Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-07 / 55. szám

1 nénak. Húsvéti kirándulás Az IBUSZ két különjáratot indít húsvétkor azok részére, akik az ünnepeket kirándulásra kívánják felhasználni. Április 5-én a Dunakanyar­ba. indul az egyik különjárat. Budapesten megtekintik az Aquincumot, Szentendrén vá­rosnézés következik, majd Vi- segrádra mennek, ahol az ebéd után a királyi palota romjait, a Salamon-tornyot és a felleg­várat tekinthetik meg a részt­vevők. Este érnek Esztergom­ba, ahol szállodai szállás várja [ őket. Másnap délelőtt a városi j bazilikát és a kincstárat tekin- j tik meg, délután pedig Dobo- I | gókőre látogatnak el, ahonnan I rövid pihenő után indulnak haza. ' Részvételi díj: 285 forint. A másik különjárat Pécsre indul, április 6-án. Délelőtt városnézéssel töltik az időt a kirándulók, majd felmennek a Mecsekbe. Éjszaka szállás Pé­csett lesz. Másnap reggel Siklósra utaz­nak, ahonnan a vár megtekin­tése után Harkányfürdőre láto­gatnak el és onnan indulnak haza. Részvételi díj: 316 forint. Mindkét kirándulásra a mű­velődési ház irodájában lehet jelentkezni március 15-ig. Továbbra is ügyeljünk a mérgekre! A városi tanács annak ide­jén hírül adta lapunk hasáb­jain, hogy a határban a szárr nyas és szőrmés ragadozóálla­tok irtása céljából mérgezett anyagokat helyez el. Az irtás első szakasza siker­rel zárult, mert két róka és több száz varjú, valamint egyéb szárnyas ragadozó esett áldozatul a mérgeknek. A fokozott figyelemre to­vábbra is szükség van, mert a termelőszövetkezetek erdőgaz­daságának vadásztársasága a Cegléd—Nagykörös—Kecske­mét határig terjedő területen március 21-ig ismét mérgező anyagokat helyez el. A mérgezett anyagra feltűnő szövegű tábla figyelmezteti a lakosságot. Közhírré tesszük, hogy a DÉMASZ Nagykőrösi Üzletigaz­gatósága Nagykőrösön az Abo- nyi úton és a Szabadszállási úton új 20 kW-os vezetéket, va­lamint transzformátorállomáso­kat épített Ezen nagyfeszültsé­gű létesítményeket az Áram­szolgáltató Vállalat 1969 már­cius 10-én feszültség alá helye­zi. Ez időponttól a vezeték érin­tése és megközelítése halálos. ★ A már nyugdí­jasok a gyár egy termékét, a város 600 éves emblémá­jával ellátott do­hányzó kínáló készletet kaptak. Fehérasztal mel­lett jólesett a kí­nált étel, ital. Szőnyi-est Nagykőrösön Igen kedves élményt szalasz­tottak el azok, akiknek szándé­kukban volt elmenni a TIT- előadásra, de valami miatt nem sikerült megvalósítani programjukat. Dániel Kornél festőművész, a zebegényi Szőnyi Múzeum igazgatója tartott előadást Sző­nyi Istvánról. A sok érdekes I személyes vonatkozású emlék I mellett, különösen szép volt az a néhány vetített diafilm, amely Szőnyi István temetésén készült. Szép számú dián jelent meg Szőnyi művészetének színe- java. Kár, hogy a rendezőség nem tudott keskenyfilmvetítőt sze­rezni, mert így lejátszatlan maradt az értékes színes kes­kenyfilm. (Ezt egyébként Rácz József festőtanár kérésére Dániel Kor­nél Nagykőrösön hagyta, és hétfőn a Cifrakert Művészköré­ben láthatják az érdeklődök.) MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Heroin. Egy rejtélyes vasúti gyilkosság háttere. Magyarul beszélő NDK bűnügyi film. Korhatár nélkül megtekint­hető. Kísérőműsor: Trosani ko­lostor. Portrék. Magyar hír­adó. Előadások kezdete: 5 és fél 8 órakor. A Petőfi általános iskola tanulói álarcos bállal zárták le a farsangot. A jelmezversenyben a „Manócska” vitte el a pálmát Foto: Kiss s II P II o ■ R ■ T Kettős győzelem a kosárlabda MNK megyei döntőiben A selejtező mérkőzések után a Monori József Attila Gim­názium tornatermében bonyo­lították le vasárnap a kosár­labda Magyar Népköztársasági Kupa Pest megyei döntő mér­kőzéseit. Mind a női, mind a férfidöntőnek volt körösi rész­vevője. Teljes siker született, a körösi nők és férfiak egyaránt megszerezték a megyei MNK- győzelmet. A döntőbe jutott 3 női csa­pat körmérkőzést vívott, a kö­rösiek így: Nagykőrösnek fütyül a gyorsvonat? Kecskemét város egykori úri fészkében, a Beretvás-féle nagyvendéglőben, az újságírók asztalánál hangzott el ez a Nagykőrösnek szánt gúnyos mondat, hogy „Nagykőrösön csak fütyül a gyorsvonat”. Ez a gúnyos megjegyzés azt jelen­tette, hogy Nagykőrösön csak fütyül és áthalad a gyorsvonat az állomáson anélkül, hogy a nagykőrösi urak arra felszáll­hatnának. Akkor'még, hacsak súlyos indoka nem volt, más nem utazott rajta. Ez a körösi uraknak szánt gúnyos megjegyzés 70—80 esz­tendővel ezelőtt hangzott el. Rég volt. Azóta mi minden tör­ténte A tréfát kitaláló rég meg­halt. A Beretvás-féle nagyven­déglőt is elbontották. Az úri Magyarország is a múlté. Nem az úrikaszinóban hallgatják már az efféle híreket a nagy­kőrösi emberek, hanem a munkába menet és jövet. Pon­tosan azok az emberek hallják, kiket nagyon is érintenek ezek a kérdések. Azok, akiknek nem gyönyörűség az, hogy a gyors­vonat minél nagyobb sebesség­gel haladjon a pálya kezdő­pontjától a végpontja felé és vissza. Nem gyönyörűség ne­kik, hogy az városuk állomá­sán milyen impozánsan gördül át, hanem utazni is akarnak rajta. Mi váltotta ki ezeket a gon­dolatokat, kérdezhetné vala­ki? Az utazó ember minden új menetrend megjelenését izga­lommal várja, hogy miféle kellemetlent tartalmaz az ő szempontjából. Nem szűntet-e meg csatlakozásokat, nem tol-e el indulási és érkezési időket, nem tartalmaz-e olyat, hogy nem áll meg a vonat. Ezek nemcsak egyeseket, de az emberek sokaságát érintő kérdések, mert a vasút töme­geket szállító üzem. Az váltott most ki izgalmat, hogy este 19 óra után a Buda­pest felől Nagykörösre érkező gyorsvonat nem áll meg a nagykőrösi állomáson. Nem vészes ügy, mondhatja az ér­dektelen ember. Van már elég autóbusz, autó és van autó­stopp is. Valóban igaz. Nem érinti azokat, akiknek szolgálati gépkocsi áll a ren­delkezésükre, gépkocsijuk van, vagy nekik az autóbusz a meg­felelőbb jármű. Meg kell je­gyezni, hogy nagyobb távol­ságra nemcsak Budapest irá­nyába utaznak emberek. Városunkban néhány ezer ember kivételével, mindenki vonattal utazik, ha nagyobb utat kell mennie, még inkább a vonatot veszi igénybe. Az új menetrend életbelépése után, aki Budapestről jön a gyorsvonaton, az vagy Ceglé­den száll le, és úgy utazik Nagykőrösre, ahogyan tud, vagy Kecskemétig megy to­vább, és onnan jön vissza, amivel tud, Aki Szeged felé akar utazni, annak Kecske­métre kell átutazni, és ott szállhat vonatra. Nagykőrösről Ceglédre járó dolgozók vagy autóbusszal jönnek, vagy a nem sok híján 23 órakor érke­ző személyvonattal. A nagykő­rösi embertől ez a megoldás vagy több időt, vagy több pénzt vesz el. Felvetődik a kérdés, hogy a MÁV-nak mennyi előnyt je­lent, ha a Duna—Tisza köz négy nagy városa közül egyben nem állítja meg a gyorsvona­tot? Cegléden, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán megáll. A három város (Cegléd, Nagykő­rös, Kecskemét) 15—15 Kilo­méterre van egymástól, mely a régi nagy magyar mérföld­del egyenlő. Talán éppen ez az ok, hogy sűrűn kell fékezni és megállni? Nagykőrös az ország egyik ' jelentékeny helye. 600 éve már város, 45 ezer holdas ha­tára van, 26 ezer lakossal, gyönyörű új állomásépülettel, korszerű pályaudvarral, nagy üzemekkel. Csak egy nagy baj van, hogy itt csak „fütyül a gyorsvonat”. Nagy a valószí­nűsége, hogy akik a menetren­det összeállították, nem néz­ték ezeket az adatokat, pedig ezeket kell elsősorban nézni. Szinte bizonyos, hogy Vác ese­tében ilyen kérdés soha nem merült fel. öí- vagy tízperces menetidő-csökkentés nem or­szágos ügy, de a nagykőrösi népnek lényeges, hogy alkal­mas vonattal haza tudjon jön­ni, vagy el tudjon utazni. Mi­lyen jól volna., ha a jövőben nem kellene feljajdulni amiatt, hogy újból készül számára va­lami káros dolog. Álljon tehát meg az esti gyorsvonat akkor is, ha, az Budapestről Szeged felé tart. Dr. Balanyi Béla Nagykőrösi Arany János Gimnázium—Váci Közgazdasá­gi Szakközépiskola 30:21 (19:9). A nagyobb lendülettel ját­szó, gyors indításokkal „ope­ráló” körösi lányok Szarvas, Páhán és Kovács vezérletével biztosan győztek. Kosárdobók: Takács (7), Páhán, Kovács és Szarvas (6—6), Szekfű E. (3), Bűz (2); Kollár É., Kollár Zs„ Kopa és Vajtai nem volt ered­ményes. . Nagykőrösi Gimnázium—Gö- ' döliői EAC 55:54 (22:32). , A GEAC már 15 ponttal is i vezetett. Az első félidő végén a körösi csapat áttért az egész pályás letámadásra, fokozato­san ledolgozta hátrányát, a végén még ötpontos vezetést ij szerzett, de a végén az egye­temisták a 31. pontot elért Lu­kács nevű középjátékosukkal szépítettek. Kollár Éva ered­ményes betörései, Páhán irá­nyítása. Takács és a többiek jó játéka végül is meghozta a nagy sikert. A körösi csapatot Páhán (17), Takács (16), Kol­lár E. (13), Kovács (7), Kopa (2), Kollár Zs., Vajtai, Bűz, Szekfű E. és Szarvas alkották. A férfiaknál az Esze Tamás SE (Vác) katonai behívások miatt nem jelent meg, s így a jelenlevő két csapat mérkőzé­se már meg is hozta a sorren­det. Nagykőrösi Gimnázium SK— Váci Gépipari Szakközépisko­la 92:4* (41:22). Nagykőröst Zsókai (31), Áb­rahám T. (22), Marosfi (20), Barna (11), Farkas és Szíkfű B. (4—4) Csendes, Járvás kép­viselte. A fiúk igen' jól ját- i szottak. magassági és erőfölé­nyüket kihasználva ilyen arányban is megérdemelten nyertek. A jól játszó csapat­ból is kimagaslott Zsákai, Ab- rahám Tibor, Marosfi, vala­mint az újonc Barna játéka. (sulyok) BÚCSÚ ÉS TALÁLKOZÁS A faárugyár KlSZ-szerveze- tének kezdemé­nyezésére először rendeztek nyug­díjas találkozót az üzemben. Ez a ta­lálkozó búcsú és viszontlátás volt, mivel itt látták vendégül a már nyugdíjasokat és itt búcsúztatták az idén nyugdíjba menőket. ★ Az idén nyug­díjba menők sze­mélyenként 500 forint jutalmat kaptak, amit Búz László, a vállalat igazgatója adott át — képünkön Briglovits Antal­I .4 színházteremben: Holnap - vasárnap A kecskeméti Katona Jó­zsef Színház 4. bérleti előadá­sában bemutatja Végh Antal: Holnap-vasárnap című drámá­ját a művelődési ház színház- termében. Az előadást vasárnap este fél 8 órakor kezdik. A XIII. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 19G9. MÁRCIUS 7., PÉNTEK A nőnapi megemlékezéssel kezdődnek a Tanácsköztársaság jubileumi ünnepségei A Magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltásának 50 éves év- fordulójáras mint szerte az or­szágban, városunkban is ké­szülnek. Az első ünnepség a központi nőnapi nagygyűléssel kezdődik. Szombat délután 5 órakor gyűlnek össze a város lá­nyai, asszonyai a művelő­dési otthon tanácstermé­ben, hogy meghallgassák Hegedűs Lászlónak, a városi pártbizott­ság osztályvezetőjének ünnepi köszöntőjét Az ünnepi beszédet kultúr­műsor követi, amit a Kossuth Általános Iskola úttörőcsapa­ta nyújt a vendégeknek. A Tanácsköztársaság 50 éves jubileumán, március 21-én délelőtt 10 órakor ko- szorúzási ünnepséggel kezdő­dik a megemlékezés. A teme­tőben nyugvó Mészáros János, a vörösőrség egykori parancs­noka sírjánál róják le kegyele­tüket a város intézményeinek képviselői. Délelőtt 11 órakor a városi tanács bejárata előtt a Mészá­ros János-emlékműnél teszik le az új KISZ-tagok az esküt. Emlékbeszédet Káló József, a KISZ városi bizottságának titkára mond. Délután 5 órakor a műve­lődési ház színháztermé­ben kerül sor a nagygyű­lésre. Megnyitó beszédet Takács Jenő, a városi pártbizottság titkára mondja, majd az ünne­pi szónok Szűcs Zoltán, a vá­rosi tanács elnöke lesz. A be­szédet kultúrműsor követi. Az ünnepségsorozat április 4-én folytatódik, amikor talál­kozó színhelye lesz Nagykőrös. Az egykori 6. vörös hadosztály és a Nagykőrösön alakult 31. vörös gyalogezred még élő volt harcosai találkoznak egymás­sal Nagykőrösön, mint ötven évvel ezelőtt, amikor vöröska­tonaként itt teljesítettek szol­gálatot. Tanfolyamok a KlOSZ-ban A KIOSZ városi helyiségé­ben ismét megindítják a mes­tervizsgára készülők tanfolya­mát. Ács és kőműves kivéte­lével valamennyi szakmában előkészítik a mestervizsgára készülőket. E tanfolyamokkal egy idő­ben szabászati ismeretekre is oktatják az e szakma iránt ér­deklődőket. ELSŐ A MANÓCSKA

Next

/
Oldalképek
Tartalom