Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-28 / 120. szám

P£VI

hegyei

i&Űrlap

1969. MÁJUS 28., SZERDA

Budapest—Pest megye egészségügyi kooperációja

A fővárosi tanács egészség- ügyi főosztályának intézkedésére a budapesti rendelőintézetek segítséget nyújtanak a szakorvoshiánnyal küzdő Pest megyei járásoknak.

Ezt a gyakorlatot a járási rendelőintézeti hálózat kiépítése után is fenntartják.

Erre a célra a szentendrei és a budai járás lakosságának a III. kerületi, továbbá a János kórházi és a Fehérvári úti szakorvosi rendelőintézeteket jelölik ki; a ráckevei járás lakosságát a pesterzsébeti és a csepeli, a dabasi járás betegeit a pestlőrinci és a kispesti, a váci járásiakat az újpesti rendelőintézet látja majd eL A kórházi gyógykezelésben is segít a főváros Pest megyének. Például a szentendrei járás lakosságát az ORFI, a budai körzetek betegeit a János kórház, a váci járás déli részének lakosságát az újpesti kórházak gyógykezelik. Természetesen

Pest megye a saját erejéből is igyekszik javítani a helyi egészségügyi körülményeket,

s ezek a beruházások nagy mértékben mentesítik majd az egyébként is túlterhelt fővárosi hálózatot. Ráckevén és Dunakeszin például rendelőintézet építését fejezik be az idén. Bővítik a szigethalmi intézetet, Szentendrén, Nagy- kátán és Gödöllőn hasonló intézmény építését tervezik.

ÉRTÉKES LELET

Slágerlistánk — villáminterjúval

Rózsaszínű fürdőkádban.

1.. Ülnek a Metróék. Legalábbis ők ezt mesélik, most megjelent első nagylemezükön. Kedves dallamok, igazi beat, vidám szöveg, jó hangulat, könnyedség — ez jellemző a 12 számra, mely már ■ kapható a hanglemezboltokban. Valamit azért hiányolunk: a mélységet. Mind a zenében, mind a szövegben. Az Illés és az Omega stílusa el- gondolkoztatóbb, tartalmasabb. Nem ülnek sem rózsaszínű kádban, sem ugyanolyan színű álomvilágban. Persze, biztos, hogy a Metró-nagylemez sem fog szégyent vallani slágerlistánkon, hiszen sokan várták megjelenését.

Most pedig megint bővíteni, színesebbé szeretnénk tenni a Pest megyei Hírlap hetenként megjelenő slágerlistáját: minden két hétben villáminterjút készítünk a nagysikerű lemezek előadóival.

Következzék hát az első riportalany! Az OMEGA együttes vezetője, Benkő László:

— örülünk, hogy nemcsak Budapesten, hanem „környékén” is kedvelik együttesünket. Nekik nehezebb, ritkábban hallgathatnak minket, de ígérjük, igyekszünk miméi többször a megyébe látogatni.

— A fesztiválon találkozunk?

— Ott nem. Az Illésékkel együtt elhatároztuk — nem indulunk, mert a fesztivál Ä stílusunktól elütő ... Viszont bárkit szívesen látunk az Ómega-klubban, a Műszaki Egyetem E-épületében.

— Új számok?

— Két kislemezünk jelenik meg — egy albumban. Négy szám — Tékozló fiú, Rock and

roller, de minek soroljam. Legyen meglepetés. Hogy mikorra? Az a Hanglemezgyártó Vállalaton múlik.

A villáminterjú után jöjjön a slágerlista, mélyen alaposan megváltozott a sorrend:

Müvészlemezek: 1. (2) Bartók: Székely táncok (31), 2.

(5) Brahms: Magyar táncok (29), 3. (3) Bach: Orgonamx^oek (20) 4. (1) Bach: János passió (16) 5. (4) Verdii: Requiem (12).

Tánczene: 1. (6) Azok a szép napok (Harangozó T.110) 2.

(3) Visszatérek én (Korda Gy. 104) 3. (—) Gárdista (Meteoregyüttes 98) 4. (—) Esőben (Tolcsvay trió. 97). 5. (1) Rosz- szaibbul is végződhetett volna (Zalatnay S. 91). 6. (—). Koncz nagylemez (81) 7. (2). Dohány- füstös terem (Metro együttes 79) 8. (7) Trombitás Frédi

(Omega kislemez 74) 9. (5)

Tölcsért csinálok a kezemből (Zalatnay S. 70) 10. (—) Illés nagylemez (41).

(tamás)

Üjabb értékes kőemlékkel gazdagodott a szentendrei Fe- renczy Múzeum: Szentendre— Pannónia telepen római kőkoporsó került napvilágra. A lelőhely a II—III. századi római temető területe az Aquincumba vezető egykori országút mentén. Az innen előkerült szarkofágok közül a mostani a legdíszesebb, legszebben faragott, leggondosabban megmunkált. A sírláda oldalán az üresen hagyott feliratos mezőt növényi és egyéb stilizált motívumok keretezik. A sír későbbi korok sírrablóinak esett áldozatul, a koporsó háztetőalakú fedelét darabokra törték, hogy a holttesthez hozzáférhessenek. A sírláda belsejében a csontváz szétdobált részein kívül csupán egy apró bronzdíszt találtunk. A szarkofág kiemeléséhez és elszállításához a szentendrei Be- tonárugyár nyújtott segítséget. A rendkívül értékes lelet helyreállítás után múzeumunk kőtárába kerül.

Tettamanti Sarolta régész

Miért szép?

AMATŐR

Vannak névleges, és vannak igazi amatőrök. A névlegeseket dicsfény övezi, nyakukba babérkoszorút hajít a közvélemény. Az igazi amatőrök bogaras figurák, nevük hallatára az emberek mosolyognak és legyintenek. A sikerhez nem köti őket semmi — csak a hitük.

©

— Elmentem Gorka Gézához. Itt lakik nem messze, Verőcén. Van egy Trabantom, azzal minden gyorsabban megy. Nem volt otthon. Pedig biztosan segített volna... Kos- suth-dí jas ...

— Mit kérdezett volna tőle?

— Hogyan kell csinálni a szoborvázat. Mert én azt nem tudom, nem is szégyenlem megmondani. Hát honnan tudnám? Nem kötöttek gyermekkoromban útilaput a talpam alá. ha nem formáztam éppen szobrokat.

— Rászokott?

— Az összes szabad időm erre megy. Itt vagyok a garázsban, mellettem a Trabantom meg a családom, ök is mindig bejönnek, ha van idejük — kritizálni.

©

Kacskaringás fürtökben hull a szeme elé a haja. Idegesen félresimítja. A keze kérges, a ráncokban olaj, a pórusokban olaj, a köröm alatt olaj. Fe- renczy Ferenc traktoros.

Rádról Fencre jár, az ottani tsz tagja.

— Van ott munka elég. Irdatlan szántóföld, az ember ül a traktoron és nézi: azt hiszi, soha nem ér a végére. Nincs munkaidő, ha kell, akkor kell.

Megkérdezem tőle, ahogy a bogaras emberektől szokás:

— Ä szobrászat afféle hobby?

Látom rajta: nem akar megsérteni. Kikerüli a kerek választ:

— Annak iá lehet nevezni...

A puha agyag benyomódik az ujjal alatt.

Vastag lábú, fekete bútorok. A redőny rései kevés fényt engednek a szobába, a falakon megcsillannak a kerámiák: Mátyás király, Beatrix, középkori vitézek és a ma embere, a sötétzöld virágok fölött, Solohov.

— őket gipszből készítettem. Nemrég járt nálam egy újságíró, az mondta, szerezzek művészgipszet. Eddig azt sem tudtam, mi fán terem.

Horgolt csipketerítő. Rajta szobrok.

— Most Siegfriedet csinálom. Mondom, nem tudom a vasváz szerkezetét, ösztönösen állítom, hegeszteni össze; ezért aztán ennek a figurának letört a keze. Kezdhetem elölről ...

— Dupla munka.

A paraszthoz fehér fala lomhán veri vissza a napfényt.

©

Véletlenül sem mondja azt, hogy szobrot „mintáz”, ő csináL Igaz: sokszor nem egészen finom a vonalvezetés, de Ferenczy Ferenc nem tanult művészettörténetet, nem álltak neki modellt, nem vezették ujjait mesterek.

— Olvasok. Könyveket a, szobrokról. Michelangelóról', Leonardo da Vinciről.

A könyvespolcon drága reprodukciós albumok. Corvina kiadás.

— Sokba kerül, de nem sajnálom rá a pénzt, fejlődni kell, nem igaz?

Neveit.

Harmincnyolc éves. Es szabad idejét a szobrok között tölti. Nem használ mintázófát, ujjaira bízza az alakítást A garázs egyik sarkában három egymásba szögeit deszka. Műterem.

©

— A rádiak ismerik a szenvedélyét?

— Sokan.

— Kinevetik?

— Nem tudom.

Traktoros szobrász.

Tamás Ervin

$ZÚT<S í I2ÉM£S:

AZONNAL FELVESZÜNK két vizsgázott hűtőgépkezelőt

44 órás munkahétre.

Tanfolyamot végzők is jelentkezhetnek.

♦

JELENTKEZÉS:

Húsipari Vállalat műszaki osztályán

VÁC. Rádi út 11.

Telefon: 32, 287

34.

Éva nagyon csinos. Rozsdabarna kosztümöt visel, nagy zöld fagombokkal. Haját rövidre vágatta. Hol van a te szép hollófekete kontyod? — gondolom. Arca sápadt keskenyebb, mint volt. Szeme alatt vékony, kékes árnyak. A száját eddig nem festette, most olyan rózsaszínű, mint a körmei. Nagyon csinos akart miattam lenni. Imponált neki bátorságom. Kárász Jani, remélem, részletesen leírta hősies ténykedésemet a csillékkel ...

Nézem, nézem Éva kedves arcát, szemét kutatom, s benne a régi szerelem csillogását. Szótlanul ül ő is az ágyam szélén, és nem veszi le rólam tekintetét.

— Kicsit — mondom tétován — a fejem ... tudjátok... de semmi az egész.

— Egyáltalán nem könnyű a bajod — vág Sándor a szavamba. — Beszéltem az osztályos orvossal, azért késtünk. Nagyon hosszú lefolyású kóresetről van szó. (Oh, te hivatalos hangú varjú.) Vigyáznod kell magadra.

Magyarázza a betegségemet és közben olyan mozdulatokat tesz kezével, mintha zenekart vezényelne. Vázolja előttem az eddig látott eseteket és esetleges műtétet emleget. Most aztán nem hülyéskedjek!

— Tra-la-la-la-la-la — utánozom kezének mozgását. Éva

1 szörnyülködik.

— Komolyodj már meg! Elvégre nem vagy gyerek!

Nem is tudom, miért viselkedem így. Rossz reakciója ez annak, amit az átvirrasztott éjszakákon át elgondoltam. Szépen, kedvesen elbeszélgetünk, ülünk majd egymás mellett, kéz a kézben. Hohó!... Én sohasem szerettem kéz a kézben üldögélni. Nem! Sajnos összekuszálódtak bennem a dolgok. Mást mutatok, mint amit kellene. Nézem Sándort, inggallérja szépen feszül a nyakán, nekem soha nem sikerült így „beállítani”, mert mindig olcsó, vacak kis ingeket vásároltam.

— Vettem egy gramofont — mondom Évának — és éneklik a Parles mois d’amourt! Kicsit recseg, de nagyon szép.

Homlokomra teszi a kezét és sajnálkozva néz rám. Any- nyi mindent el szeretnék mondani neki, annyi mindent megfogalmaztam .magamban, kettőnkről, a boldogságunkról, a jövőnkről, és nem tudom elmondani. De miért nem, mi zavar? A hangulat hiányzik? ... Vagy csak egy mozdulat, amely feloldaná görcsünket?... Sándor elegáns szürke ruhában van, karján Doxa óra. A másodpercmutatót nézem, amely olyan tempóban szalad körpályáján, mint anyám ujja tenyeremben, amikor még kicsi voltam: „Kerekecske, gombocska — erre futott a nyulacska” ...

Be kell látnom, reménytelen eset vagyok, mindenből

pnapoh

1 :r.V;

tréfát csinálok. Sándor szép, domború homloka ragyog, sikerült pontosan megfogalmaznia a kórházbeli teendőket.

Éva pedig mesél. Sándorral megint összefutottak, és amikor megkapta azt a „lehetetlenül” írt lapot, rögtön hozzá sietett. Azért nem jöttek előbb, mert Sándor nem tudott az egyetemről elszabadulni- Milyen kedvesek — gondolom —, rohantak hozzám, én pedig nem viszonzom igyekezetüket.

— Éva, drágám, hogy elfutott ez a nyár — mondom neki az ablakra nézve. — Emlékszel? ... Furcsa kis nyár volt, záporokkal, zivatarokkal, sok erős napsütéssel.. .< A parkban már hullanak a fák levelei...

— Egy pillanatra, megbocsátassz, de megkeresem a főorvost — indul az ajtó felé Sándor. — Beszélek vele. Mindjárt jövök.

Évával maradok, végre egyedül. Szálkás tenyeremet ráteszem gömbölyű térdére, vigyorgok. Aztán feléje hajolok és megcsap a régi, ismerős illat. — Te kedves — suttogom —, megsimogatja az arcom, az orromon végighúzza ujjait, mintha le akarna rajzolni.

— Szegénykém — könnyeivel küszködik.

— Kérlek, Éva, légy szíves és ne bőgj! Semmi értelme. Egy-két hét múlva már vígan szaladgálok.

— Ah... — ingatja tiltakozva kezefejét. — Nem fog 1 ez menni. Olyan borzasztó elképzelni, hogy a fejednek valami baja lett. Tudod... ott bent...

— Ne butáskodj! Nincs a fejemnek „ott bent” semmi baja. (Mégiscsak sok, hogy mindenki azt képzeli, meghülyülök!) Az agyrázkódás még nem jelent szervi agybajt — mondom élesebb hangon. — Egyébként kérdezd meg Sándort, ő pontosan elmagyarázza neked, mit jelentenek a kórlapom latin mondatai. Különben is, nemsokára kapok státust, és megyek a szerkesztőségbe. Aztán Pestre helyeztetem magam. Normálisan tudok gondolkodni. Néha, nem mondom, még zúg a fejem, de ez még egy egészséges embernél sem ritka. Zúg, istenem, na bumm! Az lenne a baj, ha már nem zúgna.

— Jaj, ne beszélj ilyeneket. Meg is őrülnék. — Éva kezébe fogja a kötésemet és hozzám érteti könnyes arcát. Most megcsókolom — határozom el, de nyilik az ajtó és belép Sándor. Éva elkapja fejét. A folyosót éles női hang veri fel: „Kérjük a látogatást befejezni” — s erre Sándor veszi a kabátját.

— Csak nem mentek már el? — kinyújtom utánuk kezem. Az idő túl gyorsan elrepült. Sándor még eláraszt orvosi közhelyekkel, betegeknek való balzsamokkal, aztán fogja Éva karját, felsegíti a kabátját, Éva pedig lesütött szemmel áll meg az ágyamnál, táskájából egy doboz bonbont vesz elő. — Kösz — mondom —, annyi van belőle! Elmentek?... Na jó, de holnap korábban gyertek be. Sándornak megengedik, hogy mindennap látogasson. — Kerékre nyílik a szemük. „Mit képzelek” ... Egy óra múlva utaznak vissza, a gyorssal. — Éva, kedvesem — nyöszörgők —, hát te megaihatsz a nagynénidnél, Sándor pedig Dör- nyeiéknéí, az én helyem üres.

Szabadkoznak, nem lehet, Évának nincs szabadsága, Sándornak jelentkeznie kell az egyetemen.

— Van már protekciód, kis- öreg — mondja nevetve Sándor — és ez a fő. Elintézem.

— Kösz, Alekszej Alekszeje- vics — mosolygok rá. — Mindig tudtam, jó barátom vagy. Gyere csak közelebb, akarok súgni valamit. — Hozzám hajtja fejét. — Vigyázz Évára, jó?!

— Énrám minden körülmények között és mindig számíthatsz — derül fel a régi Sán- dor-arc előttem. — Légy jó és türelmes!

Fel akarok kelni az ágyból, de hirtelen szörnyű szúrást érzek a fejemben és a fájdalom, mint egy áramütés csap le a hátamig. Remeg előttem' a levegő és a gömb himbálódzik a mennyezeten. Forog az ágyam. Becsukom a szemem. A nővér kezét érzem a mellemen.

— Rosszul van? — kérdi aggódva.

— Nem, köszönöm. Hagyjon csak magamra.

Megvárom, amíg kimegy, nagy nehezen felkelek és az ablakhoz botorkálok. A kórház kovácsoltvas kapuján, amelyre Makaróniéktól éppen ráláttam, most lép ki Éva és Sándor. A büfé mellett egy pillanatra megállnak, Sándor felhajtott gallérja mögül tüzet ad Évának. Aztán elindulnak, kemény, apró lépésekkel a Széna utca felé.

(Folytatjuk)