Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-09 / 104. szám

1969. MÁJUS 9., PÉNTEK vA írlap Start Aszódon Az Aszód környéki földeken kz idén alkalmazzák először a repülőgépes trágyázást, vegy­szeres gyomirtást és a perme­tezést, A növényvédő állomás szakbrigádja kilenc termelő- szövetkezet, valamint az álla­mi gazdaság földjein több mint 16 ezer holdon végzi el e fontos munkákat. A gépmadár az időjárástól függően napon­ta 350—780 kataszteri hold föld felett szórja le a vegy­szert a növényekre. Korszerűbb, olcsóbb lakások A második év küszöbén a magántervezési szakértői bizottságok Ugyancsak szívták a fogukat a magántervezők, amikor esz­tendeje megkapták a Pest me­gyei Tanács építési, közlekedé­si és vízügyi osztályától a ma­gántervezési szakértői bizott­ság megalakulásáról szóló kör­levelet. A városi és járási úgy­nevezett I. fokú építésügyi ha­tóságok tagjai közül is sokan elhúzták a szájukat, amikor az értesítést elolvasták. Még job­ban meglassul majd az építési engedélyek kiadása, jósolták ironikusan. Csak az építtetők örültek. Megértették, hogy az ő érdekeiket szolgálja az új intézkedés. Két fillért sem ért Az utóbbi tíz évben a me­gyében, de főként az agglome­rációs övezetben, valósággal gomba módra szaporodtak a családi házak, 5—6 ezer is fel­épül évente. A tervezők, akik­nek túlnyomó többsége kőmű­ves mesterekből és techniku­sokból kerül ki. ellenvetés nél­kül elfogadva az építtetők lai­kus elképzeléseit, rajzocskákat készítettek inkább és nem ter­veket. Az építtetők fizettek ér­tük. aztán vitték a tanácsra, s ott derült ki, hogy két fillért sem érnek: kezdődhetett min­den élőiről. így született meg a 2/1967. ÉVM. számú rendelet, mely lehetőséget adott a ma­gántervezési szakértői bizott­ságok létrehozására. A legtöbb megye, köztük a mienk is, élt a lehetőséggel. Tavaly március elsejétől mű­ködnek bizottságok a megyei tanácson. A II. és I. fokú épí­tési hatóságok vezetőiből, dol­gozóiból alakultak meg. Egy- egy — jelenleg öt van össze­sen — egy elnökből és három tagból álL Valamennyi, mun­kaidő után, hetenként ülésezik, egy-egy ülésén 25—30 tervet bírál el. A tervező esetenként 50 forintot fizet, ő maga, nem háríthatja át az építtetőre. Ez összeg egy részét az elbírálók díjazására, a többit községren­dezési és egyéb hasonló fel­adatok végrehajtására, lakás­építési propagandacélokra for­dítják. Sokoldalú segítség A bizottságok egy év alatt 6653 tervet bíráltak el. Ezek közül 1245 kivitelezését nem javasolták, 1582-t tartottak változtatás nélkül, 3826-ot pe­dig csak bizonyos változtatá­sokkal kivitelezhetőnek. Rác­kevén, Cegléden és Gödöllőn a járás tervezőinek, a mérnökök­nek, technikusoknak és kőmű­veseknek ankétot rendeztek a gondok, szakproblémák meg­vitatására. Ilyen ankétra a megye többi járásában és vá­rosában is folyamatosan sort kerítenek. Azokat a tervezőket, összesen hármat, akik a szak­tudás legalacsonyabb fokát sem érték el, töröltették a megyei tervezői névjegyzékből. — Minden lakóépület, nya­raló, hétvégi ház, minden S0 négyzetmétert meghaladó alap- területű önálló .melléképület, minden mezőgazdasági és ipa­ri magasépítmény, középület és szolgáltató létesítmény ter­vét a bizottság véleményezi — tájékoztat Wächter Roland osztályvezető-helyettes. — Az I. fokú építésügyi hatóság csak véleményezett tervet engedé­lyezhet. Nem köteles ugyan a döntésre jogosulatlan bizottság szakmai javaslatát figyelembe venni, de általában figyelembe veszi. Amúgy is túlterhelt dol­gozói mindenképpen jelentős segítséget kapnak a bizottság­tól, minthogy még az engedé­lyezési eljárás előtt lényegé­ben tisztázódnak a műszaki kérdések. Örvendetes javulás A bizottságok legfőbb elnöke, Horváth M. László főmérnök, osztályvezető-helyettes, észre­vételeiről, az eddigi tapasztala­tokról beszél: — A bizottságok egyre javu­ló munkája nyomán hibák tu­catjai szűntek meg. Indokolat­lanul vastag válaszfalakat, fe­lesleges kéményeket, költséges Virágos Dunakanyar — százezer forintos díjjal A DIB felhívása Az idén utoljára rendezik meg a virágos Dunakanyar- versenyt. Jövőre már országos vetélkedőt hirdetnek. Ez azon­ban nem zavarja a Dunaka­nyar Intéző Bizottságot abban, hogy a köz javára ne késztes­se hasznos erőfeszítésekre az érintett Duna menti települé­sek lakosait. Ezért összesen 100 ezer forint értékben há­rom díjat tűz ki a legered­ményesebbeknek. Az első díj nyertese 50 ezer. a második 30 ezer. a harmadik 20 ezer forintot kap. A verseny feltételeiről eny- nyit: a településeken átvonuló forgalmi utak, az ott elhelyez­kedő terek és a hozzájuk köz­vetlenül csatlakozó utcák vi- rágosítása, parkosítása, általá­ban rendezettsége és tisztasá­ga az elbírálás alapja. Az ér­tékelésre egyébként részben a járási tanácsok által kijelölt bizottságok javaslatai, rész­ben a DIB által megbízott zsűri döntése alapján kerül sor. Az elsőre június 30-ig. Mindezt megelőzi azonban a jelentkezés. Az illetékesekhez kézbesített felhívásra legké­sőbb május 20-ig kell vála­szolni, illetve bejelenteni a részvételt és rossz megoldásokat, anyag- es munkapazarló szerkezete­ket, aránytalan ajtókat, abla­kokat, ízléstelen homlokzati faldíszítéseket stb. Az általá­nos tapasztalat azt mutatja, hogy az engedélyre beadott tervek mind műszaki megol­dás, mind kifejezési mód te­kintetében igen alacsony szín­vonalúak voltak, az országos építésügyi szabályzat minimá­lis követelményeinek sem fe­leltek meg. Az utóbbi hóna­pokban azonban minőségük ör­vendetesen megjavult, alapve­tő hibákat ma már sokkal rit­kábban észlelünk, mint a kez­deti időszakban. Búcsúzáskor lelkemre kö­tötte, feltétlenül írjam meg még ezt is: — Szeretnénk, ha minden il­letékes szervezet hathatósab­ban népszerűsítené a típuster­veket, melyek jó elrendezést biztosítanak, az igényeket kor­szerű eszközökkel elégítik ki, szerkezeti megoldásaik gazda­ságosak és szakszerűek. — A kétségtelenül kedvező eredményekkel a bizottságok nem elégednek .meg, a követel­mények fokozásával még szín­vonalasabb tervek készítteté­sére törekednek. A végső cél az, hogy a megyében épülő lé­tesítmények érjék el a főváros hasonló rendeltetésű épületei­nek színvonalát. Polgár István Divat, s főként gazdasági szükségszerűség napjainkban telephelyeket — „leányvállala­tokat” — létrehozni. Futó pil­lantás is elég ahhoz, hogy a dolog jelentőségéről meggyő­ződjünk. A közelmúltban lé­tesített telephelyek közé tar­tozik például a Mechankiai Művek új egysége Marcaliban, az Ipari Szerelvény és Gép­gyáré Mátészalkán, a Csepel Autógyár telepe Kunszentmik- lóson, a Gyapjúmosó és Szö­vőgyár két új részlege Kisgyó- non és Bodajkon, a Váci Kö­töttárugyár üzeme Kazáron. Megyei vállalatok létesítik eze­ket a telepeket más megyék­ben, ugyanakkor fővárosi üze­mek és vállalatok Pest megyé­ben hoznak létre új egysége­ket, így létesült például Tá- piószelén rövid idő alatt két új üzem is — egy vasipari, s a pénzverdéé —, így tervezi Szentmártonkátára települését az egyik, ma még a fővárosban működő ipari szövetkezet stb. Már ebben is rejlik némi el­lentmondás. A kérdés egészé­ben azonban még több ilyen ellentmondás megtalálható. .4 határozat nem elég A csecsemőkorukat élő új telephelyek vezetői, dolgozói igen hamar megismerhették a felnőtt gondokat. Sok esetben ártatlanul; nem ők tehettek róla. Igen nehezen kezdett el például dolgozni a Csepel Autógyár említett új telep­helye, igen sok gond volt az Ipari Szerelvény és Gépgyár mátészalkai üzeme körül. A legfőbb tapasztalat: nem elég elhatározni új telephelyek lé­tesítését, hanem azokat kellő módon meg is kell szervezni. Éppen ez az, ami hiányzott, s hiányzik sok esetben napja­inkban is, holott még a szólás is úgy hangzik: szervezni tudni kell. Azok az anyagellátási akadályok, melyek a kunszent- miklósi üzem esetében föllép­tek, a mátészalkai telep mun­kája körül dúló, pro és kontra viharok, azt bizonyítják: nem volt meg a kellő szervezeti elő­készítés. A hiányzó anyagokat, műhelyrajzokat nem pótolja semmi, az új telepre szegődött munkásokat nem vigasztalja, hogy a központi gyárban mit gondolnak. Ök keresni akar­nak, megdolgozni a pénzükért, s igazuk van. Ugyanakkor: a központi egységeket sem vi­gasztalja a jó szándék, ha selej­tes termékeket kapnak a telep­helyekről. Ki tagadná: minden új egy­ségnek, ahogy ezt mondják, be kell rázódnia. Ám nem mind­egy, meddig és milyen problé­mákat érintve tart ez a berázó- dási időszak! Nagyjából meg­felelő volt ilyen értelemben mindaz, amit a Mechanikai Művek tett marcali telepének létrehozásakor, a működés szervezeti, anyagi-technikai feltételeinek megteremtésekor. Az említett üzemek elsősorban munkaerő gondjaik megoldása, enyhítése érdekében hozták létre ezeket a telepeket, eny­hén szólva is furcsa tehát, ha már az első időben elriasztják az új munkaerőt a szérvezet- lenséggel, az anyaghiánnyal, s a mindezek miatt csökkent ke­resettel. Külterjesen, de meddig? A telephelyek létrehozása kétségtelenül tipikusan „kül­terjes” fejlesztés, azaz lét­számbővítéssel megoldott ka­pacitásnövelés. Jó ez a válla­latoknak? Ha nem lenne jó, kétségtelenül nem csinálnák. Jó, mert jelenleg a gazdasági megfontolás is — az esetek többségében — erre ösztönöz. A Váci Kötöttárugyár kazári telepének létrehozása például két és fél millió forintba ke­rült, s 250 ember talált ott munkáit. Ugyanakkor, ha a gyár telephelyén kíván fejlesz­teni, gépekkel ellensúlyozva a munkaerőhiányt, egy-egy nagy termelékenységű varró­gépért nyolcszázezer forintot szurkolhatott volna le. Egy-egy gép azonban mindössze négy ember munkáját helyettesíti. Három gép árából tehát ki­telt a kazári telep beruházási költsége, s 250 fővel bővült a termelőlétszám! Megfontolásra érdemes azon­ban: hosszú távon érdemes-e az új telephelyek koncepcióját fönntartani? Igaz, minden év­ben szükség van új munkahe­lyekre — főként most, a het­venes évek közepéig,-míg- • le­vonul a demográfiai hullám —, de a jelenlegi létszámnöve­lési ütem nem tartható. (Aho­gyan ez a fővárosban, s a fő­város környékén, illetve Vác körzetében bebizonyosodott.) Azaz: igen alapos megfontolá­sok után lehet és szabad csak dönteni abban, hol létesüljön az új telep, s ha már itt tar­tunk. arra sem árt fölhívni a figyelmet, hogy nemcsak más megyékben találhatók kiakná­zatlan fehér foltok a munka­erő-foglalkoztatás térképén, hanem Pest megyében, például a szobi, a nagykátai járásban is. Am itt elsősorban fővárosi vállalatok érdeklődnek a lehe­tőségek iránt. Ahelyett, hogy azok tennék, akik itthon van­nak, azaz a Pest megyei cé­gek ... És nem árt arra emlé­keztetni: a telephelylétesítés mellett a bedolgozói rendszer bővítése sem megvetendő meg­oldás. Ennék forrásai szinte teljesen kiaknázatlanok Pest megyében! Nem spanyolviasz A telephelyek létrehozása és működtetése, amint azt az Ipari Szerelvény- és Gépgyár­ban megfogalmazták, nem sza­bad, hogy olyasféle fölfogásra vezessen: fölfedezték a spa­nyolviaszt. Azaz: a telephelyek megoldanak minden gondot. Nincs így, s nem is lesz így. Enyhíthetnek a gondokon, át­menetileg elodázhatják a ter­melőeszközök korszerűsítését, de végérvényesen nem nyitnak új utakat. (Egy idő eltelte után a telepeken sem lesznek már elegendőek a központból ki­szállított, generálozott öreg gépek stb.) Telephelyeket lé­tesíteni, s azzal egy időben ki­dolgozni a műszaki fejlesztés távlati elképzeléseit: csakis így lesz arányos, egészséges a haladás. Közhely, hogy a tények mar kacsok. A gazdasági szakembe­rek azonban .megtanulták, hogy csakis a tényeknek higgyenek. Ennek köszönhető, hogy né­hány helyen — a gazdaságos- sági számítások megejtése után — föladták a telephely létesítésének gondolatát. En­nek a realista szemléletnek kö­szönhető, hogy — például az Ipari Szerelvény- és Gépgyár­ban — a telephely létesítésé­vel nem csökkent a törzsgyár­ban a termékfejlesztési mun­ka s hogy a nem túl szeren­csés kezdet ellenére is a Cse­pel Autógyár támaszkodni kí­ván új, kunszentmiklósi tele­pére. a kölcsönös előnyök alap­ján. Pest megyében egyszázalékos termélésnövekedésre 1,8 szá­zalékos állóeszköz-növekedés jut, ami rosszabb az országos átlagnál. Azaz: a csecsemőkor­ban levő telephelyek felnőtt gondjai mellé társul a felnőtt korban levő törzsgyárak leg­főbb gondja, az állóeszközök jobb kihasználása. Mert igaz, a telephelyek sokat lendítenek egy-egy gyáron, de akkorát nem, hogy a helyi, törzsgyári gondok okozta főfájás elmúlna tőle. Ezt egy percre sem sza­bad elfeledni. Mészáros Ottó VINCZE GYÖRGY: Az utolsó akna Andrej úgy mozgott, mint otthon. " Amikor hazahozta a bricskán az őrnagyot és ellátta a két lovat, derékig levetkőzött. Lemosta magáról a májusi port. Micsoda május is volt? Korán ta- vaszodott és a cseresznye hamar meg. pirult a fán. A családdal együtt üldö­gélt így estetájban Andrej. Hallgatták a csendet, a megtestesült békét. Igazi béke volt. Béke! Milyen nehéz is el­hinni a milliókat szétmarcangoló há­ború után. Talán nem is volt háború. Talán csak álmodták az emberek a borzalmakat. — Mama — mondta Andrej a házi­asszonynak — háború kaput. Andrej megy haza ... Azon a májusi estén sokszor elmondta ezt. Meg azt magyarázta, hogy tanulni fog. Most a háború alatt jött rá, hogy tanulni kell, nagyon sokat tanulni. Azt is mondta, ha leszerel, mulatni fog. Még soha nem mulatott életében, de most két napig akar mulatni. Soha egy szóval sem lázadt eddig az egyenruha ellen. Most ezen az estén egy­re hajtogatta: „Civil leszek, új ruhám lesz.” Ez sem lázadás volt, hanem in­kább a beteljesedés közeli érzése. Mint­ha most, a háború végén, a győzelem után egyszerre feleslegesnek tartotta volna a fegyvereket és az azokat for­gató katonákat. Andrej otthon kolhozban dolgozott. Lóápoló volt. Érthető tehát, hogy a mos­tani két lovát is mindennél többre tar­totta. Még csak véletlenül sem történt meg, hogy addig magával foglalkozzon, amíg lovait meg nem etette, itatta. Ezen az estén is jól tartotta a két állatot, és utána ült le a kiskapuba diskurálni. Persze ez a diskurzus kézzel-lábbal tör­tént, mert csak annyit tudott magyarul; hogy vagy?, köszönöm és még néhány szót. De csuda tudja, egy kis mutogatás­sal mégis sikerült nagyon jól megértet­ni magát. Iá ülönösen feleségéről, Natasáról **■ magyarázott sokat, meg Vovkáról. kisfiáról, akiket három éve nem látott. Utoljára a nagy ellenoffenzíva előtt volt otthon. Aztán, hogy meghajtották a németeket Sztálingrád alatt, azóta nem volt tartós megállás. Jöttek folyvást, szünet nélkül, nyugatra. Most már vége. Háború kaput. Szóval nyugalom van, ha látszólagosan is, de nyugalom. Mert ahhoz idő kell, amíg a háborús sebek begyógyulnak a családo­kon és az országokon egyaránt. Szóval azt magyarázta Andrej a hold elő-elő villanó fénye mellett ott a ka­puban ülőknek, hogy ha hazamegy lesz ám dínom-dánom. Gesztikulált mondó- kájához, s így olyan szuggesztív volt, hogy nyelvnehézségek ellenére is érteni lehetett; béke van emberek! Tudjátok milyen nagyszerű dolog az? ... Ilyesmiket magyarázott Andrej. Azt is, hogy két kisebb sebesülést kivéve szárazon megúszta a háborút, a közel­múltnak ezt a kénköves poklát. Másnap korán kelt Andrej. Gazdáját az állatorvos-őrnagyot, egy távoli falu­ba kellett vinnie, mert az ott levő lova­kat oltotta, valamiféle védőszérummal. Délután volt, három óra tájban értek v vissza útjukról. Andrej, miután el­látta a jószágokat, derékig levetkőzött, és a lavór fölé hajolt Mosakodni akart, amikor á szomszédasszony jött és kéz­zel-lábbal magyarázni kezdte, hogy a gyerekek a kertben egy lövedéket talál­tak, olyan aknaformát. Kérlelte And- rejt, hogy jöjjön nézze meg, nehogy a kölykök kárt tegyenek magukban. Andrej, úgy ahogy volt, derékig mez­telenül kisietett a kertbe. — Dá. Akna — vette szemügyre a páncélba ágyazott félelmetességet. — Majd zautra, holnap elintézem. Azzal megfogta az aknát és betette a tüskés gledicsiabokorba, gondolva, hogy a szúrós bozót miatt nem merészked­nek hozzá a gyerekek. Aztán kényelme­sen rendbe szedte magát. Ezen az estén is összejöttek a beszél­getők a kapuban. Andrej azt magyaráz­ta, hogy amikor Romániában harcolt, kis híján otthogyta a fogát. Akkor lo­vas hírvivő volt, s rájuk különösen va­dásztak a német mesterlövészek. Szeren­csére azonban csak a lovat lőtték ki alóla, ő épségben megmenekült. Igaz, öt kilométert kellett gyalog megtennie, mégpedig futva, hogy a parancs idejé­ben megérkezzen. Aztán újra és újra haza, az övéihez kalandozott. Feleségéhez és Vovkához. — A kis Vova az fog csak örülni, ha otthon leszek — magyarázta. A rövid otthoni kalandozás után is­mét a megtestesült holdfényes béke töl­tötte ki az esti beszélgetést. Reggel korán pirkadt. Andrej meg­** etette és megitatta lovait. Aztán a kertbe ment és előhalászta a gledicsia- bokorból az aknát. Kezébe vette, csavart rajta egyet... Itt megszakadt minden. Egy pillanat volt, egy hatalmas detonáció, amely Andrej számára megszüntette a tér és idő fogalmát. Hanyatt feküdt a fűben, kezeinek csak csonkjai maradtak. Gimnasztorkája át­ázott a vértől és szakadt, vörös lepel­ként takarta be testét. Pillanatok alatt nagy lett a csődület. Orvost is kerítettek, aki azonban már csak fejét lehajtva mondta némi vizsgá­lódás után: — Vége! Natasa és Vovka már hiába várta ha­za Andrejt. felnőtt gondokkal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom