Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-27 / 119. szám

I'tJI

if EG

1969. MÄJUS 27., KEDD

KÖNYVHÉT ELŐTT

Ünnepség a Kossuth Klubban

A Kossuth Klub patinás előkelőséggel berendezett földszinti nagyterme hétfőn délután Pest megyei vendégeket fogadott. A Könyvbarát Bizottság hívta meg kiváló munkát végző könyvtárosait, terjesztőit és olvasóit. Debreceni Imréné, a megyei könyvtár igazgatója köszöntője után S. Hegedűs László, a bizottság elnöke mondott beszédet.

Kiemelte, hogy az ember — a minimális anyagi alap biztosítása után — már szépen akar élni. Ehhez viszont kultúra kell. Az olvasás a legbiztosabb kulcsa az általános műveltség megszerzésének. A könyvtárosok, bár kevesen vannak, hatásuk mégis óriási. Kis köröket szervezhetnek maguk köré, akik segítségével biztosabban eljuthatnak az iskolásokhoz, megtaníthatják a parasztságot a könyv tudatos szeretetére.

Fábián Zoltán író, a Magyar •írók Szövetsége üdvözletét tolmácsolta a vendégeknek, «majd az „olvasó nép" mozga- Hom kiterjesztését szorgalmazta. Az irodalmi műsorban Lelkes Dalma előadóművész és Papp Zoltán színművész a mai magyar és külföldi írók- költők műveit tolmácsolták nagy sikerrel. Befejezésül Debreceni Imréné 29 megjelentnek osztotta ki a Pest megyei Könyvbarát Bizottság elismerő oklevelét és értékes könyvjutalmát.

k. m.

MINIMEZ

A hűvös, csapadékos időjárás miatt alig néhány kilogramm mézet gyűjtöttek a méhcsaládok az egyébként bőségesen virágzó alföldi akácosakban. A kecskeméti mézátvevő telepekre csupán 24 kannányi akácméz érkezett a máskor szokásos 200—300 teli kanna helyett. Ezek után sátort bontottak a vándorméhészek, hogy időben érkezzenek Eszak-Magyarország területére, a kései akácvirágzásra.

EGER

Diákfesztivál

Szombaton este kezdődtek Egerben a négynapos Gárdonyi Géza diáknapok, melyen Heves, Nógrád, Pest és Szolnok megyéből 2500 középiskolás és szakmunkástanuló vesz részt.

Képünk a fáklyás megnyitón készült, a Dobó téren. Hétfőn ugyanitt békenagygyűlést tartottak, az ünnepi beszédet Kárpáti Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára mondotta. Ezt követően a fóti gyermekváros fúvószenekara adott térzenét.

A nyolcszáz tagú Pest megyei küldöttség már eddig is méltóképp szerepelt. A különböző vetélkedőkön, vers- és prózamondásban aranyérmeket szereztek, s a képzőművészeti kiállításon is sikerrel vesznek részt.

M. S.

TV-FIGYELO

RÉGEN VOLT HÁBORÚ

Sajnos, képtelen vagyok elfogultságomat a kritikusi objektivitás álruhájába öltöztetni. Galgóczi Erzsébet tv-drámája engem megrázott, meghatott — talán néhány fokkal kevésbé, mint a dráma alapjául szolgáló novella, amelynek A nagymama volt a címe, és amelyet annak idején nem egy kritikusa marasztalt el a szenti- mentalizmus vádjával. Bizonyára ugyanez a vád éri majd a novella tv-változatát — néhány kritikus s talán nem egy néző részéről —, hacsak a kritikusok-nézőfc nem jöttek rá, hogy mi a különbség a szentimentalizmus és érzelmesség között. De miért keverednek a fogalmak a fejekben? Bizonyára azért, mert korunk általában fél az érzelmektől, az érzelem s főleg az éiteelmek szabad kinyilvánítása egy ilyen hányatott történelmű, kacsázó politikájú korban az ember, az egyén árulójává válhat. Talán ezért óvatos az irodalom is, az életgyakorlat is ezen a téren.

Meg kell vallanom, hogy a tény- regények, 'a dokumentumdrámák, az esszéisztikus novellák és no- vellisztikus esszék, az újtárgyias- ság divatja és mondhatnánk egyeduralmának korában engem — s talán másokat is — változatlanul érdekelnek az emberi érzelmek. Továbbá: szeretem, ha az érzelmek megnyilvánulnak, mert vannak. Ezért vagyok elfogult, hä Galgócziról van szó. Galgóczi művészete létszükségletű hiányt pótol, s ötvöz kétféle irodalmi tendenciát: Galgóczi mindig „dokumentatív”, és Galgóczi mindig „érzelmes”.

A Gombóc Naniról szóló történetben is. Vállalja a hagyományos, klasszikus írói szerepet: az elbeszélőét. Történetet mond el. Ugyanakkor az elbeszélést a filozófiai parabola határáig tágítja. De csak a határáig! Soha egyetlen írása nem válik száraz parabolává, mert történeteiben emberek mozognak, és nem válik szentimentális giccsé, mert történeteit átitatja a közvetlen realitás. A Régen volt háború olyan emberekről szól, akik nem tudnak mit kezdeni a történelemmel, olyan emberekről, akik a történelem, a társadalmi jogformák ellenére küzdenek érzelmeik kiélésének jogáért — ez Galgóczi bőseinek forradalmasító szabadsága. Es ezek a Galgóczi-emberek mindig elbuknak. Nem látványosan, csendes tragikummal. Ügy, ahogy Kövecses Anna, Gombóc Nani is távozik — élete terhével nem akarván lánya életének terhére nehezedni. Emberi példázat, de ugyanakkor politikai-publicisztikus példázat is ez. Emberi példázat a szeretetről és a jóságról, politikai példázat arról, hogy a háborúknak nincsen vége, mert a gyilkosság ott ül a kezekben.

A tv-dráma rendezője, Nemere László, talán egyetlen hangsúllyal tolta el a Galgóczi építette írói világot a publicisztika felé. Sajnos, ez az egyetlen hangsúly néha megbontotta a jelenetek szépen felépített egyensúlyát. De ez talán nem is rendezői félrefogás, hanem egyszerűen a tv-müfaj közvetlen következménye. Mintha a tv nemcsak a valóság képét szűkítené le néhány négyzetcen- timéternyl területre — de magát a valóságot is.

Nádas Péter

Vasárnap felavatták Szőnyi István szobrát

Vasárnap délután, Zebe- gényben a Szőnyi István emlékmúzeum baráti köre rendezésében avatták fel az emlékmúzeum udvárán Szőnyi István szobrát, amelyet Kunvári Lilla szobrászmüvésznő alkotott.

Ünnepi megemlékezést Pré- tyi Józsefné, a zebegényi tanács vb-elnöke mondott.

— Zebegény élete és neve évtizedeken keresztül összeforrt Szőnyi István életével és nevével. Az a megbecsülés, mely életében övezte a nagy művészt, tovább él hátrahagyott életművének ápolásában, és községünk egész kulturális életében. Volt lakóháza ma múzeum, melyet kegyelettel keresnek fel művészetének tisztelői, a képzőművészet értői, és minden ember, aki tiszta, csenddel és békességgel teli életét ismerte vagy megismerni vágyik — mondotta az elnökasszony.

— Ünnepelni jöttünk ma össze. A művész szobrát avatjuk itt a kertben. Az intenzív emlékezés percei ezek és az erőgyűjtésé is. Életművének ápolásán és terjesztésén kívül

nagy pedagógiai munkásságának élővé tételét is feladatul tűzte maga elé a múzeum.

Nem egészen két hónap múlva újból sok művészpályára készülő fiatal lepi el a múzeum parkját. Reggelente, ha felmennek gyönyörű szabadtéri műtermükbe, a múzem parkjába, e szobor előtt

visz el az útjuk. Figyelmeztetőül és buzdítóul áll előttük, a mesterség elsajátítására és arra bíztat, hogy a művészet örök eszközeit mindenkor az emberiség életének szebbé és igazabbá változtatására használják.

Ez volt áz ő életének nagy tanulsága is.

Az Állami Zeneiskola fúvószenekarának számai után a múzeum parkjában a Musica Humana kamarazenekara adott hangversenyt.

//

//

BALKEZES

LEVLAPOK

Bal kézzel festett virág-ak- varellek díszítik azokat a színes levelezőlapokat, amelyek most kerültek az üzletekbe. Hat postai kártyáról van szó, a címoldalukat díszítő csendéleteket a halála előtt jobb kezére megbénult Ferenczy Béni komponálta, már súlyos betegségéből felépülte után, az egészséges kezével.

$ZÚT$ L DÉNESI

élo,

Pamutfonóipari

Vállalat

VÁCI GYÁRA FELVESZ

FÉRFI ÉS NŐI MUNKAERŐKET

Kereseti lehetőség:

1500—1800 forint.*

Munkaruha, űtiköltségtérítés, szabad szombat!

Jelentkezni lehet a gyár felvételi irpdájóban:

Vác, Vám utca 1.

dnapdh

Um11-„.dL 1:

33.

Villanygyújtás előtt -fiatal, dinnye állú, vizes szemű orvos ül az ágyamra, kezében kérdőívekkel. Csak nem önéletrajzot kérnek?... Nem, csak adatfelvétel.

— Ha fáradt, szóljon és abbahagyjuk — mondja kedvesen és ölébe teszi a kórlapomat. Válaszolnom kell, apám, anyám hol született, milyen betegségük volt, én milyen betegségeken estem át gyerekkoromtól.

— Idegbeteg volt-e a családban? — emeli fel később töltőtollát.

— Igen — válaszolom komolyan. Egyik rokonom megőrült. Nyolc évig zárt intézetben tartották, ott halt meg. Éppen, amikor én születtem. •Érdekes, nem? Nagyon szépen festett. Az intézetben is, Cezanne stílusában ... Csak harapott. Megharapta az idegeneket ... Egyébként tehetséges volt.

— Ez nem lényeges — szűkül Össze a szeme. — Már mint a képek.

Látom, a nagybácsit piros ceruzával külön aláhúzza.

Alig megy el a kérdőívvel, hatan jönnek vissza. Négy orvos, két ápolónő és leghátul az én szőke nővérkém. A főorvos bizalomgerjesztő külsejű; magas termetű, nagy orrú, szemüveges férfi. Kevés haját

oldalra fésüli. Mintha láttam volna már valahol... Persze... Offenbach karikatúrái... Ekkora orral kitűnő diagnoszta lehet. Az emberiség vezető szellemeinek mind nagy orra volt, hogy csak Aristotelest, Tassot, Moliere-t, Rousseau-t, Vol- tairt, Lisztet és magamat említsem.

— Ültessék fel — rendelkezik a körülötte állóknak, mi- •re megfogják a karomat és óvatosan felhúznak az ágyban. Barátságosan néznek.

— Mennyi ez? — kérdi és hirtelen elém dugja két ujját.

— Kettő — felelem, gyorsan. — Most én dugjak?...

— Nézzen a mennyezetre!

Felnézek. Kitágítja a szemhéjamat, s kéri forgassam a szemem. Jól megforgatom. Aztán ujjának mozgását kell figyelnem. Az orrom előtt hadonászik. Később valami éles dologgal — takarómat felbillentve — megcsiklandozza a talpamat.

— Hehhe... heh ehe!

Nem birom, ha csiklandoznak. Nem sokáig nevetek, mert egy kalapács félével akkorát sóz a térdemre, hogy lerúgom a lázlapomat kerettel együtt. A fejembe éles kést szúrnak. Sóhajtok. Végül a kupámon babrál, hátul s visz- szanéz a többiekre. Latinul mond valamit, majd hozzáteszi:

— Csak gyanúm van!... A

másik három orvos tisztelettel integet.

— Fel a fejjel barátom — mondja örömmel és megveregeti a vállamat. Kivonulnak. A folyosón majd biztosan megállnak és ott közli a többiekkel : „Ha megbolondul, nekem lesz igazam!”

Hát azért sem hülyülök meg. A gyanú még nem minden! Nem is érzek fájdalmat, csak ha mozgatom a fejemet. Majd nem mozgatom, megvárom, amíg szépen meggyógyul.

Másnap reggel jön a borbély borotválni. Alacsony, sánta, kis ember. Pamacsolás közben vicceket mesél. A poén előtt eltartja államtól a fehérhabos pamacsot és fuldokolva röhög. „Jó, mi?” — ezzel fejezi be. Reszketek, mikor vág belém.

Szerdán kapunyitáskor lázasan készülődöm. Lesimítom a takarómat, a kacsát eltüntetem az éjjeliszekrénybe. Ujja- immal végigszántok az arcomon, kicsit* felpofozom a bőrömet, élénkebb legyen. A monoklik azonban még mindig virítanak szemem alján, máig sem értem, a csille melyik részétől kaphattam ezt a balegyenest. A folyosóról behallatszik már a lábak cso- szogása, üdvözlő hangfoszlányok. Szívem hevesen dobog. „Drága tüneményes, talán már te is a lépcsőn emelgeted a

szép lábaidat.” Kinyílik az ajtóm.

— Drágám! — kiáltok Dör- nyei kopasz fejére. A főkönyvelő széles mosollyal üdvözöl. Kabátját az ágyam szélére dobja.

— Óh ... kedves amice... barátom — tárja szét karjait.

— Csakhogy életben látom. Nagyon aggódtunk magáért. Szegény feleségem, akit él mélységesen tisztelek mondta

is

.........Nyápic, de ügyes kis

a

lak volt ez a bérlőnk. Kár érte!”... Erika, a kislányom még meg is siratta. Hah... a női lelkek, kérem!... De

most, mit mondok! ... Sakkmatt!

— Nem sakkozom — húzom undorral össze a számat. — Nem lesz matt!

— Csak semmi tréfa, kedves barátom! ön egy boldog ember! Mit hoztam? — gügyög a fülembe, és elővesz egy hosszúkás cédulát —, na mit?

— kedélyeskedik. Ha nem fogná le a lábamat, ügyesen feléje rúghatnék. De ölelget, tartogat, sodorgat a takaró alatt, s közben ezermillió fintort vesz fel az arca. — Az éjjeliszekrényen, a tárgysorsjegy a magáé volt, ugye?...

— folytatja kíméletlenül. Bólintok. — Mit nyertünk? — dugja előre rózsás állát. Na, mit? ... Dömyei a számok embere kérem,, és megnéztem a számokat — mondja vad örömmel. — Kilencszázhatos szelvény.

— Bökje már ki, nyertem valamit? — kezd feltelni tüdőm levegővel. — Csak nem egy rádiót?... Ingatja fejét. — Motorbiciklit? — sápadok el.

— Nem tudom! Szabad a gazda.

— Egy fűkaszálót Egy fűkaszáló gépet.

— Óh — rémes! Fűkaszáló gépet?... Ajaj. Jellemző rám. Mondja, mi a fenét csináljak én egy fűkaszálóval?... Húzzam spárgán magam után a Kossuth Lajos utcában?.... Mi?... Mit kezdjek ezzel a marhasággal?...

— De kérem! — ágaskodik Dörnyei. — Ez a gép százakat, ha nem, ezreket ér. Utólagos engedelmével elszállíttattam a gépet az udvarunkba.

— Jaj. Meghalok a röhögéstől. Ne nevettessenek, fáj a fejem, ha nevetek. A borbély is, meg most ez a gép... Adja el kérem — mondom hangosan. — Ha lesz egy őrült aki megveszi. Tíz százalék a magáé.

Dörnyei megígéri, mindent elintéz és fogja a kabátját. Hátrálva megy ki a helyiségből. Vagyonos ember lettem, de nem tudok örülni, mert még Kárász Jani ábrázatát sem láthatom.

Pénteken délután, a látogatási idő vége felé, váratlanul megérkezik Éva és Sándor.

— Éva, drága szívem! Csakhogy megjöttél! — ülök fel az ágyban. — Sándor! Uram, önt a perm korszak óta nem láttam. Végre! Igazán kedves tőletek, hogy egyszerre jöttetek.

Éva hozzám hajol, de nem csókol meg, csak megszorítja a karomat. Sándor átölel és bátorítóan mosolyog. Előveszem Kárász Jani bonbonjait, és azzal kínálom őket.

— Üljetek már 1« — szólok rájuk — meleg van, vessétek le a kabátotokat!

(Folytatjuk.)