Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-09 / 57. szám
1 1*69. MÁRCIUS 9., VASÄRNAP PJES1 MEGYEI K^Círlap 3 REFORMTAPASZTALATOK A megalapozott fejlesztés feltételei Beszélgetés Ágoston Sándorral, az Útépítőgép Javító és Gyártó Vállalat igazgatójával Ebben az évben kezdte meg működését a Vakok és Csökkentlátók Kosárfonó Htsz-ének egy részlege Vácott. Most tizenhatan dolgoznak a szövetkezetben. vesszőből és műanyag szalagból készítenek papírkosarakat. A kilátásba helyezett új műhely átvétele után tervezik, hogy a várost övező három Járásból mintegy száz embert foglalkoztatnak majd. Bővítik a készítmények választékát is. Cegléd legnagyobb ipari üzeme ma már nemcsak az országban, hanem határainkon túl is ismert útépítő gépiéiről, elsősorban a mozgó aszfaltgyárakról. Lapunk 1967. december 30-1 számában — „Masnik állította mérce’’ címmel — riportot közöltünk arról, hogyan készült fel a vállalat a gazdaságirányítási rendszer reformjára. Most, hogy az első esztendő szöveges mérlege készen van, mód nyílik a tapasztalatok összegezésére. Erről beszélgettünk Ágoston Sándor elvtárssal, a vállalat igazgatójával. — Mostanában mindenütt pénzről — nyereségről — beszélnek. Kezdjük mi Is ezzel. — Vállalatunk a tervezett nyereséghez mérten jelentős túlteljesítést ért el, s éppen ezért a pénzben! nyereségrészesedés is nagyobb lesz, mint volt egy esztendeje. A reform anyagi ösztönző hatását — elsősorban a középirányítói munkakörökben — érezték az emberek, s ugyanakkor éltünk a célprémiumok adta lehetőségekkel is, bérfejlesztésre pedig a béralap 1,8 százalékát fordítottuk. Mindez együttvéve egységes fejlődést biztosított — A termelő árak változása néhány helyen Indokolatlan áremeléshez is vezetett, önöknél változtak-e az árak, s ha igen, milyen irányban? — A párt útmutatását követve megvizsgáltuk, hol tudnánk csökkenteni a termelési költségeket, s ennek hatásaként árainkat. Mi nem emeltünk árakat, viszont — például — tizenöt százalékkal csökkentettük a dömperjavítást, megtartva megrendelőinket, s az árcsökkentéssel együtt javítottuk a minőséget, amit az igazol, hogy garanciális javításra fordított kiadásaink harminc százalékkal mérséklődtek. Olcsóbban és jobban dolgozunk. Sőt, a reform szellemében, bizonyos esetekben még árvisszatérítést is fizettünk megrendelőinknek. — A reform diktálta változások közepette mire tevődött a hangsúly? — A megalapozott műszaki fejlesztésre, elsősorban a gyártmányfejlesztés erősítésére. Igyekeztünk új gyártmányainknál a korszerűséget 1» rszerű szervezettséggel biztosítani, s hogy f'sak egyetlen példát említsek: a Vörös Csillag Traktorgyárának készített hidraulikát úgy vettük gyártásba, hogy a megmunkálási időt kétharmadával csökkentettük. A gyártmányfejlesztés mellett kevesebb erőnk jutott a gyártásfejlesztésre, meg bizonyos értelemben — hiszen az. első „reformév” volt — óvatosak is voltunk. Ebben az évben azonban mindkét területen haladni akarunk, a gyártásfejlesztésben elsősorban a készülékezés bővítésével. — Milyen negatívumokkal voltak kénytelenek szembenéztFEL VÖRÖSÖK, PROLETÁROK..." ELMONDJA DEMETER JANOS... El----------------- elég az hozzá, I — Aztán I hogy megkap----------------- tűk a parancsot, vissza kell vonulni a demarkációs vonalra. Akkor már kezdett felbomlani a rend. Át akartaik minket dobni a szolnoki frontra, de késő volt már, a postások feladták a harcot a románok ellen. Mindenki menekült. Mire hazaértem, már jöttek is a románok. Nálunk éppen csépiéitek a szomszédban, kellett a munkáskéz. Beálltam csépielni, úgy, ahogy voltam, a vöröskatona-ruhám- ban. Fenn álltam az etetőnél, amikor odalovagolt három román. Felfelé nem néztek, de lenn elkapták az egyik komát, akinek katonasipka volt a fején, a gazdát meg fel vitték a padlásra és megpofozták. £íem hasaltam le én! Azt gondoltam, ha ide feljön az egyik, akkor úgy beledobom a dobba, és úgy megdaráltatom, hogy egy darab sem marad belőle. A komát is megpofozták, aztán elmentek. Engem valahogy nem vettek észre. Úgy két óra lehetett, amikor befejeztük a cséplést. Akkor megkérdezte a gazda: „Nem segítenél bevinni a gabonát?” Dehogynem! Mert felesben volt a Schiff Jóska bácsival. Hát még a köpönyegemet is felvettem, úgy mentünk. Amikor a Schiff Jóska bácsi meglátott, csak eitátotta a száját: „Megőrültél, János!? Már ötven embert vittek el az agyagosba és te még így vagy?” Erre lepakoltunik, aztán jöttünk visszafelé a nagyúton. Visszanézek, hát jön ám hat kocsi román. Az egyik lovunk sánta volt. „Üsse Jani bácsi azt a rossz lábú lovat, mert megölnek!” Mentünk is, ahogy csak tudtunk. Csak az volt a szerencsénk, hogy befordultak a románok a szolgabíró udvarára. — Mert azokat, akiket bevittek az agyagbányába, mind egy szálig lelőtték. Csak egy menekült meg, rosszul találta a golyó. A feleségem minden évben egyszer elmegy oda és virágot visz nekik.---------------j kerültem aztán | —Sorra f vén is. M-inden----------------- ki tudta, hogy vöröskatona voltam, azt is tudták, hogy a mi házunkban, ott,' abban a szobában volt a községi pártszervezet irodája, hát be kellett mondanom, amikor vallattak. Akkor, akiket így összeszedtek, áthajtottak a románok Tápiósülybe. Ott volt a tábor, ahol most a tanácsháza áll. Szökni mm lehetett. Három embert kikötöttek szökésért három akácfához, nekünk meg végig kellett nézni, ahogyan verik őket puskatussal. Már nem volt azokon az embereken bőr, már véreztek mindenütt, és még mindig ütötték őket. Aztán otthagyták őket. Augusztus vége volt, szörnyű nagy meleg. Úgy ültek a legyek rajtuk, mint... nem is tudom ... Töklevest •kaptunk, meg répát. Mindenki beteg volt. De aztán jött csak a szép világ, amikor a magyarok vették át a tábort. Volt olyan, hogy egy napra három cső kukoricát kaptunk, de nem ám főtt kukoricát, hanem penészeset ... — Az apámat az az ember jelentette fel, aki párttitkár volt a községben. Hatvanegyszer ütöttek rá a csatos szíi- jal. Később azt mondta: „Na fiam, megkaptam az aranyérmet a hátsó felemre. De egyet sem szóltam!”. A sógoromat is elvitték, őt Ceglédre, mert ő direktóriumi tag volt Monoron. Aztán a legöregebb leánytestvéremet, meg az utá- navaló leánytestvéremet is elvitték, mert az meg az Északi Főműhelyben volt főbizalmi. Őket 'Márianosztrára vitték. Ügy, hogy öten voltunk a családból letartóztatva. Az apám tíz hónapot ült a váci börtönben. Én január végén szabadultam a táborból. A legidősebb nővérem szabadult legelőbb, három hónap után, mert ő a csecsemő-gyerekével volt lefogva. j-------—------: hazaértem, I — Amikor | szegény------------------- anyám küszködött itthon, egyedül. A földet közben kiadta felesbe, mert egyedül nem bírta volna és nem tudta, mi lesz a mi sorsunk. Mentem munkát keresni. Hét hónapig jártam munka nélkül. Mert hiába vettek fel, két hét múlva már el is: bocsátottak, hogy nem vagyok megfelelő politikailag. Akkor ismertem meg a feleségemet is. ö volt a bajban a vigasz. Csakhogy nem akarták hozzám adni. Itt a kocsmában volt egy bál, ott ismerkedtünk meg. Elkértem én mindenkitől, aztán hazakísértem. És járni kezdtem hozzájuk. Azt nem tudtam, hogy pofozzák miattam. Merthogy iparos család volt, az apósom régen a gróf Károlyinak volt a főlovászmestere, gazdag, nagyon rátarti ember. Olyan nagyzási mániában szenvedett. Amikor megkértem Benkő Margit kezét, hát ott előttem pofozták fel. A nővére meg azt kiáltozta: „Hová akarsz menni? Cselédházba?!” Aztán meghalt az öreg, és Margit mégis hozzám jött. Mert csak engem szeretett. — Nehéz élete volt szegénynek mellettem. Nem és nem kaptam munkát. Utoljára egyszer gyalog jöttem haza Pestről, bevágtam a kalapomat a sarokba és azt mondtam, hogy többet én nem megyek. így lettem megint büdös paraszt. Felesbe vállaltam földet, de nagyon nyomorogtunk. Minden vasárnap jelentkeznem kellett a községházán, rendőri felügyelet alatt voltam. De akkor sokan voltak úgy, mint én. 1------m T i i itt falun leg| — Nekünk I alább volt mit------------------- ennünk. De ú gy igaz, ahogy mondom, nem volt olyan nap, hogy öt-hat ember be ne zörgetett volna a portánkra valami munkáért. Becsületes munkásemberek. Itt ment el az út a házunk előtt és ők minden házba bekopogtak. Egyszer azt mondtam egy illetőnek: „Jóbarátom, maga a nyolcadik, aki ma bekopog, pedig még csak délelőtt van!” Megfordult, s anélkül, hogy egy szót is ejtett volna, ment vissza a kapu felé. Erre utána kiáltottam: „Jóember, jöjjön vissza, maga is kap, úgy mint a többi. „Mert néhány falat nélkül el nem engedtük őket. De mintha meg se hallotta volna, csak ment kifelé, meg se fordult, nem is szólt. Ügy ahogy mondom, kicsordultak a szememből a könnyek... N. P. ni, mert nyilván voltak ilyenek. — Voltak és vannak. A gyártmányfejlesztést már említettem, még két dolgot emelek ki. Az első: ha minimális mértékben is, de csökkent — mint országosan — a termelékenységi mutató. A második: a korábbi évek átlagánál jóval nagyobb volt a munkaerőmozgás. Sok esetben egész egyszerűen tisztességtelen ügyeskedéssel vitték el embereinket, egy állami iparvállalat nem - képes olyan „rugalmas” bérezésre, mint egy melléküzem... — A rugalmasság ... csak éppen idézőjel nélkül: miben kötik meg a vállalat, s az ön kezét a felsőbb szervek? — Erre nagyon röviden felelhetek: semmiben. — Miben élvezték ennek előnyét? — Önállóan készítjük terveinket, s ezért például a műit évben nem kívántuk növelni a termelési értéket. Erőt gyűjtöttünk. Ebben az évben mintegy öt százalékkal növeljük termelési értékünket, saját belátásunk, erőnk, fel- készültségünk szerint. Az önállóság jó lehetőséget teremtett arra is, hogy bővítsük külkereskedelmi kapcsolatainkat, rugalmasabban tárj gyalhassunk külföldi partnereinkkel. Ennek következménye, hogy exportértékesítésünk ötmillió forinttal nőtt, s hogy a növekedést nyugati szállítások, illetve kooperá- lás tette ki. Eredménynek tartom azt is, hogy exportunk hozzávetőleg fele-fele arányban szocialista, illetve kapitalista piacra irányul. — Hol éreztek feszültséget, bajt az első — mint ön fogalmazta — reformévben? — Az anyagellátásban éreztünk, s érzünk ma is, elsősorban a kohászati termékeknél. Igen sűrűn képtelen hely-* zetbe jutunk, indokolatlan felárakat követelnek tőlünk, csak nagy tételeket adnak el, s mi fizethetjük a készletlekötést ... Bizonyos intézkedések lecsapódása homlokegyenest ellentmond más intézkedéseknek. Sok még a tisztázatlanság, a készletlekötés pénzügyi következményei nem egy esetben az ártatlant sújtják... — A múlt évben szerzett La- pasztalatok alapján megfogam- zott tervek, elképzelések? Azaz: a vállalati reform hosz- szabb távon? — Mi magunk között úgy fogalmazzuk: aki nem fejleszt, az meghal. Azaz: fejleszteni kívánunk és fejleszteni fogunk. Dolgozik már üzemszervezőnk, akinek tevékenységétől sokat várunik. Előkészítő intézkedéseket tettünk a technológiák alapvető korszerűsítésére, a bátor áttörésre, s megkezdtük annak előzetes kidolgozását, hogyan leszünk képesek — körülbelül öt év alatt — kicserélni a vállalat gépparkját. Nagy teljesítményű, korszerű gépekre van szükségünk, ehhez igazodó technológiákra, gyártásszervezésre. Csakis így maradhatunk meg — legalábbis nyereséggel dolgozva — a hazai és a külföldi piacokon. — A mostani esztendő leglényegesebb teendője? — Többesszámban felelnék: teendői. Mert sok van, sokra —r szó szerint, de jó értelemben — kényszerít a reform. Előkészítő és forgácsoló egységünknél meg kell teremteni az előretartási, azt, hogy novembertől már 1970-re dolgozzanak. Nem akarunk hitelt fölvenni, ehhez viszont január elsején félkész termék kell. Januárban kész terméket akarunk kibocsátani, hogy számlázhassunk; termelési, pénzügyi biztonságra törekszünk. A másik: kooperáló partnereket kerestünk. Az első év legfontosabb tapasztalata az volt, hogy magunk határoztunk, s mi viseljük a következményeket is. Erre gondolva dolgozunk ebben az esztendőben is. Mészáros Ottó A lenini gondolatok nyomában A szédelgők receptjei nem segítenek az ideológiai harcban Lenin: . .akinek eszébe jutna, hogy olyan receptet agyaljon ki a munkások számára, amely az életben előforduló minden esetre előre elkészített megoldásokat tartalmaz, vagy aki azt ígérné, hogy a forradalmi proletariátus politikájában nem lesz semmiféle bonyolult helyzet, az egyszerűen szédelgő volna ...” Az ellenfél ideológusai — hacsak nem leledzenek szellemi vakságban — látják, hogy a szocializmus és a kapitalizmus, a haladó és a reakciós eszmék világméretű harca az utóbbi évtizedekben mind kedvezőtlenebbül alakul számukra. „A marxizmus eszméi meghódították a világot, és oly mértékben változtatták meg azt, hogy ezt előre látni nem is lehetett" — ismeri be 1966-ban egy bonni ideológiai folyóiratbán J. Borion nyugatnémet egyházi férfiú. Egy amerikai ideológus, D. Wilhelm szerint „az emberi elmékért folytatott küzdelem kedvezőtlenül alakul Amerüui számára". Természetes dolog, hogy az ilyen keserűen beismerő vallomások, a való helyzet felismeréséből fakadó reális vélemények sem vezethetik el a nyílt kapitulációhoz őket. Hisz a burzsoázia is jól ismeri az eszmék erejét és hatékonyságát. Arra megtanította őket az elmúlt fél évszázad, hogy a szocializmust megsemmisíteni, előrehaladását meggátolni nem lehet — de azért jól tudják, hogy van még — lehet még — keresnivalójuk. Ez készteti és ösztökéli arra a burzsoáziát, hogy taktikát változtasson, jobban alkalmazkodjék a nemzetközi erőviszonyok realitásához; az ideológiai harcban saját hasznára próbálja fordítani a szocialista világban tapasztalható, a növekedéssel együttjáró belső nehézségeket. Keresi és felhasználja azokat a sebezhető pontokat, amelyek egy olyan nagy és bonyolult történelmi változás során, mint a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet, elkerülhetetlenül jelentkeznek. Tudományos igénnyel fellépő „új” elméleteik békeszerető és liberális frazeológiával leplezik az imperializmus embertelen, agresszív arculatát, világcsendőr szerepet. Nem szidják már útszéli hangon a szocializmust, „csupán” eredményeit vitatják e., mondván, hogy az az általános tudományos és technikai forradalom terméke. Mind több ideológiai igazolást keresnek a szocializmus és a kapitalizmus elkerülhetetlen jövőbeni egyesüléséhez, állítva, hogy egyre inkább csak teoretikus különbségek vannak; a lényeges dolgokban (termelés, elosztás, fogyasztás) mindinkább elmosódik a határ — a jólét egy magas fokán — a két rendszer között. Akárhogy is nézzük, ez az elmélet nem más, mint a kapitalizmus restaurációjának megfogalmazása olyan történelmi időszakiban, amikor a katonai intervenció, a gazdasági blokád, a politikai zsarolás eszközei már hatástalanná váltak, lelepleződtek. Amikor a szocialista világ a békés egymás mellett élés politikájának talaján áll, azt mindinkább érvényesíteni képes az atomháborúra spekuláló ultraradikális imperialista körökkel szemben. Nem Utolsósorban akkor, amikor a szocialista világon belül a /gSazdasägl és kulturális fejlöttéeé adott szín vonalai valamifit ,'és'.r$ffiPW:ktktíy tényezők mijatt. markánsabban körvonalazódnak' azok1'a kmÖnháégek, amelyek kialakítják a szocializmus építésének sajátos — az általános törvényszerűségeken alapuló — nemzeti útját. Ez a helyzet határozza meg az imperializmus mai ideológiai fegyvertárát. Ami a nemzetközi politikát illeti, úgy vélik, minden lehetséges módon erősíteni kell azokat a tendenciákat, amelyek centrifugális irányban hatnak. John Campbell, az amerikai külügyminisztérium volt muntársa, a kormány külpolitikai tanácsának tagja szerint az amerikai külpolitika egyik fő célkitűzésének kell tekinteni a Szovjetunió és a kelet-európai országok elkülönítését, kapcsolataik gyengítését, a velük való gazdasági és kulturális kapcsolatok erősítését. Kurt London, a nemzetközi kérdések professzora, „Kelet-Európa a változások folyamatában(’ című könyv szerkesztője, ezt írja: „Amire a nyugati politikának Kelet- és Közép-Európában a jelenlegi szakaszban szüksége van, nem egyéb, mint a békés bevonás politikája, amely a kulturális csere, a pénzhitelek és azon erők ösztönzésére irányuló diplomáciai manőverek összehangolt kiaknázását célozza, amelyek már az erózió irányában hatnak ebben a térségben." A legvilágosabban talán Sulzberger, az egyik legtekintélyesebb amerikai publicista fogalmaz: „Legfőbb célunk a tömb megbontása. Mindenekelőtt arra törekszünk, hogy a Szovjetunió európai birodalmát részeire bontsuk.” Nemzetközi síkon a nacionalizmus eszményének legkülönbözőbb változatait igyekeznek elhinteni, támogatni. Belpolitikai vonatkozásban ugyanakkor az egymással harcoló, versengő politikai pártok, csoportok rendszerét ajánlják, bízva abban, hogy így alakulhat ki a burzsoázia céljainak megfelelő, a kommunista pártokkal szembenálló csoportosulás. Amolyan belső ellenzék — lásd Csehszlovákia közelmúlt példája —, amely a szocializmus útjáról való letérés, végső soron a burzsoá restauráció valamilyen fajtájának belső bázisa lehet. Első és legfontosabb dolog szerintük az, hogy a kommunista pártot megfosszák vezető szerepétől a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális élet minden területén. A még fellelhető' régi vagy új szocialistaellenes elemeket, mint egészséges szellemű, demokratikus, a nemzeti hagyományokat hordozó, a szellemi életbe friss vérkeringést hozó erőként tüntetik fel, ajánlják és propagálják. A kommunista pártot ezzel szemben reakciósnak, konzervatívnak mondják, • Minderre együtt mondjuk, hogy az imperializmus ideológiai diverziójával szemben rendkívül bonyolult körülmények között folyik a harc. Ezért hasznos idézni Lenint, aki fél évszázaddal ezelőtt is szédelgőnek nevezte azokat, akik esetleg tagadják e harc bonyolultságát. Nem kell tehát tagadni, de lekicsinyíteni sem, eltúlozni, vagy szemérmesen elhallgatni — hanem szembe kell nézni vele. Lenini módon. Ha mégoly bonyolult is a helyzet — vagy fogalmazzuk pontosabban: még bonyolultabbá is próbálják tenni az imperialista ideológusok és propagandisták ködösítő nézeteikkel és jelszavaikkal —, számunkra egyik legfőbb: adjuk meg a pontos értelmét a szavaknak. Hogy a „fejlődés”, az „igazi demokrácia”, a „politikai pluralizmus”, a „nemzeti autonómia”, a „gazdasági, kulturális kapcsolatok”, a „közbeeső Európa”, a „szocializmus új modellje”, az „ipari társadalom”, a „neokapitalizmus” az „új munkásosztály” és más hasonló fogalmak alatt mindenki azt értse, amit azok a valóságban jelentenek. Varga József
