Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
1569. MÁJUS 4., VASÁRNAP PEST HEGYEI srMtrlan BUDAPEST DIVSZ-VB Szombaton a DÍVSZ új budapesti székházában megnyílt a világszövetség végrehajtó bizottságának ülése, amelyen részt vesz Dél-Vietnam és a VDK ifjúságának küldöttsége is. A beszámolók meghallgatása után délután megkezdődött a vita a vietnami szolidaritás fokozásáról, valamint a DÍVSZ soron következő feladatairól. „Gellérthegy" a gödöllői járásban Erdőkertesi telkek Az Erdőkertesi Községi Tanácsot egyre gyakrabban keresik fel elsősorban budapesti lakosok azzal a szándékkal, hogy a község területén hét végi pihenésre alkalmas telket vásároljanak. A községi tanács végrehajtó bizottsága a megnövekedett érdeklődésre parcellázással kívánja kielégíteni az igényeket. Ennek kapcsán jelenleg mintegy 120 telek vár értékesítésre, és további parcellázások is folyamatban vannak. Az értékesítésre váró telkek négyszögölenkénti ára 20 —40 forintig terjed, s nagy részük déli, délkeleti fekvésű. Az érdeklődők szempontjából kedvező az a körülmény is, hogy a község tengerszint feletti magassága a Gellérhegyével azonos, továbbá az, hogy a hét végi pihenésre alkalmas telkeket erdő övezi. — A százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat KISZ-szervezete a második helyet szerezte meg a KISZ Központi Bizottság tavalyi „vegyipari versenyében”. — Megkezdődött a vásár- igazoiványok árusítása a május, 16-án nyíló Budapesti Nemzetközi Vásárra. Csodákat nem, eredményeket igen... A KISZ-ALAPSZERVEZETEK LEHETŐSÉGEIRŐL, AZ IFJÚSÁGI KETEGPOLIT^KA- ROL ÉS MAS KÉRDÉSEKRŐL BESZÉLGETTÜNK FODOR LÁSZLÓVAL, A KISZ MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK ELSŐ TITKÁRÁVAL. — A KISZ KB decemberi határozata, bár hangsúlyozza a nagy politikai akciók fontosságát, megállapítja, hogy a különböző, széles körű, szervezett megmozdulások nem pótolhatják a helyi ifjússági csoportok élénk, színes, folyamatos tevékenységét. A jelszó most: arccal az alapszervezetek felé! Indokolása: egy-egy — bár nevelő hatásában fontos — politikai akció elsősorban a függetlenített vezetőknek adott rengeteg munkát — az alapszervezeteknek gyakorlatilag csak két-három órás elfoglaltságot. Ez sem a mozgalmas ifjúsági életet, sem a tagság aktív, bátor politizálását nem helyettesíti. —■ Milyen lehetőségekkel rendelkeznek az alapszervezetek a nagyobb aktivizálódáshoz? Beszéljünk előbb az eszmei lehetőségekről. — Üj dolog, hogy ezentúl minden KISZ-tagot évenként megkérdeznek: akar-e továbbra is az maradni? Ez nem egyszerű adminisztratív intézkedés, hanem a szövetség önkéntes jellegét kifejezésre juttató politikai aktus. — Azt hiszem, a mozgalmasabb helyi ifjúsági élet anyagi feltételeiről sem feledkezhetünk meg. — Nem, s a jelenlegi helyzet korántsem kedvező. Illetve: a mai fiatalok igényesek. Itt van például — a negyvennégy órás munkahét mind általánosabbá válásához, a szabad idő növekedéséhez kapcsolódva — a helyiségprobléma. Sok KISZ- szervezetnek nincs helyisége. A kétszázkilenc megyei művelődési otthon közül pedig csupán hetvenhatnak az állapota elfogadható, de még azokban sincs elég kis klubszoba. Eredmény, hogy az önálló ifjúsági klubok száma mindmáig százra nőtt — de azoknak jó részében is felszereltségi gondokat találunk. Alig van korszerű sportlétesítményünk. 1966- ban a KISZ védnöksége alatt rengeteg kis sportpálya létesült: ezeket az igények azóta túllépték. Hiányoznak a fedett tornacsarnokok — Cegléden most épül egy, a volt zsinagóga átalakításával — a Duna- part, lehetőségeit nézve, tulajdonképpen kevéssé kihasznált, nincs elég ifjúsági tábor. — A megoldás? — Társadalmi munka felajánlása, önmagában, nem elég. Az üzemek és termelő- szövetkezetek anyagi hozzájárulása sokat segíthet. — Évek óta szó esik a KISZ új rétegpolitikájáról. — Először a meghatározásról. Többféle szempont szerint más-más rétegeződésről beszélhetünk. Amikor sor került a munkásifjúság, a falusi fiatalok, a diákok országos parlamentjére, a munkásfiatalok problémáihoz vették nemcsak az ipari tanulók, de az üzemi értelmiség gondjait is. A falusi ifjúság kérdéseit tárgyalva, szó került a falun élő „otthonülők” s a falusi értelmiség problémáira. Más szemszögből felállíthatunk korosztály szerinti rétegeket, s a kérdés fontosságát tekintve akár külön rétegbe sorolhatnánk speciális helyzetüknél fogva a bejárókat. — Akkor kezdjük az utóbbiakkal, mivel megyénk olyannyira bejáróterület. Milyen problémákkal tud érdemben foglalkozi az ifjúsági szervezet? — Többek között minden lehető fórumon hallatja szavát á közlekedés további korszerűsítését illetően. — Melyek azok a problémák, amelyeket a KISZ elsődlegesnek tart a munkásifjúság körében? — Először is sok gond övezi a szakmunkásképzést. Jelenleg a megyében több mint tízezer ipari tanuló van — oktatásukra mindössze száztizenhat tanterem áll rendelkezésre! — Foglalkozni szeretne az ifjúsági szervezet a kezdő szakmunkások és diplomások bérezésével. Nem elfogadható állapot, hogy tekintélyes tanulási idő után fizetésük az első időszakban a létminimumot is alig fedezi. — Még nagyobb érvényt kívánunk szerezni ezután a két éve megjelent 1016-os kormányhatározatnak : az évi kollektív szerződések előkészítésénél a vállalatoknak figyelembe kell venniük az ifjúsági szervezet véleményét. — Ugyancsak az üzemi-vá- rosi fiatalok problémái közé sorolható a KISZ-lakásépítési akció időleges megtorpanása: a kedvezményes kamatmentesség ugyanis megszűnt. Reméljük, csak egyelőre — mindent megmozgatunk, hogy itt változás következzen be. — A parasztfiatalok speciális problémái? — A parasztifjúság problémái kevésbé személyesen anyagiak: a falusi fiatalok parlamentjén elhangzott felszólalások több szociális létesítményt, öltözőt, zuhanyozót S több védőitalt, munkaruhát stb. sürgettek a mezőgazdasági üzemekben. Vagy például azt, hogy jobb szervezéssel oldják meg a váltást, s az időnkénti szabad vasárnapokat az állattenyésztésben dolgozóknak. S bár a munkaerő vonzása, megtakarítása végett a gazdaságok előbb-utóbb maguktól is rákényszerülnek minderre — a helyi alapszervezetek bátran sürgethetnek. Ahol ezt megtették, többnyire eredménnyel jártak. — Végül, de nem utolsósorban, a KISZ magáévá tette a diákparlamenteken elhangzott kérések többségét. Gondolok többek között a tankönyvekre vagy a történelemoktatás bizonytalanságait ért bírálatokra. — Beszélgetéseikben kevesebb szó esett az eredményekről, s több helyet kapott elsősorban az anyagi kívánságok, lehetőségek józan felmérése ... — Igen, ezzel tudatosan szerettem volna érzékeltetni, hogy most a KISZ különböző rétegeiben — többek között a felsőbb vezetésben — végbemenő bírálat-önbírálat idején sincs értelme azonnali „megugrást”, csodákat várni a közeljövőtől. Eredményekkel azonban számolhatunk — el kell érni őket. Padányi Anna Átadás liarmincadikán Évente 8—10 vasúti felüljárót építenek az országban. Égető szükség lenne rájuk, de a tömeges építésnek szigorú határt szab a költségesség. Ez a híd például 26 millióba került. 140 ezer köbméter földet kellett megmozgatniuk a Hídépítő Vállalat munkásainak. A híd közel 100 méter hosszú. Cegléden, a jászberényi úti sorompónál, amely szinte a nap felében zárva van, nem kell tovább bosszankodniuk a gépjárművezetőknek. Kétéves munkával ugyan, die határidőre elkészült a híd, amelyet május 30-án adnak át. Most már valóban az utolsó simításokat végzik: az úttestet „topeka” burkolattal látják el. Foto: Urbán Levelező tagozatú közgazdasági technikusi képzés Utoljára! Május 30-ig jelentkezhet érettségivel (2 éves képzés) a közgazdasági technikum, általános iskolai végzettséggel a kereskedelmi szakközépiskola levelező tagozatára. Kérjen jelentkezési lapot, személyesen vagy levél útján. Berkes Ferenc Közgazdasági Technikum Levelező oktatás Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky út 1. Telefon: 29—75. Az első fagyi Fiatal asszonyka kér „menedéket”, Olyan mint a tavasz, melegen csillogó, dalolnak rajta a színek. Leül mellém, az egyetlen üres székre. Ölébe a kislánya, kétéves csöppség. Pisze az orra, eláll a füle, körbenyírva a haja. Nem szabályos bébiszépség, ám a természetes gyermeki báj megaranyozza. Fagyit kérnek, habbal. A mama szépen kanalazná Évike szájába a habot, de minden igyekezet hiábavaló, már az egész arca fehérlik. No, ez jó volt — mondja a szeme. — Moszt mit eszünk? — kérdi. — Fagyit! Fagylaltot. Évike ismételgeti a szavakat, játszik velük, alakítgatja, tanulja. Milyen lehet az? Nagyra nyitja a száját, hamm — és furcsa fintor következik. Szeme körül összefut a bőr, szemében ijedelem. Forgatja a fagyit, legszívesebben kiköpné. — Anyu, ez hideg! Anyu nevet, persze, hogy az, te kis csacsi, hiszen azért fagylalt, a nénik lehűtötték, megfagyasztották, hogy Évikének legyen mit enni, amikor meleg van... De Évike nem érti az okfejtést. — Nem jó, — mondogatja bosszúsan. Aztán még egy próba. Onnét — mutat a pohár másik szélére. A mama onnét ad, de „ez isz hideg”. Borzasztó, „az egész ilyen hideg?” — Megkósztolom — mondja Éviké. — Ne nyeld le olyan gyorsan, mert megfájdul a torkod — inti a mama, s a kislány csodálkozik. Megtapogatja a torkát, mondja, hogy nem fáj... De nehéz megtanulni fagylal- tozni. Évike kóstolgat. Még egy kanál, még egy. Utána mindig fintorog. Csodálkozik, ízlelget. Végül a mamának semmi sem jut. Na, végre, elfogyott. A mama az asztalra teszi a poharat. — ízlett? Évike nem nyilvánít véleményt. Nézi a mamát, nagy, meleg szemmel... S egy hirtelen mozdulattal a kánál után nyúl. Paiádi József LENINI GONDOLATOK NYOMÁBAN Hogy ki ne hulljunk az idő rostáján Lenin: Mire van hát szükségünk, hogy megtanuljuk a kommunizmust? Mit kell kiválasztanunk az általános ismeretek összességéből, hogy megszerezzük magunknak a kommunizmus ismeretét? Ady: Kezében óriási rostával / AH ál UW és rostál egyre, / Világokat szed és rostál ki / Vidáman és nem I keseregve / S búsul csak az, akit kihullat. / S aki kihull, megérdemelte, / Az ocsút az Idő nem szánja / Aszott nemzetek, hűlt világok, / Tört életek miazmás I vágya / Halálra valók, s nem kár értük. Korunk embere példa nélkül álló kihívással találja magát szemben. Az emberi tudás hovatovább annyira bővül, hogy az agy végesnek tűnik még a legszakosí- tottabb részletkérdések, apróra bontott résztudomány- ágak fejlődését is nyomon követni. Az UNESCO nemzetközi felmérése bizonyítja, hogy a kultúra ma olyan gyorsasággal terebélyesedik, amilyenre a történelem során még nem volt példa. Egy adat: évenként egymillió tudományos közlemény jelenik meg, és ez a szám a jelenlegi számítási adatok szerint tízévenként megduplázódik. Mindez történik a szocializmus és a kapitalizmus döntő, a politika síkján világot formáló mérkőzése közepette. Éppen ezért a lenini „mit tanuljunk” kérdése soha nem volt talán időszerűbb, mint ma. Ugyanis nem egyszerűen a társadalmi relációktól független korszerű műveltségtartalomról van szó. Itt is érvényes a dialektikus kölcsönhatás. A szocializmus világnézete segítséget nyújt a tudományos, kulturális információtengerből a lényeges, a tömegnevelést és káderképzést is meghatározó anyag kiválasztásához. A korszerű műveltség tömeges elterjedése pedig közelebb hozza a szocializmus világméretű győzelmét. A korszerű műveltség ilyen értelemben tehát politikai tényező. Érthető, hogy tartalmára, lehetőségére, elsajátításmódjára a legkülönbözőbb — természetesen a szocializmus vagy a kapitalizmus érdekeinek megfelelően megkülönböztethető — válaszok születnek. Maga a kérdés feltevése sem egyszerű. Induljunk ki a tudományos kutatás helyzetéből. Annyi ember foglalkozik ma ezzel, mint tízezer esztendővel ezelőtt az emberiség összlétszáma volt. Jelenleg a kutatók száma tízévenként duplázódik. Ha így folytatódna, a jövő század végére mindenkinek tudóssá kellene válnia. Mi legyen tehát? Nyilvánvaló, hogy a tudományos kutatás ütemének növekedése törvényszerűen tovább folytatódik. De a kutatómunka módszerében, mechanizmusában, a tudósnevelésben alapvető fordulatnak kell bekövetkeznie — mert olyan társadalom nem képzelhető el, amelyben mindenki tudós; valamilyen aránynak meg kell máradni a tudások és „nem tudósok” között. De hol ennek a határa? Mi lesz ez a helyes arány? Érdekes fejtegetést olvastam Veres Pétertől. Mintha kimondatlanul is ehhez a gondolathoz fűzne reflexiókat. Evidenciának, azaz teljesen nyilvánvaló bizonyosságnak, igazságnak tartja, hogy „az egyik ember dolgozik, termel, kenyeret, sonkát, ruhát, lakást, szerszámokat és gépeket, ki micsodát, a másik ember, hm... mit csinál a másik ember? Vezet, igazgat, elkönyvel, összeszámol, szolgál, kiszolgál, őriz, ítélkezik...” Nem változtatott ezen a repülés sem — mondja —•, pedig azt várták tőle, még a szuperszonikus sem. Ezt is, mint a technika változását, fejlődését az egyszerű emberek tömege, hogy Veres Péter jelképét használjam, változatlanul „az istállóajtóból nézi... Attól tartok — teszi hozzá —, így lesz ez az atomkultúrában is”. Veres Péter tehát a tudósok — most már kiterjesztettebben: a gondolkodó, alkotó, kormányzó, általában vezető emberek — és a tömegek között úgy húz vonalat, hogy mintegy beleegyezik: a tudomány nagyon messze távolodik az istállóajtótól, a szuperszonikus gépek magasságáig és tovább. Ügy érzem, ez nagyon pesz- szimista álláspont. A kérdés tehát nem tehető fel úgy, hogy tömegméretekben nyomon követhető-e az egyetemes emberi kultúra hallatlanul gyors fejlődése, hanem csak egyféleképpen: Hogyan követhető nyomon? Ez az egyedül helyes tudományos kérdésfeltevés, a történelem pedig megköveteli a helyes válasz megadását, hogy ne mi legyünk, akik az idő rostáján kihullanak ... Ne feledjük, hogy a kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet egyet jelent az ösztönösség világából a tudatosság szabadságbirodalmába való belépéssel. Az emberiség fejlődésének nagy ugrása ez — új társadalmi, emberi minőség keletkezése. Vajon nem itt kell keresni a választ arra is, hogy mi lesz, mi legyen az egyre növekvő kultúrkinccsel, s követhető-e tömegméretekben? Csak a szocialista társadalom talaján oldható fel a tudomány, az egyetemes emberi kultúra dinamikus fejlődése és annak statikus szemlélete közötti (a gondolkodásra, pedagógiára, nevelésre, mi több, a politikára is ható) ellentmondás. Marx a Kommunista Kiáltványban így fogalmazta meg ezt: „a régi polgári társadalom, a velejáró osztályok és osztályellentétek helyébe olyan társulás lép, amelyben minden egyes ember szabad fejlődése az összesség szabad fejlődésének a feltétele.” Olyan társadalom lesz ez, amely törvényerőre emeli és tudatossá teszi, hogy a kultúra az emberi társadalom kollektív agya. Az egyes emberek tudása az a mikrorészecske, amelyből ez a kollektív agy összetevődik. Ennek a kollektív agynak a működési feltétele az, hogy minden részecskéje dinamikusan mozogjon. Egy pontról egy másik felé igyekezzen. Eközben feltétlenül átfogja az emberi kultúra egy részét. Minél dinamikusabb ez a mozgás, minél nagyobb távolságot fog át két pont között az egyes ember tudatvilága, annál gyorsabban bővül az emberiség kollektív agya: az egyetemes emberi kultúra. Ma ilyen alapállásról kell azon gondolkodni, mit jelent Lenin felhívása arra, hogy tanuljuk meg a kommunizmust. S mit kell kiválasztanunk az általános ismeretek összességéből, hogy megszerezzük magunknak a kommunizmus világához szükséges ismereteket. Varga József
