Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-27 / 119. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 119. SZÁM 1969. MÁJUS 27., KEDD Tízezer néző a stadionban Avatóünnepély, műsorparádé a váci gyermeknapon Szombaton, eddig még nem látott számban vette birtokba ti közönség a városligeti sta­diont. Három óra előtt bené­pesedtek a lelátók. Érdeklődő szülők, meghívott vendégek sokaságától tarkállott a beton lépcsősor. A zöld gyepen hat általános iskolánk piros nyak- kendős úttörői és kék nyak- kendős kisdobosai sorakoztak (fél, várva az ünnepélyes ava- ítás kezdetét. Felhangzott a kürtszó, majd Tamassy Endre városi úttörő- titkár fogadta a csapatpa­rancsnokok létszám jelentését. Az Egyesített Tiszti Iskola fú­vószenekara a Himnuszt ihto- nálta. Játékuk alatt sortűz, díszlövés hangja reszkettette meg a liget fáit. Búzás Istvánná, a városi pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet. Méltatta a gyermeknap jelentőségét, és emlékeztetett arra, hogy a tá­voli Vietnajnban nyolc esz­tendeje szomorúak a gyerme­kek, nem élvezhetik az ifjú­ság örömeit. Elmondta, hogy az 50-es évfordulók tisz­teletére versenyt kezde­ményeztek a váci úttörő- csapatok. A verseny első szakaszának értékelése alapján az 1520-as számú Szilágyi Erzsébet út­törőcsapat kapja a hatalmas, vörös színű selyemzászlót. A többi csapat értékes tárgyju­talmakat kapott. Paulicsek Imre honvéd al­ezredes felolvasta az úttörők és a kisdobosok fogadalmát. Százak mondták utána ünne­pélyesen a szöveget. Tízezren szorongtak a le­látókon. amikor László Endre rendező bejelentette a műsorparádé kezdetét. Nagy taps köszöntöt­te Takács Marikát, a tv be­mondóját, aki közvetlenül, kedvesen konferálta be a mű­sorszámokat. Sport, zene és próza vál­totta egymást négytől fél hétig a szabadtéri szín­padon. Cselgáncsosok bemutatója, a Voith—Bodrogi kettős, gúla­csoport, Csinn-Bumm Cirkusz, Gobbi Hilda, Hofi Géza, váci tánccsoportok, s Koncz Zsuzsa léptek fel a 150 perces nonstop Koncz Zsuzsa énekel műsorban. A zenét az Echo- együttes szolgáltatta. A gyermeksereg jól szórako­zott. A nagy tömegek mozgósí­tását, a sokrétű műsor folya­matosságát ügyesen, zökkenő nélkül oldolía meg a rendező­ség. Az Ifjú Gárda és a hon­védség odaadó segítsége nagy­ban elősegítette a váci gyer­meknap emlékezetesen szép sikerét. Papp Rezső Foto: Törnek Béke az úttörődalokban Hagy kórusok találkozója A békehónap keretében a járási úttörőszövetség és já­rási tanács művelődési osztá­lya a Tanácsköztársaság 50. évfordulója alkalmából meg­rendezte az általános iskolák nagy kórusainak találkozóját. Kárpáti Imre megnyitója után mintegy 500 úttörő bizo­nyította be kóruskultúránk fejlődését. A nagy kórusok műsora igényes, változatos volt. Néhány kórus mai ma­gyar zeneszerzők műveit is bemutatta. Az ötyeríéves év­forduló eszméit tükröző mű minden kórus műsorában szerepelt. A sok jó és dicséretet ér­demlő teljesítmény közül is J kiemelkedőt nyújtott: a Fóti- j Gyermekváros, Dunakeszi III. sz. iskola, Felsőgod és Rád. I Filmcsemegék — dobozban Mikor lesz látható az első „váci híradó"? Az idei május elsején, im­már harmadízben történt, hogy nagyszámú fényképező­gép mellett filmfelvevőgép is megörökítette az impozáns felvonulás sok szép részletét. Nemcsak ez, az esemény ke­rült eddig Vácott mozgófilm- re. Film készült a közterületi szoboravatásokról, műemlék- épületeinkről, a sportstadion- ban játszott első mérkőzés­ről. tanulóink sportünnepé­lyéről stb. A filmcsemegék méltán tarthatnak számot érdeklő­désre, azonban ez ideig nem láthatta a nagyközönség. Va­jon miért? Koller Györggyel beszélget­Bemutatjuk MUOILY brigád A társadalmi munkában Ezen a héten kezdődött a szolidaritási hónap egyik je­lentős szakasza. A városi KISZ-bizottság felhívására va­lamennyi üzemben — gépek, munkapadok , és íróasztalok mellett — megkezdődött a fiatalok szolidaritási munka­versenye. A felhívást megkapta a Hír­adástechnikai Anyagok Gyá­rában a hős vietnami lány, Muoi-Ly nevét viselő brigád is. Létezéséről, eredményeiről tud a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság nagykövet­sége is. Ismerik a brigád ed­digi tevékenységét és ered­ményeit, amelynek alapján 1967-ben a szocialista, 1968- ban a Zöldkoszorús brigád, 1969-ben a háromszoros szo­cialista brigád címet nyerte el. Jelenleg a bronzjelvényért küzd. A Muoi-Ly brigád tagjai: laboránsok, technikusok, mér­nökök közös összefogással több hasznos műszert készí­tünk, aki a városi tartács megbízásából — és részben anyagi segítségével — meg­örökített több eseményt. A felvétel és az előhívás azon­ban csak az első lépés. Szük­séges a képsorok rendezése, az úgynevezett „vágás”, aláfes­tő szöveg és zene nélkül is élvezhetetlen a pergőkép. Mindez eddig anyagiak hiá­nyában megoldhatatlan volt. Bízunk abban, hogy a felsza­badulási ünnepségsorozat ke­retében megszületik majd az első váci híradó, amelynek bemutatását nagyon várja már a város közönsége. (P. r.)- a HAGY-ban is derekasan helytállnak [ tettek, mérési módszereket j dolgoztak ki. Ezzel segítették a termelékenység emelkedését, a minőség ellenőrzését. Baross Sándor főmérnök és Steiner István fejlesztési osz­tályvezető vezeti, irányítja a 25 tagú csoportot. A Németi Lászlóné vezette brigádnapló arról tanúskodik, hogy a tár­sadalmi munkából is kivették derekasan a részüket. Figye­lemmel kísérték egymás éle­tét. Közös összejöveteleket rendeznek és nem feledkeznek meg a gyermekgondozási sza­badságon, vagy betegállo­mányban levő társaikról sem. , A brigád tagjai a jövőben még nagyobb segítséget sze­retnének nyújtani a terme­lés műszaki problémáinak megoldásához, különösen a ferritgyártásban. Versenyvál­lalásukban szerepel az üzemi műszerek ellenőrzése és ja­vítása Jelentős segítséget nyújtanak az új gyártmányok gyors bevezetéséhez. (p.) »Volt egyszer egy Mehemed” — játszotta és énekelte a gye­rekek kedvenc versét az Echo-együttes Nők a dunakeszi járműjavítóban Kevés a női szakmunkás — Aránytalan bérezés Jobban ragaszkodnak az üzemhez, mint a férfiak A Dunakeszi MÁV Jármű­javító Üzem párt-végrehaj tó­bizottsági ülését — más napi­rendi pontok mellett — Sző- nyi Lajos és Szakács József jelentése alapján az üzemben dolgozó nők helyzetéről tár­gyaltak szombaton. Hatszázharminc nő jár be naponta a járműjavítóba dol­gozni, több mint háromszáz közvetlenül a termelésben vesz részt mint munkás. Elszomorító, hogy a három- száznyolcvankét munkásnő közül mindössze negyvenhetén szereztek szakmunkás­oklevelet, a többi betanított munkás. Még rosszabb az arány a ve­zető műszakiak körében. Az üzemben egyetlen női mérnök van és hét női gépész-, illet­ve vegyésztechnikus. A 12 to­vábbtanuló közül is csak egy jár gépipari technikumba, a másik tizenegy közgazdasági képzettséget szerez, illetve gimnáziumi érettségit akar tenni, pedig szükség lenne mű­szakiakra is. A nők helyzetéről szóló je­lentés nagyon őszintén beszél a bérezési aránytalansá­gokról. Idézet a jelentésből: „Ha a nők bérezését vizsgáljuk: saj­nos, a férfimunkásokkal nem tudjuk összehasonlítani. Azért, mert nagy többségük betaní­tott munkakörben dolgozik.” APAVERÉS ­Most hozott ítéletet a bíró­ság a kismaros: Bujtor Károly és társai ügyében. Bujtor Károly és apja, Buj­tor Vince között soha nem volt jó a viszony. Az apa gyer­mekkora óta üldözte fiát, sőt, miután felnőtté lett és csalá­dot alapított, azután sem vál­tozott meg magatartása a fiá­val szom ben. Előfordult, hogy fiát és menyét kikergette a házából. Két évvel ezelőtt, egy áp­rilisi napon, Bujtor Károly felöntött a garatra —: elön­tötte a keserűség, és elhatá­rozta, hogy most busszút áll sérelmeiért. De érezte azt is, hogy ehhez egymagában nem elegendő az ereje. Elment hát verőcei barátjához, Molnár Sándorhoz és elpanaszolta helyzetét, majd arra kérje, menjenek közös barátjukhoz, Gaál Lajoshoz és vele együtt, hármasban' verjék meg apját, Bujtor Vincét. Molnár és Gaál teljesítették barátjuk kérését: Bujtor Vin- céék lakására mentek. Itt előbb Gaál nyakszirten ütötte Bujtor Vincét, majd Bujtor Károly és Molnár Sándor is ütlegelni kezdték. A három fiatal férfi ütlegeléseitől Buj­tor Vince nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenve­dett. Az elmeorvosi szakvélemény szerint Gaál Lajos gyengeel­méjű, de tudata nincs annyira beszűkülve, hogy ne tudta volna megítélni cselekedetét. A bíróság, a körülmények figyelembevételével Bujtor a Fóti Gyermekvárosban A bemutatót szakmai érté­kelés követte. Általános volt a vélemény, hogy élmények­ben, ismeretekben, tapaszta­latokban és a rendezésben is jól sikerült ez a kórustalálko­zó. K. I. Értesítjük a termelőket, hogy a gyiimöksértékesítési szerződéskötést megkezdtük. r Általános Fogyasztási és Értékesítő Szöv. VÁC, Beloiannisz utca 3. A munkásnők átlagórabére 7 forint 70 fillér, a műszaki beosztásban, illetve az admi­nisztrációban dolgozók havi átlagbére 1620 forint, a kisegí­tő állományban levőké 1210 forint. A nők mégis jobban ra­gaszkodnak a gyárhoz, mint a férfiak. Amíg az elmúlt évben 4o3 fér­fi lépett ki a gyár--., a ..uepő nők száma csupán 29 volt. A gyárban már csak 36 nő dolgozik több műszakban. Ez is könnyebbség az itt dolgozó asszonyoknak. A gazdasági ve­zetés további intézkedéseket kíván tenni a nők több mű­szakos beosztásának megszün­tetésére. Vannak olyan munkahelyek is, ahol a nők nagyon nehéz fizikai munkát végeznek, kü­lönösen a II. gyárrészleg ko­csimosó női. Főleg télen em­bertelenül nehéz körülmények között végzik munkájukat. Ezt a körülményt az itt dolgozó munkásnők fizetésének meg­állapításánál figyelembe kel­lene venni! A jelentés szóvá teszi, hogy a művezetők azokon a munka- területeken is férfiakat igye­keznek foglalkoztatni, ahol a nők is teljes értékű munkát tudnának végezni. Ezen a helytelen szemléleten minden­képpen változtatni kell! Az üzemi pártszervezet­nek negyvenhét nötagja van. KALÁKÁBAN Károlyt négyhónapi szabad­ságvesztésre ítélte és egyben elrendelte a korábban disszi­dálást kísérletért kirótt és felfüggesztett hathónapi sza­badságvesztés letöltését is. Molnár Sándor büntetése két- hónapi, Gaál Lajosé három- hónapi szabadságvesztés, amit a bíróság tekintettel egészségi állapotára háromévi próba­időre felfüggesztett. Az ítélet jogerős. (b. h.) A szakszervezetben is számuk-' nak megfelelő arányban van-» nak képviselve. A határozati javaslatok kö­zül azt kell kiemelni, amely­ben a vb felhívja a gazdasági vezetés figyelmét arra, hogy vizsgálják meg a nők foglal­koztatásának újabb lehetősé­geit, munkakörülményeik to­vábbi javítását, elsősorban műszaki fejlesztéssel, és foko­zottabban ügyeljenek anyagi és erkölcsi megbecsülésükre. (bányász) Orgonahangverseny Hétfőn tartja Foton a Vö-j rösmarty emlékbizottság kö­vetkező ülését. Ezen a júniust programot beszélik meg. Aj jövő hónapban hangverseny! rendeznek a zeneiskolai ta­nárok közreműködésével. A! zenei estet irodalmi betétek is színesítik. , A júniusra tervezett orgo­nahangversenyt augusztusra kellett halasztani, mert a templom orgonájának javítá­sát még nem fejezték be. __________ (—sz) S zerdán Hindu síremlék — a filmklubban Az első világháborút meg­előző esztendőkben létrejöttek a némafilm hatalmas és felejt­hetetlen alkotásai. A szakiro­dalom „milliós filmek” néven említi ezeket, amelyek művé­szi tekintetben is kivételes eredményt képviselnek. A környezet olyan teljességgel jelentkezik e filmeken, hogy annak hatalmas arányai ma is tiszteletet parancsolnak. Ma mutatja be az építők filmklubja a Hindu síremlék című némafilmet. Óriás díszle­tek, hatalmas embercsoportok jelennek meg á képeken. A színészalakítások közül kima­gaslik Conrad Veidt nagyszerű játéka. <-ő) Terepverseny, lövészet, kúszás HONVÉDELMI VERSENY A SZIGETEN A Géza király téri gimná­zium diákjai két napra birto­kukba vették a Pokol-sziget egy részét. Nyolchónapos el­méleti kiképzés után most honvédelmi verseny keretében a gyakorlóterepen mutatták be ügyességüket, rátermettségü­ket. Bodnár Ferenc szakfelügye­lő gondos terve alapján zajlott le a kétnapos verseny. Lövé­szet, kúszás, terepverseny és hasonló gyakorlatok váltották egymást a két napon. Az első­osztályosok kötelezően verse­nyeztek; a többiek forgószín- padszerű, ügyes megoldással elméleti oktatást kaptak egy- egy témakörből. A szép, tavaszi idő fokozta a jó hangulatot. Bahil János honvéd-alezredes mint szak­mai tanácsadó elismerését fe­jezte ki a gyakorlat után. Eredményhirdetéskor két aranyérmet, öt ezüstérmet és nagyszámú bronzérmet nyúj­tottak át a verseny legjobb­jainak. Ismerkedés a periszkóppal Vitéz Ildikó tíz lövésből 51 pontot szerzett Szöveg: Papp — Kép: Törnek )

Next

/
Oldalképek
Tartalom