Pest Megyei Hírlap, 1969. április (13. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-17 / 86. szám
MM. 1969. ÁPRILIS 17., CSÜTÖRTÖK Tiszán innen — Dunán túl A Magyar Rádió ismét megrendezi a Tiszán innen — Dunán túl című, megyék közötti vetélkedőt, amely szerves része lesz a felszabadulás 25. évfordulója tiszteletére rendezett országos kulturális tervnek. A felkészülés rövidesen megkezdődik. Ezt célozza az az előkészítő ülés is, amelyre április 21-én, hétfőn kerül sor a megyei tanács vb művelődésügyi osztályán. * Árpád utolsó sarjai Tizenhárom éve még élt Találkozás egy öreg „cselessel” A halál oka: Endre László Minap olvastam lapunk hasábjain arról, hogy honfoglaló Árpád vezér utolsó ivadéka KÖNYVESPOLC IIAJDU TIBOR: A magyarországi Tanácsköztársaság A szerző, akit igen elismerően méltattunk előző könyve megjelenésekor — Hajdú Tibor: Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom, Pest megyei Hírlap, 1968. november 17. — most közreadott művével nemcsak megtartja, hanem növeli is történészi rangját.- Ritka teljesítmény: két történelmi sorsforduló szorosan kapcsolódó, mégis más és más megközelítést, földolgozást megkívánó bemutatása. A két könyv — kétszer majd’ ötszáz oldal — azt nyújtja, ami a legjobban hiányzott: a teljes áttekintést, okok és okozatok összekapcsolását, az értékelés napi politikai aktualizálásoktól mentes, tehát történelmi hűségre alapozott formáját. A Tanácsköztársaság előzményeiről s 133 napjáról jó néhány mű meg- ielent, de ilyen mű: nem. Mi különbözteti meg Hájdu Tibor munkáját más szerzőkétől? Elsősorban a tökéletes, tehát hibátlan rendszerező készség, amivel események halmazából kiválasztja a legjellemzőbbeket, a legfontosabbakat, s megépíti azokból a történelmi törvényszerűségek útját, a változások logikájának rendszerét Mi még? A marxista objektivitás következetessége, az a helyes fölfogás, hogy a tényeket nemcsak fölösleges, hanem hibás dolog is fölcserélni a tényekre csupán hivatkozó kommentárral. Hajdú Tibor mindkét könyvében ragaszkodik a maga meghatározta módszerhez. Tényeket közöl, s azok csoportosításával, összefüggéseik megmutatásával, az ellentétek dramaturgiájával kommentál. Ez a módszer segítette abban, hogy elkerülje a sablonokat, a politikai szövegként hangzó, de lényegében semmitmondó általánosságokat, a tényeken erőszakot tevő, utólagos magyarázkodást. A testes mű kilenc fejezete a szó szoros értelmében átfog mindent, ami a 133 napban lé44 órás munkahétre azonnali belépéssel, teljesítménybérben ALKALMAZUNK üvegező, tetőszigetelő, parkettázó, műköves, hidegburkoló, PVC-, gumi-, műanyagburkoló szakmunkásokat, szegecselő asztalosokat Térítés ellenében szállást, napi háromszori étkezést biztosítunk.- Minden héten szabad szombat. Betanított munkásokat is alkalmazunk a fenti szakmákból. Jelentkezés: 25. sz. Állami Építőipari V. DUNAÚJVÁROS, Kenyérgyár u. 1. nyeges és jellemző volt, a katonai kérdésektől a gyárak szocializálásán át egészen a szegényeknek részlettörlesztésre adott tűzhelyekig és bútorokig. Igaz, ez önmagában még lehetne szorgos méh módjára összehordott-gyűjtögetett eseményhalom, amely végül is elborítaná az olvasót, ám a szerző nagyon is tudatosan sorakoztatja föl a tényeket, s vezeti közöttük az olvasót. (Igen jellemző példa erre a Vörös Őrség s az ún. Cserny-különít- mény működésének tárgyalása, amikor a szerző a — kisszámú — túlkapások ismertetését sem kerüli meg, hogy éppen így emelhesse ki a forradalmi diktatúra tisztaságának tagadhatatlan tényét, melyet később az ellenforradalom is csak kiagyalt történetekkel próbált meg kétségbe vonni.) A szerzői tudatosság végül is a politikai tudatosságba torkollik. Oda, hogy semmi szükség jól nevelt gyerekek módjára lelkendezni, s csakis azt észrevenni, amit éppen kedvünk tartja, hanem — a múlt igazi, hű megbecsülésének kötelezettségével —, a teljes ismeret birtokában bátran kimondani az igent, mindannak vállalását, ami a 133 napban történt. Jogosnak tűnhet a kérdés: vajon Hajdú is a napjainkban olyannyira divatos dezilluzio- nizmus művelője? Szó sincs róla, nem és nem. Történész, mégpedig marxista történész, aki nagyon jól tudja, hogy a kozmetika mint történészi munkamódszer, tűrhetetlen. A 133 nap dicső voltát éppen úgy mutatja meg, hogy a nyers valót ábrázolja, s ezért megy eseményszámba könyve, ezért illeti megkülönböztetett hely a történeti munkák könyvespolcán. (Kossuth Könyvkiadó) (m. o.) Pécelen élt. Nos, ami azt illeti szó sincs arról, mintha az utolsó Árpád-házi lett volna a péceli ingatlantulajdonos. Mégha kételkedni merne is az ember a grenoble-i bíróság múlt században jogerőre emelkedett ítéletében, amely évtizedes pereskedés után kimondta, hogy úgy a Croy—Dühlmen hercegi család, mind a Crouy—Chanel grófi család egyformán jogosult a „de la Hongrie” (magyarországi) nemesi előnév, valamint az Árpád-ház négy vörös-fehér pólyával metszett címerének használatára. (E használat képezte a per tárgyát és nem trónigény.) A francia bírák valóban salamoni ítélettel az eléjük tárt és általuk hitelesnek elismert okmányok alapján állapították meg, hogy mindkét família egyenes férfi- ágon Árpádtól származik. A hercegi család egyik tagja, Izabella főhercegnő Budapesten élt és e század harmincas éveiben halt meg, minthogy a „vörös” Ausztriából hozzánk költözött Frigyes Habsburg főherceg felesége volt és egyben Albrecht főherceg anyja. Fiát Gömbös Gyula segítségével akarta királlyá emeltetni, mert — hiszen ítélet mondta ki, hogy — Árpád vére cserge- dez ereiben. A Franciaországban ma is népes grófi család egyik tagja pedig már a múlt század derekán került Magyarországra, méghozzá Szentpétervárról, a mai Leningrádból. Egy Crouy— Chanel-Ós ugyanis a nagy francia forradalom idején Oroszországba menekült és lett belőle cári admirális. Ennek a fia vagy unokája szerzett aztán Pécelen ingatlant és három fiú utóda közül a legfiatalabb, Péter nevű 1956 után disszidált. Fia azonban nem ment vele, a szerelem tartotta vissza, menyasszonya vonakodott külföldre távozni. Árpádnak ez a legfiatalabb késői utóda meglehet, még ma is magyarhonban él. Tanult villanyszerelő-szakmunkás és ha munkáját jól végzi, azzal csak becsületet szerez egykori őseinek. Péter két idősebb fivére közül László festőművész volt, de nem tudta magát adminisztrálni, nem is nagyon ismerték. István, a legidősebb, amikor a harmincas években megismertem, ötven esztendő körüli lehetett, már nyugdíjban élő MÁV-tisztviselő volt. Akkor már nem volt birtokukban a család péceli ingatlana. Szép, hosszú ősz szakállt viselt és sasorrt. Mindenképpen rendkívül rokonszenves ember volt. Évekig ugyanabba a kávéházi asztaltársaságba jártunk és tereferélve sokszor hajnalig elücsörögtünk. Néha valaki szóba hozta királyi származását és célzást tett rá, hogy vele, az Árpád-ház sarjával kellene betölteni az éppen üresedésben levő trónt. — Hagyjatok békén! — tiltakozott ilyenkor. — Én minden trónnál többre becsülöm a kávéházi széket. Biztosabb ülés esik benne. Amiben igaza is volt. Az viszont már vitatható, helyesen cselekedett-e egy hajnalon, amikor valamelyik csapszékben szóba elegyedett a pult előtt álldogáló, búsuló idősebb férfivel. Az illető elpanaszolta, hogy visszaeső zsebtolvajként évekig raboskodott, most szabadult és nem folytathatja mesterségét, mivelhogy megrövidültek az ujjai. Van ugyan egy öreg kollégája, az ért az ujjak megnyújtásához, csakhogy sok pénzt, 20 pengőt kér a műveletért. — Ezen ne piúljon — szólt Árpád fia, Almos unokája és átnyújtott az öreg zsebesnek — királyi gesztus volt-e tőle, döntse el az olvasó — egy 20 pengős bankót. Elmondom még, hogyan halt meg a negyvenes évek elején Árpád péceli származású utóda. Agyszélhűdés érte, amikor a lánya közölte vele, hogy feleségül megy Endre Lászlóhoz. Szívből gyűlölte ugyanis Hitlert és magyarországi vazallusait ... Szokoly Endre Emlékezés dicső napokra r • |; | '1 :|||| , 1 r sás . n 1 <■ » úLl* : íy.'V Ki í ; •• | .:' ű&v.v v < y É M i, | a pl f: í ««'»•«»a m: Az Örkényi általános iskola úttörői figyelemmel kisérik a Tanácsköztársaság 133 napjának eseményeit. Hétről hétre az őrsök színes faliújságon emlékeznek meg 1919 hőseiről és a harcokról. A friss beszámolókat mindig nagy érdeklődéssel olvassák a pajtások. Honismereti konferencia Április 24-én Isaszegen kerül sor a Pest megyei honismereti aktívák II. konferenciájára. A konferencia célja: felkészülés felszabadulásunk negyedszázados évfordulójára. Megnyitó beszédet mond S. Hegedűs László, a • Hazafias Népfront Pest megyei titkára. Ezt követően előbb Benda Káilmán kandidátus, a MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa tart előadást A magyar múlt patrio- tista szemlélete krónikaírásunkban címmel, majd Gecsényi Lajos, a Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa Hazaszeretet és nemzetköziség című előadására kerül sor. Dr. Lakatos Ernő, a Pest megyei Levéltár igazgatója a krónikaírás feladatairól tart előadást és méltatja az idei pályázatra, beküldött műveket. Ezután kerül sor a pályadíjak kiosztására, majd Honismereti munkáért jelvényt kapnak a legjobb aktivisták. A konferencia délutánjának programjában az isaszegi múzeum megtekintése szerepel. Szerkesszen velünk! Árpád-szobor — Ráckevén Ezerforintos „Szerkesszen velünk!" ötletpályázatunkra Kincse József Szigetszentmiklósról küldte a következő, sorsolásra érdemesítő levelet. „Pázmándy Dénes a Mai Nap 1928. február elsejei számában írja, hogy a ráckevei Árpád-szobrot, mint egyik rendkívül értékes műemlék szobrunkat, meglátogatta a Hadtörténeti Múzeum és az akkori ifjúsági szövetség küldöttsége, így remélhető, hogy a nagyon elhanyagolt állapotban levő műkincsünk restaurálása megtörténik államköltségen. Ügy tudom, hogy ebből a valóban igen értékes műkincsből csak kettő vagy három hasonló van az egész országban, és a ráckevei szobornak külön érdekessége: egy időben készült a pusztaszeri Árpád-szoborral. Javaslom, lépjen érintkezésbe a Pest megyei Hírlap szerkesztősége a műemlékvédelem hivatalos szakembereivel, s hasson oda, hogy e szobor restaurálására végre sor kerüljön. Meg vagyok győződve arról, hogy a költségek egy részét szívesen vállalná magára járásunk lakossága...” &ZUT& I. DÉME&Q íba^etb Hőnapoh 11 1kmnn ....... ' w “ ~ k í . Az emeletes bérházban hármasával veszem a lépcsőfokokat és zihálva állok meg a 7. számú ajtónál. Csengetek. Az üveg mögött sötét árnyék jelenik meg. — Jó napot kívánok. Horvátiamét keresem. — Én vagyok, tessék... Ellép a nyílásból, gondosan megfordítja a zárban a kulcsot. A konyhába vezet. Fekete nyelű bottal segíti lépéseit, míg végre helyet talál. Én is leülök. — A szoba miatt? — kérdezi figyelmesen. — Igen. Ősz haját nevetséges kontyba kötötte. Nem a kupáján, mint másoknak, hanem a feje búbján van egy diónagyságú, gömbölyű hajfonat. Fonnyadt ajka olyan, mint a befőttes- üveg celofánja, amikor már ettek az üvegből és a papír összeugrik.-p Hoz ágyneműt? — emeli fel kicsit a botját. — Anélkül kétszázötven. — Nem! Nincs ágyneműm — mondom halkan. Meg sem mozdítja a fejét beszéd közben, csak néz rám, mereven. Mit bámul rajtam? Idegesen a fejemhez kapok, de nem találok semmi gyanúsat. — Jóképű ember maga? — vakkant rám, amíg az arcomon kapargálok. Megfogódzom a konyhaszékben. ,.Szolid hely, aranyos asszony — mondta délben a Béke Étterem felszolgálója —, úgy lakhat, mint otthon.” Na, ezt a pincért, ha innen megszabadulok, agyonütöm. — Jóképű férfi? — ismétli a kérdést Horváthné. Idős asszony, mégis vékony cérnahangon beszél, akár egy kislány. Mit tegyek? Legjobb lesz, ha kinyitom a konyhaajtót, az üveges verandáról talán jön annyi fény, hogy alaposan végignézhet. Vagy villanyt gyújtsak? — Válaszoljon már! — kap belém a hangja, mint a libacsípés. Közelebb lépek, odadugom a fejem. — Nézzen meg! — kiáltok rá. — Nem látom én magát, édes fiam — riyöszörög —, vak vagyok mindkét szememre. — Ja ... úgy ... Az más. De miért érdekli az én fizimiskám? Felugrik, botjával nagyot koppant a lila kőkockán. — Nálam nem lehet randalírozni a szobában! — Nem randalírozok — mondom dühösen. — Mindegyikük ezt mondja, amikor ide jön. Aztán később! ... Kada úr finom ember volt, kérem, és mégis felcsempészett egyszer egy utcai nőszemélyt... Tisztességes asszony vagyok, pedellus volt a megboldogiAt uram negyven évig a gimnáziumban. — De Horváth néni!... En- gém nem is érdekelnek a nők... Ugyan!... Később megnézzük a szobámat. Totyog előttem, kopogtat jobbra-balra. Megmutat mindent. Addigra megtudom, boldogult férje cukros volt, Kanadában élő fia májbajos. Nem kimondottan egészséges család. Az ajtóból még egyszer visszafordul, felemeli botját a homályos fényű, egy szál dróton lógó villanykörte felé. — Nem rendezünk találkát nálam!... Mert, aki fiatal még! — Kifelé! — kiáltanám, de lenyelem haragomat. Magyarázzam neki, hogy himlőhelyes vagyok, lángvörös hajam van és akkora orrom, hogy Cyrano de Bergerac sírva fakadna örömében? Hogy görbék a lábaim, remeg a fejem és két számmal kisebb kalapot hordok, de még így is sokszor elhagyom? Nem lehet! Képes lenne megtapogatni! ★ Két hónapja vagyok özvegy Horváthnénál bejelentve. Fekszem az ágyban, hamutartómat a hasamra téve szívom a mai első cigarettámat. Eszembe jut megismerkedésünk, a rideg fogadtatás. Azóta bizony összebarátkoztunk, bár kedvességünkben nincs kevesebb gyanakvás, mint két macskában, akik a háztető gerincén találkoznak és még nem ismerik egymás igazi szándékát. Lábujjhegyen közlekedem a lakásban és valami furcsa véletlen következtében eddig még pontosan fizettem a lakbért. Rejtély, hogy meddig • • • Reggel rendszerint minden cél nélkül elmegyek hazulról és délután érkezem vissza, mint egy előkelő, keménykalapos, esernyős hivatalnok. A . lépcsőházban ilyenkor találkozom Mócsival, a harangozó- val, aki üdvözlésül áldást oszt a kezével. Mócsi vasárnap is korán kel, elveri a feleségét, utána a gyerekeket, aztán előre siet harangozni. A család a tízes misére megy. Alattam, a földszinten zongoratanárnő lakik. Telt arcú, elegáns külsejű, harmincöt éves asszony. Tekintetében leheletfinom szomorúság bujkál, néha magában beszél. Férjét autóbaleset következtében vesztette el. Egyszer álmodtam róla, azóta kerülöm a nőt. Ma, úgy látszik, szép nap lesz. A kék égen olyanok a felhők, mint a madártej habja. Fodrosak, könnyűek... A reggelizést teljesen kiiktattam a műsorból... Nincs rá pénzem ... Ha kinézek az ablakon, háztetőket látok, részeg kéményeket, roggyant tűzfalakat. Az egyik kéményen bugyros tűzfogó van, s ha fúj a szél, biccent felém, mintha köszönne. — Jó reggelt! Ezt szeretném én is. Még inkább, hogy jó napom is legyen. Két és fél hónapja indultam el hazulról, „neki az életnek”. Most pedig jtt vagyok, az ismeretlen város kopott kis albérleti szobájában, félelmetesen egyedül. Horváthné felkel, hallom, motoz, tapogatózik. Mit csinálhat ilyen korán?... Kicsoszog a kamrába, amely a veranda meghosszabbításaként húzódik a szobám mellett. Az ajtón át jól látom, üvegek között matat. Egy épszemű ember biztonságával nyúl hirtelen vagy tíz üveg közé és leemel egyet. Semmi sem csörömpöl, elereszthetem a lélegzetemet. Hallom, visszamegy a konyhába, ledől az ágyra. Üjra körülölel a csend, gondolataim a múltba hajókáznak. Két és fél hónap!... Egy 500 évig élő teknősbókának röpke pillanat. Nekem nem. Hiába vigasztalom magam. (Folytatjuk)
