Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-01 / 50. szám
ti rsar Mimi &ürltm 1969. MÁRCIUS 1., SZOMBAT HONFOGLALÓK Január tizennyolcadikén, szombaton este, esett az eső. Már két napja esett. A tévéhíradó második kiadását nézték, amikor furcsa robajt hallottak. — Rádől a fejünkre ez az ól... — mondta Kalmárné. — Ugyan, miket beszélsz! — mondta Kalmár. — Csak nézd meg! Kalmár Sándor felállt, kabátot terített a hátára és kilépett az udvarra. A házacska egyik fala valóban kidőlt. És alighogy Kalmár visszament, kidőlt a másik fal is, majd repedezni kezdett a fejük fölött a mennyezet. Azóta a vályogviskónak azt a részét, amelyet ők konyhának használtak, de eredetileg fészernek szolgált, lebontották. Felépíteni nem lehetett, mert maradék falaival még azt a kis, háromszor négy méteres szobát is veszélyeztette, amelyben hárman laknak. Egy éve laknak itt, albérletben. „... az épület fala az esőzések miatt bedőlt, a tető meghajlott, sem aládúcolni, sem megjavítani nem lehet. Lakás céljára nem használható. A községi tanácsnak szabadren- delkezésü vagy tanácsi, állami lakása nincs, így még szükséglakást sem tudunk részére biztosítani.” Halásztelek, 1969. január 22.” Kalmár Sándor és felesége fiatal emberek, fiatal házasok. Kalmár Sándor pesterzsébeti, a felesége kőbányai munkáscsaládból származik. Mindketten munkások. Kalmár géplakatos, a felesége postázó. Budapesten dolgoznak. 1967- ben adták be lakásigénylésüket a pesterzsébeti tanácshoz, de amikor Kalmár az idézett községi tanácsi okmánnyal a kezében megérkezett szülőhelye tanácsának lakásosztályára, csodálkozva néztek rá: „Hát, elvtárs! — mondták. — Csak most vesszük elő az 1963-ban beadott lakáskérelmeket!” Hogyan fognak lakáshoz jutni? Mikor? összes ker-esetük 2Ö00 Ft. Az albérleti díj összege: 480 Ft, — a vályogviskóért, amelynek most már csak egy helyisége van; ha vizes, rogyadozó, életveszélyes falait egyáltalán helyiségnek lehet nevezni. A férfi két napon át járta a községet, de albérletet nem talált, az vagy olyan drága volt (600—700 Ft), amit nem tudtak vállalni, vagy a főbérlő nem akarta vállalni őket a gyerekkel. Tehát maradtak. Az udvarban az övékén kívül még egy hosszú, betonból készült épület is áll, három albérleti „lakással”. Albérlők élnek a „nagy házban” is, számszerűit két család. Az albérleti kolónia tulajdonosa szintén munkás. Agyvérzése volt, leszázalékolták. Nyugdíja 1150 Ft. Egyedül él. Mellékkereset albérlőtartásból. A melléképületet azért építette, hogy legyen a nyugdíjához „valami” kiegészítése. Szobája majdnem üres, ruhája rongyos. Kérdésemre azt válaszolja, hogy az albérlők, családonként 300 Ft-ot fizetnek. — Mennyit fizetnek az albérletért? — kérdezem Kovács Imrénét. — Négyszáz forintot — mondja. Kovácséké a beton mellék- épület középső lakása. Két helyiségből áll. A körülbelül kétszer kétméteres konyhából és a háromszor négyméteres, vagy tán még kisebb szobából. Kovácséknak négy gyermekük van. Férje a csepeli Szabad-kikötőben dokkmunkás. — Maga nem dolgozik... — mondom az asszonynak. — Én a csepeli fémműben vagyok segédmunkás ... — És mit csinál a négy gyerekkel ? — Úgy oldottuk meg, hogy én egy műszakban dolgozom, állandó éjjeles vagyok, a férjem pedig két műszakban, de ő nem éjszakázik. — És mikor alszik? — Ha két nap nem alszom, akkor bizony úgy megyek be, Inintha agyonvertek volna.,. Krumplit pucol, lábasban húst süt. Kiderül, hogy ma sem aludt, mosnia kellett, tehát órát lesz talpon egyhuzamban. Mindezt halkan és indulat nélkül mondja. Két éve költöztek Budapestre Köröstetétlenről, lakásuk ott sem volt, rokonoknál laktak. Csepelen az anyó- sáéknál laktak, de el kellett jönniük, összkeresetük a családi pótlékkal együtt négyezer forint Hatan vannak rá. előreláthatólag negyvennyolc házba. Halásztelek 1950-ig nem létezett. Mint Herminamajor, Tökölhöz tartozott, azonban az 1946-ban kezdődő parcellázásokkal, gyorsan községgé duzzadt. Jelenleg 4827 lakója van. Ebből 1200 az albérlők száma, akik Kalmárokhoz és Kovácsékhoz hasonló körülmények között élnek. A ki- és bejelentkezést k száma a téli hónapokban naponta 5—6, a nyári hónapokban 15—20. Ez azt jelenti, hogy éves átlagban több, mint másfélezren települnek le, illetve hagyják el a községet. A bejelentkezések száma azonban mindig nagyobb. 1967- ben 1009 fő, 1968-ban valamennyit csökkent, 900 fő körül mozgott. A község dolgozó lakosságának 95 százaléka ipari munkás, a fennmaradó 5 százalék pedig részben mezőgazdaságból, részben albérlők tartásából, él. Magán-kiskereskedő, értelmiségi foglalkozású lakos alig akad. Budapest üzemeinek munkásai élnek itt. Hogyan?! Szakács Lászlóné a Csepel Vas- és Fémművekben betanított munkás. A férjétől kü- lönváltan él, tizenkilenc éves fiával, aki most katona. Vasfűrészgépen dolgozik. Keresete 1600 Ft. Nagy lakása van: szoba-konyha, sőt még egy előszoba és egy kamra is. Ha leszerel és megnősül a fia, akkor két részre választják. Ügy szűkebben lesznek, de meglesznek valahogy. — Az lenne jó, ha havi kétszáz-háromszáz forint törlesztéssel tudnánk lakást kapni. De ilyen tudom, hogy nincs. Előre, nagyobb összeget én lefizetni nem tudok. Miből? Beteg. Reumás. Néha alig tudja mozdítani a karját, pedig az nagy baj, normára dolgoznak. Az orvos fürdőbe utalta. De nem jár. Szégyell odamenni, mert mások öthat forintot fizetnek a masz- szőrnek. Most pedig arra is szükség van. Bár a fia mindig azt írja a katonaságtól, hogy nincs szüksége pénzre, ő mindig küld. Nem akarja, hogy a fiúnak hiánya legyen valamiben. Szakács Lászlóné a Diófa sori barakk lakója. Tizenhárom család él itt. 1956-ban a katonák kivonultak belőle, de azonnal beköltöztek a honfoglalók. Ök mondják így: „honfoglalók vagyunk”. Akkor mindenki annyit választott le magának a közös hálótermekből, amennyit akart: deszkával, vályoggal, kinek mire futotta. Minden szó £t- hallatszik, minden vizes, a helyiségek kifűthetetlenek. A barakklakók között gyakoriak a veszekedések, verekedések, a pereskedések. Halásztelekre kék busz jár. Csúcsidőben, műszakváltáskor lehunyt szemű férfiak és nők utaznak. Aki áll, az is alszik. Zsúfoltak a buszok, nem eshet el senki, még ha valóban alszik, akkor sem. Az asszonyok tömött szatyrokat cipelnek. Halászteleknek egyetlen nagyobb élelmiszerboltja, egy iparcikkboltja, egy húsboltja van. A vendéglátóipar élelmesebb; úgy látszik, alkohollal szolgálni kifizetődőbb, mint kenyérrel. Két presszó, két italbolt és egy kisvendéglő. A tejért viszont sorba kell állni. És mindenért. Az asszonyok, akik dolgoznak, Csepelről cipelik a szatyrokat Az általános iskolában egy tanteremre 65 tanuló jut. Nincs tornaterem, nincs napközi otthon Az ásott és fúrt kutak vize kolibacilussal fertőzött. Tavaly a fertőzés miatt 52 beteget szállítottak vérhassal kór1960-ban Halásztelken még nem volt rendőr, a házakban csak petróleumlámpa égett, vagy szabálytalanul kötötték be a villanyt, nem volt utcai világítás. Sok embert leütöttek. A községi tanács saját erőből villanyhálózatot épített ki, de annyi pénz nem áll rendelkezésükre, hogy már most mindenütt biztosítani tudják a villanyt. A községet bekapcsolták a fővárosi vízvezeték-hálózatba, eddig 12 km-es ivóvíz-hálózat készült el és 150 lakásba bekötötték már, de a főváros csak korlátozott számú bekötést engedélyez a vízhiány miatt, s ezért a kolifertőzött fúrt és ásott kutak tovább fertőznek. Nyolcmillió forintos beruházással iskola épül. Jövőre a tervek szerint elkészül, de ... Ez az egyetlen eset, amikor nincs: de! A halásztelki utcákat szép kerítések szegélyezik, a csalá- diház-építkezések rendben folytak, a község áttekinthető; szabályosan épült. Szépek az összkomfortos családi házak is, s a községben sétálóknak, akik ismerik a község vezetőinek erőfeszítéseit is, az a benyomásuk támad, hogy szép és rendezett munkáselőváros alakulhatna itt ki, de ugyanakkor a statisztikai adatok ezzel ellenkező, súlyos veszélyre figyelmeztetnek. A 100 lakásra jutó lakosok száma országosan 316, Pest megyében átlagosan 338, a nagyon sűrűn lakott Gyál községben 447, Halásztelken a 100 lakásra jutó lakosok száma 491. És ha nem történik valami, ez a szám tovább fog emelkedni. * • Nádas Péter TARCAL Újabb palackok a „bornvúzeumbsn Üjabb 500 palackkal gyarapodott a Szőlészeti Kutató Intézet tarcali telepén az egykori Rákóczi-pincében berendezett, borgyűjtemény, s ezzel az ott őrzött palackok száma meghaladja a tízezret. Az 1700-as években készült pincében 10 évvel ezelőtt berendezett „bormúzeum” gyűjteménye tudományos jelentőségű. A borok rendszeres vizsgálata szolgáltat adatot arról, milyen kémiai és fizikai változásokon megy keresztül a tokaji bor hosszabb tárolás után. Direktóriumi emlékmű a Pokol-szigeten A Hazafias Népfront Vác városi bizottsága a napokban tartotta ülését,, amelyen többek között megtárgyalták a városi tanáccsal közösen rendezendő tavaszi ünnepségek részletes tervét. A legközelebbi dátum: március 8, a nemzetközi nőnap. Ekkor, a hagyományoknak megfelelően, városi ünnepségen köszöntik a váci asszonyokat és lányokat. Elkészült a Magyar Tanácsköztársaság, a proletárdiktatúra 50. évfordulójának tavaszi programja is. Az üzemi és iskolai ünnepségeken kívül Vác város március 18-án avatja fel a Tanácsköztársaságot megörökítő direktóriumi emlékművét, amelyet a Pokolszigeten állítanak fel. Ezt követően március 20-án emléktáblákat avatnak, azokban az utcákban, amelyeket a váci direktórium tagjairól neveztek el. OROSZLANSORS Nem keresett „cikk” az oroszlán Magyarországon — állapították - meg csalódottan a mecseki állatkert vezetői, akik hónapokon át próbáltak eladni egy „létszám feletti” oroszlánt. Mindössze háromezer forintot kértek érte, ami igazán alkalmi ár az állatok királyáért. A rendelkezés szerint bárkinek lehet „házi” oroszlánja hazánkban, ha vadállattartási engedélyt szerez a Belügyminisztériumtól, s megfelelő erősségű rácsos ketreccel és az állat tartásához elegendő pénzzel rendelkezik. Nem csoda, hogy nem tolongtak a vevők, hiszen drága mulatság az oroszlán táplálása — naponta hét kilogramm húst' fogyaszt el. A mecseki állatkertnek nem volt hát választása: más állatkert nem tartott igényt rá, cirkuszi produkciókhoz viszont öreg volt már, ezért agyonlőtték. — Sikeresen befejeződött a metróalagút fúrása a Duna alatt. A második fúrópajzs is a budai partfal alá ért. 1000 termék hat országból A Vegyianyagkereskedelmi Vállalat és a KONSUMEX Külkereskedelmi Vállalat importáru kiállítást rendez Budapesten. A megnyílt árutárlat a „Széles választék jobb ellátás” címet viseli. A bemutatón mintegy ezer cikk szerepel, amelyet hat szocialista államból vásároltak. Az illetékesek elmondották, hogy a választék bővítésére évente mintegy 250 millió forint értékű kozmetikai cikk, háztartás-vegyipari termék és úgynevezett norinbergi áru kerül az országba. Kiérdemelték a szocialista elmet A gombai Üj Élet Tsz baromfitelepén hosszú évek óta dolgozik egy 15 tagú asz- szonybrigád. összetartoznak, együtt vannak a bajban, együtt örülnek az eredményeknek. Ezek pedig országosan is figyelemre méltóak, mert egy kilő pecsenye csibehús előállításához 2,6 kiló takarmányt használnak fel, egy tojás előállításához pedig 16,5 delta takarmányt. Néhány évvel ezelőtt kezdetleges körülmények között dolgoztak még, -jelenleg azonban modern önetetők és itatok könnyítik meg a munkájukat. Az asszonyok az elmúlt két évben a szocialista brigád címért dolgoztak. Most elérték. A közelmúltban ünnepi brigádértekezletre jöttek össze, ahol a termelőszövetkezet vezetői ismertették eredményeiket és megkapták a szocialista címet. A tsz vezetősége öt-ötezer forint célprémiumot tűzött ki ebben az évben a brigád részére, ha a tervezett értékesítés árbevételét százegy százalékra ^teljesítik és ha rrfég egy százatokkal csökkentik a takarmány felhasználását. Ezt a brigád minden tagja vállalta és szerződést kötött a tsz vezetőségével. Olajtűz a tengeren Santa Barbara (Kalifornia) vidékén egy tenger alatti olajkút állványzatán robbanás következtében tűz ütött ki. A kiömlő olaj több ezer négyzetkilométer vízterületet szeny- nyezett be. ■901 KÉT CUKORRAL Az irodában reggel mindig porszag van. A sok papír, a redőnyös szekrények halmaza, a kopott íróasztalok fújják, lehelik ezt a szagot, nem lehet menekülni előle, csak az segít, ha sarkig kitárják az ablakokat, de akkor meg megfagynak. Így morcán ülnek le az asztalok mellé, alig szólnak valamit, s a csöndet csak az oldja fel, amikor kilenc óra felé Judit megfőzi a kávét, elpepecsel vele, mirja, míg szörcsögve kifolyik, csészékbe töltögeti, körbehordja, s egyetlen alkalommal sem felejti el megkérdezni, hány cukorral... Hét ember a szobába összezárva, mint a ketrecbe zárt vadak, s úgy hörrenxenek, mint a vadak, amikor etetni iönnek őket. Mindig ingadozik a hangulat, soha nem tudnak egy-két napnál tovább békességben meglenni. Valaki mindig eszi a másikat, s persze, a többi jóétvágyat kíván hozzá, vagy éppen fordítva: tiltakozik. Kivéve Juditot. ö kivüláll mindezen, a maga ötvenhárom évével és vénlányságával olyan, mint megközelíthetetlen szírt. Ezért is csodálkoztak, amikor szerda reggel elmaradt a szokásos szertartás. Nem húzta ki íróasztala kávés-fiókját, nem kezdett el zörögni a kávészacskóval, csörögni a kanalakkal, nem ment ki vízért... Fél tízkor Dóczi nem állhatta tovább, megkérdezte: — Judit, kedves, ha nem veszi zaklatásnak, nem főz kávét? A nó, aki szaporán verte az írógépet, s beletemetkezett a lepedönyi anyagfelhasználási kimutatások összesítésébe, riadtan kapta föl tekintetét a papírokról: — Igen, igen — mondta zavartan, mint akit rajtakaptak valami tilos dolgon —, s olyan lendülettel állt föl az írógép alacsony asztala mellől, hogy beverte a térdét, s felszisszent. Dóczi, aki a maga bűnének érezte a fájdalmat, hamar fölugrott, s készséges- kedni kezdett: — Nem ütötte meg nagyon magát? Ó, ó, miért is nem vártam ... hiszen nem olyan sürgős ... Judit fájdalmas, de hálás mosollyal nézett Dóczira. Sajgóit a térde, pont azt a részt ütötte meg, ahol a legérzékenyebb, amitől úgy érzi az ember, hogy menten összecsuklik. Szájaszélét beharapva készítette el a kávét, bedugta a konnektorba a főző dugóját, s visszaült az asztal mellé, hogy tovább üsse a gépet. Dóczi azonban, aki a kávé meg- főltéig már láthatóan nem akart dolgozni, jó hangosan, tehát az egész szobának szólóan azt kérdezte: — Hallották a kollégák, hogy állítólag gyermeküdülőt épít a vállalat? Természetesen a nyereség terhére. Hát nem mondom, nigye, szükséges dolog ez, de hát őszintén szólva igazságos? En például ugye fölneveltem úgy a három porontyomat, hogy eszembe sem jutott ahhoz a vállalat segítségét kérni... És akinek nincs is gyereke? Miért rövidüljön? Persze, a kollektivitás... Kelernenne, aki két gyermek mamája volt, epésen odaszólt: — Majd a fejesek gyerekei élvezik... a főosztály- vezetőké, meg a többieké ... gondolja, hogy ide, az anyagosztályra rohangálnak majd a családi beutalókkal? Hiszen még rendes felnőtt beutalót sem adnak! Most már erről beszélgetett mindenki, ki-ki hozzátéve, amit gondolt, meg azt is, amit nem gondolt, csak éppen, hogy ő is mondjon valamit. Judit már tartotta a jénait a főző alá, a szobát a kávé kellemes illata töltötte meg, elnyomva végre-valahára a porszagot. Míg a csészékbe töltögette, kínos gonddal hétfelé osztva a hat adagot, mely kicsurgott az Unipressböl, tekintete Baloghné lábán pihent, a drága bőrcsizmát nézte, ilyenre fájt az ő foga is, nagyon régen, de most már... most már nem lesz belőle semmi. Most már másra kell gyűjteni. Erezte, hogy kiszárad a torka, hogy a szíve körül hideg dermedés kezd gyűrűzni, s terjed tovább, szét a mellkasában, mintha jeget raktak volna rá. Igen, tegnap este az orvos. Ügy jött, mint máskor, mint hét esztendeje minden második este, letette a kabátját, tagadó- lag intett, ne fárassza magát, nem iszik kávét, bement a mamához... Fölemelte a tálcát, s Dóczinál kezdte, hiszen ha férfi is, ő a csoportvezető, ennyi megkülönböztetésért még a nők sem szólhatnak. Dóczi levette a csészéjét, s Judit tovább indult, ám a férfi csúfondáros hangja megállította: — Ejnye, Judit, kedves, nem ismerek magára! Elfelejti reggel megkezdeni a szertartást, most meg azt sem kérdi, hogy hány cukorral? Csak nem szerelmes? Dóczira nem tudott haragudni, ha más mondja ezt, megsértődik, de most csak hallgatott, s furcsán elfúló hangon kérdezte: — Igen... hány cukorral kéri Dóczi kartárs? Dóczi fölnevetett: — Kettővel, mint kilenc éve mindig! No, szerelmes? Judit érezte, hogy nem kellene, hogy nem szabad, de már elborította mindaz, ami összegyűlt benne, s míg gyorsan , letette a tálcát, nehogy kiessen a kezéből, kiömlő könnyei között azt mondta: — Az orvos tegnap közölte, hogy rövidesen meghal az édesanyám. Kiment a szobából, hallották, ahogy a folyosón eltávolodik a sírás hangja. Dóczi, míg a két kockacukrot beletette a kávéjába, némi röstelkedéssel azt mondta: — Érdekes, nem is tudtam, hogy az édesanyja még él... Mészáros Ottó
