Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-29 / 73. szám
Mi újság a Csókás-erdőben ? + A termelőszövetkezet erdőtársulásának kis fűrészüzemében mindennap szorgos munka folyik. Készül a parkettalapanyag, a karó és a léc. Fehér Sándor és Ferenc léckötege- ket máglyáznak. I’ozsár István és Tóbi Lajos a fahulladékkal megrakott vagont tolják a tárolóhelyre. Foto: Fehér KI SZEREZZE BE? Az elmúlt esztendőben a városi tanács végrehajtó bizottsága a sok panasz nyomán megvizsgálta a Pest megyei Temetkezési Vállalat helyi ki- rendeltségének munkáját. Határozatot hozott — amit a városi tanács ülése megerősített —, hogy mielőbb orvosolják a panaszokat. Nevezetesen: kicsi a választék, sokszor előfordul, hogy nincs koporsó és ilyenkor a hozzátartozók, az egyéb gondok mellett, bejárhatják Tolnát—Baranyát, hogy megvehessék. Mi a helyzet most? A gondok nem szűntek. Ma sem jobb a helyzet a tavalyinál. De hallgassuk meg Torma Sándort, a kirendeltség vezetőjét, ő mit mond. — A márciusi megrendelést időben megküldtem. Akkor 16 koporsónk volt még a raktárban. Gondolták, (!?) hogy annyi elég lesz egy darabig, nem is válaszoltak. Március 18-a körül hirtelen sokan haltak meg — elfogyott a készlet. Többszöri telefonsürgetésre sem küldött az anyavállalat koporsót. — Hogyan temették el a halottakat? — összesen egy koporsónk voit, a legolcsóbb fajta, de ez nem felelt meg a hozzátartozóknak. Saját költségükre hozattak Ceglédről és Kecskemétről. — Most sincs nagy választék. — Valóban nincs, a drágább tölgyfakoporsót még nem kaptuk meg, pedig ez a legkeresettebb. De igaz, hiába volna egy-egy fajtából több. mert hol ezt, hol azt akarják a hozzátartozók. — Miért nincs raktáron akkor? — Pénz kellene, hogy nagyobb raktárkészletet tarthassunk. — Mi a megoldás? — A legkézenfekvőbb az lenne, ha helyben a pipagyár is készítene koporsókat, de nem akarja vállalni. Azt mondják, munkaigényes, nem kifizetődő — fejezte be Torma Sándor. A halált nem lehet előre kiszámítani, az élet rendje, hogy születünk és meghalunk. E fájdalmas aktust nem lehet tervezgetéssel elintézni Nem lehet a hozzátartozókat azzal terhelni — amikor van temetkezési vállalat a városban —, hogy gondjukban, bánatukban ők szaladgáljanak a szomszéd városokba, de sokszor még messzebbre, hogy megfelelő koporsót találjanak. (Ha Cegléden és Kecskeméten lehet mindig koporsót kapni, akkor vajon igaz-e a kirendeltség vezetőjének az állítása?!) De jó lenne erre a fájdalmas vitára egyszer s mindenkorra pontot tenni. Mit látunk ma a moziban? Pokolrév. Magyar film Rendezte: Markos Miklós. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: És milliók leszünk, 1919. Előadás kezdete: 5 és fél 8 órakor. P ES T/"% EfrY E I N KI ADÁSA XIII. ÉVFOLYAM 73. SZÁM 1969. MÁRCIUS 29., SZOMBAT Húsz vagon szőlő szüretelésére készülnek Híiscsirkék szállítás előtt Modern istálló és borJíinevelő Tavasz a Hunyadi Tsz-hen Szünetel a kórházi látogatás A városi tanács egészség- ügyi osztályának intézkedésére a betegek érdekében a városi kórház valamennyi osztályán és a szociális otthonokban a további intézkedésig szünetel a látogatás. Az intézkedés feloldásáról lapunk értesíti az olvasókat. — Már a nyitással végeztünk, most a metszést végzik a szőlészek — mondja büszkén Szabó Károly ag- ronómus. Az idei év nagyon fontos nekünk, mert a 164 hold új telepítésű szőlőnk most fordul termőre. — ? — Húsz vagon szőlőt szeretnénk leszüretelni — ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk. Mi megtesszük a magunkét. Mintegy 100 vagon tőzeggel, 54 vagon istállótrágyával, műtrágyával javítottuk meg a talajt. Bár a műtrágyaellátással éppen nem vagyunk megelégedve. A nagyon fontos kálisó még most sem érkezett meg. Ha ebben a hónapban nem jön meg — már késő lesz az elszórása. — A gyümölcsös mit ígér? — ötven hold almás jövőre fordul termőre, de az ( idén is jó termést várunk. A puha almon bóbiskolnak a csirkék, élvezik a kályha melegét. Most éppen nyolchetesek, néhány nap múlva búcsút mondanak a nevelőnek, viszi őket a BOV kocsija Kecskemétre, onnan pedig vágóasztalra kerülnek. Szép súlyt értek el nyolc hét alatt: 1 kg 25 deká- sok. Gondozóik elégedettek az eredménnyel, igaz ebben nekik van fő részük. Fizetésük az „abrakolástól függ. Vagyis, ha a megengedett takarmányfelhasználás mellett tudnak több súlygyarapodást elérni, ez magasabb jövedelmet biztosít a gondozónak. Ezért érdeke minden itt dolgozónak, hogy ne történjen pazarlás a takarmánynál. Ezek a csibék két kiló hatvan deka takarmánnyal Orosz nyelv, matematika és sport Egyformán szeretem Ifjú Rózsás Lászlót, az orosz nyelvi verseny megyei győztesét hiába kerestem az Arany János iskolában — hiányzott. Náthás hanggal fogadott otthon a kamaszos mosolyú „megyei bajnok”. — A versenyt Budapesten rendezték, a Magyar—Szovjet Barátság Házában. A tizenkét résztvevőt két csoportra osztották aszerint, ki jár tagozatos osztályba, és ki nem. Tagozatosak csak ketten voltunk, és mi nehezebb feladatokat is kaptunk. A hetedik osztályosok versenyében a tankönyvből, szabadon választott szöveget kellett elmondani, majd képekről beszélni. És az „Áruházát” húztam, erről nagyon jól lehet mesélni. A verseny legnehezebb része a beszélgetés volt, sokféle témáról, például: iskola, úttörőélet, sport. — Ha már a sportot említed, beszélj a sporteredményeidről is! — A gimnázium serdülőcsapatában tornászom. Eddigi legjobb eredményemet tavaly, az úttörő-olimpián értem el. II. osztályban a hetedik ' helyet. Itt, a falon vannak a nyert érmeim — idáig 25! — Mit szeretsz jobban? — Az orosz, a torna és a matematika — egyformán kedvesek. — Mi szeretnél lenni? — Ép ítészmérnök. — És az orosz nyelv? — Jó lenne Moszkvában tanulni. Példaképem a nagybátyám, ő most a gépészmérnökin tanul Moszkvában. — Más terved? — Ha egy „matekszakkör” lenne az iskolában, arra nagyon szívesen járnék. A városi versenyen a matematikából a harmadik lettem, itt még igyekezhetek. Közben készülök az országos versenyre, edzésekre is járok, nem érek rá unatkozni. (sz) Se foglalkozása, se lakása Két és fél évi börtönre ítéltek egy notórius tolvajt A múlt év november 22-én éjjel vakmerő lopás történt Módra Ferenc asztalosmester Rákóczi út 30. számú házánál. Az udvarra nyíló műhelyből elloptak egy fúrógépét ,egy rádiót és egy férfikabátot. A műhelyajtó nem volt bezárva. A ház magas kapujára és kerítésére tekintettel a mester a műhelyt sohasem zárta be. Rendőrkutya a nyomozásban A feljelentés folytán a lopás felderítése ügyében a rendőrség megindította a nyomozást. Az udvaron megtalálták a tolvaj nyomait, a kapun és a kerítésen a sár és karcolás nyomokat, melyeket a tolvaj be és kimászás közben ejtett. Az ellopott fúrógépet 600 forintra, a rádiót 150 forintra és a kabátot 150 forintra értékelték. A nyomozáshoz egy rendőr kutyát is hoztak, mellyel megszagoltatták a tolvaj udvari nyomait és a kutya végigvezette a nyomozókat a Rákóczi és a Csokonai úton, a nagy forgalmú Örkényi útnál azonban elvesztette a nyomot. A nyomozók ezek- után a környéken keresték a tolvajt. Részben a károsult gyanúja alapján megtudták, hogy a Tormás utca elején lakik egy gyanús egyén, akinél meg is találták az elveszett tárgyakat. A gyanúsított tagadja a vádat Szabó Ambrus alkalmi munkás, aki bejelentés nélkül lakott a Tormás utcai házban, tagadta a vádat. Elismerte, hogy a nála megtalált dolgok Módra Ferenc tulajdonát képezik. de azokat a tulajdonos adta át neki, eladási megbízással. ö Módra mesternél többször dolgozott, s még munkabérrel is tartozik neki. A vizsgálat során a károsult kijelentette, hogy esze ágában sem volt gyanúsítottnak ilyen megbízást adni, hiszen például a fúrógépre mindennap szüksége van. És a kihallgatott tanúk is Szabó bűnösségét támasztották alá. Az ítélet Az ügyben a Nagykőrösi Városi Bíróság most hozott ítéletet. A tárgyaláson az elnök ismertette az ügyet. Szabó fiatal kora dacára különböző bűncselekményekért ' már hat ízben volt büntetve Legutóbb rövid ideig dolgozott a Ládagyárban és a MÉK-nél, s mindkét helyről rossz véleményt adtak róla. A bíróság Szabó Ambrust két év hathónapi szabadság- vesztésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A büntetésbe az előzetes letartóztatásban töltött időt beszámítják. Az elítélt ártatlanságát hangoztatva fellebbezett. Az ügyész indítványára, mivel bejelentett lakása, s rendes foglalkozása nincs, s szökésétől lehet tartani, előzetes letartóztatását fenntartották. 00 érték el a súlyukat, ami 25 százalékkal több fizetést jelent a csibenevelőknek. A csibék után naposlibák veszik birtokukba a nevelőt. Az idén szaporodik a szarvasmarha-állomány a termelőszövetkezetben, háromszáz darab lesz, amit részben — a borjúszaporulattal szeretnének elérni. A jelenlegi állomány mellett 90—95 kis borjú születik. Ezek elhelyezéséhez, szakszerű neveléséhez azonban istálló kell. Ügy tervezik, hogy az idén felépítenek egy modern istállót. A különféle számítások szerint a beruházás megtérül, mert a bocik tápszeren nőnek fel, a tej hasznosításából évi 100—110 ezer forint tiszta nyeresége marad a termelő- szövetkezetnek. (fehér) Üzletek ünnepi nyitvatartása A város élelmiszerüzletei, valamint a tejbolt április 3-án és 5-én hétköznapi nyitvatartási időt tartanak. Az édességbolt április 6-án is nyitva lesz a forgalomtól függően 8 órától 11, vagy 12 óráig. 50 ezer forint kár — leégett a transzformátor i Csütörtök délben, a Szolnoki úton a szokásos ellenőrző vizsgálathoz kezdett volna hozzá a transzformátorházon Harmath Sándor főszerelő és Farkas József. Amikor a kapcsolószekrény ajtaját kinyitották, hatalmas detonáció rezegtette meg a levegőt, a berendezés égni kezdett. A detonáció mindkét munkást a földre terítette, a transzformátorház leégett. A szerelőknek szerencsére, az ijedtségen kívül bajuk nem történt, de a transzformátorház leégése hosszabb áramszünetet okozott a Szolnoki úton. Bár a javítást azonnal megkezdték, de csak éjfélre sikerült befejezni a munkát. A kényszerszünet 50 ezer forint termelési kiesést jelentett a Gépjavító és Faipari Ktsz- nek. Kitüntetések a honvédelmi munkáért Eredményes és odaadó honvédelmi munkájáért a Honvédelmi Minisztérium 20 éves tevékenysége elismeréséül Honvédelmi Érdeméremmel tüntette ki Takács Jenőt, az MSZMP városi bizottságának titkárát. Tízéves honvédelmi tevékenysége jutalmául ugyancsak Honvédelmi Érdemérmet kapott Szász Dániel és Kliegl Béla. A „kiváló munkáért” érem arany fokozatával tüntette ki az MHSZ országos vezetősége Ember Mihályt és Bocskai Lászlót. Az országos középiskolás döntőbe jutott a gimnázium férfi tornászcsapata Dunaújvárosban rendezték meg Fejér, Nógrád, Szolnok és Pest megye legjobbjainak részvételével a területi közép- iskolás tornászbajnoki küzdelmeket. A körösi fiúk igen jól szerepeltek, s a csapat, valamint három egyéni versenyző kivívta magának a jogot az országos döntőben való indulásra. 1. osztályú csapatversenyben (7 induló): 1. Dunaújváros 275,4; 2. Nagykőrösi Gimnázium (Bélteki Pál, Szűcs János, Zsoldos Zoltán, Hüll- ner Péter, Sebestyén Gábor, Dónáth Ferenc) 273,6; 3. Kisújszállás 257,9 ponttal. Az első négy szeren a körösiek vezettek, de végül a hazaiak nyertek kis különbséggel. Az első 2 jutott tovább csapatban. I. osztályú egyéniben (9 induló): 1. Pete (Dunaújváros). 2. Sebestyén 107,9; 3. Dónáth 107,9; 4. Hüllner 105,4 pont. Mindhárom körösi fiú rontott egy-egy szeren. Az első 6 ju. tott az országos döntőbe. Ismét siker sízésben A síelő Béke Kupa utolsó fordulóját március elejére tervezték, de a rendező Heves megye csak most tudta lebonyolítani a viadalt. Pest megye válogatottjában helyet kapott a Nagykőrösi Gimnáziumi Sportkör 6 női versenyzője is, akik igen jól szerepeltek. A felnőtt női 5 km-es sífutásban Kollár Éva végzett az első, Kollár Zsuzsa a második és Kopa Edit a harmadik helyen. A csapatversenyt ebben a számban ők nyerték. Az ifjúsági női 2 és fél km- es sífutásnak 9 indulója volt Szűcs Ilona a 2., Czira Enikő a 3 és Becser Noémi a 4. helyen végzett. Csapatban itt Pest megye a 2. helyet érte el. Helyenként jeges volt a hó, s ezért a bátor versenyzőknek kedvezett a pálya. (sulyok) A HÉT VÉGE SPORTMŰSORA ASZTALITENISZ Kecskemét, vasárnap: K. Spartacus—Nagykőrösi Kinizsi NB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés. ATLÉTIKA Dunakeszi, vasárnap: megyei mezei futóbajnokság. BIRKÓZÁS Székesfehérvár, szombat-vasárnap: országos vidéki ifjúsági egyéni bajnokság. Szolnok, szombat-vasárnap: Kel et-Magy arország felnőtt kötöttfogású egyéni bajnoksága. Sportotthon, vasárnap. 11 óra: 17—18 évesek megyei kiválasztóversenye mindkét fogásnemben. KÉZILABDA Kinizsi-sporttelep, vasárnap; 10 óra: Nagykőrösi Kinizsi—Ceglédberceli VSE barátságos férfimérkőzés. LABDARÚGÁS Kinizsi-spoittelep, vasárnap 14 óra, illetve 15 óra 30 perc: Nagykőrösi Kinizsi—Szigetújfalui KSK ifjúsági, illetve felnőtt megyei bajnoki rangadó mérkőzés. Sporté észet Cegléd, vasárnap: serdülő, ifjúsági és felnőtt járási verseny a felszabadulási vándor- kuFáért. TORNA Szolnok. vasárnap: férfi ser.lülő I—II. osztályú területi egyesületi csapat'-a inokság. (sulyok)