Pest Megyei Hírlap, 1969. április (13. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-13 / 83. szám
1969. ÁPRILIS 13., VASA RN AP «lEClBl ZflíHap a Szövetkezetit sem - Sportoló előnyben? Hiba az adminisztrációban Várni, míg leszakad a tető? Interjú igénylőkkel a lakáskérdésről A CEGLÉDI VÁROSI TANÁCSNÁL TÖBB MINT 900 LAKÁSIGÉNYT TARTANAK SZÁMON. E HETI INTERJÚNK CSERNUS KÁROLYNÉ ÜZLETVEZETŐVEL ÉS BÚZÁS IMRE LAKATOSSAL KÉSZÜLT — KÉT IGÉNYLŐVEL A KILENCSZÁZ KÖZÜL. ÚJSÁGÍRÓ: Mióta laknak albérletben ? CSERNUS KÁROLYNÉ: Éppen kilenc éve. De most már nem abban a helyiségben lakunk, amelyben kezdetben, az ugyanis az idők során életveszélyessé, lakhatatlanná vált. Háziasszonyunk egy másik helyiséget ajánlott fel, ami nem életveszélyes ugyan, de nem sokkal jobb, hiszen ezen a.z egy helyiségen kívül semmink nincs, ott főzök, ott mosak- szunk és ott alszunk. Az *ágy mellett áll a gáztűzhely, ami különben szabálytalan, hiszen nem szabadna gázt használni ott, ahol hálóhely is van. De valahogy a főzést is meg kellett oldanunk. ÚJSÁGÍRÓ: Mikor adták be lakásigénylésüket? CSERNUS KÁROLYNÉ: Már régebben adtunk be lakásigénylést, de amikor meghirdették ezelőtt egy évvel a szövetkezeti lakásépítési akciót, azonnal jelentkeztünk, s kérésünket az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója is támogatta. Mindketten élelmiszerboltban dolgozunk, szükségünk lenne a napi idegölő munka után a pihenésre, s reméltük, hogy ha már állami lakást nem kapunk, akkor esetleg a szövetkezetire igényt tarthatunk. ÚJSÁGÍRÓ: Miért nem kapnak állami lakást? CSERNUS KÁROLYNÉ: De legalább szövetkezetit kaptunk volna! De azt sem kaptunk, mert azt mondták, hogy akinek nincs kölyke, annak nem is kell! ÚJSÁGÍRÓ: Ezt így mondták? Ki mondta? CSERNUS KÁROLYNÉ: Mindegy, hogy ki... de így mondták. És én nem tehetek róla, hogy nem lehet gyerekem! Egy éven át hitegettek bennünket a' szövetkezeti lakással, hetenként kétszer, háromszor is elmentünk a férjemmel megnézni, hogyan áll az építkezés, aztán én majdnem mindennap ott voltam a tanácsházán, hogy megtudjam, megszületett-e már a döntés a lakáselosztásról — végül megszületett a döntés, hogy mi nem kaphatunk. De nem tudom, hogy mi miért nem kaphattunk, amikor nem egy olyan esetet tudok, amikor nálunk sokkal kevésbé rászorultak kaptak. Például egy idős házaspár is, akiknek nem messze tőlünk volt szoba- konyhás lakása. Amikor megkérdeztem a lakáshivatalban, miért történt ez így, azt a választ kaptam, hogy a köz- tiszteletben álló személyeket Illeti meg az elsőbbség. ÜJSAGÍRÖ: Ezek szerint továbbra is albérletben fognak lakni? CSERNUS KÁROLYNÉ: Remélem, hogy nem. Idén társasházakció indult. A szövetkezeti lakásra 18 ezer forintot kellett volna befizetni készpénzben és havi kétszáz- hatvan forintot lakbérként és törlesztésként. A társasházban épülő lakáshoz 35 ezer forintot kell készpénzben kifizetnünk és havonként majd több mint hatszáz forintot. A munkahelyemen nagyon rendesek voltak, mert tudják, hogy most pénzre van szükségünk és olyan üzletbe helyeztek, ahol jobban lehet keresni... De így is nagyon nehéz lesz. De valahogy menekülnünk kell már innen. ÚJSÁGÍRÓ: Milyen lakásban laknak? BUZÄS IMRE: Egy háromszor négy és fél méteres manzárd szobában, amelyet háló- és fürdőszoba, valamint konyha céljára egyként használunk. A szobából közvetlenül nyílik a WC, ablak nincs, csak az ajtón lehet szellőztetni, a falakat egyetlen sor téglából rakták, közvetlenül a padlás fagerendáira, ami egyrészt azt jelenti, hogy télen hiába fűtünk, reggelre meghártyásodik a pohárban a víz színe, másrészt a szoba falai nem bírják a födém terhelését — életveszélyessé is nyilvánították. Ez azonban úgy látszik nem jelenti azt, hogy meg is oldják a lakásproblémánkat. ÚJSÁGÍRÓ: Hányán laknak ebben a szobában? BÚZÁS IMRE: Négyen. A feleségemmel és két kisfiámmal. ÚJSÁGÍRÓ: Hogyan kerültek ilyen helyzetbe? BÚZÁS IMRE: 1961-ben házasodtunk össze a feleségemmel. ,Az apósomékkal laktunk egy lakásban, de mivel őket elhelyezték Ceglédről, s a szolgálati lakást át kellett adniuk, nekünk is ki kellett költöznünk. Akkor kaptuk meg ezt a szobát. Három éve lakunk itt. A feleségem felszolgálóként dolgozik, én lakatos vagyok, kettőnk havi keresete alig ha-_ ladja meg a háromezer fo-" rintot. Ennek ellenére, amikor arról volt szó, hogy szövetkezeti lakást kaphatunk, kölcsönöket vettünk fel, tízszázalékos kamatra, hogy ki tudjuk fizetni az induláshoz szükséges összeget. Havi törlesztéssel fizetjük vissza, s ezért az életre négy embernek havi 1500 forint marad — és lakás sincs. Mert a szövetkezeti lakást nem kaptuk meg. Most még az összeszedett pénzből is elköltöttünk egy keveset, mert olyan kopottak voltak a gyerekek ruhái, hogy szégyelltük már. ÚJSÁGÍRÓ: Miért nem Icap- ták meg a szövetkezeti lakást? BÚZÁS IMRE: Ha olyanok kapták volna, akik jobban rászorulnak, akkor egy szót sem szólnék, de például a futballista. akinek volt lakása, vagy egy másik labdarúgó szülei, aki közben még el is ment Ceglédről, bizonyára nincsenek nálunk jobban rászorulva. Aztán a mi ügyünkben egy adminisztrációs hiba is történt. Ugyanis a műszaki osztály 1968-ban nyilvánította életveszélyesnek a szobánkat, a vb szeptemberben határozatot hozott, hogy szeptember végéig ki kell költöznünk és felújításra, bővítésre kerül, a Városgazdálkodási Vállalat viszont nem vállalta a felújítást, mondván, hogy ez olyan pénzbe kerülne, amiért két házat is fel tudnánk építeni. A lakáselosztási bizottság elé viszont úgy került a papírunk, hogy a szoba, amelyben lakunk — felújításra kerül. Mivel felújításra kerül — kérelmünket elutasították, felújítás viszont nem lesz. Végül Kuta- si Sándor osztályvezetőtől ezt a levelet kaptuk: „Értesítem, hogy a Teleki u. 14. sz. alatti lakásra vonatkozóan az építési osztálytól a következő szakvéleményt kaptam: A biztonsági faktorral növelt terhelés hatására a födémgerenda-rendszer a határfeszültségen van... az állandó vízhasználat mind jobban és jobban előidézi, vagyis szilárdságát fokozatosan csökkenti, bekövetkezhet egy olyan állapot, hogy az életveszélyesség ténye bekövetkezik ... a helyiség lakás céljára nem alkalmas. A szakvélemény szerint tehát csak bekövetkezhet az életveszély, de közvetlen életveszélyre nem utal. Ennek ellenére igényét az I. kategóriába soroltuk, s a 306. szám alatt van nyilvántartva. Mivel azonban a lakásügyi hatóság jelenleg nem rendelkezik kiutalható lakással, és belátható időn belül sincs arra remény, hogy lakáshoz tudjuk juttatni, javaslom, hogy saját maga is igyekezzék megoldani lakásproblémáját.” ÚJSÁGÍRÓ: Az induló tár- sasház-akcióban nem tudtak részt venni? BÚZÁS IMRE: Nem, hiszen az éppen a duplája lett volna annak az összegnek, mint amennyit sikerült összegyűjtenünk és kölcsönkérnünk. Hogyan tudnám megoldani a lakásproblémámat? A gyerekekkel albérletbe menni nem lehet, mert sehol nem fogadnak be. Azért a pénzért, ami nekünk van, lakást venni nem lehet... Mit csinálhatunk? Semmit. Pedig már az idegeink is tönkre mennek. A szobában mozdulni sem lehet. Az egyik fiam már első osztályos, a másik jövőre megy iskolába, tanulni itt nem tudnak. Én tavaly érettségiztem, a padláson tanultam, meg a folyosón, az idén beiratkoztam marxista középiskolába, mert szerettem volna egyetemre menni, de kénytelen voltam kimaradni, mert úgyis reménytelen, hogy én itthon tanulni tudjak. Marad a várakozás. De mire? Arra, hogy egyszer a fejünkre szakad a tető? Nádas Péter Emlékezés a trónfosztásra 1849 április 14-én, 120 éve a debreceni nagytemplomban az országgyűlés Kossuth Lajos indítványára egyhangúlag elfogadta a magyar nemzet függetlenségi nyilatkozatát. Az új törvény felsorolta a császári dinasztia Magyarországgal szemben elkövetett igazságtalanságait és az országot szabad, önálló és független európai államnak, a Habsburg-há- zat pedig —, a nemzet nevében trónfosztottnak nyilvánította. Debrecen városának lakossága a nagy eseményt örömmámorban, fáklyás zenével ünnepelte. A felvonulva tüntető nép lelkesedéssel éltette Kossuth Lajost és a köztársaságot. A függetlenségi nyilatkozat eszméi- azonban a politikai és hadihelyzet miatt már tartósan nem győzedelmeskedhettek. A függetlenségükért és szabadságukért küzdő népek harcának letörésére a Szent Szövetség révén összekapcsolt császári és cári túlerő a magyar szabadságtörekvést leverte. SZERDÁN: Bemutató Dánszentmiklóson Nagyszabású szőlőszaporítóanyag bemutatóra kerül sor szerdán délelőtt a dánszent- íniklösi Micsurin Termelőszövetkezetben. Mint ismeretes, ebben a gazdaságban sikeresen alkalmazzák már a szőlőszaporító-anyag előállítás legújabb, hajtatásos módszerét. Az ország leghíresebb borviAz aga sarja — Mohácson Különös vendég járt Mohácson: egy szarajevói építészmérnök, akinek egyik őse a mohácsi török városparancsnok volt. A szarajevói vendég, Musztafa Velagity, elmondotta, hogy a családi hagyomány szerint őse — Véli aga — a török kori mohácsi katonai parancsnok vc&t. Szép palotát és nagy szőlőt mondhatott a magáénak a Duna-parti városiban, és ám mindezt itt kellett hagynia, amikor a keresztény seregek elűzték a törököket. Véli aga és családja ezután DABAS HATÁRÁBAN KAPTUK LENCSEVÉGRE EZT A KÉPET: AZ ŐSZRŐL ITTMARADT KUKORICASZÁRAT TAKARÍTJÁK SZÄNTÄS ELŐTT A SZÖVETKEZET DOLGOZÓI. dékeinek és szőlőtermesztő gazdaságainak szakemberei ismerkednek meg a dánszent-; miklósi módszerrel. A Micsurin Tsz évenként hárommillió szőlőoltványt értékesít, s ennek jelentékeny részét a bemutatásra kerülő új módszerrel állítja elő. Bosznia fővárosában, Szarajevóban telepedett le és leszármazottai ma is ott élnek. Musztafa Velagity fogadalmat tett, hogy felkeresi őseinek lakóhelyét és összegyűjti a még fellelhető emlékeket. így jutott el Mohácsra, ahol dokumentumok bizonyítják, hogy Mohács utolsó török parancsnokát valóban Veit agának hívták és emberséges, bölcs mohamedán hírében állt. HETI KOMMENTAR Negyedév után A hosszúra nyúlt ünnepek utáni rövid, ötnapos hét a belső tájékoztatást szolgáló, aa év első negyedéről számot adó gyorsmérleg elkészítésének jegyében telt el az ipari vállalatoknál. Szükséges és nélkülözhetetlen számvetés ez, még akkor is, ha csak a legfőbb tények megállapítására szorítkozik, hiszen az év első negyede mindig — most'is — a nehélz időszakokhoz sorolódik. Éppen ezért biztató a kép, mely a negyedéves összegezésből kibontakozik, Igaz, januárban — mint hosscú évek óta mindig — csökkent valamelyest a termelés, de a korábbi esztendőkhöz mérten mégis biztonságosabb, kiegyensúlyozottabb volt a kezdés. Nem üres félkészáruraktárak fogadták a munkásokat, nem kellett napokon át vitatkozni és veszekedni, mert egyetlen műhely, ücem, gyár- részleg sem kapta meg a programját, s a legtöbb helyen a készáru-kiszállításoknak is megvolt a fedezete. A gazdaságirányítási rendszer reformjának második esztendeje tehát sok tekintetben már érezhetővé tette az olyannyira óhajtott és akart önállóság pozitívumait, s nem kevésbé azoknak az erőfeszítéseknek áldásos hatását, amelyeket a múlt esztendőben tettek a vállalatok gazdasági helyzetük megszilárdítására. A kedvező tapasztalatok mellett azonban — és természetesen — vannak kedvezőtlenek is. A leglényegesebb: még mindig nem sikerült számottevő haladást elérni a termelékenység növelésében, ahogy a múlt évben, úgy most, az év első három hónapjában is csak igen lassan emelkedett az egy főre jutó termelés, sőt, jó néhány vállalatnál stagnált. A másik fontos tapasztalat: meg mindig rendkívül lassú a vállalatok közötti pénzügyi elszámolás, tucatjával akadtak olyan vállalatok, amelyeknek tíz- és százmilliós követelései voltak partnereivel szemben, ugyanakkor maga fizetési nehézségekkel küzdött, s hitelek fölvételére kényszerült. A harmadik lényeges jellemző: bár a múlt év hasonló időszakához mérten jobb a helyzet, még mindig sok a zökkenő az anyagellátásban — elsősorban a kohászati termékeknél —, s emiatt a vállalatok egy része további készletnövelésre — most van, vegyük meg alapon — kényszerült. A három kiragadott csomópont valóban találkozóhelye a feszültségeknek és ellentmondásoknak, s éppen ezért a további teendők megjelöléseként is fölfogható. A termelékenység növelése döntő láncszem a reform megvalósításában, enélkül tartós, hosszú távra szóló gazdasági eredményeket egyetlen vállalat sem érhet el. A feladat ugyanakkor sokféle ellentmondást is magában hord, a rekonstrukciók, a különböző kapacitásbővítő beruházások átmenetileg rontják a termelékenységi muta- tót, de annál inkább kamatoznak majd később. Mégis, az ellentmondások, s objektív okok ellenére is az ipar- vállalatoknak jóval nagyobb figyelmet kell szentelniük a termelékenység növelésére, arra, hogy fejlesztési terveik elsősorban ezt szorgalmaznák, a meglevő munkahelyek teljesítményének fokozását, s ne újabb, de csak nehezen betölthető munkahelyek létrehozását. Ami pedig a másik két kérdést, az anyagellátást, s a pénzügyi elszámolások helyzetét illeti: az év első három hónapja is azt igr/zolta, amit a múlt esztendő, nevezetesen a meglevő rendelkezések finomításának szükségességét, a rugalmasabb alkalmazás fontosságát, s ezzel a kedvezőtlen tendenciák fokozatos visszaszorítását. Krónikás Várja a kirándulókat a Dunakanyar Igazi kirándulóidőt ígért a Meteorológiai Intézet. Bizonyára örülnek ennek a hímek azok, akik ma a Budapesti Természetbarát, Szövetséggel a vöröskői koszorúzásra mennek. Más kellemes hírt is tudunk mondani a természet barátainak: a BKV különjáratokat indít Szentendrére, a MÁVAUT járatai 8 és 9 óra között Tahiba mennek és több különhajót indít a MAHART Leányfalura. Természetesen nemcsak Vöröskő várja vendégeit, hanem a Dunakanyar, a Börzsöny és a Pilis többi kirándulóhelye is. Felkészültek a nagy „rohamra” a vendéglátóipar dolgozói, szinte minden vendéglőben, étteremben kisegítő személyzet dolgozik. Persze, még az igazi idegen- forgalmi szezon várat magára. A Pest megyei Idegenforgalmi Hivafal április végén nyitja meg valamennyi sátortáborát és a horányi turista szállót. Ugyancsak ekkor nyílnak a főváros: és a vidéki strandok. A kempingek első lakóit ebben az évben először meleg víz várja, és .még egy újdonjság: a szentendrei Papp-sziget I kempingjében meleg ételeket I is árusítanak. Magyar papírpelenkák Néhány nap múlva új terméket szállít a kereskedelemnek a Lábatlani Papírgyár. Magyarországon első ízben megkezdték a papírpelenkák gyártását. Az egyszeri használatra, többféle színben készülő pelenka súlya mindössze 15 gramm. 16—17 rétegből ragasztják ösz- sze, s nedvszívóbb a textilpelenkánál. SZEGED KAKAÓTOLVAJOK A szegedi egyetemi füvész- kertben hazánkban első ízben hozott termést a kakaófa, ami botanikai szenzációnak számít. A három legnagyobb termést dróthálóval vették körül, mégis kettőt ismeretlen tettesek elloptak.