Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-28 / 120. szám

P£VI hegyei i&Űrlap 1969. MÁJUS 28., SZERDA Budapest—Pest megye egészségügyi kooperációja A fővárosi tanács egészség- ügyi főosztályának intézkedé­sére a budapesti rendelőinté­zetek segítséget nyújtanak a szakorvoshiánnyal küzdő Pest megyei járásoknak. Ezt a gyakorlatot a járási rendelőintézeti hálózat ki­építése után is fenntart­ják. Erre a célra a szentendrei és a budai járás lakosságának a III. kerületi, továbbá a János kórházi és a Fehérvári úti szakorvosi rendelőintézeteket jelölik ki; a ráckevei járás la­kosságát a pesterzsébeti és a csepeli, a dabasi járás betegeit a pestlőrinci és a kispesti, a váci járásiakat az újpesti ren­delőintézet látja majd eL A kórházi gyógykezelésben is segít a főváros Pest megyé­nek. Például a szentendrei já­rás lakosságát az ORFI, a bu­dai körzetek betegeit a János kórház, a váci járás déli ré­szének lakosságát az újpesti kórházak gyógykezelik. Természetesen Pest megye a saját erejé­ből is igyekszik javítani a helyi egészségügyi körül­ményeket, s ezek a beruházások nagy mértékben mentesítik majd az egyébként is túlterhelt fővá­rosi hálózatot. Ráckevén és Dunakeszin például rendelőin­tézet építését fejezik be az idén. Bővítik a szigethalmi intézetet, Szentendrén, Nagy- kátán és Gödöllőn hasonló in­tézmény építését tervezik. ÉRTÉKES LELET Slágerlistánk — villáminterjúval Rózsaszínű fürdőkádban. 1.. Ülnek a Metróék. Leg­alábbis ők ezt mesélik, most megjelent első nagylemezü­kön. Kedves dallamok, igazi beat, vidám szöveg, jó hangu­lat, könnyedség — ez jellem­ző a 12 számra, mely már ■ kapható a hanglemezboltok­ban. Valamit azért hiányo­lunk: a mélységet. Mind a ze­nében, mind a szövegben. Az Illés és az Omega stílusa el- gondolkoztatóbb, tartalma­sabb. Nem ülnek sem rózsa­színű kádban, sem ugyanolyan színű álomvilágban. Persze, biztos, hogy a Metró-nagyle­mez sem fog szégyent vallani slágerlistánkon, hiszen sokan várták megjelenését. Most pedig megint bővíteni, színesebbé szeretnénk tenni a Pest megyei Hírlap hetenként megjelenő slágerlistáját: min­den két hétben villáminterjút készítünk a nagysikerű leme­zek előadóival. Következzék hát az első ri­portalany! Az OMEGA együt­tes vezetője, Benkő László: — örülünk, hogy nemcsak Budapesten, hanem „környé­kén” is kedvelik együttesün­ket. Nekik nehezebb, ritkáb­ban hallgathatnak minket, de ígérjük, igyekszünk miméi többször a megyébe látogatni. — A fesztiválon találko­zunk? — Ott nem. Az Illésékkel együtt elhatároztuk — nem in­dulunk, mert a fesztivál Ä stí­lusunktól elütő ... Viszont bárkit szívesen látunk az Ómega-klubban, a Műszaki Egyetem E-épületében. — Új számok? — Két kislemezünk jelenik meg — egy albumban. Négy szám — Tékozló fiú, Rock and roller, de minek soroljam. Le­gyen meglepetés. Hogy mikor­ra? Az a Hanglemezgyártó Vállalaton múlik. A villáminterjú után jöjjön a slágerlista, mélyen alapo­san megváltozott a sorrend: Müvészlemezek: 1. (2) Bar­tók: Székely táncok (31), 2. (5) Brahms: Magyar táncok (29), 3. (3) Bach: Orgonamx^oek (20) 4. (1) Bach: János passió (16) 5. (4) Verdii: Requiem (12). Tánczene: 1. (6) Azok a szép napok (Harangozó T.110) 2. (3) Visszatérek én (Korda Gy. 104) 3. (—) Gárdista (Meteor­együttes 98) 4. (—) Esőben (Tolcsvay trió. 97). 5. (1) Rosz- szaibbul is végződhetett volna (Zalatnay S. 91). 6. (—). Koncz nagylemez (81) 7. (2). Dohány- füstös terem (Metro együttes 79) 8. (7) Trombitás Frédi (Omega kislemez 74) 9. (5) Tölcsért csinálok a kezemből (Zalatnay S. 70) 10. (—) Illés nagylemez (41). (tamás) Üjabb értékes kőemlékkel gazdagodott a szentendrei Fe- renczy Múzeum: Szentendre— Pannónia telepen római kőko­porsó került napvilágra. A le­lőhely a II—III. századi ró­mai temető területe az Aquin­cumba vezető egykori ország­út mentén. Az innen előkerült szarkofágok közül a mostani a legdíszesebb, legszebben fa­ragott, leggondosabban meg­munkált. A sírláda oldalán az üresen hagyott feliratos me­zőt növényi és egyéb stilizált motívumok keretezik. A sír későbbi korok sírrablóinak esett áldozatul, a koporsó ház­tetőalakú fedelét darabokra törték, hogy a holttesthez hoz­záférhessenek. A sírláda bel­sejében a csontváz szétdobált részein kívül csupán egy apró bronzdíszt találtunk. A szarkofág kiemeléséhez és el­szállításához a szentendrei Be- tonárugyár nyújtott segítséget. A rendkívül értékes lelet helyreállítás után múzeumunk kőtárába kerül. Tettamanti Sarolta régész Miért szép? AMATŐR Vannak névleges, és vannak igazi amatőrök. A névlegese­ket dicsfény övezi, nyakukba babérkoszorút hajít a közvé­lemény. Az igazi amatőrök bo­garas figurák, nevük hallatá­ra az emberek mosolyognak és legyintenek. A sikerhez nem köti őket semmi — csak a hi­tük. © — Elmentem Gorka Gézá­hoz. Itt lakik nem messze, Verőcén. Van egy Trabantom, azzal minden gyorsabban megy. Nem volt otthon. Pedig biztosan segített volna... Kos- suth-dí jas ... — Mit kérdezett volna tőle? — Hogyan kell csinálni a szoborvázat. Mert én azt nem tudom, nem is szégyenlem megmondani. Hát honnan tud­nám? Nem kötöttek gyermek­koromban útilaput a talpam alá. ha nem formáztam éppen szobrokat. — Rászokott? — Az összes szabad időm erre megy. Itt vagyok a ga­rázsban, mellettem a Traban­tom meg a családom, ök is mindig bejönnek, ha van ide­jük — kritizálni. © Kacskaringás fürtökben hull a szeme elé a haja. Idegesen félresimítja. A keze kérges, a ráncokban olaj, a pórusokban olaj, a köröm alatt olaj. Fe- renczy Ferenc traktoros. Rádról Fencre jár, az ottani tsz tagja. — Van ott munka elég. Ir­datlan szántóföld, az ember ül a traktoron és nézi: azt hiszi, soha nem ér a végére. Nincs munkaidő, ha kell, akkor kell. Megkérdezem tőle, ahogy a bogaras emberektől szokás: — Ä szobrászat afféle hob­by? Látom rajta: nem akar meg­sérteni. Kikerüli a kerek vá­laszt: — Annak iá lehet nevez­ni... A puha agyag benyomódik az ujjal alatt. Vastag lábú, fekete bútorok. A redőny rései kevés fényt engednek a szobába, a fala­kon megcsillannak a kerámi­ák: Mátyás király, Beatrix, középkori vitézek és a ma em­bere, a sötétzöld virágok fö­lött, Solohov. — őket gipszből készítet­tem. Nemrég járt nálam egy újságíró, az mondta, szerezzek művészgipszet. Eddig azt sem tudtam, mi fán terem. Horgolt csipketerítő. Rajta szobrok. — Most Siegfriedet csiná­lom. Mondom, nem tudom a vasváz szerkezetét, ösztönösen állítom, hegeszteni össze; ezért aztán ennek a figurának le­tört a keze. Kezdhetem elöl­ről ... — Dupla munka. A paraszthoz fehér fala lomhán veri vissza a nap­fényt. © Véletlenül sem mondja azt, hogy szobrot „mintáz”, ő csi­náL Igaz: sokszor nem egé­szen finom a vonalvezetés, de Ferenczy Ferenc nem tanult művészettörténetet, nem áll­tak neki modellt, nem vezet­ték ujjait mesterek. — Olvasok. Könyveket a, szobrokról. Michelangelóról', Leonardo da Vinciről. A könyvespolcon drága reprodukciós albumok. Corvi­na kiadás. — Sokba kerül, de nem saj­nálom rá a pénzt, fejlődni kell, nem igaz? Neveit. Harmincnyolc éves. Es sza­bad idejét a szobrok között tölti. Nem használ mintázófát, ujjaira bízza az alakítást A garázs egyik sarkában három egymásba szögeit deszka. Mű­terem. © — A rádiak ismerik a szen­vedélyét? — Sokan. — Kinevetik? — Nem tudom. Traktoros szobrász. Tamás Ervin $ZÚT<S í I2ÉM£S: AZONNAL FELVESZÜNK két vizsgázott hűtőgépkezelőt 44 órás munkahétre. Tanfolyamot végzők is jelentkezhetnek. ♦ JELENTKEZÉS: Húsipari Vállalat műszaki osztályán VÁC. Rádi út 11. Telefon: 32, 287 34. Éva nagyon csinos. Rozsda­barna kosztümöt visel, nagy zöld fagombokkal. Haját rö­vidre vágatta. Hol van a te szép hollófekete kontyod? — gondolom. Arca sápadt kes­kenyebb, mint volt. Szeme alatt vékony, kékes árnyak. A száját eddig nem festette, most olyan rózsaszínű, mint a kör­mei. Nagyon csinos akart mi­attam lenni. Imponált neki bátorságom. Kárász Jani, re­mélem, részletesen leírta hő­sies ténykedésemet a csillék­kel ... Nézem, nézem Éva kedves arcát, szemét kutatom, s ben­ne a régi szerelem csillogását. Szótlanul ül ő is az ágyam szélén, és nem veszi le rólam tekintetét. — Kicsit — mondom této­ván — a fejem ... tudjátok... de semmi az egész. — Egyáltalán nem könnyű a bajod — vág Sándor a sza­vamba. — Beszéltem az osztá­lyos orvossal, azért késtünk. Nagyon hosszú lefolyású kór­esetről van szó. (Oh, te hiva­talos hangú varjú.) Vigyáznod kell magadra. Magyarázza a betegségemet és közben olyan mozdulatokat tesz kezével, mintha zenekart vezényelne. Vázolja előttem az eddig látott eseteket és esetle­ges műtétet emleget. Most az­tán nem hülyéskedjek! — Tra-la-la-la-la-la — utá­nozom kezének mozgását. Éva 1 szörnyülködik. — Komolyodj már meg! El­végre nem vagy gyerek! Nem is tudom, miért visel­kedem így. Rossz reakciója ez annak, amit az átvirrasztott éjszakákon át elgondoltam. Szépen, kedvesen elbeszélge­tünk, ülünk majd egymás mel­lett, kéz a kézben. Hohó!... Én sohasem szerettem kéz a kézben üldögélni. Nem! Saj­nos összekuszálódtak bennem a dolgok. Mást mutatok, mint amit kellene. Nézem Sándort, inggallérja szépen feszül a nyakán, nekem soha nem si­került így „beállítani”, mert mindig olcsó, vacak kis ingeket vásároltam. — Vettem egy gramofont — mondom Évának — és ének­lik a Parles mois d’amourt! Kicsit recseg, de nagyon szép. Homlokomra teszi a kezét és sajnálkozva néz rám. Any- nyi mindent el szeretnék mon­dani neki, annyi mindent meg­fogalmaztam .magamban, ket­tőnkről, a boldogságunkról, a jövőnkről, és nem tudom el­mondani. De miért nem, mi zavar? A hangulat hiány­zik? ... Vagy csak egy moz­dulat, amely feloldaná gör­csünket?... Sándor elegáns szürke ruhában van, karján Doxa óra. A másodpercmuta­tót nézem, amely olyan tem­póban szalad körpályáján, mint anyám ujja tenyerem­ben, amikor még kicsi voltam: „Kerekecske, gombocska — erre futott a nyulacska” ... Be kell látnom, reményte­len eset vagyok, mindenből pnapoh 1 :r.V; tréfát csinálok. Sándor szép, domború homloka ragyog, si­került pontosan megfogalmaz­nia a kórházbeli teendőket. Éva pedig mesél. Sándorral megint összefutottak, és ami­kor megkapta azt a „lehetet­lenül” írt lapot, rögtön hozzá sietett. Azért nem jöttek előbb, mert Sándor nem tu­dott az egyetemről elszaba­dulni- Milyen kedvesek — gondolom —, rohantak hoz­zám, én pedig nem viszonzom igyekezetüket. — Éva, drágám, hogy elfu­tott ez a nyár — mondom neki az ablakra nézve. — Emlék­szel? ... Furcsa kis nyár volt, záporokkal, zivatarokkal, sok erős napsütéssel.. .< A park­ban már hullanak a fák leve­lei... — Egy pillanatra, megbo­csátassz, de megkeresem a fő­orvost — indul az ajtó felé Sándor. — Beszélek vele. Mindjárt jövök. Évával maradok, végre egyedül. Szálkás tenyeremet ráteszem gömbölyű térdére, vigyorgok. Aztán feléje hajo­lok és megcsap a régi, isme­rős illat. — Te kedves — sut­togom —, megsimogatja az ar­com, az orromon végighúzza ujjait, mintha le akarna raj­zolni. — Szegénykém — könnyei­vel küszködik. — Kérlek, Éva, légy szíves és ne bőgj! Semmi értelme. Egy-két hét múlva már vígan szaladgálok. — Ah... — ingatja tilta­kozva kezefejét. — Nem fog 1 ez menni. Olyan borzasztó el­képzelni, hogy a fejednek va­lami baja lett. Tudod... ott bent... — Ne butáskodj! Nincs a fejemnek „ott bent” semmi ba­ja. (Mégiscsak sok, hogy min­denki azt képzeli, meghülyü­lök!) Az agyrázkódás még nem jelent szervi agybajt — mondom élesebb hangon. — Egyébként kérdezd meg Sán­dort, ő pontosan elmagyarázza neked, mit jelentenek a kór­lapom latin mondatai. Külön­ben is, nemsokára kapok stá­tust, és megyek a szerkesztő­ségbe. Aztán Pestre helyezte­tem magam. Normálisan tu­dok gondolkodni. Néha, nem mondom, még zúg a fejem, de ez még egy egészséges ember­nél sem ritka. Zúg, istenem, na bumm! Az lenne a baj, ha már nem zúgna. — Jaj, ne beszélj ilyeneket. Meg is őrülnék. — Éva kezébe fogja a kötésemet és hozzám érteti könnyes arcát. Most megcsókolom — határozom el, de nyilik az ajtó és belép Sán­dor. Éva elkapja fejét. A fo­lyosót éles női hang veri fel: „Kérjük a látogatást befejez­ni” — s erre Sándor veszi a kabátját. — Csak nem mentek már el? — kinyújtom utánuk ke­zem. Az idő túl gyorsan elre­pült. Sándor még eláraszt or­vosi közhelyekkel, betegeknek való balzsamokkal, aztán fog­ja Éva karját, felsegíti a ka­bátját, Éva pedig lesütött szemmel áll meg az ágyam­nál, táskájából egy doboz bon­bont vesz elő. — Kösz — mondom —, annyi van belőle! Elmentek?... Na jó, de hol­nap korábban gyertek be. Sán­dornak megengedik, hogy mindennap látogasson. — Ke­rékre nyílik a szemük. „Mit képzelek” ... Egy óra múlva utaznak vissza, a gyorssal. — Éva, kedvesem — nyöszörgők —, hát te megaihatsz a nagy­nénidnél, Sándor pedig Dör- nyeiéknéí, az én helyem üres. Szabadkoznak, nem lehet, Évának nincs szabadsága, Sán­dornak jelentkeznie kell az egyetemen. — Van már protekciód, kis- öreg — mondja nevetve Sán­dor — és ez a fő. Elintézem. — Kösz, Alekszej Alekszeje- vics — mosolygok rá. — Min­dig tudtam, jó barátom vagy. Gyere csak közelebb, akarok súgni valamit. — Hozzám hajtja fejét. — Vigyázz Évá­ra, jó?! — Énrám minden körülmé­nyek között és mindig számít­hatsz — derül fel a régi Sán- dor-arc előttem. — Légy jó és türelmes! Fel akarok kelni az ágyból, de hirtelen szörnyű szúrást érzek a fejemben és a fájda­lom, mint egy áramütés csap le a hátamig. Remeg előttem' a levegő és a gömb himbálód­zik a mennyezeten. Forog az ágyam. Becsukom a szemem. A nővér kezét érzem a mel­lemen. — Rosszul van? — kérdi ag­gódva. — Nem, köszönöm. Hagy­jon csak magamra. Megvárom, amíg kimegy, nagy nehezen felkelek és az ablakhoz botorkálok. A kór­ház kovácsoltvas kapuján, amelyre Makaróniéktól éppen ráláttam, most lép ki Éva és Sándor. A büfé mellett egy pillanatra megállnak, Sándor felhajtott gallérja mögül tüzet ad Évának. Aztán elindulnak, kemény, apró lépésekkel a Széna utca felé. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom