Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-30 / 122. szám

> / filEOÍti 1939. MÁJUS 30., PÉNTEK POLGAR ISTVÁN Ódaíéle ä sömdllitókhoz Ti nagy pofájú rakodólegények, cinóber arcú fenegyerekek, a tenyeretek foszlós nyírfakéreg, kenyér, töpörtyű bugyra zsebetek, káromkodtok és tyúkszemekre léptek, de a szívetek pacsirtatelep. s Nem számoljátok soha, hány litert nyel mélységbe torkotok hordólika, ragadjátok a ládát, lendülettel zuhintjátok a teherkocsira, koccan az üveg, s mint valami fegyver, végigpásztáz a rámpán: tra-ta-ta-ta... Italbolt-góré les a kapujából, légy-attrakciók bent a műsoron, de a szemekből a tűz szomj kilángol, perzselt mező az abrosz; hír oson, ti jöttetek meg, tetováltkarúak, trikós hústornyok, s izmotok kigúvad. Kis őstenger a korsóban a sörhab, csapdos a nyelv, mint véres testű cápa. A nőcskét, kinek bajsza gyorsan olvad, csőbehúznátok: — Szálljon fel, Ginácska!... De ránt a kocsi, és ti, Buddha-szobrok, platójáról még visszavigyorogtok. Hát így kellene élnem nekem is, lám, veletek, gátlástalan haverok, megtapogatni, ha jó bőr a kislány, túróst mutatni, ha bárki morog, alsózni üptre, köpni, ami hitvány, s locsolni, hogyha száraz a torok. Ébresztgetem magam, roppanthatatlan, forgószél kedvű fickók, veletek. A titok nyitja, sejtem, nálatok van, a megfejtés, mit régtől keresek, van valami, amit ti tudtok jobban, ti nagy pofájú fenegyerekek. A MÁSODIK TURNÉ Csütörtökön kéthónapos franciaországi vendégszerep­lésre indult a magyar nép­hadsereg Vörös Csillag Ér­demrenddel kitüntetett mű­vészegyüttesének tánckara és népi zenekara. A több mint 30 tagú csoport ezúttal második franciaországi turnéját bonyo­lítja le. Készül a Balaton szociográfiája valóságot nem újra álmodva... Beszélgetés Bertha Bulcsu József Attila-díjas íróval Hazánk jellegzetes tájairól, ipari centrumairól, szellemi mozgalmairól nagyszabású TV-ELOZETES Mégy nap krimi „ISMERNI ŐKET...“ PARLAMENT _ IFJÚMUNKÁSOKNAK Tegnapi számunkban adtunk “hírt arról, hogy megyénk há­rom nagyüzemében a közeljö­vőben kerül sorra az ifjúmun­kás-parlamenti ülés, amely a fiatal munkások érdekvédel­mét hivatott szolgálni, érintve a KISZ fontosabb problémáit, gondjait, hibáit . egy-egy gyá­ron, üzemen belül. A Csepel Autógyárban is megtartották a „kis parlamen­tet”. Erre az ünnepi taggyű­lésre mi is ellátogattunk. Ko­moly érdeklődés előzte meg az összejövetelt, hiszen az itt dolgozók sok problémára vá­laszt vártak az autógyár KISZ-titkárától, Koczó Gyulá­tól. A gyár 41 alapszervezete érdekelt az itt született javaslatok valóra vitelé­ben — és ez már nem kis dolog. Ipari üzemeinkben — és ezt nem győzzük eléggé hangsú­lyozni — szükség van a fiata­lokra, tehát arra is alkalmat kell adni, hogy ezek a fiata­lok egészséges körülmények között adhassanak hangot el­képzeléseiknek, meglátásaik­nak. Az ifjúsági parlamentekre minél nagyobb számban és minél gyakrabban van szük­ség. Ezt példázta az autógyá­riak ülése is. A KlSZ-szerve- zet kezében itt 1170 fiatalem­ber sorsa nyugszik. Koczó Gyula referátumában elmond­ta a bajokat — közülük a leg­kirívóbb a munkahely-változ­tatás kérdése: az autógyárat egyre-másra hagyják ott a fiatalok, mert a szomszédos tsz- melléküzemág valósággal el­csábítja őket. képettségükrjek nem megfelelő munkakörbe — igaz. nagyobb fizetésért. A munkásszállás 105 férőhelye nem elég, sokan albérletben, mostoha körülmények között laknak. A fiatalok családalapítási terveit a gyár messzemenően támogatja. Most alakult meg a harmadik lakásépítő közös­ség, nemsokára 169 család köl­tözhet be modem otthonaiba; Az üdülési lehetőségek is meg­felelőek, mód nyílt arra is, hogy az ifjúmunkások külföl­di nyaraláson is részt vehes­senek (NDK-ba utaztak). — A fiatalokat csak úgy vezethetjük, ha ismerjük őket, és a vezetőknek ez a legfőbb feladata — mondta befejezésül a KISZ- titkár. A nyilvános vita után meg­választották, kik képviseljék a Csepel Autógyárat az ifjú­munkások országos parla­mentjében, A szavazatok alap­ján Bari Györgynét, Szilágyi Gábort, Németh Józsefet és Herczenik Gyulát jelölték. T. E. „Engedjék meg, nevem Cox.” Június 3-án (kedd 20.20) vetítik ennek a négyrészes, magyarul beszélő NSZK-tévé- filmsorozatnak első részét. (A második részt szerdán 20.45- kor, a harmadikat csütörtökön 20.20-kor, a negyediket pedig pénteken 20.20-kor láthatjuk.) Ez a nemrégiben készült bűn­ügyi sorozat külföldön 10—12 perces részekben került be­mutatásra, a magyar televízió órás, másfél órás részekbe összevontan sugározza. A kri­mit Rolf és Alexandre Becker írták, John Óidon rendezte. A bonyolult, izgalmas történet Angliában játszódik, ahol egy világjáró író — Cox — bele­keveredik egy gyilkossági ügy­be, és saját szakállára nyo­mozni kezd, mivel tart attól, hogy őt vagy szerelmét fogják gyanúsítani a tett elkövetésé­vel. A négy részben persze egy sereg egyéb bűncselek­mény is történik, ami fokozza a feszültséget. A maszek nyo­mozónak felcsapott Cox úr, az író (Günkher Pfitzmann ala­kítja, magyar hangja Sinko- vits Imre), sok vidám percet is szerez a nézőknek. szociográfiai felmérés készül. Az irodalmi szociográfiák a „Magyarország felfedezése" című könyvsorozat keretében a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában folyamatosan jelennek meg. A sorozat első kötetei — így például Végh Antal Szabolcs-Szatmár me­gyéről és Mocsár Gábor a ma­gyarországi olajbányászat tör­ténetéről szóló könyvei — már nyomtatásra várnak. A Balaton szociográfiájának megírásával a Művelődésügyi Minisztérium Beriha Bulcsu József Attila-díjas írót bízta meg. Bertha Bulcsu a Balaton régi szerelmesei közé tartozik, sok novellája, riportja örökí­tette már meg a Balaton-kör- nyék lakosainak életét, „Har­lekin és szerelmese” című filmje is a Balaton miliőjében játszódik. A szociográfiai fel­mérés természetesen, bőséges tényanyagot igényel, s ezért a szerző mostanában sokat uta­zik. Két balatoni útja között erről beszélgettünk az íróval. — Szociográfiai munkám lényege — mondotta — a Ba­laton vidékén élő emberek mai életének vizsgálata. El­sődlegesen írói eszközökkel dolgozom, de nem mondok le a statisztikai adatok, valamint a kérdőíves közvéleményku­tatás eredményeinek bizonyító felhasználásáról sem. Az „írói megközelítés" természetesen nem azt jelen­ti hogy a valóságot újra al­kotva, álmodva tálalom az ol­vasó elé, hanem a megfigyelé­sek, megközelítések, behatolá­sok módszerére utal, valamint a megfogalmazás olvasmányos, színvonalas igényére. A ténye­ket tiszteletben tartom, rend­szerezem. és felhasználom a következtetések kialakításá­hoz. — Munkám során a Bala­ton-kömyék lakosainak életét a történelmi folyamaton belül vizsgálom, így különböző kér­dések megvilágítása kapcsán könyvem időben is kaphat mélységet. — Érdekel, hogy a tó körül élő emberek hogyan' igazodnak el a világ dolgai­ban. milyen céljaik, álmaik vannak. Imi kívánok arról,', hogy kik élnek a Balaton kői rül, s hogyan változott élet­formájuk a politikai, gazdasá­gi és fürdőhelyi átalakulások következményeként. Szeret­ném megvizsgálni például, hogy a tó körül élő emberek­ben mennyi a szellem, mennyi az alkotókedv... Érdemes lenne beszélni az ősi foglalko­zások eltűnéséről és a szolgál­tató tevékenység lassú kiala­kulásáról, melynek lélektani' tényezői még alig adottak, s talán sokakban a probléma fogalmilag sem tisztázott 1 — A vállalkozásnak bizo­nyára vannak gondot okozó pontjai is...? — Bőségesen. Az egész téma bonyolult. Az északi és déli part két arc, amit a két közigazgatási terü­let még hangsúlyoz is. Foglal­kozom majd a két partsáv kü­lönbségeivel, valamint az ál­landó városok biztonságot adó hatásával, és a Balaton-partl nép téli életével is. Ameny- nyiben lehetséges, felmérném: a víz közelsége hogyan hatá­rozza meg az emberek egyé­niségét, szokásait, életformá­ját Munkám legfontosabb ré­szeit szeretném majd a Bala­toni Intéző Bizottsággal, vala­mint Veszprém és Somogy megye illetékes vezetőivel megbeszélni. — A könyvet a „Magyaror­szág felfedezése” című sorozat igényeinek megfelelően tizen­öt szerzői ívre tervezem. Meg­írását 1970 januárjában igyek­szem befejezni — mondta Bertha Bulcsu. P. O. $2Cri\S I. DÉMES I ->1 36. A lakáshivatal vezetője ala­csony kis ember. Fején nagy szürke kucsma van. A szobá­ban legalább 24 fok meleg. Ez igen! Türelmesen végig­hallgat, aztán egyszeresük hisztérikusan felordít — Nem bánja, ha. szoba- konyhás is? Jó pofa maga!... Tudja, hány igénylés van bent nálunk ? ... Ezemyolcszázti- zenkettő... Halassza el a nő­sülést. — Nem lehet — tiltakozom erélyesen. — Már nem lehet. Ütban van a gyerek. — Ke­zemmel előre mutatok, hogy jobban elképzelhesse a dolgot. Nem hatódik meg. — Ajaj, tudja maga, meny­nyi gyerek lesz itt egy-két éven belül? — legyint. — Óvo­da, lakás meg sehol. Én meg két éve már egy patikát be­szedtem idegnyugtatókból... Érti? — Legjobb a bróm — mon­dom —, naponta háromszor két-két szemet. Nekem is azt adták a kórházban. Most jöt­tem ki, én csak tudom. Hálásan köszöni, én is, hogy meghallgatott. Sokáig rázzuk egymás kezét. Tizenegy óra­kor érek a szerkesztőségbe. Az épület előtt két szép autó áll. Vendégek vannak? Weizemé. a titkárnő meg­erősíti feltevésemet. Az NDK- ból jött négy újságíró. A fő­nöknél vannak. „Repít” is vitt be, már amennyit ez a „ban­da” meghagyott. Szigetet min­dig támadják a munkatársak — mondja —, hogy nem ke­zeli elég demokratikusan a reprezentációs italokat. Helyes — emelem fel ujjam. — A tö­megek véleményét figyelembe kell venni. — Várjon, amíg kijönnék — mondja lassan s aztán, mint aki most ocsúdik álmából, márványgolyóbisként kidül­ledt szemmel bámul rám. — Magát, azt hiszem, több­ször keresték. — Persze! — válaszolom. — Hiszen jövök ide dolgozni! Olvasgatok a klubban jó órácskáig. Aztán magabiztos léptekkel, a révbe jutottak fö­lényes mosolyával közeledem a főnök szobájához. ★ Nagyon rövid idő múlva a Kék Bagoly vendéglő egyik boxában ülök a Kossuth té­ren, ahol a mézhajút megis­mertem. Előttem fél deci cse­resznyepálinka. .Legszíveseb­ben belekötnék valakibe és ... keresem a dühöm kitöltésére a legjobban megfelelő megol­dást, de a verekedésről ebben az állapotban le kell monda­nom. Inkább, azt hiszem, ma­gamba fogok roskadni. Ott állok, ahonnan két hó­nappal ezelőtt elindultam. Hi­hetetlen! A főszerkesztő úgy nézett rám, mint egy feltá­madt halottra. — Mit keres maga az élők között? — kér­dezte vádlón még a kézfogása is. Szavai hideg zuhanyként hullottak rám. Nem tudta el­képzelni, miért nem jelentke­zem. Ernőt elküldte a laká­somra, a Bajcsy-Zsilinszky utcába, de Ernő csak egy bo­lond vak vénasszonyt talált ott, aki folyton valami füstöt meg tüzet emlegetett. Két nap múlva Sebejt, az építkezés párttitkárát felhívta telefonon, tőle tudta meg, kórházban vagyok. A főorvos azt mondta, két-három hónapig is eltart­hat gyógykezelésem, de nem biztos, hogy teljesen rendbe­jövök. Attól függ, felszívó­dik-e rendesen az alvadt vér a fejemben. Így hát nem volt más választása, betöltötte he­Idnapoh ::rx lyemet egy Zala megyéből jött újságíróval, aki éppen felvé­telre jelentkezett. Nagyon saj­nálja, igazán szerencsétlen eset. Félreértés, örül viszont, hogy gyógyultan lát. Én is — mondtam. — Azt tanácsolja, menjek még vissza az építke­zésre, rövidebb idő múlva újabb lehetőség nyílik ... Felkapom a poharat. Ez mé­reg most nekem. Nem lenne szabad innom, de a kutya­fáját, azért is! — Pincér, még egy felet!... Várjon! Dupla cseresznyét hozzon! Mi lesz velem? Még szeren­cse, hogy van pénzem és la­kásom. Bár inkább ne lenne. Mióta tele a zsebem pénzzel, egyik baj a másik után ér. Hát érdekel engem a pénz? Mindjárt behajítom a/ csator­nába! Csak ne lovalltam volna bele mindenkit, hogy bekerü­lök a szeribe ... Sándort... Évát... Apámat... és főleg magamat! Mindennek a gya­korlati év az oka. Miért kell fiataloknak üzemekbe men­ni?... Mi a csodának kellett megtanulnom a vasbetonsze­relést, a kopogtatást, a moz- donyosdit. Ki találta ki ezt a hülyeséget?... Könnyen ott­hagyhattam volna a fogam a csillék között. Akkor még itt sem ülhetnék, hanem már le­beghetnék a gömb előtt... — Pincér! Még egy dup­lát! ... Köszönöm! A falon, kicsit oldalt fölöt­tem, festmény lóg. Nem is festmény, csak egy régi olaj- nyomat. Mélyen kivágott ru­hájú, molett nő tart egy sző­lővel rakott tálat a kezében és biztatóan mosolyog. — Ne biztass engem! Nincs szükségem a biztatásodra! — Elülök innen, mert még a vé­gén fejemre ejti a tálat. — Pincér — kiáltok. — Fizetek! Kondással, a DISZ-titkárral. Te mondtad nekem egyszer, hogy a munka hősiesség? ... örüljek, hogy nálatok dolgoz­hatom? ... Hát erre készültem fel az iskolában?... Horváth - né, magára tényleg rágyújtom a házat, ne féljen... Gerber- né, kisj töltött galamb... El­jöttél, mi ? ... Kellenék... Várjatok csak. Kicsit pihenek, aztán számolunk. A főorvost nem hagyom ki, azt mondta, meghülyülök. Gyere csak, hadd koppintsak a fejedre!... Nem, ne ilyen közel. Most még erőt gyűjtök, alszom egyet, de ha felébredek, min­denki megkapja a magáét. Reggel a zsebemben, a pénz között egy repülőjegyet talál­tam. Ez fel is ment a további töprengés alól, nincs más hát­ra, le kell utaznom az égből pottyant jegyet. Taxit fogok, irány a repülő­tér. A Ferihegyen szép simán landolunk. Az autóbuszról a Vörösmarty téren szállók le, taxival megyek a Palace Ho­telbe. A portásnak adok egy húszast, jó szobát ad. A szo­bában pára nélküli, langy me­leg van, kellemesen érzem magam. A fejem sem fáj. Csengetek a szobaasszonynak, pénzt adok, menjen és a leg­közelebbi boltban vegyen ne­kem egy 54-es kalapot. „Mind­egy, teljesen mindegy, milyen színű.” Kiszórom aktatáskám­ból a holmimat és hívom a tu­dakozót. Éva számát felírom a cigarettásdobozomra. Drága kis szívem, nem is gondolja, hogy milyen közel vagyunk egymáshoz. Örömében a bő­réből is kiugrik. ízlelgetem magamban a várható hatást, mintha jó ételt kóstolgatnék. Rágyújtok, megérkezik a szo­baasszony egy libalegelőszínű kalappal. Kitűnő, ez el fogja takarni csíkos fejemet. Felve­szem a kagylót. Közben átvil­lan agyamon, este nagy prog­ramot csinálunk, elviszem Évát a Pipacsba, vagy valame­lyik rémesen előkelő bárba. Ha azt mondja, maradjak Pesten, ittmaradok. (Folytatjuk) Hogy megnőtt a pincér feje. Az előbb még gömbölyű volt, most már olyan, mint egy uborka. Egy óriási uborka. A vendégek feje is megnyúlott. És mennyit mozognak. Miért nem tudnak egy helyben ma­radni? Valamikor én is eny- nyit mozogtam. Ide-oda... Az ember csak ugrál, aztán be­adja a kulcsot. — Pincér!... Vatta van a fülében kegyednek?... Most elmegyek Évához. Fel is kelek a székből, kicsit megkapasz­kodom az asztal szélében. A kövér nő kísér a tekintetével, amint a kijárat felé botorká­lok. Intek neki, eltűnik. Az IBUSZ-ban a pult mö­gül kajánul vigyorog az öreg' stemplis kolléga. Derül a kis öreg, mert elvitték tőlem a nőt. — Semmi köze hozzá! — kiáltok rá. — Érti?... Semmi köze hozzá! .— Mihez, kérem? — kérdi felháborodva. — Ne beszéljen olyan sokat! Adjon egy repülőjegyet Pestig. — Száztizenhat forint — mond i a és nem mozdul. — Na és?... Mi nekem száztizenhat forint?! — kicsa­pom a pultra a pénzt. — Hol a jegyem?... Micsoda? Ne tegyem zsebre a bélyegzőpár­nát?... Kell a kutyának a maga bélyegzőpárnája. — Le­gyintek. Undok alak. Ma mindenki bántani akar. Dömyei is. Mi­nek adta el a fűkaszálót? Most mivel hozom le Pestről Évát?... Már nem is kell le­hoznom, persze ... Hazame­gyek és felelősségre vonom Dömyeit. Ö már biztosan tu­dott mindent, vigasztalásul hozta a pénzt. — Engem ne vigasztaljon senki! Magamra csapom szobám ajtaját, ledőlök a sezlonra ... Most sorbaállítok mindenkit. Kezdhetjük ... Sebej, te állj a sorban előre, Csepregi, maga is. Kárász Jani, te széltoló, most tolakodj!... Adj helyet a főszerkesztőnek ... Neki volt a dilije az egész év... Vele számolok le először... Aztán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom