Pest Megyei Hírlap, 1969. április (13. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-03 / 77. szám

MICV K/Urlap 1969. ÁPRILIS 3., CSÜTÖRTÖK AZONOSULÁSOK A váci vár ősi falai Kerényi Grácia verseiről Kerényi Grácia verseiről olyan rangos költő írt elis­merő méltatást, mint Pi­linszky János, s olyan ran­gos kritikus, mint Rónay György. Üdvözlő szavaik és elemzéseik után már nehéz lenne sommásan újat mon­dani, ezért bevezetőként csak annyit: Kerényi Grácia ver­seit magányosan egyedülál­lónak érzem a magyar lírá­ban. Ez természetesen még nem értékítélet. Ami magá­nyos, az lehet magányosan rossz, de lehet magányosan jó is. Milyenek hát Kerényi Grácia versei? Első kötetét tartja kezé­ben az olvasó. Neve . még­sem ismeretlen. Kerényi Gra­cia egyike legjobb műfordí­tóinknak; leginkább a len­gyel irodalom tolmácsaként ismert. Eredeti egyéniségére már műfordítói munkássága kapcsán is felfigyelhettünk, hiszen Kerényi nem csupán fordítói feladatokat hajt vég­re, hanem egyrészt, mint a lengyel irodalom nagykövete működik, másrészt mindig a lengyel irodalom legizgalma­sabb teljesítményeinek tol­mácsául szegődik. A kétfajta kötődés, a magyar anyanyelv­hez és a választott lengyel nyelvhez, ez a Kétfajta kötő­dés képezi kötetének egyik rétegét. A kötet címadó ver­sében is e kétfajta kötődés ellentétpárjai villannak egy szerelemben, s fohászként só­hajtanak így a vers utolsó sorában: „tarts meg sosemaz, felemás követnek”. Sosemaz, felemás — jellemző szavai költészetének, amely­ben minden illan, tűnik, s szinte megfoghatatlanul, a gondolatok, a szavak mögött rejtőzködik az a megbízható állandóság, amely legalább annyira meghatározója költé­szetének, mint tünékenysége. Látszólag ellentmondásba ke­veredtünk, hiszen tünékeny­ség és állandóság ellentétpár­t i egymásnak — de nem az lentétek harmóniába fogla­lásával kezdődik-e a művé­szet? Kerényi Azonosulások című kötete két részből épül. Az első rész az új, 1965—66-4»an született, a második rész a régi, 1947—1964 között szü­letett verseket foglalja ma­gába. Mi indokolja a versek­nek ezt az időbeli különvá­lasztását? Van-e különbség a két időszak versei között? A kérdésre így válaszolhatunk: nem indokolja semmi, nincs különbség. És így is vála­szolhatunk a kérdésre: ver­sei indokolják, óriási a kü­lönbség. És ismét az ellenté­teknél tartunk... Vegyük szemügyre először a két korszak verseiben meg­mutatkozó azonosságokat. Ke­rényi Grácia minden verse, legyen szó bennük akármi­ről, tájakról, kövekről, poli­tikáról, hazáról, népről, min­den verse szerelmes vers. Ke­rényi nél vers képző élmény, kötő- és építőanyag a szere­lem. Néha játékosan könnyed szerelemmel, a beteljesülés gyönyörében ír: „vág a nád / szúr a fű I jó a vágy / csak te vagy”, máskor az egymás- ratalálás mögött is tragédia izzik: „De jó, hogy négy fal / hogy mi ketten / végre igaz­ként l végre űzetlen”. S innen már az idézetek so­rozatával folytathatnánk a gondolatmenetet: „elhárítha­tatlan ami rám méretett / de legalább kiabálok” — írja Legalább című versében, és másutt: „A végtelenségig sza­poríthatod magad körül a vi­lág rémeit.” Majd a kötet egyik legszebb, a tragédiát és a feloldást egyként megfo­galmazó, Lidércek című ver­sében így fogalmazza a sze­Divatos, olcsó konfekcióáruk, modern felöltök, ballonkabátok, porköpenyek, esőköpenyek, szintetikus alapanyagú férfiöltönyök, nadrágok, zakók, szép női kabátok, ruhák, kosztümök várják új gazdáikat A SZÖVETKEZETI RUHÁZATI SZAKÜZLETEKBEN. ® Mélyített környezet • Jelképes sír relmi témához való kötődés­nek végső konzekvenciáját: „Kiki a saját lidércei ellen esik bűnbe a szerelemben” De másfajta, az egyén vi­lágán túlmutató hangsúlya is van nála a szerelemnek — a szeretet uralkodó életér­zése költészetének. Stawomir Mrozekhoz írott versének zá­ró sorait idézve: Ostobaság ellen verekedni / tudj, szere­tet!” Mi mindenre jó a szerelem és a szeretet, kiáltunk fel Kerényi verseit olvasva, meg­lepetten ! És vegyük szemügyre a szinte megfoghatatlant is, a kötet két korszakában meg­mutatkozó különbségeket. Mit ír 1947-ben? Ezt: „sugaras napokat akarok”, vagy másutt ezt: ' „az élet megrepedt már­ványszobor”. Úgy érzem, Ke­rényi Grácia hite, akarata a kötet második megújuló kor­szakának verseiben teljesedik valósággá mintha megfeled­kezett volna a megélt ször­nyűségekről, a háborúról, Auschwitzról, de amit tud, az egyetemesebb szorongásba és reménybe oldódik: „Láttál-e szárnyas, mégis térdreesett diadalt?” — kérdezi, s úgy ér­zem ez a kérdés, amelynek bonyolultságában már a vá­lasz is benne rejlik, kulcsot ad magányosan szép lírájá­Az új gimnázium megépíté­se előtt a váci múzeum több éves, költséges munkával fel­tárta, lefényképezte és feltér­képezte a váci vár maradvá­nyait. Az egyetlen föld feletti falcsonk állagvédelmét, körülötte a te­rep rendezését, az egész egy fit-' tes bemutatásának előkészíté­sét jelenleg az Országos Mű­emléki Felügyelőség végzi. Ennek terveihez a mérnökök felhasználták azokat az ásatá­si fényképeket és rajzokat is, amelyek a falcsonk föld alatti részét ábrázolják. A váci vár egykori kaputornyának falma- radványa körül a talajt mélyí­tik, hogy jól látható legyen a nyolc méter mélységig húzódó, Alig néhány hónapja, hogy a gyömrői Petőfi Tsz kertésze­tének élére fiatal szakember került — Prekler Péter szemé­lyében. Az ő kalauzolásával teszünk látogatást a kertészet­ben. A hajtatóházban Dimitrov Béla vezetésével az asszonyok a paprikát készítik elő a hol­landi ágyakba való kiültetés­hez. szinte tükörsimára faragott kváderkő borítás. Ez valami­kor a föld felett volt, de a ta­laj természetes feltöltődését meggyorsította a sok ostrom­nál és az újjáépítésnél kelet­kezett törmelék. A törökkori járószint körülbelül 3—5 méter mélysé­gig terjed, a mai talajszint alatt, míg a vár alapításának, az 1070-es éveknek járószintje mintegy hét méter mélységben van. A műemlékek felügyelősége először lehetőség szerint visz- szahelyezi a kváderborítás fel­ső részének hiányzó darabjait, amelyek az öt és fél méter vastag fal magjának tetejét a csapadék, a fagy és az omlás Üj módszert vezettünk be az idén — mondja Dimitrov. — A paprikát és a paradicsomot tápkockákba tesszük s így ül­tetjük ki. A paprikapalántákon meg­jelentek a virágok, sőt már a kis bogyók is láthatók. Ápri­lis közepén több ezer darab kerül piacra. Kinn a szabadban a salátát szedik. — Csaknem tízezer darabot értékesítettünk már, de húsvétra még harmincezer kerül piacra, s azután a karalábé és egyéb zöldségféle is. — Május végére beérik a paradicsom — mondja a fő­kertész. Évekig nagy problé­mát jelentett az öntözés. Nos, ma már négy víztároló áll rendelkezésünkre. Száztíz hold kertészet. Hosz- szú évekig ráfizetéses üzemág volt ez a gyömrői Petőfiben. Az idén jól startoltak. Teherautó áll meg mellet­tünk. Felkerülnek rá a salá- tásládák. Az úticél: A fővárosi Hámán Kató úti piac... G. J. ellen védik, de jelzik a fal folytatásának irányát is. A mélyített környezet rendbeho­zásához tartozik a parkosítás mellett a lépcsők, korlátok megépítése, és a vízelvezetés megoldása is. A jelenlegi tervek szerint a falon táblát helyez­nek el, amelyen a 900 éves váci vár rövid története lesz olvasható. Minden jel afra mutat, hogy a vár alapítójának, I. Géza ki­rálynak várbeli sírját legké­sőbb a török időkben kifor­gatták. Ezért Bíró Béla gim­náziumi igazgató kezdeménye­zésére a fal közelében felállít­ják I. Géza jelképes sírját Stefaits István — Levágott útkanyarok. Befejeződött a Balaton déli partján húzódó 7-es főközle­kedési útvonal 200 millió fo­rintos költséggel végrehaj­tott korszerűsítése. Az úttest szélességét átlagosan 7 méter­rel növelték, beszüntették a veszélyes útkanyarokat. hoz. Nádas Péter Hol vannak? Hol vannak a víg esték? Szép lányok, szép menyecskék. Szemek, feketék, kékek Ringó keblek és térdek Ruhácskák, hálóingek Titkot dobogó szívek Ölelések, a csókok Suttogva mondott bókok Rólak kár is beszélnem Eltűntek múlt ködében Minden álmom eladtam Csak virágot arattam Azok pedig hervadtan Éppen úgy mint jómagam Negyed fillért sem érnek E vers csak egy bús ének. Misik János népköltő IRÁNY: EGY FŐVÁROSI PIAC 30 ezer fej saláta húsvétra MOZI A szék recseg, ha megmozdulok. És ilyenkor hátranéznek. Hiába van sö­tét, látom, hogy a szembogarak egye­nesen áz arcomba villannak, bele a számba; a fogaim közé és megtapogat­ják az ínyemet, keresik amit ellestek: a csók ízét. Végigsimítom a kezemet a lány combján és nézem a híradót. A pofák megnyugszanak és bámulják a bejárat fölötti sárga lámpát. A film pereg, a hang olyan, mint a vásári ki­kiáltóké, minden betűt megrecsegtet. Ráhajoiok a lány szájára, kezemmel végigsimítom a testét, de csak a szi- vacsmelltartó tétova rugalmasságát és a harisnyatartó kétfilléreseit érzem. A székem változatlanul recseg, előt­tem a celofánzacskós, kopaszodó férfi nem győzi kapkodni a fejét. Magam előtt tapogatok, keresem a sálam és közben a fenekemmel szüntelenül iz- gek-mozgok, hogy a pofának ne legyen nyugta. Én ilyenkor undorodom magamtól. Minek kell nekem villamoson nőket felszednem, hogy érezzem a szájukon a napi húsz Kossuthot, hogy ne legyek tisztában saját magammal, hogy meg­dögöljek az irigységtől, ha egy kedves arcú lány sétál kézen fogva a barátom­mal. — Merre megy? — Előre. — Tegezhetlek? — Miért ne? Most kell átkarolni, vágj megfogni a kezét. Felnéz rád és kiviilannak a fogai. A gyatra fényben fehérnek lá­tod, csak később derül ki, hogy sárga a nikotintól. Az arca is helyesnek tű­nik, bár zavar, hogy sok a festék a sze­mén, majd a neonfénynél veszed ész­re, hogy a pórusok közé piszok fura- kodott. — Van időd? — Állandóan. Meg akarod csókolni. — Ne, itt megláthatnak. — Gyere moziba. A szék recseg, ha megmozdulsz. A szék recseg, ha megmozdulok. A lány száraz kezében elalszik a tenye­rem. A lábamat a térdéhez szorítom, és csókolgatom. Aztán látom, hogy mindent megszokásból csinál, reflex- szerűen; elegem lesz az egészből, az is­meretségekből, az Odol-, vagy dohány- szagú leheletváltásokból egy külvárosi mozi recsegő székében, ahol a kátrány­padló hullámosán fut a cipőtalp alatt, letörlöm az elmázolódott rúzst a szám­ról; maradnak a gügye kérdések: — Szeretsz csókolódzni? És a gügye válaszok: — Jobb, mint melózni. Csupasz legyintés. A párbeszédnek vége. Miközben csókolgatom, véletle­nül kinyitom a szemem, látom, az övé is nyitva van, nézi a filmet, nyugodtan, mit egy fadarab, ami már olyan kicsi, hogy hiába ütöd, csak arréb repül. Egyszer kérdezhetném meg, hogy „tet­szett-e a film?” És csak egyszer kapnék értelmes választ. Nem olyant: — Mozognak a figurák és kész! Vagy: — A sapkás pasastól nem láttam a számot. Barangolok a rövid, huzatos utcákon, remeg a széltől a villanylámpa fénye, felszállók egy villamosra, leszólítok va­lakit,' ezzel nincs gond, nincsenek bo­nyodalmak, át nem aludt éjszakák, töp­rengések. Az is lehet, hogy szó nélkül megfogom a kezét. A kezeket jó erősen kell tartani. Az olyan kezeket, amiket érdemes. Nekem izzad a kezem. Izzad, mert ideges vagyok, mert villamosje­gyeket, cigarettadobozok celofánburok- ját sodrom a tenyeremben. A „Horizont”-ban megtetszett egy lány. Nem szeretek táncolni, de ott annyian voltak, hogy nem is kellett, csak vezénj-szóra lépkedni lehetőleg úgy, hogy ne ütődj senkinek, mert a cipőkre kényesek a bicskások. Nagy nekirugaszkodások után, kopogó szívvel kértem fel — ott ült a zenekar előtt, zakós hátaktól elrejtve. — Van időd? — kérdeztem. — Nem mindig. — Gyere moziba. — Azt hiszed k... vagyok? Egy szót sem szóltam, villámgyorsan átpofoztam magamat a sorsomra. Amikor hazaérek, töprengek és át nem aludt éjszakákon vakarom a sza­kállas államat, hogyan kéne. A szék recseg, ha megmozdulok. Ki kell használni az időt. Többször úgyse látom. Álltam már esőben félórákat, „ tudom, nincs még egyszer találkozás. Akkorra talán egy külvárosi mozi re­csegő székében ülnek egy fiúval, aki cseppet sem hasonlít hozzám. — Szeretsz csókolódzni? — kérdezi. — Jobb, mint melózni. Azzal vigasztalom magam, hogy nem akarok gondokat. Nem merem bevalla­ni, hogy szeretem az át nem aludt éj­szakákat, szeretek valakire gondolni, csak távol érzem magam attól a ro­mantikus görgetegtől, hogy szerelem. — Szeretsz? — Imádlak. Egyszer volt. Gúnyoltak. Féltem vele valahová elmenni, mert a hátam mö­gött sutyi-mutyi tekintetek kószáltak. A szerelem után egy ideig csak arra valók a lányismerősök, hogy reprezen­táljanak velük. Miniszoknya, hosszú, szőke haj, a körülöttem állók olvadoz- tak, de most már ez sincs, csak tarka­barka körmök és rettegés, hátha meg­látnak. A barátaim, ha szerelemből csinál­nám, kiröhögnének: — Jön a kis srác? Leértékelték a ke­lengyét, igyekezz! Mikor érzik a bizonytalanságom: — Csak nem estünk bele? Nem. Nem esünk bele. Felesleges komplikáció. A szék recseg, ha megmozdulok. A filmnek vége, a nézőtéren kigyulladnak a lámpák, a lány nevét nem tudom, de nem is érdekel: — Te, van még időd? — Állandóan. Kirohanok a pénztárba és veszek két jegyet a következő előadásra. A régi helyünkön most mások ülnek. De a széksorok mégis mivelünk vannak tele, meg kopasz, celofánzacskós fér­fiakkal. Tamás Ervin

Next

/
Oldalképek
Tartalom