Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-17 / 111. szám

4 HEGYEI K^tirUm 1969. MÁJUS 17., SZOMBAT Miért szép? NEVELNI Egy nap az aszódi vasút- I állomáson 104 vonat megy ke­resztül. Ezek közül sok megáll, sok tovább száguld Budapest felé. A mozdonyok fele Diesel, a másik fele széntüzelésű. A kocsik ablakaiból kócos fejű gyerekek és magashomlokú férfiak nézik a tömött állo­mást és a mögötte húzódó épülettömböt. Az apák ekkor figyelmeztetik a fiúkat: — Ha rossz leszel, te is ide­kerülsz ! Az aszódi nevelőintézet mereven visszabámul. Az újságokban főcímek: Aszódról szökött! — Nincsenek őreink. „Felgyújtotta a nevelőinté­zetet!” — Szerencsétlen, piromániás fiú volt. Azóta újra itt van. Nincsenek szögesdrótok. Az intézetlek új egyenruhát kapnak. Galambszürkét. Csak egy vékony, kék csík jelzi a zseb felett, hogy aszódiak. Betörés, disszidálás, nemi erőszak, garázdaság. Pelyhedző szakállú, zavart tekintetű fiúk, hosszú végtagokkal, a kék (még a régi) posztóruha itt-ott kicsi, pattanások hintőporral eltüntetve, kamaszok, betörés, garázdaság, a szobákban kato­nás rend, négyszögre hajtoga­tott kispárnák, mutáló hangú köszönések kórusban — ügye­sen áll már kezükben a resze­lő. Kétszáznyolcvanan élnek itt, 15 csoportban. 18 éves szüle­tésnapjuk szabadságot jelent számukra. Kikerülnek, némi készpénzzel és egy új öltöny­nyel, az intézet kívánságra el­helyezi őket, kikerülnek az életbe, ami meglepetéseket tar­togat, buktatókat és ha eles­nek, a bánásmód jóval szigo­rúbb. — A szabadságot Habzsolja az ember, há előzőleg zártabb rendben élt. Eperjesi Ernő ismeri az inté­zet neveltjeit. Bízik bennük. — Higgye el, csak a 20 szá­zalék visszatérő, ök azok, akik a szabadságtól elrontják a gyomrukat. Vannak, akik vissza mene­külnek. Kiszabadulnak és ami­kor úgy érzik a kísértés már akkora, hogy nem tudnak el­lenállni, jelentkeznek az igaz­gatónál Aszódón. Sokan nem hagyják el az intézetet szakma nélkül. — Kanyargós út vezet odáig, míg egy tizenévesből bűnöző lesz. És azokat már nehéz a kispárnák négyzet­hajtásával rendre szoktatni. Puskás Géza 14 éve nevelő itt. Az újonnan érkezetteket fogadja. — Először a hajukat kell rendbe tenni. Ha csak hosszú lenne! Így nem válók persze szimpatikussá a szemükben, szemtelenek, és nem akarják észrevenni, hogy ez intézet. Pontosan itt kapcsolódik a folyamatba a nevelés. Nem korbácsütésekkel, pofonokkal, nádpálcával a betörés, hanem az okos szó és a következe­tesség a büntetés. — Azt várná az ember, hogy pedagógus számára nem leányálom a nevelőintézet. Nem is az —. kapcsolódik a beszélgetésbe Németh Jó­zsef otthonvezető. — De az igazi pedagógiát itt tanulja meg az ember és itt vannak igazi „esetek” és egyedi prob­lémák, amivel küszködünk. Ezért meg is lehet szeretni az ittlétet. Soha semmi nem egy­hangú. És nevelni annyit je­lent, mint emberekhez közel férkőzve, elhinteni bennük a jót. Sokan szöknek. Sokan több­ször szöknek. Sokan vissza­jönnek. hogy csak anyjukat akarták látni. a szüléikről szólnak, és látjuk, hogyan kerültek a gyerekek Aszódra. Eperjesi Ernő igazgató sok esetről tud: tragikusról, olyanról, melynek hallatára az embernek kedve kerekedik feladni a harcot... — Emlékszik még a BNV- sétarepülő katasztrófára? Ott pusztultak el F. Tamás szülei is. Az Állami Biztosító közel 200 ezer forintot fizetett. A gyermekvédelmiek későn tet­ték kezüket a pénzre. Addig 70 ezer forint elúszott és F. Tamás 15 éves fejjel ismert figurája lett az éjszakai mu­latóknak. 24 éves nővel járt. Jóeszű fiú volt, amikor Aszódra került, cinikusan a szemembe vágta: „Három évet kibírok, addig maguk­nak elfogy a türelmük”. Az­tán csináltam vele egy „üzle­tet”: „Ha egy évig jól visel­kedsz, szabadlábra kerülsz”. Csoportfőnök lett. A legkitű­nőbb tanulóink egyike. Letelt az egy év, kiengedtük, egy hónap sem telt el, visszake­rült. Tavaly volt 18 éves. Sír­va búcsúzott, megígérte, nem követ el ostobaságot. Bátyjá­hoz költözött vidékre. Most börtönben van. Nyolc évet kapott — szándékos ember­ölésért. Eperjesi Ernő sok esetről tud: olyan,rótt, aminek halla­tára megelégedettség tölti el a nevelőt. — Árva fiú volt. Csendes, de indulatos. Esztergályosnak tanult. Háromszor állítottuk talpra. Visszamenekült hoz­zánk, mikor magán érezte a galeri vonzerejét. Jó magavi­seletű, szorgalmas gyerek volt, mégis ahogy kikerült tő­lünk, priuszos lett. A börtön után nem találkoztam vele. Most futottunk össze nemrég Pesten. Szép, szolid nővel sétált a Körúton. Bemutatta: „A feleségem”. Közben intett a fejével, ne beszéljek a múltjáról.' Felvitt a rakásuk­ra: szépen berendezett szo­bák, szeretnének gyereket. Remélem, sikerül elintéznem, hogy ne legyen priusza. Most két növendékükre büszkék: az egyik orvostan­hallgató. a másik a Színművé­szeti Főiskolára jár. Vallják: szép a nevelés, a gyerekekkel bánni kell tudni, az eseteket át kell élni. Min­1 dennapjaikat velük töltik el I és önmagukkal, állandó harc­ban, cselekedeteik súlyával. Az aszódi nevelőintézet ab­lakai a vasútállomásra nyíl­nak. Esténként, a növendékek a falhoz támaszkodnak és a messzeringó füstbe néznek. Tamás Ervin Könyvespolc Modigliani Modigliani művészete — mint a század elején annyi más neves festőé — Párizsból, a világ fővárosából, még pon­tosabban a „párizsi iskolából” nőtt ki és indult el, sajnos csak halála után, a világ meg­hódítására. Párizsban bonta­kozott ki, majd ért véget tra­gikus sorsa, és ott született meg melankolikus hangulatú, de harmóniát és állandóságot sugalló festészete. A Corvina kiadó a Művé­szet kiskönyvtára sorozatban most megjelentetett kötetének Csorba Géza a tanulmányíró­ja, aki színesen és sokoldalúan mutatja be a halála óta világ­hírnévre emelkedett Modigli­ani életét és művészetét. A kö­tetet 58 képtábla, köztük 7 színes reprodukció illusztrál­ja. — K — Balázs Béla 1949. május 17-én, 20 éve halt meg Balázs Béla író és költő. A „Holnap”-osok egyi­keként, és mint a „Nyugat” munkatársa vált neve ismert­ismertté. A tanácshatalom ide­jén a színházak ügyeinek irá­nyitója volt, majd vöröskato­naként harcolt. Az ellenforra­dalom elől Bécsbe, Berlinbe, majd Moszkvába emigrált, ahol a filmművészeti főis­kola tanára és filmrendező lett. 1945-ben tért haza. Iro­dalmi működéséért, röviddel halála előtt, 1949-ben Kos- suth-díjjal tüntették ki. Sokoldalú, harcos írómű- vész volt: költő, regény-, drá­ma-, tanulmány- és meseíró. Már fiatalkori műve, húszéves korában írt első drámája, „A kékszakállú herceg vára” ope­raírásra ihlette Bartók Béláit. Utolsó évtizedeiben írt, mon­danivalóktól duzzadó versei, a szocialista magyar költészet kiemelkedő értékei. Művészi érdeklődésének kö­zéppontjában korábban a szín­játék, majd mindinkább a film elmélete állott. Az elsők között hirdette a filmművé­szetet új,. forradalmi műfaj­nak, és tudományos igényű esztétikai munkáiban fejtette ki a filmjáték sajátos törvé­nyeit. „Valahol Európában” című filmjét az időtálló alko­tások sorában tartjuk szá­mon. A magyar filmművészet­ben elért eredmények jutal­mazására 1958-ban alapították a Balázs Béla-díjat. A jubileumi sorozat zárása Jutalomtáborozás Verőcén Azok a fiatalok, akik a legaktívabban dolgoztak a Tanácsköztársaság 50. évfor­dulója megünneplésében és a forradalmi ifjúsági napok rendezésében, július 6—12 kö­zött a KISZ Pest megyei Bi­zottsága vendégeiként részt vesznek a verőcei jutalom­táborozáson. Itt lesz az ötve­nedik évforduló megyei záró- ünnepsége és egyben itt kez­dődik meg a felkészülés a felszabadulás 25. és Lenin születésének 100. évfordulójá­ra. Gazdag program várja a fiatalokat, de a szórakozás mellett versenyeket is ren­deznek. A tanácsköztársasági szellemi vetélkedő kérdései a KISZ-oktatás tananyagából valók. A háromtusában fu­tás, úszás és lövészet lesz. A négy-négy győztes a tábor ti­zenhét legaktívabb tagjával együtt elmegy augusztus 11-én a hatnápos jubileumi gyalog­túrára, melynek állomásai a történelmi nevezetességű he­lyek lesznek. Az úticél Salgó­tarján, ahol a budapesti, Heves és Nógrád megyei fia­talokkal együtt vesznek részt a Tanácsköztársaság művésze­ti szemle területi döntőjén. &&8CD omax A Saint-Tropez-i csendőr Vácott, Dürrenmatt Nagykőrösön Nem akarom elkiabálni, de úgy látszik jó időjósnak bizo­nyultam, mert a múlt héten azzal bíztattam Önöket kedves Olvasóim, hogy az idő ismét jóra fordul — s igazam lett. Csak el ne kiabáljam. Természetesen a nyári hét­végi programajánlataimban mindig első helyen kell, hogy szerepeljen a fürdés, a csóna­kázás és a kirándulás, de gon­dolom, erre nekem tippeket adni nem kell, hiszen mind­ezekre megyénkben majdnem mindenütt bőven van lehető­ség. Ügy gondolom, hogy a szo­katlan nagy hőségben nemcsak fizikai, hanem szellemi felfris- sülési lehetőségekről is hírt kell adnom, éppen ezért aján­lom a ír-tulajdonosoknak, hogy szombaton, 17-én 20.20 órakor kapcsolják be készülé­küket, mert két kitűnő krimi­szerző Ellery Queen: A három sánta rabló és Agatha Christie: A Fülemüle-villa című tv-já- tékokat sugározzák, A tettes nem más, mint... címmel. A nagykőrösi Arany János gimnázium önképzőköre nagy fába vágta a fejszéjét, szom­baton, a Művelődési Házban fél nyolc órai kezdettel mutat­ják be Dürrenmatt: A fiziku­sok című komédiáját. Az ökölvivósport kedvelői­nek a figyelmét a Ceglédi Vas­utas művelődési házban vasár­nap délután fél négykor kez­dődő Paksi Vasutas és a ceglé­di ökölvívók mérkőzésére hí­vom fel. A gombaiak vasárnap — nagyon okosan — kirándulnak Visegrádra,.J^icn«ára.jól fog­ják érezpi. magukat a Duna­kanyar egyik legszebb helyén. Persze, a fiataloknak nem szá­mít a hőség, csak szóljon a zene. A monori járásban pedig vasárnap szólni fog a zene, Gyomron a művelődési házban, Pilisen, Tápiósülyön és Vecsé- sen úgyszintén és természete­sen a járási székhelyen, Mono­ton is. Gondolom, mondanom sem kell, hogy az előbb fel­sorolt helyeken ötórai tea lesz. Maglódon vasárnap 17 órai kezdettel a művelődési otthon­ban pedig a zeneiskolások hangversenyére kerül sor. A váci Madách Imre műve­lődési ház vasárnapi filmvetí-. tése úgy érzem telitalálat, mert egy kellemes, nyári fran­cia vígjátékot vetítenek a Saint-Tropez-i csendőrt. Vasárnap két rádióadásra hívnám föl a figyelmet: a Kos­suth hullámhosszán 19.10-kor folytatják Franz Werfel: A Musza Dag negyven napja cí­mű regényének rádióváltoza­tát, a másik pedig a Petőfi hűl-, lámhosszán 21 óra 20-kor kéz-, dődik és ugyancsak egy re­gény rádióváltozata, szerzője, Kolozsvári Grandpierre Emil é§ a címe: A nagy ember. Bármennyire is furcsán hangzik, a szokatlan hőség el-, lenére is nyugodt lelkiismereti tel merem ajánlani mindazok­nak, akik Pesten lesznek a hét végén, hogy nézzék meg Dosztojevszkij regényéből a, FélkegyeZmű-ből készült dara­bot a Nemzeti Színházban, mert a nézőtéren kellemes hűs fogadja őket, ugyanis ennek a színháznak kitűnő a légkondi­cionáló berendezése. Akik ol­vasták Moldova György Ma­gános pavilon című kisregé­nyét, azok most okvetlenül vegyék meg a kisregény folyta­tását, amelynek címe: Elbocsá­tott légió. Az író érdekesen bonyolítja Schmidt Flórián és Nagy Zsófia további életútját. Akik pedig nem látták szín­padon, azok most a Corvin moziban nézhetik meg a My Fair Lady I—II. részét együtt Gondolom, ennyi program- javaslat már elég, mert ebből minden kedves Olvasóm ki tudja választani azt, amelyik neki a legjobban megfelel. Mindehhez kellemes pihenést és jó szórakozást kíván Karácsonyi István élő, Esetek. Mennyi minden tör­ténhet egy gyerekkel tízva- lahány év alatt. Az esetek sokszor nem is róluk, hanem 25. így elmélkedtem a piros és meleg cserepek között, egy édes végű silószárat rágcsálva, amikor valaki hátulról ügye­sen hátba vágott. — Hukk — mondtam apróz­va a hangomat, és lenyeltem a silószárat. Megfordultam, Ká­rász Jani állt mögöttem. — Szia, öreg fiú — köszön­tött, borús képpel. — Hogy ér­zed magad? — Köszönöm, Janikám. Nél­küled egészen jól vagyok. Rágyújtott, és méla tekintet­tel vizsgálta a távolban szántóvető parasztokat. — Kár, hogy el kell válnunk — mondta nedves szemgolyók­kal. — Megszoktalak. Tudod, összemelegszik néha az em­ber. — Nem értelek! Miért kell nekünk elválnunk? — Hát... gondoltam, majd ha itthagyod ezt az építke­zést ... a jövő héten ... — Én? Miért hagynám itt az építkezést? — egyre jobban ébredezett bennem a gyanú, Kárász Jani megint valami meglepetést készített elő a számomra. — Mert kirúgnak — csuk­lóit egyet, és a szája sírásra görbült. Megfordultam, és rögtön a tüskés haja felé kaptam. Ezt a pacákot vad szorgalommal kell ütni és rúgni, hogy értel- , mes mondatokat fűzzön össze. — Beszélj, piszok, mert tor­kig vagyok veled — kiáltottam rá. — Hosszú történet ez, majd elmondom, ha még egyet for­dulsz. Már várnak a rakodók, Indulnod kell! . — Nem érdekelnek a rako­dók, azonnal mondj el min­dent. Mi van már megint? Kárász Jani kezébe temette arcát. Közben érthetetlen sza­vakat mormogott: Én miattam van... ha nem kez­dem ezt a hülye ügyet... be­lerántottalak”. Fél óráig tartott, mire kihá­moztam a történetet, és teljes világossággal állt előttem a szerencsétlenség. Kárász Jani még az elmúlt télen csapta a szelet egy kis nőnek a jogügyi osztályon, de nem lett a dolog­ból semmi, mert Etelkának nem tetszett Kárász Jani sza­ga. (Én még nem szagoltam a Janit, de egy vasbetonszerelő­nek nem lehet levendulailla­ta.) Szóval Etelka azért elárul­ta Janinak, hogy a rendcsiná­lás nagyon is célzatos cseleke­det volt. Mindent rendbe szed­tek csak azért, hogy aztán nyu­godtan feljelenthessenek a fő­hatóságnál alaptalan rágalma­zás vádjával. Lejárattam a ve­zetők tekintélyét, alaptalan cikkeket írtam az építkezésről, s ezért kérik fegyelmi vizsgá­lat lefolytatását. — Most majd lejönnek Pest­ről, és téged ki fognak rúgni —f mondta a sajnálatos eseménye­ket vázolva Kárász Jani. — Búcsúzzunk el, öreg fiú. Miat­tam másztál a slamasztikába. Nem felejtünk el. — Várj meg, egyet fordulok, és rögtön jövök vissza — ordí­tottam rá mérgesen, mert a rakodóról már kiabáltak. — Maradj itt! Felhuzattam a szerelvényt a betonkeverőkhöz, és tűkön ül­ve vártam, hogy rakják már le a sódert a csillékről. Nem vi­tás, iszonyúan peches pacák vagyok, irtó nagy kakaóba ke­rültem. Az elszórt anyagokat eltüntették, nyoma sincs. Vá­dam valóban alaptalanná vált, nem tudom bizonyítani. Vagy mégis?... Tanúim vannak! Az egész rendcsináló társaság! Ezt Kárász Jani kihagyta a számí­tásból. De Kelemen főmérnök is! Előre köszönt nekem. Óh, a kis huncut! Hát azért volt olyan nagy csend, mint egy temetőben, és ezért nem kia­bált értem a hangos doboz?!... Jól kifőzték! — Te, ide figyelj! —mond­tam a remény szalmaszálába kapaszkodva a depón Kárász Janinak —, hát az emberek ismérik az ügyet. Tanúim le­hetnek. — Hiába — rázta tagadólag fejét Kárász Jani. — Azok kö­zül aligha találsz olyat, aki ki­áll melletted, és ellenkezni mer az építkezés vezetőségével. Én már tapogatóztam náluk, de hiába. Látod ezt? Kárász Jani egy blokkot húz elő zsebéből, s mutatja az üres papírt. — Tudod, gondoltam, nem is szólok neked, majd csak ak­kor, ha ezen lesz legalább tíz aláírás. De senki sem mer nyi­latkozni, főleg nem adja a ne­vét. A hurok összeszorult a tor­kom körül, mint akinek Szu- lejmán búzakék selyemzsinórt küldött. Arcom megnyúlott, szívem gyorsabban dobogott. Ügy éreztem magam, mint a turista, amikor észreveszi, hogy a kötél elszakadt alatta. — Búcsúzzunk — mondta Kárász Jani. — Isten veled, ba­rátom ! Nagy birkaszemmel nézett rám, és teljesen elkókadt a nyaka is, mint az elszáradt tök indája. Rövid idő múlva elsír­juk magunkat, ha ez így megy tovább — állapítottam meg. — Hát... édesapám — vet­tem át Kárász Jani megszólí­tását. — Benne vagyok a pác­ban. Nem tudom egyelőre, mit tegyünk. Még a végén neked is útilaput kötnek a talpad alá... Ügy mentünk vissza a rako­dó felé, mint két száraz szőlő­karó, amelynek már elkorhadt a töve. Mintha csak az én ér­zéseimet akarta volna aláfes­teni, nyugat felől be bőrűit az ég, heves szélroham kuszálta össze a hajamat. — Színpadon így rendeznék meg — mondtam csendesen. — Éppen így. — Mit beszélsz? — nyújtot­ta felém nyakát Kárász Jani, de legyintettem. „Csak beszé­lek magamban, .nálam ez nem szokatlan, néha az utcán is társalgók, ha egyedül vagyok. Gyerekkori izé... na”... Műszak végén még a kantin­ba sem mentünk be, úgy vál­tunk el. Az események felgyorsultak, mint a motor, ha már bejárat­ják. Az eset valahogyan kiszi várgott az emberek közé, bá­multak csak rám, akár egy le- kopasztott májusfára, aztán, ha megszólalok, gyorsan elkapják tekintetüket. Ma délelőtt oda­jött hozzám a felíró, összeve­szett velem, mert szerinte egy műszakkal kevesebbet dolgoz­tam. A művezetőnk, Duspák János, kikérte magának, hogy én eddig nem segítettem a csilléket rakni. Ezentúl fog­jam meg a lapátot, nem esik le a karikagyűrű az ujjamról. (Az nem is, mert még nincs.) A tárgyak, események ellensé­gemmé szegődtek, forróvá tet­ték lábam alatt a talajt. Még ha nem is irányult ellenem, mégis úgy éreztem, kizárólag nekem szánja a sors furcsa in­tézkedéseit. Főszerkesztőm szabadságra ment, két hétig Grúziában utazgat. Hej-haj... Szeretném, ha hívatnának, ha valaki rám szólna, letolna vagy vitatkozna velem, de a veze­tők hallgatnak. Ügy osonok el az irodák mellett, mint egy tolvaj. Este nem tudok írni, min­den betű rossz, csorba, amit papírra vetek. És ma Éva sem tud velem lenni, mert tegnap közölte, nagytakarítás van ná­luk, meg kéményt pucolnak, kályhát raknak, otthon kell maradnia. Egyedül Dörnyei ér rá, sakkozunk, de olyan hülyé­ket lépek, még ő is megdöb­ben. — Na, ezt ne tegye — mond­ja sajnálkozva, amikor a ki­rálynőmet egy gyalog elé to­lom. Sándor, ha itt lenne, talán tudna valami injekciót adni, amitől visszanyerném eredeti finom humoromat, könnyedsé­gemet, de ő messze van, és Pestig nem ér el a panaszom. Különben is most belevetette magát a tanulásba, ha ír ne­kem, pár sor az egész. Apám­hoz nem mehetek panaszra, ő megmondta nekem előre, nem lesz jó vége a vállalkozásom­nak. (Folytatjuk) /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom