Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-13 / 107. szám

1969. MÁJUS 13., KEDD MOST ELMESÉLEM, hogy mi történt Százhalombattán a 7-es számú üzemben. Persze van ebben az állításban némi nagyképűség is, hiszen idegen toliakkal ékeskedem, mert szó­SZÜCS ISTVÁN KARDOS IMRE szerint mindezt dr. Simon Pál igazgató és a többiek mondták el nekem. Százhalombattán, a DKV- ban holnap kezdik az új, 7-es számú létesítmény próbaüze­melését. De ami eddig tör­tént ... Az üzem a keresztségben a katalitikus benzinreformáló nevet kapta, bár, ahogyan ott kint mondták, semmi köze nincs sem a katolikus, sem a református valláshoz. Ami tehát 2—3 éve még csupán emberi gondolat volt, az most acélba, vasba, beton­ba öntve áll és működik. Gi­gászi ezüsttornyai a kéki égre merednek, messzire hirdetve, hogy ismét lépett egyet az ember. A KŐOLAJ A BARÄTSÄG VEZETÉKÉN, a Szovjetunió­ból Százhalombattára „utazik”. Itt beterelik a desztillálóba, s némi alkimista machináció után egyik termékként kijön a boszorkánykonyhából a ben­zin 40—50 oktánszámmal. Eb­ből a számból ránk, laikusok­ra csak annyi tartozik, hogy a modern motoroknak ez a ben­zin még gyenge abrak. Most jön a katalitikus reformáló, illetve a benzin ezzel a gyen­ge kondícióval befolyik az, ir­galmatlan csőlabirintusba és kisvártatva kijön megerősödve, minőségileg feljavítva 86—88 oktánszámra. Nem, ez már nem alkimis­ta konyha! Itt nem aranyat és platinát csinálnak baracklek­várból. Itt mázsán felüli pla­tina a katalizátor és a csö­vekben óránként 100 ezer N köbméter hidrogéngáz cirku­lál és a magas hő is belesegít a játékba, mindenesetre a benzin kémiai összetétele meg­változik és folyik kifelé az ér­tékes benzin, ha jól tudom, évenként éppen 300 ezer ton­nányi. Az egész országban el­eddig egy ilyen masina műkö­dött Komáromban, de az éven­ként csupán 150 ezer tonnát „tudott”. A 7-es számú üzemet Lenin- grádban tervezték, a berende­zések zöme is a Szovjetunió­ból érkezett. De ahogyan azt már a modem ipari életben megszoktuk, nyugati országok­ból is vásároltunk, amit ott jobb minőségűnek találtunk, így hát az emberi tervező gondolat mellett, a nemzetkö­ziség is beépült ebbe a csodá­latos csőrengetegbe. És szovjet emberek jöttek, mérnökök és technikusok, ők az indító brigád, a szakma nagy fiataljai és közösen a magyar mérnökökkel, techni­kusokkal, akik a magyar olaj­szakma nagy fiataljai, bábás­kodnak, meleg pillantásuk ci­rógatja a toronymonstrumot. A reformátor nászéjszakája 1969. április 24-én volt. Igaz, ez csak amolyan előleg volt a szerelemből, hiszen a hivata­los próbaüzemeltetés holnap kezdődik. De az is nagyon szép éjszaka volt. Mindenki ott volt, amikor először engedtek benzint a berendezésbe. És az­óta tartanak az üzemi próbák. DE BESZÉLJÜNK AZ EM­BEREKRŐL, elvégre mégis­csak ők a legérdekesebbek. Sajnos, csak azokról tudunk írni és képet közölni, akik ak­kor éppen ráértek velünk ta­lálkozni. Mi vagyunk a vendéglátó házigazdák, kezdjük hát a szovjet emberekkel. Kravcov Mihail 28 éves mérnök. <3 a szovjet csoport nacsalnikja. Kujbisevben vég­zett, odahaza, Moszkvában is a finomiítóüzemekkel dolgozik. Szovjet ember, imádja a hazá­ját, a munkáját és a feleségét, de mindenekelőtt a négyéves kisfiát. Kravcovnak jó dolga van, mert itt él a családja Százhalombattán. Szóval vidá­mabban megy a munka. Azt mondja, hogy könnyű kijönni a magyar kollégákkal, kölcsö­nösen becsülik egymást, és van egy közös nyelvük: a munka. Természetesen, sze­retnek élni is, jártak a Mát­rában, Egerben, és kedvesen, ügyetlenül már ejti is a szót: bikavér. Jemeljanov Ivan. 32 éves. Üzemvezető. Komoly, talán egy kissé szomorú is. Család­ja három és fél ezer kilomé­terrel arrébb, Ufában él. Ő is onnét jött ide, honfitársaival itt ismerkedett meg Százha­lombattán. Ufában született, ott tanult és dolgozott, és egy kérésre ott hagyott mindent és mindenkit, 'ami és aki kedves a számára, és idejött segíteni, dolgozni, hogy nekünk'jó mi­nőségű benzinünk legyen Oszkin Jurij mérnök. 30 éves. Hatalmas, robusztus ter­met, hosszú lábak. És moso­lyog. Mindig mosolyog. Vidám, szellemes, árasztja a derűt. Öriás bébi. Teljes ellentéte Jemeljanovnak. Ö is Kujbi­sevben végzett, de ő ott is ma­radt. A főnökét, Ivánt, 3 éve nem látta. Ök is itt találkoz­tak Százhalombattán. Valami­ket együtt kosaraztak az egye­tem csapatában, ahogy elné­zem, jó kosaras lehetett. 1967- ben jött Magyarországra. Jó volt itt, sokat dolgozott és ta­pasztalt ő is, és most mégis boldog, hogy néhány hónap múlva hazamehet, ismét ott­hon lesz az övéi között. Bá­josan töri a magyart, azt mondja: itt is tud mindenki egy kicsit oroszul, és ők leg­alább annyit alkarnak tudni magyarul. A MAGYAROK. Dr. Simon Pál igazgatóról egy szót sem írok, nem akarom elrontani az alsó kifejező képsort Így ma­gyarázta meg az újságírónak a katalitikus reformátor lénye­gét Van itt még egy vendég, ö magyar. Komáromból jött. Kardos Imrének hívják, mér­nök. Nem régen érkezett, ő is segíteni jött. Mert ő már 1964 óta a szakma nagy fia­talja. Mindent tud, amit ha­zánkban, a szakmában tudni lehet. És Szűcs István, mérnök, az üzem parancsnoka, 35 éves. Veszprémben végzett öt évig kutatott, és 1964-ben telepe­dett Százhalombattára. A vállalatnál ő volt a tizen­egyedik mérnök, tehát ő is a telepesek közül való. Vé­gigpróbálta a vállalat majd minden üzemét és ez jó do­log. 1967. október elseje óta a 7-es számú üzem vezetője, akkor kezdődött az építke­zés. Ezekben a fiatal szakmák­ban és ezeknek a fiatalem­bereknek az életében az a jó és a nagyszerű, hogy szósze- rint az ember magának építi, a lehetőségen belül a maga képére formálja az új üze­met. Itt is valami ilyesmi történt. Szűcs végigvezette az építkezést és amikor elké­szült, az üzem élére állt. Jól beszél oroszul, kétszer fél évet töltött a Szovjet­unióban, tanulta az újat. Itt a létszám mindössze negyven ember, ebből tíz technikus alig húszéves. MINDENT MEGTANÄCS- KOZNAK a szovjet kollé­gákkal, mindenben közösen döntenek. A garanciális mé­rések máris mutatják: amit a szovjet tervezők vállaltak, azt ez az üzem „tudja”, sőt még többet is. így azután a JEMELJANOV IVÄN OSZKIN JURIJ szovjet emberek, gondolom büszkék — és jogosan. A ma­gyarok pedig boldogok — okkal. Hát ennyi a mese a 7-es számú üzemről. Legfeljebb még egy szám. Az a mázsányi platina, az a katalizátor, 25 millió forintot ér, hát ak­kor mennyit érhet a többi, az egész üzem? Szöveg: Suha Andor Foto: Gábor Viktor

Next

/
Oldalképek
Tartalom