsára is vadász­hatnak. t-• . Párizsi metró Mexico-Cityben Georges Derou, a párizsi földalatti vasút igazgatója át­adta rendeltetésének a Me- xico-City t kelet—nyugati irányban átszelő, 12 kilométer hosszúságú földalatti vasutat. Montreal után ez a másod-'k olyan földalatti vasút az ame­rikai kontinensen, amelyet a párizsi metró tervei és műsza­ki megoldásai szerint építet­tek. A párizsi metró húsz mér­nöke és negyven francia ipar- vállalat vett részt a két évig tartó építkezési munkálatok­ban. Á baktriai nyelv titka Dr. Harmatta János profesz- szor, az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem Indo-európai tanszékvezető professzora, az iráni nyelvek szakértője, már 1960-ban beszámolt az Akadémián az afganisz­táni Szurk-Kotal-ban ta­lált görög betűs feliratok megfejtéséről, amelyek egy addig ismeretlen kö­zép-iráni nyelven, az úgy­nevezett baktriai nyelven íródtak. A közelmúltban szovjet régé­szek az Amu-Darja folyó mentén levő Termesz közelé­ben egy nagy buddhista bar­langszentélyt tártak fel, amelyből mintegy száz, ugyancsak baktriai nyelvű görög betűs felirat került elő. A feliratok — amelyek meg­fejtésére Harmatta professzort kérték fel — a III. század kö­zepén megalakult Szasszanida birodalom nyelvi és társadal­mi viszonyaiba adnak bete­kintést. A szentélyt a hódí­tók Zoroaszter papjainak kö­vetelésére részben elpusztítot­ták, részben a zoroasztriánus vallásnak megfelelően átala­kították. A feliratok tanúsága szerint a szentélyt valamerty- nyi szásíszanida uralkodó meglátogatta. A feliratokon első ízben jelennek meg az uralkodók nevei, akiket eddig csak képekről ismertek. A görög írásbeliség, amely Nagy Sándor hódításainak és telepítéseinek hatását hosszú évszázadokra ki­terjesztette és megőrizte, rendkívül erős kulturális kapocs lehetett a hatal­mas közép-ázsiai terüle­ten. E feliratok tanulmányozása során Harmatta János muta­tott rá, hogy a feliratok nyel­ve, a bennük tükröződő mű­velődési színvonal semmiben sem maradt a korabeli helle­nisztikus államok görög iro­dalmi műveltsége mögött. Roxolánok fólialepelben A bajai régészek Madaras határában meggyorsították a nagy hunkori roxolán temető feltárását. A sírokat eddig egyen­ként bontották ki, most pedig 8—10—15-öt is kiásnak egyszerre. A régészek munkáját nagyon megnehezíti a szeszélyes, esős időjárás, ezért fólialeplekkel fedik be a félig kibontott hanto­kat,^ s így „két eső” között is folyamatosan dolgozhatnak a „száraz” sírokban. Ezenkívül éjjeliőr is vigyáz a Közép-Európa legnagyobb roxolán sírmezőjének értékes leleteire. A halom­sírokban nyugvó rangosabb roxglánok bizonyára nem .sejtették', hogy 1500 év múlva „strázsálnak” felettük.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom