Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-23 / 116. szám

1969. MÁJUS 23., PÉNTEK

1'Í.SI HEGYEI

.**

Nem értünk hozzá

A hónapot ugyan nem tudjuk pontosan, annak idején nem jegyezték fel a hétköznapok krónikái, az újságok, mert nem sejtették, hogy nagy pillanat tanúi, de az esztendőt tudjuk. 1869-et írtak, tehát éppen száz esztendeje, hogy egy Enter ling nevű pesti polgár íölállíttatta az első, betongyűrűkből készült hirdetőoszlopot, melyet — kellő fizetség ellenében — bárki igénybe vehetett közlendői tudtul adása érdekében. Megszületett a jna- gyar reklám.

Száz év. Ahhoz mérve, hogy tíz évtizedet tudhat háta mögött a hazai reklám, nincs különösebb elégedettségre okunk.

Hol élünk?

Fiatal házaspár szerette volna magának megengedni azt a luxust, hogy a lehető legjobb termékekből rendezze be konyháját. Heteken át szaladgáltak jobbra-balra, míg kiderült: egész egyszerűen ismeretlen olyasfajta prospektus, amely összefoglalná a forgalomban levő, alapvető konyhai felszereléseket, s amely alapján választani lehetne. Sőt, az ország legnagyobb konyhafelszerelési boltjában azzal intették le a fiatalokat: hol élnek, hogy ilyesmire gondolnak?

Tényleg: hol élünk? Olyasfajta gazdasági körülmények közepette-e, hogy örüljünk, lia megvehetjük valamelyik gyár, tanácsi vállalak, szövetkezet termékét, avagy a vállalatnak van oka örülni, mert — az ö termékét vették meg? A válasz — ma még — valahol a kettő között van. Ma még. Az azonban nem kétséges: néhány éven belül az utóbbi lesz tény. Akkor pedig... igen, akkor reklámozni kell, propagandát kifejteni a termék mellett, ecsetelni előnyeit, kedvező árát, tetszetősségét, azaz megtenni azt, ami ma még a vállalatok nagy többségének fölöslegesnek tűnik: áruismertető s árüklnálaki propagandát folytatni.

A fejlett kapitalista országokban a legnagyobb ágazatok egyike a reklámipar, s jellemző adat, hogy a sajtótermékek bevételeinek hetvenöt százalékát a hirdetési községek teszik ki. (Hazánkban ez mindössze nyolc százalék.) Ki kívánná, hogy napi- és hetilapokban a terjedelem kétharmadát — mint általában a nyugati országokban — hirdetések tegyék ki? Ki hiányolná, hogy a mi televíziónkban a színházi közvetítést nem szakítja meg unos-untalan a reklámműsorok sugárzása? Ki szeretné, hogy a reklámipar olyan kíméletlen, gátlástalan módszerekkel terrorizálja — mint azt szó szerint így fogalmazta meg egy amerikai szerző e témával foglalkozó könyvében — a fogyasztót, mint a legtöbb tőkésországban? Középút nincsen, nem lehet? Vagy gátlástalan reklámipar, vagy a kiátkozott reklám, mint burzsoá csoke- vény? (Mert voltak ilyen esztendőink.) Vagy a rossznál is rosszabb, a sokszor kinevetett ostobaság, miszerint cipőt a cipőboltban, édességet az édességboltban vegyünk?

Csak pénzkérdés?

A Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmából egész oldalas hirdetésben mutatta be termékeit a Csepel Autógyár a Figyelőben, a Magyarországban, a Pestvidéki Gépgyár ugyancsak e két hetilapban. Időről időre találkozni a Forte Fotokémiai Ipar hirdetéseivel — olykor népstadionéi televíziós közvetítésekkor is fölvillan a jellegzetes „FORTE” betűcsoport —, s természetesen a Pest megyei Hírlapban is hirdetnek a különböző vállalatok. Elsősorban azt hirdetik, hogy: munkásokat keresnek. Másodsorban: eladnák fölösleges termelőberendezéseiket, inkurrens készleteiket. S végül, utoljára hirdetik azt — ha egyáltalán hirdetik —, hogy mit gyártanak, mire jó az, mit tud, mennyi* ér. Azaz: a termékpropaganda a reklám legszegényesebb, legszürkébb, leginkább unalmas területe.

Mert vigasz-e, hogy „már” terjedelmük kilenc-tizenkét százalékát szánják napilapjaink hirdetésekre —, melyek, bizonyos értelemben a közönség tájékoztatásának kötelességét is teljesítik a lap szem- ptntjából —, de ha azt szeretném megtudni, hogy — például — a napjainkban oly divatos skay-bútorokból milyen garnitúrák, típusok kaphatók, akkor üzletről-üzletre szaladgálva a bolti eladók a szemem közé nevetnek, mert: ők sem tudják! Vajon a gyártóknak, s a forgalmazást lebonyolító nagykereskedelmi vállalatoknak nincs ereje áruismertető prospektust összeállítani? Vagy erő lenne, de minek? Úgyis kevés a bútor, örüljön, ha kap valamilyet a vevő. Persze, ez is egy álláspont. Csak kérdés, meddig tartható.

Mielőtt bárki a nyakamba varrná, hogy titkoltan, cikk formájában hirdetésre, tehát a lap bevételének növelésére biztatom a vállalatokat, leírom: elsősorban nem a reklámra fordított anyagiakkal vagyok elégedetlen. Hanem azok célszerűtlen felhasználásával, a semmitmondó reklámba ölt energiával, azzal a tehetetlen,kedéssel és tehetség- telenséggel, ami ma még, sajnos, jellemzi ezt a nagyon fontos tevékenységi területet. Azzal vagyok elégedetlen, hogy úgy csinálunk valamit, hogy — nem értünk hozzá. Vagy legalábbis megpróbáljuk csinálni, anélkül, hogy megtanulnánk a legfőbb fogásait.

Füstje van, lángja nincs?

Az egyik nagy nyugati vállalat híres jelmondata — „Tegyen tigrist a tankjába” — kimutathatóan harminc-harmincöt százalékkal emelte meg a vállalat kezelésében levő benzinkutak forgalmát. Hazánkban semmiféle figyelem nem kíséri a reklám hatását — nem létezik ún, hatáskutatás —, s ami még nagyobb baj: szilárdan tartja magát a hirdetőknél azaz a termelő, szolgáltató vállalatoknál az a felfogás, miszerint a reklámnak csak füstje van, de lángja nincsen. Azaz: hírverést ugyan csinálhat, de a forgalomban nincs szerepe. Magyarul: kidobott pénz az ablakon,

E felfogás szülötte, hogy nagyon sok esetben olyasmit hirdetnek, — hány ezren ugranak be, s dühön genek! —, ami ismeretlen, s ezért nem kapható az üzletekben, ami majd csak lesz. Mikor? Senki nem tudja. Ennek szülötte, hogy silány a reklámgrafika, s nemhogy figyelemfelkeltő lenne, hanem egyenesen fülsértőén magyartalan egy-egy ,ri'eldám'’-Tnondfca.t, ,s hogy a hirdetésekből — a termékpropagandára gondolok itt, mert az álláshirdetésekben minden benne van, mi szemszájnak ingere — éppen az hiányzik, ami a legfontosabb: az érv, a meggyőző erő. Maximum annyit tud meg a fogyasztó: a termék jó. Vagy: hasznos: Miért, mitől?

A reklám persze, kérdezhet. Am felelnie is kell a maga föltette kérdésre! Ehhez azonban sok minden kellene. Képzett, tömegpszichológiában jártas szakembergárda, nívós reklámgrafika és fényképészet, nyomdai kapacitás stb. stb. Érdemes figyelmet fordítani, s anyagiakat áldozni minderre? Hiba lenne azt gondolni: a reklám önmagáért van. Bármily furcsán hangzik is, a több mint harmincmil- liárd forintot kitevő takarékbetétállomány közvetett, de

jogos kritika a hazai reklámiparról, annak hatékonyságáról is ... Mészáros Ottó

Faluvégi ház

A mindig ingó ingatlan

Alsógöd, Szabó Ervin utca 10. Két asszony ül a kertben — meghitten beszélgetnek — és egy 12 hónapos fiú. Az öregebb teljesen ősz, hihetetlenül sovány, könnyű, műselyem, világosszürke mintás, régi szabású nyári ruhát visel, vissz- eres lábán drapp szandált. Készségesen nyílt, emberekben bízó — kétes elemek számára kitűnő alanynak tűnik ő, Mária néni.

A ház története az ő története.

Pengők

1938-ban készült el a ház, akkor a legmodernebb falusi házak egyike lehetett Mária néninek és a férjének azelőtt soha nem volt semmije, csak bajos élete.

Mária néni négyéves volt, amikor meghalt az anyja —

KÉT HAZÁJA VAN

Valerij Nazarov (a képen elől), a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem I. éves hallgatója 1948-ban született Minszkben. Középiskoláit Moszkvában végezte, egyetemi tanulmányait itt

folytatja. A fiatal diák két év alatt tökéletesen megtanult magyarul, ezenkívül spanyolul és angolul beszél. Budapestet — jelenlegi hazáját — nagyon megszerette.

Illést tartott a Minisztertanács

A kormány Tájékoztatási Hivatala közli:

A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A pénzügy- miniszter tájékoztatást nyújHÁT TE?

Anyámékat vártam. Már éppen elég volt a rovásomon. Válunk. Feleségem egy hónapja elköltözött. Feküdtem és néztem a mennyezetet.

Csengettek, s ahogy kinyitom az ajtót, ott áll T. Judit.

— Hát te?

— Eljöttem.

Nem örültem neki egy cseppet sem. Mi lesz, ha itt találják nálam? Mit mondok, kicsoda?

— Beteg vagyok — mondtam és visszafeküdtem az ágyba.

— Hallottam, és azért is jöttem.

— Azért annyira nem vagyok beteg.

Mosolygott és leüVt az ágyam szélére.

— Hála istennek — mondta. A fejemet simogatta.

Nem szóltam, hogy vegye le a kendőjét, a kabátját, így ült ott az ágyamon.

— Te angyal — mondtam neki mégis. — Azért jó, hogy megkerestél.

— Meg! — mondta és simogatta a kezem.

— Csodálatos nő vagy.

Levetette a kendőjét.

— Nem viccelek — mondtam.

— Ne is viccelj! — legyintett, s gyengéden a homlokomra csapott.

— De tényleg nem viccelek.

— Kinyúltam érte. Felállt.

— No, nem! Nem erről van szó.

Leesett a karom.

— Persze, hogy nem.

Levetette a kabátját.

— Tudod, mi van ma? — kérdezte.

— Nem tudom.

— Sejtettem, hogy nem tudod — mondta elgondolkozva.

— Persze, hogy nem tudod. — Megértőén mosolygott, s megint leüli: az ágyam szélére. — Honnan is tudnád?

— De mégis, mi van ma?

— Magadtól úgysem jössz rá soha.

— Lehet. Éppen ezért mondd meg!

Megint mosolygott, megint simogatott.

— Ma egy éve, hogy találkoztunk.

(k. j.)

tott a tavalyi állami költség- vetés végrehajtásáról és az igazságügyminiszterrel együtt bemutatta az erről szóló törvényjavaslatot. A kormány a jelentést megvitatta, elfogadta és úgy határozott, hogy a törvényjavaslatot az ország- gyűlés elé terjeszti.

A Minisztertanács ezután megtárgyalta és tudomásul vette az Országos Tervhivatal elnökének a népgazdaság első negyedévi fejlődéséről és a munkaügyi miniszternek a munkaügyi helyzetről szóló beszámolóját.

Az OKISZ elnöke a kisipari szövetkezetek helyzetéről, múlt évi fejlődéséről és az új gazdasági mechanizmus alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatokról, a fővárosi tanács elnöke pedig a tanács beruházási tevékenységének múlt évi eredményeiről és az idei főbb célkitűzésekről számolt be. A Minisztertanács mindkét jelentést elfogadta.

A kormány a művelődés- ügyi miniszter előterjesztése alapján újból szabályozta a „népművészet mestere” kitüntető cím adományozásának, az irodalmi és művészeti díjak odaítélésének és a kiváló pedagógusok kitüntetésének rendjét; s ezzel összhangban — az egészségügyi miniszter javaslatára — rendezte a kiváló orvos és gyógyszerész, valamint az érdemes orvos és gyógyszerész kitüntető cím adományozásának feltételeit.

A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt.

négyen voltak testvérek — az apja ács volt és kivette a negyedik elemiből Szegváron, felküldte Pestre nővéréhez, aki az Erzsébet körút egyik házában házmesterkedett. Varrólány lett és amikor már any- nyit keresett, hogy elköltözhetett, albérletbe ment a Bajza utcába.

— Isten őrizzen, hogy valaki is olyan legyen, mint az én házmester nagynéném volt, rossz természetű, kegyetlen sorsban részesített.

Mária néni majdani férjével a Bajza utcai házban ismerkedett meg, aki szintén albérletben lakott a néni öccsével. 1931-ben összeházasodtak, a a férj, Zomborka Ferenc pos- taaltiszt-kézbesítőként 102 pengőt keresett, Mária néni meg heti 50—60—70 pengőt. Lakást béreltek 50 pengőért és 12 pengőt küldtek az öregek- ■ nek. Mária néni magához vette férje egyik testvérének — öten voltak testvérek — gyerekét is.— Férjem örökké vidékre vágyott, sápi születésű volt, később meg Kosdon laktak. Szerette ezt a vidéket, a Duna környékét.

1933-ban részletre megvették ezt az alsógödi 184 négyszögöles telket a Nemeskéri földbirtokoséktól és részletre elkezdtek építkezni. A telek négyszögöle öt pengőbe került, tehát összesen 920 pengőbe, a kis ház meg csaknem 3500 pengőbe. Egyszóval öt év alatt csaknem 4500 pengőt fizettek be a bankba és beköltöztek.

— Azt hiszi, hogy ezután vége szakadt a fizetésnek? Még 44 végéig havi 60 pengőt fizettünk, plusz a posta is törlesztett -a banknak 28 pengőt, ennyi lakbérpótlékot biztosított férjemnek a munkahelye. Én nem tudom, de talán még most is fizetnénk, ha 45-ben nincs olyan hagy szerencséje a férjemnek és a karóráját meg nem veszik tőle 4000 pengőért. Az még jó pengő volt, és ebből rögtön kifizettük az összes hátralevő részletet a kamatokkal együtt.

Civakodások

— Tehát amikor beköltöztek, a részletek ellenére is egyenesbe kerültek, nem?

— Egyenesbe? 54 kiló voltam, amikor beköltöztünk és három hónap alatt 12 és fél kilót fogytam.

— Mi történt?

— Meghonosodtak a civako- dások, mert állandóan jöttek a férjem testvérei, meg az anyósom. Nem volt lakásuk, csak egyiküknek. Az Erzsi megjött Franciaországból; a másik ideggyógyintézetből, állandó rohamai voltak, a szomszédok alig tudtak ilyenkor tőle megmenteni, aztán sorban a többi: Jani, Juliska, Mari. Az anyósom itt lakott velünk és tüzelte a férjemet meg a többi gyerekeit ellenem. El akartak üldözni a házból, el szerették volna marni mellőlem a férjemet.

— Így éltek hosszú évekig?

— így. En az idegességtől gyomorfekélyt kaptam, ráadásul éjjel-nappal varrtam.

mert a férjemnek még 50-ben is 600 forint volt a fizetése. 51-ben megoperáltak, azóta nem tudok dolgozni, csak itt a ház körüh tyúkokat neveltem, meg a kertben zöldséget, burgonyát ... Szóval állandó rettegésben éltem, minden a ház miatt alakult így.

Életjáradék?

Férje 57-ben ment nyugdíjba, 58-ban meghalt. Mária néninek 427 forint özvegyi nyugdíjat állapítottak meg. Ebből nem tudott megélni, elhatározta, hogy élete munkájából, idegessége, betegsége okozójából fog megélni — a házból. Először albérlőre gondolt, de a szomszédok arról lebeszélték. ígértek a házért 120 ezret, 59-ben, de Mária néni ragaszkodott, hogy továbbra is ott lakihasson — hova is mehetett volna? (Hisz a kapott pénz hátralevő életének fenntartásához szükségeltetett.) Elhatározta, hogy némi készpénzért és életjáradékért adja el a házat.

S altkor egy csaló ingatlan- közvetítő ügynök karmaiba került, akit azóta többrendbeli csalásért elítéltek. Eladta a házat, az ügynök közvetítésével, 10 ezer forintért ég havi 400 forint életjáradékért Szé- nási Bálintnak — kikötve azt, hogy a konyhában lakihat, a kamrában főzhet. Csakhogy a szerződésben a havi 400 forint csupán 10 évre szól.

— Ezt nem vette észre Mária néni, hisz ez így nem életjáradék, mert azt élete végéig kellene, hogy kapja?

— Nem néztem én semmit, megbíztam az emberekben, azután meg...

— Még novemberig kapja a 400-at Mária néni — szól közbe az udvarban ülő másik asszony a fiatal, Szénási Bálint második felesége — és ameddig-él, a negyedrész gyümölcs az a magáé.

— De nem — ellenkezik szelíden és gyengén a néni — nekem a pénz életem végéig jár, mert ha nem, akkor én csak 60 ezerért adtam volna el a házat? Hiszen 120-at ígértek érte!

— Én nem tudom, Mária néni, az írásban ez áll — aztán magyarázólag felém fordul. — Csak két éve vagyok Szénásiné, én ebbe így belecsöppentem, elég sokat szidom az uramat, hogy miért ment bele ilyen kétes játékba. Különben az urammal Mária néni nem beszél, velem meg látja, milyen jóban van.

— Igen, a férjed sírva kö- nyörgött nekem, amikor nem akartam elfogadni így a szerződést, hogy „Mária néni, ne tegyen földönfutóvá”.

— El akarjuk adni a házat, nem szeretek itt — vág közbe a fiatalasszony — mindentől messze van, a falu szélén. Beljebb akarunk menni. Ehhez először még ki kell renoválni, aztán hátha kapunk érte vagy 100 ezret.

— Kaptok ti ezért sokkal többet — sírja el magát Mária néni. — En meg bemegyek a sződi szociális otthonba, felvettek. ■..

Berkovits György

Újabb tsz-élelmiszeripari üzemek

Pest megye 75 termelőszövetkezetében működik élelmiszeripari feldolgozó üzem. Az üzemek többsége azonban savanyító, pálinkafőző és egyéb élelmiszeripari tevékenységet folytat. Tej és tejtermékek, valamint hús- és sütőipari termékek készítésével csak húsz üzem foglalkozik. A megye, valamint a főváros lakosságának jobb ellátása érdekében a Pest megyei Tanács szorgalmazza az élelmiszeripari feldolgozó és közvetlen értékesítő tevékenység fejlesztését. Az idén számos közös gazdaság él a lehetőséggel.

A toki Egyetértés Termelő- szövetkezetben vágóhíd és húsüzem épül, s készül a gyáli Dózsa Tsz tejfeldolgozó üzeme

is. Vácszentlászlón három közös gazdaság, tejüzem, Sóskú- ton, Tárnokon pedig sütöde létesítését tervezik. Több termelőszövetkezet tárgyalást kezdett a konzerviparral zöldség- és gyümölcstermésük élőfeldolgozására. A megyei borverseny egyik győztese, az új- hartyáni Üj Élet szakszövetkezet borfeldolgozót épít, s hasonló tervet jelentett be a ráckevei Árpád Tsz, valamint a Tápiószentmártonban alakult tsz-vállalkozás. Az üzletek száma is gyarapodik. Visegrádon a napokban nyílt meg a tahitótfalui Kék Duna Tsz borkóstolója és pecsenye- sütője, s hamarosan elkészül a szentendrei Mathias Tsz üzlete is.