Pest Megyei Hírlap, 1969. április (13. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-29 / 96. szám
1969. ÁPRILIS 29., KEDD ‘^űrhm n Hazaérkezett Moszkvából a Magyar Népköztársaság küldöttsége A kutyáról meg a karavánról Vasárnap hazaérkezett Moszkvából a Magyar Népköz- társaság küldöttsége, amely Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével részt vett a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának ülésszakán. A delegáció tagjai voltak: Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a párt Politikai Bizottságának tagjai és Szipka József, a Központi Bizottság tagja, a MaA Keletiben szállt fel a vonatra. 1961 február 15-én késő este. Odabent ember ember hátán, csak a síkos lépcsőn kapott helyet. A harmadik váltónál, amint rándult egyet a ko- esi, a kerekek alá zuhant Senki nem vette észre. Csak később, egy betolató szerelvény zárfékezője. Három méterre álltak meg a sinen fekvő emberi roncs előtt Másfél napon át tartó műtét. Dr. Mundi Gyula mentette meg. Huszonkét napig feküdt eszméletlenül. Az egyik combjából 13, a másikból 17 centis csonk maradt. Hat hónap múlva került haza, Gyömrőre. Láb nélkül. Harmincéves volt Zokogott miért hagyták életben? Előzmények, idegösszeomlással Sokan vágták azóta a fejéhez, terhére van a társadalomnak. De sokan, nagyon sokan nyújtottak segítséget is neki. Az SZTK 28 ezer forintot fordított gyógyítására s arra, hogy sorsát elviselhetőbbé tegye. Kivitték Eisenbergbe, az NDK-ba, ahol fatokos műlábat kapott. Üjra megtanult járni. Két könyökmankóra támaszkodik, úgy vonszolja testét, mely egyre tehetetlenebb. Ő maga 700 forint rokkantsági nyugdíjat, 70 éves anyja, akivel együtt él, 385 forint kegydíjat vesz át a postástól havonta. Bélyeget és levelezőlapot gyűjt, ez a hobbyja. Zugügyvédnek nevezik, mert a környékbeli öregek nyugdíjazási kérelmeit legépeli. Jó ideje beteg. Idegösszeomlás, állapította meg az orvosa aggodalmasan. Pedig nagyon kellene vigyáznia. Platinalemez feszül a koponyájában. Segédmotorként közlekedő, háromkerekű járműve, múlt év augusztusában elromlott. Szeptember 2-án adta át a Monori Járási Szolgáltató Ktsz helybeli autójavító műSöripari Vállalat FELVESZ segédmunkásrtóket fizikai munkára. 44 órás munkahét Pénzbeni kereseten felül természetbeni juttatás. Kedvezményes étkezést, munkaruhát, vidékiek részére munkásszállást adunk. Űtiköltség-hozzájárulást térítünk. JE1ENTKEZÉS: Munkaerőgazdálkodás Budapest X., Maglódi út 17. gyár Népköztársaság moszkvai nagykövete. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Komócsin Zoltán, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Benkei András belügyminiszter, Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese, Gyenes András, a Központi Bizottság osztályvezetője. Jelen volt N. N. Szika- csov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, követ-tanácsos. helyének. Garanciális generáljavításra. Az SZTK több mint két és fél ezret fizetett érte. Megkapta, használta néhány napig, de a kocsi ismét elromlott. És ismét. Legutoljára decemberben. Azóta üzemképtelenül a sufniban vesztegel. Négyezer forintos javítási költség ráfordítása után! — Értsék meg, a jármű nekem életszükséglet — kiáltja magas fejhangon Krausz Ferenc. — Engem az kapcsol ösz- sze a külvilággal. Miért fosztanak meg tőle? Miért ilyen irgalmatlanok? Elmérgesedett vita Kifut József, a ktsz motor- szerelője : — Előírás szerint mindent megcsináltam. A generálozás után azonban bizonyára valaki belekontárkodott, s arról én már nem tehetek. Krausz egyáltalán nem ért a motorhoz, éppen csak vezetni tud. Egyébként is, úgy hallottam, öregasszonyokat fuvarozott azon a háromkerekűn. Minden szakmában megvan a stiklilehető- ség, az enyémben is, de én nem élek vele, nem rontom a ktsz és a magam hírnevét. 1952-ben szereztem meg a segédlevelet, csaknem három éve dolgozom ebben a műhelyben. Szerintem Krausz Ferenc visszaél a rokkantságával ... Muzsik Vilmosné, a ktsz belső ellenőre: — Kifut József a kisebb munkáltat jól elvégzi, a na- gyobakkal azonban, a reklamációk legalábbis erre engednek következtetni, nehezebben boldogul. Krausz Ferenc ügyében, melyet egyébként csak a jelenleg távol levő elnök és főkönyvelő ismer, április 11-én az OKISZ részéről is tartottak vizsgálatot. Sági Sándor gépészmérnök, az OKISZ szolgáltatási főosztályának főelőadója, a Csepel Kerékpár és Motorkerékpárgyár Nagykereskedelmi Vállalat képviselőjével egyetemben, április 11-én valóban megvizsgálta, szétszedte Krausz Ferenc háromkerekű járművét, amikoris a szakszerűtlenség félreérthetetlen jelei bukkantak elő. Valaki elverte a főtengely végét, azon a menetet utánareszelte, orros biztosító Lemez helyett rugós alátétet bujtatott az anya alá. Előzetesen a főtengely is a szakszerűtlen szerelés következtében vált hasznavehetetlenné. De, hogy ki a hibás? Csakugyan hozzányúltak-e idegenek a motorhoz a generálozás után vagy sem? A ktsz feltételezéseit nem tudja tanúkkal bizonyítani, Krausz Ferenc pedig határozottan állítja, generálozott motorjához senki nem nyúlt, nem is szállított senkit rajta; hat éve nagyobb baj nélkül vezet. — Az elmérgesedett vitában, mint semleges szerv, a KERMI tudna csak igazságosan dönteni — vélekedett Sági Sándor, majd hozzáfűzte: — Ez eset„Mesterséges“ tó Százhalombattán Egész Európában egyedülálló vállalkozásiba fogott az ország 22 halászati termelőszövetkezete. A magyar halbiológusok sikeres kísérletei alapján algák és növényevő halak mesterséges szaporítására rendezkedtek be Százhalombattán. Az ottani hőerőmű vizének hasznoisítására 60 holdas melegvizes tógazdaságot alakítanak ki, több mint 30 millió forintos költséggel. Fehér- és pettyes busákat, illetve amurokat keltetnek majd. E halfajták ivadékait, mivel természetes körülmények között csak a gyorsfolyású és meleg vizű, Jangce, illetve Amur folyókban ívnak, eddig a Szovjetunióból és Kínából szereztük be. A magyar halbiológusoknak sikerült megoldaniuk mesterséges szaporításukat. ben azonban egy súlyosan rokkant, lelkileg is sérült emberről van szó, ebbe az ügybe érzelmek is belejátszanak. Esetleg, ha közösen... A ktsz, sajnos, merev, elzárkózó, hajthatatlan. Pedig a nem bizonyítható feltételezések olyasféle következtetést váltanak ki a körülmények ismerőitől, mely számára nem kedvező. Egyébként is a tény mindenképpen felháborító: ezrek úsztak el, és a kocsi, egy megindító sorsú ember mindene, még mindig üzemképtelen. Immár több mint fél esztendeje! Esetleg, ha a Csepel Nagykereskedelmi Vállalat és a ktsz összefogna ... Közösen talán 48 órán belül visszaadhatnák Krausz Ferenc békéjét. Csak egy kis emberségen múlik az egész. Polgár István Irodalmi est Kocséron Nagyszabású irodalmi estet rendezett Kocséron a helyi könyvbarát bizottság. A jól sikerült műsort Kristó Nagy István vezette be. Csernus Mariann, Sólyom Ildikó, Győ- ry László és Koncz Gábor tolmácsolták a mai magyar irodalom gyöngyszemeit. Ez az irodalmi est annak a kulturális programnak volt a része, amelyet a nagykőrösi fogyasztási szövetkezet kötött a Magvető Könyvkiadóval. Első ízb^n a város szövetkezeti presszójában rendezték meg az irodalmi estet. Az utókor számára mindig érdekes, ha nagy történelmi sorsfordulók egy-egy apró eseményébe, epizódjába belepillanthat. Ritkán maradnak ránk azonban ilyen feljegyzések. A fontosabb és lényegesebb dolgok háttérbe szorítják ezeket, az idő múlása pedig elhomályosítja. A Vörös Újság ötvenéves lapjai megőriztek néhány kedves történetet, amelyek úgy tükrözik a Tanácsköztársaság forradalmi átalakulásait, mint csepp a tengert. Az alábbi kis részlet a szembetűnőbb külső változások mögött érzékelteti az emberek rejtett, belső metamorfózisát a — helyenként tapasztalható és az érzelmi túlfűtöttségből természetesen következő — túlzásokkal együtt. „Egyik vasárnap proletárgyűlésen történt, hogy a szónok többek között azt mondta: ne legyen senki pápább a pápánál. Így egyszerűen mondta, minden utógondolat nélkül, ahogy az a régi világ szótárából beszéd közben az ember Nem volt kétségem afelől, hogy csupán néhány gondolatra szorítkozó cikkemmel — „Védhető vagy véd- hetetlen?”, Pest megyei Hírlap, 1969. március 14 — aligha csitítom a nyereségrészesedés körül dúló viharokat. Az viszont meglepett, hogy pro és kontra véleményük tolmácsolása miatt hányán fogtak tollat, s írtak levelet. Igaz, a vélemények egy része nem volt hízelgő, de még ezek a levelek is jó bizonyítékok voltai: arra, hogy mennyi félreértés hat, milyen hiányos a tájékozottság — voltak, akik „százezreket kereső elvtársiakról” írtak —, s hogy a józan észt könnyen háttérbe szorítják az indulatok. Ha pénzről van szó... , Hosszú levelet írt például Lovity János Budakalászról, s hangsúlyozza: „... olyan helyen dolgozom, ahol nem fizetnek nyereséget, lehet, hogy ezért figyelem értetlenkedve az egészet. Nálunk ha pénzről van szó, egész egyszerűen mindenkiben fölmegy a pumpa, s az asztalt verik. Örök haragosok lesznek korábbi barátok, brigádok ugranak szét csak azért, mert az egyik kapott bérjavítást, a másik nem, s van aki följelentéseket írogat, miszerint a szerető kapott, meg az italcimbora...” Ha pénzről van szó... A népgazdaság szocialista szektorában levő aktív keresők háromnegyede — 3,5 millió ember — bérből és fizetésből él. Érthető tehát, ha a pénzügyeknek erős a visszhangja, hiszen a 3,5 millióból ha csak tíz százalékot is érint egy-egy intézkedés, az sem kevesebb, mint 350 ezer ember! Ennyit a „tömegbázisról”, már ami a nyereség- részesedést illeti. A másik: az egyéni jövedelem színvonala elválaszthatatlan — néhány nagyon ritka kivételnek számító országtól eltekintve — a társadalmi termelés színvonalától, s az egyéni jövedelmeknek tükröznie kellene az adott személy szerepét a társadalmi termelésben. A feltételes mód nem véletlen. Nemcsak a nyereség- részesedés miatt. A bérek sem tükrözik a kívánatos és kellő módon a különböző fontosságú — hatású — szerepköröket. 1965—1968 között, holott már bizonyos fokig hatottak a keresetek differenciálását szolgáló intézkedések — igaz, voltak ezzel ellentétes intézkedések is! —, a kereseti arányok lényegesen és lényegében nem változtak. A vállalati, igazgató a szak- és betanított munkások havi átlagkeresetének 2,8-szorosát, a főmérnök 2,7-szeresét keresi, míg a beosztott statisztikus vagy könyvelő a 0,8—0,9-sze- resét. (Tehát kevesebbet.) Más ágazatokat tekintve, a szak- és betanított munkások havi átlagkeresetének 290 szájára jön. A gyűlés hallgatósága egyszerű proletár közönség volt, egészen egyszerű emberek, akiknek arcukra van írva, hogy keserves küzdelemben állottak az élettel, amely számukra a betevő falatot is csak nehezen jelentette. Es arcukra van írva komor, szívbe kapó barázdákkal, hogy mindig az élet legalján vergőd- i ve, az emberi szellem közkincseiből még az Írást és az olvasást is alig hogy megszerezhették, s ha könyvet olvastak, annak áráért szájuktól kellett elvonniuk a szegényes falatot. Igazi proletár szegénység hallgatta a gyűlés szónokát, és ez a hallgatóság, mikor fülét megütötték a közmondásos szavak, hogy pápább a pápánál, érzékenyen felszisszent. S a hallgatóság egyikének, egy pápaszemes öreg magyar parasztnak, egy földmíves szegénynek ki is buggyant ajkán a közbeszólás : — Ki beszél a pápáról? Talán leninebb Leninnél!” (Vörös Újság 1919. április 29.) százalékát keresi a minisztériumi főosztályvezető, 175 százalékát a minisztériumi főelőadó. További arányok: járási tanácselnök 190, megyei tanácsi előadó 96, községi tanácselnök 115, egyetemi tanár 270, általános iskolai tanító 95, kórházi osztályos orvos 125, ápolónő 75 százalékát keresi a szak- és betanított munkások átlagkeresetének. Ugyanakkor: az állami iparban a szak- és betanított munkások huszonkét százalékkal keresnek csak többet a teljesen képzetlen munkaerőnél. Ez sem egészséges különbség. Nagyobbnak kellene lennie. Melyik úton ? Miért beszélünk a bérekről? Éppen a nyereség miatt! Mivel a bérek nem különböztették meg eléggé a tevékenységi köröket, tehát az anyagi érdekeltség elvét sem fejezhették ki kellő mértékben, a reform bevezetésekor két út között lehetett választani. Növelni az irányító munkakörökben dolgozók alapbérét — s ez még ma is megfontolásra érdemes —■, vagy éles különbséget tenni a nyereségrészesedésben. Pest megyében például jó néhány olyan üzem volt, ahol jól éltek a reform adta bérezési lehetőségekkel. A Pest vidéki Gépgyárban, a Pest megyei Mű- anyagipari Vállalatnál a gyárrészlegek önálló bérgazdálkodása, a Ganz Műszer Művek Árammérő Gyárában, az Ipari Szerelvény- és Gépgyárban a mozgóbérek és prémiumok rugalmas rendszere, a Lenfonó és Szövőipari Vállalatnál a prómiumos időbérben dolgozók arányának növekedése — 19,5 százalékról 28,2-re — azt igazolta, hogy kifejlődőben van az új irányzat, a differenciálás érvényesítése. Igen, de az említett bérügyi intézkedések döntően és elsősorban a munkásokat — tehát a harmadik kategóriába soroltakat — érintették. 1968- ban 800 millió forintot tett ki az országban a bérfejlesztésre fordított összeg, s ennek négyötödét a számítások szerint a harmadik kategória kapta! Sőt, a második és az első kategóriába tartozóknál év közben még azt sem fizették ki sok helyen, amit lehetett volna, s ezért is tűnt ott nagynak az év végi részesedés. A részesedéssel nemcsak az embereknek volt gondja. Gondja volt az — államnak is. A nyereség 63,5 milliárd forintot tett ki, s ez a tervezettnél 13,5 milliárd forinttal volt több. A tervezettnél nagyobb nyereségben nemcsak pozitívumok, hanem negatívumok is rejlenek, bár ennek részletezése most nem feladatunk. Nagyobb állami gond ennél, hogy a teljes bérösz- szeghez viszonyított részesedési alap 8,6 százalékot tett ki a minisztériumi iparvállalatoknál már elérte a 11,3 százalékot, az ipari szövetkezeteknél pedig még magasabb, 15 százalék volt. Azaz: éppen a népgazdasá- gilag kívánatossal ellentétes tendencia érvényesült, a legfontosabb, legnagyobb vállalatoknál kellett volna a részesedésnek a leginkább ösztönzőnek — tehát egyben a legmagasabbnak is — lennie. Különbséget, de hogyan ? A részesedési alap tehát nemcsak üzemen belüli viták forrása, de témája szakemberek, állami irányító szervezetek vitáinak is. Egy valami azonban vitathatatlan: nem szabad, nem lehet föladni azt az elvet — a mutatkozó hibák s a kedvezőtlen hangulat ellenére sem —, hogy a vezető állásúak anyagi érdekeltsége a nyereségnöveléssel közvetlen összefüggésben legyen! A hogyanról azonban nemcsak lehetséges, de szükséges is vitatkozni. A jelenlegi szabályozók hibája — s ezt a gyakorlat kritikája derítette ki —, hogy: nem tesznek különbséget vállalat és vállalat között, azok népgazdasági szerepéhez, fontosságához mérten. (Most csak zárójelbe teszem, mert még visszatérek rá: 1968- ban a Kohó- és Gépipari Minisztérium legnagyobb vállalatainak vezetői hét-nyolc százalékkal kisebb (!) jövedelmet értek el, mint 1967-ben.) A népgazdasági kívánalmak és elvárások csakis abban az esetben érvényesülhetnek, ha a nyereségérdekeltség szektorok és iparágak között eltérő, ha a szó szoros értelmében differenciált elsősorban vállalatok, ágazatok között, s csak másodsorban az emberek között. Mészáros Ottó (A cikk befejező részét szerdai lapunkban közöljük.) HŰTŐHÁZ DUNAKESZIN? A főváros mélyhűtött áruval való jobb ellátása érdekében Dunakeszin ezervagonos hűtőházat akar építeni a Hűtőipari Országos Vállalat. Most készítik elő a tervjavaslatot, amelyet a közeljövőben tárgyal majd a Gazdasági Bizottság. Ha jóváhagyják, még az idén megkezdődik az előkészítés^ s ősszel a tereprendezés. A gépeket, technológiai berendezéseket tőkés importból biztosítják. Erre több cég adott ajánlatot, arról, hogy melyiket fogadják el, később döntenek. Felépülte után 300 embernek ad munkalehetőséget az üzem. Május elsejétől: Szerkesszen velünk helyett Tudósítóverseny Április végével zárul 1000 forintos „Szerkesszen velünk pályázatunk, melyre három hónap alatt nyolcszázhetven levél érkezett, kettőezer-egyszázhuszonhét ötlettel. A siker kötelez. Nem csaphatjuk be az ajtót ötletes olvasóink orra előtt, ötleteikre továbbra is számítunk. Épp ezért „Szerkesszen velünk!” pályázatunk bár befejeződik, de nem szűnik meg, csak átalakul: tudósítóversennyé. Mi újság az életben? Mi újság a megyében? Emberek és események, öröm és bánat, siker és gond, Éles szemű olvasóink, tudósítóink vegyék észre, mi környezetükben, falujukban, városukban, otthonuk táján s munkahelyükön történik-... vagy történni fog. S írják meg tudósító versenyünkre. Nem írásművészeti versenyt hirdetünk: elég csak pár szóban felhívni figyelmünket, tudósítani bennünket: majd mi utánanézünk. Frisseség, gyorsaság, ötletesség: a tudósítóversenyben ez dönt. Dekádonként, tehát tíznaponként, értékeljük a versenyt, s a dekádgyőztes 300 forint jutalomban részesül. Havonta pedig egyszer- (a hó végén) kétszáz forintos vigaszdíjban részesítjük azt a versenyzőnket, ki a hó mindhárom dekádjában küldött be használható tudósítást, de a sors szeszélye nem juttatta dekádgyőzelem- hez. Május elsejével tehát indul a tudósítóverseny. Kedves olvasóink, várjuk leveleiket. Ami a ktsz hírnevének jobban árt Nincs irgalom? „Leninebb Leninnél...”
