Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-13 / 134. szám

PEST HEGYEI kJCmvUw 1969. JÜNITJS 13., FENTEK Nincs öregebb, mint egy tegnapi újság A lapterjesztés politika — Újságkihordás sok döccenővel Az akadályok elháríthatok — Sürgős intézkedést Kora reggel méltatlankodik már Viaszki Ferencné, a soly­mári Mátyás utcában: — Mégiscsak felháborító! Hetek óta ha újságot akarok olvasni, nekem kell bemenni érte a postára. Pedig az előfi­zetésben benne van, hogy be­dobják az ajtómon, mint a levelet! Vlaszkinéhoz hasonlóan még nagyon sok községben jo­gosan mérgelődnek. A lapki­hordás — enyhén szólva — megoldhatatlan. Solymáron például április közepe óta az újságelőfizetők háromnegye­de hol kap lapot, hol nem. Így aztán nem csoda, hogy a havi tízezer forintos előfize­tői átlag június elején már alig haladja meg a négyezer forintot. A Pest megyei Hírlap harmincnyolc előfizetőjéből huszonegy maradt. A kézbesí­tés hibájából. Az „ügyfelet” már hallottuk, menjünk sorba, mit monda­nak a „hivatalbéliek”. Az itt tapasztaltak ugyanis kisebb- nagyobb mértékben érvénye­sek a megye más települései­re is. • Horváth Ferenc postavezető dühös ember. — Tudom én, hogy a lakók­nak igazuk van. Nem egyszer odanyomom az újságokat a tizenkét éves fiam kezébe, vagy magam futok vele. Ki­lenc embert irányítok, keze­lem a rádiót, havi három és félmillióit forgalmazok fő­pénztárosként és akkor az ezerhétszáznegyven forintos fizetésemért még újságot is hordjak? Tizenegyféle újság és tizennégy egyéb lap jár a faluba. Hat éven át volt új­ságkihordónk. Egyszer aztán azt mondtái 'nékefrt ebből élég volt. Havi ezeregyszázért csi­nálja más. Ennyit játsszva megkeresek bármelyik fedett üzemben. Utána jött az egyik, jött a másik. Ki sik­kasztott, kinek a lába nem bírta. Januárban meghirdet­tem az állást. Verébfej nagy­ságú betűkkel kiírtam a ka­pura: újságkihordót alkalma­zunk. Máig sem jelentkezett senki. Azóta hajnalban bejö­vök, ráírom melyik lap kié. Ahogy jönnek az ügyfelek, a kezükbe nyomom a paksa- métát: — János, maga arra megy, dobja már be ezeknek, meg ezeknek. Töröm a fejem, mit lehetne tenni. A diákok­ra gondolok, átmenetileg nyá­ron megteszi. Dabasi Teréz, a régi ház ab­lakában ÜL Az (ablakszár­nyakra csalogatónak újságo­kat rakott. Június elején ka­pott engedélyt az árusításra. — Néhány nap után mit mondhatnék? Heggel hatkor van nagy forgalom, amikor mennek a PEMÜ-be. Tíz óra felé a háziasszonyok jönnek. Az is ideugrik, aki buszra vár. Már kérték, rendszeresen ezt vagy azt a lapot tegyem fél­re nekik. Ha megkapom a trafikot-cukorkát, amellé szí­vesebben veszik majd a la­pot is. — Miiből hány példányt adok el? Vasárnap százhet­venkét lapot hoztam. Népsza­badságot eladtam ötvenötöt, Hírlapot tizenötöt. Ha már jobban belejövök, kora haj­nalban átfutok minden újsá­gon, hogy tudjam ajánlani. Sokan megkérdik melyiket vegyék? Braun János november óta viseli az egyenruhát. — Egyesített kézbesítő va­gyok. Az újságkihordásért nem lelkesedem. Hat fillért kapok darabjáért Az újság miatt háromnegyed négykor kelek. Átveszem körzetem lapjai és kihordom. De nem kerékpárral, inkább gyalog, mert kapunként kéne le-felug- rálni. Tizenöt utcában két és fél kilométeres sugárban hor­dok szét háromszáz darabot. Mire a nehéz köteggel végzek, jöhetek vissza és indulok a levelekkel. Az már jobb, mert biciklivel viszem. Tudja, mi a legrosszabb az újságnál? Hogy nekem kell beszedni az előfi­zetői díjakat! Rendszerint rá­megy a szombat délutánom, vagy a vasárnapom, mert ki kell lesni, mikor vannak az emberek otthon. Horváth Károly a Hírlap­kiadó terjesztője. Sok jót tőle sem hallunk. Az újságkihor­dásért régen verekedtek, ma nem tartozik a vonzó szakmák közé. Gyálon például nyugdí­jasokkal szeretnék megoldani a terjesztést. Gyomron eddig két-három naponként össze­gyűjtve kapták az emberek az újságot! A hivatalvezetőnek ahhoz van joga, hogy rendkí­vüli kiadásként napi ötven­hat forintot fizessen ki egy napra. Vadászott hetenként egy-két emberre, aki ennyi pénzért kihordta az újságo­kat. Az állományban levő be­tétesek kerékpárt kaptak a postától, amely négy év után az övék lesz. Javítási költség címén havi harmincnégy fo­rint jár. Ha valaki a sajátját használja, három forinttal kap többet érte. Évekkel ezelőtt az egyik termelőszövetkezet havi négyszáz forintot ajánlott fel a postának, ha tagjaiknak házhoz viszik a lapokat. Utoljára hagyta a legilleté­kesebbet: a POSTÁT. Ez eset­ben Endrődi Sándor képviseli, a Budapest-vidéki Igazgató­ság forgalmi osztályának ve­zetője. Még el sem kezdtem a mondókámat, máris ő folytat­ja. A solymári gondokat éppen úgy ismeri, mint a ráckeveit és a dabasi járásit. Solymáron két diák vállakozott a nyári szünetben a lapkihordásra, de ideje a kérdést véglegesen rendezni. A hozzájuk tartozó megyékben valamennyi hiva­talt utasították, adjanak átfo­gó tájékoztatást a lapkihordás gondjairól és egyben közöljék elgondolásaikat. Június 25-én megbeszélést tartanak a beér­kezett jelentésekről, javasla­tokról. A nógrádiak tájékozta­tója már befutott. Ezután a Posta-vezérigazgatósághoz for­dulnak, dolgozzanak ki az ed­diginél átfogóbb tervet a hely­zet azonnali megváltoztatásá­ra. Több járműre gondolnak, módosításokra és mindenkép­pen felül kell vizsgálni az ed­digi bérezési-elszámolási rendszert! A dolgozók politikai tájé­koztatása már eddig is sok kárt szenvedett néhány köz­ségben. Néha úgy tűnik, mint­ha Budapesttől pam is 10—50 kilométer választaná el közsé­geinket, hanem több ezer. Gyors és alapos intézkedésen múlik, hogy olvasótáborunk — elfogadhatatlan és valami­lyen módon mindenképpen le­küzdhető okok miatt — ne csökkenjen; ellenkezőleg, gya­rapodjon. Nem is szólva arról: ha befizetik az olvasók az elő­fizetési díjakat, s újságjukat mégsem kapják meg, vagy késve olvashatják, semmiféle magyarázattal nem nyugtat­hatok meg — a pénzükért el­lenszolgáltatást várnait. Ezért ígér sürgős megoldást a posta. K. M. Június 14—szeptember 13 Gödöllői szombatok Harmadszor rendezik meg az idén a gödöllői szombatok rendezvénysorozatát. Az idén június 14-én este Jazz- shou>-val kezdődik a program, amelynek keretében a Dixie­land-együttes és a Tomsits- kvartett ad műsort. A kéthe­tenként megrendezésre kerülő kulturális programokból ki­emelkedik a KISZ Központi Művészegyüttesének augusztus 19-i műsora, a Magyar Rádió gyermekkórusának Augusztus 30-i hangversenye, valamint a Postás szimfonikus zenekar szeptember 13-i koncertje. A programban szerepel még beat-parádé, operettest és a már hagyományos Anna-bál. KSnyvespo le Szülj nekem három fiút Szovjet írók új elbeszélései A napokban jelentette meg az Európa Könyvkiadó a Szülj nekem három fiút című szov­jet novelláskötetet, amelyben kilenc szerző — többek között Jevdokimov, Nagibin, Kuznye- cov és Jevtusenko — egy-egy műve kapott helyet. A kötet legsikeresebb írá­sa kétségkívül Sznyegirjov cimadó novellája, a Szülj ne­kem három fiút, amely egy líraian fájdalmas asszonyi sors története. Hőse, az egykori frontot járt katonalány, máig sem tudja felejteni a háború szörnyűségeit. Szerelmese a Az első magyar vígopera 1869 június 13-án, száz éve született Poldini Ede zongora- művész és zeneszerző. Pesti nyomdász fia volt és zenei tanulmányait a Nemzeti Zenedében, majd Bécsben folytatta. Még zenei növendék korában egy kórusművével elnyerte az Országos Dalár­ÚJRA ITTHON Több éves sikeres NSZK-beli, hollandiai és ausztriai szerződés után ismét Magyarországon énekek Késmárki Má­ria táncdalénekes, a televízió táncdalfesztiválján is részt vesz. egylet pályadíját. Színpadi al­kotásainak sorát gyermekme­sékre írt kisoperákkal kezdte, köztük kedveltek voltak a Hófehérke, Hamupipőke, a Vasorrú bába. Az Északi fény című balettjét 1894-ben mutatta be az Operaház, ezt követte a világsikert aratott egyfelvonásos operája, a Csa­vargó és királylány. Hírnevét megteremtő fő műve, a Vajda Ernő pályadíj­nyertes szövegére írt Farsangi lakodalom, amelyet az első valóban magyar vígoperának tekintenek. Az Operaház 1916- ban fogadta el előadásra, de csak 1924-ben került színre. Azóta csaknem másfél száz előadást ért meg Budapesten. Kisfaludy Sándor életéből merített tárgyra szerzett Him- fy című operáját 1938-ban mutatták be. Irt kórusokat, zenekari darabokat, s gyűjte­ményes kottaköteteiben nem kevesebb, mint 1060 zongora­művét adták ki. Közülük so­kat világhírű előadóművészek vettek repertoárjukba. Poldini csaknem fél évszá­zadig, 1957-ben bekövetkezett haláláig, Svájcban élt. háború utolsó napjaiban veszti el életét, szerelmesének anyja pedig kegyetlenül a szemére veti: „ha nem tudtad az életét megőrizni, miért maradtál te életben, miért nem ő él.. Pedig milyen csodálatosnak képzelték el akkor aZ életet! „Bfefejezzük a háborút és szülsz nekem három fiút. de ha én elesnék, menj férjhez, s akkor is szülj nekem három fiút... És ha engem ölnek meg, azért te nősülj meg, hogy lehessen három fiad. így mondtuk ezt akkor, én pedig nem szültem fiúkat, most meg már késő, hamarosan negy­venesztendős leszek...” Anatolij Kuznyecov Az epi­zódista című novellájának hő­se egy öreg operaházi statisz­ta, aki konok eltökéltséggel küzd a hírességek és hatal­masságok ellenében a maga igazáért. Jurij Nagibin ősz hajat keresünk című elbeszé­lése egy elrontott házasságban élő férfi néhány napra felvil­lanó, ígéretes boldogságáról szól. Bizonyos értelemben ro­kon témát dolgoz fel Jevdoki­mov A nélkülözhetetlen em­ber című novellájában: egy háborúból hazatérő férfi egye- dülvalóságát és viszontagságos útkeresését írja meg. Komra- kov kisregénynek is beillő hosszúságú, Krumplivadásza­ton című novellájában maró gúnnyal ábrázolja hősét, aki belemerült a fontoskodó hi­vataloskodásba és csak nehe­zen viseli el élete első nagy próbatételét. Az elsősorban költőként ismert Jevtusenko Pearl Harbour című elbeszélé­sének legfőbb gondolata ko­runk nagy’ kérdése: a háború vagy béke problematikája. Beloú (Fuvárban), Asztafjev (Fényes nappal) és Noszov (Az őszi kiállítás ötödik napja) egészíti még ki a Nikodémusz Elli válogatta kötetet. (P.) MEGYEI BEMUTATÓ NAGYKÖRÖSÖN Vasárnap délelőtt kerül sor Nagykőrösön, a cifrakerti szabadtéri színpadon a népi- tánccsoportok, népi, hangsze­res szólisták és népi énekesek megyei bemutatójára. A gaz­dag program keretében tizen­három népi tánccsoport mu­tatja be műsorait Sor kerül a galgahévízi citeraegyüttes, a kartali asszonykórus bemutat­kozására is. A műsorban fel­lép Szaszkó József és Tóth L. Mihályné túrái népművész is. A délelőtt tizenegy órakor kezdődő seregszemlét Harsá­nyt András, a nagykőrösi ta­nács vb művelődésügyi osztá­lyának a vezetője nyitja meg Orvhalászat A három barna fiútest óvatos- lassan ereszkedik a Duna holtágának meleg vizébe. Az elővigyázat inkább szól a meder nádtorzsáinak, mint az esetleg fü­lelő halőrnek. A száz lépésnyire levő hídon egyre-másra suhannak át a kocsik és tülkölgetnek is, hiszen sé­tálók andalognak a sötét úton. És nevetgélnek... Hogyan is hallhatná meg a csendes csobbanásokat bárki is? Gy. a főnök, ő a legidősebb és övé a háló is; nagyapja kötjötte der­medt téli délutánokon a putri ho­mályában. Gy. tehát elöl megy, a másik kettő pedig szótlan engedel­meskedik keze néma parancsainak. A hosszabb megfogja a háló vé­gét, s Gy. lassan távolodik tőle, amint a hálót letekeri. Már négy méterre állnak egymástól: ilyen hosszú, s legalább 120 centi szé­les az alkalmatosság Mögéjük beáll a harmadik. Vesz- szőből font vékát ölel magához. — Kezdhetjük? — suttogó hang a háló egyik végén. — Induljunk — hangzik a másik végről. A vízből csak arcuk emelkedik ki, s a háló fenti szélét feszítő mar­kuk. A másik kezük szinte súrolja a meder iszapját, miközben öblösre alakítja a hálót. összeszokottan, egyenletesen ha­ladnak. halászatnak ez a formája igen nagy gyakorlatot kíván. A rezdülésekből biztonsággal kell megállapítani, hogy csupán va­lami vízinövény akadt be, avagy hal ütközött a zsinórnak. S aztán az sem mindegy, hol ficánkol a hal, mert a helynek megfelelően kell A az alsó szélt megemelni, esetleg a víznek mélyebb részein hálóban marasz tani. A három fiú mindinkább közelíti a vízbe erősen betüremlő föld­nyelvet, de eddig csak egy növen­dék márna szomorkodik a kosárban. Elkedvetlenednek. A hátsó kérdi: — Menjünk a varsához? — Előbb megkerítjük még ezt a részt. — Törpére? — Az a’ emlékezhetek itten fog­tuk múltkor is. — Ssss. — Mit sisogsz? — Meghallják? Gy. körbevizsgálódik Előbb a dömsödi fények felé, aztán a köz­ségből vízpartra vezető útra figyel, a hídra, majd a strandvendéglő felé. — Csak be ne... Ki hallana? Na, kezdjük. törpeharcsák mintha itt adtak volna találkát egymásnak. Né­mely gyors és ügyes emelin- tésre kettő is akad a hálóba. Talán éppen a siker lohasztja le Gy. ked­vét. — Elég. A másik kettővel a kosár fölé ha­jol. Barna arcukban foszforeszkál szemfehérjük. — Megsüssük? — Milyen lé lesz ebből! A másik kettő hallhatóan nyel, mintha nyelvüket már a forró pap­rikás íz bizsergetné. Kimeredő szem­mel nézik a tizenegynéhány har­csát. — Ajh — vágyakozik és csem- cseg a kosarat tartó fiú. — Menjünk hozzátok, majd ot­tan ... Gy. mást gondol: — Előbb a varsákat. — Majd holnap este.. 1 Minek az most... — húzódozik a kettő. — Mert kell. Sóhajtanak és lábalnak kifele A A A zsákmánynak jó rejtekhelyét találnak a szárazon, ott, ahol eddig a ruhájuk várakozott rájuk. Sebe­sen öltöznek, s aztán trappban üget­nek a vízpartig. Az úton már — amerre mások is csellengenek — ténfergősre vált a lábuk. A Duna-parton — vagy kilométer hosszan — egymást érik a kikö­tött csónakok. Akinél most is ott a vesszőkosár, az a legjobb tudója a lelakatolatlan csónakoknak. Evező persze nincs, de majd mindenik la­dikban van fenékdeszka, s az meste­rien kapaszkodik a vízbe. Elrúgják magukat a parttól. csónak finom toccsanásokkal ring egyre beljebb, a folyó kö­zepe felé. Körülszemlélődnek. Senki, sehol. Csak ők hárman. A víz színére fel-felcsapó fecnihalak is nagyobb zajt csapnak, mint suta lécdarabjuk evezése. Átkerülnek a túlsó partra, s a szi­get mentén csorognak lefele. A csendbe most belesír egy pergő orsó. — A deszkába akadt. Gy. fojtott hangon káromkodik, az orsóról pereg a horgászzsinór. Dobd már el az evezőt. — Ittragadunk akkor. A dömsödi parton férfiak kiálta­nak. — Valami nagy hal akadt ho­rogra ... Nézzük meg... Lánccsörgés: csónakot szabadíta­nak el. Futkosás. Aztán nagy hó­rukkolással evezőket csobbantanak. A fiú, aki Gy.-vel húzta a hálót, most elkapja a damilt és széttépi. Mind jobban közeledik a kíván­csiakat szállító csónak. Gy. meg a másik kettő lebújik, s igen-igen óvatos húzásokkal csorog lefele, tá­volabb a helytől, ahol a baleset érte őket. — Még hallod? — kiált egy férfi­hang. ■— Hagyd az evezést. Egy kicsit... Semmi... Azért nézzük... A Csobban az evező. Szaporán. A fiúk feszülten figyelnek, olykor megrázza őket a néma nevetés. — Jó, mi? — Jó — vigyorog Gy. — Most már jó. — Megnézzük a varsákat? — Aha. Elfekszenek a ladik aljában. Most a kis hajó olyan, mintha csak a víz csente volna el. Gy. feje az ülésen nyugszik. Körülpillant. Jobbról vékony rúd feketéink, tá­volabb mintha a párja látszódna. — Itt van — suttog Gy. halásznak, a két vasrúd közé kötött és egyre szűkülő varsa­sor gazdájának, semmi nyo­ma. Ám annál több halnak: — Csak úgy hemzsegnek — örvend a kosaras fiú. Ismerős, értő kézzel szabadítják a varsából a halat, át a vesszőkosár­ba. Azokra, szegényekre most iga­zán illik a közmondás: cseberből, vederbe. — örül majd a csávó. Vinnyognak a lefékezett jókedv­től. — Ne végy ki sokat — suttog Gy. — Visszatesszük a csónakot? — Ühüm — mondja Gy. Visszahúznak, át a Duna-ágon, s a dömsödi parton kacsáznak felfele. Kikötik a csónakot, már fenn állnak a töltés magasságában, s a rezdülő szellő hűvös simogatásából veszik észre: alaposan megizzadtak. Ütnak indulnak — Ezt megsütjük? — Megsüthetitek — szól Gy. — Hát te? — Majd csak egy kis levet eszek mondja Gy. A másik kettő nem is csodálko­zik különösebben, mert in­kább a kaland, mint a hal vonzza így estelente vízre az em­ber gyerekét... Szántó István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom