Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-09 / 104. szám

PEST MEGYEI hIbLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS É3 C EQuBS^VABOS RfeSZÉRg XIII. ÉVFOLYAM, 104. SZÁM 1969. MÁJUS 9., PÉNTEK A városból és a járásból Százötven népi ülnököt jelölnek a bírósághoz A törvényesség őrhelyén Holnap: A HARMADIK BEMUTATÓ ! A Pest megyei zeneiskolák májas 10-én, szombaton már harmadízben tartanak zenei bemutatót a Magyar Tanács- köztársaság megalakításának 50. évfordulója tiszteletére. Cegléden az Erkel Ferenc Ze­neiskolában zongora-négyke­zes bemutatók lesznek. Dél­előtt tél tíztől a zeneiskola hangversenytermében a szent­endrei, a monori, az abonyi és a ceglédi növendékek, délután fél kettőtől a váci városi és járási, a budai járási és a nagykőrösi zeneiskola növen­dékei mutatják be négykezes zongoratudásukat. A Cegléden szereplő növendékek koráb­ban már helyi városi és já­rási versenyeken vettek részt és erre a bemutatóra a leg­jobbakat hívták meg. — Koszorúzási ünnepsége­ket tartanak ma Cegléden. A város hősi emlékműveinél helyezik el a hivatalos tes­tületek emlékkoszorúit, ez lesz az idei, májusi békehó­nap egyik eseménye. A májusi békehónap ünne­pélyes városi megnyitóját az idén a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet kultúrhá- zában tartják. Holnap délután négy órai kezdettel békenagygyűlést ren­Alszik a város amikor a tej­ipari vállalat udvaráról kigör­dül az első tejszállító kocsi, amelynek nulla óra 30 perckor kell elindulnia, hogy a járás községeinek boltjai nyitáskor friss tejjel várhassák a vásár­lókat. Ez a korai szállítás, per­sze, csak a nyári idényben in­dokolt, ugyanis az alumínium kannák hamar átmelegszenek a nap hevétől, és így a tej „összemenéssel” fenyegetné a háziasszonyokat. — Hány liter tejet szállíta­nak naponta az üzemből? — kérdeztük a tejipari vállalat vezetőjét. — Hét közben 25 ezer litert, szombaton 10 ezer literrel töb­bet szállítunk a járás boltjai­ba. A város naponta 5—6 ezer liter tejet fogyaszt. Vajból 67 mázsa, tejfölből 6—7 ezer po­Az abonyi Kossuth Termelő- szövetkezet KlSZ-alapszerve- zete a tavaszi tennivalók közé sorolta a tsz központja környé­kének szépítését is. Erre min­den évben nagy gondot fordí­tanak. Április végén 170 óra társadalmi munkát végeztek: A bíróságokon, a törvé­nyesség őrhelyein, a bírói pulpituson ott találjuk őket. deznek, amelyre a termelőszö­vetkezeti tagokon kívül eljön­nek a város üzemeinek és in­tézményeinek képviselői is. Az ünnepségre szovjet vendégeket is várnak. hár a napi fogyasztás, beleért­ve a járás területét is. — Korszerüsödött-e az üzem az utóbbi időben? — Igen. Két-három héten belül egy 10 köbméteres elekt­romos hűtőszekrénnyel leszünk gazdagabbak. így a sajtot, va­jat, túrót fagyasztott állapot­ban tudjuk átadni a kereske­delemnek. Előnye: a vásárló már a kora reggeli időben hi­deg, illetve fagyasztott tejter­mékhez jut. — Van-e arról szó, hogy a ceglédiek is palackozott tejhez, esetleg kakaóhoz juthatnak? — Igen, de ezt nem itt hely­ben állítjuk elő. Ehhez meg kell várnunk, míg a kecskemé­ti új tejüzem felépül, ami lehe­tőséget ad majd a palackozott tej, kakaó, joghurt ideszállítá- sára. (cs.) az utakat rendezték, a virág­ágyásokat szépítették. A tsz párt- és gazdasági ve­zetőivel karöltve most, hogy a munka ismét megszaporodott, versenyt hirdettek minden 20 éven aluli szakmunkás számá­ra a. kiváló cím elnyeréséért. A legjobbak oklevelet és pénz­jutalmat kapnak. Nem képzett jogászok, de ta­pasztalt, példás életet élő, köztiszteletben álló személyek ők, a népi ülnökök. Ezekben a napokban az üzemekben, intézményeknél és a termelőszövetkezetekben kisgyűléseken tárgyalják meg, egy-egy kollektívá­ból kit tartanak alkal­masnak feddhetetlen életmódja, köz­ügyek iránti érdeklődése, po­litikai és erkölcsi magatar­tása, munkahelyén való pél­damutatása alapján arra, hogy az elkövetkező három­éves ciklusban népi ülnök lehessen. A városban és a járásban összesen százötven ülnököt jelölnek most. Közülük het­venen a járás községeiből, nyolcvanan Ceglédről kerül­nek a bírósághoz. A jelölé­sek lezárultával a jelöltek listáját á tanács elé terjesz­tik, és a tanácstagok szavazatuk­Az újságokban már megje­lentek az idei első strandfo­tók. A ceglédiek csak vágya­kozva, a kerítésen tekinget­hetnek befelé a város egyet­len strandjára. A naptár sze­rint ugyan még nem kellene türelmetlenkedni, azonban a hirtelen jött jó idő megengedi a kérdést: mikor nyit a ceg­lédi strand? — Váratlanul ért bennün­ket a jó idő — mondja Tau­ber György, a fürdő vezetője. — A terv szerint május vé­ge felé akartunk nyitni, azon­ban a vízszerető közönség óhaját figyelembe véve május 11-én nyitjuk kapuinkat, ami bi­zony sok gondot jelent a „ku­lisszák” mögött. — Csatornatisztítás előtt állunk és elvégzéséhez nem kapunk munkaerőt. A 11-i nyitást is csak úgy tudjuk kai döntik el: elfogad­ják-e a jelölteket. A Hazafias Népfront városi elnöksége kedden állította össze jelöltjeinek listáját. A névsorban tizenegy személy szerepel. Figyelembe vették a járásbíróság véleményét, és így a népfront által delegál­ható tizenegy személy közül tizet azok közül a nyugdíjasok és háztartásbeliek közül javasolnak, akik már ko­rábban is betöltötték ezt a megtisztelő tisztséget. Eddigi jó működésük, idő­közben szerzett szakmai jár­tasságuk garancia arra, hogy a jövőben is kifogástalanul vesznek részt az igazságszol­gáltatás bonyolult, sok kö­rültekintést igénylő munká­jában. Az ülnökválasztás során az AKÖV-től és a MÁV-tól egy- egy személyt a megyei bíró­sághoz delegálnak a ceglé­diek. ígérni, ha „átemelős” mód­szerrel, szivattyúzással enged­jük ki a vizet a medencéből. Ez nem egyszerű művelet, de reméljük, hogy beválik az újítás. Mire aztán megjön az igazi szezon — ebben is bí­zunk —, a hagyományos csa­tornatisztítást el tudjuk vé­geztetni. — Milyen újdonságot ta­pasztalhat a közönség a fürdő területén? — A 76 személyes kabinsor javítva, kifestve várja az érkezőket. A fo- gasos rendszerű öltözőszekré­nyek az eddigi 400 helyett 1200 vendéget fogadhatnak. — Május 11-től 27-ig a ter­málfürdőt tartjuk zárva. Az egészségügyi előírásoknak megfelelő karbantartási mun­kálatokat végezzük el. (cs—i) A békehónap nyitánya Nagygyűlés a Vörös Csillagban Éjfél után harminc perccel Indulnak a tejeskocsik Mikor lesz már palackozott ? Versenyeznek és szépítik a tsz-központot MIKOR NYIT A STRAND? Kerítés mögötti gondok Vízcsere — átemeléssel Nem szabad előfordulnia! Kellemetlen órákat okoz­tak falumúzeumunk veze­tőjének, csalódást a kiállí­tásokat látogató, a múzeum nemes törekvéseit tisztelő közönségnek a Központi Múzeumi Igazgatóság (Bu­dapest V., József nádor tér 7.) egyes dolgozói. Az történt ugyanis, hogy a május 4-én délelőtt fél 11 órára hirdetett megnyitó — kiállítás hiányában — el­maradt. A kiállítás megnyitása előtti nap érdeklődtünk a Központi Múzeumi Igazga­tóságnál, (biztos, ami biz­tos), ahol azzal nyugtattak meg, hogy gépkocsijuk még pénteken elindult Veszp­rémbe és az anyag onnan időben (!) érkezik. Sajnos nem így történt. Látogatóinktól ezúttal kérünk elnézést, és azt, hogy ezt a zökkenőt ne a múzeum lelkes gárdájának rovására írják, A kedves abonyi közön­ség — ha késve is — a szép kiállításban kárpótlást ta­lál. A kiállítást a tanács emeleti dísztermében na­ponta (vasárnap is) reggel 9 órától délután 5 óráig a látogatók megtekinthetik. Abonyi Lajos Falumúzeum Abony Innen — onnan ÜLÉSEZIK MA DÉLUTÁN Csemő község végrehajtó bi­zottsága. A kislakások épít­kezéséről, a házhely-értékesí­tésről és a telekgazdálko­dásról tárgyal. A tanácsülé­sen tárgyalják a csemői Üj Élet Termelőszövetkezet alap­szabály szerinti működését ismertető jelentést is. ★ Felújítják Albertirsán a vá­góhidat.-A felújítási munkák­kal jól haladnak: a befejezés május végére várható. ★ A JÁRÁSI TANÁCSNÁL dolgozó édesanyák köszönté­sére holnap délben ünnepsé­get rendez az intézmény szakszervezeti bizottsága. ★ A MŰVELŐDÉSI OTTHO­NOK állapotát vizsgálta a NFB. A vizsgálat eredményeit Antal Domokos vizsgálatve­zető előterjesztése alapján tárgyalja kedden délelőtt a járási és a városi NEB a járási tanács épületének rő­temében, ★ BÉKEGYÜLÉST tartanak ma délután négy órai kezdet­tel, a májusi békehóinap al­kalmából a Ceglédi Járási Tanács dolgozói. A gyűlésen megemlékeznek a hónap po­litikai jelentőségéről, a Ha­zafias Népfront mozgalmi munkájáról, békepolitikájá­ról. Az ünnepi beszédet No- vák Gyula alezredes tartja. ★ Örömmel fogadták a vá­rosban az utcán megjelent lo­csolóautót, amely Cegléd tisz­taságán is segít, és frissíti a városi levegőt. A „vizes já­rat” a fontosabb útvonala­kon naponta többször is meg­fordul — egyelőre lehetővé teszi ezt a város vízellátása. (peresztegi) CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladd háromszobás, összkomfortos családi ház, azonnal beköltöz­hető. Érdeklődni le­het: délután 16 órától. Cegléd, Déllő u. 28/a. Négyéves 9 hónapos hasas tehén eladó. Cegléd, Czirják Jó- zsef. Örkényi úton. Beköltözhető ház el­adó. Érdeklődni lehet: Mizsei út 10. __________ B udai úton félkész ház eladó. Érdeklődni: Góróknál, Budai úti állomástól 3 percre. Eladó jó állapotban levő piros Danu via motorkerékpár. Ceg­léd, Nagy Sándor u. 3. sz.__________________ „ Simplex** gyártmá­nyú írógép, 40 basszu­sra „Weltmeister” tangóharmonika, 5R— 26-os félsportkerékpár és karospad sürgősen és olcsón eladó, Mé­száros Lőrinc u. 17. Eladó új sportgyer­mekkocsi. Besnyő u. 10!________________ Gyermekágy és járó­ka eladó. Kinizsi utca 22. _______________________________ N égy darab jó álla­potban levő s palet tás ablak eladó. Jókai ut­ca 12. szám._______ S ötét, igényesnek megfelelő hálószoba­bútor eladó. Mizsei u. 2. sz., Asztaloséknál. Halmi Ferenc-féle ta­nya betegség miatt el­adó. Ugyer 13. dűlő, 881. szám, 800 n.-öl szőlő, lakható épület­tel. Értekezni lehet: Mózes Mihály, Cegléd XI. kér., 610. szám. ahol egyéves üszőbor- jú is eladó. ___________ E ladó ház: Sugár ut­ca 50/a, szám alatt. Érdeklődni lehet min­den,nap, délután 14 órától. Vasárnap egész na.p.___________________ B eköltözhető házat vagy házrészt vennék havi törlesztéssel, megegyezés alap j án. Cím a Ceglédi Nyom­dában. PANNÓNIA új álla­potában, igényesnek eladó. Érdeklődni le­het : Alkotmány utca 50. szám, 4 óra után.. Nagytejű, gyengefias tehén eladó. Cegléd II., Nagykátai út 16/a. szám alatt.___________ B útorozott szoba ki­adó, Páva utca 6. alatt,___________________ K isipari konyhabútor eladó. Teleki utca 44. sz'ám alatt. Megtekint- hető délután 2 után. Pannónia motorkerék­pár olcsón eladó. Csengeri u. 30. Dankó. Fényező szakmunkást azonnal felveszünk. Ceglédi Vasipari Ktez. Ház eladó: Kazinczy u. 39. sz. Érdeklődni ugyanott.____________ E ladó Zöldhalomban, a megállóhoz 5 perc­re, 450 H.-Ö1 szőlőd épülettel. Érdeklődni lehet: Kinizsi utca 3, szám alatt, Bérényl. Eladó 800 n.-öl szőlő lakható, jó épülettel. Cegléd, Ugyer XL kér., 14. dűlő. Szalücai­éknál._______________ Idős magányost, vagy házaspárt házingatla­náért eltartásra vál­lalnék, tanyasi is le­het. Címem: id. Szá­raz Mihály, Ül. kér., Bem utca 2. szám alatt.______________ _ G yári nagyteljesítmé­nyű robbanómotoros szivattyú 554 L/P el­adó. Cegléd, Déli út 80. Botlik._____________ E ladó 150-es Czetka motorkerékpár. Ceg­léd, Iskola u. 6. Érte­kezni: szombat és va- sám.ap 12—15 óráig. Hálószoba és modem konyhabútor eladó. Cegléd, Nagykátai út 37._____________________ P anni motor olcsón eladó. Bocskai utca 8. Jó állapotban levő gyermekkocsi eladó. Szűcs-telep. Bokréta utca 4. _______________ M odem mély gyer­mekkocsi eladó. Sas utca 36. szám alatt. A ceglédi vörös munkászászlóalj története ii. A CEGLÉDI MUNKÄSZÄSZLÖALJ 1919. április 30-án a kora délutáni órák­ban érkezett a Kiskunfélegyháza és Csongrád között íevő gatéri vasútállo­másra, és azonnal a vasúti töltés mel­lett, az Iskola-dűlőn át, a Tisza-vonalra menetelt. Itt a késő esti órákban elfog­lalta a számára kijelölt védőszakaszt. Ez közel 5—6 kilométeres vonal volt, a Tisza Csongrád alatti nagy kanyaru­latától a folyó és a vasútvonal mellett, a hídon túl a szentistváni kompát­kelőig. A románok szórványos tüzér­ségi tüzéből átkelési kísérletre lehe­tett következtetni, így a zászlóalj egy része az éjjelt riadókészültségben töl­tötte. A csongrádi közúti és vasúti hidat a vasas rohamszakasz és egy gép- puskásszakasz védte. Éjjel a románok nem kísérelték meg az átkelést. A zászlóalj nem összefüggő vonal­ban védett, a hídnál volt erősebb egység, és egy-egy fontosabb pont­nál: vasúti őrház, kanyar, tőzegrakás, füzesek. A megerősített pontok között állandó járőrszolgálat volt, másutt rej­tett figyelők kémlelték a túlsó partot. Az átkelést megnehezítette mindkét részről, hogy a tavaszi áradás megduz- zasztotta a folyót, amely kilépett med­réből és a víz mindenütt a gátakig terjedt. A meder szélén a fűzfák tör­zse a vízben állt, a lombok szélesen terültek el, ami nehezítette a megfi­gyelést. A gátakon elhelyezett árvíz- védelmi rőzserakások viszont meg­könnyítették a figyelőőrsök takará­sát. A századok szálláskörletei a csong­rádi iskolákban voltak, riadó esetén a zászlóalj gyorsan elérte a védőkörle­tet, a géppuskásokat tehergépkocsi szállította a veszélyezett pontokra. A VONAL MEGSZÁLLÁSA utáni napon — május 1-én — az egész zászló­alj a vonalban tartózkodott, gyalogsági tűz nem volt, csak ritkán, a román és vörös tüzérség zárótüze zárta le a vonalak mögötti területeket. Kora délelőttön ez is elhallgatott. A figye­lők a túlsó partról semmi mozgást nem észleltek, olyan volt, mintha a romá­nok onnan visszavonultak volna. A csend megtévesztette a hídőrséget. A délelőtti órákban 30—32 vöröskatona, a parancsnok tilalma ellenére, átment a hídon. A románok teljesen átenged­ték a katonákat a túlsó partra, ahol aztán erős géppuska- és gyalogsági tűz fogadta őket. Az átkelt csoport ellentámadást kísérelt meg, de a kiépített és mélyen tagolt román ál­lások ellen a támadás összeomlott. A hidon nem lehetett visszajönni, mert a románok géppuskáikkal erős tűz alatt tartották. Magyar részről nem lehetett tűztámogatási adni, hiszen az könnyen a mi vöröskatonáinkat semmisítette volna meg. A veszteség súlyos volt, néhányan a hídon igyekeztek vissza. Ekkor halt meg Matkovics József. Fejlövést kapott. Szép, magas fiú volt, nagyon szerette a zászlóalj lobogóját, ő volt a zászlótartó. Az átkelt csoport szorongatott helyzetében a gát víz felőli oldalára menekült, mások a parti fűzfák védelmében a vízbe gázoltak Hírkor tudtak beavatkozni a mi gép- puskásaink. Pataki Ferenc (Folytatjuk) Fájó szívvel mondunk hálás köszönetét rokonainknak, Isme­rőseinknek. jó szomszédaink­nak, akik felejthetetlen emlékű fiam. szeretett testvérünk: Kis- pál János tragikus elhunyta al­kalmából részvétükkel nagy bá­natunkban osztoztak, a temeté­sén megjelentek, sírjára koszo­rút, virágot helyeztek, özv. Kis- pál Jánosné, Kispál Mária és Lidia. Hálás köszönetét mondunk ro­konainknak, Ismerőseinknek, jó szomszédainknak, a csemói Sza­bad Föld Tsz vezetőségének és tagságának, akik szeretett jó férjem, édesapánk, nagyapánk, dédnagyapám. testvérünk- So­mogyi Imre temetésén megje­lentek. részvétükkel nagy bána­tunkban osztoztak, sfrjára ko­szorút, virágot helyeztek, özv. Somogyi Imréné és a gyászoló család. Fájó szívvel mondunk hálás köszönetét rokonainknak. Isme­rőseinknek. Szomszédainknak, az ÉVIG Vlliamosgépgyár dől gozóinak. munkatársaimnak akik felejthetetlen kisfiúnk test vérem, unokánk: Madár Zolika temetésén megjelentek, részve tűkkel nagy bánatunkban ősz toztak, sírjára virágot, koszorú! helyeztek. Madár Mihály és csa­ládja. Hálás köszönetünket fejezzük ki rokonainknak. Ismerőseinknek, szomszédainknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk és testvérünk: Pataki István te­metésén megjelentek, részvétük­kel bánatunkban osztoztak, sír­jára koszorút, virágot helyeztek, özv. Pataki Istvánná és a gyá­szoló család. Ezúton mondunk hálás köszö­netét rokonainknak, ismerőse­inknek és jó szomszédainknak, akik felejthetetlen jó testvérem és keresztanyánk: özv. Szenczi Istvánná szül, Mácsai Teréz te­metésén megjelentek, részvétü­ket nyilvánították, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Hálás köszönetét mondunk rokonainknak. ismerőseinknek, akik szeretett jó édesanyám, nagyanyám: özv. Kisqyörqy Sámuelné szül. Győr Márta te­metésén megjelentek részvé­tükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyez­tek Reggel Sándorné és csa­ládfa. Rokonainknak, ismerőseink­nek, jó szomszédainknak, ez­úton mondunk köszönetét, akik szererett *6 férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérünk: id. Me- *eq Ferenc temetésén megje­lentek. részvétüket nyilvánítot­ták. sírjára koszorút, virágot helyeztek; özv. Meleg Ferencné és családja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom