Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-21 / 114. szám
"“íc^íírlap 1969. MÁJUS 21., SZERDA Kell-e érettségi? (2.) Állatkerti pályázat Ellentmondó kettősségek Három gimnázium — Da- bas, Monor, Qcsa — vezető pedagógusaival beszélgettem a diákok után: mi az ő véleményük az érettségiről? Sztavinovszky Gyó'zó'né, a dabasi gimnázium megbízott igazgatója: — Valamire feltétlenül szükség van, ami summázza a - gimnáziumban eltöltött négy esztendő munkáját. Ennek ellenére az a véleményem, hogy azok számára, akik nem akarnak tovább tanulni valamelyik főiskoláin vagy egyetemen, elégségjes lehetne a jelenleginél szigorúbb záróvizsga is. Akik viszont nagyobb célt tűztek maguk elé a középiskola sikeres elvégzésénél, azok számára humán, illetve reál jellegű érettségit javasolnék. Hogy miért? Az érettségi vizsga feltétlenül bizonyos fajta szorongással párosul még a legjobb tanulóknál is: mi lesz, ha minden tárgyból nem sikerül a maximumot nyújtanom? Ezt a szorongást kellene feloldani azzal, hogy a diák csak azokból a tárgyakból tegyen érettségi vizsgát, amelyek a továbbtanuláshoz feltétlenül szükségesek. Ezekből a tárgyakból alaposabban felkészülhet, így nagyobb produktumra képes, amely megközelítően egyenlő lehet a jelenlegi főiskolai-egyetemi felvételi anyagával. A másik javaslatom: ne kelljen szóbeli vizsgát tennie a tanulónak abból a tárgyból, amelyből sikeres írásbeli vizsgát tett. Tóth Erzsébet, a monori gimnázium megbízott igazgatója: . — Véleményem szerint nem kell az érettségi. Hogy miért tartom feleslegesnek? Minden tanév végén a bizonyítványban mérlegeljük és értékeljük á tanuló végzett munkáját, Amennyiben ez az értókfijés, reális és alapos, szükségtelen, hogy még egy vizsgával terheljük a diákokat. Azután: ma már nem jelent különösebb rangot az, hogy valaki érettségizett. Annál inkább nem, mivel az érettségi bizonyítvány nemcsak a nappali tagozaton szerezhető meg. Talán egy kissé vaskos lesz a példám, de igaz. Aki kimalegi érettségi csupán a diák általános műveltségének szintjére keresi a feleletet. De mi az, hogy általános műveltség? Mikor „általánosan művelt” egy ember? A technikai forradalom korában beszélhetünk még egyáltalán általános műveltségről? Véleményem szerint az általános műveltséget ma már körülhatárolni nem lehet. Ha pedig ez így igaz, akkor miért törekszünk mégis erre az érettségi vizsgákon? Igaza van azoknak, akik állítják: másként tanítunk és másként érettségiztetünk. De vajon jó-e ez a kettősség? Szerintem tarthatatlan. Hadd mondok egy példát ezzel kapcsolatban. Az iskolában tiltjuk a „puskázást”. Ugyanakkor egy tíz esztendővel ezelőtt kiadott kislexikon má már csak a felét éri, mint megjelenésének évében. De ha egy lexikon ilyen gyorsan elavul, mennyivel gyorsabban veszti el értékét például egy tíz esztendővel ezelőtt megszerzett érettségi bizonyítvány? Miért? Mert tíz éve is, ma is tételszerű tárgyi tudást követelünk az érettségiző diákoktól, ahelyett, hogy a gondolkodásuk fejlettségét, a középiskolában megszerzett ismeretek hasznosítását mérnénk le a vizsgán. Emlékszem, amikor néhány esztendővel ezelőtt engedélyezték, hogy az irodalom írásbeli érettségi feladat elkészítéséhez szöveg- gyűjteményt is használhatnak a diákok, micsoda felzúdulás volt egyes idős kollégák részéről. Pedig nem volt igazuk. A szöveggyűjtemény csupán segédeszköz az önálló gondolatok összegezéséhez. Ha egy tudós tanulmányt ír vagy egy orvos szakdolgozatot, senki nem tiltja meg neki, hogy a legkülönbözőbb segédköny- vékét,'"'Lexikonokat használhassa. Mégsem süti rá senki se a tudósra, se a doktorra, hogy nem a saját véleményét összegezte tanulmányában, illetve szakdolgozatában. A gimnáziumnak sem lehet az a célja, hogy polihisztorokat neveljen, hanem csupán annyi, hogy gondolkodó, a megszerzett ismeretanyagot mindenkor hasznosítani tudó fiatalokat készítsen fel az életre. Ez hát a véleménye a három gimnázium vezető pedagógusainak az érettségiről. Prukner Pál A Fővárosi Állat- és Növénykert pályázatot hirdet középiskolai tanulók részére. A fiataloknak az Állatkert területén található valamely állatról vagy növényről kell 5—10 oldalas ismeretterjesztő dolgozatot írniuk. A pályamű- veket szeptember 13-ig kell benyújtani és október 5-én kerül sor az ünnepélyes díjkiosztásra. A legjobb dolgozatok díjazására összesen 7000 forintot irányoztak elő. SLÁGERLISTÁNK Zalatnay bosszantó sikere IMPORTLEMEZEK Nem esett még szó a Magyarországon kapható külföldi lemezekről, pedig nemcsak Qualiton felvételeket árusítanak a hanglemezboltokban. Szovjet felvétel Vivaldi Glóriája, akárcsak Puccini Turan- dotjából a részletek, melyet a milánói Scala moszkvai nagy- színházbeli fellépésekor vettek fel. Egy örmény együttes latinul énekli Rossini muzsikáját, s nemcsak a kiejtés tökéletes, hanem az. ének hangszíne is itáliai hangulatot kelt. A modem zene kedvelői is válogathatnak importlemezek között: Stravinszkij moszkvai vendég- szereplésekor kétlemezes album készült. A világhírű baritonista, Nyikoláj Gyaurov is a szovjet fővárosban szerepelt, amikor nagylemeze készült. Bach Magnificatja, ismét kapható a piacon egy német kamarakórus előadásában. Könnyűzenében a nagy siker természetesen Tom Jones lemeze, amely néhány hete újból kapható, de mostanra már sole boltban hiánycikk lett. A hiánycikkeknél álljunk meg egy pillanatra; nem értjük a Hanglemezgyártó Vállalat módszerét: piacra dob egy olyan lemezt, amelynek nagy sikere van (például Zalatnay Hordár című számát fél év alatt 50 ezer példányban adták el) s aztán megállítja a forgalmat, mert a lemez hiánycikk lesz. Változtatni kellene ezen a rendszeren, mert a slágerek tiszavirág életűek és nemcsak a fogyasztónak, de nekik is az az üzlet, ha minél többet tudnak eladni. De ne csak szidjuk, dicsérjük is az MHV-t a gyorsaságért, mert kapható már az Oroszlán ugrani készül című film zenéjének lemeze az Illés-együttes tolmácsolásában, pedig a film bemutatója csak később lesz. Egy örömhír az Ómega-rajongóknak: elkészült már a Kislemezalbum felvétele. (De még sokat kell várni, hogy a hanglemezboltokba kerüljön.) A táncdalfesztivál lemezei azonban akárcsak tavaly, már a döntő előtt a boltokba kerülnek. A Pest megyei Hírlap slágerlistáját pedig ezen a héten is a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat érdi, nagykőrösi, ceglédi, váci, szigethalmi, szentendrei, valamint a Fővárosi Bútor-Hangszer Kiskereskedelmi Vállalat, Budapest, VI. Lenin krt. 81. szám alatti boltjában vásárolt, azaz keresett lemezek alapján, állítottuk össze. Művészlemezek: 1. (—) Bach: János passió (60), 2. (—) Bartók: Székely táncok (54), 3. (1) Bach: Orgonaművek (52), 4. (—) Verdi: Requiem (50), 5. (4) Brahms: Magyar táncok (47). Tánclemezek: 1. (2) Rosszabbul is végződhetett volna (Zalatnay S. 120), 2. (—) Dohány- füstös terem (Metró 116), 3. (4) Visszatérek én (Korda Gy. 113), 4. (—) De hogyha eljön (Koós J. 110), 5. (—) Tölcsért csinálok a kezemből (Zalatnay S. 107), 6. (5) Azok a szép napok (Harangozó T. 104), 7. (1) Trombitás Frédi (Omega kislemez 102), 8. (—) Boldog idők (Zalatnay S. 100), 9. (—) Zöld a kukoricaszár (Expressz 98), 10. (3) Hull a hó (Kovács K. 96). (sunyó) 32ÜTNS i. xtéNrgser”::.... ____________ r adt a második gimnázium végén az iskolából, mert belátja, hogy kettes-hármas tanulmányi eredményeivel nem sok értelme van a gimnáziumnak, három esztendő múlva — lényegesen kisebb követelmény mellett — leérettségizhet a levelező tagozaton. Vagyis: érettségi és érettségi között is igen nagy a különbség! Akkor pedig mi értelme van fenntartani jelenlegi formájában? Dr. Borsányi János, a monori gimnázium megbízott igazgatóhelyettese: — Érettségipárti vagyok, de nem ebben a formában. Az én kérdésem az lenne: mikor szűnik meg már a tételrendszer az érettségin? Mert ez az, ami a jelenlegi formájában rossz. Miért? Év közben már korszerű módszerekkel tanítjuk a gyerekeket, amelynek lényege: gondolkodásra késztetni tanulás, és főleg beszámoltatások közben a diákokat. Ezzel szemben az érettségi máig is megmaradt a maga konzervatív formájában: elsősorban részletes tárgyi tudást követel, tételeket kér számon, ahelyett, hogy önálló gondolkodásra késztetné a tanulókat. Péter Domokos, az ócsai gimnázium igazgatója: — Kell az érettségi, de nem ebben, az évtizedek óta megcsontosodott formában. A meglevő vizsgarendszerrel ugyanis nem lehet a diák érettségét lemérni, csupán az érettségi vizsgára való felkészülésének színvonalát. És a kettő nem azonos! A jelen28. — Barkóbázunk — röhög Erdős, nagy erős fogait mutatva. — Ki kell találnod a történet végét, a következtetést. Figyelj ide! Tegnap délután a közlekedési vállalatnál egy új kocsimosó berendezést próbáltak ki. Elmegy alatta a busz, és az lesepri meg lemossa róla a koszt. A bemutató jól sikerült, s ennek örömére nagy ivászat volt a Róma-hegye^. Pincében. Vajda Ali, a fotósunk, elment, levette a masinát élőiről, hátulról, mosás közben, mosás után. A diri erre meghívta fel a hegybe. Vajda nem bírja a bort. Ö sörös, ötven üveg sör nem szédíti el úgy, mint három deci tisztán. Megitatták. Este az új városrészben a posta mellett kirakták a kocsiból. Nem látszott részegnek. Csak amikor kiszállt, érte a fejlövés. Hazabotorkált... — Kérlek — avatkozik Galamb Klári Erdős előadásába —, Dénesnek ismernie kellene Franciskát, Vajda feleségét. Imádni való cuki kis buta nő. De halában csinos. Vajda őrülten szereti. — Nos, ennyi elég is. Szóval adva van egy Vajda, egy Franciska, a szellemi sivatagból az alkoholba szabadult sóvár fotóriporter és egy derék kis szolid, de szép feleség otthon — vázolja a tényállást Erdős —, megteendő távolság háromszáz méter. Részegen. Nem kicsiség. Vajda a hetvenkettesben lakik. Előtte, mögötte teljesen egyforma házak. Második emelet 35. Tántorogva felér. Szeme előtt megjelenik Franciska, a vacsora, egy jó meleg ágy, egy boldog zugoly... becsönget, és az ajtót egy idegen pacák nyitja ki. Vajda beordít: „Franciska! Te átkozott, gyere ki”. A pacák ellenben nem akarja beereszteni Vajdát. Dulakodnak. „Franciska, te hűtlen, te áruló, te némber — üvölti barátunk... Teleobjektív. Óriási pofon. Szomszédok. Rendőrség. Vajda szeme alatt óriási monoklik, és belül egy összetört lélek. És képzeld, eltévesztette a házat, ugyanarra az emeletre ment fel, ugyanolyan számú lakásba, csak másik épületbe. — Borzalmas viviszekció — ordítja túl a zenét Ernő. — Ma Dobos, a főnökhelyettes tartott lelkiprédikációt. Mindenki ott volt. Azt hallanod kellett volna. „Látjátok, csak isztok, isztok, és utána botrány van, az egész város erről beszél.” Kis káté és család, haza, erkölcs. Néma csend. „Mi ebből a tanulság?” — kérdezte vészjóslóan Dobos. Egy szúnyogot meg lehetett volna hallani a klubban. Na ... mi a tanulság?.-.. Egy liter tejem forog kockán. — Nem kell sokat inni — válaszolom bárgyún, mire Ernő kiabál. — Megvan a tejem, nyertem. Tudod, mit mondott Erdős, mi a tanulság? ... „Nem szabad egyforma házakat építenünk! ...” Klára úgy nevet, mindjárt leesik a puffról, és összecsuk- lik. — Egyforma házak — ismétli izgatottan. — Túl jó. — Erdős büszkén húzza ki magát, ő sem gondolta volna, hogy Dobosnak ilyen szellemes választ fog adni. A viccek is így születnek. Nagy zajjal, zörögve, ordítva vonulnak el fél óra múlva. Átmennek a Békébe. Pendliznek. Nem tartok velük. Emberek közé vágytam, de zavar most vidámságuk. Nem tudok feloldódni a jókedv pillanatra vagy percekre bontott közegében. Nekem most fájdalmaim vannak. A második palacknál tartok, amikor fájdalmamat megérzi rajtam a magányos nő is, mert alig teszem le a poharam, már itt ül velem szemben az asztalnál. — Társtalanok vagyunk — mondja nagy szemmel, és kivesz a dobozomból egy cigarettát. Bólintok. Arca elé tartom öngyújtóm lángját. — Társtalanok vagyunk és boldogtalanok — halmozza a szomorú dolgokat. Ez a nő a lelkembe lát. — Megyünk, megyünk csak az élet útján — folytatja a nő, és rendel magának még egy citromos izét. Mi az, hogy megyünk? Hé! Álljunk meg egy pillanatra! A sok „unk, ünk” közben észre sem vettem, hogy egy kalap alá kerültünk. — Én megálltam — intek a nőnek a kezemmel. — Nem érti, de nagyvonaA közelmúltban kezdték meg Cserhalmi Imre a Tanács- köztársaság idején játszódó, merész hangvételű forgatókönyvéből készülő televíziós film forgatását. Hajduffy Miklós rendező irányításával. A főszereplő Dégi István, a Madách Színház fiatal tagja, jelentős szerepeket játszanak még Szirtes Ádám, Suka Sándor és Tábori Nóra. Operatőr Bornyi Gyula. POLGÁR ISTVÁN: KÁTYÚ (A társadalmi munkáról írt cikksorozat margójára.) öregember, beragadt a sárba. Toporog, s a sár cuppog, akár a tészta, melyet épp dagaszt a pék. Csöpöget az eső fűre-fára, könnyeznek a szőlővenyigék. Már a csizma besüllyedt bokáig. A vizes ló meleg után vágyik, bámészan néz egy borzas kakast. Kesereg az öreg, s arra gondol, megéri-e, hogy itt majd betonból lesz az út, s átkot már nem fakaszt? Bajuszán kis esőszem-sörétek gurulnak le, mint virgonc higany. Legény susog búvó kedvesének nyikorduló, sötét kapuban. Am hirtelen — tán varázsütésre —■ fény fakad a villanyokban végig. Az öreg, a lány meg a legényke árnyékukat lopva végigmérik. Világos út, jól látszik a kátyú. De eltűnik egyszer majd az is. Rándul a ló, a lőcsnek meg hátul nekifeszül az öreg kocsis. lúan elsiklik lelki problémáim fölött. Kikérdez, aztán felcsillanó szemmel ajánlja: — Legyünk együtt öngyilkosok — Tessék? ... Kissé meghökkentő ötlet. Mégis... mivel gondolja? Mert nekem nem mindegy a halálnem. Kés... golyó... folyó... méreg? Válogatós lettem az utóbbi időben. — Méreg — suttogja forrón, és megfogja a kezem az asztal üveglapja fölött. Szép, hosszú körmei vannak. — Elég szimpatikus, de én inkább megöregszem. Szép lassan ..-. Óvatosan. Maga miért akar öngyilkos lenni? — Megcsaltak — mondja halkan, és leereszti szemhéját. Ujjai begörbülnek. — Bosszúra szomjazom. — Nem bánom, de valami közelebbit kérek... a technikáját szeretném tudni. Én olyan gyakorlatlan vagyok. — Felmegyünk a lakásodra, szivi, és boldogok leszünk. Utána jöhet a méreg. Az én lelkem most nyitott kapu. Aha. Értem. A méreg, majd méregdrágába kerül, de mindegy. — Az előbbiben benne vagyok — mondom pirosodó füllel. — Mehetünk? Bólint. Fizetek, és a ruhatár- bah veszek még egy csomag cigarettát. A palackot is be- csomagoltatom. Nem is tudom, mit teszek, csak visznek a lábaim. A nő jön mellettem, belém karol, vihog, és ázt kérdezi, jó-e az öngyilkos duma? Már üzletileg. Kitűnő, mondom neki, én aligha találtam volna ki. Nem vagyok most formában. Az ajtó zárjába háromszor próbálom bedugni a kulcsot. Remeg a kezem. Éva, Éva, sikoltok magamban, de nem jön felelet. Reggel, mire felébredek, a nő nincs a szobámban. Észrevétlenül távozott, itthagyva nálam valami meleg, sötét, fojtogató illatot. Üresnek és fáradtnak érzem magam, fejem zúg, mint egy harang. Ha Évának ezt beváltanám, rögtön szakítana velem. Nyolc órakor a titkárság fehér köpenyes női között vonulok a főmérnök szobájába* mert ott tartózkodik a bizottság. Életem folyamán sok kedves helyen megfordultam, de bizottság előtt még nem. Filmekben láttam bizottságokat, tudom, nem hordanak talárt és fekete föveget, mint a bíróságok alkalmazottai Angliában, de azért nagyon szigorúak. Olvastam, amikor Robespierre-t kísérték a gilotin alá, remegtek a térdei. A tömeg közül valaki rászólt, és gúnyolódva kérdezte: „Mi az, Robespierre, félsz?” A híres államférfi és forradalmár büszkén felszegte fejét: „Nem félek, csak fázom!” Nekem sincs melegem. Nem ijedek meg — ezt már elhatároztam, és igyekszem könnyedén viselkedni, de azért nem ártana egy kis szíverősítő. A szobában három férfi ül a tárgyalóasztal mellett, feketekávét isznak és cigarettáznak. Bemutatkozunk. Egyikük, vörös, másik fekete, harmadik szőke hajú. Ezeket jól összeválogatták A vörös hajú, a legidősebb, pipázik. A vizes- korsó és a poharak között bodor füstfelhőt ereszt a felvonulási épület mennyezete felé. A fekete hajú vékony, szikár férfinak nagy heg húzódik végig a nyakán. Biztosan operálták. A szőke még kamasz, velem egykorú. Ezt fogom tegezni. (Folytatjuk)