Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-20 / 140. szám

20 éves a Monori Állami Gazdaság Kétezer hízósertés évente l Jetii lő Hajdúszoboszlón Tizenöt ösztöndíjas fiatal A gazdaságban 1961-tői nap­jainkig 149 milliós beruházást valósítottak meg. Ebből 76 milliót építésekre, 43 milliót gépekre és berendezésre, 23 milliót ültetvénytelepítésre, 7 milliót pedig egyéb beruházás­ra fordítottak. Erre az időszakra esik a szá­razhegyi és bényei üzemegy­ség villamosítása. Gombán 540 férőhelyes, korszerű tehenészeti tele­pet építettek saját kőmű­ves brigádjukkal. A csév- haraszti üzemegységben most épül egy 400 férőhe­lyes sertésszállás. Ügy tervezik, hogy évente hét­ezer hízósertést adnak majd el erről a telepről. Felépült a központi gépjaví­tó műhely is. Emellett minden üzemegységben van megfelelő gép- és szerelőműhely, fürdő es öltöző is. Üj kultúrtermet és üzemi konyhát építettek nemrég a központban, de az üzemegységekben külön-külön is vannak üzemi konyháit és ebédlők. Tizenöt új lakás épült, valamint 30 régit korszerűsí­tettek. Kilenc dolgozójuk ré­szére biztosítottak hitelt a kis­lakás-építési akció keretén be­lül. A dolgozókat munkahe­lyükre a gazdaság két Ikarus- autóbusza szállítja. A központi üdültetési lehe­tőségek teljes kihasználása mellett a gazdaság már öt éve bérel Hajdúszoboszlón egy üdülésre alkalmas lakrészt, ahol évente 60—70 dolgozójuk tud pihenni. A gazdaság fejlődése mel­lett megváltoztak az állami gazdaság dolgozói is. A gépe­ken ma egykori kocsisok és gyalogmunkások ülnek. A mo­dern istállókban korszerű technikai felszereléseket ke­zelnek a munkások. Az elmúlt tíz évben 39 ipari tanuló szabadult fel a különböző szakmákban. Huszonnyolc mezőgazda- sági tanulójuk és 116 fel­nőtt dolgozójuk tett szak­munkásvizsgát. A vezető beosztású dolgozók közül 32-en vettek részt veze­tő-továbbképző tanfolyamon, hatan levelező tagozaton me­zőgazdasági technikumot vé­geztek, négyen pedig egyetemi végzettséget szereztek. Az el­múlt tíz év alatt 15 ösztöndí­jas egyetemi hallgatójuk és felsőfokú technikumi tanuló­juk volt. Tizennégy fiatal szak­ember töltötte gyakorlati ide­jét a gazdaságban. Ugyanak­kor minden évben legalább tíz egyetemi hallgató tölti a gaz­daságban gyakorlati idejét. Igen szép hagyományai van­nak a szocialista versenymoz­galomnak is a gazdaságban. 1963-ban hat brigád, 64-ben 10, 66-ban 14, 67-ben 12, 68-ban 5 brigád küzdött a kitüntető szo­cialista címért. MJ (Folytatjuk.) Komoly figyelmeztetés Katival sok báj van, kü­lönösen, ha szemüvegről van szó. Ahogy mondani szokás: az istennek sem akarja viselni. Hiába szü­lői figyelmeztetés, orvosi tanács, az egyébként szófo­gadó gyerek mindig kicsú­szik a szemüvegviselés alól. A minap ebédnél, ami­kor együtt volt a család, nagymama mesélte, hogy valahol olvasta: az olyan típusú rövidlátást, mint Katié, tizenhat éves korig lehet csak gyógyítani — azután nem. Volt egy iskolatársam, kinek kaijcsalításig jutott szemtengelyferdülését csak műtéti beavatkozással tud­ták némileg rendbetenni. Megtoldom hát a szót, és mondom Katinak: — Ez azzal jár, hogy kiveszik a beteg szemet operáció köz­ben. — És nem is teszik viss- sza? — kérdezte a gyerek őszinte érdeklődéssel. Éva közbevágott: — Nem, és azután néz­hetsz ki a lyukon. — furuglyás — ' ' ' A • P E S/ MEGYE I H Í R,L,A P- K Ü L Ö N K I A D A S A XI. ÉVFOLYAM, 140. SZÁM 1969. JÚNIUS 20.. FENTEK Bővül a DÁV-telep Felújítják Monor villanyhálózatát Épülő szolgálati lakásolí — URH-adón irányított hibaelhárítás Bábolnától — Gombáig A „baromfispeciaüsta" — De miért éppen a barom­fiakkal foglalkozik? — Ez volt az első, csodálkozó kérdésem. Mert a bőrzekés, bajszos, ha­tározott fiatal mezőgazdasági szakember — férfi. És a ba­romfitenyésztés mindig női munkaerőkkel kapcsolódott össze. Mit talál vajon ebben a "szakágban Szabolcs István;'-a gombai Üj Élet Tsz „baromfi- specialistája”? (Ö határozta meg így a foglalkozását — il­lik is ide ez a szó.) — Megmondom. Az állatte­nyésztésnek ez a legmoder­nebb ága. Itt nincs „szép ál­lat”, „kedves állat”, mint pél­dául a tehenészetben. Baromfi van, milliós állomány, ahol a modern berendezés, s a kor­szerű elgondolások segítségé­vel nagyobbat produkálhat az amber, mint bárhol. És itt megérkezünk a kez­dethez. „Nagyobbat produkál­hat az ember...” Ez volt az oka hogy Bábolnát, az ország legmodernebb, legjobban irá­nyított gazdaságát Gombával cserélte fel? I Í961-ben államvizsgázott Gödöllőn. Az egyetemen a Bá­bolnai Állami Gazdaság társa­dalmi ösztöndíjasa volt. Az első évben még szaktanácsadó Bábolnán, a másodikban már üzemágvezető: kocsival, jó fi­zetéssel, megbecsült szakem­ber. — Igen, csakhogy ebben a bonyolult, de jól olajozott gé­pezetben az ember csupán egyetlen kis csavar. Ha látja az eredményt, csak mindenki közös munkáját látja. A sa­játját nem. Nem érzi, hogy... produkált. És ez hiányzott ne­kem. Bábolna jó volt iskolá­nak, a lehető legjobb, de a le­hetőség mégis itt Gombán várt rám. A baromfi tenyésztésnek van távlata, itt különösen. A sok hely közül végül is ezt választottam. Heggel hatkor kezdődik a munka. Ellenőrizni a farmon az istállókat, számba venni az elhullást, a takarmányfo­gyasztást, kontrollálni az előző napi zárást, tárgyalni a part­nerekkel, gazdaságossági szá­mításokat végezni... Nem so­rolom fel. Sok lenne. Jut idő szórakozásra? És egyáltalán, banális kérdés ugyan, de aka­ratlanul is felvetődik: elége­dett-e? Jól keres, kocsija van, fiatal házas, megbecsült em­ber és rajong a munkájáért — ez az, amire egy fiatal szak­ember vágyik? S ha elérte, le- het-e elégedett? — Az elégedettség megöli a terveket. És fiatalon az em­bernek egyszerűen nem sza­bad elégedettnek lennie, mert megáll az úton, ami a jobb fe­lé visz. Szabolcs István a tsz KISZ- titkára. Most vették fel a pártba. A KISZ-ben bizony még van tennivaló jócskán. De nemcsak a KISZ-ben, minde­nütt. És ő végzi a dolgát, tü­relmetlenül. Dicséretes tüfel- .metlenséggel. (koblencz) ftloncfon is kaphatók pesti busz- és villamosjegyek Július 1-től kalauz 'nélkül közlekednek a fővárosban az autóbuszok, villamosok és a trolibuszok. Várható, hogy — különösen az első időszakban — éppen a tumultus miatt kö- rülményes lesz a jegyek be­szerzése. A Róna Vendéglátó Vállalat kedvez a monoriak- nak, a Hangulat eszpresszóbán június 25-től megkezdj a fővá­rosi autóbusz- és villamosje­gyek árusítását. A ntenori DÁV-kirendeltség magnövekedett portáján se­rény munka folyik. A növeke­dés tudvalevőleg abból adó­dott, hogy a vállalat megvette a Deák Ferenc telep közvet­len folytatásaként a volt Daj­ka-féle öreg házat és telket, melyen nagy lendülettel fo­lyik már az alapozás. — A látható munkálatok — tájékoztat Szűcs Sándor kirendeltségvezető,— két össz­komfortos szolgálati lakás, va­lamint raktárak és garázs épí­tésének kezdetét jelentik. Az előirányzott költség- vetés szerint közel egy­millió forintos beruházás­ról van szó. A lakosság fokozott energia­igénye, a folyamatos és foko­zatos, minden vonatkozásban jelentkező felújítás, modernt- zálás, természetes fejlődés te­szi szükségessé a jelenlegi ki- rendeltség bővítését, mely a mostani hat-hét főt számláló szolgálati állományt idővel 20 személyre is emelheti. — Ennek a várható és na­gyon is indokolt fejlődésnek kezdeti szakaszát jelenti ez a megindult építkezés, mely a tervek szerint még az idén el kell, hogy készüljön, mert az új esztendőt fokozott felada­tokhoz felkészülten kell majd elkezdenünk. Ennek a fejlődésnek jele az udvaron felállított UÉH adó-vevő torony is, mely — miként tájékozód­tunk — rendkívül meg­könnyíti és meggyorsítja a telep üzemzavar elhárító munkáját. Lehetőséget nyújt ugyanis, hogy a műhelykocsival állan­dó és közvetlen kapcsolat lé­tesüljön, menet közben lehet irányítani, komolyabb meghi. básodás esetén munkaerő és anyagkoncentrációt, esetleges szakmai döntéseket a lehető legrövidebb időn belül létre­hozni. Már a jövő hónapban el­kezdődik Monor teljes há­lózatának folyamatos fel­újítása, az oszloprendszer tartósítása, modernizálása, a vezeték-keresztmetszet bővítése. A várható szép fejlődés je­lei között nincs fejlődés a köz- világítás megóvása tekinteté­ben. Felelőtlen elemek újra meg újra leverik az égőkei, sőt, magát a lámpatestet is, mellyel felesleges munkát okoznak a kirendeltségnek, és tetemes anyagi kárt a társada­lomnak. A háztáji fák gallyazására pedig legyen gondja minden­kinek, mert sok meghibásodás okozói, mely fölösleges költség a tulajdonosnak, gyakran pe­dig kellemetlen torlódás a te­lep munkamenetében. (ej) MA ülést tart a járási tanács-vb Eléjük mentek Szegedre ISKOLÁT CSERÉLŐ PEDAGÓGUSOK Közel van Budapest - 18 nyugdíjas — Tanítóhiány Vakáció van, a járási tanács művelődési osztályán azonban már a következő tanévre gon­dolnak. Legyen szeptembertől a járásban mindenhol elegen­dő tanár, tanító, ezt már most kell biztosítani.. Tanév köz­ben öt pedagógus változtatott munkahelyet, most 18 jelezte, hogy szeptembertől más isko­lában kíván tanítani, 18 peda­gógus pedig nyugdíjba vonul. Az előbbi, az elpályázó 18 pe­dagógus közül 12 a járáson belül változtat munkahelyet, hatan Budapestre mennek ta­nítani. Valamennyien saját kérésükre cserélnek Iskolát, zömmel haza, vagy lakóhe­lyükhöz közelebb kerülnek. A járási szerveket az a határozott szándék vezeti, hogy évről évre csökken­jen az utazó pedagógusok száma, mert az utazás kedvezőtlen mind a neve­lők, mind a gyermekek számára. Az idős, nyugdíjba vonuló pedagógusok helyére fiatalok jönnek. A művelődés járási vezetői az idén egészen új módon gondoskodtak a peda­gógus-utánpótlásról. Elutaztak Szegedre s a ta­nárképző főiskola végzős hallgatóival személyesen találkoztak. Elmondták, hogy mely közsé­Taggy ülést tartott a gyömrői KI ŐSZ FLSŐFOKÚ IPARHATÓSÁG: A HELYI TANÁCS Zsúfolásig megtelt a KIOSZ gyömrői nagyterme. A Gyom­ron és környékén működő kisiparosok tartották gyűlésü­ket. Kókai Gyula beszámoló­jában értékelte a kisiparosok munkáját. Sor került a vezetőség ki­egészítésére is. Rigó Mihály gazdasági vezető lett, Béres Pál és Kóló Pál pedig póttag­ként került a vezetőségbe. Több értékes hozzászólás hangzott el. Wéber József mű­szerész javasolta, hogy a KTV jutalékát ne számolják a bruttó bevételhez. Rigó Sán­dor, a KIOSZ kultúrfelelőse ismertette a közeljövőben ter­vezett buszkirándulás útirá­nyát. Csányi József kályhás -a kontárokról beszélt. Hajdú István ács hiányolta a man­zárdtetők építését. Unyi Győző, a járási tanács ipari osztályának vezetője be­jelentette a gyűlésen, hogy július 1-vel a helyi tanácsok hatáskörébe tartozik majd az első fokú iparhatóság. Elmon­dotta, hogy kevesebb a kon­tár, ugyanis sokan váltanak az utóbbi időben működési engedélyt. Csupán egy eset­ben kellett nagyobb mérvű szabálysértés miatt eljárást indítani az utóbbi időben. A manzárdtetőkkel kapcsolatban elmondotta, hogy az építtetők nem igénylik és gazdaságta­lan is. A KIOSZ megyei képvise­lője megdicsérte a gyömrői szervezetet jó munkájukért. (koczkás) MAI MŰSOR Mozik Monor: Ha mondom, hogy sze­retlek. Vecsés: Belfagor a pokol­ból. gekbe, mely tantestületekbe szükséges nevelő. Beszéltek a községek közlekedési lehetősé­geiről, a kulturális, szórako­zási, étkezési, letelepedési helyzetről. Az Ismertetések el­hangzása után megkezdődött az „egyezkedés”, s sikerrel járt. Nyolc hallgátó tett ígé­retet arra, hogy a monori já­rásba jön, s ez a nyolc hall­gató be is adta már pályáza­tát. Vonzó tehát a monori já­rás, s hogy többek között miért, talán a leggyako­ribb két kérdésből követ­keztetni lehet: „Milyen messze van Budapesttől?” „Milyen a közlekedés?” Jelenleg úgy látszik, hogy az új tanévben minden tariári állás be lesz töltve. Tanító­hiány azonban még van, a já­rási művelődési osztály nyolc állást ismételten meg kell hirdessen. S hogy egy év múl­va ilyen gondjuk se legyen, elhatározták, jövő tavasszal a budai tanítóképzőt is felke­resik, személyesen. (király) A Monori Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága ma dél­előtt fél 9 órakor ülést tart a járási tanács vb-termében. Napirendi pontok: Az 1969. június 30-i. tanácsülés anyagá­nak megtárgyalása. Elnöki be­számoló a lejárt határidejű tanácshatározatok végrehajtá­sáról, valamint a két ülés kö­zött tett fontosabb intézkedé­sekről, Jelentés a járás egész­ségügyi helyzetéről, különös tekintettel a gyógyító-megelő­ző tevékenységre. Beszámoló a Tápiósápi Községi Tanács államhatalmi tevékenységé­ről, különös tekintettel a gaz­dasági szervező munkára, a lakosság szolgáltató jellegű igényének kielégítésére. Elő­adó: Szabó János vb-elnök. Jelentés a népi ülnökök mun­kájáról. Előterjesztés a járás- birósági népi ülnökök válasz­tására. Előadó: dr. Szigel Já­nos, a járásbíróság elnöke, Megtárgyalják még az 1968. évi pénzmaradvány. elszámo­lását, a pótelőirányzati kérel­meket, Monor község rende­zési tervének módosítását va­lamint a mezőgazdasági tár­sulások működési szabályza­tainak jóváhagyását. iii!i P inn inn P mi! T Járási bajnokság Minden mérkőzésen hazai győzelem Mende—Gomba 4:0. A lelke­sen játszó gombaiak a mezőny­ben egyenrangú ellenfelek vol­tak. A 16-os előtt azonban rendre elhaltak támadásaik. Mende jól használta ki helyze­teit. Gyömrő—Monor II. 1:0. Majdnem meglepetés született a mérkőzésen. Végig Gyömrő támadott, mégis nehezen sze­rezte meg a győzelmet a lei­késen játszó monori tartalék­gárda ellen. Monori-erdő—Káva 15:2. Komolytalan volt a mérkőzés, éppen ezért a bíró negyed órá­val élőbb lefújta a meccset. Maglód II.—Tápiósüly 5:0. Meglepő a győzelem. A sülyiek teljesen alárendelt szerepet játszottak. A hazaiak ilyen arányú győzelme is megérde­melt. Tápiósáp—Üllő II. 1:0. Bal­szerencsés mérkőzésen vesztet­te el a két pontot a javuló for­mában levő üllői tartalékcsa­pat. Űri—Vecsés II. 3:2. Nehezen szerezte meg a hazai csapat a győzelmet. A vendégek dön­tetlent érdemeltek volna. Ve­csés II. javára a bíró nem adott meg egy 11-est. Pilisi II.—Vasad 6:0. Ilyen arányban is megérdemelt a ha­zaiak győzelme. A hat gólon kívül még számos helyzet ma­A Monori Gépjavító Állomás az idén is elnyerte az élüzem címet. Péterffy felvétele radt kihasználatlanul, gyengén játszott A tabella állása: Vasad 1. Mende 14 11 2 1 41:15 2« 2. Gyömrő lí 10 3 1 47:10 23 3. Ecser 13 8 4 — 36: 8 21 4. Monori-erdő 14 9 2 3 47:17 29 5. Űri 14 9 2 3 26:13 29 6. Tápiósáp 14 7 2 5 33:26 16 7. Pilis II. 14 6 3 5 41:27 15 8. Maglód n. 14 6 3 5 30:27 15 9. Tápiósáp 13 5 3 5 15:17 13 10. Vecsés II. 14 6 — 8 33:31 12 11. Monor II. 14 5 1 8 16:32 11 12. Gomba 14 3 3 8 25:37 9 13. Nyáregyh. 13 3 1 9 21:43 7 14. Káva 14 2 1 11 25:56 5 15. Üllő II. 14 1 3 10 20:58 5 16. Vasad 13 2 — 11 24:63 4 Elmaradt mérkőzések: Ecser— Nyáregyháza és Tápiósáp—Vasad. Gér Holton Tegnap reggel holtan találták a 83 éves Tóth János gyömrői lakost házának udvarán. Az öreg az udvaron álló, vízzel telt cementkádra esett rá, fe­je a vízbe lógott, s megfulladt Véletlen baleset, vagy bűnügy történt? Az ügyben folyik a vizsgálat

Next

/
Oldalképek
Tartalom