Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-03 / 99. szám
MOHOMIDÉn XI. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM 1969. MÁJUS 3., SZOMBAT Az üzemek vezetői döntés előtt kikérik a szakszervezet javaslatait A járási párt-vb előtt: a szakszervezeti munka A járási párt-végrehajtóbizottság legutóbbi ülésén a szakszervezeti választásokról Gál Sándor, a pártbizottság munkatársa tartott tájékoztatót. Elmondotta: — A választások során a fő célkitűzésünk a szakszervezeti kádermunka segítése volt. s ezt főleg a nagyobb taglétszámot képviselő termelőüzemekben tartottuk fontosnak. A monori járásban nincs szakszervezeti titkár, a különböző szakszervezetek irányítása így a járási pártbizottság apparátusának a feladata. Járásunkban a MEDOSZ-hoz tartozó alapszerveknek a legnagyobb a létszáma. Gál Sándor tájékoztatta a végrehajtó bizottság tagjait arról a kétoldalú kapcsolatról, amely a területi párt- szervezetek és a szakszervezetek között kialakult. A közös célok érdekében egyre inkább tapasztalható a párt és szakszervezet egységes fellépése. A szakszervezeti választások idején a párttagok részt vettek a jelölő bizottságok munkájában, s közösen vesznek részt a szocialista brigádok és műhelyek vezetésében, a jól dolgozó szakszervezeti tagok párttaggá nevelésében. Az eredmények láttán a dolgozók körében tovább nőtt a párt és a szak- szervezet tekintélye. — A kétoldalú kapcsolat el-.: mélyítésével — mtttftl írttá Sói1 Sándor — a gazdasági munka területén a javaslatok és kéz- j deményezések száma is nőtt. A javaslatok nyomán sok esetben tapasztalható a gazdasági eredmények növekedése is, például a Maglódi Vasipari Vállalatnál, a Ve- csési VIZÉP-nél. Ez utóbbinál a munkaszervezés ész- szerűsítése nyomán félmillió forintot takarítottak meg. — Gyakorlattá vált, hogy a különböző döntéseknél, Jegyen az gazdasági természetű, vagy a dolgozók élet- és munkakörülményeivel kapcsolatos, előre kérik a szakszervezet véleményét, javaslatait, és csak egyeztetés után döntenek. Jelentős eredmény, hogy a szakszervezeti vezetők a dolgozók érdekeit érintő kérdésekben elsősorban a kollektív érdekeket veszik figyelembe, és ennek alapján teszik meg javaslataikat. A még — helyenként tapasztalható — hibákról is szó esett. Ilyenek: a szakszerre* zeti vezetők figyelme nem terjed ki a gazdasági élet minden területére. Ez főként a több járás területén levő gazdasági egységeknél tapasztalható. A kollektív szerződések elkészítése előtt nem tartottak elég részletes közvéleménykutatást a dolgozók körében, a kollektív szerződésekben több hiba észlelhető. (Bérezés, szociális ellátottság, a minőségi munka el nem ismerése stb.) A járás pártalapszervei mindenütt megtárgyalták a szakszervezeti választások előkészületeit. Javaslataik nyomán olyan személyeket delegáltak a szakszervezeti bizottsáA csévharaszti majális Hamisítatlan majálisi hangulat köszöntötte a csévharaszti ifjúsági találkozó részvevőit is. A zölciellő erdei tisztás közepén felmagasodó májusfa tövében s szerte a környező lombok alatt több száz fiatal gyűlt össze. A pompázó színek kavargó forgatagában hullámzott a jókedv, a tréfás vetélkedők nyomán csattant a nevetés. A lekvároskifli-evők közül bravúros mohósággal a vasadi Pataki Imre „rágta be” elsőnek magát a célba. Evés' után jót tesz egy kis mozgás — gondolhatta a szervező bizottság, mert hamarosan rajthoz álltak a zsákban futók is. A bukdácsolás és a kiesés kavarta por- felleget ezúttal is egy vasadi fiú, Szüle Lajos „törte át” elsőnek. Az Árpási Károly vezetésével megrendezett helyi MHSZ-versenyek meglepően jó eredménye a honvédelmi nevelő-oktató munka magas színvonalát bizonyította. A versenyre indult hat csapat közül első lett Csévharaszt, második Nyáregyháza, harmadik Vasad. Az öt helyi futballcsapat egymással lejátszott körmérkőzéséből a csévharaszti ,.Halesz”-játékosok kerültek ki győztesen. A sportesemények felfokozta izgalmat és örömet a vasadi teenagerzenekar tartotta „életben” továbbra is. Rjlint később az elhangzott véleményekből is lemérhető volt, nem maradt holt tőke a SüSyi kezdeményezés Eltartási szerződés a tsz idős tagjaival A tápiósülyi Virágzó Tsz legutóbbi közgyűlésén úgy határozott a tagság, hogy elfogadja a pártszervezet és a tsz- vezetőség javaslatát: eltartási szerződést köt a tsz idős tagjaival. — Mit jelent ez az eltartási szerződés? — kérdeztük Németh Istvánt, a sülyi tsz párt- titkárát. — Kezdetben arról volt szó, hogy járuljunk hozzá egy bizonyos összeggel a járási szociális otthon építéséhez. Ide kerültek volna azok az idős tsz-tagok, akiknek nincs hozzátartozójuk, akik gondozásra szorulnak. Mivel tudjuk, az idős emberek mennyire ragaszkodnak lakóhelyükhöz, otthonukhoz — valamint azt, hogy évente esetleg csak egy idős embert helyezhetnénk el a szociális otthonban —, úgy határoztunk, mi magunk gondoskodunk idős.tsz-tagjainkról, Él üzem lett a monori posta A jók között is első helyen Levelesládánkból Büntetés!? Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel olvastam lapjukban, hogy megdicsértek egy buszsofőrt és egy buszkalauzt emberséges, udvarias magatartásukért. Én sajnos az ellenkezőjét tapasztaltam. Április 23-án este, munkából jövet felszálltam a Mo- norról hét órakor induló MÁVAUT-buszra Üllőn, a Göbölös megállónál. Jegyet kértem és az egyforintost letettem az ülőkalauz asztalára. Ö odadobta a jegyet, de nekem fázott ujjaimmal csak a harmadik próbálkozásra sikerült felvenni. Ekkor a kalauznő gúnyos arccal így szólt: ,,L át ja, ez a büntetés, amiért a pénzt nem a kezembe adta! .. .Nekem is ilyen nehéz azt felvenni onnan!...” Jó lenne, ha a monori MÁVAUT kirendeltségének illetékesei felfigyelnének az ilyen esetekre. Vagy ha ez olyan szigorú szabály, amiért meg kell büntetni az utast, akkor jó lenne figyelmeztető táblát kitenni. Liszkay Lászlóné Üllő, Maglód u. 9. Zöldség a Gyöngyvirág téren Május végén megnyílik a monori járás egyik legszebb zöldség-gyümölcs boltja Üllőn, a Gyöngyvirág téren. A zöldség és gyümölcs árusítása mellett füstölt húsáruk, fűszerfélék, palackos borok, csomagolt élelmiszerek és konzervek értékesítésével is foglalkozik majd a korszerűen berendezett bolt. A felettes és az ellenőrző szervek képviselőinek jelenlétében megtörtént a tetszetős épület műszaki átadása, az üzlet berendezése a következő feladat. (k. s.) Az első igazi öröm.,. — Anyu... én is kérek egy díszbotot. A fiatalasszony szép mosollyal bólintott oda nyolcéves kislányának. — Kapsz, kislányom, csak légy még egy kicsit türelemmel. A kislány krémszínű ruhácskában jött, ment az ebédlőben, amelyben ünnepi ruhában sok színű, vidámhangú férfi, asszony ült az asztaloknál. önéki új volt ez a mai nap, nem értette még jelentőségét, kis szíve azért tele volt az öröm áradatával, hiszen édesanyja elhozta magával, ott lesz a felvonuláson. Amikor leszálltak a buszról, rózsaszínű léggömböt vett neki. Végre negyed tíz után egy bácsi bejelentette az indulást. Az udvaron még egy néni osztotta a színes szalagokkal díszített „május- • fát”, ő is kapott egyet. Aztán megindult a hosszú emberáradat. A kislány fénylő, csodálkozó szemekkel nézte a vidám, ünnepi hangulatú embereket. Kezében ő is lengette a botot és színes szalagok játékosan repültek a levegőben, a fényáradat átölelte. Május elseje volt, az ö első igazi május elsejéje. (ő) Szerda délután a monori Vigadóban tartotta élüzemavató ünnepségét a monori postahivatal. Az ünnepségen részt Vett Nagy Bélóné, a Budapest- vidéki Postaigazgatóság vezetője, Guba Pál, a járási párt- bizottság első titkára’ és Szij- jártó Lajos, a járási tanács vb-elnöke. Varró Imre, a monori posta vezetője üdvözölte a vendégeket és a megjelent dolgozókat. Ezután Nagy Béláné méltatta a monori posta munkáját. Elmondotta, hogy az igazgatóság elmúlt évi munkája nyomán elnyerte a kiváló igazgatóság címet. Ehhez azonban a végrehajtó postaszervek jó munkájára volt szükség. A monori postahivatal a jók között is az első helyen szerepel, s ezért elérték a kitüntető élüzem címet. A hivatal elérte eddig is már három alkalommal a kiváló hivatal kitüntetést, utoljára 1963-ban. A feltételeket ugyan azóta is teljesítették, de mindig akadtak náluk még jobb hivatalok is. Az 1968. év eredményének értékelésé alapján megállapították, hogy munkájuk tovább javult. A hivatal dolgozói szinte hiba nélkül végzik munkájukat. Jogos panasz a postát igénybe vevő felek részéről nem volt. Az elmúlt öt évben a monori posta hibájából sem zárlatlemaradás, sem kártérítési igény nem merült fel. A forgalom is emelkedett 1963-hoz viszonyítva a monori postán. A postai küldemények emelkedése mellett a rádió-, televízió- és hírlapelőfizetők száma, valamint az árusított és kézbesített lapok száma is jelentősen nőtt. Egy megjelenés alkalmával Monoron száz lakosra eső napilap példánya 1968 decemberében 22,8 darab. Ez hét darabbal jobb a megyei átlagnál. Mindehhez hozzájárult az, hogy a monori postások minden évben részt vettek a kiváló hivatal ,cím elnyeréséért folyó versenyben. Két szocialista címért küzdő brigádjuk is van: a távbeszélőközpont és a kézbesítők brigádja. A szocialista címet eddig még nem tudták odaítélni nekik, mivel a két brigád munkájának értékelése nem történt mindig még. Erre a jövőben több figyelmet kell fordítani. A távbeszélő- központban dolgozó brigád tagjai teljesítették tervüket, udvariasak, panasz a munkájukra nem volt. A későn továbbított táviratok darabszámának csökkentése érdekében — nevesebb névnapok alkalmával — a környező hivatalok részére — kézbesítésre kész állapotban a MÁVAUT útján továbbítják a dísztáviratokat. Így előbb kapják meg azokat a hivatalok. A kézbesítőbrigád elsősorban a hírlapterjesztésnél végzett eredményes munkát. A íő feladat az előfizetők számának megtartása volt. Ezt teljesítették, sőt, decemberre 104 százalékot értek el. Nagyon sokat tettek azért is, hogy a Pest megyei Hírlap árváltozásával kapcsolatban az előfizetőket megtartsák. A brigád számottevő segítséget kapott a monori községi pártbizottságtól is. A monori postahivatal dolgozóinak munkakörülményeiről is említést tett Nagy Béláné. Elmondotta, hogy a postaigazgatóság tudja: sok még a teendő a munkakörülmények megváltoztatása terén a monori postán, de a rendezés napirenden van. A kitüntető élüzem cím és az oklevél átadása után Varró * Imre átadta a monori postások jutalmait. Kiváló dolgozó oklevelet és pénzjutalmat kaptak: Egervári Jánosné és Monori Imre. Igazgatói elismerést és pénzjutalmat: Zika János, Varró Imre, Sándor István és Daskó Tibor. Pénzjutalmat kaptak: Léber Jánosné, dr. Muka Jánosné, Kajli Imre, Kiss Gyula, Izmán Mihály, Nagyszögi Anna, Rácz Istvánná, Rosinger Antalné, Simon Józsefné és dr. Szilágyi Sán- dorné. Ezenkívül tizen fizetéses jutalomszabadságban részesültek. Bence Endre a községi pártbizottság nevében két jutalomkönyvet nyújtott át Fazekas Józsefnek és Virányi Istvánnak, a hírlapterjesztésben elért eredményeikért. (f. o.) aki erre rászorul. Mindig akadnak egyedülálló, tehetetlen, gondoskódásra szoruló öregek, vagy olyanok, akiket a gyerekeik eldobnak, s mi azt szeretnénk, hogy ők is emberi módon éljenek. — Milyen feltételei lesznek a szerződésnek? — A tsz biztosít havonta egy bizonyos összeget, úgy hétszáz forint körül. Bár a pénz ösz- szegében még nem döntöttünk. Egyébként is, aki jobban rászorul, akiknek rosszabbak a szociális körülményei, annak nagyobb összeget fizetünk. — Tehát nem attól függ, milyen értékű ingóságot hagy a tsz-re? — Nem. Hangsúlyozom: emberi módon éljenek idős, elhagyott tsz-tagjaink, ezt szeretnénk. Hiszen olyanokkal is megkötjük a szerződést, akiknek nincs semmilyen ingóságuk, akik semmit sem hagynak ránk. Nálunk az átlagéletkor ötven-ötvenkét év, s ha majd a jövőben szükséges lesz, évente bizonyára sokkal többet tudunk nyújtani számukra itt Sülyben, mintha szociális otthonba kerülnének, (f. o.) Ügyeletes orvos Gyomron: dr. Meisleis Márta, Monoron: dr. Pénzes János (egészségház), Üllőn: dr. Koncz Lajos, Vecsésen: dr. Tury István tart ügyeletet vasárnap. — Ügyeletes gyógyszertár Monoron a főtéri, Vecsésen az And- rássy telepi. MAI MŰSOR MOZIK Gomba: Kétarcú gyilkos. Gyom- rő: Kalandorok. Maglód: Magányos villa titka. Mende: Felrobbantott pokol. Monor: Minden dalom a tied. Nyáregyháza: Pajzs és kard I—II. Péteri: Egy nehéz nap éjszakája. Tápiósáp: Kortársaink. Tápiósüly: San Gennaro kincse. Űri: Brancaleone ármádiája. Üllő: Nagymenő. Vasad: Hivatás kockázata. Vecsés: Sólyom nyomában. ss»onT Biztosan győzőit Üllő az ai&onyi tizenegy ellen ÜU óm A bon ff 3:0 (2;0) Másodszor is élüzem Családias ünnepség volt a Pest megyei Vegyi- és Divatcikk Ipari Vállalat monori konfekciós részlegében: immár másodszor nyerték el a kitüntető élüzem címet. Az ünnepségen részt vett Gál János, Monor község pártbizottságának titkára, valamint a Pest megyei vállalat képviseletében Kádas László gyáregységvezető, Juhász László főkönyvelő és Túrái János szb-titkár. Dobos Lászlóné, a monori konfekciórészleg vezetője elmondotta: a jól sikerült ünnepségen az élüzem cím mellé tizenegyezer forint pénzjutalmat is kaptak a megyei tanácstól, amit dolgozóik között kioszthattak. Három kiváló dolgozó oklevelet és személyenként kétheti fizetést is átnyújtottak ezen az ünnepségen. A kiváló dolgozók*: Molnár Józsefné, aki a befejező részlegben, a csomagolóban dolgozik, Nagy Kálmánná gépivarrónő és Németh Sándorné meós. Megtudtuk még, hogy a kon- fekciósrészlegben május 1. tiszteletére négy, szocialista címért küzdő brigád alakult. Az él üzem cím jó munkára kötelez, s a brigádok bizonyára mindent megtesznek, hogy a jövő eszténdőben, a kitüntetések mellé a szocialista címet is elnyerjék. A mérkőzés kezdetén mindjárt a hazaiak vették át a játék irányítását, s az első komoly akció már a 7. percben kialakult, de Langó jó helyzetből a kapu mögé továbbított. Két perccel ezután a vendégek lövése szállt a kapu mellé. A 13. percben ismét az üllőiek hibáztak, Kiss már maga mögött hagyta a védőket, de nem tudott a hálóba továbbítani. Élénk iramú mérkőzést vívott a két csapat, de a haziak többet és veszélyesebben támadtak. Első góljukat a 31. percben szerezték. Szűcs indította Laczkót, aki a kapus keze fölött a kapufára lőtt, s onnét a labda a hálóba vágódott. (1:0). Kezdés után egy üllői szabadrúgást ütött ki az abonyiak kapusa, majd a labda Langó elé került, aki élesen lőtt a kapuba. (2:0). A félidő hátralevő részében továbbra is a hazaiak támadtak, de Burza lövéseit ezúttal sem kíséri szerencse. A második félidőben Abony kezdett jobban, s néhány veszélyes támadást vezettek az üllői kapu ellen, de Mellis, Boda és Viczkó mindent hárítani tudott. A -6. és 8. percben azonban már Erős kapusnak is közbe kellett avatkozni, mert a hazaiak érthetetlen módon lelassították támadásaikat, kényelmesen játszottak. Nem tudták tartani a labdát és a 17 percben két veszélyes helyzet is kialakult a kapu előtt, de a vendégek közelről a kapu mellé lőttek. Később ismét átvették az üllőiek a játék irányítását és Burza, Hang majd Lackó lövéseit kellett védeni a vendégek kapusának. Harmadik góljukat a 43. percben érték el, amikor Hang közepes erősségű labdája a kapus hasa alatt gurult a hálóba. Ezen a mérkőzésen már jobb volt az üllői védelem, Mellis, Boda és Viczkó szinte minden támadást meg tudott akadályozni. A második félidőben azonban sokkal gyengébben játszott a csapat. Lassúak voltak a támadásszövések, s baj volt az erőnléttel, meglátszik a megfelelő edzéshiány. Ezen változtatni kell, hogy a játékosok végig tudják küzdeni a 90. percet. (fülöp) Kézilabda Mosioar Eupa Győztesek: Kossuth és Munkásőr iskola Az elmúlt év óta minden évben megrendezik a monori általános iskolák közötti kézilabdaversenyt. A fiúk és a lányok is a szép és értékes trófeákért a múlt év csakúgy, mint most, nagy küzdelmet vívtak. Egyik kupát sem sikerült az 1968. évi védőnek megtartania (1968 lányok: Munkásőr úti, fiúk: Ady úti iskola). Ez évi eredmények. Lányok: 1. Kossuth, 2. Ady, 3. Munkásőr. (Kossuth—Ady 3:0, Kossuth—Munkásőr 4:0, Ady—1 Munkásőr 2:2.) Fiúk: 1. Munkásőr, 2. Kos-* suth, 3. Ady. (Munkásőr—Ady 8:5, Munkásőr—Kossuth 10:3, Kossuth—Ady 8:7.) gokba, akik politikailag képzettek, s élvezik a dolgozók bizalmát. Segítettek a választások lebonyolításában, mozgósították a dolgozókat, ügyeltek a törvényesség betartására. A választásúk az ütemtervnek megfelelően mindenütt megtörténtek, a taggyűlések határozatképesek j voltak. A szakszervezeti tagság a felszólalásokban elemezte és bírálta a szakszervezeti bizottságok munkáját, foglalkozott a jövő feladataival. Legtöbb helyen' kérdéseket tettek fel a jelenlevő gazdasági vezetőkhöz a helyi problémákról. (f. o.) szervezők pénze és energiája. A fiatalok kellemes, maradandó élményt nyújtó órákat tölthettek el itt az első májusi napon. (baky) Vb-iklés Üriban ma délelőtt 9 órakor vb-ülést tartanak. Napirendjén a június 16-i tanácsülés második napirendjének megtárgyalása szerepel.